2023.03.18 Warmachine nap az Aquarius Wargame Klubban

Kedves olvasó,

Március 18-án Warmachine nap lesz az Aquarius wargame klubban. Új és meglévő játékosokat egyaránt várnak a szervezők.

FB esemény link

 Aquarius wargame klub a Facebookon

MK4 Háttér - 009 - A sötétség felemelkedése 9/

Harmadik fejezet - Sötét menedék

A felkelő nap gyenge sugarai áthatoltak a fák között de nem nyújtottak se fényt se megnyugvást, ahogy Ilari és csapatai maradéka átfutottak az erdőn. Mögöttük a vérszomj rikácsoló üvöltései visszhangzottak, ahogy az ellenség üldözőbe vette őket.

Visszapillantva a válla fölött, látta ahogy páncélos figurák rohannak a fák között, minden ugrással egyre közelebb kerülve. Eszébe jutott, hogy meg kéne fordulni és egy végső csatát vállalni, de a csapatai szinte teljesen kifogytak már a lőszerből, és az Orgoth fogság túl szörnyű gondolat lett volna.

Így, tovább futottak.

Egy újabb ziháló pillanattal később Ilari előtört a fák közül és megpillantotta a Lothpool folyót, ahogy elterül előttük. Azon túl, a nagy kikötőváros, Skrovenberg falai magaslottak. A folyó át és körbefolyta a várost, lehetővé téve az ország belsejéből szállított áruk átvételét, majd továbbvivését a pörgő kikötőn keresztül.

Egy energialöket és remény futott át Ilari agyán és felkiáltott. "Futás! Már majdnem ott vagyunk!"

A csapatuk -- egy csatamágus, egy utolsó parázson futó harci gólem, egy tucatnyi viharvert Téli Hadtest katona -- egy emberként futottak a folyó és a hatalmas híd felé ami átívelt fölötte. Ilari elmormolt egy hálát Menothnak, hogy a híd még mindig le volt eresztve.

Nem sokkal távolabb mögöttük, az Orgoth üldözőik felbukkantak az erdő fái közül. A város látványa nem tántorította el őket. Folytatták az üldözést vérfagyasztó üvöltések közepette.

Ilari elérte a hidat, egy vasfából és acélból épült hatalmas építményt a Lothpool fölött. Már csak húsz yardnyi távolság maradt a parttól a magas kapukig. A kapuk fölött, a mellvért hézagai között, lefelé néző arcokat látott, majd nemsokára ezek helyén puskák jelentek meg, és lövések dördültek el Ilari feje fölött. Egy pillanatra arra gondolt, hogy a skrovenbergi katonák ellenségnek nézték a katonáit, de egy gyors hátrapillantás eléje tárta a megtántorodó és eleső Orgoth harcosokat, ahogy lekaszálták őket a pontos lövések a falak tetejéről. 

A katonái maradéka elérte a hidat, és Ilari a kapura mutatott. "Emeljétek fel a hidat!, Emeljétek fel a hidat!"

Az orgothok már a Lothpool partjánál jártak, mikor hatalmas fogaskerekek csikorgása hallatszott Ilari talpa alatt. Lassan, a híd elemelkedett a földről, és hamarosan Ilari már lejtőnek lefelé futott. Orgoth harcosok vetődtek a partról és egy páran elkapták a híd peremét ahogy az emelkedett; többen beleestek a vízbe és a páncéljuk súlya a mélybe rántotta őket. 

Egy tucatnyi ellenség jutott föl a hídra, de lelövöldözték őket a várost védő erők.

A kapuk kinyíltak, ahogy a híd emelkedett és Szög elvesztette az egyensúlyát, és a kilenc tonnás gólem elkezdett csúszni, mint egy vörös, füstöt okádó görgő kőszikla a város felé. A macskaköves utcának csapódott a kapukon túl hatalmas csattanással, de az Ilarival összekötő mentális fonal éreztette, hogy nem sérült meg komolyan. A warjack talpra állt, vagy ötven katona gyűrűjében, akik tágra nyílt szemekkel bámulták.

Ilari félig futott, félig becsúszott Skrovenbergbe, a többi katonájával egyetemben. Az emelkedő híd elérte a végpontját és hangos durranással ütődött neki a falnak. Ilari előrehajolt, a térdeire tette a kezét és levegőért küzdött. Mérföldeket futott annak idején Mesterlövészként, de akkor nem gátolta a páncél. Még úgy is, hogy a bűvös turbina a páncéljában elvett a cipelt súlyból, az érzés sárban futáshoz hasonlított. Roslov, Vislovski, és még Nasdovich is úgy néztek ki, mintha Urcaenen keresztül futottak volna át, és ez nem is volt olyan távol a valóságtól. A maradék gyalogság, akik Jéglesből indultak vele útnak még rosszabbul festettek, de legalább éltek még és jelenleg biztonságba kerültek.

MK4 Háttér - 008 - A sötétség felemelkedése 8/

 Közjáték: A Vörös

Sabbreth nem tudta nevén nevezni az immori csata varázslót aki eddig el tudott futni a serege elől. The leírások amiket a túlélőktől kapott mind ugyanazt a képet festették: egy magas férfi, állati szőrmék és bájolt páncél keverékébe öltözve, mint amilyen az ilyenek hordani szoktak; nem fiatal, nem is idős, egy tapasztalt katona, ravasz és hatékony. Fejében csak A Vörösként gondolt rá, a páncélja színe után.

Egy széles, dombos tundrán állt. Mögötte, a parti városkák prédául estek egyenként a fosztogatóinak, a lakosságot összegyűjtötték, hogy aztán a lelkeiket betakaríthassák a Fellgoeth uraiknak. 

Különvált a fő seregtől, hogy a saját szemével is láthassa azt amit a Vörös tett a seregével, kiket utána küldött. Nem volt egymaga, persze. A két Sakálja az elméjének feszült és vicsorgott, minden környező élőlény lemészárlására készülve. Volt még vele egy nagyobb erőnyi fosztogató, elegen ahhoz, hogy szervezett támadást vezethessenek, vagy addig feltartsák az ellenfelet, amíg ő visszavonul.

Amit most szemlélt, egy hullákkal teli mező volt, saját és a Vörös katonái feküdtek vegyesen. Több volt a sajátjaiból. Mindegyik a lőfegyverrel és pajzzsal felfegyverzett fosztogató volt. Nyilvánvalóan lest vetettek a Vörös ellen, de mégsem tudták megállítani.

A fosztogató parancsnok, aki először jelentett neki a Vörösről, vele volt. Azóta megtudta, hogy Drashak volt a neve. Csöndben várakozott mögötte, leszegett fejjel, várva a nő ítéletét.

"Mennyit vágtak le?" kérdte Sabbreth hátranézés nélkül.

"Huszat a miéink közül, tizenkettőt az övék közül." felelte Drashak. 

Sabbreth a fejét csóválta. Ennyi elpazarolt lélek, betakarítatlanul. Átsétált a gyilkos mezőn, megállva, hogy megvizsgálja a sebeket amikbe belepusztultak a fosztogatói. Több fajta volt, de az egyik gyakori volt. Sok harcost egyetlen fejlövés terített le, egy nehéz lövedék, mely áthaladt pajzsokon, sisakokon, és aztán a koponyákon. Ezek a sebek pontosságról árulkodtak, tudásról, és jeges nyugalomról. Más fosztogatókat letiportak és félbevágtak. Ez Vörös gépeinek kéznyoma volt.

Továbbsétált a csatától és talált egy darab égő roncsot. Ez egyike volt Vörös harci gépeinek. Végül is, a fosztogatók összehoztak valamit, bár nem az ő fegyvereik semmisítették meg végül ezt a gépet. Nem, ezt szétlőtte ugyanaz a fegyver amit Vörös az ő emberei ellen is használt a partraszállásnál. Valamiféle nehéz ágyú, hasonló mint amit az ulkor mozsarasok használtak. 

Sabbreth mosolygott. A Vörös okos volt. Felrobbantotta a saját gépét, hogy az ne juthasson a kezébe. Ő ugyanígy tett volna. A tisztelete felé nőtt, ahogy a lelke iránt érzett éhsége is, biztosan egy nagy erejűről volt szó.

"Hatalmas," mondta Drashak, "az egyik immori még mindig él."

Odafordult és látta Drashakot ahogy a páncélos lábát egy immori katona mellkasán tartja. Fiatal volt, fekete hajjal a szőrme sapkája alatt, amit az összes ellenség viselt. A hasán érte seb és gyengén küzdött Drashak csizmája alatt.

Sabbreth immori katona fölé hajolt és vigyorgott. "Mondd el a neved, és könnyebb lesz a sorsod."

A fiatal katona dacosan bámult vissza, amíg Drashak rá nem taposott a hasán lévő sebre. Felsikoltott, meglepően kellemesen, amíg Drashak el nem vette a lábát.

"A neved," ismételte meg Sabbreth. Ha ismertük egy lélek nevét az áldozás előtt, jobb felajánlás lett belőle.

"Andreev...Andreev zászlós," mondta a férfi, levegő után kapkodva.

"Drashak, hozd velünk Andreev zászlóst," mondta Sabbreth. "Tudjuk meg, mit tud az ellenségeinkről."

MK4 Háttér - 007 - A sötétség felemelkedése 7/

 A sokasodó veszteségek valamivel gyorsabbá tették a csapatot, bár ez elég nehéz megnyugvás volt Ilarinak. Elvesztette a fele katonát, akiket Jéglesből magával hozott. A Rémfarkas és Nasdovich őrmester Hadigép páncélja lassította őket, de mégis egy elfogadható csere volt -- a tűzerejük döntő fontosságú volt az eddigi két összecsapásban.

Szörnyű üvöltés hallatszott Ilari csapzott serege mögött. Újra hallották, és Ilari úgy számolta, hogy az ellenség nem lehet több mint egy mérföldre mögöttük. Marovában látta, hogy az Orgoth gyalogság milyen gyorsan képes mozogni. Nem tudja lerázni őket. Elkezdte vizsgálni a körülöttük elterülő tájat, bármilyen előny után kutatva. A Vescheneg Felföld nyitott tundra volt, itt ott dombokkal és völgyekkel. A völgyek sokszor sekély tavakat rejtettek, ezek most mind be voltak fagyva a kemény khadori télben. A parthoz közelebb, keskeny fenyvesek követték a tenger vonalát. Egyre közelebb kerültek a vízhez és Skrovenberghez, és a fák vonala közel esett a pozíciójukhoz.

A fák lelassítják majd a hódítókat és fedezéket nyújtanak, tudta. Ha az amit a legutóbbi csoporttól látott igaz erre a csapat Orgothra is, a lőfegyverek amikkel rendelkeznek inkább rövid távokra hordtak, közelre kényszerítve őket, és miközben közelítettek, sebezhetőek voltak. Ki fogja használni a Mesterlövész taktikákat; a fedezék és a távolság voltak a lesipuskások legjobb barátai.

Most ő fog kelepcét állítani.

Egy újabb éles üvöltés hallatszott mögöttük, egyre újabbakkal követve, mire már nem lehetett megszámolni őket.

"Be a fák közé!" kiáltotta Ilari. "Futás!"

Szöget futásra kényszerítette, tudva hogy ezzel többet használ majd el a gólem értékes üzemanyagából, ám nem volt más választásuk.

A maradék Téli Hadtest gyalogság, Vislovski mester, és Roslov hadnagy tartották a lépést Ilarival, de Nasdovich őrmester lemaradt. Ilari ugyanazt a számítást végezte most is mint amikor Mesterlövészként tervezett: egy katonát hátrahagyni, hogy a többit megmentse. Valójában, ha Nasdovich magára vonná az Orgothot, az lelassítaná az ellenséget, könnyű célpontokká téve őket. Csinált már ilyet ellenséges katonákkal --  megsebesített egyet, majd ott hagyta, hogy fájdalmasan kiáltozzon segítségért, arra késztetve a többieket, hogy kijöjjenek a nyílt terepre segíteni. Ezután Ilari mind leszedte őket.Mindegyiket. Meg tudná ez tenni egyik sajátjával? A matek stimmelt. Több katonát megmenthetett volna, ha feláldozza Klenkát. Meglepődve tapasztalta, hogy a mesterlövés fejjel végzett hideg számításai zavarni kezdték, sőt undorodott tőlük. Káromkodott és a fejét csóválta. A csatamágus képzés együtt érzővé tette. Hogy ez gyengévé is tette egyúttal, majd nemsokára kiderül.

"Roslov, vidd be őket a fák közé!" kiáltotta Ilari és velük küldte Szöget is. A gólem eléri majd azt a határt ahol már nem tud majd neki parancsolni, de ha ő nem élné túl, szükségük lesz majd a tűzerejére. Vislovski mester tudta vezényelni a warjackeket egyszerűbb műveletekre szükség esetén.

Ilari hátul maradt, kezébe kapta a puskáját és Klenka felé rohant. A Hadigép pilóta olyan gyorsan lépkedett ahogyan csak tudott, a hátán lévő kémény sűrű fekete füstöt okádott.

"Oda tudok érni, uram," kiáltotta, mikor Ilari pár yardnyira ért.

"Haladj csak, fedezlek," mondta Ilari, majd féltérdre ereszkedett és a vállához emelte a puskáját.

"Uram, esetleg --"

"Menjen, őrmester. Szükségük lesz majd önre."

Klenka nem erősködött tovább és továbbhaladt a fák felé.

Az erős holdfény eleget segített Ilarinak, hogy jól lássa a közelítő Orgoth hordát. A távcsövén át meg tudta szemlélni a különbségeket ezen ellenfelek és az előzőek közt. Ezek nem hordtak se lőfegyvereket, se pajzsokat, viszont hosszú, lándzsa szerű szálfegyvereket markoltak két kézzel. Ötösével, tízesével jöttek, alacsony, ugráló futással közelítve. 

Ilari kiválasztott egy célpontot az egyik élbolyból, ráhelyezte a célkeresztet a harcos mellkasára és betárazott egy lyukas fejű rúnázott lövedéket. Meghúzta a ravaszt, és kétszáz yardnyira az Orgoth elbukott, lelassítva a társait, ahogy azok kikerülték a halottat. Ilari fölpattant, húsz yardnyit hátrált, újra térdelt, kiválasztott egy célpontot és ellőtte egy harcos lábát, leszakítva térdnél a végtagot. A Orgoth fájdalmas üvöltése visszahangzott a tundrán, de egyik társa sem lassított, és nem is álltak meg.

Ennyit hát erről a taktikáról, gondolta Ilari és hátrálni kezdett újabb húsz yardnyit. Hátrapillantott, és látta, hogy Klenka elérte a fák vonalát.

Az Orgoth már csak száz yardnyira volt Ilaritól. Lelassította őket, és a haladásuk óvatosabbá vált. Már nem rohantak teljes erőből, lassú kocogásra váltottak. Végül is elég jó. 

A fák felé rohant, és amint beért a koronájuk alá, hallotta Roslov parancsszavát. "Tűz!"

Az Orgothok a sztenderd khadori Téli Hadtest puskák lő távjának szélén voltak csak, de elég sűrűn voltak, hogy egy fél tucat lövés célt talált. Mégis, több tucatnyi Orgoth volt még, és a veszteségek nem tántorították el őket.

Klenka az egyik nagyobb fa mögött állt, és Ilari Szöget hasonló helyzetbe irányította. Hasra feküdt, fölfektetve a puskáját egy kidőlt fatörzsre és elkezdett tüzelni a ellenség soraiba. Minden lövés egy Orgoth halottat jelentett. Mégis egyre csak jöttek, üvöltve, vadan. Az ellenségük nem lehetett tisztában azzal, hogy mennyi katonával állnak szemben, de valószínűleg győzelemhez elegendőnek ítélték a saját számukat.

Ilari katonái tovább lőttek, miközben az Orgothok közeledtek. Most már Klenka gépágyúi is csatlakoztak a tüzeléshez. Ilari utasította Szöget, hogy lőjön a mozsarával, bár a gólemnek már csak kevés lőszere maradt. Az egyik dolog amivel sokat küzdött a Druzsinánál, az a warjackek fegyvereinek célra vezetése volt, ahelyett, hogy csak tüzelésre utasította volna. Az élményt kellemetlennek tartotta, mintha a gólem testébe került volna és saját kezével célzott volna. Most egy mélyebb kapcsolatot hozott létre, érezte Szög mozsarának súlyát, és a warjack célzó mátrixa vált a saját látásává, egy szédítő dupla látást eredményezve. Összpontosított, célzott a mozsárra, majd tüzelt, energiát küldve a lövésbe, biztosítva a találatot. A lövedék oda csapódott be ahova célzott: pontosan az Orgothok legnagyobb csoportjának közepébe. A robbanás testeket és testrészeket dobott minden irányba. A követező lövés ugyanígy sikerült, aztán Szög kifogyott a lőszerből.

Ilari megrázta a fejét, hogy magához térjen. Még mindig kapcsolódott a gólemhez, de már nem olyan mélyen. Várakozást parancsolt neki, míg az ellenfél közel nem ér; a lángszórójában még mindig volt elég üzemanyag.

A távcsövén keresztül látta, hogy az Orgothok által hordozott fegyverek nem csak egyszerű lándzsák voltak. Fogazott fejük volt, amik bele voltak dugva díszes nyélbe, és úgy tűnt kivonhatók voltak. Akkor jött rá a szörnyű megoldásra, mikor az Orgoth elérte a fák vonalát.

Valamennyien megálltak, csípőjükhöz tartották alacsonyan a lándzsáikat, aztán szörnyű fújtató hanggal, a lándzsák hegyei kilőttek, fekete kötelet húzva maguk után. Az első eltalált egy Téli Hadtest közlegényt - Ilari úgy tudta, hogy Dmitrinek hívták - aki hátratántorodott, de a támadója még nem végzett. A közél ami a szigonyhoz csatlakozott elkezdett fölcsévélődni és brutálisat rántva, elvonszolta Dmitrit aki sikoltott és rúgkapált a földön. 

Még több szigony talált célt. Még több katonát vonszoltak el. Ezek az orgothok nem végeztek az áldozataikkal, miután bevonszolták az zsákmányukat. Helyette maguk után húzták őket, elhagyva maguk mögött a fák vonalát, helyenként a vállukra kapva a kábult katonákat.

Ilari lelőtt pár orgothot, mielőtt elvihették volna az áldozataikat, de nemsokára a közelharcba beérő harcosokkal kellett foglalkoznia, akik a társaik fogolyszerzését támogatták ezzel.

Klenka gépágyúi hirtelen megálltak, és az őrmester durva káromkodása azt jelezte, hogy kifogyott a lőszerből. Még így is messze állt a védtelenségről és nekiállt páncélozott ökleivel agyonverni az ellenséget. Ahogy az Orgothok elég közel értek, Szög szabadjára engedhette a lángszóróját. Folyékony pokol világító spriccelése ragyogta be az erdőt, kigyújtva az orgothokat és a fákat egyaránt. 

Ilari talpra pattant ahogy egy Orgoth harcos felé rohamozott, kopjaként maga elég tartva a szigonyát. Ilari félrecsapta a fegyvert a puskatusával, birkózó távba kerülve így az Orgothal. A harcos szaga súlyos volt, állatszerű, és a szikár arcán a vicsorgás inkább hasonlított vadállatra mint emberre. Ilari ellenfele elkapta a rúna puskát és megpróbálta kitépni a kezéből, így Ilari elengedte a fegyverét és az Orgoth hátrafelé tántorodott, elvesztve egyensúlyát. Ilari kivonta a kardját és átszúrta az orgoth arcán, pont azalatt, ahol a sisakja véget ért, beledöfve két lábnyi acélt a harcos szájába majd ki a koponyája hátulján.

Ilari kirántotta a pengéjét és felkapta a puskáját a holtesttől. Vér és égett hús bűze töltötte meg a levegőt, és rádöbbent, hogy Szög lángszórója elfogyasztotta az összes üzemanyagot. Zúzd össze őket, parancsolta Ilari, és négy tonnányi páncélozott gólem kezdett csapkodni a bal öklével, összetörve páncélt és csontokat.

Végül, nagy megkönnyebbülésre, az Orgoth visszavonult, a számuk erősen megtizedelve. Ilari mélyen belélegzett és Roslov hadnagy felé kiáltott, remegő hanggal. "Hadnagy, jelentést kérek."

Látta Roslovot harcolni és nem kételkedett, hogy a nő túlélte a csatát. Nem tévedett; a tisztje karcsú alakja elindult a fák között felé. Még mindig a kezében tartotta a véres kardját. A fején megsérült, és a vér az arca oldalán csordogált a válla felé. Ilari levágott egy darab rongyot a kabátjából és átadta neki. A hadnagy a sebére szorította. "Hatan halottak vagy foglyul ejtve, uram."

Megkönnyebbülés futott át Ilarin: négyszer ennyit öltek meg az orgothok közül. "Sebesültek?"

"Vannak, de tudnak menni, futni is ha muszáj nekik," felelte Roslov. Figyelmesen vizsgálta Ilarit, amitől az feszengeni kezdett, majd így folytatta, "Honnan tudtad, hogy követnek majd bennünket a fák közé?"

Figyeld meg az ellenfeled. Majd megmutatják, hogyan győzd le őket legkönnyebben,  súgta Toskar hangja Ilari fejében. Pillanatnyi elégedettséget érzett, hogy végre sikerült neki vegyíteni a Mesterlövész tudását a csatamágus tehetségével. "Túlságosan agresszívek és nem becsülik a társaik életét. Azon kockáztattam hogy ugyanígy tesznek majd itt is és a puszta számbéli fölényükre számítanak majd."

"Jó elképzelés, uram." Roslov hangsúlya, az enyhe egyetértés és a taktikája elismerése szinte mosolyra késztette Ilarit. Most először, vezetőnek érezte magát.

Vislovski mester közelített, az arcát korom borította. Szög mellett állt meg, és Ilari rádöbbent, hogy a korom igazából orgoth hamu.

"Szög sértetlen," mondta a mester, magától azt a nevet használva amit Ilari adott a Rémfarkasnak. Na ez már mosolyra késztette Ilarit. "Viszont fogytán van a szene"

Ilari hallotta az óceánt és úgy tippelte, hogy öt mérföldnyire lehetnek Skrovenbergtől. "Meg kell kockáztatnunk. A város közel van."

"Talán. Úgy gondolod, Skrovenberg még mindig ott van?" kérdezte Roslov.

"Majd most kiderítjük," mondta Ilari, majd utána hangosabban, "Indulás."

MK4 Háttér - 006 - A sötétség felemelkedése 6/

 Ellökte magától a lelkiismeretfurdalást, miközben nézte, ahogy Roslov talpra segít egy katonát -- azok közül akik még talpra tudtak állni. Aztán megállt és egy gyalogoson állt meg a szeme. Ilari odament, és látta, hogy az elesett katona egy fiatalember, a húszas évei közepén, sötét haj az usankája alatt és egy kellemes arc ami a csinos határán billegett, de aztán nem billent át. Volt egy szakadt szélű lyuk a mellvértje oldalán, kicsivel az öve fölött. Ilari halkan beszélt.

"Ismerted?"

Roslov bólintott. "Mikhail Andreev zászlós. A családja és az enyém Korsk ugyanabból a részéből való."

"Egy barát?" Eltűnődött rajta, hogy Andreev zászlós és Roslov hadnagy nem voltak-e ennél többek egy ponton.

Roslov elfordította a tekintetét Andreev zászlós testétől és mélyen belélegzett, majd kiengedte. "Nem számít. Mik a parancsai, uram?"

Ilari gondolt rá, hogy hagyja gyászolni egy darabig, de most nem volt rá idő, és ezt mindketten tudták.

"Kövess."

Oda mentek, ahol Vislovski mester Kalapács elborult alakja fölé volt épp hajolva. Ilari már tudta, hogy a kár jelentős, de a gólem még mindig próbált talpra állni. Minden próbálkozással egyre több hidraulikus folyadékot vesztett, és nemsokára a végtagjai nem fognak már egyáltalán mozogni. Ilari arra utasította, hogy maradjon veszteg. Ilari, Roslov és Vislovski mester csendben nézték a Rémfarkas horpadt roncsát. Az Orgoth tűzfegyverek lyukat ütöttek a páncélján, pont a feje alatt, kárt téve a cortexében és mozgató szervóiban. 

"Meg tudod javítani?" mondta Ilari, bár tudta a választ, mielőtt Vislovski mester megerősítette volna.

"Ha lenne egy 'jack műhelyem és egy hetem rá," mondta.

A Rémfarkas újra küzdeni kezdett a felállással, a harccal, hogy kiteljesítse a feladatát.

Nyugalom, súgta neki Ilari, elfojtva a természetes agresszióját az puszta akaratával. "Át tudod pakolni Kalapács szenét Szöghöz?"

"Kicsoda, uram?" kérdezte Roslov, és Ilari rájött, hogy sosem említette a kitalált neveket hangosan.

