Hatodik fejezet - A sötét herceg
Ilari Borisyuk kapitány és Zariyah Volkova magziev egy szűk, hegyoldalba vájt lépcső alján álltak, a Sárkánygyíkfal hegység egyik névtelen csúcsánál. A lépcsők meredeket emelkedtek föl, egy jeges jégfelhőbe, amely koszorúként vette körül a hegy felső harmadát. Egy apró völgy védte meg őket a brutális fagy legrosszabb részétől és a fagyos széltől, és Ilari rossz kedvvel hagyta el a viszonylagos kényelmét. Mögötte, Roslov hadnagy, Vislovski mester, és egy fél tucatnyi válogatott, tapasztalt katona guggolt a tábortűz körül, arcukon aggodalom és idegesség. Roslov és Vislovski tiltakozása ellenére, nem engedte meg nekik, hogy elkísérjék őt és Volkovát a sírbolthoz.
Bár szeretett volna több katonát magával hozni, Volkova figyelmeztette, hogy ne tegye. Bármi is várta őket Dagholoth sírjában valószínűleg veszélyes portéka volt. Számos más veszély is leselkedett a Sárkánygyíkfal hegységben -- mélyen Cygnari területen voltak, és bár ellenséges katonákkal találkozni problematikus lett volna, inkább a sárkányivadékokról szóló pletykák Blighterghast sárkány sátáni ivadékairól, voltak azok amit Ilarit leginkább aggasztották. Magasan fekvő táborhelyükről, a katonái észre tudták venni a közelgő veszélyeket, és figyelmeztetni Volkovát és őt.
Szinte egy teljes hónapba telt nekik, mire elérték a sír helyszínét. Az útjuk Vladovar kikötő kapuinál indult, ami azóta elbukott az Orgoth előtt, és azóta óvatosan haladtak dél felé. Miközben utaztak, újabb támadásokról szóló hírek érték el őket, amiket a különböző tengerparti települések szenvedtek el. Jégles elesett, és az utolsó információ ami elérte őket -- egy kereskedőtől a cygnari határnál -- az volt, hogy az Orgoth most Ohk felé vonult. Ilari gyászolta a katonákat akiket Jéglesben ismert meg, és remélte, hogy páran talán túlélték, de már többször tapasztalta az Orgoth támadások abszolút kíméletlenségét. Tudta, hogy az efféle remények hamisak. Még rosszabb, ha az ellenség beveszi Ohkot, onnantól vasúti kapcsolat nyílik és gyorsan eljuthatnak Khardovhoz, majd aztán Korskba is.
Az Anyaország jövője sötét volt, ám Ilari csak arra tudott összpontosítani ahol volt és ami feladat előtte állt. Az öreg Toskar újabb bölcsessége bugyogott fel az agyában.
Húzd meg a ravaszt, aztán aggódj amiatt ami utána jön.
Átvizsgálta a varázslatokat amiket betanult ezen a reggelen -- hármat amiről úgy gondolta, hogy talán hasznosak lesznek. Mivel fogalma se volt, mivel állnak majd szemben, széles skáláról választott varázslatokat: egyet ami felerősíti majd a harci képességeit és egy másikat ami elrejtheti őt és Volkovát az ellenségektől és talán még fedezi is majd a visszavonulásukat, ha erre szükség lesz. Az utolsó varázslatot csak megérzés alapján válogatta be, egy olyat amit sok csatamágusnak megtanítottak a Szüret után a Druzsinánál.
"Felkészültél?" kérdezte Volkovát.
A nő hátrabillentette a fejét, végigkövetve a lépcső útvonalát a kőfalban. "Nem hiszem, hogy fel lehetne készülni bármire ami ott fönt vár ránk."
"Biztosan kifosztottatok jó pár Orgoth sírboltot, amikor még Szürkemágus voltál."
Volkova röviden, vészjóslóan felnevetett. "Így volt, és minden egyes kripta egy újabb szörnyűséget tartogatott amivel még azelőtt sosem találkoztuk."
Ilari borzongott -- nem csak a hidegtől -- és felkapcsolta a csatamágus páncélját. Eddig spórolt a szénnel és csak egy pár perce vette fel. A bűvös turbinája életre pördült, és a páncél súlya szinte teljesen megszűnt. Az apró kazán némi meleget is szolgáltatott, de ugyanúgy a fejére húzta a farkasbőr csuklyáját, miközben elkezdett felmászni a lépcsőkön.
Volkova követte, és lassan haladtak fölfelé, óvatosan, mögöttük a tábortűz először apró gyufalánggá töpörödött, utána pedig teljesen eltűnt, miután beértek a fagyos ködbe. Ilari összeszorította a fogát a jéghideg levegő ellen. A köd bekorlátozta a látásukat csupán pár lábnyira, és minden egyes lépést megfontoltan tettek meg. Egy botlás itt több száz lábnyi gurulást hozott volna neki, míg a völgy aljára nem ér.
Végül, érzésre órák után, a lépcsők véget értek és helyüket átvette egy széles kőkiszögelés, és Ilari rálépett a sima, erős talajra, lába reszketett az erőfeszítéstől, majd elmozdult a szélétől. Volkova pár másodperc múlva ért oda, az arcán fekete kendő a hideg ellen.
Egy pillanatra csöndben álltak, lassan lélegezve, majd, végre, megfordultak és megvizsgálták Dagholoth sírkamráját.
Egyszerre félelmetes és lenyűgöző, egy óriási kőkapu zárta le Dagholoth végső nyugvóhelyét. A nagy kapu könnyen megvolt tizenöt láb magas és keresztben tíz. Egy elnyúlt, sikoltó arc díszítette az ajtó középső részét, egy ábrázat, melyet eltorzított a rettegés és fájdalom. Furcsa, spirálban felvésett rúnák futottak az arc alatt.
"Itt fekszik a hatalmas. Az aki lát. Az aki alkotja a sorsot," olvasta Volkova hangosan.
Ilari alig volt meglepve, hogy tudta olvasni az Orgoth rovást. A szavak rejtélyesek voltak,vészjóslók, és mindenképpen további megerősítést adtak Sabbreth fenyegető nyilatkozatainak.
A volt Szürkemágus odalépett a nagy ajtóhoz és megrökönyödött kifejezés ült ki az arcára.
"Mi az?" kérdezte Ilari.
Volkova az újával mutatott. "Ez...nyitva van."
Ilari látta a szűk, sötét rést az ajtó oldalán. "Ki tehetett ilyesmit?"
"Nem tudom," mondta Volkova. "Egy nagy erejű Szürkemágus koldunra tudna csak átjutni a mágikus védőpecséteken, ami az ilyen sírokat védi."
Egy nyilvánvaló kérdés villant Ilari agyában, egy amit már azelőtt meg kellett volna kérdezzen, mielőtt még fölmásztak volna a hegyoldalon. "Te hogyan tervezted kinyitni?"
Volkova odafordult és kifejezéstelen arccal végigmérte. "Kapitány, vannak okok ami miatt megkíméltek a gulagtól, miután a Szürkemágusokat feloszlatták."
Ilari várta, hogy a nő jobban kifejtse a mondanivalóját. Amikor nem tette meg, megköszörülte a torkát. "Nos, mit javasolsz, mit tegyünk?"
"Azt, amiért idejöttünk," mondta a nő, miközben közel ment az ajtóhoz és az egyik kezét a bal szélére tette. Megnyomta és az ajtó lassan elkezdett elfordulni a középső tengelye körül. A sötétség rése egyre nagyobbra tárult -- elég szélessé, hogy mindketten átférhettek.
Volkova magával hozta az egyik fáklyát amit magukkal hoztak és meggyújtotta kovakővel és acéllal, majd felkészült, hogy átvezesse magukat a nyíláson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése