MK4 Háttér - 62 - Felébreszteni a holtakat, tizenhatodik rész, a hódítás árnyai

 Dana Thorne őrmester egy gépszolga koponyájába vágta a kését, megcsavarta a fegyvert, aztán elrúgta magától a félig élőholt, félig gép korcsot. Felállt, zihálva, jobb keze zsibbadt, arcán a feje búbjából csordogáló vér száradt. A rövid szusszanás közben a lehetetlen kezdett neki derengeni. Nyerésre álltak.

A cryxiek megjelentek a fertőzött tisztáson pont ahogy számítottak rá, és Napfényes gróf személyesen vetette a támadást a csatamágus és láthatóan kicsiny gépszolga és pokoljack ereje ellen. Dana csapdát szimatolt, de a grófot nem lehetett eltéríteni. Legalább meg tudta győzni hogy távolról kezdjék az ütközetet, és a felderítők és besorozott katonák puskái jelentősen csökkentették a cryxiek létszámát.

Aztán, dicsőségre éhesen és bosszúszomjasan, Napfényes gróf rohamra indult. A nő ezt könnyelműségnek tartotta. Túl korainak, de mégis itt voltak, körbevéve a cryxieket, az ellenfél gyorsan fogyatkozott, a sajátjaik pedig tartották magukat.

Dane végignézte ahogy Napfényes gróf áldott buzogánya lesújt, tiszta fényt árasztva, eltalálva Nekanet, sebesülten hátralökve a csatamágust. Nemsokára vége lesz. Nemsokára Gendryt és a többi elesett és elemésztett társukat megbosszulják.

Félrelökte a fájdalmát, levetkőzne a kitartó fáradságot és belevetette magát a közelharcba, a szíve a közelgő győzelem reményével telt meg.

***

Nekane védőmezeje felvillant amikor Napfényes gróf buzogánya üstökösként belecsapódott. A fegyvert áttörte magát és Nekane oldalra vetődött, hogy elkerülje a koponyaroppantó ütést. A feje oldalán elszenvedett egy lecsúszó csapást és hátratántorodott, fájdalmában összeszorítva a fogait.

A gróf tovább fejlesztette az előnyét, szinte átgondolatlan módon csapkodva. Nekane visszavonult, kereste a nyitást a gróf pajzsa körül a tüskéjével, de a döféseit könnyedén hárította az áldott acél.

Gépszolgákat lökött a gróf elé és kétségbeesetten kereste Hadesszel a kapcsolatot. A pokoljacket leszorította a Vaspáncélú és a Csatamén, és nem tudott a segítségére sietni. Hadesz sérülései egyre sokasodtak, és a fejében lüktető éles fájdalom és a végtagjaiban érzett fantom bizsergés tudatta vele, hogy a gólem nemsokára elesik. 

Elkerült még egy csapást a gróf buzogánytól, és a hiba egy pillanatra sebezhetővé tette a férfit. Amikor a pajzsa megbillent, Nekane lecsapott a pokoltüskéjével, felhasítva a gróf arcán, miközben az hátrébb lépett. A sebesülés közel sem volt halálos, de a gróf vérének spriccelése mosolyt csalt Nekane arcára.

A gróf letörölte a vért a sebéről, bekenve a hófehér páncélöklét vörössel és Nekane felé mutatott a fegyverével. 

"Napfényes csatlósok," kiáltotta, "sújtsatok le rá."

Nekane látta maga előtt a nyerhetetlen csatát. Eviscerus csapatai nélkül egyszerűen nem volt esély a győzelemre. A menekülés volt az egyetlen esélye, és felkészül rá, hogy védekező varázslatokba burkolózzon, mielőtt kétségbeesett futásba kezdene.  Mégis, még habozott. A lelke egy része inkább meghalna, minthogy újra elbukjon, és miközben küzdött a nehéz döntéssel, egy távoli rengés rázta meg a talpa alatt a földet.

A rengés erősebbé vált. Aztán csatlakozott hozzá egy gépi zakatolás, acél csapódott acélhoz, végtelen kakofóniában. Az ellenség is érezte és hallotta a zavart, és haboztak, visszavonultak a közelharcból.

Nekane farkasként vigyorgott. Ő már tudta, hogy mit jelent ez a hang. Tudta hogy mi közelít. Most már csupán annyi volt a dolga, hogy oda irányítsa ahol a legnagyobb pusztítást tudja véghez vinni. Az ellenségre rontott, egyelőre elkerülve Napfényes grófot, és levágott pár felderítőt tüskéje csapásaival. Minden halál megtöltötte a testét szellemi erővel, és ő maga is lidérc szerűvé vált, de nem a meneküléshez használta fel ezt az állapotát. Helyette egyre mélyebbre futott az ellenség sorai közé, a hátán lévő nekrotit kemence halálos jeladóként szolgált, egyre közelebb irányítva a pusztítást a mélyből.

Mielőtt a cygnariak rájöttek volna hogy mi történik, a talaj beomlott alattuk, és egy hatalmas, égett domb emelkedett ki a földből, eldobva magától a katonákat, mint vakondtúrása hangyákat. Nekane leugrott amikor a púp elérte a legnagyobb magasságát, és a föld szétnyílt és kiokádott magából egy tornyosuló monstrumot.

A pokolkaparó előrobbant az alagútból amit magának vájt, egy hatalmas acél hernyó, melynek fején borotvaéles csáprágók, pörgő vasfúrók és ragyogó zöld szemek sorakoztak. Egy végtag páros, melynek mindkét végén hatalmas, kaszaszerű penge volt a levegőben suhogott, a nekrotit bűze belengte a csatateret ahogy a kolosszus kiegyenesedett, a feje tíz méterrel a csatatér fölött.

Riadó és kétségbeesés hangjai harsantak a cygnariakból, de ezeket mind elnyomta a fülsiketítő zaj ami a pokolkaparó testéből áradt. Rovarszerű felét az alatta lévő ellenfelekre irányította és éles repeszeket okádott a csatatérre több hullámban. Cygnariak szakadtak darabokra, a hulláik húscafatokká váltak másodpercek alatt. 

A pokolkaparó látványa új erőt pumpált Nekane végtagjaiba, de amit ezután látott elűzte az összes halállal és bukással kapcsolatos gondolatát és helyette felhőtlen örömmel töltötte el. Eviscerus discerptor mászott ki a pokolkaparó alagútjából, nyomában gépszolgák rajai. A gépszolgák rávetették magukat az ellenségre akik még mindig nem tértek magukhoz a pokolkaparó megjelenésétől. Hatalmas mészárlás következett.

Nekane szétnézett, amíg meg nem találta Napfényes grófot a káoszban. A morrowita, piszkos, vérlepte fehér páncélban állt egyedül, lefagyva bámulva ahogy a katonáit lemészárolják körülötte. Háttal állt Nekanenak, és a nő a csörlős fegyverével rácélzott majd tüzelt. A fogazott tüske áttépte a gróf hátpáncélját és mélyre hatolt. Felnyársalva a célpontját, Nekane rávetette magát, belenyomva a térdét a hátába, a földre szorítva. 

Miközben a gróf megpróbált felállni, Nekane letépte a sisakját, megragadta a haját, hátrarántotta a fejé, felfeddve a torkát. Teljes hosszában kieresztette a tüskéjét, és a pengét a gróf torkához szorította.

"Mielőtt meghalsz, tudd ezt meg morrowita," suttogta Nekane. "Minden amit óvsz, minden amit szeretsz, hamuvá fog válni. Az istened meg fog halni, a vallásod kihal, és a neved már csak a történelem lábjegyzetében fog szerepelni."

Napfényes gróf szólni akart valamit, talán kegyelemért könyörögni, talán egy imát elmormolni, de Nekane végighúzta a pengéjét a torkán, és az utolsó szavait elnyelte a buborékoló hörgés. Nekane lefogta amíg kivérzett, kiévezve az utolsó rángásait, aztán mikor végzett, üdvözölte a győzelmet.

Nekane a Haláltépő gólem roncsa mellett találta meg Chatterbanet, a cygnari gólemek roncsai között. Már elkezdte szétszerelni a gépeket alkatrésznek. A nekrotek mögött a pokolkaparó hatalmas alakja mozdulatlanul feküdt, a gigászi kemencéje lehűlőfélben. Csak pont annyi nekrotitjuk volt, hogy a monstrum ki tudja ásni az alagutat és gyors ám pusztító támadást tudjon véghez vinni az cygnariak ellen. 

"Fogadd bocsánatkérésem, Lidérckötő," mondta Chatterbane amikor közeledni látta. "Sürgettem Eviscerus discerptort hogy indítsa meg támadását ahogy terveztük, de neki...más ötletei támadtak." 

Nekane a fejét rázta. "Győztünk. Ez elég, de áruld el hogyan. A pokolkaparónak még hetek kellettek, hogy befejezd."

"Nos minden rigolyája ellenére, Eviscerus úr olyan tudással rendelkezik nekromechanika terén, ami még az én hatalmas tapasztalatomat is meghaladja." ismerte el Chatterbane. "A pokolkaparónak nem lehetett volna működni a jelenlegi állapotában, nem tudott volna...mégis itt van." 

Nekane Eviscerusra bámult, ahol az a kolosszus mellett ácsorgott, pókszerű végtagjaival matatva a gép egyik befejezetlen részén, magában motyogva. Nekane odament hozzá és megköszörülte a torkát hogy felkeltse a csatamágus figyelmét. "Fogadd hálám, discerptor. Segítették nagy győzelmet aratni a Nekrofaktórium számára. Deneghra dominarcha elégedett lesz."

Eviscerus odafordult és Nekanet nézte, az kifürkészhetetlen, üres koponya arcával. Egy darabig nem szólt semmit, aztán, "Lidérckötő Nekane, ioszi, a Ghyrrshyld nevezetű lidérc védence." Egy darabig elmélázott, aztán közel lépett. "Jó képességű, könyörtelen, ügyes. Tele lehetőségekkel."

Nekane érezte ahogy a büszkeség elönti, amikor az ősi csatamágus végre elismerte, még ha ezt a saját nagyon furcsa módján is tette.

"Számíthatok akkor a további támogatásodra? Segítesz nekem megépíteni a teljes Nekropoliszt." 

"Nekropolisz, " suttogta Eviscerus, és Nekane érezte hogy ez egy ritka pillanat lesz, amikor a józansága visszatérhet. "Megépítem a Nekropoliszt, úgy ahogy Deneghra dominarcha azt megparancsolta."

Ez volt a leghosszabb és legtisztább kijelentés amit Nekane eddig a csatamágustól hallott, és ez egyszerre töltötte el félelemmel és izgatottsággal. "Mit mondasz? A dominarcha felvette veled a kapcsolatot? Ő volt az aki téged az utamba irányított?"

Eviscerus megkínálta Nekanet még egy olvashatatlan nézéssel és nem válaszolt, csupán egyszerűen elbotorkált, magára hagyva Nekanet a gondolataival Deneghra terveiről. Természetes hogy Deneghra betervezett pár vészforgatókönyvet. Eviscerus volt egyik ezek közül. Valószínűleg voltak mások is.

Nehezen ugyan, de Nekane félrelökte a kétségeit. Túl sok volt a tennivaló, hogy olyanokon gondolkodjon amik az irányításán túl voltak. Mégis győztes volt, mégis sikerült a küldetése. Mélyen belélegzett és megtekintette a Nekropolisz leendő helyszínét. Több mint száz hulla borította a fertőzött tisztást, és a haláluk fájdalma és kétségbeesése majd felerősíti a hely erejét. Egyes hullákból gépszolga lesz majd, míg azok amik túl sérültek majd szerver alkatrészként fognak szolgálni más projektekhez, amikből jó sok lesz.

Nekane hirtelen mozgást észlelt a szeme sarkából és egy magányos cygnari felderítőt pillantott meg a csatatér szélén, súlyosan megsérülve, ahogy megpróbál bekúszni a fák vonalába. Elmosolyodott, kinyújtotta a pokoltüskéjét és odament, hogy a diadalát teljessé tegye.

***

Dana Thorne őrmester az erőd felé kúszott, törött lába agóniát spriccelt szét a testében minden mozdulattal. A fájdalom eltörpült a szörnyűségek mellett amiket látott. Szavakkal leírhatatlan volt. Egy része csak le akart feküdni és egyszerűen meghalni, hogy ne kelljen arra a monstrumra gondolnia ami előbújt a földből.

Ám túlélő volt, és így kúszott, lassan, remélve hogy a gépszolgák és más fertőzött szörnyek, akik a társai holttesteit hordták el, nem veszik észre.

Már majdnem odaért a fák vonalába amikor hirtelen, szörnyű nyomást érzett a háta közepén ami kipréselte belőle a levegőt. Zihált és megpróbálta kivonni a hosszú kését, de a nyomás csak nőtt, és nem tehetett mást, mint tehetetlenül vergődni alatta.

"Nos mink van itt? Egy túlélő?" mondta egy rekedt női hang, és Dana iszonyatában lehunyta a szemét. A nyomás megszűnt, és Nekane Lidérckötő a hátára rúgta Danat páncélos lábával. 

Most Danának sikerült elővennie kését, és megpróbált a fölötte álló csatamágus felé vágni vele. Nekane hátrébb lépett és nevetett.  

"Micsoda akaraterő," mondta és a pengés páncélkesztyűjével Dana felé célzott.

Dana próbált talpra állni, a fenébe a törött lábával, és sikerült térdre tápászkodnia mielőtt Nekane elsütötte a fegyverét. Dana tüdejéből kiszaladt a levegő és a szája megtelt vérrel. Lenézett az ökölnyi lyukra a mellkasán és újból a hátára zuhant, az utolsó lélegzetei véresen spricceltek ki az ajkain.

Nekane Dana fölé hajolt, a nekrotit szörnyű szaga -- rothadó hús és kiürült belek -- töltötte meg az orrát, egyidőben a közelgő halállal. A cryxi csatamágus elmosolyodott.

"Igen, micsoda akaraterő," mondta gonosz vigyorral. "Kiváló gépszolga válik majd belőled." 

 

MK4 Háttér - 61 - Felébreszteni a holtakat, tizenötödik rész, a hódítás árnyai

 Nekane egy széles alagút szájánál állt, ez egyike volt a sok labirintusszerű átjárónak, amiket Eviscerus kiásott az évek során a hegyek alatt. Holdfény csillant a sötétségben és felfedte Nekane pokolgólemei alakját és vagy két tucatnyi gépszolgáét mögöttük. Az alagút nekrotittól bűzlött és Nekane mélyen belélegezte, hagyva hogy az égő füst égesse a torkát és tüdejét. Ez keresztelkedés volt a halálban, olyasmi amitől jobban kapcsolódott a nekromechanikus gépekhez amiket nemsokára csatában fog irányítani. 

A holdmosta fényt hirtelen beárnyékolta három alakocska: a Fúriák visszatértek a felderítő küldetésükről. A lidércek Nekane felé siklottak.

"Mennyi?" kérdezte Nekane. Tudta, hogy a cygnariak vártak rá fönt, az erőik szétterítve a Papok Taglója körüli erdőben, de a számuk nőtt mióta utoljára csatáztak.

"Sok lélek," sziszegte Dogreth.

"Acél és tűz gépek," tette hozzá Valak.

"A fényes vezeti őket," fejezte be Anathan, undorral a hangjában. Napfényes gróf jelenléte és erős Morrow hite rosszul érintette az ősi lidérceket.

Sosem volt egyszerű egyértelmű válaszokat kapni a Fúriáktól. Az elméjük félig benn, félig kívül állt az anyagi világon és az ellenséges katonák számlálása szinte megoldhatatlan feladat volt számukra. Leküzdve haragját, Nekane megismételte magát. "Mennyi?"

A Fúriák csöndesen álltak, és végül Anathan szólt, a hangja távoli és erőltetett, szinte fájdalmas.

"Egy száz," mondta, szinte kérdő hangsúllyal. "Három harci gólem."

Nekane bólintott, értékelve mennyit küzdhetett a lidérc az emlékei szervezésével, amik lehettek volna akár álmok is. 

A cygnariak láthatóan várták érkezését, ahogy remélte. A földalatti alagutakat használta mozgásra mióta majdnem elesett Napfényes gróf és felderítői által, de nemrég felhozott egy kisebb csapat gépszolgát és gólemet a felszínre, körbejáratva őket és felfedhető nyomokat hagyva bárkinek aki ilyeneket keresett. A cygnariak keresték, és most itt akarták lesből megtámadni. Terve szerint fogja majd ezt a műveletet és ő csap le majd rájuk, elragadva a meglepetés erejét az ellenfelétől és felhasználva ellenük.

A cygnariaknak megvolt a létszámuk, de Nekane katonái jobb minőségűek voltak és tartósabbak. Szintén több pokol és csontgóleme volt mint az ellenfélnek. Mindez enyhe fölényt eredményezett...ha a csatatervét tökéletesen sikerül véghez vinnie.

A rendelkezésére álló erők fele a háta mögött várt a parancsára. A másik fele egy másik alagútban helyezkedett el két mérföldnyire és Eviscerus vezette őket, őt pedig Chatterbane felügyelte.  Amikor Nekane csatába bocsátkozik és előcsalja a cygnari erőket, Eviscerus hadba vezeti majd a szolgáit és gólemeit, maguk közé szorítva az ellenséget. 

Egy stabil, kivitelezhető terv volt, ami viszont két billegő változón nyugodott. Először, Napfényes gróf be kellett vesse az összes katonáját a csatába, aztán még arra volt szükség, hogy Eviscerus agya elég ideig stabil maradjon hogy meg tudja csinálni a terv rá eső részét. Nem szerette, de ez volt a legjobb mód rá, hogy elsöpörje ellenségeit és megszerezze a helyszínt amiért földön és vizen át utazott.  

Még egy mély lélegzet, egy újabb halál döfés, majd Nekane kirontott a felszínre.

***

Puskatűz harsant a fák közül -- golyók süvöltöttek és csapódtak Nekane erőmezőjébe, apró zöld virágokat rajzolva. A villámvetők pattogó kisülése egy Csatamén gólem párostól kiegészítette az ütemes puskaropogást.

Nekane Hadeszt, egy ősi Hentest, és egy Haláltépő gólemet irányított. A Papok Taglója kopár tisztása közepén állt, sürgetve Hadeszt hogy süsse el lélekágyúját a fák közé ahol a cygnariak eddig nem voltak hajlandóak elhagyni fedezéküket. Nekrotikus energia lökések tépték szét a magas fenyőket és cserjéket, megsemmisítve a bujkáló cygnari felderítőket mögöttük.

A Hentest rohamra parancsolta, egy felszálló füstnyelv felé terelve a pokolgólemet ötven yardnyira, egy Vaspáncélú szénkazánja felé, akit Hadesz már majdnem megsemmisített a legutóbbi csatában. A Hentest irányítani sokkal nehezebb volt mint hitte. Az ismeretlen pokoljack gép-agya állatias vadság kavargó vihara volt ami távolról az Orgoth gólemekre emlékeztette amiket Sabbreth seregében látott. 

A Fúriák, javarészt immunisan voltak a cygnariak fegyvereivel szemben, átsuhantak a fák közt, széttépték az ellenségeket árnyékos karmaikkal majd teljesen felszámolták őket tüskés sötétség löketekkel.

Nekane hátul tartotta a gépszolgáit -- körbevették őt és Hadeszt élőholt húspáncélként. Elnyelték az ellenség tűzereje nagy részét, de még nem volt kész bevetni őket a csatába. Addig nem, amíg a cygnariak azt nem hiszik, hogy a győzelmük már biztos. Addig nem, amíg Napfényes gróf el nem hagyja a fák fedezékét, hogy magához ragadja a dicsőséget.

 A Hentes megtalálta és megtámadta a Vaspáncélút, és Nekane a jack szemén keresztül figyelte a kezdődő összecsapást. A Vaspáncélú még mindig magán hordozta a Hadeszes csatában szerzett sérüléseit és egy nagyobb darab hiányzott a páncéljából, de ezen kívül teljesen működőképesnek tűnt. Nekane rohamra indította a Hentest és az rávetette magát a cygnari gólemre, mindkét halálmancsával tépve a Vaspáncélú vázát. A gólem megrogyott, de lecsapott a rengés-kalapácsával hátralépve, telibe találva, és ellökve a Hentest.

 Nekane visszavonult a Hentesből, hagyva hogy önállóan harcoljon, és a Haláltépőre összpontosított amely a fás rész széléhez ért. A csontjack arc-továbbítóján keresztül egy varázslatot áramoltatott át, ami elmosta a gépszolgák körvonalait, ezzel megvédve őket a cygnari lőfegyverektől még egy kis ideig.

A kétség első árnyai elkezdtek körözni Nekane agyában miközben a cygnariak végig fedezékből tüzeltek, de aztán a puskaropogás egyre ritkult, majd elállt. Egy rekedt kiáltás harsant az erdő sötét mélyéről, egyetlen hang, ami kegyetlen mosolyt csalt Nekane ajkaira.

"Morrow nevében! Cygnarért!"

 Napfényes gróf rontott ki a sötétségből, fehér páncéljában, pár Csatamén gólem által kísérve. Cygnari felderítők tucatjai követték szent rohamát, puskáikat a hátukra vetve, hosszú késük acél fogakként csillogtak a holdfényben.

Az egyik Fúria - talán Dogreth - elővillant az árnyékokból egy magas fenyő alól és a morrowita felé suhant. Nekane nem tudta megállítani azt amiről tudta hogy meg for történni. Ahogy Dogreth közel ért és kimeresztette túlvilági karmait, Napfényes gróf meglendítette a csatabuzogányát. Az áldott fegyver belecsapódott a Fúriába, az erdő pedig visszhangzott a lidérc fájdalmas üvöltésétől. A morrowita haladása töretlen volt, Dogreth eltűnt, és Nekane nem tudta biztosra vélni, hogy a lidérc megsemmisült, vagy csak a föld alá rejtőzött. 

A cygnariak kirontottak a tisztásra és rávetették magukat a gépszolgák első vonalára. Az élőholt hús szilárd fala megfogta a rohamukat, ám nem tart ki örökre. Nekane a közelharcba parancsolta Hadeszt, célba véve az egyik Csatamén gólemet, miközben ő a rúnavetőjével a másikra célzott, és mágiával átitatott tüskékkel szórta meg.

A csata brutális darálássá változott, pörgő közelharc az élők és holtak közt, ahol egyik oldal sem kerül fölénybe. A felderítők többen voltak, de a gépszolga ellenségeik szívósabbak voltak, keményebben ütöttek, és minden gépszolga két felderítőt vitt magával a halálba.

 Hatalmas fantom fájdalom hasított Nekanebe. A figyelmét átváltotta a Hentesre amelyik a Vaspáncélúval viaskodott. A cygnari gép bevitte a végső csapást a pörölyével, és a Hentes a hátára zuhant. Nekane egy pillanatra még látta ahogy a Vaspáncélú felemeli a fegyverét, aztán a Hentes eltűnt az elméjéből. Pár másodpercre rá, a cygnari csatagólem, félig szétroncsolva de még működőképesen, kirontott a fák közül és megtámadta Nekane egyre fogyó gépszolgáit. Három mechanikus harcost zúzott porrá, és Nekane kénytelen volt Hadeszt elvonni a csataméntől, hogy ezzel mentse meg a Vaspáncélútól a maradék gépszolgát.

Napfényes grófnak fehér fénnyel ragyogott a buzogánya ahogy átvágta magát a gépszolgák hadán, a célpontja nyilvánvaló volt. Nekane gondolt rá, hogy átengedje és hagyja hogy egyénileg szálljanak szembe -- de még nem. A fák környékén lebzselő Haláltépőt futásra ösztökélte, célba véve a cygnari lovagot. Látótávba trappolt és a Napfényes gróf körül harcoló felderítőkre vetette magát. A grófnak nem volt más választása, mint megfordulni és szembeszállni ezzel az új fenyegetéssel, de nem esett kétségbe. Nekane érezte a buzogány roppantó simogatását a Haláltépőn, ahogy bezúzta a vázát és összetörte az egyik lábát. 

Még több gépszolga hullott el Nekane körül, és a cygnariak körbevették a szerény erőinek maradékát. Tucatnyit megölt, de keveset számított; elegen maradtak, hogy elsöpörjék. Előcsalogatta Napfényes grófot, összecsapott a nyílt terepen a csapataival, de a terve másik része nem valósult meg. Eviscerusnak már meg kellett volna érkeznie, már mennydörögve le kellett volna csapnia hátulról a cygnariakra, a kalapácsnak kellett volna lennie ami az ő és Hadesz hátán megtöri az ellenfelet.

Elárulták? Vajon Eviscerus kiagyalt valami előny maga számára, ha hagyja hogy a nőt legyőzzék? Most kevéssé számított. Félrelökte ezeket a gondolatokat és folytatta a harcot, átkaszabolva magát a tömegen Napfényes gróf felé. Kitépi majd a lelkét a testéből és elfogyasztja, mielőtt a halál elragadja.

 

 

 

 

MK4 Háttér - 60 - Felébreszteni a holtakat, tizennegyedik rész, a hódítás árnyai

 Napfényes gróf visszatért Fehérkő várából több katonával, mint amivel távozott. Ez valamennyire megnyugtatta Dana Thorne felderítő őrmestert, bár mindenképpen észrevette, hogy a gróf nyilvánvalóan harcba hívta a hűbéreseit. A törp bánya bejáratánál vagy negyven Napfényes csatlós táborozott akiket a gróf magával vitt azelőtt, de további ötven férfi és nő is megjelent tirke-tarka felszerelésben, pisztolyokkal, puskákkal és még számszeríjakkal is felfegyverezve. Ezek közrendű születésűek voltak akik a kis falvakban éltek az erőd környékén. Vészhelyzetben hasznosak tudtak lenni, de valószínűleg egyikük sem látott csatát, és biztosan nem harcoltak még ennyire félelmetes ellenféllel, mint a Cryx.

Dana a gróf sátra felé haladt, előtte hófehér zászlók mutatták a címerét a szélben csapkodva. Látta a fősátor környékén az enyhe szervezetlenséget, a férfiak és nők arcán a borút, akik féltek, de nem volt elképzelésük a szörnyűségekről, amikkel nemsokára szembe kell nézniük.  Mégis volt neki pár jó híre és bízott benne, hogy a gróf is esetleg jó hírekkel érkezett.

Dana bólintott az őrök párosának, aztán bebújt bentre. A gróf egy igazi harcos volt és nem csak egy háborúsdit játszó unatkozó nemes. Ennyit már leszűrt az előző Cryxel való összecsapásból. Ennek megfelelően a sátor belseje nem volt gazdagon díszítve, és igazából elég spártai volt, még jobban mint Danaé, egyszerű, hasznos bútorokkal és fegyverállványokkal. Napfényes Morgan egy alacsony asztalnál ült, a nemezvértjébe öltözve, a veszedelmes buzogánya tüskéit élesítve. Felnézett, amikor a nő belépett.

 "Thorne őrmester," mondta. "A zsákmányunkat bekerítettük hát?"

"Vannak jó hírem ebben a kérdésben, uram," mondta Dana. "Ez a Nekane Lidérckötő ravasz, és valahogy elkerülte a felderítőinket hetekig, de miután visszaszerezte a pokoljackje roncsait, tudtam hogy nemsokára felfedi magát."  

"A türelmed dicséretre méltó. Hol van hát a cryxi betolakodónk?"

"Nem messze innen az erdőben van egy furcsa hely, egy hatalmas tisztás ahol a talajt megégették és megrontották. Ott találtunk nyomokat, de sehol máshol."

A gróf borúsan nézett és letette a fegyverét. Felállt és az előtte kiterített térképre bökött. "Mutasd meg." 

Dana a helyre koppintott, ahol ő és a felderítői megtaláltak pár emberi nyomot - valószínűleg gépszolgák - és karmos nyomokat amik valószínűleg csont vagy pokoljackek hagytak.  

"Ettől féltem, " mondta a gróf. "Ez egy gonosz hely. Ezen a helyen történt a Morrow vallás elleni egyik legrégebbi és legkáromlóbb bűntett az Orgoth megszállás alatt."

Dana beleremegett. Volt benne ráció. Amikor ott volt, végig egy távoli rettegést érzett. Túl csendes volt, a levegő valahogy sűrű, mintha a légzés is csak külön akaraterővel sikerülne. "Valószínűleg ez volt az oka, hogy az a nő ilyen messzire merészkedett a földrészen." 

Napfényes gróf bólintott. "Ez logikusnak tűnik. A gonosz vonzza a gonoszt."

"Kegyelmed, a felderítőim éjjel nappal őrzik a helyszínt, de azt javaslom, hogy helyezzünk oda egy nagy erőt, ami lépni tud, ha Nekane visszatér."

"Egyetértek," mondta Napfényes gróf. "Személyesen fogom vezetni ezt a sereget."

"Kiváló," mondta Dana. "A fharini és a vasfői erősítések is megérkeznek nemsokára?" 

A gróf felnézett a nőre, a szeme összeszűkült, mintha dühös lenne. Furcsa nézése volt így a főnemesnek. "Nem lesznek erősítések."

Dana meglepetten pislogott. "Én...kegyelmed...én nem értem."

 "A Napfényes fegyveresek és a bandériumaim, az ön egységei maradékával elegendőek lesznek ezen cryxi métely leküzdésére, nincs szükségünk semmi másra."

Dana alig hitt fülének. Teljesen abszurd volt. "Kegyelmed, a nyomok amiket találtunk azt mutatják, hogy Nekane most több gépszolgával és gólemmel rendelkezik. A tény hogy csak egy helyen találtunk nyomokat arra utal, hogy a föld alatt mozog seregével -- ezek a hegyek tele vannak alagutakkal -- és ha ez igaz, nincs módunk megállapítani, hogy mekkora erővel állunk szemben. Növelnünk kell a számainkat. Azonnal."

A gróf rá bámult, hideg kék szemekkel, kemény arckifejezéssel. Ökölbe szorította a kezét.  "A házam becsülete, a családi nevem forog kockán. Túl sokáig volt a Napfényes név a kudarccal és romlással összekötve. Eddig, és nem tovább. Egymagam fogom eltakarítani ezt a fertőzést a földjeinkről."

"Ez...botorság," mondta Dana,  bár az agyában az őrültség szó járt. "Mennyink van -- három működő harci gólemünk? Parasztokból verbuvált bandériumok? Nem remélheti hogy --"

"Ha nincs több jelentenivalója, őrmester," mondta erősödő hangon Napfényes gróf és felállt.

Dana állt egy pillanatig, ledöbbenve, dühösen, és teljesen reménytelenül. Aztán összeszorította a fogát és meghajolt. "Semmi egyéb, őkegyelme."

"Akkor hát Morrow áldása szálljon önre, őrmester." 

 

 

 

 

MK4 Háttér - 59 - Felébreszteni a holtakat, tizenharmadik rész, a hódítás árnyai

 Nekane egy öreg pokoljack előtt állt, aminek a típusát nem tudta beazonosítani. A gép az egyik legsötétebb zugban állt Eviscerus sokadig lerakatában, látszólag félrelökve, a sötétben rejtőzve, hasonlóan mint a tulajdonosa. 

A pokoljack egy Hentesre hasonlított, bár az arca szélesebb volt, és halálmancsok helyett páros kaszákkal volt felszerelve. A vázát rozsdafoltok  tarkították itt és ott, mint rákos burjánzások, ami nem volt szokatlan Eviscerus készleteiben. A fura csatamágus összehordott itt több tucatnyi pokol- és csontjacket, aztán az évszázadok során egyszerűen elfelejtette őket, hagyva hogy lassan használhatatlanná rozsdásodjanak. Igazából az elsődleges öröme miután felfedezte Eviscerus rejtett seregét jelentősen megcsappant a hetek múlásával, ahogy lerakatról lerakatra jártak és csak egy maréknyi gépet találtak amiket talpra is tudtak állítani.

"A Hasfelmetsző pokoljacket Eviscerus Discerptor  tervezte 499 AR-ben," mondta Eviscerus Nekane mögül a furcsa enciklopédikus hangján. "Asphyxious lidércúrnak más kivitelek tetszettek, amiket könnyebb volt tömeggyártani, például a Hentes."

 "Működik a Hasfelmetsző?" mondta Nekane megfordulás nélkül.

Csönd, aztán az egyik ritka egyenes válasz Eviscerustól, több száz kérdés után. "Nem" 

"Sejtettem," mondta sóhajtva Nekane. Ott hagyta a rozsdás pokoljacket és átsétált másik két lekapcsolt gólem között, miközben Eviscerus utána somfordált. Ez volt a tizedik és utolsó lerakat amit átvizsgált, és a végső szám, több tucatnyi pokoljack és csontjack és több száz gépszolga utána meglepően vérszegény volt. Felidézve Chatterbane munkáit, a nőnek sikerült két Hentest, egy pár Haláltépőt és vagy negyven gépszolgát üzembe helyeznie. Nem pont az a lehengerlő erő amire számított, és még ha hozzáveszi a Fúriákat és Eviscerust is, egyre kevésbé bízott benne, hogy le tudják győzni a Cygnari erőket akik majdnem megölték pár rövid héttel ezelőtt.

Még mindig túl sok volt az ismeretlen. Először, a cygnariak túlerőben voltak, és ha még kaptak erősítést  Fharinból vagy Vasfő Állomásból, az esélyei, hogy megsemmisítse őket és a Papok Taglója helyszínét biztosítsa, teljesen nullára esnek. Továbbá, bár Eviscerus hatalmas és tapasztalt csatamágus volt, az elméje állapota messze volt a stabiltól. Ki és beúszott a józanságba, és miután majdnem teljes pánikba került az Orgoth említésétől, aligha tudta a lelkére kötni a küldetés végső célját. Mégis, egymaga képtelen volt rendesen irányítani ennyi gólemet, és szüksége volt Eviscerusra az előttük álló csatában.

Nekane átvágott egy tócsányi poshadt vízen -- ez a lerakat egy sekély erdei tavacska alatt volt és a mennyezet folyamatosan átázott -- amíg oda nem ért egy szűk, földalatti járat szájához. Eviscerus minden lerakatát alagutak hálójával kötötte össze a Sárkánygyíkfal alatt. Az egyik ezek közül a kanyargó járatoknak, Nekane reményei szerint, oda kell vezetnie ahol Chatterbane dolgozott élete legnagyobb alkotásán.

***

Amikor előbukkant az alagútból ami összekötötte Eviscerus raktárát a cephalyx kaptárral, Nekane látta, hogy Chatterbane  valóban adta szorgalmas önmagát. A hatalmas csarnok ami egykor a vérgödröt tartalmazta ahová a cephalyxek bedobálták a fölösleges szerver részeket most rajzott a tevékenységtől. Gépszolgák tucatjai mozogtak szorgos hangyaként a hatalmas barlangban, nyersanyagokat szállítva vagy összerakott gépdarabokat, egyik helyről a másikra.

Az egész aktivitás középpontjában a pokolkaparó baljós alakja tornyosult. Még főleg csak a csontváza épült meg, bár egy fekete vas borítás már elkezdett megjelenni a hatalmas pokoljack felső felén. Mégis úgy tűnt, hogy még hetekbe telik mire befejezik és Nekane bosszúsan nézte miközben átvágott a kis nekrofaktóriumon Chatterbanet keresve. Eviscerus követte, halkan motyogva magában. A legtöbb szava kusza halandzsa volt, alig érthető szavakkal, de néha-néha tett olyan megjegyzéseket egy-egy csontjackre vagy gépszolgára, ami már szinte épelméjűnek tűnt. 

Nekane az új pokoljack műhelyben találta meg Chatterbanet, egy munkapad fölé görnyedve, diagramok és tervrajzok elé terítve. Amikor meglátta Nekanet és Eviscerust közeledni, előrecsattogott, izgatottan hadonászva a végtagjaival.

"Nekane lidérckötő," mondta Chatterbane, "Ezen pokoljackek és gépszolgák állapota elfogadhatatlan. Az idő és erőforrás ami belemegy abba, hogy egyáltalán közelébe érjenek a szabványnak, őszintén szólva arcpirító."

A nekrotek Eviscerushoz fordult. "Hogy engedhetted, hogy a gépeid ilyen szinten lerongyosodjanak, ez--"

"Chatterbane," mondta Nekane élesen, elnémítva a nekroteket. "Eviscerus discerptor ellátott bennünket az erőforrásaival és gépeivel, amikre nagy szükségünk volt, és te a neki kijáró tisztelettel fogsz hozzá szólni."

Eviscerus közömbösen bámult a nekrotekre, nem rendülve meg a Chatterbane szemtelen hangnemétől. Nekane őszintén nem tudta felmérni, hogy mennyire fogja fel a csatamágus, hogy mi zajlik körülötte. Olyan volt, mintha valami álomszerű állapotban létezett volna, és csak akkor vált volna teljesen a világ részévé, ha kiásott valami rég elveszett gépet, vagy varázstárgyat. 

"Elnézést, Discerptor," mondta Chatterbane.

"Chatterbane, " válaszolt Eviscerus furcsa, oktató hangsúllyal. "Vezető beosztású nekrotek. A módosításai és javításai között szerepelnek hozzáadott végtagok, egy bökő tüske, belező penge, és egy két dugattyús ellenható nekrotit kazán."

A csatamágus odacsattogott Chatterbane közelébe, lehajolva, csontos arcot arcközelbe dugva. "Működési állapota : határértéken." 

"Határértéken?" mordult Chatterbane. "Hogy merészeli--"

Nekane visszafojtotta vigyorát. Talán Eviscerus jobban jelent volt, mint hitte. "Elég. Helyzetjelentést kérek. Most."

Chatterbane a fejét rázta, és jelentős erőfeszítéssel elfordította figyelmét Eviscerusról. "Nos, ahogy mondtam, ezen új gólemek és gépszolgák gyászos állapota elvette időm nagy részét és kevesebb órám jutott az igazi nagy projektekre."

A nekrotek a pokolkaparó félig befejezett formája felé biccentett.  

"Ha Eviscerus segítene neked, az meggyorsítaná a menetrendet?" kérdezte Nekane.

Chatterbane Eviscerusra bámult, aki közben a pokolkaparó irányában kóborolt el. A csatamágus a hatalmas gép árnyékában állt, végtagjaival piszkálta és feszegette a csontvázszerű testét és valami förtelmes bűbát suttogott, vagy amit Nekane mostanában hallott tőle, egy Skell Meglepetés Csusza nevű étel teljes receptjét.

 "Ha meg lehet benne bízni," mondta Chatterbane, "akkor igen, a tapasztalata és képességei megfelezhetnék a munkaidőmet. Ha."

Nekane bólintott. Ez jó volt, de még mindig sebezhetőnek érezte magát, és a pokolkaparó nélkül úgy ítélte, hogy az esélyei arra hogy legyőzi a cygnariakat és biztosítja a majdani nekropolisz és a Pusztítás Kútja helyszínét, körülbelül egy az egyhez voltak. 

"Van még számodra másom is, Lidérckötő."

Egy furcsa csillantás jelent meg Chatterbane optikai érzékelőiben. Úgy hangzott, jobb kifejezés híján, mintha izgatott lenne. "Kövess."

Chatterbane mélyebbre vezette Nekanet a pokoljack műhelybe, egy nyitottab területre ahol gólem emelők álltak két Hentessel és egy másik pokoljackkel, töltésre, vagy javításra várva.  

Ahogy Nekane megközelítette a harmadik gólemet és a páncélja fényei és Chatterbane kemencéje megvilágították a gépet, a nő szava a torkába szorult. "Hogyan?"

Chatterbane vigyora egyre szélesebbé vált. "Részben azért is vagyok a menetrend mögött elmaradva, mert nem hagyhattam Hadeszt azoknak a mocskos morrowitáknak a kezeiben. Akkora pazarlás lett volna. Akkora sértés."

Nekane kinyúlt és rátette a kezét Hadesz fekete vázára. Azt hitte hogy megsemmisült; a sérülések amiket a gólem a cygnariakkal való harcban szerzett túl súlyosnak tűntek, hogy valaha megmentsék. 

"Két működő Hentes alkatrészeit kellett felhasználjam, hogy megjavítsam, de úgy ítéltem meg, hogy megéri ezt az áldozatot." mondta Chatterbane. "Remélem egyetértesz." 

Nekane egy meglepő, szinte teljesen idegen hála hullámot érzett, olyan erőset, hogy pár pillanatig szólni sem tudott. Elnyomta. Aztán amikor rálelt a hangjára, egyszerűen ennyit mondott. "A teljesítményed...kimagasló, Chatterbane."

"Kapcsoljam föl?" kérdezte a nekrotek.

Nekane bólintott, szinte reszketve az izgalomtól, hogy újra egyesülnek majd a hatalmas pokoljackkel.

Chatterbane végigcsinálta a lépéseket és felkapcsolta a cortexet, és a pokolgólem cryxfénye zöld fényben fürösztötte Nekanet. Hadesz jelenléte kirobbant az elméjében, a tiszta erő magja, ami elhessegette a félelmet és aggodalmat, ami hetek óra nyomasztotta. Újra teljesnek érezte magát, és az ellenségei meg fogják szenvedni a gyógyulását. 

 

 

MK4 Háttér - 58 - Felébreszteni a holtakat, tizenkettedik rész, a hódítás árnyai

 Dana Thorne őrmester bámulta az üres pergament amit a levett mellvértjén mint rögtönzött asztalon terített ki. Kezében egy tollat tartott, a vége tintától nedves, de a szavak nem jöttek. Nem volt közvetlen családja -- a Vas Királyságok végtelen háborúi elvették a gyermekeit és özveggyé tették -- így ritkán írt bármit a hivatalos jelentéseken kívül. De Gendrynek volt családja, és mint felettes tisztje és barátja, reá hárult hogy írjon nekik, és elmondja, mi történt apjukkal, férjükkel.

 Lehunyta a szemét és grimaszolt. Hogyan írhatna le egy ilyen dolgot? Nem csupán halál volt -- ezt könnyű lett volna megmagyarázni, bár fájdalmas. Gendryt nem lövés vagy kardcsapás vitte el. Nem is halt meg úgy egyszerűen. Őt...kioltották. 

Miért volt ennyire bátor? Miért volt ilyen átkozott ostoba? Rátámadt a cryxi csatamágusra -- Nekane lidérckötőre, ahogy az magát nevezte -- a késével, és csak felszínes sérülést okozott, amikor hátrébb maradhatott volna, biztonságban.

Gendry holteste képe emelkedett Dana elméjének felszínére. Nem volt előtte ismeretlen a vér és halál, de az öreg barátja arckifejezése, a teljes szörnyűség és rettegés képe, az élete végéig kisérteni fogja. Hogyan mesélje el a családjának, hogy a lénye lényegét, a létezése magját kitépték és elemésztették? Túl vérfagyasztó volt ezt hétköznapi módon elmondani, papíron, tintával.

"Thorne őrmester?" mondta egy hang, fölfelé vonzva Dana tekintetét. Az egyik Napfényes csatlós állt előtte -- fiatal, szőke hajú, a gróf felderítőinek fehér bőrpáncéjába öltözve.

"Mi az, Killian?" mondta Dana, hálásan bármilyen kifogásért, csak ne kelljen írnia.

"Volt egy...esemény a cryxi gépekkel."

Ez felkeltette Dana figyelmét. Napfényes gróf bölcsen őröket állított a csont- és pokoljack roncsai mellé, arra számítva, hogy lehet Nekane megpróbálja visszaszerezni őket. "Az őrök láttak valamit?"

 Killian elsápadt és megrázta a fejét. "Könnyebb ha megmutatom."

***

 A két cryxi gólem roncsát messzebb vonszolták a táboruktól. Az összetört nekromechanika nekrotittól és még Morrow tudja miről bűzlött. A három felderítő aki a legrövidebbet húzta, megnyerte az őrfeladatokat és borral átitatott kendőt kötött a szájukra, hogy ne öklendezzenek. Ám a bűz volt most már a legkisebb gondjuk.

Az őröket pengeszerű fegyverrel szabdalták darabokra, de nem volt ez barbár mészárlás. A végtagokat és fejeket sebészi pontossággal vágtak le, az izmokat és csontokat szakértő tudással választották szét.

Dana szó nélkül leguggolt megvizsgálni a legközelebbi holttestet. A felderítő fejének teteje óvatosan le volt metszve, felfedve a hófehér csontot és a csillogó agykérget. A felderítő puskája a vállán, a kése még mindig a tokjában. A halál elragadta, még mielőtt a fegyvert ránthatott volna.  

"Senki sem hallott semmit?"

"Semmit, őrmester," válaszolta Killian. "A váltás találta őket így."

Dana felállt és odament ahol a másik két hulla feküdt a csontjack roncsa mellett. A pokoljack viszont eltűnt.  Az egyetlen jele annak hogy itt volt, egy nagy fekete folt volt, valami kitalálhatatlan összetételű nekromechanika folyadék itatta át a talajt.

"Napfényes gróf tudja már?" kérdezte Dana. A gróf visszatért Fehérkő várába a csata után nem sokkal, magával víve a Napfényes csatlósok felét, hogy újrafegyverkezzenek és értesítsék a laktanyákat Fharinban és Vasfő Állomáson. Danat tette meg parancsnokának az erők másik felénél, hogy járőrözzenek és kutassák az ellenfél búvóhelyét.  

Killian a fejét rázta.  "Nem, őrmester. Úgy véltem, hogy jobb ha önnek szólok előbb."

"Rendben, küldjetek akkor most egy futárt Fehérkőre."

"Mi álljon az üzenetben?"

Gendry holtteste újra Dana gondolataiba tódult, de lecserélte ezt a képet egy másik, kellemesebb képpel. A cryxi csatamágust látta, a holtfehér bőrét vörös vérfoltok borították, Dana tőrének markolata állt ki a koponyájából. "Mondd el neki, hogy a nő közel van, és csupán várnunk kell." 

 

MK4 Háttér - 57 - Felébreszteni a holtakat, tizenkettedik rész, A pusztítás árnyai

 Nekane sötétségre és fájdalomra ébredt. Az első áldás volt; a második, hideg emlékeztetője a veszteségnek és bukásnak. Egy fenyőfa göcsörtös gyökerei között rejtőzködött, és várta, hogy leszálljon az éj. Az ellenségei átkutatták a környéket és a felderítők pár lábnyira haladtak el a búvóhelyétől, de nem találták meg.

Most, az éj leple alatt, megkockáztathatja a mozgást. Kimászott a rejtekéből, minden ízülete sajgott, a sebei agónia tüskéket szórtak a testébe, de elég erőt gyűjtött, hogy felálljon. Hogy még jobban elrejtse a jelenlétét, lekapcsolta a páncélja kazánját, a súlya pedig borzasztóan megterhelte a vállát és hátát. Most felkapcsolta, a mechanika elindult, átvette a súlyt, megkönnyebbült sóhajt csalva elő viselőjéből.

Nekane körbepillantott. Kevés  ötlete volt, hogy melyik irányba induljon. A cygnariak elöli kétségbeesett menekülése során nem jegyezte meg az útvonalát, és most reménytelenül el volt veszve.

Állt, csendben, és próbálta összeszedni a gondolatait. Érezte nyugatról a hideg szelet, hallotta keletről az éjjeli madarak hangját keletről, aztán, dél felől, valami szólította. Nem egy fizikai érzés volt ez. Bármi is volt ez, úgy rángatta az elméjét mint ahogy a pokoljack jelenléte kitöltötte a tudatát. Erőt érzett. Távol, de eltéveszthetetlenül. 

Délnek fordult és elkezdett menni, lépteit felgyorsította a hegyoldal lejtése. Az erő érzése nőtt és átalakult. Finoman rá volt hangolódva a halálra, különösen az erőszakos halálra, és a foltokra amit ezek maguk mögött hagytak. Ami most magához szólongatta, a szörnyűségek erejével és a gyilkolás erejével rendelkezett. Az izgatottság elmosta a fáradtságát, és leküzdötte a futás kísértését, hogy egyből oda rohanjon, ahol ilyen kitűnő kínok várták.

Órákon át sétált, mint egy halálra éhes moly a fény felé, de amikor odaért a forráshoz, nem volt ott rom, semmi ősi Morrdh maradvány, vagy attól újabb Orgoth építmény. Csupán egy kopár föld kör volt, egy tágas tisztás a hegyi erdő közepén. Semmi sem termett a kiégett földön, maga a talaj is hamvas volt és omlós, életmentes és halálban gazdag.

Nekane letérdelt, rátette kezét a meggyalázott földre, és elvigyorodott. Ez volt az. Minden amit keresett. Itt felépítheti a nekropoliszt.  Itt felhúzhatja a földből a Pusztítás Kútját.

Megtalálta a Papok Taglóját, vagyis pontosabban szólva, az találta meg őt. Az Orgoth több száz morrowita papot mészárolt le évszázadokkal ezelőtt a brutális, de végül sikertelen próbálkozásban, hogy kiirtsák azokat, akik rendelkeztek a Mágia Ajándékával. Összeszedték ezeknek a papoknak a holttesteit és itt elásták őket tömegsírokba. A papok erőszakos végzete és a legyilkolásuk kegyetlen anonimitása olyan egyveleget hozott létre ami sokkal erősebb mint más, hírhedtebb gaztettek.

A fák között hirtelen mozgás törte meg Nekane elrévedését, és rántotta egyből vissza talpra, a pokoltüskéje előcsúszott a karjából.

"Ki vagy?" mondta. "Állj elő."

Egy magas, rossz alakú forma lépett elő a fák alatti árnyékokból és botorkált feléje. Volt benne valami furcsán ismerős. Aztán amikor Caen holdjainak gyenge fénye rávetült a göcsörtös figurára, Nekane hirtelen felismerte.  

Eviscerus discerptor egykor halandó volt, mint a legtöbb azok közül, akik a Rémálom Birodalmat szolgálták, de szinte minden szerves része eltűnt és elrohadt már az évszázadok során. Ami maradt belőle egy görnyedt szörnyszülött acélból, vasból és bronzból, négy rákszerű végtaggal, amikre satuszerű mancsokat szereltek, kettőt járásra, kettőt fogásra. Valamint még két kisebb kart a finomabb munkákhoz. A discerptor fejét csuklya fedte és alacsonyan lógott a púpos formáján. Az arcából Nekane csak az üres homlokcsontot látta, a koponyát majdnem tükörsimára koptatták az évszázadok.

Nekane csak nagyon futólag ismerte Eviscerust.  Discerptorként a szerepe a nekrofaktóriumban az volt, hogy bejárja a kontinenst új technológiák és ősi titkok után kutatva. Állítólag már vagy hat évszázada ezt a feladatot végezte, és csak kevesen találkoztak vele a nekrofaktóriumból. Persze létezett szóbeszéd az ősrégi Eviscerusról -- hogy az agya már alig fog, a tettei és szándékai szétszórtak. Azt is rebesgették, hogy megmagyarázhatatlan érzéke van ahhoz hogy mindig a jó helyen legyen a megfelelő időben. Valahogy mindig tudta, mikor nyílik meg egy ősi sír és okádja ki magából a titkait, vagy talán, hogy ha a nekrofaktórium valamelyik tagja segítségre szorul.

Ezen furcsa hírnév ellenére, elméletileg szövetséges volt. Talán egy hatalmas fajta. 

"Discerptor --" kezdett bele Nekane, de Eviscerus leintette.

 "A Papok Taglója 69 AR-ben játszódott le," mondta halk, érdes hangon, majd a hangja megváltozott, teltebb lett, magabiztosabb. "Nem, nem nem. Közelebb bolt 68 AR-hez, miután a Jerdon Tauthis varázslót beazonosította a...a..." elmotyogott, a hangja már szinte érthetetlen motyogásba váltott. 

Nekane rájött, hogy a discerptor nem hozzá beszél. Inkább úgy hangzott, mintha saját magával folytatna beszélgetést.

"Discerptor," próbálta meg újra Nekane. "Szükségem van a segítségedre."

"Segítségre?" mondta Eviscerus. "Segítség. A szó a régi Morrdhi szóból ered ami adományt jelentett. Segély." A hangja újra felvette a tanári oktató színét. 

"Deneghra dominarcha küldött engem," mondta Nekane. "A nekrofaktórium létfontosságú feladatát teljesítem. Értesz engem?" 

A discerptor felemelte az arcát Nekane irányába. A kifejezéstelen koponya semmit sem árult el. "Ki vagy te?" A hangja egy harmadik színt vett fel, egyet ami jobban jelent volt, mintha egy pillanatra kitisztult volna. Nekane megragadta az alkalmat.

"Lidérckötő Nekane vagyok. Deneghra dominarcha küldött, hogy találjak a Nekropolisz számára megfelelő helyet, ahol elég erő lakozik, hogy teljesítsük a szerződésünket az Orgoth--"

"Nem!' Eviscerus felüvöltött és előrelendült, a kezeivel Nekane arca felé kapva. Nekane egy olyan lénnyel tárgyalt, amelynek elméje megbomlott, de mégis szüksége volt a segítségére. Tudta, hogy Eviscerus múltja beleszövődött az első Orgoth hódításba, de nem volt tudható, miféle traumát hordoz a discerptor ezzel az eseménnyel kapcsolatban, ami aztán hatalmasra és rákszerűen pusztítóvá fejlődött az évek során.

"Tudsz nekem segíteni?" kiáltotta Nekane. "Magam vagyok. Szükségem van pokoljackekre, szolgákra, bármire amit adni tudsz." 

"Segíteni neked?"

"Biztosítanom kell a Nekropolisz helyszínét itt, de nincs meg az erőm, hogy ezt megtegyem. Szövetségesek vagyunk. Mindketten a nekrofaktóriumot szolgáljuk."  

"Szolgálni. Szövetségesek. Segíteni," mondta Eviscerus, úgy mintha még sosem hallottam volna ezeket a szavakat. "Pokoljackek. Szolgák."

 "Igen. Meg tudod érteni?"

Eviscerus hirtelen megpördült és a fák felé bicegett. Nekane nézte ahogy távozik, nem volt biztos benne, hogy mit tegyen, de amikor a discerptor elérte a fák vonalát, megfordult és intett a nőnek, hogy kövesse. Választás híján, Nekane így tett.

***

Nekane követte Eviscerust a fák között. Az útvonala kusza volt, néha pedig megállt, magában motyogott, majd teljesen irányt váltott. Végül, miután az égbolt acélszürkére váltott a közelgő hajnallal, odaértek egy hatalmas, moha lepte sziklához egy kis tisztáson. 

Eviscerus megállt és visszatekintett a nőre. "Eviscerus discerptor arról ismert, hogy elrejti a technológia nagy részét amire rábukkan, lerakatokban, és ezeket feltölti szolgagépekkel későbbi felhasználásra."

Nekane pislogott. Olyan volt, mintha a lény az önmagáról szóló történelemkönyv bekezdését olvasta volna föl. Mégis, a szavai reményt és izgatottságot hoztak. "Van itt egy ilyen lerakat?"

Eviscerus odalépett a sziklához és több ponton megérintette az egyik karmával. Mély zúgás jött a föld alól -- és egy hatalmas kőlap csusszant félre, felfedve egy sötét vermet aminek tizenöt lábas átmérője ott tátongott az erdő talaján. Durva lépcsők vezettek lefelé a földbe.

A discerptor lesétált a tátongó résbe. Nekane utána ment.  A por és halál szaga körbevette, ahogy alászállt, de szinte semmit sem látott. A nő leért a lépcsők aljára és víz csöpögését hallotta, érezte a hűvösséget a levegőben. A csatamágus páncélja által kibocsájtott fény elég volt ahhoz, hogy felmérje, barlangszerű terembe kerültek.

Nekrotikus zöld fény töltötte be hirtelen a teret, amit lebegős bronz és üveg gömbök bocsájtottak ki.

Nekanenek torkán akadt a lélegzete. A lerakat puszta mérete lehengerlő volt: egy hatalmas kincstár, ami több száz láb hosszan nyújtózott, minden lépés beborítva tárgyakkal, gépalkatrészekkel, és nyersanyagok kupacaival. De ezek csak morzsák voltak a többihez képest. Több tucatnyi gépszolga állt a falak mentén, lekapcsolva, de érintetlenül. A csontjackek elefántcsont koponyái világítottak a zöldes fényben, és még egy pár pokoljacket is megpillantott, Henteseket, vagy száz éveseket. 

Egy egész hadseregnyi alvó szörnyetek amik a parancsára vártak.

"Mennyi ilyen lerakatod van?"

Eviscerus felé fordult. "Eviscerus discerptorról úgy tartják, hogy több tucat lerakata és raktára van szerte a Sárkánygyíkfal hegységben."

Nekane elmosolyodott. "És Nekane lidérckötő mindet fel fogja használni." 

 

IKE - 02 - Az utolsó vadászat

Tél, a Scarsfell-erdő

 

Hatalmas örökzöldek lombkoronája alatt haladt, amely kevés sugarát engedte be a lenyugvó napnak a vastag ágakon keresztül. Lugurix, a Yugar Tuath fehér sörényűje számára az erdő minden zaja megadta a túléléshez szükséges információt. A madarak hangjából és a dér borította törmelék ropogós rétege alatti apró állatok mozgásából következtetni tudott a közeli ragadozók hiányára. Kifinomult szaglása még a zsákmány leghalványabb szagát is képes volt érzékelni, de most a friss vér erős, rézszínű illatát érezte. A szagnyomot követve hamarosan megtalálta a megcsonkított testet, amelyből a szag származott

Gyorsan a tetem felé indult, felismerve az izmos teremtményt, egy goraxot. Lugurix letérdelt és mélyet lélegzett. A gorax csípős pézsmaszagában egy másik hatalmas fenevad – egy erdei zúzó– szagát érezte. Megpillantott egy letört ágat, zöld tűleveleit és szürkésbarna kérgét sötét bíborvörös vér borította. Lugurix felvette az ágat, az orrához emelte, és elmosolyodott az ajándékon, amit a Elemésztő az aznapi különleges vadászatra szánt.

Felállt, és intett egy mögötte álló kisebb alaknak, aki az övéhez hasonló nehéz szőrméket viselt.
Méretükben mutatkozó különbség ellenére a fiatal Tharn ugyanazokkal a ragadozó vonásokkal rendelkezett, mint Lugurix, beleértve ugyanazokat a sárgás pöttyös barna szemeket is.

Lugurix összerezzent, amikor Grimhilt előreugrott a gesztusára. A fehér sörény melletti vadászat miatti lelkesedésében elfeledkezett minden igyekezetéről, hogy elhallgattassa lépteit. Amikor a fiatal Tharn a közelébe ért, Lugurix megragadta a torkát, és felrántotta a földről. „Ha továbbra is itt kóborolsz, idő előtt befejezem a vadászatot, és a tetemeddel visszatérek a törzsünkhöz” – suttogta.

Grimhilt egy pillanatig tehetetlenül rugdalt a levegőben, majd Lugurix torkára fonódott ujjait próbálta lefejteni.

– Bocsáss meg, Atyám – nyögte ki, és engedelmesen elfordította a tekintetét.

Lugurix letette a fiút, és elengedte. Tettei ellenére sem érzett haragot legkisebb fia iránt; egyszerűen csak azt kívánta, hogy a tanulság gyökeret verjen. Grimhilt néhány nap múlva nagykorúvá válik, amikor átesik azon a változáson, amely lehetővé teszi számára, hogy a Féreg erejét elsajátítsa. Akkor már nem tekinthető gyermeknek, és elveszíti a státusszal járó összes kiváltságot és védelmet. Életét csak a törzsön belüli képességei és ravaszsága fogja megtartani. Ez volt az utolsó vadászat, amelyet Lugurix és Grimhilt apaként és fiaként fog megtenni. Ha újra vadásznak, azt harcostársakként teszik majd.  

Átadta Grimhiltnek az ágat. – Mondd, mit mutat ez neked?

A fiatal Tharn elvette az ágat Lugurixtól, és alaposan megvizsgálta. „Frissen tört, talán csupán egy órája tört le.” Szimatolt, majd megállt, hogy felmérje az orrát betöltő illatokat, mielőtt folytatta volna. „A vér nem a goraxtól származik. Egy erdei zúzótól.”  

Lugurix elmosolyodott, vékony ajkai láthatóvá tették megnyúlt szemfogait. – "Igen. A Féreg vezeti a mai vadászatunkat. Bizonyítsuk be, hogy méltók vagyunk az ajándékaira.” Előhúzott egy gonoszul fogazott vadászkést az övéből és nyéllel előre nyújtotta át Grimhiltnek. „Ma nem íjjal, hanem pengével fejezed be utolsó gyermekvadászatodat.”

Lugurix figyelmesen nézte fia arcát, félelem vagy aggodalom jeleit keresve. Örömmel töltötte el, hogy egyiket sem látta, miközben Grimhilt megragadta a kés kopott bőrmarkolatát. A penge egy teljesen átalakult férfihoz volt méretezve, és Grimhilt kezében inkább rövid kardnak tűnt, mint vadászkésnek.  

Mérete ellenére a fiatal Tharn könnyedén kezelte, néhány csapással próbálta gyakorolni, mielőtt a saját övére tűzte volna.

Lugurix levette hátáról erős vadászíjját, és Grimhiltnek bólintott, hogy vegye át a vezetést. Ezúttal az ifjú gyorsan és csendben mozgott, ahogy Lugurix tanította neki. Az idősebb Tharn felidézte az első közös vadászatukat, amikor a fiú alig töltötte be az ötöt. Lugurix egy jól irányzott lövéssel elejtett egy hatalmas jávorszarvast, aki élve, de mozdulatlanul maradt. Grimhilt nem habozott, amikor Lugurix tőrt nyomott a fiú kezébe. Ehelyett a hatalmas teremtmény agancsa alá vetette magát, és elvágta a torkát, ezzel megszerezve első gyilkosságát a Elemésztőnek.  

Prédájuk szaga nehéz volt a levegőben, és Lugurix szinte érezte a zúzó pézsmájának illatát. Úgy érezte, le kell vetnie nehéz szőrmeköpenyét, és át kell változnia, hagyva, hogy a Féreg uralja egész testét. Nem küzdött ellene. Érezte az energia bizsergését az ereiben, ahogy előhívta.

Izmai megvastagodtak, csontjai megnyúltak. Emberi arcát egy vicsorgó, nyálkás ragadozó arca váltotta fel, farkasszerű pofájából pedig borotvaéles agyarak csillogtak.

Előrenézett Grimhiltre, aki egy fenyőfára mászott. Még a Féreg ereje nélkül is, amely áthatotta volna, az ifjú kecsesen és fürgeséggel ugrott fel a fára. Az ifjú Tharn várni fog, míg jelt ad a támadásra. Lugurix egy két méteres nyilat húzott elő a hátán lévő tegezből, és az íja húrjára helyezte.  

Lassan prédája árnyéka felé indult, gyakorlott könnyedséggel feszítve ki íját. Tekintete a hatalmas erdei zúzóra szegeződött. Látott egy rongyos vágást a hátsó felében, valamint számos kisebb sebet a goraxszal való küzdelemből. A bestia lassabban mozgott a szokásosnál, a sebei egyértelműen kínozták. Sérülései esélyt adtak nekik.

Óvatosan maradtak a szél hátoldalán, nehogy felfigyeljen a jelenlétükre a zúzó . Ahogy a teremtmény meglendítette hatalmas fejét, Lugurix meglátta a rövid orrából kiálló csontos nyúlványokat. Minden agancsszerű kinövésben egy érzékszervi hagyma volt, a zúzó érzékei pedig nagyon élesek voltak.

A lény megállt, orrlyukaiból gőz áradt, miközben a levegőt vizsgálgatta. Kevés idejük maradt.

 Lugurix mély lélegzetet vett, teste mozdulatlan volt a hatalmas tharn íj kifeszítése okozta erőfeszítés ellenére.
Kioldotta íjából a gerelyszerű nyilat, és az első után még kettőt küldött.

Három tompa, nedves puffanás, majd egy fájdalmas bömbölés jelezte Lugurixnak, hogy célba talált. Előrerohant, előrántott egy újabb nyilat, és a dübörgő zúzó felé lőtte. Bár minden nyíl mélyen belefúródott a teremtmény vastag, páncélszerű bőrébe, a fehér sörény tudta, hogy ez nem elég a hatalmas bestia megöléséhez.

Lugurix látta, hogy Grimhilt felugrik a felette lévő ülőhelyéről, hatalmas vadászkése acélfogként csillogott. Tharn és penge a sebesült zúzó hátára csapódott, mire a bestia dühösen rángatózni és üvölteni kezdett. Erős lábaival kapaszkodva Grimhilt újra és újra a zúzó vastag bőrébe csapott a pengével, minden csapással vörös vért permetezve a levegőbe.

Lugurix leengedte íját, hogy előrántsa hátáról hatalmas fejszéjét, és rohamra indult. Kihajolt a teremtmény gonosz karmai elől, és egy erőteljes lendítéssel a magasba emelte fegyverét. A fejsze mélyen a zúzó nyakába fúródott. Izmai megfeszültek, Lugurix kihúzta a fejszét, és ismét lesújtott, ezúttal felülről. Az ütés áthatolt a bestia gerincén, és a feje a fagyos földre zuhant.

Az erdő ismét elcsendesedett, ahogy gőz szállt fel a véráztatta földről. Grimhilt az apjára nézett, Lugurix pedig büszkeséggel viszonozta a pillantást. Már nem gyermeket látott; egy vérbe borított tharn harcos állt előtte. A fehér sörényű kinyújtotta a kezét, és Grimhilt gyorsan visszaadta a vadászkést. Lugurix nem vesztegette az időt, és nekilátott felhasítani a földre hullott zúzó mellkasát. Izmai égtek, ahogy felnyitotta a szörnyeteg mellkasát, és kitépte a meleg szívet.  

Sötétség borult az erdőre. Calder újholdjának éjszakája volt, csak két nővérholdjának halványabb fénye világította meg az erdőt. Grimhilt figyelt, várva, hogy apja lakmározzon zsákmánya esszenciájából, hogy közösséget létesítsen a Elemésztő Féreggel.

Lugurix egy rövid, szeretetteljes pillanatban a fia vállára tette a kezét, és a zúzó szívét a fiúnak nyújtotta, mondván:
„Fejezd be a Féregnek tett felajánlásodat, és az jutalmazzon meg erejével az elkövetkező napokban. Ez volt a te vadászatod. Ez a te zsákmányod.”

Grimhilt áhítattal bólintott, majd a szájához emelte a hatalmas, véres izmot, és megkezdte első lakomáját Tharn harcosként.