MK4 Háttér - 025 - A sötétség felemelkedése 25/

 "Várj," mondta Ilari és a vállához emelte a puskáját. Egy tűzrúnás lövedéket töltött be, és lőtt egyet a szűk nyílások át. A golyó megvilágította a sírbolt belsejét mint egy elszabadult üstökös, és Ilari látta, hogy a fő bejárat úgy ötven yardnyit megy, mielőtt élesen balra kanyarodna. A fény további őrült, üvöltő arcot is megvilágított a falak mentén; és ami a legfontosabb, lábnyomokat is mutatott az évszázadokon felgyülemlett porban.

"Nem mi vagyunk az elsők akik beléptek ebbe a sírba," mondta Ilari. "Lehet, hogy az Orgoth már járt itt előttünk?"

A magziev a fejét csóválta. "Úgy tűnik, hogy eddig csak Khador területén támadnak. Nem láttunk róluk semmilyen jelet ennyire délen." Ezzel, ellépett Ilari mellől és bement a kriptába. Más lehetőségek híján, Ilari követte.

Amikor bent voltak, megszabadultak a szörnyű időjárástól, de a belső terek valahogy még hidegebbnek tűntek. Ilari vacogott a csendben, ahogy leguggolt és megvizsgálta a lábnyomokat. Régen sok időt töltött nyomolvasással a Mesterlövész dandárban.

"A lábnyomok nem frissek," mondta Volkovának, aki fölé hajolt a fáklyájával. "A por elkezdte feltölteni őket. És ez nem is egy csizma. Más az alakja. Inkább tűnik lovagi páncélcipőnek."

"Szóval nehéz páncél," mondta Volkova. "Ódivatú"

Ilari felált, egy kép formálódott a fejében, egy emlék. A Druzsinánál voltak ábrázolások a régi idők nagy csatamágusairól, akik közül egyesek elestek Henge Holdnál. Sokan közülük olyan páncélt hordott, ami már azóta kiment a divatból. "Menjünk tovább."

Tovább haladtak a sötét folyosón és odaértek a fordulóhoz. Ilari meglepetésére, már nem volt szükségük Volkova fáklyájára. Fény volt előttük, és egy hatalmas teret borított be zöld ragyogással.

"Hogy lehet itt benn fény?" kérdezte Ilari. A sötétség, úgy érezte, jobb lett volna. A sötétség hidegvolt, de üres. Az előttük lévő szörnyű fény élőnek és tudatosnak tűnt.

"Az Orgoth mindenféle fajta nekromanciát űzött, és ezeket a nyugvóhelyeket sokszor a munkájuk gyümölcsei őrzik," mondta Volkova, majd egy kis szünet után folytatta. "Még sosem láttam ilyesmit ezelőtt."

Ilari tudta, hogy a Cryx Rémálombirodalom élőholtakat hozott létre lopott Orgoth mágia felhasználásával. Így, persze, miért ne használná az Orgoth ezeket a romlott bűbájokat maga is? "Miket láttál?"

Volkova letette a fáklyáját és mindkét kezével megmarkolta az alabárdját. "Kinyitottunk egy sírt a Menydörgésszirt Csúcsokban, és bent egy elképesztő hatalommal bíró lény volt. Megölte a fél csoportunkat, mielőtt felépíthettük volna a védelmünket. Visszavonultunk, és az nem követett bennünket. Az én magzievem haláltalannak hívta."

"Ha igazad van, nincs sok kedvem besétálni egy jól megvilágított szoba közepére hívatlan vendégként," mondta Ilari. "Állj közel hozzám." Volkova odalépett, és Ilari varázsolni kezdett, mindkettejüket beburkolva egy sötétség felhőbe.Átláttak a homályon, de a külső szemlélő nem láthatta őket.

Beléptek a tágas, boltíves, sziklába vájt terembe, ami tíz kőoszlop tarkított; mindegyikhez egy-egy ősi, megsárgult csontváz volt láncolva, kezük a fejük fölött, mintha imádkoznának.

A fény vas tűztálakból áradt, amiket a mennyezetre aggattak, élénk zöldre színezte a falakat. Ilari nem nem látta a fények forrását. Villogó, kísérteties fénye kitöltötte a teret, a sír végső lakóját pedig minden oldalról bevilágította.

Dagholoth egy hatalmas ravatalon feküdt, barokkos páncélban, amit ugyanúgy elnyúlt és sikoltó arcok borítottak a mellvérttől a lábvasakig. Egy hatalmas, két kezes pallost tartott a mellkasán, széles pengéjét nyüzsgő képmások borították. Ezek közül semmi nem volt megdöbbentőbb, mint Dagholoth maga. Az ősi Orgoth hadúr nem egy porladó évszázados csontváz volt. Helyette, élőnek tűnt, a bronzszínű bőre ép és érintetlen, a sisakja alatt az arca visszataszító, szögletes állkapoccsal, keskeny ajkakkal, vastag szemöldökökkel, amik brutálissá tették az arcát. Hatalmas volt, könnyen magasabb mint hét láb.

"Te vagy az, Tzepesci?" Eljöttél hát, hogy elfogadd a sorsod?" A haláltalan hangja kitöltötte a tágas sírboltot, megremegtetve a falak, miközben felült. "Miért rejtőzködsz? Nem állok az utadba."

Ilari érezte, hogy Volkova mozdulni készül, de megragadta a nő vállát a rejtő ködfelhőjükben.

"Várj," mondta aztán, majd utána, hangosan így szólt, "Alkudni jöttem. Hogy egy másik utat találjak."

A varázslata nem tart már sokáig, és amikor megszűnik, az átverésére fény derül majd. Annyi információt kell kinyernie ezen rövid idő alatt amennyit csak tud.

A haláltalan nevetett. "Alkudni? Nincs semmid amit akarnék, csak a kardod élét. Nincs másik út."

Az egésznek nem volt értelme, de Ilari folytatta. "Látó vagy. Biztosan vannak más utak is."

"Nem!" üvöltötte Dagholoth. "A jövő meg van írva. Hozd a kardodat, sötét herceg, és szabadítsd meg."

A haláltalan szavai kezdtek valamiféle szörnyű értelmet nyerni, de Ilari varázslata megszűnt mielőtt végiggondolhatta volna.

Dagholoth azonnal felnevetett, hidegen és kegyetlenül, és felemelte a kardját. "Szóval, Tzepesci elkerülné a sorsát azzal, hogy egy másikat küld, hogy megöljön? Bolondok. Ilyenek nem tudnak engem megölni."

Ilari felemelte a puskáját, megcélozta a haláltalant, majd meghúzta a ravaszt, ezúttal páncéltörő lövést választva. A golyó eltalálta Dagholoth vállát, behorpasztotta a vállvértet, de a hatalmas harcosnak még csak a szeme sem rebbent. 

Dagholoth durva arcán egy pillanatra értetlenség futott át. "A fegyvered új nekem. Ám nem számít. Nem fog megmenteni."

Az Orgoth lassan előresétált, laza arroganciát sugározva. Ilari újra lőtt. A golyó süvöltve lepattant, Dagholoth pedig rendületlenül közeledett.

Volkova előrerontott, és Ilari remélte, hogy az alabárdja, amit Szürkemágus varázsigékkel erősítettek meg, talán nagyobb hatással lesz. A nő pördülő csapással indított, de Dagholoth félresöpörte a fegyvert a kardjával, pörölyszerű csapása hátratántorította Volkovát.

"Talán Tzepesci mesélt nektek erről a jóslatról?" kérdezte széles mosollyal Dagholoth, miközben Volkova felé közelített. "Nem? Akkor majd én megteszem. Úgy fogtok meghalni, hogy közben tudjátok, a végeteket nem lehet elkerülni."

Volkova visszavonult, és Dagholoth hagyta menni. Aztán széttárta a karjait és elkezdte kántálni, "A halálból, látom a mindenség végét."

Ilari a puskájában töltényt cserélt, és most egy húsroncsoló lövedéket tárazott be. Célzott és tüzelt. A lövés a sisakja alatt találta el az Orgoth hadurat -- a feje hátracsapódott a lökéstől. A golyó egy tátongó lyukat kellett volna hagyjon az Orgoth arca helyén, de a bőre sértetlen maradt.

Az felnevetett, Ilarira irányította a szörnyű tekintetét, és újra beszélt. "Az oltár szilánkokra tört. A hatalmasok elbuknak."

Miközben Dagholoth Ilarira figyelt, Volkova megidézett egy varázslatot és a haláltalanra zúdított több pengényi jeges szelet. Ez a varázslat képes volt harci gólemek karját levágni, de a haláltalant csupán egy lépéssel tolta vissza a ravatala felé.

"A sötét sírboltban, a szavaim igazan csengnek," mondta, arcán gúnyos mosollyal.

Ilari a sír bejáratától átrohant a terem közepére. Támadó távolságba ért Dagholothoz, így az óriás tett is felé egy csapást. Ilari félrevetődött, hogy elkerülje a pengét, de a távoli ütés olyan erővel szelte át a védmezejét, hogy majdnem leverte a lábáról. 

Dagholoth teljesen közömbösnek tűnt a támadásaik iránt és folytatta a jóslata kántálását. "Egy sötét herceg hozza el újra a halált."

Volkova körbefutott az egyik kőpillér körül, ami kitakarta egy pillanatra a látását, majd újra megrohamozta a hadurat. Hátulról csapott le rá, a térde hátsó hajlatát célozva, ami nem volt páncélozva. A kasza élű szálfegyver visszapattant, mintha egy sziklára csapott volna le, a haláltalan pedig megpördült, a kardja süvöltve szelte a levegőt. Volkova féltérdre zuhant, a kard így a feje fölött suhant el, a fekete haját meglobogtatta a fegyver csapta szél.

Előregurult, páncéljához képest meglepő ügyességgel talpra pattant, majd Ilarihoz futott a ravatal mellett. Mindketten elbújtak a kőtömb mögött, majd Ilari újra sötétséget varázsolt köréjük.

"Újra bujkáltok, férgek? Akkor jól figyeljetek," mondta Dagholoth. A haláltalan feléjük mozgott, és a mennydörgő hangja egyre hangosabb lett. "Jönnek majd fénytelen urak, ében szárnyakon."

"El kell meneküljünk," mondta Ilari. "Nem tudjuk legyőzni."

"Még így is meg kell hallgassuk végig," mondta Volkova.

Dagholoth tovább beszélt. "Jönnek majd napfénytelen hajnalok és bukott királyok."

A sötétség újra megszűnt, és Dagholoth feléjük ment újra. Még így is, teljesen rettenhetetlen könnyedséggel mozgott, és most először, Ilari rájött, hogy a haláltalan nem hagyott nyomokat a terem padlóját borító vastag porban. 

"A tenger túlpartján, ahol fekete vitorlák lobognak," mondta Dagholoth, távolba révedve, mintha egy emléket idézne fel. Nem, jött rá Ilari, a jövőt látja.

Ilari odébb vonta Volkovát a ravataltól, és az egyik áldozó pillér felé futottak. Dagholoth követte őket. A szavai visszaverődtek a kőfalakról. "Az egykor legyőzöttek elhozzák a végítéletet."

Az Orgoth most céltudatosabban mozgott, lesöpört magáról egy lövést Ilaritól, majd megrohamozta a helyzetüket. Ilari hátrált és varázsolni kezdett, miközben a haláltalan Volkovára sújtott le. A nő kétségbeesetten próbált hárítani. Sikerült, de Dagholoth pallosa félbevágta az alabárdját. A két darabot a kezében tartva hitetlenkedve nézte őket, miközben Dagholoth egy erős rúgással folytatta, a földre lökve a nőt. Felemelt karddal állt a magziev fölött, vigyorogva, a tekintete még mindig a távolban, bár követte az áldozatát. Volkova megpróbált elkúszni, de a haláltalan rátaposott a mellvértjére, a fölhoz szorítva és behorpasztva a páncélt. A nő fájdalmasan feljajdult. A haláltalan kiszolgáltatva tartotta, de nem sújtott le. Még nem végzett a jóslatával. "A mennyek lemészárolva, és az istenek letaszítva."

Varázslat rúnák villantak Ilari teste körül, amikor a varázslata elkészült. Ezt a sötét lebontást egy Menoth paptól tanulta, aki azért jött a Druzsinába, hogy megtanítsa az ifjú csatamágusoknak, hogyan vegyék föl az infernálokkal a harcot, ha azok visszatérnének. Dagholoth biztosan gonosz volt, de Ilari egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a varázslat hatni fog-e rá. A puskája arany fényben fürdött, miközben lőtt vele. Ezúttal a golyó áthatolt Dagholoth mellvértjén, hátralökte, Volkova pedig kiszabadult.

A haláltalan lenézett a sérült páncéljára és nevetett. "Nem elég, féreg. Nem elég. Most pedig hallgass meg!"  A haláltalan eltűnt és Ilari mellett jelent meg újra. Nem, nem tűnt el, jött rá Ilari -- a hadúr olyan gyorsan mozdult, hogy Ilari szeme nem is tudta követni.

Dagholoth megragadta Ilari puskája csövét, és kitépte a szorításából. Ilari próbált hátrálni, de Dagholoth megütötte a kardja lapjával, a földre lökve. Aztán az Orgoth lehajolt, centikre tolva az arcát Ilariétól.

"Az isteni vérben minden megfull majd." 

Dagholoth fölött, a fény elhomályosult, és Ilari látta, hogy az árnyékok karmokként terjednek szét a teremben. Csönd lett. Dagholoth mozdulatlanul állt, mintha megfagyott volna.

"Ez mi?" suttogta Ilari és odébb kúszott, meglepve, hogy még tud beszélni és mozogni.

"Azért jöttem, hogy üzletet ajánljak, Anyaföld büszke fia," mondta egy száraz, szörnyű hang a mögötte lévő sötétből. Térdre és tenyérre fordult, miközben egy alak bukkant elő a homályból: egy görnyedt lény, retkes, szürke rongyokba bugyolálva, középen egy női arc, végtelenül öreg, bámult rá. Ilari felé indult. Ilari látta, hogy a kezei nem húsból voltak, hanem vas karmok, élesek és hosszúak. Az egyik markában egy tokban lévő kétkezes kardot szorított, gyönyörű arany markolattal.

Volkova jelent meg Ilari mellett és talpra segítette.

"Nem lehet," mondta a nő.

"Igen, ismersz engem, gyermek," recsegte az öregasszony. "Ám nem neked kell meghoznod a döntést."

"Milyen döntést?" mondta Ilari, miközben a rettegés egyre jobban terjedt a gerince mentén. "Ki vagy te?"

"Ő Zevanna Agha," mondta Volkova, suttogva megválaszolva Ilari kérdését, félve. "A Vén Boszorkány."

Ilari ismerte ezt a nevet. Hallotta már a meséket az ősi boszorkányról aki Immoren sorsszálait fonta. Ám érthetően elvetette ezeket, mint csupán gyerekmeséket.

Rosszul tette.

A Vén Boszorkány felé nyújtotta a kardot. "Itt a választásod. Vedd el ezt a kardot és végezz Dagholothal... vagy ne tedd és halj meg. Te dönts, melyik sors a rosszabb."

"Ilari," mondta Volkova, elvonva a férfi tekintetét a kínált kardról, "nem hihetsz neki. Nem a mi segítségünkre van itt. Az okait csak ő maga ismeri."

"Igazat beszél," mondta a Vén Boszorkány sziszegve. "De ez nem változtat semmin. Muszáj neki választania."

Ilari visszanézett a megdermedt Dagholothra. A haláltalan kardján lévő sikoltó koponyák még mindig a szörnyű zöld tengerben úszkáltak. Ilari tudta, hogy ez egy pokoli penge. Azt is tudta, hogy ha ez által hal meg, többet veszít mint pusztán az életét.

"Ilari ne tedd," mondta Volkova. "Kérlek."

Ám csak egy választást látott. Megragadta a pallos markolatát és kihúzta a Vén Boszorkány markából. Az árnyékok halványulni kezdtek, és egy hang harsant, ahogy a Vén Boszorkány kacaja visszaverődött a falakról.

Ilari kitépte a nagy kardot a tokjából és Dagholotra nézett, aki még mindig előre hajolt, a nyaka védtelenül, előre nyúlva, mintha a hóhér tőkéjén lenne. Az Ilari kezében lévő kard arany és ezüst színben ragyogott: az idegen rúnák a pengéjén azúrkéken ragyogtak. Két marokra fogta a pallost és Dagholotra rohamozott. A haláltalan felé fordította a felét, pont mielőtt Ilari lesújtott volna. Elvigyorodott, és Ilari tudta, hogy átverték. A karja úgy mozdult, mintha nem a sajátja lett volna, a pallos elmosódott, és Dagholoth feje levált a nyakáról és a kőpadlóra zuhant. Ez volt az utolsó dolog amit Ilari látott, aztán a terem hirtelen sötétségbe borult.

Csak a saját légzését hallotta.

"Volkova?" kiáltotta Ilari.

"Itt vagyok," mondta a nő.

Kovakő és acél villant, meggyúlt, és aztán egy fáklya lobban életre. Dagholoth Ilari lábánál hevert, de a haláltalan már nem volt hús-vér. Ősi volt és viharvert, a páncélja egy rozsdás héj, mely lefejezett hullát takart.

"A penge," mondta Volkova és az Ilari kezében lévő kardra mutatott. "Tudnod kell, hogy kié volt. Muszáj."

Ilari a fejét csóválta és lehunyta a szemét. Tudta, de nem volt képes rávenni magát, hogy kimondja. Megköszörülte a torkát. "Kénytelen voltam. Dagholoth megölt volna bennünket."