Ilari elfordította a tekintetét. "Elneveztem őket. Kalapács és Szög."

"Át tudom tenni a szenet." monda Vislovski mester.

"Mit tegyünk, izé, Kalapáccsal, uram?" kérdezte Roslov. Ilari úgy érezte, mintha szemrehányást hallott volna ki a hadnagy hangjából, de betudta csak a saját bizonytalanságának.

Újra rákényszerítette magát a fő feladatra. Hogy vezetőként gondolkodjon. "Nem hagyhatjuk itt a gólemet az Orgothnak. Ha alkalmuk nyílik rá, hogy megvizsgálják a technológiánkat, az előnyhöz juttathatja őket."

Roslov és Vislovski bólintottak.

"Rakjátok át a szenet," parancsolta meg Ilari. Roslov átadta a parancsot féltucat Téli Hadtest katonának, és ők a mester vezényletével percek alatt áthordták az üzemanyagot Szöghöz.

"Mindenki menjen le a domboldalon," parancsolta Ilari. Amikor elhelyezkedtek, kiadta a parancsot Szögnek. A Rémfarkas egy pillanatra megtorpant. Értette talán? Volt valami primitív testvériség érzése a régi harcostársához?

Ilari a teljes akaraterejét kivetítette Szög mozsárágyújára és a robbanás megrázta a talajt. A lövedék eltalálta Kalapács dőlt alakját és a Rémfarkas eltűnt a fém és földcsomók robbanásában. A jelenléte nem szűnt meg egyszerre az agyában, egy darabig még érezte, aztán elpárolgott mint egy távolodó álom. A Druzsinában sosem vesztett el warjacket -- azok a gépek túlságosan értékesek voltak. Beleborzongott, furcsa szomorúságot érzett. Ez csak egy gép, emlékeztette magát Ilari. Aztán a következő gondolatnál már : ha ez igaz, akkor miért érzem úgy, mintha épp kivégeztem volna az egyik katonámat?

Ilari visszanézett délre, ahol az Orgoth kétségkívül egyre közeledett. "Indulás."

Viharvert katonák sora és a harci gólem tovább indult a sötétben.

MK4 Háttér - 005 - A sötétség felemelkedése 5/

 Tizenöt évnyi Mesterlövész szolgálat után sem esett meg Ilari Borisyukkal hogy rajtaütés áldozata legyen, sosem tudta őt előbb észrevenni egy ellenség, mint ő azt. Ez volt a Mesterlövészek doktrínája, egy olyan doktrína ami a személyes mantrájává is vált, mielőtt a csatamágus tehetsége megnyilvánult volna, és átvitték volna a Druzsinába képzésre.

Ez az éjszaka sok ilyen első alkalmat tartogatott. Az Orgoth megjelenése megrázta őt, elvette a figyelmét. Hátulról számított támadásra, ahol biztosan voltak üldözők a nyomukban, de elfelejtette megtenni azt amit megtanítottak neki a Mesterlövészeknél, több helyről számítani támadásra, ahelyett, hogy csak egyre készülni. Ha megtette volna ezt, rájött volna, hogy az Orgoth több helyen is kikötött és a csapataik északabbra várakoztak, hogy megakadályozzák a hírvivést.

Már közel jártak Skrovenberghez, Ilari érezte a sós illatot a hideg szélben, és talán ez a remény, a menedék gondolata, miatt volt kevésbé óvatos. Fölértek a dombtetőre, Ilarival az élen, és lenéztek egy kicsiny völgybe. Alig volt ideje észrevenni az orgoth fegyverek vöröslő izzását, mielőtt azok tüzet nyitottak volna.

Lövedékek csapódtak az erőpajzsába, amit a csatamágus páncéljába épített bűvturbina gerjesztett, egy sortűzzel kimerítve a pajzsot, de megvédve őt a bajtól. Az agya felvillant, ahogy Kalapácsot eltalálta egy masszív lő-mennyiség, hátra lökve, szikrát szórva, hidraulikus folyadék fröcskölve. 

Szerencsére Ilari gyalogsága hátrébb volt még a domboldalon és ez a támadás nem találta el őket.

Arra gondolt, hogy ő maga is visszavonul, de a csatamágus képzése egy foszlánya előtört, és megidézett egy varázslatot --  egyet a négy közül amit bemagolt, mielőtt elindultak volna Jéglesből. Fényes kék rúnák formálódtak a levegőben körülötte, körkörösen cirkálva, ahogy a varázslat létrejött. Kialudtak, és azon nyomban sötétség borult Szögre és Kalapácsra, miközben az ellenség a második sortüzét adta le. Elhibázták mindkét bűvös árnyékba burkolt harci gólemet, majd Ilari visszaparancsolta őket és visszavonult a domb másik oldalára. Kalapács botorkált, de sikerült neki lépést tartania.

"Tűzvonalat, tűzvonalat!" kiáltotta Ilari, de Roslov hadnagy már hallotta az ellenség lövéseit -- ami még megvolt a csapatukból már felsorakozott, vállukhoz támasztott puskatussal, a megmaradt golyószórós pedig tőlük jobbra készült föl, Klenka pedig balra.

"Nasdovich! Egyenesen előttünk!" kiáltotta Ilari és megidézett egy újabb varázslatot. Klenka Hadigép páncélja körül rúna-koszorú villant, a varázslat fényétől a piros páncélja friss vérként ragyogott. A varázslat megduplázza majd a már eleve halálos tűzerejét egy rövid ideig, de előtte rá kell lőjön az ellenség. Nem hitte, hogy a harctól megrészegült Hadigép irányító rossz néven venné, a vastag páncélja pedig úgyis megvédi.

Ilari egy újabb üvöltő rohamra számított, mint amit Marovában átéltek, de ezek az orgothok, nehéz páncélban, módszeresen felmasíroztak a dombtető felé, pajzsaik falat alkotva. Pisztolyszerű fegyvereik voltak, amiket a rövid csövük fölső részén fogtak. Minden fegyver külsején valamiféle energia gyűjtő drágakő világított.

"Tűz!" kiáltott Roslov hadnagy, és a Téli Hadtest eleresztett egy sorozatot. A golyók belecsapódtak az Orgoth pajzsokba, de a legtöbb nem jutott át. Egy szerencsés lövés sisak és mellvért közt kapott el egy ellenséget, az vért spriccelve vágódott hanyatt. A társai azonnal lezárták a rést ami utána maradt.

Az Orgoth viszonozta a tüzet, a furcsa fegyvereik rövid, ugató hangot adtak ki. A vörös izzás és a fura, többszólamú fegyverzaj nyugtalanító volt. A lövések áldozatokat szedtek Ilari katonáinak első sorában, de ez kiváltotta a varázslata hatását, amint a lövedékek lepattantak Nasdovich őrmester harci páncéljáról.

A Hadigép gépágyúi felpörögtek és halált köptek az orgothokra. Egyesek viszonozták a tüzet, ami kiváltotta Ilari másik varázslatát, természetfeletti sebességgel ruházva föl Klenka fegyvereit. Végigsorozta az Orgothot süvöltő elégedettséggel. Sok golyó lepattant az ellenfelek nehéz pajzsairól, de mennyiség kompenzálta az átütőerőt. A nehéz golyók megtalálták a réseket a páncélokon és torkokat, térdeket és hasakat téptek fel. Féltucatnyi orgoth zuhant össze rekedt sikolyok közepette.

Sokat megöltek az ellenségek közül, de az Orgoth tartotta a sorait, és Ilari tudta, hogy ha nem törik meg a csapataik egységét, le fogják mészárolni a katonáit. Előrelépett, célpontot csinálva így magából, majd közelharcba küldte Kalapácsot és Szöget.

A két Rémfarkas két oldalról fogta közre az orgoth csapatot. Hosszú nyelű fejsze és lángszóró pusztított köztük. Testek repültek a levegőbe, összezúzva és széttépve; mások porrá égtek és földre roskadtak, fájdalmas vonaglás közepette. Ilari felemelte a rúnapuskáját és betöltött egy páncéltörőre rovott töltényt. Felidézte Toskar egy másik tanítását. Lőj le egy katonát és a katona mellette elveszi majd a bátorságát. Ilari az Orgoth alakzat közepéből válogatta a célpontjait, belesűrítve a varázserejét a fegyverébe, hogy megnövelje a tüzelési sebességet. Az áldozatait pontos fejlövésekkel szedte. Biztos halálok. Túlélők nélkül. Viszont azok nem törődtek a társaik halálával.

Az Orgoth alakzat elkezdett megbomolni, és kezdett világossá válni, hogy a lőfegyvereik lő távja nem túl nagy, egy olyan tény amit Roslov hadnagy elkezdett kihasználni azzal, hogy a gyalogságát lassan hátrafelé léptette, miközben fenntartották a rendszeres sortüzeket. Most az Orgothoz legközelebbi fenyegetés Ilari volt és harci gólemei, így az orgothok ezen legveszélyesebb célpontokra irányították a fegyvereiket. Kalapácsot eltalálta egy összehangolt golyómennyiség. Ilari érzett egy távoli nem-pont-fájdalom érzést, de hasonlót, amikor a gólem páncélra széttörött és az alatta lévő érzékeny hajtásláncok megsérültek. A warjack megrendült és a földre zuhant, maga alá temetve egy orgoth harcost.

Ilari a vállára kapta a puskáját és kivonta a kardját, ahogy az orgothok körbevették. Nem volt jó kardforgató, de a Druzsinában elég képzést kapott a rövid pengéjéhez, és a védőmezője kipótolta a közepes képességeit. Az orgothok tüskés pajzsokkal sújtottak le rá, és rálőttek rövid csövű mordályaikkal. Átszúrt a pengéjével a pajzsaik fölött, a testét elfordítva a lőfegyverektől. A pengéje arcokba és torkokba mélyedt, összekenve magát a vérükkel. Miközben harcolt, magával vitte Szöget, és a gólem égetett és átzúzta magát az Orgoth vonalakon. Ilari érezte a jókedv hullámait. Szög nyers agressziója és egyszerű dühe őt magát is beküldte az Orgoth sorok közé, egy olyan érzés közepette, amit Mesterlövészként sosem élt át. Ott, a halál kísértetévé változott, kinyúlva az árnyékokból, hogy elvegyen egy-egy életet. Itt, körbevették az ellenségei halálsikolyai, beborította az alvadt vérük, és a félelme elmúlt az erőszak forgószelében.

