2025-08-24 Helyi játék, első tapasztalatok az Old Umbrey ellen

Vasárnap Jerryhez látogattam el két játék erejéig, aki egy osztrák visszatérő játékos. Új seregbe vágott bele, a legújabb, fury alapú Khador Armyba, ami a régi Circle Orboroshoz hasonló.

A pályán sok proxyt használt, mivel még nem érkezett meg az összes figura, de ezeket nagyon jól jelölte ráragasztott és feliratozott festő szalaggal.

A két játék során Anamagot tettem föl először az ogrun gyalogsággal, utána pedig kipróbáltam Kallust is a gyorsabb, de gyengébb sereggel. Végül mindkét meccset megnyertem, de a rutinnal ez egyre nehezebb lesz majd. Az Old Umbrey seregnek nagyon sok trükkje van, és jól kell ismerni őket, ha az ember meg akarja őket verni. A fő új mechanika náluk a Shifted modellek jelenléte, ezek nem a pályán kezdenek, hanem a jelöl, Marked, modellekből tudnak előbújni két módszerrel. Az első módszer ha egy Marked modell meghal (disabled lépésnél), akkor betehetünk egy másikat helyette. A másik módszer pedig a vérmedvéken jelenlévő Shield Guard szerű mechanika, ahol az ölésen kívül akkor is játékba helyezhetőek ha valakit 3"-re lövés talál el. Két fajta Shifted modell van jelenleg ( vagyis 4 féle ), ezek a farkas és a medve alapú szólók. Mind a farkasból, mind a medvékből van 40-es talpú, olcsóbb gyengébb is, valamint 50-es talpú drágább erősebb fajta. A farkasok jellemzője a magasabb védelem, alacsonyabb páncél, valamint a gyalogság sorozatos ölése. A medvék alacsonyabb DEF-fel és magasabb ARM-mal rendelkeznek, és újra Shield Guardozhatnak amikor bejöttek. Később eszembe jutott még egy harmadik módszer is, amivel a Shiftedek játékba kerülhetnek, ez pedig egy két pontos szóló egyik akciója, amivel egy jelölt modell vérfarkassá, vérmedvévé változik.

Üres asztal várja a seregeket, pár fal, pár házikó, egy torony középen.

Első meccs, Anamag kontra Yana, másodikként mentem.

Első kör felfutás után, mindkét sereg elég messze egymástól még.

Itt már összeértek a vonalak egy elkezdődött az atríció, a kép fönti oldalán eltűntek a 40-es objektívak, a Cache maradt és az 50-esek középen.

Az egyik Heavy az Umbreytől, szerencsére rosszkor volt rossz helyen, így meghalt mielőtt még nagyobb károkat tudott volna okozni.

Itt már a baloldalt sikeresen megöltem, míg Jerry a másik oldalt volt erősebb. Itt a szuper messze rohamozó Stryx(képen jobbbra, barna) kellett volna CK-t próbáljon, de Anamag 3-at tartott magán, és a 2 furyt birtokló Harrier is belehalt a Shield Guardozásba, így 5 furyval vártam a szörnybaglyot.

Stryx mindent megpróbált, de végül nem tudta megölni Anamagot, aki a Blightbringerhez is közel volt, és a saját Armor varázslatát is magán tartotta.

 Második meccs, Kallus 2 vs Bohdan Lesnoi

Itt most én kezdtem és felfutottam lövöldöző pozícióba, bár csak a Ravagore alkotta a gunline-t, 

 

viszont szuper szerencsés volt.

 

A Ravagore lövés itt szuper jól sikerült. A nagy medve szóló shield Guardolt, de egy gyönyörű 5-5-5-ös sebzés dobással egyből meg is halt :D

A vége újra trükkös volt, Stryx két lovas által bekötve, Kallust célba véve. Végül sikerült kettő darab Beffudle varázslattal a két lovast elmozgatni, Stryx rohamozott, de nem volt elég támadása Kallus ellen, bár a középen lévő Seraphnak csak 6 HP-ja maradt a jobboldalt lévő karakter egység támadásai után.

Összesítésként elmondható hogy az Old Umbrey nagyon hangulatos, erős sereg. Van nekik egy csomó olyan védekező technikájuk amit nehéz megkerülni, például a "bűnbakok", ahol egy 2 kecskéből és egy pásztorból álló egység a kecskék megölésével tud teljes sebzés dobásokat mellőzni.

MK4 Háttér - 60 - Felébreszteni a holtakat, tizennegyedik rész, a hódítás árnyai

 Napfényes gróf visszatért Fehérkő várából több katonával, mint amivel távozott. Ez valamennyire megnyugtatta Dana Thorne felderítő őrmestert, bár mindenképpen észrevette, hogy a gróf nyilvánvalóan harcba hívta a hűbéreseit. A törp bánya bejáratánál vagy negyven Napfényes csatlós táborozott akiket a gróf magával vitt azelőtt, de további ötven férfi és nő is megjelent tirke-tarka felszerelésben, pisztolyokkal, puskákkal és még számszeríjakkal is felfegyverezve. Ezek közrendű születésűek voltak akik a kis falvakban éltek az erőd környékén. Vészhelyzetben hasznosak tudtak lenni, de valószínűleg egyikük sem látott csatát, és biztosan nem harcoltak még ennyire félelmetes ellenféllel, mint a Cryx.

Dana a gróf sátra felé haladt, előtte hófehér zászlók mutatták a címerét a szélben csapkodva. Látta a fősátor környékén az enyhe szervezetlenséget, a férfiak és nők arcán a borút, akik féltek, de nem volt elképzelésük a szörnyűségekről, amikkel nemsokára szembe kell nézniük.  Mégis volt neki pár jó híre és bízott benne, hogy a gróf is esetleg jó hírekkel érkezett.

Dana bólintott az őrök párosának, aztán bebújt bentre. A gróf egy igazi harcos volt és nem csak egy háborúsdit játszó unatkozó nemes. Ennyit már leszűrt az előző Cryxel való összecsapásból. Ennek megfelelően a sátor belseje nem volt gazdagon díszítve, és igazából elég spártai volt, még jobban mint Danaé, egyszerű, hasznos bútorokkal és fegyverállványokkal. Napfényes Morgan egy alacsony asztalnál ült, a nemezvértjébe öltözve, a veszedelmes buzogánya tüskéit élesítve. Felnézett, amikor a nő belépett.

 "Thorne őrmester," mondta. "A zsákmányunkat bekerítettük hát?"

"Vannak jó hírem ebben a kérdésben, uram," mondta Dana. "Ez a Nekane Lidérckötő ravasz, és valahogy elkerülte a felderítőinket hetekig, de miután visszaszerezte a pokoljackje roncsait, tudtam hogy nemsokára felfedi magát."  

"A türelmed dicséretre méltó. Hol van hát a cryxi betolakodónk?"

"Nem messze innen az erdőben van egy furcsa hely, egy hatalmas tisztás ahol a talajt megégették és megrontották. Ott találtunk nyomokat, de sehol máshol."

A gróf borúsan nézett és letette a fegyverét. Felállt és az előtte kiterített térképre bökött. "Mutasd meg." 

Dana a helyre koppintott, ahol ő és a felderítői megtaláltak pár emberi nyomot - valószínűleg gépszolgák - és karmos nyomokat amik valószínűleg csont vagy pokoljackek hagytak.  

"Ettől féltem, " mondta a gróf. "Ez egy gonosz hely. Ezen a helyen történt a Morrow vallás elleni egyik legrégebbi és legkáromlóbb bűntett az Orgoth megszállás alatt."

Dana beleremegett. Volt benne ráció. Amikor ott volt, végig egy távoli rettegést érzett. Túl csendes volt, a levegő valahogy sűrű, mintha a légzés is csak külön akaraterővel sikerülne. "Valószínűleg ez volt az oka, hogy az a nő ilyen messzire merészkedett a földrészen." 

Napfényes gróf bólintott. "Ez logikusnak tűnik. A gonosz vonzza a gonoszt."

"Kegyelmed, a felderítőim éjjel nappal őrzik a helyszínt, de azt javaslom, hogy helyezzünk oda egy nagy erőt, ami lépni tud, ha Nekane visszatér."

"Egyetértek," mondta Napfényes gróf. "Személyesen fogom vezetni ezt a sereget."

"Kiváló," mondta Dana. "A fharini és a vasfői erősítések is megérkeznek nemsokára?" 

A gróf felnézett a nőre, a szeme összeszűkült, mintha dühös lenne. Furcsa nézése volt így a főnemesnek. "Nem lesznek erősítések."

Dana meglepetten pislogott. "Én...kegyelmed...én nem értem."

 "A Napfényes fegyveresek és a bandériumaim, az ön egységei maradékával elegendőek lesznek ezen cryxi métely leküzdésére, nincs szükségünk semmi másra."

Dana alig hitt fülének. Teljesen abszurd volt. "Kegyelmed, a nyomok amiket találtunk azt mutatják, hogy Nekane most több gépszolgával és gólemmel rendelkezik. A tény hogy csak egy helyen találtunk nyomokat arra utal, hogy a föld alatt mozog seregével -- ezek a hegyek tele vannak alagutakkal -- és ha ez igaz, nincs módunk megállapítani, hogy mekkora erővel állunk szemben. Növelnünk kell a számainkat. Azonnal."

A gróf rá bámult, hideg kék szemekkel, kemény arckifejezéssel. Ökölbe szorította a kezét.  "A házam becsülete, a családi nevem forog kockán. Túl sokáig volt a Napfényes név a kudarccal és romlással összekötve. Eddig, és nem tovább. Egymagam fogom eltakarítani ezt a fertőzést a földjeinkről."

"Ez...botorság," mondta Dana,  bár az agyában az őrültség szó járt. "Mennyink van -- három működő harci gólemünk? Parasztokból verbuvált bandériumok? Nem remélheti hogy --"

"Ha nincs több jelentenivalója, őrmester," mondta erősödő hangon Napfényes gróf és felállt.

Dana állt egy pillanatig, ledöbbenve, dühösen, és teljesen reménytelenül. Aztán összeszorította a fogát és meghajolt. "Semmi egyéb, őkegyelme."

"Akkor hát Morrow áldása szálljon önre, őrmester." 

 

 

 

 

MK4 Háttér - 59 - Felébreszteni a holtakat, tizenharmadik rész, a hódítás árnyai

 Nekane egy öreg pokoljack előtt állt, aminek a típusát nem tudta beazonosítani. A gép az egyik legsötétebb zugban állt Eviscerus sokadig lerakatában, látszólag félrelökve, a sötétben rejtőzve, hasonlóan mint a tulajdonosa. 

A pokoljack egy Hentesre hasonlított, bár az arca szélesebb volt, és halálmancsok helyett páros kaszákkal volt felszerelve. A vázát rozsdafoltok  tarkították itt és ott, mint rákos burjánzások, ami nem volt szokatlan Eviscerus készleteiben. A fura csatamágus összehordott itt több tucatnyi pokol- és csontjacket, aztán az évszázadok során egyszerűen elfelejtette őket, hagyva hogy lassan használhatatlanná rozsdásodjanak. Igazából az elsődleges öröme miután felfedezte Eviscerus rejtett seregét jelentősen megcsappant a hetek múlásával, ahogy lerakatról lerakatra jártak és csak egy maréknyi gépet találtak amiket talpra is tudtak állítani.

"A Hasfelmetsző pokoljacket Eviscerus Discerptor  tervezte 499 AR-ben," mondta Eviscerus Nekane mögül a furcsa enciklopédikus hangján. "Asphyxious lidércúrnak más kivitelek tetszettek, amiket könnyebb volt tömeggyártani, például a Hentes."

 "Működik a Hasfelmetsző?" mondta Nekane megfordulás nélkül.

Csönd, aztán az egyik ritka egyenes válasz Eviscerustól, több száz kérdés után. "Nem" 

"Sejtettem," mondta sóhajtva Nekane. Ott hagyta a rozsdás pokoljacket és átsétált másik két lekapcsolt gólem között, miközben Eviscerus utána somfordált. Ez volt a tizedik és utolsó lerakat amit átvizsgált, és a végső szám, több tucatnyi pokoljack és csontjack és több száz gépszolga utána meglepően vérszegény volt. Felidézve Chatterbane munkáit, a nőnek sikerült két Hentest, egy pár Haláltépőt és vagy negyven gépszolgát üzembe helyeznie. Nem pont az a lehengerlő erő amire számított, és még ha hozzáveszi a Fúriákat és Eviscerust is, egyre kevésbé bízott benne, hogy le tudják győzni a Cygnari erőket akik majdnem megölték pár rövid héttel ezelőtt.

Még mindig túl sok volt az ismeretlen. Először, a cygnariak túlerőben voltak, és ha még kaptak erősítést  Fharinból vagy Vasfő Állomásból, az esélyei, hogy megsemmisítse őket és a Papok Taglója helyszínét biztosítsa, teljesen nullára esnek. Továbbá, bár Eviscerus hatalmas és tapasztalt csatamágus volt, az elméje állapota messze volt a stabiltól. Ki és beúszott a józanságba, és miután majdnem teljes pánikba került az Orgoth említésétől, aligha tudta a lelkére kötni a küldetés végső célját. Mégis, egymaga képtelen volt rendesen irányítani ennyi gólemet, és szüksége volt Eviscerusra az előttük álló csatában.

Nekane átvágott egy tócsányi poshadt vízen -- ez a lerakat egy sekély erdei tavacska alatt volt és a mennyezet folyamatosan átázott -- amíg oda nem ért egy szűk, földalatti járat szájához. Eviscerus minden lerakatát alagutak hálójával kötötte össze a Sárkánygyíkfal alatt. Az egyik ezek közül a kanyargó járatoknak, Nekane reményei szerint, oda kell vezetnie ahol Chatterbane dolgozott élete legnagyobb alkotásán.

***

Amikor előbukkant az alagútból ami összekötötte Eviscerus raktárát a cephalyx kaptárral, Nekane látta, hogy Chatterbane  valóban adta szorgalmas önmagát. A hatalmas csarnok ami egykor a vérgödröt tartalmazta ahová a cephalyxek bedobálták a fölösleges szerver részeket most rajzott a tevékenységtől. Gépszolgák tucatjai mozogtak szorgos hangyaként a hatalmas barlangban, nyersanyagokat szállítva vagy összerakott gépdarabokat, egyik helyről a másikra.

Az egész aktivitás középpontjában a pokolkaparó baljós alakja tornyosult. Még főleg csak a csontváza épült meg, bár egy fekete vas borítás már elkezdett megjelenni a hatalmas pokoljack felső felén. Mégis úgy tűnt, hogy még hetekbe telik mire befejezik és Nekane bosszúsan nézte miközben átvágott a kis nekrofaktóriumon Chatterbanet keresve. Eviscerus követte, halkan motyogva magában. A legtöbb szava kusza halandzsa volt, alig érthető szavakkal, de néha-néha tett olyan megjegyzéseket egy-egy csontjackre vagy gépszolgára, ami már szinte épelméjűnek tűnt. 

Nekane az új pokoljack műhelyben találta meg Chatterbanet, egy munkapad fölé görnyedve, diagramok és tervrajzok elé terítve. Amikor meglátta Nekanet és Eviscerust közeledni, előrecsattogott, izgatottan hadonászva a végtagjaival.

"Nekane lidérckötő," mondta Chatterbane, "Ezen pokoljackek és gépszolgák állapota elfogadhatatlan. Az idő és erőforrás ami belemegy abba, hogy egyáltalán közelébe érjenek a szabványnak, őszintén szólva arcpirító."

A nekrotek Eviscerushoz fordult. "Hogy engedhetted, hogy a gépeid ilyen szinten lerongyosodjanak, ez--"

"Chatterbane," mondta Nekane élesen, elnémítva a nekroteket. "Eviscerus discerptor ellátott bennünket az erőforrásaival és gépeivel, amikre nagy szükségünk volt, és te a neki kijáró tisztelettel fogsz hozzá szólni."

Eviscerus közömbösen bámult a nekrotekre, nem rendülve meg a Chatterbane szemtelen hangnemétől. Nekane őszintén nem tudta felmérni, hogy mennyire fogja fel a csatamágus, hogy mi zajlik körülötte. Olyan volt, mintha valami álomszerű állapotban létezett volna, és csak akkor vált volna teljesen a világ részévé, ha kiásott valami rég elveszett gépet, vagy varázstárgyat. 

"Elnézést, Discerptor," mondta Chatterbane.

"Chatterbane, " válaszolt Eviscerus furcsa, oktató hangsúllyal. "Vezető beosztású nekrotek. A módosításai és javításai között szerepelnek hozzáadott végtagok, egy bökő tüske, belező penge, és egy két dugattyús ellenható nekrotit kazán."

A csatamágus odacsattogott Chatterbane közelébe, lehajolva, csontos arcot arcközelbe dugva. "Működési állapota : határértéken." 

"Határértéken?" mordult Chatterbane. "Hogy merészeli--"

Nekane visszafojtotta vigyorát. Talán Eviscerus jobban jelent volt, mint hitte. "Elég. Helyzetjelentést kérek. Most."

Chatterbane a fejét rázta, és jelentős erőfeszítéssel elfordította figyelmét Eviscerusról. "Nos, ahogy mondtam, ezen új gólemek és gépszolgák gyászos állapota elvette időm nagy részét és kevesebb órám jutott az igazi nagy projektekre."

A nekrotek a pokolkaparó félig befejezett formája felé biccentett.  

"Ha Eviscerus segítene neked, az meggyorsítaná a menetrendet?" kérdezte Nekane.

Chatterbane Eviscerusra bámult, aki közben a pokolkaparó irányában kóborolt el. A csatamágus a hatalmas gép árnyékában állt, végtagjaival piszkálta és feszegette a csontvázszerű testét és valami förtelmes bűbát suttogott, vagy amit Nekane mostanában hallott tőle, egy Skell Meglepetés Csusza nevű étel teljes receptjét.

 "Ha meg lehet benne bízni," mondta Chatterbane, "akkor igen, a tapasztalata és képességei megfelezhetnék a munkaidőmet. Ha."

Nekane bólintott. Ez jó volt, de még mindig sebezhetőnek érezte magát, és a pokolkaparó nélkül úgy ítélte, hogy az esélyei arra hogy legyőzi a cygnariakat és biztosítja a majdani nekropolisz és a Pusztítás Kútja helyszínét, körülbelül egy az egyhez voltak. 

"Van még számodra másom is, Lidérckötő."

Egy furcsa csillantás jelent meg Chatterbane optikai érzékelőiben. Úgy hangzott, jobb kifejezés híján, mintha izgatott lenne. "Kövess."

Chatterbane mélyebbre vezette Nekanet a pokoljack műhelybe, egy nyitottab területre ahol gólem emelők álltak két Hentessel és egy másik pokoljackkel, töltésre, vagy javításra várva.  

Ahogy Nekane megközelítette a harmadik gólemet és a páncélja fényei és Chatterbane kemencéje megvilágították a gépet, a nő szava a torkába szorult. "Hogyan?"

Chatterbane vigyora egyre szélesebbé vált. "Részben azért is vagyok a menetrend mögött elmaradva, mert nem hagyhattam Hadeszt azoknak a mocskos morrowitáknak a kezeiben. Akkora pazarlás lett volna. Akkora sértés."

Nekane kinyúlt és rátette a kezét Hadesz fekete vázára. Azt hitte hogy megsemmisült; a sérülések amiket a gólem a cygnariakkal való harcban szerzett túl súlyosnak tűntek, hogy valaha megmentsék. 

"Két működő Hentes alkatrészeit kellett felhasználjam, hogy megjavítsam, de úgy ítéltem meg, hogy megéri ezt az áldozatot." mondta Chatterbane. "Remélem egyetértesz." 

Nekane egy meglepő, szinte teljesen idegen hála hullámot érzett, olyan erőset, hogy pár pillanatig szólni sem tudott. Elnyomta. Aztán amikor rálelt a hangjára, egyszerűen ennyit mondott. "A teljesítményed...kimagasló, Chatterbane."

"Kapcsoljam föl?" kérdezte a nekrotek.

Nekane bólintott, szinte reszketve az izgalomtól, hogy újra egyesülnek majd a hatalmas pokoljackkel.

Chatterbane végigcsinálta a lépéseket és felkapcsolta a cortexet, és a pokolgólem cryxfénye zöld fényben fürösztötte Nekanet. Hadesz jelenléte kirobbant az elméjében, a tiszta erő magja, ami elhessegette a félelmet és aggodalmat, ami hetek óra nyomasztotta. Újra teljesnek érezte magát, és az ellenségei meg fogják szenvedni a gyógyulását. 

 

 

MK4 Háttér - 58 - Felébreszteni a holtakat, tizenkettedik rész, a hódítás árnyai

 Dana Thorne őrmester bámulta az üres pergament amit a levett mellvértjén mint rögtönzött asztalon terített ki. Kezében egy tollat tartott, a vége tintától nedves, de a szavak nem jöttek. Nem volt közvetlen családja -- a Vas Királyságok végtelen háborúi elvették a gyermekeit és özveggyé tették -- így ritkán írt bármit a hivatalos jelentéseken kívül. De Gendrynek volt családja, és mint felettes tisztje és barátja, reá hárult hogy írjon nekik, és elmondja, mi történt apjukkal, férjükkel.

 Lehunyta a szemét és grimaszolt. Hogyan írhatna le egy ilyen dolgot? Nem csupán halál volt -- ezt könnyű lett volna megmagyarázni, bár fájdalmas. Gendryt nem lövés vagy kardcsapás vitte el. Nem is halt meg úgy egyszerűen. Őt...kioltották. 

Miért volt ennyire bátor? Miért volt ilyen átkozott ostoba? Rátámadt a cryxi csatamágusra -- Nekane lidérckötőre, ahogy az magát nevezte -- a késével, és csak felszínes sérülést okozott, amikor hátrébb maradhatott volna, biztonságban.

Gendry holteste képe emelkedett Dana elméjének felszínére. Nem volt előtte ismeretlen a vér és halál, de az öreg barátja arckifejezése, a teljes szörnyűség és rettegés képe, az élete végéig kisérteni fogja. Hogyan mesélje el a családjának, hogy a lénye lényegét, a létezése magját kitépték és elemésztették? Túl vérfagyasztó volt ezt hétköznapi módon elmondani, papíron, tintával.

"Thorne őrmester?" mondta egy hang, fölfelé vonzva Dana tekintetét. Az egyik Napfényes csatlós állt előtte -- fiatal, szőke hajú, a gróf felderítőinek fehér bőrpáncéjába öltözve.

"Mi az, Killian?" mondta Dana, hálásan bármilyen kifogásért, csak ne kelljen írnia.

"Volt egy...esemény a cryxi gépekkel."

Ez felkeltette Dana figyelmét. Napfényes gróf bölcsen őröket állított a csont- és pokoljack roncsai mellé, arra számítva, hogy lehet Nekane megpróbálja visszaszerezni őket. "Az őrök láttak valamit?"

 Killian elsápadt és megrázta a fejét. "Könnyebb ha megmutatom."

***

 A két cryxi gólem roncsát messzebb vonszolták a táboruktól. Az összetört nekromechanika nekrotittól és még Morrow tudja miről bűzlött. A három felderítő aki a legrövidebbet húzta, megnyerte az őrfeladatokat és borral átitatott kendőt kötött a szájukra, hogy ne öklendezzenek. Ám a bűz volt most már a legkisebb gondjuk.

Az őröket pengeszerű fegyverrel szabdalták darabokra, de nem volt ez barbár mészárlás. A végtagokat és fejeket sebészi pontossággal vágtak le, az izmokat és csontokat szakértő tudással választották szét.

Dana szó nélkül leguggolt megvizsgálni a legközelebbi holttestet. A felderítő fejének teteje óvatosan le volt metszve, felfedve a hófehér csontot és a csillogó agykérget. A felderítő puskája a vállán, a kése még mindig a tokjában. A halál elragadta, még mielőtt a fegyvert ránthatott volna.  

"Senki sem hallott semmit?"

"Semmit, őrmester," válaszolta Killian. "A váltás találta őket így."

Dana felállt és odament ahol a másik két hulla feküdt a csontjack roncsa mellett. A pokoljack viszont eltűnt.  Az egyetlen jele annak hogy itt volt, egy nagy fekete folt volt, valami kitalálhatatlan összetételű nekromechanika folyadék itatta át a talajt.

"Napfényes gróf tudja már?" kérdezte Dana. A gróf visszatért Fehérkő várába a csata után nem sokkal, magával víve a Napfényes csatlósok felét, hogy újrafegyverkezzenek és értesítsék a laktanyákat Fharinban és Vasfő Állomáson. Danat tette meg parancsnokának az erők másik felénél, hogy járőrözzenek és kutassák az ellenfél búvóhelyét.  

Killian a fejét rázta.  "Nem, őrmester. Úgy véltem, hogy jobb ha önnek szólok előbb."

"Rendben, küldjetek akkor most egy futárt Fehérkőre."

"Mi álljon az üzenetben?"

Gendry holtteste újra Dana gondolataiba tódult, de lecserélte ezt a képet egy másik, kellemesebb képpel. A cryxi csatamágust látta, a holtfehér bőrét vörös vérfoltok borították, Dana tőrének markolata állt ki a koponyájából. "Mondd el neki, hogy a nő közel van, és csupán várnunk kell." 

 

MK4 Háttér - 57 - Felébreszteni a holtakat, tizenkettedik rész, A pusztítás árnyai

 Nekane sötétségre és fájdalomra ébredt. Az első áldás volt; a második, hideg emlékeztetője a veszteségnek és bukásnak. Egy fenyőfa göcsörtös gyökerei között rejtőzködött, és várta, hogy leszálljon az éj. Az ellenségei átkutatták a környéket és a felderítők pár lábnyira haladtak el a búvóhelyétől, de nem találták meg.

Most, az éj leple alatt, megkockáztathatja a mozgást. Kimászott a rejtekéből, minden ízülete sajgott, a sebei agónia tüskéket szórtak a testébe, de elég erőt gyűjtött, hogy felálljon. Hogy még jobban elrejtse a jelenlétét, lekapcsolta a páncélja kazánját, a súlya pedig borzasztóan megterhelte a vállát és hátát. Most felkapcsolta, a mechanika elindult, átvette a súlyt, megkönnyebbült sóhajt csalva elő viselőjéből.

Nekane körbepillantott. Kevés  ötlete volt, hogy melyik irányba induljon. A cygnariak elöli kétségbeesett menekülése során nem jegyezte meg az útvonalát, és most reménytelenül el volt veszve.

Állt, csendben, és próbálta összeszedni a gondolatait. Érezte nyugatról a hideg szelet, hallotta keletről az éjjeli madarak hangját keletről, aztán, dél felől, valami szólította. Nem egy fizikai érzés volt ez. Bármi is volt ez, úgy rángatta az elméjét mint ahogy a pokoljack jelenléte kitöltötte a tudatát. Erőt érzett. Távol, de eltéveszthetetlenül. 

Délnek fordult és elkezdett menni, lépteit felgyorsította a hegyoldal lejtése. Az erő érzése nőtt és átalakult. Finoman rá volt hangolódva a halálra, különösen az erőszakos halálra, és a foltokra amit ezek maguk mögött hagytak. Ami most magához szólongatta, a szörnyűségek erejével és a gyilkolás erejével rendelkezett. Az izgatottság elmosta a fáradtságát, és leküzdötte a futás kísértését, hogy egyből oda rohanjon, ahol ilyen kitűnő kínok várták.

Órákon át sétált, mint egy halálra éhes moly a fény felé, de amikor odaért a forráshoz, nem volt ott rom, semmi ősi Morrdh maradvány, vagy attól újabb Orgoth építmény. Csupán egy kopár föld kör volt, egy tágas tisztás a hegyi erdő közepén. Semmi sem termett a kiégett földön, maga a talaj is hamvas volt és omlós, életmentes és halálban gazdag.

Nekane letérdelt, rátette kezét a meggyalázott földre, és elvigyorodott. Ez volt az. Minden amit keresett. Itt felépítheti a nekropoliszt.  Itt felhúzhatja a földből a Pusztítás Kútját.

Megtalálta a Papok Taglóját, vagyis pontosabban szólva, az találta meg őt. Az Orgoth több száz morrowita papot mészárolt le évszázadokkal ezelőtt a brutális, de végül sikertelen próbálkozásban, hogy kiirtsák azokat, akik rendelkeztek a Mágia Ajándékával. Összeszedték ezeknek a papoknak a holttesteit és itt elásták őket tömegsírokba. A papok erőszakos végzete és a legyilkolásuk kegyetlen anonimitása olyan egyveleget hozott létre ami sokkal erősebb mint más, hírhedtebb gaztettek.

A fák között hirtelen mozgás törte meg Nekane elrévedését, és rántotta egyből vissza talpra, a pokoltüskéje előcsúszott a karjából.

"Ki vagy?" mondta. "Állj elő."

Egy magas, rossz alakú forma lépett elő a fák alatti árnyékokból és botorkált feléje. Volt benne valami furcsán ismerős. Aztán amikor Caen holdjainak gyenge fénye rávetült a göcsörtös figurára, Nekane hirtelen felismerte.  

Eviscerus discerptor egykor halandó volt, mint a legtöbb azok közül, akik a Rémálom Birodalmat szolgálták, de szinte minden szerves része eltűnt és elrohadt már az évszázadok során. Ami maradt belőle egy görnyedt szörnyszülött acélból, vasból és bronzból, négy rákszerű végtaggal, amikre satuszerű mancsokat szereltek, kettőt járásra, kettőt fogásra. Valamint még két kisebb kart a finomabb munkákhoz. A discerptor fejét csuklya fedte és alacsonyan lógott a púpos formáján. Az arcából Nekane csak az üres homlokcsontot látta, a koponyát majdnem tükörsimára koptatták az évszázadok.

Nekane csak nagyon futólag ismerte Eviscerust.  Discerptorként a szerepe a nekrofaktóriumban az volt, hogy bejárja a kontinenst új technológiák és ősi titkok után kutatva. Állítólag már vagy hat évszázada ezt a feladatot végezte, és csak kevesen találkoztak vele a nekrofaktóriumból. Persze létezett szóbeszéd az ősrégi Eviscerusról -- hogy az agya már alig fog, a tettei és szándékai szétszórtak. Azt is rebesgették, hogy megmagyarázhatatlan érzéke van ahhoz hogy mindig a jó helyen legyen a megfelelő időben. Valahogy mindig tudta, mikor nyílik meg egy ősi sír és okádja ki magából a titkait, vagy talán, hogy ha a nekrofaktórium valamelyik tagja segítségre szorul.

Ezen furcsa hírnév ellenére, elméletileg szövetséges volt. Talán egy hatalmas fajta. 

"Discerptor --" kezdett bele Nekane, de Eviscerus leintette.

 "A Papok Taglója 69 AR-ben játszódott le," mondta halk, érdes hangon, majd a hangja megváltozott, teltebb lett, magabiztosabb. "Nem, nem nem. Közelebb bolt 68 AR-hez, miután a Jerdon Tauthis varázslót beazonosította a...a..." elmotyogott, a hangja már szinte érthetetlen motyogásba váltott. 

Nekane rájött, hogy a discerptor nem hozzá beszél. Inkább úgy hangzott, mintha saját magával folytatna beszélgetést.

"Discerptor," próbálta meg újra Nekane. "Szükségem van a segítségedre."

"Segítségre?" mondta Eviscerus. "Segítség. A szó a régi Morrdhi szóból ered ami adományt jelentett. Segély." A hangja újra felvette a tanári oktató színét. 

"Deneghra dominarcha küldött engem," mondta Nekane. "A nekrofaktórium létfontosságú feladatát teljesítem. Értesz engem?" 

A discerptor felemelte az arcát Nekane irányába. A kifejezéstelen koponya semmit sem árult el. "Ki vagy te?" A hangja egy harmadik színt vett fel, egyet ami jobban jelent volt, mintha egy pillanatra kitisztult volna. Nekane megragadta az alkalmat.

"Lidérckötő Nekane vagyok. Deneghra dominarcha küldött, hogy találjak a Nekropolisz számára megfelelő helyet, ahol elég erő lakozik, hogy teljesítsük a szerződésünket az Orgoth--"

"Nem!' Eviscerus felüvöltött és előrelendült, a kezeivel Nekane arca felé kapva. Nekane egy olyan lénnyel tárgyalt, amelynek elméje megbomlott, de mégis szüksége volt a segítségére. Tudta, hogy Eviscerus múltja beleszövődött az első Orgoth hódításba, de nem volt tudható, miféle traumát hordoz a discerptor ezzel az eseménnyel kapcsolatban, ami aztán hatalmasra és rákszerűen pusztítóvá fejlődött az évek során.

"Tudsz nekem segíteni?" kiáltotta Nekane. "Magam vagyok. Szükségem van pokoljackekre, szolgákra, bármire amit adni tudsz." 

"Segíteni neked?"

"Biztosítanom kell a Nekropolisz helyszínét itt, de nincs meg az erőm, hogy ezt megtegyem. Szövetségesek vagyunk. Mindketten a nekrofaktóriumot szolgáljuk."  

"Szolgálni. Szövetségesek. Segíteni," mondta Eviscerus, úgy mintha még sosem hallottam volna ezeket a szavakat. "Pokoljackek. Szolgák."

 "Igen. Meg tudod érteni?"

Eviscerus hirtelen megpördült és a fák felé bicegett. Nekane nézte ahogy távozik, nem volt biztos benne, hogy mit tegyen, de amikor a discerptor elérte a fák vonalát, megfordult és intett a nőnek, hogy kövesse. Választás híján, Nekane így tett.

***

Nekane követte Eviscerust a fák között. Az útvonala kusza volt, néha pedig megállt, magában motyogott, majd teljesen irányt váltott. Végül, miután az égbolt acélszürkére váltott a közelgő hajnallal, odaértek egy hatalmas, moha lepte sziklához egy kis tisztáson. 

Eviscerus megállt és visszatekintett a nőre. "Eviscerus discerptor arról ismert, hogy elrejti a technológia nagy részét amire rábukkan, lerakatokban, és ezeket feltölti szolgagépekkel későbbi felhasználásra."

Nekane pislogott. Olyan volt, mintha a lény az önmagáról szóló történelemkönyv bekezdését olvasta volna föl. Mégis, a szavai reményt és izgatottságot hoztak. "Van itt egy ilyen lerakat?"

Eviscerus odalépett a sziklához és több ponton megérintette az egyik karmával. Mély zúgás jött a föld alól -- és egy hatalmas kőlap csusszant félre, felfedve egy sötét vermet aminek tizenöt lábas átmérője ott tátongott az erdő talaján. Durva lépcsők vezettek lefelé a földbe.

A discerptor lesétált a tátongó résbe. Nekane utána ment.  A por és halál szaga körbevette, ahogy alászállt, de szinte semmit sem látott. A nő leért a lépcsők aljára és víz csöpögését hallotta, érezte a hűvösséget a levegőben. A csatamágus páncélja által kibocsájtott fény elég volt ahhoz, hogy felmérje, barlangszerű terembe kerültek.

Nekrotikus zöld fény töltötte be hirtelen a teret, amit lebegős bronz és üveg gömbök bocsájtottak ki.

Nekanenek torkán akadt a lélegzete. A lerakat puszta mérete lehengerlő volt: egy hatalmas kincstár, ami több száz láb hosszan nyújtózott, minden lépés beborítva tárgyakkal, gépalkatrészekkel, és nyersanyagok kupacaival. De ezek csak morzsák voltak a többihez képest. Több tucatnyi gépszolga állt a falak mentén, lekapcsolva, de érintetlenül. A csontjackek elefántcsont koponyái világítottak a zöldes fényben, és még egy pár pokoljacket is megpillantott, Henteseket, vagy száz éveseket. 

Egy egész hadseregnyi alvó szörnyetek amik a parancsára vártak.

"Mennyi ilyen lerakatod van?"

Eviscerus felé fordult. "Eviscerus discerptorról úgy tartják, hogy több tucat lerakata és raktára van szerte a Sárkánygyíkfal hegységben."

Nekane elmosolyodott. "És Nekane lidérckötő mindet fel fogja használni." 

 

IKE - 02 - Az utolsó vadászat

Tél, a Scarsfell-erdő

 

Hatalmas örökzöldek lombkoronája alatt haladt, amely kevés sugarát engedte be a lenyugvó napnak a vastag ágakon keresztül. Lugurix, a Yugar Tuath fehér sörényűje számára az erdő minden zaja megadta a túléléshez szükséges információt. A madarak hangjából és a dér borította törmelék ropogós rétege alatti apró állatok mozgásából következtetni tudott a közeli ragadozók hiányára. Kifinomult szaglása még a zsákmány leghalványabb szagát is képes volt érzékelni, de most a friss vér erős, rézszínű illatát érezte. A szagnyomot követve hamarosan megtalálta a megcsonkított testet, amelyből a szag származott

Gyorsan a tetem felé indult, felismerve az izmos teremtményt, egy goraxot. Lugurix letérdelt és mélyet lélegzett. A gorax csípős pézsmaszagában egy másik hatalmas fenevad – egy erdei zúzó– szagát érezte. Megpillantott egy letört ágat, zöld tűleveleit és szürkésbarna kérgét sötét bíborvörös vér borította. Lugurix felvette az ágat, az orrához emelte, és elmosolyodott az ajándékon, amit a Elemésztő az aznapi különleges vadászatra szánt.

Felállt, és intett egy mögötte álló kisebb alaknak, aki az övéhez hasonló nehéz szőrméket viselt.
Méretükben mutatkozó különbség ellenére a fiatal Tharn ugyanazokkal a ragadozó vonásokkal rendelkezett, mint Lugurix, beleértve ugyanazokat a sárgás pöttyös barna szemeket is.

Lugurix összerezzent, amikor Grimhilt előreugrott a gesztusára. A fehér sörény melletti vadászat miatti lelkesedésében elfeledkezett minden igyekezetéről, hogy elhallgattassa lépteit. Amikor a fiatal Tharn a közelébe ért, Lugurix megragadta a torkát, és felrántotta a földről. „Ha továbbra is itt kóborolsz, idő előtt befejezem a vadászatot, és a tetemeddel visszatérek a törzsünkhöz” – suttogta.

Grimhilt egy pillanatig tehetetlenül rugdalt a levegőben, majd Lugurix torkára fonódott ujjait próbálta lefejteni.

– Bocsáss meg, Atyám – nyögte ki, és engedelmesen elfordította a tekintetét.

Lugurix letette a fiút, és elengedte. Tettei ellenére sem érzett haragot legkisebb fia iránt; egyszerűen csak azt kívánta, hogy a tanulság gyökeret verjen. Grimhilt néhány nap múlva nagykorúvá válik, amikor átesik azon a változáson, amely lehetővé teszi számára, hogy a Féreg erejét elsajátítsa. Akkor már nem tekinthető gyermeknek, és elveszíti a státusszal járó összes kiváltságot és védelmet. Életét csak a törzsön belüli képességei és ravaszsága fogja megtartani. Ez volt az utolsó vadászat, amelyet Lugurix és Grimhilt apaként és fiaként fog megtenni. Ha újra vadásznak, azt harcostársakként teszik majd.  

Átadta Grimhiltnek az ágat. – Mondd, mit mutat ez neked?

A fiatal Tharn elvette az ágat Lugurixtól, és alaposan megvizsgálta. „Frissen tört, talán csupán egy órája tört le.” Szimatolt, majd megállt, hogy felmérje az orrát betöltő illatokat, mielőtt folytatta volna. „A vér nem a goraxtól származik. Egy erdei zúzótól.”  

Lugurix elmosolyodott, vékony ajkai láthatóvá tették megnyúlt szemfogait. – "Igen. A Féreg vezeti a mai vadászatunkat. Bizonyítsuk be, hogy méltók vagyunk az ajándékaira.” Előhúzott egy gonoszul fogazott vadászkést az övéből és nyéllel előre nyújtotta át Grimhiltnek. „Ma nem íjjal, hanem pengével fejezed be utolsó gyermekvadászatodat.”

Lugurix figyelmesen nézte fia arcát, félelem vagy aggodalom jeleit keresve. Örömmel töltötte el, hogy egyiket sem látta, miközben Grimhilt megragadta a kés kopott bőrmarkolatát. A penge egy teljesen átalakult férfihoz volt méretezve, és Grimhilt kezében inkább rövid kardnak tűnt, mint vadászkésnek.  

Mérete ellenére a fiatal Tharn könnyedén kezelte, néhány csapással próbálta gyakorolni, mielőtt a saját övére tűzte volna.

Lugurix levette hátáról erős vadászíjját, és Grimhiltnek bólintott, hogy vegye át a vezetést. Ezúttal az ifjú gyorsan és csendben mozgott, ahogy Lugurix tanította neki. Az idősebb Tharn felidézte az első közös vadászatukat, amikor a fiú alig töltötte be az ötöt. Lugurix egy jól irányzott lövéssel elejtett egy hatalmas jávorszarvast, aki élve, de mozdulatlanul maradt. Grimhilt nem habozott, amikor Lugurix tőrt nyomott a fiú kezébe. Ehelyett a hatalmas teremtmény agancsa alá vetette magát, és elvágta a torkát, ezzel megszerezve első gyilkosságát a Elemésztőnek.  

Prédájuk szaga nehéz volt a levegőben, és Lugurix szinte érezte a zúzó pézsmájának illatát. Úgy érezte, le kell vetnie nehéz szőrmeköpenyét, és át kell változnia, hagyva, hogy a Féreg uralja egész testét. Nem küzdött ellene. Érezte az energia bizsergését az ereiben, ahogy előhívta.

Izmai megvastagodtak, csontjai megnyúltak. Emberi arcát egy vicsorgó, nyálkás ragadozó arca váltotta fel, farkasszerű pofájából pedig borotvaéles agyarak csillogtak.

Előrenézett Grimhiltre, aki egy fenyőfára mászott. Még a Féreg ereje nélkül is, amely áthatotta volna, az ifjú kecsesen és fürgeséggel ugrott fel a fára. Az ifjú Tharn várni fog, míg jelt ad a támadásra. Lugurix egy két méteres nyilat húzott elő a hátán lévő tegezből, és az íja húrjára helyezte.  

Lassan prédája árnyéka felé indult, gyakorlott könnyedséggel feszítve ki íját. Tekintete a hatalmas erdei zúzóra szegeződött. Látott egy rongyos vágást a hátsó felében, valamint számos kisebb sebet a goraxszal való küzdelemből. A bestia lassabban mozgott a szokásosnál, a sebei egyértelműen kínozták. Sérülései esélyt adtak nekik.

Óvatosan maradtak a szél hátoldalán, nehogy felfigyeljen a jelenlétükre a zúzó . Ahogy a teremtmény meglendítette hatalmas fejét, Lugurix meglátta a rövid orrából kiálló csontos nyúlványokat. Minden agancsszerű kinövésben egy érzékszervi hagyma volt, a zúzó érzékei pedig nagyon élesek voltak.

A lény megállt, orrlyukaiból gőz áradt, miközben a levegőt vizsgálgatta. Kevés idejük maradt.

 Lugurix mély lélegzetet vett, teste mozdulatlan volt a hatalmas tharn íj kifeszítése okozta erőfeszítés ellenére.
Kioldotta íjából a gerelyszerű nyilat, és az első után még kettőt küldött.

Három tompa, nedves puffanás, majd egy fájdalmas bömbölés jelezte Lugurixnak, hogy célba talált. Előrerohant, előrántott egy újabb nyilat, és a dübörgő zúzó felé lőtte. Bár minden nyíl mélyen belefúródott a teremtmény vastag, páncélszerű bőrébe, a fehér sörény tudta, hogy ez nem elég a hatalmas bestia megöléséhez.

Lugurix látta, hogy Grimhilt felugrik a felette lévő ülőhelyéről, hatalmas vadászkése acélfogként csillogott. Tharn és penge a sebesült zúzó hátára csapódott, mire a bestia dühösen rángatózni és üvölteni kezdett. Erős lábaival kapaszkodva Grimhilt újra és újra a zúzó vastag bőrébe csapott a pengével, minden csapással vörös vért permetezve a levegőbe.

Lugurix leengedte íját, hogy előrántsa hátáról hatalmas fejszéjét, és rohamra indult. Kihajolt a teremtmény gonosz karmai elől, és egy erőteljes lendítéssel a magasba emelte fegyverét. A fejsze mélyen a zúzó nyakába fúródott. Izmai megfeszültek, Lugurix kihúzta a fejszét, és ismét lesújtott, ezúttal felülről. Az ütés áthatolt a bestia gerincén, és a feje a fagyos földre zuhant.

Az erdő ismét elcsendesedett, ahogy gőz szállt fel a véráztatta földről. Grimhilt az apjára nézett, Lugurix pedig büszkeséggel viszonozta a pillantást. Már nem gyermeket látott; egy vérbe borított tharn harcos állt előtte. A fehér sörényű kinyújtotta a kezét, és Grimhilt gyorsan visszaadta a vadászkést. Lugurix nem vesztegette az időt, és nekilátott felhasítani a földre hullott zúzó mellkasát. Izmai égtek, ahogy felnyitotta a szörnyeteg mellkasát, és kitépte a meleg szívet.  

Sötétség borult az erdőre. Calder újholdjának éjszakája volt, csak két nővérholdjának halványabb fénye világította meg az erdőt. Grimhilt figyelt, várva, hogy apja lakmározzon zsákmánya esszenciájából, hogy közösséget létesítsen a Elemésztő Féreggel.

Lugurix egy rövid, szeretetteljes pillanatban a fia vállára tette a kezét, és a zúzó szívét a fiúnak nyújtotta, mondván:
„Fejezd be a Féregnek tett felajánlásodat, és az jutalmazzon meg erejével az elkövetkező napokban. Ez volt a te vadászatod. Ez a te zsákmányod.”

Grimhilt áhítattal bólintott, majd a szájához emelte a hatalmas, véres izmot, és megkezdte első lakomáját Tharn harcosként.