"Vannak dolgok, amik rosszabbak a halálnál," mondta a nő és elment mellőle a központi ravatal felé.

Ilari felvette a hüvelyt és belecsúsztatta a kardot. Nem tudott többé már ránézni. A markolata hideg volt, szinte jeges, és a testhője egyáltalán nem melegítette fel.

"Ide szavak vannak vésve," mondta Volkova, ahogy felmászott a hatalmas kőtömbre és felemelte a fáklyát.

"Olvasd fel őket," mondta Ilari, bár nagyon szerette volna ha nem teszi.

Volkova elkezdte olvasni.

"A halálból látom mindennek a végét. Az oltár szétomlott. A hatalmasak elbuknak. A sötét kriptában a szavaim igazan szólnak. A sötét herceg újra elhozza a halált."

"Ezek az ő szavai," mondta Ilari, miközben a gyomra remegett a növekvő rettenettől. "Egy sötét herceg? Vajon Vlad Tzepescire gondol?"

"Nem tudom," mondta Volkova, majd folytatta a hangos felolvasását. A nő harca falfehér volt a lobogó fáklyafényben. "Jönnek majd fénytelen mesterek ében szárnyakon. Jönnek fénytelen hajnalok és bukott királyok. A tenger túloldalán, ahol a fekete vitorlák lobognak. Az egykor legyőzöttek, elhozzák a világvégét."

"Az egykor legyőzöttek? Az Orgoth?" Ilari egy része el akarta lökni magától a szavakat, mint egy gonosz elme őrült hadoválását, de egyre inkább kezdett szörnyű formát ölteni. A tagadás pillanatai örökre elmúltak.

Volkova nem válaszolt neki. "A mennyek lemészárolva és az istenek aláhullanak. A mennyei vérben, ti mind megfulltok. "

"Istenek lemészárolva? Lehetséges egyáltalán...?" Ilari megrogyott. A gondolat ellopta a szuszt a tüdejéből egy tucat szívverésig. "Lehetséges ilyesmi?"

Volkova suttogott, továbbra is a ravatalba vésett írásra meredve. "Bármi lehetséges."

Ilari jobban szorította a kardot, ami levágta Dagholothot. Nem nyugtatta meg a jeges tapintása; megértette, hogy Volkova megismételt mindent amit a haláltalan mondott. "Ez a vége akkor. Csupán félelemkeltő szavak. Nem lehet bennük igazság."

A magziev felé fordult, rettegéstől tágra nyílt szemekkel. "De van még tovább is."

Ilari nyert és reszkető hangon megkérdezte, "Milyen több?"

"Vedd fel a pengéd bosszúálló gyűlölettel. Ölj meg és pecsételd meg a sorsod."

A pallos kiesett Ilari elgémberedett újai közül. A padlón csörömpölt, távoli harang hangjával, temetői harangéval. "Mit tettem?"

Volkova lábai mintha összerogytak volna alatta -- hirtelen leült a ravatalra. Lassan, a fejét rázta.

"Beteljesítetted a jóslatot."

MK4 Háttér - 024 - A sötétség felemelkedése 24/

 Hatodik fejezet - A sötét herceg

Ilari Borisyuk kapitány és Zariyah Volkova magziev egy szűk, hegyoldalba vájt lépcső alján álltak, a Sárkánygyíkfal hegység egyik névtelen csúcsánál. A lépcsők meredeket emelkedtek föl, egy jeges jégfelhőbe, amely koszorúként vette körül a hegy felső harmadát. Egy apró völgy védte meg őket a brutális fagy legrosszabb részétől és a fagyos széltől, és Ilari rossz kedvvel hagyta el a viszonylagos kényelmét. Mögötte, Roslov hadnagy, Vislovski mester, és egy fél tucatnyi válogatott, tapasztalt katona guggolt a tábortűz körül, arcukon aggodalom és idegesség. Roslov és Vislovski tiltakozása ellenére, nem engedte meg nekik, hogy elkísérjék őt és Volkovát a sírbolthoz. 

Bár szeretett volna több katonát magával hozni, Volkova figyelmeztette, hogy ne tegye. Bármi is várta őket Dagholoth sírjában valószínűleg veszélyes portéka volt. Számos más veszély is leselkedett a Sárkánygyíkfal hegységben -- mélyen Cygnari területen voltak, és bár ellenséges katonákkal találkozni problematikus lett volna, inkább a sárkányivadékokról szóló pletykák Blighterghast sárkány sátáni ivadékairól, voltak azok amit Ilarit leginkább aggasztották. Magasan fekvő táborhelyükről, a katonái észre tudták venni a közelgő veszélyeket, és figyelmeztetni Volkovát és őt.

Szinte egy teljes hónapba telt nekik, mire elérték a sír helyszínét. Az útjuk Vladovar kikötő kapuinál indult, ami azóta elbukott az Orgoth előtt, és azóta óvatosan haladtak dél felé. Miközben utaztak, újabb támadásokról szóló hírek érték el őket, amiket a különböző tengerparti települések szenvedtek el. Jégles elesett, és az utolsó információ ami elérte őket -- egy kereskedőtől a cygnari határnál -- az volt, hogy az Orgoth most Ohk felé vonult. Ilari gyászolta a katonákat akiket Jéglesben ismert meg, és remélte, hogy páran talán túlélték, de már többször tapasztalta az Orgoth támadások abszolút kíméletlenségét. Tudta, hogy az efféle remények hamisak. Még rosszabb, ha az ellenség beveszi Ohkot, onnantól vasúti kapcsolat nyílik és gyorsan eljuthatnak Khardovhoz, majd aztán Korskba is. 

Az Anyaország jövője sötét volt, ám Ilari csak arra tudott összpontosítani ahol volt és ami feladat előtte állt. Az öreg Toskar újabb bölcsessége bugyogott fel az agyában.

Húzd meg a ravaszt, aztán aggódj amiatt ami utána jön.

Átvizsgálta a varázslatokat amiket betanult ezen a reggelen -- hármat amiről úgy gondolta, hogy talán hasznosak lesznek. Mivel fogalma se volt, mivel állnak majd szemben, széles skáláról választott varázslatokat: egyet ami felerősíti majd a harci képességeit és egy másikat ami elrejtheti őt és Volkovát az ellenségektől és talán még fedezi is majd a visszavonulásukat, ha erre szükség lesz. Az utolsó varázslatot csak megérzés alapján válogatta be, egy olyat amit sok csatamágusnak megtanítottak a Szüret után a Druzsinánál.

"Felkészültél?" kérdezte Volkovát.

A nő hátrabillentette a fejét, végigkövetve a lépcső útvonalát a kőfalban. "Nem hiszem, hogy fel lehetne készülni bármire ami ott fönt vár ránk."

"Biztosan kifosztottatok jó pár Orgoth sírboltot, amikor még Szürkemágus voltál."

Volkova röviden, vészjóslóan felnevetett. "Így volt, és minden egyes kripta egy újabb szörnyűséget tartogatott amivel még azelőtt sosem találkoztuk."

Ilari borzongott -- nem csak a hidegtől -- és felkapcsolta a csatamágus páncélját. Eddig spórolt a szénnel és csak egy pár perce vette fel. A bűvös turbinája életre pördült, és a páncél súlya szinte teljesen megszűnt. Az apró kazán némi meleget is szolgáltatott, de ugyanúgy a fejére húzta a farkasbőr csuklyáját, miközben elkezdett felmászni a lépcsőkön. 

Volkova követte, és lassan haladtak fölfelé, óvatosan, mögöttük a tábortűz először apró gyufalánggá töpörödött, utána pedig teljesen eltűnt, miután beértek a fagyos ködbe. Ilari összeszorította a fogát a jéghideg levegő ellen. A köd bekorlátozta a látásukat csupán pár lábnyira, és minden egyes lépést megfontoltan tettek meg. Egy botlás itt több száz lábnyi gurulást hozott volna neki, míg a völgy aljára nem ér.

Végül, érzésre órák után, a lépcsők véget értek és helyüket átvette egy széles kőkiszögelés, és Ilari rálépett a sima, erős talajra, lába reszketett az erőfeszítéstől, majd elmozdult a szélétől. Volkova pár másodperc múlva ért oda, az arcán fekete kendő a hideg ellen.

Egy pillanatra csöndben álltak, lassan lélegezve, majd, végre, megfordultak és megvizsgálták Dagholoth sírkamráját.

Egyszerre félelmetes és lenyűgöző, egy óriási kőkapu zárta le Dagholoth végső nyugvóhelyét. A nagy kapu könnyen megvolt tizenöt láb magas és keresztben tíz. Egy elnyúlt, sikoltó arc díszítette az ajtó középső részét, egy ábrázat, melyet eltorzított a rettegés és fájdalom. Furcsa, spirálban felvésett rúnák futottak az arc alatt.

"Itt fekszik a hatalmas. Az aki lát. Az aki alkotja a sorsot," olvasta Volkova hangosan.

Ilari alig volt meglepve, hogy tudta olvasni az Orgoth rovást. A szavak rejtélyesek voltak,vészjóslók, és mindenképpen további megerősítést adtak Sabbreth fenyegető nyilatkozatainak.

A volt Szürkemágus odalépett a nagy ajtóhoz és megrökönyödött kifejezés ült ki az arcára.

"Mi az?" kérdezte Ilari.

Volkova az újával mutatott. "Ez...nyitva van."

Ilari látta a szűk, sötét rést az ajtó oldalán. "Ki tehetett ilyesmit?"

"Nem tudom," mondta Volkova. "Egy nagy erejű Szürkemágus koldunra tudna csak átjutni a mágikus védőpecséteken, ami az ilyen sírokat védi."

Egy nyilvánvaló kérdés villant Ilari agyában, egy amit már azelőtt meg kellett volna kérdezzen, mielőtt még fölmásztak volna a hegyoldalon. "Te hogyan tervezted kinyitni?"

Volkova odafordult és kifejezéstelen arccal végigmérte. "Kapitány, vannak okok ami miatt megkíméltek a gulagtól, miután a Szürkemágusokat feloszlatták."

Ilari várta, hogy a nő jobban kifejtse a mondanivalóját. Amikor nem tette meg, megköszörülte a torkát. "Nos, mit javasolsz, mit tegyünk?"

"Azt, amiért idejöttünk," mondta a nő, miközben közel ment az ajtóhoz és az egyik kezét a bal szélére tette. Megnyomta és az ajtó lassan elkezdett elfordulni a középső tengelye körül. A sötétség rése egyre nagyobbra tárult -- elég szélessé, hogy mindketten átférhettek.

Volkova magával hozta az egyik fáklyát amit magukkal hoztak és meggyújtotta kovakővel és acéllal, majd felkészült, hogy átvezesse magukat a nyíláson.

MK4 Háttér - H002 - Az Orgoth sötét technológiája

 Bevezető

Amióta a félelmetes Orgoth visszatért Nyugat-Immorenre és elindította a Vas királyságok második megszállását, a bosszúálló mondájuk tűzzel és vérrel íródott. Ezúttal nem csak a harci boszorkányaik, és az istenkáromló infernál mestereik támogatásával érkeztek, hanem magukkal hozták a saját harci gólemeiket is. Ezek a gépek nem csupán az immori nagy királyságok harci gépeinek megfelelői, hanem még a veszett vadak hevességével is rendelkeznek. És azok, akik vezetik a tengeri fosztogatók hatalmas hordáit, szintén a kezükben tartják ezeknek a bestiális gépeknek a gyeplőit is, igazi csatamágusok, elméjük maga alá tudja gyűrni és irányítani ezeknek a gépeknek minden mozdulatát.

Ezen túl, az említett hódító nagyurak közül némelyik ősi lélekkel rendelkezik, amik már jártak Immorenen az Első Hódítás idején, amikor szétzúzták az földrész népeinek akaratát, közben tömegesen zsákmányoltak lelkeket jutalomként.

Idővel, ezen hódítók enne fordult a hadiszerencse, miközben a megtört és leigázott népek felkeltek ellenük olyan mágikus hatalmat forgatva ami még az saját távoli isteneik előtt sem volt ismert. Az immoriak találékonysága elhozta a mágia és a gépészet összefonódását, létrehozva a mechanika és az alkímia páros tudományágakat, ezek pedig az összes harci gépezetet onnan fogva. Ez magába foglalta az ágyúkhoz és puskákhoz használt robbanó port, és az első hatalmas kolosszálokat, a modern warjackek őseit. Ezekről az új fegyverektől és a bűvös tudományok terjedéséről a immori lakosság körében, az orgothok nem tudtak semmit. Teljesen meglepte őket, a saját sok éves mágusi hagyományuk és rejtélyes jósaik ellenére. Így, kiűzettek Immorenről, és a hatalom egyre jobban kicsúszott a kezeik közül, a heves lázadás eredményeként.

A halál, a pestis, és még a saját rabszolgasorba terelésük Cryx rémálombirodalma által ellenére, az Orgoth sosem feledte ezeket a fájó vereségeket. És sosem álltak le az bosszújuk tervezésével.

A leghatalmasabbnak az Orgoth közül -- azok akik a külső sötétségből térnek vissza, miután megmászták a koponyák hegyeit -- a halál csupán illúzió, és minden sérelem megkövül, míg féktelen harag kristállyá válik. Számukra, az ilyen vereségek egyszerre bénítóak és elviselhetetlenek, egy pszichikai akadály amit minden áron el kell törölni, mielőtt a létezés természetellenes rendje újra egyenesbe nem áll. Bár az Orgoth társadalom átesett pár dinamikus változásán az elmúlt évszázadokban, ezek az emlékek frissek és fájdalmasan élénkek maradtak, folyamatosan életben tartva a népesség körében akik fő életcélja a hódításhoz és uralkodáshoz kötődik.

Az Orgoth viszont nem csak a vereségekre emlékszik, hanem azokra az eszközökre is, amik elhozták a bukásukat.

Így, az Orgoth dolgozott azon, hogy beszerezze a saját gépeit, a félelmetes fegyverekkel egyetemben, amiket az immoriak fejlesztettek. Ám mivel csak a legalapabb tudással rendelkeztek a valódi iparról vagy a tudományos módszerek lényegéről, inkább befelé fordultak, az őseik pokoli varázslataihoz...majd azok tucatjaikhoz, akik ügynökeik maradtak Immoren szerte...és végül azokhoz az elesettekhez, akik megtörték  Cryx mestereik láncait és az ismeretlen sötétség mélyére zuhantak, amit az infernál mestereik otthonuknak hívtak.

Idővel, a gépek amiket összetákoltak egyre erősebbek és hatékonyabbak lettek. Kitermelték és megismerték a parázs titkait, ami egy vulkanikus láng és halál zömített formája, ami megadta a gólemeiknek a mozgató szikrát és meghajtotta a lőfegyvereiket. Aztán fölkészültek az elkövetkező végtelen háborúkra.

Az Orgoth mágia és az ipar árnyai

Hogy megérthessük a csatamágusaikat, először meg kell érteni a varázslat és az Orgothok viszonyát. Ez a történet pedig a múlt árnyaiba vesző ősemberek korába nyúlik vissza.

Az Orgoth egy ősi harcos civilizáció és az elsők közt voltak aki találkoztak Menoth ábrázatával. Ahelyett hogy szerették volna a teremtőjüket és imádatukat csak nekik szentelték volna, elutasították a istenük által nyújtott nehézségeket és makacsul ellenszegültek az uralmának. Elhagyva a teremtőjüket, az Orgoth új támogatókat keresett és meg is találták őket a Külső Veremben.

Ősi Orgoth álmodók régen bejárták már a határvidéket Caen és Urcaen között és megfordultak a névtelen távolabbi világokban is. A Semmiség határán utazva, az ősi Orgoth misztikusok meghallottak egy hívást, és követték egy olyan birodalomba ami a halál országán túl terült el. Ott, végül először kapcsolatba léptek a Fellgoth infernálokkal és a szolgálatukba szegődtek, immár megválasztva az isteneiket.

A jutalmak amiket az Orgoth a Fellgoethtől kapott azonnaliak voltak. Thamar halandó megszületése előtt sokkal, a Fellgoethek már felruházták az Orgothot a Varázslat Ajándékával, az első emberi civilizáció lettek, ami megismerhette a végtelen lehetőségeit. Kiépítve az Árnyék Útját, az első harci boszorkányok megfejtették a sorozatos hallhatatlanság titkát, úgy, hogy a Fellgoetheket ellátták végtelen lélek és mészárlás dézsmával. És a Fellgoeth még utat is mutatott nekik, célt adva nekik a végtelen győzelmek és hódítás ígéretével.

Ám a hatalmas és harcias nép fejlődése lelassult ezzel az áldással. Azok a hallhatatlan hadurak akik a társadalmuk élére álltak egyaránt voltak vadak és kegyetlenek. Inkább ravaszak, mint statégiai gondolkodók,  csupán az újabb és újabb hódításokat terveztek, amiket a végtelen uradalmukba tudnak terelni. Az uraik örökkévalók voltak: infernálok, amik már az idők kezdete óta léteztek és az idők végezetéig létezni is fognak. A Fellgoethnek és az Orgothok leghatalmasabb hadvezéreinek, a változás és fejlődés teljesen létidegen volt. A Fellgoethek mindent tudtak, mindent láttak, és mindent nyujtani is tudtak. Az Orgothnak az maradt, hogy felhasználják az ajándékaikat és szétverjék az ellenfeleiket, miközben vérrel áztatott dicsőséget aratnak és a Külső Vermet ellátják végtelen mennyiségű lélekkel.

Miközben az Orgothok finomítottak az ördögi mágiájukon, ami az infernál mestereik irányából áradt feléjük, a tudomány és mérnöki tudásuk elsatnyult. Időről időre uralmuk alá hajtottak egy népséget akik képesek voltak a fejlődésre, elrabolták tőlük a tudásukat, a mestereik látható rosszallása közepette. Végül, még az Orgoth is megtette az első tétova lépéseit a tudás kiépítése felé és egyre jobban megismerték a művészeteket. Ilyen beszerzések során, az Orgoth megtanulta a fémeket művelni, hajókat építeni és elnagyolt várakat felhúzni. Azt is megtanulták, hogyan kényszerítsék az őket szolgálókat, hogy megépítsék és létrehozzák azokat a dolgokat, amiket ők maguk nem tudtak.

Megtanulták, hogyan építsenek fekete bazalt erődöket és hogy készítsenek buja, démoni tárgyakat a infernál uraik tiszteletére. Nem bíva a szolgáikban a mágikus fegyvereik elkészítésénél, a harci boszorkányok lassan elsajátították varázstárgyak készítésének titkait, első lépésként az Infernus technológia felé, ami egy nap majd leutánozza a Nyugat-Immori mechanikát.

Ez a módszer, ahol a leigázott népek átadták a tudásukat és titkaikat még mindig mindennapos gyakorlat volt, amikor az első Orgoth feketehajók elérték az immori partokat, és a mai napig ugyanúgy érvényben van. Miközben az Orgoth feláldoz nagy számú népességet, akik az uralmuk alá kerülnek, figyelmet fordítanak még annak a helyi iparnak a fennmaradására amit értékesnek tartanak. Egy ideig az áruk és technikai tudás beáramlik egy meghódított területről a birodalomba, amíg egy lázadás veszélybe nem sodorja az Orgoth uralmat, aztán pedig a helyi lakosságot brutálisan megregulázzák, vagy teljesen kiirtják, hogy visszaállítsák a rendet. Az Orgoth igazságszolgáltatás nem egy olyan dolog amivel jó kísérletezni.

Bár az Orgoth megengedi, hogy a hasznos ipar megmaradjon és a kereskedelem is működhet, egyúttal nagyon vigyáznak arra is, hogy ne kerüljenek közeli kapcsolatba azokkal akiket leigáztak. Az Orgoth büszke és kíméletlen népség akik magukat teljesen kívülállónak hiszik az emberiség többi részétől, azokra csak rabszolgaként tekintenek. Felelősséggel tartoznak egyaránt a haduraiknak és a mindent látó infernal mestereiknek, így ezt az életmódot a végtelen szenvedés fenyegetése tartja mederben. Nem feladata az Orgothnak, hogy megtanulja a legyőzött népek gyenge tudományait, helyette a katonáskodás a fő cél, amivel kisajtolhatják  a zsarnokság gyümölcseit a szolgáikból.

Ugyanígy győzettek le az immoriak is az Első Hódítás alatt, de sok létfontosságú létesítményüket megtarthatták, bár Orgoth vezetéssel. A immoriak gyárai még mindig gyártottak ruhaneműket és a munkához szükséges szerszámokat, bár a legjobb darabjaikat az Orgoth uraik gyűjtötték be, és a saját földrészükre szállíttatták. Egy keveset ezek a szolgák közül átvittek a hazájukba, ahol aztán az volt a feladatuk, hogy más leigázott népeknek átadják a tudásukat, létrehozva ezáltal újabb gyárakat, erősítve ezzel a birodalom képességeit, a született Orgoth érdektelensége ellenére. Az előrelátás, amivel felhígították ezeket az ipari központokat és elvonták a saját helyi lakosságuktól egy nehezen megtanult módszer volt az Orgoth részéről, ami aztán sok jutalmat nyújtott a birodalmuknak. Ez különösen az immori iparnál volt így, amik könnyen szolgálhattak volna háborús háttérként az évszázadokban, mikor a Második Hódításra készültek.

Amikor a lázadás Immoren szerte kiterjedt és az Orgoth elszenvedte az emberemlékezet óta legsúlyosabb vereségét, a haduraik első alkalommal tapasztalták meg az kezdő csatamágusok hatalmát. Bár egyikük sem tért vissza élve az óceán túlpartjára, a lelkük élénken megőrizte az emléket, mit gyűlölet és irigység övezett. És amikor újra felébredtek az őshazában, újra embertestet öltve, el tudták mondani, hogy mit láttak. Az ilyen emlékek, bár tökéletlenek és csak félig felidézettek, gyakoriak voltak, és újra elhangzottak ahogy a lelkek sorra visszatértek. A kép egyre inkább összeállt, ahogy az őket legyőző ellenfél egyre élesebben láthatóvá vált. Mindeközben, az immoriak tudatlan boldogságban éltek, biztosan abban, hogy ősi ellenségüket örökre legyőzték.

A Vulcarok felemelkedése

Miközben az Orgoth elkezdte a rabszolgákon alapuló iparát átalakítani új gépek megalkotására, a harci boszorkányaik a csatamágusi rejtélyek feltárásának és a cortex irányításának szentelték magukat. A titkok a Cryx rabszolgaságból szabadult nyomorúságos lelkektől érkezett, kiket az első, utolsó és leghatalmasabb Orgoth erőd, Drer Drakerung, kifosztásánál ejtettek foglyul. Az immori földrészen elszenvedett vereségük után, az Orgothok Drer Drakerungba vonultak vissza, és elkezdték tervezni a visszahódítást. Cryx figyelmeztetés nélkül csapott le rájuk, a teljes élőholt hadseregüket bevetve, hogy az utolsó embering lemészárolják az Orgoth maradék immori erőit. A vereség teljes volt -- ám volt pár előre nem látott következmény.

Cryx elvesztette a rabharcosaik összes légióját és három lidércurat is, amikor a megmaradt Orgoth harci boszorkányok önmagukat is fölemésztették egy olyan hatalmas mágikus robbanásban, amilyet Lyoss bukása óta nem tapasztalt a bolygó. A pusztítás annyira teljes volt, hogy a Cryx terveket is évszázadokkal hátrébb vetette, elodázva a Sárkány Háború következő összecsapásait, az immoriaknak ezáltal időt nyújtva az építkezésre.  Mégis, Cryx így is begyűjtött sok zsákmányt varázstárgyakból és lelkekből, amik a szétporladt romok között kavarogtak. Gharlghast sziget csontvázát teljesen kifosztották és infernál alkotta tárgyak tucatjait begyűjtve, amivel meg tudták fejteni az Orgoth varázstudományainak sok titkát, megalapozva ezzel a Cryx saját harci boszorkányait és jelentősen felfejlesztve Cryx sötét iparát.

Az Orgoth halottak pedig Cryx szolgálatába kényszerültek. Orgoth harci boszorkányokat hoztak vissza az életbe és kényszerítettek rá, hogy megtanítsák tudományukat egy új, Sharde szigeteki boszorkánygenerációnak. A rituálévezetők és hadurak a volt hódítók közül a necrotechek karmai közé kerültek és az infernál ismeretük hozzájárult újabb és újabb gonosz gépek megalkotásához. Idővel, ezek az élőholt szolgák mesterei lettek a cryxi harci gólemek készítésének, és maguk is teljes tudású necrotechek lettek. Miközben egyesek elfogadták az új helyzetüket a Rémálom Birodalom szolgálatában, mások még emlékeztek a Fellgoetheknek fogadott istenkáromló esküjükre és sóvárogták a Külső Verem sötét ölelését. 

Idővel, egy kevesen megtalálták a módját a szökésnek Cryx nekromanta láncaiból és kiszabadították a lelküket börtönükből. Elosontak Caenről az infernál mesterik csarnokaiba, és ott elcserélték a hosszú rabszolgaságuk közben szerzett tudásukat egy visszaútért az élők világába. Így aztán újjászülettek, nem mint haláltalan vezérek, hanem mint megszégyenült és legyőzött szolgák, már nem méltón az Orgoth névre, mégis rendelkezve a tudással, hogy létrehozzák a saját pokolból szalajtott mágikus gépeiket. Azzal, hogy ezt a pár lelket visszajuttatták a halandó világba, a Fellgoethek válaszoltak a harci boszorkányok imáira, akik már régóta üvöltöttek a vermekbe, követelve a tudást, mellyel legyőzhetik ellenségeiket. 

Ezek a visszatért lelkek voltak a sarjadó Vulcar szekta magja, és rájuk árult a légiónyi vad Orgoth rituálémester betanítása a sötét mechanikára. Idő múlásával megtanulták, hogyan ejtsék rabul vadállatok lelkeit a varázs szelencéikbe, utánozva ezáltal a mechanika cortexet és egyre bonyolultabb gólemeket hozva létre. Ezeket a gépeket parázs hajtotta, a Fellgoeth infernálok egy újabb sötét ajándéka.

Megtanulván a cryxi cortex építés titkait, a Vulcarok nem csak megértették a gólemek építésének alapelveit, de azt is megtanulták, hogyan építsenek irányításra nyitott agyú gépeket. Nem véletlen, hogy az összes erős cryxi nekromanta tudja irányítani a csont- és pokoljackeket. Helyette, a jellemzően cryxi cortex készítésének titka a rabul ejtő rúnák ismerete, amik megfelelő sorrendben tökéletesen átadják a parancsokat a gépeknek. Megértvén ezt, a Vulcarok ugyanezen elvek mentén hajtották uralmuk alá a lélekből gyúrt cortexeiket, biztosítva ezáltal, hogy akik a hosszú századok alatt mesterei lettek az Orgoth mágia titkainak, szintén képesek lesznek hatalmuk alá kényszeríteni a harci gólemeket.

A parázs egy tüzes mágikus erőforrás, amit egy dühöngő vulkán, Haalgrethgruul, szívéből bányásznak. Ez a helyszín szolgált az Orgoth tömeges áldozataihoz a Fellgoethekhez számolatlan évezreden át, apránként átitatva az olvadt köveket halál energiával. Miközben az Orgoth a parazsat a Fellgoeth újabb ajándékának tekinti, ami akkor érkezett, amikor a legnagyobb szükség volt rá, a valóság valószínűleg árnyaltabb ennél. Mint a necrotit, ami Cryx ügynökei nagy pusztulás és szenvedés helyszínein gyűjtenek, hogy azzal hajtsák meg sötét gépeiket, a parázs is gazdag sűrített nekromantikus energiákban. Érintése pusztító, bűvölt szelencékben kell tárolni, és óvatosan lehet csak feldolgozni. Az Orgoth a parazsat használja minden gép meghajtására, a harci gólemektől kezdve, a lőfegyvereiken át, a mechanika készülékeikig.

Sötét suttogások és az ezer szem

Nyugat Immoren már régóta uralta az Orgoth képzeletet, és ezt a folytonos megszállottságot tovább szította az információt folyamatos áramlása, amit nem csupán a visszatérő lelkek által pillanthattak meg, de az aktív kémkedő műveleteken keresztül is, néha hagyományos, néha nagyon szokatlan módszerekkel. Ezzel párhuzamosan ironikus, hogy amint az Orgoth szorítása Immorenen alábbhagyott, és a Cryx rájuk mérte a végső vereséget, az immori királyságok előbb lassan, majd egyre gyorsabban elvesztették a napi gondolkodásból az Orgothot. Mégis, az Orgoth által képviselt valós fenyegetés sohasem múlt el, még az immori földeken sem.  Az Orgoth nem csak rejtett varázstárgyakat hagyott maga után a kontinensen, amik még kötődtek a Fellgoeth mestereikhez, de még számos éber élőholtat is szerte szét, az élők világa alatt, hatalmas földalatti sírboltokban. Ezekből a pontokból, mindent látó és élettelen őrszemek figyeltek és jegyezték föl az évek múlását, néha kapcsolatba lépve az infernál mestereikkel, néha pedig várva a légióik visszatérésére, hogy aztán átadjanak mindent amit láttak és hallottak. A hódítók hasonlóan hatalmas erőforrásokat fektettek egy földrészt átfogó kémhálózatba, akik tudtukon kívül jelentettek az Orgoth ügynökeinek.

Végső soron, az Orgoth pokoli tárgyai saját életet kezdtek, mély romlást ültetve az élők szívébe. Varázstudók nemzedékei estek áldozatául a Librum Mekanecrus istenkáromló lapjainak, egy olyan könyvnek, amiről azt tartották, hogy leírja a Deathjack létrehozását, egy gépét, ami szinte biztosan infernál mágikus hagyomány és a rabul ejtett Orgoth necrotechek ötvözéséből született meg Cryxben. Azok akik olvasták lapjait, elmondások szerint örökre sötét látomásoktól és a Külső Veremből való suttogásoktól szenvedtek. Azok akik válaszoltak ezekre az üzenésekre, szinte biztosan megértették magukat a Fellgoeth infernálokkal, a neveiket pedig felvezették a fekete listákra.

Még azelőtt, hogy a Szürkemágus rend megszégyenült és feloszlatták a Nonokrion Renddel való kapcsolatuk miatt, sok Szürkemágus már a Fellgoeth infernálok befolyása alá esett. A pragmatikus Szürkemágusok régóta kutatták, hogy miként hasznosítsák az Orgoth által hátrahagyott infernál fegyvereket saját céljaikhoz. Bár sok mágusnak megvolt a szellemi ereje, hogy kizárja a suttogásokat és uralja ezeket az ördögi fegyvereket, egyesek befolyásuk alá kerültek. 

Ezeknek a varázslóknak a kíváncsi természete, mivel ennyire nyitottak a lehetőségekre a természetes világ törvényein túl, miatt pont ők azok akik a legsérülékenyebbek az infernál romlásra. A Felvilágosulás Rendje már régen rájött, hogy az infernál fenyegetés nem korlátozódik a Nonokrion Rendre, mivel időről-időre összecsaptak a Fellgoethek ügynökeivel és más erőkkel is. Miközben Cygnarban állami titoknak számít, ismert, hogy a Fellgoeth infernálok pár alkalommal sikeresen beszivárogtak a Mágusok Testvéri Rendjébe, ezzel egy újabb kapcsolatot létrehozva az Orgothok mesterei és azok közt, akik ismerik a fejlett mechanika titkait.

Titkok jutották át a megrontott Fellgoeth szolgákon keresztül, és értek át az Orgothoz, álmodó harci boszorkányok fülébe suttogva.

Az Orgoth ugyanakkor nem korlátozta magát az efféle ezoterikus kémkedési módszerekre. A nyers vadságon felüli ravaszságról is tanúbizonyságot téve, az Orgoth az évszázadokon keresztül megtartotta az ügynökhálózatát Immorenen. Gyors hajók szállították a kincseket és kémeket Immorenre, az Orgoth jól megfizette az embereit, már az Első Hódítás bukása óta. Ezek az ügynökök, cserébe hétköznapinak tűnő információkat adnak át, miközben teljesen ismeretlen előttük a megbízóik kiléte, akik sokszor maguk is Orgoth által szolgálatra kényszerítettek.

Miközben ez a hálózat rendszeresen hírt adott az Orgothnak a folyó eseményekről, katonai mozgásokról, lakosságszámokról, változó szövetségekről, és a jelentős középítkezésekről, néha pluszban sikerült átadni fölös katonai felszerelést és harctéri roncsot, amit aztán a birodalom szívébe szállítva, átvizsgálhattak a tapasztalatlan varázsmérnökeik. Még Immoren szemete és romjai is jó belátást kínál az Orgothnak, amit aztán ellenük használhatnak, amikor visszatérnek egy újabb hódításra.

Az Orgoth harci gólemei

Az Első Hódítás idején felépített, kezdeti ipari létesítményekre alapozva, az első Vulcar mechanikusok megtartották a sötét titkokat, amiket az infernál patrónusaik adtak át nekik, romlott arkanisták szájából. Továbbá, az Orgothok fedésben dolgozó ügynökhálózata szerte a Vas Királyságokban képes volt, gyakorlatilag egy évszázad alatt, létrehozni a goromba és állatias warjackeket, amik az immoriak méltó párjai lettek. Miközben mechanikusan hasonlóak a gólemekhez, amikor a Vas Királyságokban használnak, van egy pár kirívó különbség az Orgothok által épített gépek és az ellenségeik által használtak között.

A legnagyobb, hogy az Orgoth gólemeket nem szén hajtja és nem is galvanikus villámkamrák. Helyette erejüket a parázsból nyerik, ebből az olvadt kőből és nekromantikus energia keverékből. A parázs az összes Orgoth gólemnek tűzre hasonlító belső ragyogást kölcsönöz. Szén kazán nélkül, az Orgoth gólemeknek nincs füstölő kéménye amik felfedhetnék a helyzetüket, megkülönböztetve ezzel őket az immoriaktól, amiket az Első Hódítás óta használtak. Csak a galvanikus gólemek, Cygnari szolgálatban, és az iosiak arkantrikus gépek fejlődtek tová a szén hajtotta a gépeken. Miközben a parázs erős és hatékony erőforrás, az élettartama elég kicsi. A parázs hajtotta a gépek elég gyorsan kifogynak és folyamatosan pótolni kell az üzemanyagukat. Ez az egyik pont, ahol az Orgoth elmaradt az ellenségeik technológiájától. Még egy teljesen széntüzelésű harci gólem is képes tovább működni bármely Orgoth gépnél menetelés közben, mielőtt újra kell tölteni. A cygnari villámkamrán ehhez képest, hetekig bírják terepen, és az ioszi myrmidonok, melyeket a környezeti energiák töltenek föl, szinte feltöltés nélkül tudnak folyamatosan működni. Ám a helytakarékos hatékonyság és a szinte kifogyhatatlan utánpótlás a Haalgrethgruul vulkánból ellensúlyozza ezeket a hiányosságokat.

A parázs nem csupán mozgatja az Orgoth gépeket, de a fegyvereiket is meghajtja. Az Orgoth tűzfegyverek természetüknél fogva mágikus működésűek, és szintén a parázsra alapoznak, ahelyett, hogy a robbanó por erejét vennék igénybe. Miközben a képességeik pusztítóak, a hatékonyságuk elmaradt az immoriak ballisztikus felszerelésével szemben. Az Orgoth tűzfegyverek lövésenként csak kevés parazsat használnak el a teljes fogyasztásukhoz mérten, ezzel relatíve pazarlóan bánnak az erőforrásokkal. Ezen a területen biztosan javulni fog a Orgoth technika, ahogy újabb és újabb területeket hajtanak az uralmuk alá és újabb és újabb alkimistákat és varázsmérnököt ejtenek foglyul. 

A másik fő különbség az Orgoth és immori gólemek közt a cortex. A Vas Királyság warjackjei, a Cryx pokolgólemei, és az ioszi myrmidonok között nagyobbak a hasonlóságok, mint bármelyikük és az Orgoth cortexek között. Nyugat-Immoren gólemei mind ugyanazon elvek mentén épülnek föl, amiket még a lázadás kezdetén fektettek le, és terjed szét a királyságokban az évszázadok alatt. Még a legfejlettebb myrmidonok is sötét titokként hordozzák, hogy az iosziak bizony az emberek technológiájából vezették le a saját gépeiket. Cryxnek sok munkája volt a legelső varázsmérnökök sírjai átkutatásában és a feltérképező nekromancia alkalmazásában, mire kinyerte magának a tudást. Csak az Orgoth kezdett el különutas, párhuzamos saját technológiát alkalmazni, lévén, hogy a Cyriss Rendje által épített vektorok nem rendelkeznek saját, igazi cortexel, mivel a Fogaskerekek Úrnője kifejezetten tiltja az olyan gépek megalkotását, amik a legkezdetlegesebb mesterséges intelligenciával is rendelkeznek. 

Azok a cortexek, amiket az Orgoth Infernus technológiával alkottak, nem alapoznak varázsrúnák bonyolult rétegeire, hogy létrehozzanak egy mesterségesen gondolkodó egyszerű agyat, hanem a lélek nyers energiáját aknázzák ki, hogy felruházzák a gépet a kezdeti szikrával. Az Orgoth cortexeket inkább lehet olyan ketrecként leírni, amely vadállatok megőrült és megkínzott lelkeit tartja fogva. Ezeket a lelkeket a legvérmesebb és legveszélyesebb vadállatokból nyerik ki, amikkel az Orgoth csak találkozott. A hevességük miatt nagy becsben tartva, ezeket a vadállatokat fiatal Orgoth harcosok vadásszák le, a felnőtté válásuk rituáléjaként. A zöldfülű harcosok egymással versenyezve próbálnak a legnagyobb és legagresszívabb szörnyekkel visszatérni, amiket élve kell befogni, hogy aztán sötét rituálék keretében kitépjék a lelküket a testükből. Ezeket a szertartásokat vagy a Vulcar sámánok, vagy az Árnyék Ösvénye harci boszorkányai vezénylik le. A fájdalmak és kínzások a folyamat során rabul ejti az állat lelkét a kezdetleges mechanika kehelyben, és kivétel nélkül üvöltő őrületbe taszítja azt, lecsupaszítva a tiszta dühöt, egy olyan alapanyagot nyújtva amit az Orgoth csatamágusok ösztönösen tudnak kezelni.

Ezen egyedi cortex tervezésből kifolyólag, az Orgoth harci gólemek inkább viselkednek dúló vadállatokként, mint a mestereik hűséges vadászkutyáiként. Csupán a puszta akaraterőnek köszönhető, hogy az Orgoth csatamágusok, akik ösztönösen hajlamosak a zsarnokságra, hogy ezeket a gépeket kordában tudják tartani. Még a Vulcarok is küzdenek ezeknek a szörnyeknek a kordában tartásával, sokszor ahhoz folyamodva, hogy lecsökkentsék a parázs fogyasztásukat, és leszerelve a fegyvert hordó karjaikat amikor nem készülnek csatára. 

Az Orgoth gólemeket jellemzően lekapcsolva szállítják és csak a harc előtt teszik őket éberré. A szénhajtású jackekkel ellentétben, amik függnek az őket hajtó gőztől, a parázs táplálta gólemek szinte azonnal felkapcsolna, amikor ez a nyers erő elkezd bennünk működni, lehetővé téve neki a gyors rendelkezésre állást.

Bár az Orgoth gólemek nagyot fejlődtek, a hódítók ipari kapacitása valamelyest korlátozott. Miközben van pár kohójuk, ami alkatrészeket gyárt, a fémmegmunkálási tudásuk még mindig messze elmarad a Vas Királyságokétól.  A legbonyolultabb részeket a Vulcarok kézzel készítik, a szennyezett fémeket hosszadalmas varázsszertartások és animista rituálék során keményítik meg. Úgy, mint a cryxi necrotechek alkotásai, két Orgoth harci gólem sohasem egyforma. Az Orgoth nem ismeri a szabványosítás fogalmát és előnyeit, és sokkal otthonosabban mozognak a sötét mint a mérnöki tudományokban.

Ennek eredményeként, az Orgoth harci gólemeket fájdalmasan kis számban lehet csak gyártani és a javításuk is lassú. Jelenleg mindegyiket az Orgoth őshazában gyártják, bár a Vulcaroknak sikerült megjavítani és felszerelést cserélni rajtuk már terepen is. Azok a gépek, amiket nem tudnak megjavítani, alkatrészdonorokká válnak, ugyanúgy ahogy az immori warjackek is, amik az Orgoth ellen vesznek oda csatában. Ez azt eredményezte, hogy jó pár Orgoth gólem a Második Hódítás során egyre tákoltabb kinézetet öltött , ami kicsit elrejti a halálos hevességüket a harcban.

Ezek a gólemek nagy becsben állnak a csatamágusoknál, akik a harcban irányítják őket. Kevés nyilvánvalóbb jele van egy Orgoth hadúr vagyonának és sikerének, mint a csatában irányított harci gólemek száma. Ezért a verseny, hogy beszerezzék és maguknál tartsák ezeket a gépeket sokszor egymás ellen fordítja az Orgoth vezéreket, és mindegyikük készen áll kihasználni a másik rossz szerencséjét és megszerezze magának a jackjeit. Az Orgoth cortexek különlegessége, hogy nincs rajtuk bűvös zár ami megakadályozná a rivális csatamágusok irányítását. Helyette, egy kellően erős csatamágus elragadhatja és irányíthatja ezeket a gépeket, amíg van elég akaratereje hozzá. Ha egy gólem eltávolodik a mesterétől, vagy ha a csatamágus meghal vagy elájul, a kapcsolat megszakad és a vetélytárs átveheti a gépet.

Zsarnok

A Zsarnok a legfélelmetesebb és hatalmasabb gépek közt van, amit az Orgoth alkotott. Ezek az agresszív, hatalmas gépek a legfélelmetesebb és legvadabb szörnyek lelkeit tárolják, amit az Orgoth csak ismer. Ennek eredményeként, csak a leghatalmasabb Orgoth csatamágusok irányítják őket, és még ők is a képességeik határán billegnek. Idővel, a Zsarnok megtanul engedelmeskedni a mestere akaratának, és ez a küzdelem alábbhagy, ahogy a gép hozzászokik az ura mentális parancsaihoz.

A Zsarnok ismertetőjegye, hogy mindegyik rendelkezik bestiális pengés vagy szarvvas fejjel, amiket a csatában fegyverként használ. Ezek kívül, a Zsarnok vas teste nyüzsög a sok parázs erőforrástól, ami lehetővé teszi neki hogy bevesse a teljes fegyverzetét bármely ellenség ellen, aki szerencsétlenségére összecsapott az Orgoth mesterrel. Egy ilyen monstrum mozgatásának akkora az erőigénye, hogy a Zsarnokokat ritkán vetik be kisebb csatákban, kivéve akkor, ha az irányítója maradandó benyomást kíván kelteni. Ezeket a gólemeket rettegik az alacsony rangú Orgoth katonák és a rabszolgák is, akiknek parancsolnak. Ezek a gépek ismertek arról, hogy figyelmeztetés nélkül lecsapnak bárkire aki meggondolatlanul túl közel megy, vagy ha váratlan mozdulatokat tesz, amikor a gép föl van kapcsolva. A Vulcarok, akik kezelik ezeket a gépeket gyorsan kiszerelik az energiaforrást, a spórolást emlegetve, de még ők sem tudják teljesen kordában tartani ezeket a pusztító harci szerkezeteket.

A Zsarnok nehéz gépteste ideális fegyverhordozóvá teszi, felszerelhető rá a legnehezebb és legkifinomultabb warjack fegyverzet, ami eddig az Orgoth megalkotott. A puszta ellenálóképességük miatt is kedveltek, valamint a csatában mutatott ádázságuk miatt, ami miatt jó párat felszereltek már igazi infernál alkotta varázsfegyverekkel. Az ilyen fegyverzet sok fajta parázs táplálta ágyúból és szigonyból áll, suhogó Infernus láncos buzogányból, és penge vető, nagy sebességű szeletelőkből.

Sakál

Úgy tartják, hogy ha a Zsarnokok az Orgoth csatamágusok kedvelt hadi fegyvereik, a Sakálok a választott vadászkopóik. Alkatban kisebbek és mozgásban könnyebbek, de vad és erős állati szellemmel rendelkezve, a Sakálok saját jogon is félelmetes harcosok. Ezek az állatias, szinte veszett gépek folyékony, hüllőszerű mozgással suhannak. Mint ilyenek, ők az Orgoth arc-sugárzók kedvelt hordozói, egy újabb ajándék, amit a cryxi varázsarzenálból vettek kölcsön. 

Miközben a Sakálok valamivel könnyebben irányíthatóak, mint a Zsarnokok, még így is félelmetes akaraterővel rendelkeznek. Kevésbé hajlamosak barátok megmarására, kicsit könnyebb őket terelni, és a gyors reflexeik képessé teszik őket a váratlan mozgásokra. A Vulcarok akik kezelik ezeket a gépeket folyamatosan beszélnek hozzájuk alacsony, hörgő hangon, remélve, hogy meg meg tudják nyugtatni ezeket a szörnyeket addig, amíg elvégzik rajtuk a létfontosságú javításukat, mielőtt még visszaadnák őket a mestereiknek. Bár könnyebb és egyszerűbb gépek mint a Zsarnokok, a Sakálokat sokkal nagyobb számban állítják elő és sokkal gyakrabban fordulnak elő a tengeren fosztogató Orgoth hadurak kíséretében.

A tengeri portyázók növekvő technológiai képességei 

Bármennyire is logikátlannak tűnik az immoriaknak, akik régóta büszkék voltak a tudományban és iparosodásban elért sikereikre, a tengeri fosztogatók nyüzsgő hordái hozták ugyanezt a szintet a vad gépeik nyers erejével. Most pedig rendelkeznek a Vas Királyságok féltett tűzfegyverei és ágyúi  megfelelőivel, így az Orgoth már több mint felkészült, hogy megütközzön bármelyik immori hadsereggel a csatatéren. Az Orgothnak már saját fajta mechanikája is van, az Infernus technológia, amit ugyanaz a vulkanikus energiaforrás hajt mint a fegyvereiket és a bestia-gólemeiket.

Ezek a képességek teljesen felkészületlenül érték a Vas Királyságokat, miközben újabb csodákra várnak, amikkel valahogy újra legyőzhetik az Orgothot és örökre véget vethessenek a hódításoknak. Ám a Szüret után és az istenek csöndjében ami azt követte, még a jövő titka, hogy milyen égiek hallják meg, és milyenek adnak egyáltalán választ a kétségbeesett könyörgéseikre.

Rheincon 2023 beszámoló

Péntek : Utazás és az első Steamroller

A pénteki nap elég kényelmes utazással telt, mindketten repültünk Düsseldorfba. Én Bécsből, míg Zaggar Budapestről. A helyszín 10-15 perc sétára van a reptértől, így az odajutás szuper kényelmes.

Dél körül értünk oda, kipakoltunk, és vártuk a többieket. Samir megnyitotta az első Longshanks eseményeket, és már fel is iratkoztunk a pénteki 100 pontos Steamrollerre.

Jugdementes kicsi és nagy playmat, rajta pedig a festett V1-es gyűjtemény egy része.

Infernál sereg tálcára kipakolva, szorosan, de fölfértek. Mellette a palack víz amit szorgalmasan újratöltöttük és fegyelmezetten fogyasztottuk minden nap. A túlélés zálog.

Első ellenfelem, Admiral Nelson Légióval. Szerencsére itt nem volt túl sok gond a játékkal, Zaateroth hozta a kötelezőt.

Nelson elleni akció fotók, itt már látszik, hogy hol húzódott a két sereg közti vonal, Zaateroth featjét nem tudta átütni.

Itt fotóztam az első Guard Tower terepet. Innen egy Ol' Grim lövöldözött Zaggar seregére, szerencsére végül elbukott és Zaggar is győzelemmel kezdett.

Közben a szervezői pult mellett fölépült egy elég komoly közvetítő sarok, és a második kört a holland troll játékos ellen már közvetítettük a Youtuben.

És a döntőt végül Zaggar ellen vívtam, erre így hirtelen nem számítottunk, de aztán végül Zaateroth begyűjtötte a lelkeket itt is. Az egyik kulcsmozdulat az volt, hogy a Guard Towerbe befutó Griever Swarm +4 távval le tudta kaszálni a Cryx támogató Solokat a hátsó sorban.

Videók a két kamerás asztalos meccsről pénteken :

 

Pénteken így járom játék utána el is mentünk aludni, a repülők miatt elég korán keltünk, aztán tartalékoltuk az energiát a maradék három napra.

Szombat : Casual Judgement játékok, Zaggar a csapatversenyben

Szombaton én Judgementezni terveztem egész nap, így Zaggar maga kellett küzdjön a Warmachine világban. A szombati fő szám a három fős csapatverseny, ott talált is magának egy csapatot és el is indultak. Szombaton két helyi német srác jött le Judgementezni, ott kipróbáltuk az 1 vs 1 vs 1 külön formátumot mivel páratlanul voltunk.

Reggeli készülődés, akinek még nem volt csapata, itt keresgélt magának társakat.

Sorsolásra és emberek beérkezésére várva.

Judgement 1v1v1, itt mindenféle őrület volt. FFA formátumhoz képest elég szórakoztató, de játékmechanikailag nem lehet megoldani két játékos összefogását egy ellen. Ugyanakkor csak egy győztes van, így azért mindig próbáltuk visszavenni a vezetésben lévő játékos előnyét.

További Judgement képek, ment az agyalás, meg az alkudozás.

Telefonról puskázós pályaépítás.

Az ellenfelek, végül egyszer sem sikerült megnyernem a 3-as játékokat.

A V2 kezdődobozok egy nappal előtte érkeztek be, elég rossz volt a festettségi arány :)

Kattintottam egy képet az új Cygnar seregről, a Storm Legionról, eddig még nem láttam asztalon személyesen.

Zaggar Benep ellen, a csapatverseny kíméletlen volt.

A szombati este végén Zaggar mér rábeszélt egy Warmachine 100 pontosra, mivel még nem volt pont alvásidő ( 20:00 körül ), de már nem volt elég ereje egy újabb angol nyelvű játékra, plusz revansot is akart venni a pénteki vereségért. Nem sikerült, újra én nyertem, egy utolsó figurás casterkillel.

Vasárnap : Judgement tornák, egy újabb Warmachine csapatverseny Zaggarnak.

Vasárnap volt a fő Judgement nap, szombat este megjött a két cseh srác Prágából röpke 7 órás kocsikázás után, megjött a fő szervező Sonny is, belevághattunk az egész napos szervezett játékba. Itt már nem volt mókázás, rendes versenyeket játszottunk. Sajnos csak hat ember volt, így a 3 figurás, kis játékos meccsek mindkét alkalommal véget értek két kör után. Végül annyi időnk maradt, hogy belevágtunk egy öt figurás tornába, ott is lement két kör, és ott lett volna harmadik kör, de már este kilenc volt, így befejeztük, és Sonnyval megosztott első helyünk lett 2-2 győzelemmel.

A Judgement hatos, három országból :)

Zaggar és spanyol ellenfele.

Itt a festetlen Spike Trap lett volna a lényeg, de a három Battle Engine mindig szép, ha a festés szép :)

Sonny kontra Matous, a srác most érettségizik, régen nem találkoztam ilyen fiatal játékossal :)

Nap végi záró mérkőzés Zaggaral, mindketten agyilag zoknik :D

A vasárnapi versenynapot is egy 100 pontos meccsel zártuk, ugyanúgy mint szombaton, de itt Zaggar jobban elfogyott agyilag, így el is vertem mint jég a határt :D

Hétfő : Május elseje, de a kemény mag még ott rontja a levegőt 

Az idei Rheincon most egy nappal hosszabb volt, mivel május elseje pont hétfőre esett. A játékosok nagyobb része már vagy vasárnap elutazott, vagy hétfő reggel utaztak. Maradt kb. 16 fő reggelinél és abból szerveződött két 8 fős torna. Mi az Escalation fantázianevűbe ugrottunk be, aztán 50,75, 100 pontos köröket játszottunk. Sajnos a repülőnk indulása miatt csak az első két körrel végeztünk, utána el kellett mennünk.

Eszkalációs első meccs, 50 pontos infernál kontra infernál, ezt már elvesztettem.

Ezt pedig vasárnap kaptam a pénteki három körös győzelemért, ezzel vajon elindul-e a Dusk karrier? :D

Con témájú Command Cardok elől

...és hátúl.