Miközben a skornek visszavonultak a Szakadék legszűkebb részén át, Elara hátrapillantott a válla fölött. Gyanús volt neki Ghyrrshyld hiánya, valamint Falciré is. A hallytyr-ek ( tábornokok ) látható aggodalom nélkül vezették az ioszi és Nyss erőket.
A többi csatamágus máshol volt elfoglalva, így Elara visszatért a Retribution táborába és az elf arkhón szálláshelyére, közben maga köré gyűjtve sok lélektelen követőt.
"Merre tartasz?" kérdezte tőle Nayl.
"Eljött az idő hogy befejezzük a dolgokat. Vissza kell térnünk. Keress lovakat, míg én megszerzem Voass-t, az az érzésem hogy a hallytyrek végül ráuntak a jelenlétére. Valamint üzenj a felkelő lidérceknek. Tanácsold nekik, hogy húzzák meg magukat."
Nem várta meg a lélektelen válaszát. ***
Mindegyikük mozdulatlan és csendes maradt a Nagy Szetély bejáratánál. Nayl szemei nem árultak el semmit - lélektelen voltához hűen - miközben Ravyn nem vette le róla a tekintetét. Körülöttük, papok és szentélylovagok álltak rezdületlenül, szemtől-szembe Nayl lélektelen társaival.
"Ezek a parancsaim," ismételte meg újra a lény, ugyanolyan monoton hangon mint előtte.
"És ezek pedig az enyéim," válaszolt a volt mágusvadász.
Miközben újabb csendbe burkolóztak, Nayl meglepte a papokat és lovagokat, mikor félig kivonta kardját.
Ravyn sietősen Hellebore után nyúlt. Fel akarta venni a harci alapállását, mikor lenézett és látta hogy Voass jéggel borított pengéje bukkan elő a mellkasából. Ravyn nagy erőfeszítéssel megfordult, és szembenézett annak forgatójával.
"Elara? Miért...?" ránézett a Szentélyre. "Ne. Mindünket pokolra küldesz."
A lidérc közel hajolt hozzá és suttogott. "Bocsáss meg. Ne szólj többé. Utadra bocsájtalak."
Elara gyengéden a földre eresztette Ravynt, miközben körülötte pengék csattogtak. Az összecsapás rövid volt; mikor újra felállt, már vége volt.
Ránézett Naylra és véres pallosára. Mint mindig, a lélektelen továbbra is egykedvű volt és távolságtartó.
"Várj itt," parancsolta neki Elara. "Nem tudom meddig fog ez tartani."
Elara nem látta, ahogy Nayl végig rajta tartotta a szemét, miközben belépett a Nagy Szentélybe.
A kezében hordozta egy zsákban a leggondosabban megalkotott, morthithergiával átszőtt arkanika készüléket. Maga mögött hagyta a lovagokat, papokat és egy párat a lélektelenek közül, kik mind holtan hevertek Ravyn teste körül.
Elara tiszteletteljesen a halványuló Nyssor ölébe fektette Voass-t. Amikor kiengedte a kezéből, a kard milliónyi apró szilánkra szakadt, és a terem padlójára hullott. A fegyver megsemmisüléséből kiáramló energia elég erőt adott a Télatyának ahhoz, hogy kinyissa a szemét és ránézzen a nőre.
Elara hátralépett, szomorúan figyelve az istenét és istennőjét. Megacélozva az akaratát, Elara az isteni energia felé nyúlt, ahogy az kristályként lecsapódott a mortitheurgia-arkanika készülék körül, miután az kiáramlott Scyrah és Nyssor elmúló formájából.
Bár gyengék voltak, a hatalmuk még így is erős volt egy olyanhoz képest, mint a lidérc csatamágus. Mégis nem volt annyira erős, hogy túlterhelje őt, miközben magába szipolyozta. Eközben, érzékelte az utolsó képeket, miket az istenei láttak: az elf nép lelkeit Ios erdeiben.
Ezekbe a lelkekbe csatornázta most Elara ezt az erőt. És beléjük vetítette a kérdését is.
"Válasszatok," suttogta az üres, kihalt Szentélyben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése