MK4 Háttér - 59 - Felébreszteni a holtakat, tizenharmadik rész, a hódítás árnyai

 Nekane egy öreg pokoljack előtt állt, aminek a típusát nem tudta beazonosítani. A gép az egyik legsötétebb zugban állt Eviscerus sokadig lerakatában, látszólag félrelökve, a sötétben rejtőzve, hasonlóan mint a tulajdonosa. 

A pokoljack egy Hentesre hasonlított, bár az arca szélesebb volt, és halálmancsok helyett páros kaszákkal volt felszerelve. A vázát rozsdafoltok  tarkították itt és ott, mint rákos burjánzások, ami nem volt szokatlan Eviscerus készleteiben. A fura csatamágus összehordott itt több tucatnyi pokol- és csontjacket, aztán az évszázadok során egyszerűen elfelejtette őket, hagyva hogy lassan használhatatlanná rozsdásodjanak. Igazából az elsődleges öröme miután felfedezte Eviscerus rejtett seregét jelentősen megcsappant a hetek múlásával, ahogy lerakatról lerakatra jártak és csak egy maréknyi gépet találtak amiket talpra is tudtak állítani.

"A Hasfelmetsző pokoljacket Eviscerus Discerptor  tervezte 499 AR-ben," mondta Eviscerus Nekane mögül a furcsa enciklopédikus hangján. "Asphyxious lidércúrnak más kivitelek tetszettek, amiket könnyebb volt tömeggyártani, például a Hentes."

 "Működik a Hasfelmetsző?" mondta Nekane megfordulás nélkül.

Csönd, aztán az egyik ritka egyenes válasz Eviscerustól, több száz kérdés után. "Nem" 

"Sejtettem," mondta sóhajtva Nekane. Ott hagyta a rozsdás pokoljacket és átsétált másik két lekapcsolt gólem között, miközben Eviscerus utána somfordált. Ez volt a tizedik és utolsó lerakat amit átvizsgált, és a végső szám, több tucatnyi pokoljack és csontjack és több száz gépszolga utána meglepően vérszegény volt. Felidézve Chatterbane munkáit, a nőnek sikerült két Hentest, egy pár Haláltépőt és vagy negyven gépszolgát üzembe helyeznie. Nem pont az a lehengerlő erő amire számított, és még ha hozzáveszi a Fúriákat és Eviscerust is, egyre kevésbé bízott benne, hogy le tudják győzni a Cygnari erőket akik majdnem megölték pár rövid héttel ezelőtt.

Még mindig túl sok volt az ismeretlen. Először, a cygnariak túlerőben voltak, és ha még kaptak erősítést  Fharinból vagy Vasfő Állomásból, az esélyei, hogy megsemmisítse őket és a Papok Taglója helyszínét biztosítsa, teljesen nullára esnek. Továbbá, bár Eviscerus hatalmas és tapasztalt csatamágus volt, az elméje állapota messze volt a stabiltól. Ki és beúszott a józanságba, és miután majdnem teljes pánikba került az Orgoth említésétől, aligha tudta a lelkére kötni a küldetés végső célját. Mégis, egymaga képtelen volt rendesen irányítani ennyi gólemet, és szüksége volt Eviscerusra az előttük álló csatában.

Nekane átvágott egy tócsányi poshadt vízen -- ez a lerakat egy sekély erdei tavacska alatt volt és a mennyezet folyamatosan átázott -- amíg oda nem ért egy szűk, földalatti járat szájához. Eviscerus minden lerakatát alagutak hálójával kötötte össze a Sárkánygyíkfal alatt. Az egyik ezek közül a kanyargó járatoknak, Nekane reményei szerint, oda kell vezetnie ahol Chatterbane dolgozott élete legnagyobb alkotásán.

***

Amikor előbukkant az alagútból ami összekötötte Eviscerus raktárát a cephalyx kaptárral, Nekane látta, hogy Chatterbane  valóban adta szorgalmas önmagát. A hatalmas csarnok ami egykor a vérgödröt tartalmazta ahová a cephalyxek bedobálták a fölösleges szerver részeket most rajzott a tevékenységtől. Gépszolgák tucatjai mozogtak szorgos hangyaként a hatalmas barlangban, nyersanyagokat szállítva vagy összerakott gépdarabokat, egyik helyről a másikra.

Az egész aktivitás középpontjában a pokolkaparó baljós alakja tornyosult. Még főleg csak a csontváza épült meg, bár egy fekete vas borítás már elkezdett megjelenni a hatalmas pokoljack felső felén. Mégis úgy tűnt, hogy még hetekbe telik mire befejezik és Nekane bosszúsan nézte miközben átvágott a kis nekrofaktóriumon Chatterbanet keresve. Eviscerus követte, halkan motyogva magában. A legtöbb szava kusza halandzsa volt, alig érthető szavakkal, de néha-néha tett olyan megjegyzéseket egy-egy csontjackre vagy gépszolgára, ami már szinte épelméjűnek tűnt. 

Nekane az új pokoljack műhelyben találta meg Chatterbanet, egy munkapad fölé görnyedve, diagramok és tervrajzok elé terítve. Amikor meglátta Nekanet és Eviscerust közeledni, előrecsattogott, izgatottan hadonászva a végtagjaival.

"Nekane lidérckötő," mondta Chatterbane, "Ezen pokoljackek és gépszolgák állapota elfogadhatatlan. Az idő és erőforrás ami belemegy abba, hogy egyáltalán közelébe érjenek a szabványnak, őszintén szólva arcpirító."

A nekrotek Eviscerushoz fordult. "Hogy engedhetted, hogy a gépeid ilyen szinten lerongyosodjanak, ez--"

"Chatterbane," mondta Nekane élesen, elnémítva a nekroteket. "Eviscerus discerptor ellátott bennünket az erőforrásaival és gépeivel, amikre nagy szükségünk volt, és te a neki kijáró tisztelettel fogsz hozzá szólni."

Eviscerus közömbösen bámult a nekrotekre, nem rendülve meg a Chatterbane szemtelen hangnemétől. Nekane őszintén nem tudta felmérni, hogy mennyire fogja fel a csatamágus, hogy mi zajlik körülötte. Olyan volt, mintha valami álomszerű állapotban létezett volna, és csak akkor vált volna teljesen a világ részévé, ha kiásott valami rég elveszett gépet, vagy varázstárgyat. 

"Elnézést, Discerptor," mondta Chatterbane.

"Chatterbane, " válaszolt Eviscerus furcsa, oktató hangsúllyal. "Vezető beosztású nekrotek. A módosításai és javításai között szerepelnek hozzáadott végtagok, egy bökő tüske, belező penge, és egy két dugattyús ellenható nekrotit kazán."

A csatamágus odacsattogott Chatterbane közelébe, lehajolva, csontos arcot arcközelbe dugva. "Működési állapota : határértéken." 

"Határértéken?" mordult Chatterbane. "Hogy merészeli--"

Nekane visszafojtotta vigyorát. Talán Eviscerus jobban jelent volt, mint hitte. "Elég. Helyzetjelentést kérek. Most."

Chatterbane a fejét rázta, és jelentős erőfeszítéssel elfordította figyelmét Eviscerusról. "Nos, ahogy mondtam, ezen új gólemek és gépszolgák gyászos állapota elvette időm nagy részét és kevesebb órám jutott az igazi nagy projektekre."

A nekrotek a pokolkaparó félig befejezett formája felé biccentett.  

"Ha Eviscerus segítene neked, az meggyorsítaná a menetrendet?" kérdezte Nekane.

Chatterbane Eviscerusra bámult, aki közben a pokolkaparó irányában kóborolt el. A csatamágus a hatalmas gép árnyékában állt, végtagjaival piszkálta és feszegette a csontvázszerű testét és valami förtelmes bűbát suttogott, vagy amit Nekane mostanában hallott tőle, egy Skell Meglepetés Csusza nevű étel teljes receptjét.

 "Ha meg lehet benne bízni," mondta Chatterbane, "akkor igen, a tapasztalata és képességei megfelezhetnék a munkaidőmet. Ha."

Nekane bólintott. Ez jó volt, de még mindig sebezhetőnek érezte magát, és a pokolkaparó nélkül úgy ítélte, hogy az esélyei arra hogy legyőzi a cygnariakat és biztosítja a majdani nekropolisz és a Pusztítás Kútja helyszínét, körülbelül egy az egyhez voltak. 

"Van még számodra másom is, Lidérckötő."

Egy furcsa csillantás jelent meg Chatterbane optikai érzékelőiben. Úgy hangzott, jobb kifejezés híján, mintha izgatott lenne. "Kövess."

Chatterbane mélyebbre vezette Nekanet a pokoljack műhelybe, egy nyitottab területre ahol gólem emelők álltak két Hentessel és egy másik pokoljackkel, töltésre, vagy javításra várva.  

Ahogy Nekane megközelítette a harmadik gólemet és a páncélja fényei és Chatterbane kemencéje megvilágították a gépet, a nő szava a torkába szorult. "Hogyan?"

Chatterbane vigyora egyre szélesebbé vált. "Részben azért is vagyok a menetrend mögött elmaradva, mert nem hagyhattam Hadeszt azoknak a mocskos morrowitáknak a kezeiben. Akkora pazarlás lett volna. Akkora sértés."

Nekane kinyúlt és rátette a kezét Hadesz fekete vázára. Azt hitte hogy megsemmisült; a sérülések amiket a gólem a cygnariakkal való harcban szerzett túl súlyosnak tűntek, hogy valaha megmentsék. 

"Két működő Hentes alkatrészeit kellett felhasználjam, hogy megjavítsam, de úgy ítéltem meg, hogy megéri ezt az áldozatot." mondta Chatterbane. "Remélem egyetértesz." 

Nekane egy meglepő, szinte teljesen idegen hála hullámot érzett, olyan erőset, hogy pár pillanatig szólni sem tudott. Elnyomta. Aztán amikor rálelt a hangjára, egyszerűen ennyit mondott. "A teljesítményed...kimagasló, Chatterbane."

"Kapcsoljam föl?" kérdezte a nekrotek.

Nekane bólintott, szinte reszketve az izgalomtól, hogy újra egyesülnek majd a hatalmas pokoljackkel.

Chatterbane végigcsinálta a lépéseket és felkapcsolta a cortexet, és a pokolgólem cryxfénye zöld fényben fürösztötte Nekanet. Hadesz jelenléte kirobbant az elméjében, a tiszta erő magja, ami elhessegette a félelmet és aggodalmat, ami hetek óra nyomasztotta. Újra teljesnek érezte magát, és az ellenségei meg fogják szenvedni a gyógyulását. 

 

 

MK4 Háttér - 57 - Felébreszteni a holtakat, tizenkettedik rész, A pusztítás árnyai

 Nekane sötétségre és fájdalomra ébredt. Az első áldás volt; a második, hideg emlékeztetője a veszteségnek és bukásnak. Egy fenyőfa göcsörtös gyökerei között rejtőzködött, és várta, hogy leszálljon az éj. Az ellenségei átkutatták a környéket és a felderítők pár lábnyira haladtak el a búvóhelyétől, de nem találták meg.

Most, az éj leple alatt, megkockáztathatja a mozgást. Kimászott a rejtekéből, minden ízülete sajgott, a sebei agónia tüskéket szórtak a testébe, de elég erőt gyűjtött, hogy felálljon. Hogy még jobban elrejtse a jelenlétét, lekapcsolta a páncélja kazánját, a súlya pedig borzasztóan megterhelte a vállát és hátát. Most felkapcsolta, a mechanika elindult, átvette a súlyt, megkönnyebbült sóhajt csalva elő viselőjéből.

Nekane körbepillantott. Kevés  ötlete volt, hogy melyik irányba induljon. A cygnariak elöli kétségbeesett menekülése során nem jegyezte meg az útvonalát, és most reménytelenül el volt veszve.

Állt, csendben, és próbálta összeszedni a gondolatait. Érezte nyugatról a hideg szelet, hallotta keletről az éjjeli madarak hangját keletről, aztán, dél felől, valami szólította. Nem egy fizikai érzés volt ez. Bármi is volt ez, úgy rángatta az elméjét mint ahogy a pokoljack jelenléte kitöltötte a tudatát. Erőt érzett. Távol, de eltéveszthetetlenül. 

Délnek fordult és elkezdett menni, lépteit felgyorsította a hegyoldal lejtése. Az erő érzése nőtt és átalakult. Finoman rá volt hangolódva a halálra, különösen az erőszakos halálra, és a foltokra amit ezek maguk mögött hagytak. Ami most magához szólongatta, a szörnyűségek erejével és a gyilkolás erejével rendelkezett. Az izgatottság elmosta a fáradtságát, és leküzdötte a futás kísértését, hogy egyből oda rohanjon, ahol ilyen kitűnő kínok várták.

Órákon át sétált, mint egy halálra éhes moly a fény felé, de amikor odaért a forráshoz, nem volt ott rom, semmi ősi Morrdh maradvány, vagy attól újabb Orgoth építmény. Csupán egy kopár föld kör volt, egy tágas tisztás a hegyi erdő közepén. Semmi sem termett a kiégett földön, maga a talaj is hamvas volt és omlós, életmentes és halálban gazdag.

Nekane letérdelt, rátette kezét a meggyalázott földre, és elvigyorodott. Ez volt az. Minden amit keresett. Itt felépítheti a nekropoliszt.  Itt felhúzhatja a földből a Pusztítás Kútját.

Megtalálta a Papok Taglóját, vagyis pontosabban szólva, az találta meg őt. Az Orgoth több száz morrowita papot mészárolt le évszázadokkal ezelőtt a brutális, de végül sikertelen próbálkozásban, hogy kiirtsák azokat, akik rendelkeztek a Mágia Ajándékával. Összeszedték ezeknek a papoknak a holttesteit és itt elásták őket tömegsírokba. A papok erőszakos végzete és a legyilkolásuk kegyetlen anonimitása olyan egyveleget hozott létre ami sokkal erősebb mint más, hírhedtebb gaztettek.

A fák között hirtelen mozgás törte meg Nekane elrévedését, és rántotta egyből vissza talpra, a pokoltüskéje előcsúszott a karjából.

"Ki vagy?" mondta. "Állj elő."

Egy magas, rossz alakú forma lépett elő a fák alatti árnyékokból és botorkált feléje. Volt benne valami furcsán ismerős. Aztán amikor Caen holdjainak gyenge fénye rávetült a göcsörtös figurára, Nekane hirtelen felismerte.  

Eviscerus discerptor egykor halandó volt, mint a legtöbb azok közül, akik a Rémálom Birodalmat szolgálták, de szinte minden szerves része eltűnt és elrohadt már az évszázadok során. Ami maradt belőle egy görnyedt szörnyszülött acélból, vasból és bronzból, négy rákszerű végtaggal, amikre satuszerű mancsokat szereltek, kettőt járásra, kettőt fogásra. Valamint még két kisebb kart a finomabb munkákhoz. A discerptor fejét csuklya fedte és alacsonyan lógott a púpos formáján. Az arcából Nekane csak az üres homlokcsontot látta, a koponyát majdnem tükörsimára koptatták az évszázadok.

Nekane csak nagyon futólag ismerte Eviscerust.  Discerptorként a szerepe a nekrofaktóriumban az volt, hogy bejárja a kontinenst új technológiák és ősi titkok után kutatva. Állítólag már vagy hat évszázada ezt a feladatot végezte, és csak kevesen találkoztak vele a nekrofaktóriumból. Persze létezett szóbeszéd az ősrégi Eviscerusról -- hogy az agya már alig fog, a tettei és szándékai szétszórtak. Azt is rebesgették, hogy megmagyarázhatatlan érzéke van ahhoz hogy mindig a jó helyen legyen a megfelelő időben. Valahogy mindig tudta, mikor nyílik meg egy ősi sír és okádja ki magából a titkait, vagy talán, hogy ha a nekrofaktórium valamelyik tagja segítségre szorul.

Ezen furcsa hírnév ellenére, elméletileg szövetséges volt. Talán egy hatalmas fajta. 

"Discerptor --" kezdett bele Nekane, de Eviscerus leintette.

 "A Papok Taglója 69 AR-ben játszódott le," mondta halk, érdes hangon, majd a hangja megváltozott, teltebb lett, magabiztosabb. "Nem, nem nem. Közelebb bolt 68 AR-hez, miután a Jerdon Tauthis varázslót beazonosította a...a..." elmotyogott, a hangja már szinte érthetetlen motyogásba váltott. 

Nekane rájött, hogy a discerptor nem hozzá beszél. Inkább úgy hangzott, mintha saját magával folytatna beszélgetést.

"Discerptor," próbálta meg újra Nekane. "Szükségem van a segítségedre."

"Segítségre?" mondta Eviscerus. "Segítség. A szó a régi Morrdhi szóból ered ami adományt jelentett. Segély." A hangja újra felvette a tanári oktató színét. 

"Deneghra dominarcha küldött engem," mondta Nekane. "A nekrofaktórium létfontosságú feladatát teljesítem. Értesz engem?" 

A discerptor felemelte az arcát Nekane irányába. A kifejezéstelen koponya semmit sem árult el. "Ki vagy te?" A hangja egy harmadik színt vett fel, egyet ami jobban jelent volt, mintha egy pillanatra kitisztult volna. Nekane megragadta az alkalmat.

"Lidérckötő Nekane vagyok. Deneghra dominarcha küldött, hogy találjak a Nekropolisz számára megfelelő helyet, ahol elég erő lakozik, hogy teljesítsük a szerződésünket az Orgoth--"

"Nem!' Eviscerus felüvöltött és előrelendült, a kezeivel Nekane arca felé kapva. Nekane egy olyan lénnyel tárgyalt, amelynek elméje megbomlott, de mégis szüksége volt a segítségére. Tudta, hogy Eviscerus múltja beleszövődött az első Orgoth hódításba, de nem volt tudható, miféle traumát hordoz a discerptor ezzel az eseménnyel kapcsolatban, ami aztán hatalmasra és rákszerűen pusztítóvá fejlődött az évek során.

"Tudsz nekem segíteni?" kiáltotta Nekane. "Magam vagyok. Szükségem van pokoljackekre, szolgákra, bármire amit adni tudsz." 

"Segíteni neked?"

"Biztosítanom kell a Nekropolisz helyszínét itt, de nincs meg az erőm, hogy ezt megtegyem. Szövetségesek vagyunk. Mindketten a nekrofaktóriumot szolgáljuk."  

"Szolgálni. Szövetségesek. Segíteni," mondta Eviscerus, úgy mintha még sosem hallottam volna ezeket a szavakat. "Pokoljackek. Szolgák."

 "Igen. Meg tudod érteni?"

Eviscerus hirtelen megpördült és a fák felé bicegett. Nekane nézte ahogy távozik, nem volt biztos benne, hogy mit tegyen, de amikor a discerptor elérte a fák vonalát, megfordult és intett a nőnek, hogy kövesse. Választás híján, Nekane így tett.

***

Nekane követte Eviscerust a fák között. Az útvonala kusza volt, néha pedig megállt, magában motyogott, majd teljesen irányt váltott. Végül, miután az égbolt acélszürkére váltott a közelgő hajnallal, odaértek egy hatalmas, moha lepte sziklához egy kis tisztáson. 

Eviscerus megállt és visszatekintett a nőre. "Eviscerus discerptor arról ismert, hogy elrejti a technológia nagy részét amire rábukkan, lerakatokban, és ezeket feltölti szolgagépekkel későbbi felhasználásra."

Nekane pislogott. Olyan volt, mintha a lény az önmagáról szóló történelemkönyv bekezdését olvasta volna föl. Mégis, a szavai reményt és izgatottságot hoztak. "Van itt egy ilyen lerakat?"

Eviscerus odalépett a sziklához és több ponton megérintette az egyik karmával. Mély zúgás jött a föld alól -- és egy hatalmas kőlap csusszant félre, felfedve egy sötét vermet aminek tizenöt lábas átmérője ott tátongott az erdő talaján. Durva lépcsők vezettek lefelé a földbe.

A discerptor lesétált a tátongó résbe. Nekane utána ment.  A por és halál szaga körbevette, ahogy alászállt, de szinte semmit sem látott. A nő leért a lépcsők aljára és víz csöpögését hallotta, érezte a hűvösséget a levegőben. A csatamágus páncélja által kibocsájtott fény elég volt ahhoz, hogy felmérje, barlangszerű terembe kerültek.

Nekrotikus zöld fény töltötte be hirtelen a teret, amit lebegős bronz és üveg gömbök bocsájtottak ki.

Nekanenek torkán akadt a lélegzete. A lerakat puszta mérete lehengerlő volt: egy hatalmas kincstár, ami több száz láb hosszan nyújtózott, minden lépés beborítva tárgyakkal, gépalkatrészekkel, és nyersanyagok kupacaival. De ezek csak morzsák voltak a többihez képest. Több tucatnyi gépszolga állt a falak mentén, lekapcsolva, de érintetlenül. A csontjackek elefántcsont koponyái világítottak a zöldes fényben, és még egy pár pokoljacket is megpillantott, Henteseket, vagy száz éveseket. 

Egy egész hadseregnyi alvó szörnyetek amik a parancsára vártak.

"Mennyi ilyen lerakatod van?"

Eviscerus felé fordult. "Eviscerus discerptorról úgy tartják, hogy több tucat lerakata és raktára van szerte a Sárkánygyíkfal hegységben."

Nekane elmosolyodott. "És Nekane lidérckötő mindet fel fogja használni."