2023.11.25 - Shroudfall - első világbajnokság - http://www.gamebreakers.at/

Szombaton volt egy szabad napom, így elmentem a Shroudfall világbajnokságra.

Na de miféle játék ez, és hogyhogy világbajnokság volt belőle Bécsben? Nos a játék még fejlesztés alatt van, két majdnem kész frakcióval és két másik, félkész frakció is létezik, de azok ezúttal nem voltak játszhatóak. 

A játék készítői régi ismerősök a bécsi Warmachine / Guild Ball / M:CP métákból, akik gondoltak egyet és fejlesztettek egy saját játékot. 

A játék váltott aktiválású, 36"x36"-es asztalon kell játszani, és pár új mechanikát hoz és más játékokból jónak tartott elemeket másol. Pár pontban összefoglalok jellemzőket ahogy eszembe jutnak, nem belemenve a részletekbe.

- A játékos ( és ellenfele ) a listájához meghatároz három küldetést amit játszani szeretne, aztán ebből egyszerre egyet-egyet kitiltanak, a maradék kettőből pedig 1-1-et kockával kidobnak.

- Ezután az üres asztalra kimérésre kerülnek a küldetések, majd a kezdődobás utána a terep is felpakolásra kerül.

-

MK4 Háttér - 035 - Sárkányvész, tizedik rész

 Sabbreth úgy hitte, hogy megérti a fájdalmat. Tucatnyi alkalommal halt már meg és született újra, a halálai pedig sohasem voltak békések. Ellenség pengéi szabdalták darabokra, belülről égette szét és rothasztotta el gonosz bűbáj, lógott forma nélkül a Fellgoethek fénytelen csarnokaiban, elviselve a nemlét különös kínját.

A Korbács megmutatta neki, hogy mekkora bolond volt. Megfeszítve tartotta a végtagjait démoni láncaiban. A béklyók belemartak a csuklójába, ám a korona az elméjét rágta, betört a gondolataiba és érzelmeibe sikoly formájú agyarakkal. A korona a bőrét is megemésztette, tüskéket mélyesztve a fejbőre alá, arcába és a koponyájába. Letakarta a szemeit, de nem volt vak. Még mindig kapcsolódott a gólemeihez, a szemeiken keresztül figyelte a világot és megláthatta a rémséget amit felébresztett.

Sabbreth látta Karthraxis hegy tetejét, a serpenyő formájú mélyedés most felrepedezett és hullámzott ahogy Blighterghast kitört alóla, élő robbanásként.

A sárkány szinte felfoghatatlanul nagy volt, egy hegynyi kőszerű pikkely amik kifelé élőlényt formáltak - fej, végtagok, szárnyak, szemek -- de egy olyan tévesség érzetet sugárzott, egy idegen másságot amit nehéz volt nézni.

Becsületükre legyen szólva, az Orgoth katonák nem futottak el és állták a sarat, miközben a sárkány előretört. Felágaskodott a hátsó lábaira, nagyot lélegzett, egy fordított hurrikán, és vörös takony orkánt köpött magából, beterítve egy egész egység rohamfosztogatót. A sikolyaik csatlakoztak Sabbrethéhez, ahogy a sárkány szuper hevített salakja megolvasztotta húsukat és csontjaikat. Blighterghast pokoli sava megmaradt, és miután levegő érte, az undorító köpet fényes sárga és vörös fényre lobbant, mohón elemésztve még többet Sabbreth emberei közül. 

Ám mindez a terv része volt. A Korbácsnak szüksége volt lelkekre hogy életre keljen, és a kínjai közepette, Sabbreth valami különlegeset kezdett érezni. A sikolyok a fájdalom-börtönén kívülről átváltottak sikolyokra, belülről, az elméjében. A Blighterghast által lemészároltak lelkei beszívódtak a Korbácsba, megerősítették, tudatokat adván az egyre növekvő erő örvényhez - egy örvényhez amit most Sabbreth uralni próbált.

A gólemei irányításán már régen túl volt. Az elméje túl sok részre szakadt, azok pedig vad ámokfutásba kezdtek, a cortexeikbe zárd dúló vad szellemek rettenhetetlenek voltak és rosszindulatúak. Blighterghast felé rohamoztak, puszta rovarok voltak csupán a sárkány levitán méretéhez képest. A nehéz szögvetőik elsültek, és a lövedékek eltalálták a sárkány oldalát, áthatoltak, beborítva a földet sistergő savval. A sárkány meglódította a farkát, mely hossz egy csatahajóéval vetekedett, és az egyik Sakált rángatózó pléhalommá zúzta. A másik, valamiféle túlélési ösztönt mutatva, visszavonul.

Blighterghast akadály nélkül öldökölt tűzzel és farokkal, karommal és agyarral, tucatszámra tépve szét a fosztogatókat óriási pofájában. Újabb és újabb lelkek süvöltöttek a Korbács örvényébe, ahogy az lassan felébredt.

A túlélő Sakálja szemein keresztül Sabbreth nézte Vhaneket, ahogy parancsokat ordít, megpróbálva újra alakzatba rendezni a katonáikat, miközben a sárkány föléjük tornyosult, egy hatalmas árnyék lángból és rettegésből. 

Valahogy Vhanek összeszedte a megmaradt katonákat egy utolsó rohamra. Fosztogatók százai és ulkor baltások tucatjai rohantak a vesztükbe. Blighterghast újabb savas köpéssel fogadta őket, tucatnyit elolvasztva egy lehelettel. 

További tucatokat, akik túlélték az közvetlen érintkezést, a fellobbanó lángok emésztettek el.

A orgothok küzdöttek amilyen jól csak tudtak, megszórva a sárkányt rengeted lövéssel a fosztogatók szöglövőiből és sok szigonnyal. A fegyverek nem tudták átütni a sárkány kőszerű bőrét. Csupán az ulkorok nehéz fejszecsapásai és a sakálok nehéz szögvetői hagytak bármekkora nyomot, de ezek is csak tűk voltak elefántbőr ellen, nem többek puszta irritációnál.

A Korbács mohón ivott, de még mindig több lélekre volt szüksége hogy felébredjen. Sabbreth üvöltött és rángatta a bilincseit, miközben a korona lerágta a bőrét és akaraterejét. Keservesen küzdött, közben a Fellgoethekhez fohászkodott kitartásért. Azok hallgattak. A nő kitette magát ide, hatalmat és lelkeket ígért nekik, ha neki adják kegyüket és nem Horruskhnak.  Most pedig várták a jussukat. Vagy így vagy úgy.

Ahogy Horva Korbácsa több erőt gyűjtött, az elnyelt lelkek kórusa egyre erősebbé vált, és Blighterghast hirtelen hátrahőkölt, visszavonulva az őt körbevevő Orgoth katonáktól. Sabbreth tudta miért. Elkezdte érezni a Korbács növekvő erejét. Tekintetét az ég felé fordította, föl a kavargó felhők és csapkodó villámok felé amiket a lélekmáglyák idéztek meg, és Sabbreth érezte a sárkány tudatát a Korbácson keresztül. 

A hatalmas idegen elmén keresztül, a félelemnek morzsáját kezdte érezni.

Az tudta.

A sárkány szárnyai kitárultak, kitakarva az eget, miközben megpróbált szárnyra kelni...és nem tudott. A Fellgoethek ereje, a lélekmáglyák által csatornázva egy ellenállhatatlan bűbájt szőtt és a földhöz szögezte a sárkányt. Nem tudott elmenekülni.

Blighterghast kitárta a pofáját és kiengedett egy hosszú, mennydörgő bőgést ami megrázta a földet és még a süvöltő lélekvihart is áttörte a Korbács körül. Fájdalmai közepette is, Sabbreth reményt érzett. A sárkány csapdába került, és a nő nemsokára megszerzi azt amire vágyott.

Blighterghast újra hátsó lábaira emelkedett, mellkasa ragyogott mint egy haldokló nap, beteges sárgán, vörös villanásokkal. Aztán megszólalt, a hangja szörnyű hangok lavinája, szavai az értelmen túl, mélye torokhangon, amit már senki sem hallott évezredek óta. A félelem amit Sabbreth érzett Blighterghast elméjében eltűnt és felváltotta egy elszánt elhatározás. Előre tört az Orgoth katonák felé, szárnyak, farok, karmok, és tátongó szája halált szórtak, és minden lélek amit kiszakított egy fosztogatóból, ulkorból, vagy harci boszorkányból a levegőben lógott, felfüggesztve a Korbács és a sárkány hatalma között, mindkét irányba egyszerre rángatva egyszerre. Sabbreth érezte a lelkek örvényét dühöngeni a Korbácsban, és elborzadva érezte, ahogy a lelkek eláramlanak tőle, Blighterghast irányába.

A nő küzdött, megpróbálva a fájdalmat félretéve összpontosítani, és sikerült neki pár lelket elragadni a sárkánytól. Ám másikak kicsúsztak a markából és elnyelte őket a sárkány athanc-ja. A fordulatnak csak egy célja lehetett: Blighterghastnak menekülnie kellett, és az erő amit így gyűjtött nemsokára lehetővé teszi majd neki hogy ezt megtegye. Ha sikerül neki elég lelket gyűjtenie. 

Sabbreth belevetette magát az örvénybe, sikoltva míg a torka vérezni kezdett, gyémántkeménységű pengévé összpontosítva az akaratát, azt a  sárkányénak szegezte.

MK4 Háttér - 034 - Sárkányvész, kilencedik rész

 Madison Calder kapitány felcsapta a sisakrostélyát és belélegezte az ózon és egy másik bűz szagát amivel már nagyon sokszor találkozott, mióta az Orgoth visszatért: égett hús. Megállította a csataménjét, Onust, és visszatekintett a villámkopjás legionáriusok hosszú sorára, egy teljes zászlóalj volt vele, százhúsz lovas. A parancsai ellenére, miszerint meg kell keresse az elszakadt Orgoth csoportot amik a Sárkánygyíkfal hegységben jártak, Gollan generális nem engedte meg neki, hogy több katonát elvigyen a városból. Még jobban érezte a hiányt azután, miután megérkeztek a szörnyű hírek, miket kimerült futárok hoztak Magaskapuból. Ezek arról szóltak, hogy Blighterghast sárkány felébredt és összecsapott az Orgothal. Ha ez nem lenne elég nyugtalanító, a parancsai, amiket külön számára fogalmazott a tábornok, arról szóltak, hogy támadja meg az Orgoth sereget és védje meg a sárkányt. Miért szorulna egy oly hatalmas lény mint Blighterghast védelemre, nem tudta felfogni, mégis a gyomrában kavargó félelem ellenére, követni fogja a parancsokat legjobb képességei szerint.

A generális megengedte neki, hogy felbéreljen még további "katonákat" is akik Magaskapuban állomásoztak, és az egyik ezek közül felé kocogott most a lovason hosszú sora mellett, szemvédője a egyszerű sisakjára tolva, szürke borostával, szemeiben  oda nem illő vidámság.

Logan Veers Égi Admirális az egyik kezét Onus oldalára helyezte és biccentéssel üdvözölte Caldert. A nő a szemét forgatta -- nem kedvelte a zsoldosokat, de néha nem lehetett nélkülük boldogulni. Bár zsoldosnak hívni Veerst egy nagyon kedves túlzás volt. A férfi kalóz volt, csak néha törvényes munkát is vállalt időről-időre. Viszont nehéz volt letagadni a kis léghajókból álló flottája hasznosságát. Három kicsi portyázó égi jármű és egy nagy bombázó lebegett a legionáriusok sora fölött. Mindegyiket gáztöltésű ballon tartotta a levegőben amire hatalmas kosárszerű járművet akasztottak. A kosarat sok fajta fegyverre szerelték és több fajta bombát. Mindegyiket ember pilóta vezette, mellette pedig gobberek kezelték a fegyvereket és végezték a karbantartást és javításokat. A khadori és cygnari léghajókhoz képest, amiket a legutóbbi háborúban bevetettek, Veers hajói valamennyire primitívek voltak, de a beszámolók alapján mégis nagyon hatékonyak.

"Feltételezem, hogy láttad azt," mondta Veers, fölfelé mutatva a keskeny úton, ami Karthraxis hegy felé vezetett. A hegy felett vihar tombolt, örvénylő tornádó fekete felhőkből amit alulról zöld fény világított be.

"Persze láttam," mondta Calder. "Csak nem ijedt meg egy kis vihartól, kapitány?"

"Admirális vagyok," mondta Veers ferde vigyorral. "És, nem, a hajóim egyenesen át tudnak repülni azon a tornádón karcolások nélkül. Viszont a sárkány a vihar alatt, nos..."

"Nem kell szembeszálljunk Blighterghasttal, Veers," mondta Calder, nem nevezve admirálisnak a felkapaszkodott kalózt. A nő már a kapitányi címmel is nagylelkű volt. "Csupán megállítjuk az orgothokat abban amit pont csinálnak."

"Nos, azt csinálják hogy felébresztenek egy alvó sárkányt és aki ilyet tesz az vagy őrült vagy őrülten erős. Amit én magam az Orgothról tudok, valószínűleg a második."

"Nem kapsz több aranyat, Veers," mondta Calder.

"Nem hiszed, hogy egy sárkánnyal szembeszállni nem ér meg egy kis emelést?"

"Nem, de úgy hiszem, hogy egy égihajó kap-" Calder nagy levegőt vett, lassan -- "admirális aki túlél egy csatát egy sárkánnyal, később sokkal többet elkérhet a szolgálatáért."

Veers az állát vakarta. "Ebben van igazság." Egy aggódó pillantást vetett a kavargó viharra a hegy fölött. "Csupán a túlélő rész aggaszt engem."

#

Madison Calder jól ismerte a háború szörnyűségeit. Harcolt már túlvilági szörnyek ellen, kiket Immorenre szabadítottak az Infernál Háború során, és látta ahogy férfiak és nők ezreit lelövik, megégetik, és szétrobbantják a Vas Királyságok végtelen háborúiban. Ám amit a Karthaxis hegy tetején látott olyan félelemmel töltötte el, hogy a hosszú pályafutása alatt először, elgondolkodott rajta, hogy megfordítja a lovát és visszafut Magaskapuba -- vissza a fénybe és épelméjűségbe. 

A hely teteje egy sík kráter volt, a héja felhasadt és láva tört fel több helyen. A sárkány, elképesztően hatalmas, keresztülvágott a láván, jégtörő hajóként átvágva a köveken. Hatalmas mennyiségű savat köpött az Orgoth gyalogságra, amik pokoli vörös tűzben égtek el. Akiket elégetett ez a pokoltűz szörnyű sikollyal pusztultak el, de ez semmi se volt az Orgoth vonalak mögötti sikolyokhoz képest. 

Egy alacsony dombon a kráter déli részén az Orgoth hadúr -- Sabbreth, feltételezte -- ki volt kötözve valamiféle infernál építményen. A karja és lába ki volt feszítve láncokkal és béklyókkal, amik négy magas oszlophoz csatlakoztak, és egy furcsa sisak fedte a fejét, amiből csak a szája látszott ki, ami nyitva volt és egy végtelen fájdalmas vagy talán kéjes üvöltés özönlött ki rajta. Vagy talán mindkettő.

Az Orgoth hadúr körben hat máglya izzott füst nélküli zöld lánggal, de nem fával vagy szénnel rakták meg őket. Minden tűz körül hosszú karókat szúrtak le a köves földbe, és mindegyiket egy férfi vagy nő volt rátűzve, életben, de mozdulatlanul. Az áldozatokat zöld lángok ölelték, a lángok vége pedig a mennyekig ért, egészen föl a felhők és villámok kavargó tömegéig.

Calder elvonta az elméjét az eléje táruló szörnyűségekről és a harci gólemeibe merítette, két Strykerbe, amik a lovassága előtt haladtak. Azok nem féltek a sárkánytól, sem az orgothok pokoli mágiájától. Azok csak egyszerű harci kedvet sugároztak, alabárdjaikkal az ellenségek közé akartak már csapni. A nő magába szívta ezt az egyszerű vágyat és lecsitította a saját félelmét.

Veers mellette volt, szája tátva a megrökönyödéstől. De még a szörnyű látvány ellenére sem vesztette el a bosszantó viccelődő stílusát. "Morrow kegyelmére. Felejtsük el, hogy majd sárkányölőként ismernek majd. Ha ezt túlélem, jól nyugdíjba fogok vonulni."

A szavai mosoly morzsákat csaltak Calder arcára, és a nő az őt követő kétszáz katona falfehér arca felé fordította a csataménjét. Most a lehetetlen kell kérje tőlük. "Fivérek és nővérek, itt vagyunk mert itt kell lennünk. Lehet azért, mert nincs senki más. Sokan közületek harcoltak az Infernál Háborúban és olyan szörnyekkel csaptatok össze amiket el sem tudok képzelni. Ezt megoldottátok bátorsággal és erővel, és most újra ezt kérem tőletek." Egy pillanatot várt és mély levegőt vett. "Ma az ellenségünk nem Blighterghast, hanem azok aki fel akarják használni a sárkányt a céljaikra, nem sikerülhet nekik."

"Azt hiszed, a sárkány tudja ezt?" kiáltotta le az egyik léghajó pilótája onnan ahol lebegtek, pár tucat lábnyira Calder legionáriusai fölött.

"Örülnöd kéne Osfeld," kiáltotta neki vissza Veers. "Ez egy akkora célpont amit még talán te is tudsz majd találni."

A sorokból nevetés harsant. Egy pillanatnyi szünet volt a viharfelhők és sikolyok sűrűjében, és Calder megragadta az alkalmat. "Emeljétek kopjáitokat, emeljétek baltáitokat, és mondjatok el egy imát Morrowhoz. Aztán acélozzátok meg a szíveiteket és kövessetek!"

A nő megfordult, leeresztette a dárdáját, és belerohamozott a pokolba.

MK4 Háttér - 033 - Sárkányvész, nyolcadik rész

 Valerii Savaryn parancsnok Téli Hadtest katonák hosszú oszlopa elején menetelt, két Nagy Medve warjackkel kísérve. Átvágtak a cygnari vidéken, ezúttal nem hódítóként, hanem szövetségesként. A saját erői közé vegyült két hadtest Villámgárda légiós és egy egész hadseregcsoportnyi lövészárkos Point Bourneból, akiket a félelmetes hírű Anson Wolfe vezetett. Voltak még Rhúlbéli Kalapácsos Magaspajzsok és még egy osztag Menita Lángőr is, mind együtt meneteltek a Banwick folyó mentén Orven felé. Egy egészen bizarr keverék volt, ám a régi ellenségek félretették a múlt sérelmeit a nagyobb jó érdekében. Talán a látvány még meg is hatotta volna Valeriit, ha a távolban nem gomolygott volna fekete füst abból az irányból, ahova tartottak.

"Elérték Orvent," mondta egy hang Valerii mögül.

Ilari Borisyuk kapitány áthaladt a katonák tömegén felé, egyetlen csatában nyúzott Rémfarkassal a nyomában. 

A kapitány úgy tíz évvel volt idősebb Valeriitől, de végigjárta a katonai ranglétrát, tehetsége titokban maradt sok-sok éven át. Borisyuk harmincöt éves korában lépett be a Druzsinába, egy teljesen felfoghatatlan korban kezdő csatamágusok között, különösen Valeriinek, kinek tehetsége már a kora tizenéves korában megnyilvánult, s kinek képzését rá nemsokára meg is kezdték.

Valerii bólintott mikor Borisyuk mellé ért, megfigyelve mennyire viharvert a csatamágus kinézete. Hosszú vörös szakálla borzas volt, a szeme beesett, a táskák alatta szinte feketék. Ha minden igaz, amit Valerii hallott a férfi viszontagságairól, akkor még elég jó bőrben volt.

Borisyuk Rémfarkasa is felzárkózott egy vonalba a Nagy Medvékkel, közben dühös gőz sípolást hallatott. 

Borisyuk hátranyúlt és egyik tenyerét a warjack páncéljára tette. "Nyugalom, Szög. Maradj hátrébb."

A Rémfarkas azonnal megnyugodott és a Nagy Medvék mögé sorolt. Valerii sohasem nevezte el a gólemeit. Csupán felszámozta őket, hogy fejben rendszerben tudja őket tartani. A gólemek elnevezése rossz szokásnak számított, mivel a géphez való ragaszkodás ronthatta a harci hatékonyságot. Mint Borisyuk felettes tisztje, megfedhette volna a kapitányt, de felettébb kicsinyesnek érezte, hogy leteremtsen egy ember aki ennyi viszontagságon ment át az Anyaország szolgálatában.

"Talán a Kallyss ház harcosai időben odaérnek, hogy segítsenek nekik," mondta Valerii, a füstoszlopra mutatva. A ioszi seregnek nem volt szüksége pihenésre, legalábbis Tyrus ezt mondta neki, és már előttük jártak.

Borisyuk megremegett. "Sajnálom, uram. Örülök a segítségüknek, de azok az átkozott elfek...természetellenesek."

Valerii elmosolyodott. A Kallyss házbéli iosziak valóban nyugtalanítóak voltak, de összehasonlítva a szörnyűségekkel, amikkel Borisyuk nemrég szembenézett, talán még egész szelídnek is tarthatta volna őket. "Ők...lenyűgözőek. Eltöltöttem egy kevés időt a Pókok Nyss-Arcirjával , és sok jó meglátása van az Orgothal kapcsolatba, és a céljaikkal itt. "

"Jó harcosok, uram," ismerte el Borisyuk. A megfelelő etikett megkövetelte, hogy ranghoz illően szólítsa a felettesét, de Valerii megállta a természetes reakcióját és nem javította ki a férfit. A korukból adódó különbség és a tény, hogy a kapitány oly sokat megélt, megállították Valeriit. Furcsa, kísérteties arckifejezés jelent meg Borisyukon. "A tanácskozáson Khardovban, azt mondta, hogy az Orven elleni Orgoth támadás csupán elterelés. Mire gyanakszik?"

"Mint ahogy ott is elmondtam ott, elvittek valamit Khardov alól, és nagy erőket fektettek bele, hogy megtegyék. Ennek a támadásnak Orven ellen nincs értelme. A városnak van stratégiai fontossága, de miért hagyták volna ott az előnyüket Khadorban és utaztak több száz mérföldnyit délre, hogy megtámadják Cygnart?"

Borisyuk bólintott, a szemei pedig párásan, elrévedően csillogtak. Puskája tusán megszorította, majd elengedte a szorítását, olyasmi volt ez, mint egy nyugtató rutin. "Amikor én...amikor ez a Sabbreth ellen harcoltam Skrovenberg közelében, egy jóslatról beszélt," Megrázta a fejét. "Miért is nem öltem meg, amikor esélyem volt rá? Miért nem egyszerűen -- "

"Kapitány," mondta Valerii, "megkímélted, mivel remélted, hogy ki tudjuk vallatni. Amit megtudtunk volna, a mi javunkra billenthetett volna minden csatát. Jó döntést hozott. Senki sem kételkedik ebben."

Borisyuk szárazon nevetett. "Senki, rajtam kívül, uram."

"Valami jóslatról beszélt, kapitány," mondta Valerii, ösztökélve Borisyukot, hogy folytassa. 

"Ezért vannak itt. Ez a Sabbreth Dagholoth jóslatát követi, az egyik látójukét, akit itt hagytak az első invázió után."

Ezt jól ismerték a rangidős tisztek a Téli Hadtestben, de sok részlet kimaradt, sok volt a megválaszolatlan kérdés, különösen a küldetésről a Sárkánygyíkfal hegységbe és a rég elfeledett sírról. Valerii tudta, hogy nem kéne megkérdeznie, nem kéne kihasználni Borisyuk nyilvánvaló vágyát, hogy kiöntse a lelkét, ám mégsem tudott magának parancsolni.

"Mit találtatok Volkova és ön abban a sírkamrában, kapitány?"

Borisyuk a távolba révedt és a fejét csóválta. "Nehéz megmagyarázni, olyan módon, hogy értelme is legyen, uram."

Valerii még kérdezett volna, tovább faggatva, amikor egy futár érkezett az úton feléjük, átfurakodva a katonák és warjackek közt. Egy Kosszita volt, és a szakálla, bajusza, és rövid nyelű szekercéje mutatta, hogy biztosan a már feloszlatott erdőjáró osztagok tagja volt régen. Megérkezett, tág szemekkel, lihegve. A kossziták nyugodt népek voltak és a puszta rémület az futár arcán Valeriit is nyugtalanná tette.

"Mi történt, erdőjáró?" mondta Borisyuk, a katonai viselkedése visszatért mint egy vas függöny ami eltakarta az előbbi gondolatait és érzéseit.

"Uram," mondta a kosszita. "Van..délről nyugtalanító jelentés érkezett."

"Orvenből?" kérdezte Valerii.

"Nem, uram. Még délebbről. A Sárkánygyíkfal. Egy Orgoth seregrészt észleltek Karthaxis hegy felé haladni, az egyik varázslójuk vezetésével."

"Nem értem," mondta Borisyuk. "Ott nincs semmi."

Valerii gerincén jeges borzongás futott végig. "Nincs ott további stratégiai célpont, de ez a Sabbreth nem tesz semmit céltalanul." A jeges sírboltra gondolt, amit nem régen látogatott meg Borisyuk kapitány.

Borisyuk a futárról Valeriire nézett, majd újra vissza. "Milyen hírek, erdőjáró? Beszélj. Most."

A férfi arca falfehérre váltott, ajka megremegett, de sikerült kimondania. "Blighterghast felébredt."

Mindkét vezető egyszerre ledöbbent és tanácstalan lett. Borisyuk megkérdezte, "A sárkány? Miért ébresztenék fel Blighterghastot? Az öngyilkosság."

Valerii nem értett egyet. "Nem, ha van módszered a sárkány legyőzésére. Egy mód a megölésére. Valamit elvittek Khardovból, emlékszik? Aztán egyből Orvenhez vonultak...és Blighterghasthoz. Bizonyosan valamiféle fegyvert szereztek."

Borisyuk elgondolkodott rajta. "Még ha egy fegyver is lenne, Blighterghast könnyen elsöpörhet egy egész sereget. Miért kockáztatnának?"

"Ha megölik Blighterghastot, meg tudják szerezni a lélekkristályát," mondta Valerii, végre meglátva a mintát az elmúlt hónapok szörnyű eseményeiben. Az lélekkristály komoly cserealap lehet az egyetlen másik érdekelt féllel. "Szerezd meg és szállítsd le Toruknak."

 Borisyuk nagyot nyelt. "A nő arról beszélt..." megállt, mintha a szavak méreg lettek volna a nyelvén. A hangja szinte csak suttogás volt, mikor folytatta. "Toruk az egyetlen aki talán rendelkezik a tudással amire Sabbrethnek szüksége van."

"Miféle tudásra?" mondta Valerii.

Borisyuk röviden, élesen felnevetett -- egy olyan hangon, mint aki elvesztette az ép eszét. "Hogyan lehet megölni egy istent."

MK4 Háttér - 032 - Sárkányvész, hetedik rész

 Orven lángolt. A látvány eltöltötte Horruskhot, az Ezer Haragot, vágyakozó örömmel. Egy lángoló város mindig vért és rabszolgákat hozott. Azt jelentette, hogy a mészárlás kedvére válik majd vég nélkül lelkekre szomjazó Fellgoetheknek, és kielégíti a saját gyilkolási vágyát is. Figyelte ahogy a rohamfosztogatók és ulkor baltások a partra nyüzsögtek a Rimmocksdale tavat elárasztó hadihajókról, majd belecsapódnak a dokkok mentén Orven védőibe acélcsattogással és dühös üvöltéssel. Figyelte, ahogy a harci boszorkányok haladnak utánuk, félelmetes varázslatokat szőve és elvonszolva a sebesülteket, mind az ellenségeket, mint a sajátjaikat, majd később feláldozzák őket. Mindezt a parancsnoki hajója fedélzetéről nézte, de aztán az öröme megromlott, mint a napot felejtett tej.

Lemészárolhatott százakat, rabul ejthetett ezreket, megmárthatta az acélját vérben és fájdalomban, és dicsőség lesz a jutalma. Más egyéb ajándékokban is részesül majd. Ám mindez a nő szolgálatában történik. Sabbrethében és a feltétlen odaadásában egy rég halott próféta értelmetlen jövendöléseihez. Egy olyanéban, akit ő személyesen hagyott elrothadni az óceánnak ezen oldalán, amikor elmenekültek Nyugat-Immorenről az első invázió után.

Ő, Horruskh, aki ezer életet leélt már, aki megtöltötte a Fellgoethek fénytelen csarnokait sikoltó lelkekkel, most csak jelentéktelen elterelő szerepet kapott, hogy aztán a riválisa arassa le a nagyobb babérokat.

Horruskh érezte hogy valaki áll mögötte és a szőrszálak felálltak a hátán. Megfordult és megpillantotta Kishtaar, az Üvöltő Csend, sudár, sebhelyes alakját. A vad hadúr régóta csatatéri és politikai szövetségese volt, segítve őt a Drak Orgoroth-i közéleti manőverezésben. Megértették egymást, és bár a személyes céljaik nem mindig egyeztek, nem is ütköztek, és Drak Orgorothban, ez elég volt a hosszú és gyümölcsöző szövetséghez.

Kishtaar felemelte a fejét, felfedve a szabálytalan szélű sebhelyet a torkán, ami elvette tőle a beszéd képességét. Összecsattintotta a fogait, jelezve, hogy "beszélni" szeretett volna.

"Újdonságok délről?" mondta Horruskh.

Kishtaar összetett a kezeit, tenyérrel egymás felé, aztán széttárta, szárnyakat mutatva így meg. 

Horruskh felvonta a szemöldökét. "Szóval Blighterghast felébredt akkor? Nos, nemsokára megtudjuk, mennyit ér Dagholoth jövendölése."

Elfordult és köpött. Ez volt az általa becsült érték.

Kishtaar a harc felé mutatott a Rimmocksdale partján. Elvigyorodott, kivillantva a hegyesre reszelt fogait. 

"Igen, menj, vidd az erőink felét. Én követlek a másik felével," mondta a férfi. "Az immoriak biztosan értesültek Blighterghast ébredéséről. El kell őket" -- grimaszol --"foglaljuk még egy ideig."

Kishtaar hátracsapta a fejét és egy farkasszerű üvöltést hallatott. Válaszul, két sakál, mindkettő alabárddal szerelve, futott fel a raktérből, vicsorogva és sziszegve. Csatlakoztak az úrnőjükhöz, és a hármójuk leugrott a hajó oldalán, a sekély vízbe csapódva, majd az ellenfél felé rohantak. Fosztogatók és ulkorok futottak a nyomukban. A néma hadúr nem adott ki szóbeli parancsokat; egy fajta pszichikai provokációt sugárzott, vér és lelkek ígéretét, ami minden Orgoth harcost felajzott a végtelen erőszak szintjére. A terveiket szinte ösztönösen hajtották végre, minta a Halálsuttogó pengéi minden suhintása, minden lemészárolt ellenség, egy sajátságos nyelvet alkotott volna.

Horruskh hagyta, hogy az elméje mélyebbre merüljön a saját góleme parázs hajtotta  cortexébe, egy Tyrantéba, akit Moloknak hívtak. Az oldalról oldalra csapta a szarvas fejét, morogva és felkaparva a fedélzetet karmos lábával. Kivonta a hatalmas kardját és a figyelmét a dokkokra összpontosította, arra a részre ahol a város maga elkezdődött mögöttük, és ahol most a legsűrűbb volt a harc. Légiónyi cygnari katona harcolt ott, kék lemezpáncélba öltözve, olyan fegyvereket forgatva amik villámot szórtak. Voltak khadori katonák is -- egy gyengébben felszerelt, hitványabb osztag. Sokszor harcolt már khadoriakkal, és tudta, hogy a gyengébb felszerelésük nem tette őket gyengébb harcosokká. Az Orgoth invázió most szövetségre kényszerítette ezeket a régi ellenségeket, úgy tűnik pont úgy, mind előzőleg.

Ami igazán felkeltette Horruskh figyelmét viszont, az azok a furcsa új ellenségek voltak, akiket csak rövid ideig láthatott Khardov ostrománál. Ezek a katonák kevesebben voltak, de idegenek és lenyűgözőek. Magas harcosok, elegáns páncélban -- minden ívelt és kerekített forma -- olyan fegyvereket forgatva amik inkább művészi alkotások voltak mint kovácsolt tárgyak. A harci gólemeik is merőben eltérőek voltak a khadoriak lomha erőgépeitől vagy a villámmal kiegészített cygnari önjáró gépeknél. Kevésbé tűntek gépnek, inkább élőlénynek, a fegyvereik ugyanolyan túldíszítettek mint a mestereiké. Természetesen a leglenyűgözőbb tulajdonságuk ezeknek az új ellenfeleknek az volt, hogy határozottan nem voltam emberek. Az arcuk hosszúkás volt és sovány, mandula formájú szemekkel és hegyes fülekkel. 

Olyan takarékosan mozogtak, ami Horruskhot a ragadozómadarakra emlékeztette. Alig várta már, hogy kipróbálja a tudását és erejét ellenük.

"Jer, Molok," mondta Horruskh. "Hadd játsszuk el Sabbreth figyelemelterelését."

Átszökkent a korláton, talpa tíz lábban lejjebb csapódott bele a sekély vízbe. Mögötte Molok masszív formája csobbant hatalmasat víz és homok gejzír közepette.

Horruskh a dokkok felé haladt és pásztázta a csatateret. Levágott minden ellenséges katonát aki elég ügyes volt, hogy átjusson a szabálytalan Orgoth vonalakon és elég bolond volt, hogy megközelítse. A veremkardja a lelküket varázserővé formálta, Horruskh pedig mennydörgő varázscsapásokat küldött az ellenséges sorokba, szanaszét dobálva testüket. 

Lassan haladt, keresve egy ellenséget, ki méltó lehet az erejéhez. Már a legsűrűbb harc felé közelített, amikor kiszúrt egyet az ioszi hadurak közül, egy tornyosuló lényt, aki hatalmas kétkezes bárddal harcolt. Horruskh figyelte, ahogy az ioszi félbe hasít egy ulkort balta-pallosa egyetlen csapásával, miközben a harci góleme, egy tizenkét láb magas acélóriás, világító erőgömbökkel borítva, szétdobálta az Orgoth katonákat suhogó kardjával, vagy véres cafatokra robbantotta őket vállára szerelt ágyújával.

Itt volt hát egy küzdelemre érdemes ellenség. Itt volt egy lélek, ami méltó volt a begyűjtésre.

Horruskh rohamra indult, Molok mellette dübörgött, a parázs belsője éhesen lüktetve. Az ioszi hadúr észrevette közeledtüket, látta a fenyegetést és kihívást, és Horruskh végtelen elégedettségére elindult feléjük, fogadva a kihívást.

Mint két üstökös ami egymásnak csapódik, Horruskh és ellenfele elsöpörtek minden gyengébb ellenfelet az útjukból. Semmi sem állhatott az útjukba. Horruskh a feje felé emelte a verem pengéjét, és az ioszi csatamágus is így tett a saját fegyverével. Most, hogy szinte csapástávolságba értek, Horruskh jobban meg tudta nézni az ellenfelét. Az ioszi hatalmas volt, magasabb és szélesebb is mint Horruskh, és ez a tény örömmel töltötte el. Az ioszi páncélját rozsdás láncok koszorúzták, mintha valamikor a múltban lekötözték volna. Nem viselt sisakot, az arca pedig szikár maszkot alkotott, haragból és éhségből. A bőre hervadt volt, szürke felülettel, az ioszi mélyen fekvő szemei pedig borostyán fénnyel csillogtak. Amikor meglátta Horruskhot, vékony ajkai gonosz mosolyt formáltak, megvillantva hófehér fogait. Nem váltottak szavakat, nem hívták ki egymást, ahogy összecsaptak. Horruskh a saját pengéjével védte ki ellenfele első csapását, erejébe a teljes teste beleremegett. Felnevetett és hátrébb táncolt, el a kézitusa távtól, majd visszarontott egy ugrásból indított döféssel.

A ioszi félrecsapta Horruskh pengéjét, belépett a védelme mögé és páncélkesztyűs kezével belebokszolt Horruskh arcába, eltörve az orrát és egy pár fogát, hátrébb lökve véres arccal.

Amíg Horruskh megtalálta egyensúlyát, Molok rávetette magát az ioszi harci gólemére, meglendítve buzogányát és ugyanolyan izgalommal üvöltött, mint amit gazdája is érzett.

A férfi varázserővel ruházta fel Molok csapását és a buzogány pontosan célt talált, betörve a myrmidon vázát  hatalmas csattanással, oldalra lökve és majdnem ledöntve a lábáról. 

Horruskh visszavonta magát Molokból -- a gólem könnyen elboldogult a közvetlen irányítása nélkül is. Újra összpontosítva, körözött az ioszi hadúr körül, alacsony állásban tartva a kardját. Ezer életében, több száz különféle kardozó technikát tanult meg. Ritkán volt rájuk szüksége. Az ereje, mérete, és varázshatalma több mint elegendőek voltak arra, hogy legyőzzék ellenfeleit, de most milyen öröm volt tudásra és tapasztalatra hagyatkozni a nyers elő helyett.

"Mi a neved?" kiáltotta Horruskh rossz cygnari nyelven. Ez egy olyan ellenség volt, akit emlékezéssel megtisztel majd .

Az ioszi szemei összeszűkültek, és magas védőállásba emelte a kardját, hogy ellensúlyozza Horruskh alacsony pózát. 

"Hazaroth vagyok, a pusztulás Narcissarja." mondta, a hangja halk és levegős, de valahogy mégis elég hangos, hogy jóval a csatazaj fölé kerekedjen. "Én vagyok a végzeted."

"Há!," mondta Horruskh. "Üdvözöllek Hazaroth, Horruskh vagyok, az Ezer Harag, és megígérem neked, hogy a halálod fantasztikus lesz."

Hazaroth halkan, érdesen kuncogott. "Azt hiszed talán, hogy nem ismerem a halált?"

Előre rontott, a hatalmas bárdja lefelé sújtott. Horruskhot majdnem rossz pozícióban találta, de sikerült fölfelé csapnia a kardjával és hárítania, hagyta hogy a pengék összeakadjanak, aztán a saját kardját az ellenfele fölé csavarta egy villámgyors döféssel. A verem penge lecsúszott Hazaroth mellvértjéről és mély vágást ejtett az ioszi nyakán, ahonnan fekete vér serkent. Az ioszi hátra tántorodott, az egyik kezével a sebét takarva, fájdalomtól dühösen sziszegve.

"Talán ismered a halált," mondta Horruskh, letörölve a vért törött orráról a kézfejével. "De én ezret megismertem már."

Hazaroth nem támadott újra. Helyette belevetette magát a körülöttük örvénylő csatába, megragadott egy közelharcos fosztogatót a mellvértje hátuljánál fogva és földre rántotta titáni erejével. Ahogy a fosztogató megpróbált talpra állni, Hazaroth lecsapta a fejét pengéje megvető csavarintásával, de nem hagyta, hogy a teste eldőljön. Felemelte; sötét vörös köd emelkedett a hullából. Az ioszi belélegezte a véres esszenciát mint ahogy fuldokló ember kapkod levegő után. A seb Hazaroth nyakán beszövődött, élénk forradást hagyva maga után, és a Pusztulás Narcissarja szemei pokoli narancs fénnyel villantak.

Horruskh vigyorgott, felvidulva. Többé már nem törődött Sabbrethel, Horva Korbácsával, a tőlük délre ébredő sárkánnyal, vagy a körülöttük kavargó csatával. Csupán ez az egy ellenség volt, ez az egyetlen dicsőséges ellenfél. Tisztelgésre emelte a pengéjét, majd rohamra indult.

MK4 Háttér - 031 - Sárkányvész, hatodik rész

 Vagy egy tucatnyi fertőzött szörnyűséget vágtak le, mióta odaérzek a Sárkánygyíkfal Hegységbe. Ezekre a szörnyekre számítottak; a sárkányok megfertőzték és eltorzították maguk körül a világot a pokoli energiáikkal, átváltoztatva ártalmatlan állatokat vérszomjas fenevadakká. Mégis, ritkán javította föl a fertőzés az adott állatot, inkább rákos megbetegedésként telepedett rájuk, ám a dolog ami most előtört az elfeketedett, elsorvadt fák közül a vulkán aljában oly nagy volt és vad, hogy Sabbreth egy pillanatra azt hitte, hogy ez maga Blighterghast.

Kígyószerű volt, a fejét széles száj és tűhegyes fogak díszítették. Féltucatnyi, drágakő-vörös szeme volt, és szarvszerű kinövések borították végig a testét. A fosztogató egység ami legközelebb volt hozzá hátrálni kezdett és szigonyaikat kilőtték a szörnyre. A fegyverek ártalmatlanul pattantak le a lény bőréről, és a fertőzött szörny savas köpéssel jutalmazta a támadásukat, ami a harcosokat rengő zselévé olvasztotta.

"Vonuljatok hátrébb!" kiáltotta Sabbreth. Csupán háromszáz fosztogatót hozott magával és két tucatnyi ulkort. Mindre szüksége lesz most.

A fosztogatók engedelmeskedtek, és Sabbreth közvetlen irányítás alá vonta a két sakálját. Mindkettőt egyformán szerelték föl -- rohampajzzsal az egyik karjukon és nehéz szögvetővel a másikon. A fertőzött sárkánygyík elé vetették magukat, vicsorogva, miközben az erőszak reménye végigömlött a kapcsolatukon Sabbrethel.

A sárkánygyík újra savat köpött, és a Sakálok a nagyját felfogták a pajzsukkal. A kár minimális volt, Sabbreth pedig a szörnyre irányította a szögvetőket és viszonozta a tüzet. A szögvetők dobbantak, és a lövedékek jól eltalálták a sárkánygyíkot, ökölnyi lyukakat tépve a bőrén. Az felágaskodott, fájdalomtól sziszegve, és egy újabb savlabdát indított útnak, ezúttal használhatatlan kupaccá olvasztva az egyik sakál pajzsát.

"Sabbreth," kiáltotta Vhanek, és Sabbreth érezte, hogy a therion felé mozog.

"Tartsátok vissza őket!" mondta Sabbreth, miközben kivonta a rúnázott pengéit és megrohamozta a sárkánygyíkot. A csata izgalma átáramlott rajta. Kevés alkalma volt már hetek óta, hogy igazi harcban vegyen részt, és ahogy a pengéi belemetszettek a sárkánygyík húsába, befedve az arcát és karjait fekete vérrel, teljesen átadta magát neki.

A sárkánygyík prüszkölt és köpködött, Sabbreth pedig kitért minden csapás és sav elől, csíkokat hasítva az ellenfeléből és telepumpálva kígyószerű testét újabb és újabb lövésekkel a Sakálok irányából. Szentségtörő varázslatok röppentek az ajkairól, és a sárkánygyík lelassult, amikor az infernálok ereje összezúzta a belső szerveit, és elapasztotta az erejét. Végül a szörnyetek összecsuklott, egy meggyötört gigász, zokogó húsból és bűzlő belsőségekből.

Sabbreth egy pillanatra csöndesen állt, belélegezve a győzelem savas bűzét. Vhanek odalépett hozzá és bólintott a halott sárkánygyík fölött. Kényszeredett egyetértés látszott az arcán. "Jól harcoltál."

Sabbreth nem szólt semmit. Nem volt szüksége és nem is kívánta Vhanek dicséretét. Lecsapta a vért a pengéiről és visszadugta őket a hüvelybe. "Mennyit veszítettük?"

"Hetet és sehányat a rabok közül."

"Jó." Magukkal hozták az összes megmaradt rabot Rastok várából: vagy hatvan férfit és nőt, felfűzve őket egy hosszú, nyomorúságos láncra. Több mint százzal indultak útnak, de sokan meghaltak a nehéz út során a Sárkánygyíkfal Hegységbe. "Elég lesz?"

"Elég lesz," mondta Vhanek, de fura kétkedő arckifejezéssel. "Ám a kockázat magas. Horruskh nem hazudott neked Rastoknál. Blighterghast egy hatalmas ellenfél."

Sabbreth felnevetett, röviden, élesen. "Az én vagy a saját irhádat félted?"

"Matróna, nem kétkedem az erődben. Én-"

"Rendben. Ha mégis kétkednél, megengedem, hogy Horruskh szekeréhez kösd a sorsod, hogy az ő ágyát melegítsd, hogy a dicsőség maradékokon éldegélj, amit ő meghagy neked." Sabbreth kinyúlt, megragadta Vhanek pajzsának peremét, és közel húzta magához. "Senkinek sincs meg az ereje, hogy megtegye azt mit én meg fogok. Sem Horruskhnak, sem Kishtaarnak. Azok akik hűen szolgálnak, hatalmassá válnak mellettem. Azok akik nem..."

Elengedte Vhaneket, és a therion hátratántorodott, az arcán düh és félelem keveréke.

"Értjük egymást?" mondta Sabbreth.

"Én csupán szolgálni akarlak, hatalmas,"

Hazugság, de helyénvaló. "Akkor szolgálj azzal, hogy keresel valami élelmet. A csata után megéheztem, és meg kell tartsam az erőm az előttünk álló feladathoz.

A feladat Vhanek státusza alatti volt, de jó emlékeztető lesz neki a rangsorról. 

Vhanek mereven bólintott és elment.

 

Amikor Blighterghast utoljára felébredt, letépte a hegyi barlangja tetejét, aztán amikor visszatért a nagy lávatóhoz, lemerült a felszín alá és hagyta, hogy köves héj alakuljon ki a hatalmas alvó lénye fölött. Az így kialakult kráter egy hatalmas bazalt síkságot formált, amit itt-ott megtört pár szuper forró láva patak és maró füstöt köpők gejzírek. 

A sárkány valószínűleg érzékelte Sabbreth jelenlétét, de csupán annyira aggódott, mint ha a nő testén egy hangya futott volna át. Nem volt fenyegetés. Egyelőre.

Sabbreth a pokoli katlant figyelte, a félelem első csápjai lassan az agya köré fonódtak. Mögötte, egy tucatnyi ulkor küzdött az állvánnyal, ami Horva Korbácsának egyik fele volt, ahová nemsokára kikötteti magát és szembeszáll Nyugat-Immoren egyik leghatalmasabb lényével. Az ulkorok mögött egy maréknyi fosztogató terelte előre a rabok sorát, kiknek arcára kiült a végtelen rettegés. Ez jó volt; a félelmük fel fogja erősíteni a lélekmáglyákat.

Az ulkorok letették az állványt a katlan szélére egy alacsony bazalt dombra, a bilincsek a köveken csattantak, hidegen hívogatva.

"Megkezdem a rituálét, amint rögzítenek téged," mondta Vhanek.

Sabbreth bólintott. "Helyezd a fosztogatókat a feszület elé. Azonnal meg kell támadják Blighterghastot. Ne engedd őket visszavonulni."

"Nem fognak visszavonulni," mondta Vhanek. "Ki fogják teljesíteni a sorsukat.

Természetesen, a sárkány legyőzése nem az egyetlen gondjuk volt. Hogyha sikerül Blighterghast fölé kerekedniük, az biztosan menekülőre fogja majd, ha csak a legkisebb esélye is fölmerül Sabbreth győzelmének. Itt kell tartsák majd.

"Építsétek fel a lélekmáglyákat ott és ott, mondta Sabbreth, a hat helyre mutatja, amik körbevették a gombot, ahova Horva Korbácsát helyezték. A máglyák megidézik majd a Fellgoethek erejét, és azok a földhöz szerezik majd a sárkányt, de az ilyen hatáshoz pontos áldozásra lesz majd szükség.

Vhanek bólintott és parancsokat kiáltott. Ulkorok cipeltek fa karó kötegeket, mindegyik tíz láb hosszú, majd sietve oda siettek ahova Sabbreth mutatta, és elkezdték leverni őket a sötét, vulkanikus talajba. Egy laza karó kört képeztek a központi pont körül, ahol a tanonc boszorkányok máglyát építettek fából és faszénből, sötét bűbájokat mormolva, miközben dolgoztak.

Ezután a rabszolgákat hat egyenlő csoportra osztották és elvezették - elvonszolták, ha szükség volt rá - az előkészített máglyák felé. A boszorkányok felügyelete mellett minden rabot megkötöztek, felkapta az egyik ulkor és karóba húzták az egyik dárdán. A karóba húzás precíz művelet volt. Az áldozatnak addig életben kellett maradnia és tudatánál, amíg a a máglyát meggyújtják.

A levegőt hamarosan megtöltöttek a karóba húzottak sikolyai, majd miután minden rab a helyén volt, Vhanek megadta a jelet. A harci boszorkányok hangjai csikorgó litániában egyesültek, kifejezve a Fellgoethek iránti hódolatukat. A máglyák a körök közepén zöldre váltottak, és a sikolyok más hangszínt vettek fel. Nem csupán iszony. Nem csupán fájdalom. A szörnyű ráébredés, hogy valami sokkal szörnyűbb várja rájuk mint a halál.

Sabbreth mélyen belélegzett, majd lassan kiengedte. "Felkészültem."

Áthaladt a fosztogatók sorfala közt, miközben azok felvették a pozíciójukat. Vhanek odavezette Sabbrethet az állványhoz és kioldozta a béklyókat amik a négy rúnázott oszlopról lógtak. Az egyik bilincshez egy darab mumifikálódott cafat tapadt: ennyi maradt csupán Lorgothból,  a Hírnökből, aki legutóbb használta Horva Korbácsát. Sabbreth lesöpörte reszkető kézzel.

Sabbreth a feszület közepére állt. Vhanek ráerősítette az első pár bilincset a bokáira, halkan kántálva a rituálé első szavait, amiket már ezer éve nem ejtett ki senki. A talaj rázkódni kezdett, az első jelei, hogy Blighterghast elkezdett figyelni. A sárkány nem ébredt volna fel hogy elsöpörje a betolakodókat, de az erő, igazi erő, már előcsalogatja. Talán nem tudja, hogy micsoda Horva Korbácsa, vagy Sabbrethnek mi a terve vele, de érezte a pokoli erőt ami a lélekmáglyákból áradt, egy olyan kihívást, amit nem lehetett válasz nélkül hagyni.

"Siess," mondta Sabbreth, mikor Vhanek fölcsatolta az első bilincset a csuklójára.

A lélekmáglyáktól jövő szörnyülködő és fájdalmas sikolyok elnémultak, és Sabbreth látta, ahogy a lángok az egyik átdöfött rabról a másikra ugrottak, mindegyiket felgyújtva zöld ragyogással. A testük nem égett el; helyette elsorvadtak, a húsuk egyre jobban ráfeszült a csontjaikra, mintha lassan mumifikálódtak volna. A hegyteknő fölött az ég elsötétedett, és a máglyák kavargó lángjai fölemelkedtek, zöldre festve a felhőket felettük. Villám villant a félhomályban, és Sabbreth érezte, hogy a máglyák varázsereje működni kezdett. Szörnyű nyomás érkezett az ég irányából, szinte kipréselve a levegőt a tüdőkből, aztán Sabbreth hallotta, hogy a boszorkányok végeztek a rituáléval, és egyként, egyszerre kimondták Blighterghast nevét. A nyomás engedett, és a varázslat várakozott az igazi célpontjára.

A föld erősebben rázkódott, és tűforró pára tört fel kevesebb mint száz yardnyira.

Vhanek felerősítette az utolsó bilincset, és Sabbreth helyhez volt kötve. A feszület oszlopain lévő rúnák életre lobbantak, fényes narancs ragyogással, és a therion szörnyű, öblös sikolyt hallatott, majd elcsendesedett. A Korbács készen állt, éhezett, és Blighterghast úton volt. 

"Harcoljatok értem hát, most!" kiáltotta Sabbreth fosztogatói százainak előtte. "Harcoljatok értem, és Fellgoethek megjutalmaznak mindenkit az örökkévalósággal."

Hazugság, de minden egyes Orgoth harcos már elő lett készítve rá hogy elhiggye. Mindegyikük úgy viselte magát, hogy ő lesz majd a következő hatalmas hadúr, és a kézzel fogható ígéret az újjászületésről elég volt, hogy biztosítsa a hűségüket. Persze ez a hűség sohasem kellett szembeszálljon egy sárkánnyal.

Hörgő kiáltás harsant a fosztogatók közt, páncéljuk zölden csillogott a lélekmáglyák szörnyű fényében. A kivagyiság és vérszomj keveréke talán elég ideig harcban tartja majd őket, míg a szertartás megtörténik.

Sabbreth érezte maga mögött Vhaneket, érezte a tárgyat amit a therion két kézzel tartott. Felnézett a sisakszerű koronára. A belsejében valami mozgott, fogszerű tüskék, kavarogtak a belső felületén. Amikor Horruskh elmondta, hogy a Korbács felemészti majd az agyát, lehet nem túlzott.

A fogcsattogtató korona látványa talán megrémisztette volna, talán megparancsolta volna Vhaneknek, hogy szabadítsa ki, de Blighterghast kitörölt mindenféle efféle gondolatot a fejéből.

A sárkány kirobbant a kráter héjából, lávát és kőtömböket hajítva ezer lábnyira a levegőbe. Felüvöltött, hangja mint ezer hegy összeroppanása, lezuhanó egek és haldokló napok.

Sabbreth járt már a Fellgoethek csarnokaiban. Tanúja volt ősi hatalmuknak és rettegett tőle, de most alig tűntek csupán távoli szellemeknek, összehasonlítva a hús-vér titánnal ami előtte volt. A sárkány kitárta szárnyait, új, borzasztó sötétségbe borítva a hegytetőt.

A nő szája tátva maradt a borzalomtól, de ahogy a sárkány felemelkedett, árnyékát az összegyűlt Orgoth csapatokra vetve, újra elkezdte hallani az infernálok suttogását.

Térj vissza. Térj vissza. Térj vissza.

Blighterghast újra üvöltött, és Sabbreth hátrapillantott a válla fölött. "A koronát! Most azonnal!"

Vhanek ledermedve állt, könnyek folytak az arcán, a szája csendes imát mormolt. Még mindig Sabbreth feje fölött tartotta a koronát, a tagjai mintha megfagytak volna.

"A koronát!" kiáltotta újra Sabbreth és Vhanek hirtelen magához tért. Erővel rácsapta a sisakot Sabbreth fejére.

Félelem söpörte el a fájdalom hullámait, miközben Horva Korbácsa keményen ráharapott.

 

MK4 Háttér - 030 - Sárkányvész, ötödik rész

 Nem a Khardov központjában lévő volt Szürkemágus erőd lett volna Valerii Savaryn első választása találkozóhelynek a Vas Királyságok nagy nemzeteinek, de ez volt szinte az egyetlen épület ami elég nagy volt és elég ép az Orgoth támadás után. A tény, hogy régen Orgoth erőd volt, egyszerre illő volt a tanácskozáshoz, aminek a földrészt feldúló hódítók kiűzése volt a célja, másrészt pedig kivételesen rossz előjel.

Talán még érdekesebb, mint a nagy nemzetek vezetőinek találkozása egy fedél alatt, a tér állapota volt, ami a volt Szürkemágus vár előtt terült el. Felfoghatatlan keveréke mindenféle katonáknak és harci gólemeknek a Vas Királyságok minden szegletéből töltötte ki a teret. Savaryn megfigyelt egy egység cygnari Villámlovag legionáriust, ahogy a Téli Hadtest bakáival vegyültek. Minden csoport megpróbált túlzásba vitt gesztikulációval szót érteni a másikkal, amikor a közös nyelv cserben hagyta őket. Tömzsi Rhúlbéli gólemeket látott fúrókkal és kalapácsokkal felfegyverezve, ahogy fekete füstöt eregettek az égbe, miközben egy kőhajításnyira, a Kallyss ház rejtélyes myrmidonjai csendes, gépi lidércként álltak mozdulatlanul. Savaryn nem látott efféle együttműködést a Vas Királyságok között az Infernál Háború óta és lehet valamilyen módon, az a szörnyű időszak is hozott magával valami jót, egyfajta egység érzetet amit most könnyebb volt újrahevíteni egy újabb kataklizmikus fenyegetés árnyékában. 

Savaryn és Tyrus áthaladtak a téren az erőd bejáratához. Az őrök khadoriak voltak, Téli Hadtest, pár hadigéppel és két Rémfarkas harci gólemmel megtámogatva. Felismerték Savarynt és intettek neki, hogy bemehet, közben lopva lesték a fura társát. Ha Tyrus észre is vette, nem tette szóvá.

Egy teremben tanácskoznak majd, ami egykor az erőd hatalmas könyvtárát tartalmazta. A könyveket elvitték, elkobozta őket a Legfelsőbb Parancsnokság mint veszélyes tárgyakat, amiket a Szürkemágusok esetleg felhasználhatnak egy újabb felkelés kirobbantására. Savaryn látta, hogy van benne némi bölcsesség, de most azon tűnődött, hogy ezek közül az ősi kötetek közül egyesekben létfontosságú tudás lapulhat az Orgoth legyőzéséhez.

A könyvtár tele volt katonákkal, a legtöbbjük állt, és a legtöbbjük kapitányi vagy magasabb rangot viselt. A termet leuralta egy hosszú bazalt asztal, egy ötven lábas fekete tömb , ahol az egyes nemzetek legfontosabb tagjai foglaltak helyet.

"Nem találkoztam Rhúlbéliekkel...egy jó ideje," mondta Tyrus, a léghiányos hangja furcsán kivehető volt a háttér morajlásán felül. Valerii felvonta a szemöldökét erre a megjegyzésre. A Pókok Nis-Arsyrjának szokásává váltak ezek a furcsa megjegyzések, amik baljóssá tették a saját háza és személyes múltját.

Négy rhuli törp  ült az asztal egyik végén. Valerii felismerte az egyik zömök, erős karú törpöt, Gorten Grundback volt az, Rhul egyik legfélelmetesebb csatamágusa, akivel egyszer már szembekerültek a csatamezőn. Hogy miért küzdöttek egymás ellen, az akkor fontos volt, de most, viszonyítva a pusztuláshoz ami fenyegette őket, mindaz már hétköznapinak és gyerekesnek tűnt. "Jó harcosok, és elegendő nyersanyagot tartalékoltak, hogy bőségesen ellássanak bennünket lőszerrel."

A Rhúlbéliek fontosak volta, hasonlóan Ord, Llael, a Menita Protektorátus és hatalmas céhek képviselőihez, mint az Arany Kohó, de az egész szövetség sikere a vörösek és kékek kezében volt. Nyugat-Immoren nyerni fog a hódítókkal szemben, vagy elbukik előttük, és ez mind Khador és Cygnar döntésein múlott, két nemzetén, akik évszázadokon át háborúztak egymással.

A hatalmas asztal végén ült a khadori főparancsnokság nagyja, Ivon Krasnovich, egy gereblye-vékony, csupaszra borotvált arcú férfi a hatvanas évei elején, komoly arckifejezéssel. Mellette egy igazán hatalmas termetű férfi ült, dús fekete szakállal és intenzív kék szempárral. Izak Harkevich parancsnok félelmetes kisugárzása elnyomta a diplomatikus képességeit és vérmérsékletét. Vas Farkasnak nevezték, és jó okkal, ám mégis jól egyensúlyozott a félelmetes katonai képességek közt és a diplomatikus türelem közt, még akadt nála egy kis együttérzés is az ellenfelei irányába. A khadoriakkal szemben ültek a cygnari kollégáik, küldöttségüket Olan Duggan generális vezette, mellette Anson Wolfe csatamágus, valamint egy komoly kisugárzású nő a negyvenes éveinek elején, göndör fekete hajjal. Valerii nem ismerte föl, de a Cygnari Felderítő Szolgálat egyenruháját viselte, és kétségkívül a Felderítőmestert Bolden Rebaldot képviselte.

Valerii és Tyrus az asztal khadori oldalán foglaltak helyet. Tyrus egy llaeli nemes mellé kerül, aki megpróbálta odébb mozdítani a kő székét, sikertelenül, a szikár Pókok Nys-Arsyrjától. 

Amint Valerii helyet foglalt, Harkevich parancsnok megköszörülte a torkát és megnyitotta az ülést. "Szövetségesek, régi, és -- " széles mosollyal kínálta meg a cygnari küldöttséget "váratlanok, hatalmas fenyegetéssel nézünk szembe. Olyannal, ami szükségessé teszi, hogy együtt dolgozzunk, félretegyük a régi ellentéteteket, és vállvetve harcoljunk. Ha ezzel nem értenétek együtt, nem is jöttetek volna el."

Szórványos válaszok keltek az asztalon körbe, a legtöbbjük megerősítette a támogató szándékot. Harkevich megvárta, míg a szoba elcsitul, majd folytatta. "Látom hát, hogy ugyanúgy látjuk. Nemrég olyan értesülést kaptunk, hogy az Orgoth újra útra kélt. Ezúttal a célpontjuk úgy tűnik cygnari földön lesz, így átadom a szót és Duggan tábornok elmondja a információkat erről a fejleményről."

A cygnari vezető felé intett, és újra leült.

Duggan főgenerális föláll, a sötétkék palástja örvénylett a vállai körül. "Az Orgoth elhagyta az átmeneti szállását Rastok váránál -- megleptek bennünket azzal, hogy a teljes seregüket fölpakolták pár nap alatt -- és a flottájuk felfelé tart a folyón egészen a Rimmocksdale tóig. Onnan az egyetlen logikus támadási irány Orven, majd utána Vasfő Állomás."

Valerii a homlokát ráncolta és a fejét csóválta, és mielőtt ráeszmélt volna, hogy mit csinál, így szólt. "De miért tennének ilyet? Ennek nincs értelme."

A főgenerális Savaryn felé fordult és szúrósan nézett rá. "Bizonyosan, olyan parancsnokként aki több mint egyszer csatázott cygnari földön, jól tudja, hogy Orven erős bányászati központ és vasúti csomópont. A tó lehetővé teszi az ellenségnek, hogy hajókról is támadja a várost, és ha az elesik, onnan könnyen tovább tudnak támadni más, sebezhetőbb célpontokat. "

"Igen, persze, de minket már a padlóra küldtek," mondta Valerii, ezzel egy szúrós nézést kiváltva Krasnovich parancsnoktól, valószínűleg a padló kifejezés használata miatt. "Miért nem folytatták a támadásukat és támadták Volningradot vagy Rorshicket? Elvágva bennünket a déli támogatástól, megerősítve a saját helyzetüket, aztán megtámadva Korskot. Miért irányították át az erőiket egy még érintetlen erejű ország ellen, mint Cygnar?"

Harkevich felemelte az egyik vastag ujját hogy elcsitítsa Valeriit, aztán rosszindulat nélkül így szólt, "Azoknak akik még nem ismerik Valerii Savaryn parancsnokot, az elméje sokszor lehagyja a száját és jólneveltségét."

Valerii arca elvörösödött. "Fogadja bocsánatkérésem Parancsnok. Én csupán --"

"Nem, folytassa parancsnok." mondta Harkevich. "Fejezze be a gondolatot."

Megkönnyebbülve és egy kicsit büszkén, hogy Harkevich parancsnok ismeri hírnévből, Valerii folytatta. "Van itt egy minta. Megtámadnak bennünket az erőik javával egy helyen, míg egy kisebb erő egy célzott támadást hajt végig máshol."

"Értem. Hol találkozott még ilyen mintával?" kérdezte Harkevich.

"A lábatok...alatt," mondta Tyrus, levegőt préselve a szavaiba, mintha a légzés időt és erőfeszítést követelt volna meg tőle. Minden szem a Kallyss Ház csatamágusára szegeződött. "Valamit elvittek a kincstáratokból. Miközben harcoltatok velük, elvitték. Valami hatalmasat. Valami fontosat."

"Azt mondja, hogy a Korsk elleni támadás csak egy csel volt?" mondta Duggan tábornok. Valerii észrevette, hogy a cygnari tábornok hangja nem volt olyan ellenséges, mikor a Pókok Nis-Arsyrjához szólt. "Hogy más céljaik is vannak a puszta területfoglaláson felül?"

"Nem teljesen," mondta Valerii. Egy ideje gondolkodott már ezen, és szövetséges elmére talált ebben Tyrusban. "Még mindig nem láttuk a két hadvezérüket együtt a csatatéren. Az egyik, akit az Ezer Haragnak hívnak vezeti a seregeiket, de a másik, ez a Sabbreth, lent volt a kazamatákban. Ebben biztos vagyok."

"Úgy hiszem, hogy két célpontjuk van az országotokban," mondta Tyrus, csontos ujjával Duggan generálisra mutatva. "Nem lenne bölcs az összes erőtöket csak a nyilvánvaló ellen vezényelni."

Duggan generális visszaült a székére. Tapasztalt és képzett harcos volt, és amit Valeriitől és Tyrustól hallott, nem volt könnyen cáfolható, ugyanakkor nem is volt teljesen meggyőző. "Amit mondasz, az...aggasztó." mondta rövid szünet után. "De meg kell védjük Orvent."

"Egyetértek," mondta Krasnovich főparancsnok. "Khador minden rendelkezésre álló erejével segít majd Orven védelmében."

Valerii még mondani akart többet is. A gyomrában egyre erősödött az aggodalom, és biztos volt benne, hogy az Orven ellen készülő támadás egy újabb csel csupán és valami sokkal rosszabbat takar. Eltűnődött azon, hogy Krasnovich főparancsnok Cygnar iránti elköteleződése abból fakadt-e, hogy az Orgoth most végre Khador területén kívül kezdett támadásba. Annyi bölcsessége viszont volt, hogy ezt a véleményét nem mondja ki hangosan.

"A segítségeteket szívesen vesszük," mondta Duggan generális. Valeriihez és Tyrushoz fordult. "Lehet igazatok van. Lehet van egy másik stratégiai célpont, de megvan a esély, hogy nagy vereséget mérjünk rájuk Orvennél." Körbenézett az egybegyűlt képviselőkön. "Ha most egyesítjük erőinket, ha segítő kezet nyújtotok Cygnarnak, megállíthatjuk ezt a pestist, mielőtt további országok határát átlépné. Számíthat hát Cygnar a segítségetekre?"

Az asztalnál ülők kórusban értettek egyet, és miért is ne? gondolta Valerii, egy kis keserűséggel. Itt volt az esély, hogy megállítsák az ellenfelet egyetlen nagy erőfeszítéssel, úgy, hogy nem kockáztatnak sokat a Vas Királyság népességéből és országaiból. 

"Várakozni fogunk és figyelni," mondta Tyrus Valeriinek, most végre diszkrét hangerővel. "A népem jó ebben."

Valerii bólintott és Harkevichre nézett. A parancsnok egyenesen rá nézett, és az arca, ami általában vidám és derűs volt, most szokatlanul borús volt. Aggódott.

MK4 Háttér - 029 - Sárkányvész, negyedik rész

 Az Árnyék Útjának nokturnáját Hashkának hívták és jól végezte a dolgát. A hat emberből álló, férfiak és nők csoportját Sabbreth felé vezette, azok pedig láncok és béklyók nélkül, engedelmesen követték. A szemeik üvegesek voltak, és halottként botorkáltak a földön -- és az igazat megvallva, azok is voltak.

"Matróna," mondta Hashka, meghajolva és bemutatva a művét Sabbrethnek. "Megtettem, ahogy utasítottál. Ezek a porhüvelyek készen állnak."

Sabbreth visszapillantott a tátongó nyílásba ami a föld mélyébe vezetett. A Feketegyökér Erdő közepén terült el, mint egy földkérgen ejtett seb. Nem számított harcra -- Horruskhot Rastokban hagyta az erőik nagy részével -- de ha a tárgyalások elbuknának, hozott magával elég fosztogatót és harci gólemet, hogy erővel elvegye azt amire vágyott.

"Hordozzák az üzenetemet?" mondta Sabbreth, odalépve Hashka nokturna egyik módosított rabszolgájához.

"Csupán meg kell érintsd a bőrüket, aztán meglátod, Matróna," mondta Hashka.

Sabbreth ajkai undorodva lebiggyedtek a gondolatra, hogy hozzáérjen egy efféle alantas lényhez, de aztán levette a kesztyűjét és a puszta tenyerét rátette a legközelebbi rab karjára. Az elméjét azonnal megtöltötték erőltetett, kényszerített szavak.

Nálad...van...amit akarok. Hozd el, és jutalmad lesz. Tartsd meg...és pusztulj.

 

A rituálé amit Hashka nokturna végzett, teljesen kitörölte ezeknek a raboknak az elméjét. Csupán az alapvető mozgás funkcióik és ez az egyetlen üzenet maradt meg, ami újra és újra visszhangzott az agyuk üres  börtönében. Minden lény, amely rendelkezett telepatikus képességekkel, valóságos szirénaként hallja majd ezt az üzenetet.

 "Jó munka," mondta Sabbreth. "Küldjétek le őket."

#

Kevés dolgot szeretett volna Sabbreth ezen a világon megtenni, mint letépni Horruskh arcáról az örökké díszelgő vigyorát. A hatalmas hadúr irdatlan jókedvvel tett-vett, és irdatlan étvágya volt a vérre és pusztításra, de még vész idején, még akkor is amikor kicselezték és meghazudtolták, talált okot a mosolygásra. Száz oka volt rá, hogy gyűlölje Horruskhot, száz oka, hogy holtan akarja látni, de amilyen kicsinyesnek is tűnt, semmi sem volt fontosabb, mint letörni azt a gúnyos vigyort.

"Elment az eszed, Sabbreth," mondta Horruskh, nevetve csóválva a fejét. "Nyilvánvalóan nem értettem meg, hogy mit akarnak a Fellgoethek."

"Óvatosan, hadúr. A Sötét Matrónát azzal gyanúsítod, hogy félreértelmezi a hatalmasok mondandóját," mondta Vhanek, Sabbreth mellett ülve. A therion hangja betöltötte Rastok várának lovagtermét erővel és tekintéllyel. "Tanúja voltál a tizedelésnek, részt vettél benne. Tudod, hogy helyesen lett elvégezve."

Horruskh hervasztóan szúrós nézéssel pásztázta Vhaneket. Valahogy egyszerre sugárzott magából gyilkos fenyegetést és vidámságot. "Azzal vádolom Sabbrethet, a Végtelen Pusztítást, hogy inkább abban hisz, amit szerezne, ahelyett, hogy a hatalmasok igazi szándékait tolmácsolná."

 "Úgy hallottam, te végeztél egy sárkánnyal," mondta Sabbreth, nyugodtan, figyelmen kívül hagyva Horruskh kitörésének nagyját...egyelőre. "Az első megszállás alatt. Miért vagy hát most ennyire eltelve félelemmel?"

"Félelemmel?" mondta Horruskh. "Élj elég életöltőt Sabbreth, aztán majd egyszer talán te is megtanulod a különbséget a bátorság és botorság között."

"Szóval, a Fellgoeth utasításai botorságok?"

Horruskh szája tátva maradt, és egy pillanatra nem szólt semmit, aztán a mosolya szélesedett, csupa fog volt az egész. "Nem, csupán az eszközük értelmezi ilyen módon félre őket."

"Tisztán láttam, hogy mit kell tegyek, és hogyan kell megtennem,"

Sabbreth a rögtönzött trónusa karfáját markolászta, arra vágyva, bárcsak Horruskh torka köré fonódnának az ujjai. "Tévedtem valaha?"

"Volt valaha igazad?" vágott vissza Horruskh és mielőtt a nő válaszolhatott volna, így folytatta. "Igazad van. Valóban megöltem egy sárkányt, Sabbreth. Ezer katonával mentem neki a bestiának, és aztán még ezret rááldoztam. Három napig csatáztunk vele, és mikor végre levágtam a fejét és kimetszettem a mellkasából a lélekkövét, nem nyertem semmit. Az egész egy kudarc volt."

"Ám te, te egy még nagyobb vadra fened a fogad," lépett Horruskh a trón felé lassan. "A bestia amit a Fellgoethek neked mutattak, rendelkezik névvel. Blighterghast a neve és tízszer akkora szörnyeteg, mint amit én levágtam."

"Nem számít; Velem lesz Horva Korbácsa," mondta Sabbreth. "Elhozza nekem a győzelmet. A Fellgoethek megmutatták nekem."

Horruskh hátracsapta a fejét és nevetett. "Még ha meg is tudod szerezni a Korbács mindkét részét, tudod hogyan kell használni? Érted, hogyan működik?"

Sabbreth értelmezése Horva Korbácsáról legnagyobbrészt Dagholoth jóslatain alapult, ám az ősi Orgoth jóslatait rejtélyesnek jellemezni erősen alábecsülte a valóságot. Tudta hogyan kapcsolja be a szerkezetet és volt valami fogalma a hatalmáról, de hazudott volna, ha azt állítja, hogy nem maradtak egyes részletek homályban, például, hogy mennyire hatékony Blighterghast ellen és hogy itt vakon megbízott a Fellgoethekben. Ezt természetesen nem fogja Horruskh orrára kötni, az pedig kihasználta a pillanatnyi tétovázását, mint egy ragadozó aki végre a földre tudta rántani a prédáját.

"Így is gondoltam," mondta a férfi, a hangjából előtörő maró öröm fogcsikorgatásra késztette Sabbrethet, az egyik el is repedt. "Világosítsalak föl?"

Sabbreth szólásra nyitotta a száját, hogy elmondja neki, mennyire tartja őt és a "felvilágosítását", de Vhanek keze a karján megállította. Ránézett a therionra, aki alig észrevehetően megrázta a fejét. Ez a rezdülés azt mondta, hagyd. Horruskh gőgje, a kényszere, hogy semmibe vegye Sabbrethet, most értékes információkhoz fogja őket juttatni.

 Végül nem válaszolt. A száját mélyen le biggyesztette, eljátszva a dühöt, amikor vidámságot érzett.

"A Korbácsot hadseregek legyőzésére tervezték," mondta Horruskh, "ám nem mészárolja le, vagy égeti el őket mennyei tűzzel. Nem, sokkal rosszabb annál -- az ellenségnek és a bolondnak, aki a Korbácsot használja. Elveszi az elméjüket, teljesen, egy hadsereg tíz és százezer tagjáét, seregnyi sikoltó hang beszorítva egyetlen koponyába. A tiédbe." Horruskh újra felnevetett. "Halálosabb mint bármilyen sárkány, és a te elmédet is elemészti majd, mint ahogy Lorgothét is. Miért hagytam hátra, szerinted?"

Most Sabbrethen volt a sor, hogy mosolyogjon. "Ki kell mondanom, Horruskh?"

A hadúr sötét szemei felcsillantak a gyengék megvilágított teremben, és az újai rákulcsolódtak a kardja markolatára. "Mondd ki."

A fosztogató parancsnokok, harci boszorkányok és rangidős vulcarok a teremben hátraléptek a hirtelen gyilkos feszültségtől, ami a két vezér között gyűlt. Hadvezérek közti közvetlen összecsapás ritka volt -- mindketten túl sokat veszíthettek -- de a fogazott gyűlölet Sabbreth és Horruskh között mindkettőt hónapok óta emésztette már.

Sabbreth felállt, rákapcsolva az elméjét a Sakáljaira, amik a teremajtó külső részén álltak. A gólemek vicsorogtak és kapartak, és a nő egy része ki akarta vonni a kardjait, beparancsolni a gépeit és féktelen harcba vetni magát Horruskhhal.

Lehet meg is tette volna, de újra, a jóslat megmentette.

A lovagterem ajtaja kinyílt, és besétált rajta Hashka nokturna, keskeny arcán végtelen büszkeséggel.

"Matróna, az üzenetedre válasz érkezett."

#

 Az egyik rabszolga akit Sabbreth leküldött a feketeerdei verembe visszatért. Hashka nokturna szétzúzta a férfi elméjét és lelkét, de a cephalyxek a testén végeztek szörnyű módosításokat. A száját kiszélesítették, a bőrt hajmeresztő módon szétfeszítették egy bronz rácson amit a fogak helyére ültettek be a felső és alsó állkapocsba. A szemeit acél búrák fedték, mindegyiken egy apró furat pont a közepén, és egy tekeredő vezeték indult mindkét búrából, majd a másik vége eltűnt a bőr és csont között. A testének más részeit is eltávolították -- mindkét kezét, az orrát és füleit, a melléről és faráról pedig vérmentesen lenyestek íny és izomcsíkokat. Sabbrethet ez a vulcar kohómesterekre emlékeztette, mikor azok az egyik warjackből bányásztak alkatrészeket a másik megjavításához. 

Ledöbbentette a módosítások pontossága. Nem véletlenszerűen voltak elvégezve. Biztosan fájdalmat okoztak, de ez nem kínzás volt a kínzás érdekében. Ezeknek mind volt egy céljuk. Egy szakember keze nyomait láthatták, nem egy hentesét.

A visszatért rabszolga csöndben ácsorgott az elhagyatott állatkarámok mellett, a vár főtornya tövében. Itt tartották jelenleg a kevéske megmaradt rabjukat. Egy tucatnyi fosztogató őrizte a nyomorultat, de nem úgy tűnt, mintha bárkire veszélyt jelentene.

"Mit tettek vele?" kérdezte Horruskh, közeledve a rabhoz. Egyik húsos ujjával megböködte a férfi mellkasát, mintha egy gyermek vizsgálna egy bogarat.

"Úgy hiszem, hogy továbbító gócot alkottak belőle, hadúr," mondta Hashka nokturna.

"TE VAGY SABBRETH?" szólt meg a rab, csikorgó, fémes hangja megtöltötte a karámot. Az ajkai helyére szerelt fémrácsból harsant föl, de nem a férfi hangszálai képezték ezt a hangot.

Horruskh szisszenve hátralépett a hirtelen hangtól, majd felnevetett. Sabbrethre mutogatott, "Ezt keresed, itt."

Sabbreth előre lépett. "Sabbreth vagyok, és nálad van valami ami az enyém."

"AZ EREKLYE A BOLY TULAJDONÁT KÉPEZI."

"Az enyém," mondta Sabbreth. "Add át, és köthetünk egy kölcsönösen előnyös megegyezést. Tartsd meg magadnak, és ki foglak füstölni a talajból, még ha egy évszázadomba telik is."

Egy ideig csönd volt, elég ahhoz, hogy Sabbreth elgondolkozzon rajta, hogy a közvetlen fenyegetőzés célravezető volt-e. Vhanek elhitette vele, hogy ezek a cephalyxek, különösen a vezéreik, logikusan, értelmesen működő lények voltak, hasonlóan ahogy az orgothok a Fellgoethek parancsait követték. Bizonyosan felmérték már Sabbreth erőinek nagyságát. Vajon logikusan fognak dönteni?

"MIT KÍNÁLSZ?"

"Húst," mondta Sabbreth. "Egy soha ki nem fogyó hús ellátmányt. Tíz százalékos jutalékot fogunk adni, az összes rabul ejtett emberből."

Egy kézművesnek mindennél előbb alapanyagokra volt szüksége.

Újra csönd. Majd, "HUSZON-ÖT."

Sabbreth a fejét rázta. "Saját kötelezettségeinket is fedeznünk kell. Tizenöt."

"ELFOGADHATÓ. AZ EREKLYÉT A NÉGYES SZÁMÚ BOLY-BEJÁRATHOZ HOZZUK HAJNALBAN." Ezzel a végszóval, a rabszolga teste elernyedt és összecsuklott. Egy halk szuszogó hang hagyta el a megkínzott fémnyílást a férfi arcán, aztán, végre, meghallhatott.

#

A lény ami Sabbrethre és Horruskra a verem szájánál várt puffadt pókra emlékeztetett, amit bőrből, acélból és üvegből formáltak. A föld fölött lebegett, a belső szervei lilás színben derengtek, természetellenes ritmusban. Mellette állt három hatalmas, izmos lény, mindegyik Tyrant nagyságú, de nem gépek voltak. Nem teljesen. A testük szerves volt, emberi formájú, bár sokkal nagyobb mint akár a legtestesebb ulkor. A lények minden végtagja pengékben végződött, vagy nehéz láncos buzogányokban, vagy furcsa szerkezetekben, amikről Sabbreth még csak el sem tudta képzeni mire valók.

 

Ezen óriásokon túl, a cephalyxek még magukkal hoztak több száz módosított embert, hasonlóakat, mint a hulla amit Khardov kazamatáiban látott. Tízes sorokban álltak, és furcsa fekete öltözetű alakok lebegtek közöttük, vállaikon pengékkel és tűkkel tűzdelt acél végtagokkal.

"Háborút szítottál," mondta Horruskh, bár nem volt boldogtalan.

A nő a fejét csóválta. "Csupán erőbemutató. Semmi több."

Magához szólított a sakáljait és a cephalyxek tömbje felé indult. A válla fölött még visszaszólt Horruskhnak, "Nem támadj, csak ha megparancsolom."

"Parancsolod?" válaszolta Horruskh, feltüzelve. A nő figyelmen kívül hagyta és átvágott a tisztáson a verem felé.

A hatalmas pókszerű lény eltávolodott a katonáitól és a nő felé tartott, a három hústorony kísérőjével a nyomában. Sabbreth úgy vélte, hogy a harci gólemjeihez hasonló szerepet töltenek be, még ha abszurditást súroló módon néznek is ki.

A tisztás közepén találkoztak, és a cephalyx vezető a lényei elé lebegett. Sabbreth hasonlóan tett, maga mögött hagyva a Sakáljait. Most, először, látta, hogy a cephalyx betartotta a rájuk eső részt. Az egyik ízelt, karomszerű végtagjában tartotta az obszidián sisakot, amit tátott szájú arc formájúra kovácsoltak. A viselője fejét teljesen befedi majd, elnyelve azt egyetlen végtelen sikolyban.

"Cyphon Cognifex vagyok. Nálam van amit keresel." a hangja a nő elméjében visszhangzott, a hallásán túl. Látta, hogy a pók egyik  végtagja igazából ennek a cognifex lénynek az elsorvadt teste volt. Az egész pók test igazából egy fajta sisak volt. Sabbreth elmerengett rajta, hogy vajon miféle szörny rejtőzhet mögötte.

"Akkor add át nekem és a szerződésünk életbe lép," mondta hangosan Sabbreth, bár érezte, egyetlen kimondott szó nélkül is tudta kommunikálni ezzel a lénnyel.

"Mikor várhatjuk a fizetséget?" mondta a cognifex.

"Minden csata után, küldj egy követet aki begyűjti a részedet. Feltételezem, hogy ezen földrész legtöbb helyéhez van hozzáférésetek."

"A legtöbb helyhez," értett egyet a cognifex. "Ha át akarsz bennünket verni, a legtöbb hely minden helyé válik. Nincs olyan hely, ahol nem lehetünk."

Sabbrethnek feltűnt, hogy ők maguk fogják ezeket a cephalyxeket nyersanyaggal ellátni az erőik felépítéséhez, és hogy egy ilyen ellenfél legyőzése, még akkor is ha fölényben vannak, akik a föld kérgén bárhol előbukkanhatnak, kemény feladat lesz. Ám ez a probléma majd valamikor máskor kerül majd megoldásra. Egy olyan probléma amivel már egy sárkány athancjával és egy hatalmas új szövetségessel fog szembenézni. "Megkapod, amit megígértünk. Most pedig. A koronát."

Cyphon Cognifex kinyújtott az egyik végtagját és a koronát arról lóbálta Sabbreth elé. Sabbreth gyengéden levette, és az érdes kő érintése a bőrén eltöltötte egyaránt ujjongással és rettegéssel.  "Az alku megköttetett."

A lény megfordult és ellebegett, vissza a kaptárába. A húsból szabott légiói követték őt le a sötétségbe.

Horruskh kérdőre vonta amikor Sabbreth visszatért a saját soraikba. "A Korbács nem segít neked Blighterghast ellen," mondta. "Mondtam már neked, hogy több mint tízezer katonára lenne szükség, hogy lemészárold azt a lényt."

Sabbreth megrázta a fejét. Ő és Vhanek már megbeszélték, hogy mit fognak tenni, ha megszerzik a koronát. A szükséges erőforrások minimálisak voltak. Az ár viszont lehet szörnyű lesz. "Nincs szükségem tízezer katonára, csupán egy teljes század fosztogatóra, a saját warjackjeimre, és az összes megmaradt rabszolgára."

Horruskh szeme összeszűkült. Lehet, hogy sejtette, miként akarja használni a Korbácsot. Lehet sejtette, hogy egy sárkány elméje egyenlő egy teljes seregével, és lehet rájött, hogy a nő mindképpen ugyanolyan halott lesz. Ha voltak is ilyen gondolatai, nem adott nekik hangot. Helyette, egy sokkal személyesebb kifutású problémát vetett fel. 

"Ha neked adom az összes rabot, hogyan teszek áldozatot a Fellgoetheknek? Nem bírunk ki egy újabb tizedelést."

"Ne félj, Horruskh. Ott ahova tartunk, nem lesz hiány lehetséges áldozatokból."

WTC 2023, Francia zsoldban

 Péntek, utazós nap, reggel korán kelés, vonat, reptér, repülő, eddig minden rendben.

Péntek, 10:30 : Gyors közjáték, az egyik fran cia csapattársam jelenti, hogy Németországból idefelé utazva fa dőlt a vonatsínre, mindenki tanácstalan.

Péntek dél : a kaja brutál drága, a hotel és a reptér kajáldák közt lehet választani, sajnos 20 euró egy pad thai.

Péntek 15:30 Nyitva a terem

Pár kép péntekről

Szombat reggel, mindenki a párosítást és a nyitóbeszédet várja

Első kör, Dánia Jutland ellen

Első ellenfél, Dánia, Wurmwood 

Feat után feat

Győzelem a gaz dánok ellen, köv körben a címesélyes Német csapat ellen kell küzdeni :(

Mégsem! Svéd-svéd sorsolás miatt most az egyik svéd csapat ellen nyomjuk. 

Omo vs Bartolo

Itt sajnos rossz helyre tettem Omodamost és Bartolo jackjei lelőttek, szerencsére a csapat hozta a 3 győzelmet, 2-0 a csapat! 

Elsőre Kanadával sorsoltak bennünket, de most Belgiummal kell megküzdeni. 

Omodamos vs Fiona

Ezt nyertem, de a csapat sajnos veszetett 3-2-re, az álomnak vége, de holnap folytatjuk még egy vagy két meccsen. 

Az ajándék ellenére, meg kell verjük a Dél-Afrikiakat! Vasárnapi első meccs 

Sajnos elrontottam a gémem, bukta Grymkin ellen, és a csapat is vesztett 3-2 re, sajnos kezdünk visszacsúszni :(

Utolsó meccs, Spanyolország, új Cygnar ellen

Bukta Wolfe ellen, mert hülyeségeket csinálok és nem teszek Essencet a Colossálra, mikor egy csomót meg kell öljön. 2-2, valszeg órával nyerjük az utolsó meccset. 

Végül így is lett, a harmadik meccs jött órával vagy mással, 3-2 a csapatnak, 2-3 végül nekem. Jobb is lehett volna bőven, de szerencsére felváltva jöttek nekem a győzelmek amikor mások buktak és fordítva. 

Nemsokára irány haza

Jövőre augusztusban Németországban, a kedvelt Rheincon helyünkön :) 

Végső sorrend :

https://warmachine.longshanks.org/event/11059/

Hétfői összefoglaló, visszatekintés

Végül vasárnap terv szerint vissza is értünk, az öt kör és a reptér közelsége miatt kényelmesen elértük a 20:00 ás járatot vissza Bécsbe. Azt kell mondjam, hogy ezeknek a rendezvényeknek mindenképpen a legjobb fajtája ez a reptéri hoteles változat, már maga ez a tény jobbá teszi az összes többi WTC-től, amikor autót kellet bérelni és nyomorogni öt emberrel és poggyásszal.

 

A meccsek mind nagyon jók voltak, az ellenfelek kellemesek, a bíráskodás színvonalas. A fő szervezővel van pár személyes gondom, aki szerintem túlságosan csak az MCP résszel foglalkozott, vagy talán még azzal sem, mert az MCP kupa nem készült el időben a díjátadásra. 

 

Jövőre Düsseldorfban 32 fős korlát lesz a csapatoknak ami szintén egy fokkal olcsóbbá teszi a rendezvényt, vasárnapi géppel haza lehet jönni, nem kell hétfőre szabadságot áldozni, és extra éjszakát + vacsorát kifizetni.

Meta : Érdekes módon Cephalyx és Retribution Thyron volt a két sereg amitől mindenki tartott és joggal, nagyon erősek most. Thyronra nemsokára remélhetőleg jön a nerf. Nagyon jó győzelmi aránnyal ment  Grymkin, erre nem sokan számítottak előre, az egész torna egyik meglepés frakciója lettek, én is vesztettem egy ellen.

 

Utóirat : olvassátok a háttér fordításokat a blogon mert sokkal kevesebb a megtekintésük mint ennek a beszámolónak, pedig szerintem érdekesebb :)