Roslov most brutális szuronyos rohamra vezette a gyalogságot, és Klenka is közéjük rontott, zúzva és lőve. Mégis, a megmaradt orgothok nem futottak el-- még akkor sem amikor Szög beborította őket a szuper forró lángjaival, még akkor sem, ha már mindig győzelmi reményük már rég elveszett. Az orgothok maradékának lemészárlása sokba kerül Ilarinak, sokkal több halottat hagyott ott a csatatéren mint ami szükséges lett volna.

Az adrenalin löket lassan lecsillapodott, az izmai reszkettek és fájtak, aztán ránézett a tucatnyi saját halott katonára és a húsz körüli orgoth halottra. Cserben hagyta a katonáit. Belesétáltak egy rajtaütésbe, és ezek a férfiak és nők megfizették a végső árat érte.

MK4 Háttér - 004 - A sötétség felemelkedése 4/

 Második fejezet: Sötétedés után

Délre futottak, maguk mögött hagyva a lángokat és Marova szörnyűségeit, átváltva a Vescheneg felföldek kopárságára. Ilari néha-néha megállt, és a horizontot kémlelte a puskája távcsövén keresztül. Bár fényes telihold volt, csupán sötét, havas tundrát látott. Ezidáig az út előttük tiszta volt.

Egy órával a szökésük után, Roslov hadnagy lépett oda hozzá, arcán a kimerültség pírja. "Uram, a katonák elfáradtak. Meg kell álljunk egy pillanatra."

Ilari félig undorral, félig beletörődve mordult egyet. Egyszer lefutott tizennyolc mérföldet, erdős terepen át, egy cygnari kapitány kilövése után, ellenséges vonalak mögött. Toskar hadnagy még le is szidta, hogy miért állt meg amikor elérte a khadori arcvonalat, ahelyett, hogy egyben végigfutott volna a gyülekezőhelyükre. Most már biztosan más idők járnak. "Öt perc, hadnagy."

Roslov bólintott és visszatért a többi katona közé.

"Mondj nekem egy állapotot a gólemeknél, Vislovski mester," kiáltotta Ilari. Fedor, Szögre támaszkodva, párás szemekkel, nem válaszolt. Ilari odament hozzá és megállt előtte. "Mester, egy kérdést tettem fel."

A férfi megrázta a fejét, mintha így akarna megszellőztetni. "Ö, rendben, uram. Megfoltoztam a páncélt amennyire csak tudtam, de nincsenek nagyobb sérülések."

Ilari rájött, hogy ki is tapogathatta volna a sérüléseket a Rémfarkasokon, ha összpontosít a telepatikus kapcsolatukra. Ám a régi megszokásokat nehéz volt levetkőzni; ilyen emberekre támaszkodott mint Vislovski szerelési és javítási kérdésekben a katonai pályafutása nagy részében.

Szög úgy tűnt hogy sérülésmentes, de Kalapács sántított egy kicsit a jobb lábára, amiről Ilari tudta, hogy valószínűleg hidraulikus szivárgás. Nem elég hogy lelassítsa a jacket, egyelőre. Mindkét jack még jó harci formában volt, de elég sok szenet égettek. Ilarinak két választása maradt. Vagy felpörgeti őket és megpróbál eljutni Skrovenbergig két egyben maradt jackkel, ám fennállt a veszélye, hogy kifogynak az üzemanyagból. Ezen felül, egy jól befűtött jack füstje könnyen a nyomukra vezethette az üldözőiket. Ezt megoldandó, megpróbálhat takarékosan mozogni, kevesebb füsttel, ám ez lassú haladást jelentett, és az ellenségeik utolérhették őket. Bár a Druzsinában oktattak warjack erőforrás gazdálkodást, az órák kizárólat elméletiek voltak. Ezelőtt nem igazán volt rá szükség, hogy ezzel nagyon foglalkozzanak. De ez azelőtt volt.

Ilari tovább marcangolta magát a döntéssel, az aggodalma egyre jobban megtöltötte a gyomrát, de végső soron a választás világos volt: fel kell készülnie a csatára. Hirtelen rádöbbent, hogy Vislovski mester végig beszélt hozzá, miközben ő az elméjével a gólemeket vizsgálta.  Néha nehezére esett megosztani a figyelmét a jackek és a közvetlen környezete közt.

"...sosem láttam ehhez foghatót," mondta a szerelő, láthatóan megrendülve, arcán az iszonyat sápadt holdja. "Harcoltam a Rémálom Birodalmával, még azokkal az átkozott aligátoremberekkel is, de ez olyan... olyan barbár volt."

A mester félelme ragadós lehetett, mint egy betegség. Egy ilyen dolog elterjedhet, tönkreteheti az egységek összetartását, és ha Ilari hagyja hogy hasson rá, a saját döntéseit is megkavarhatja. Közel tolta az arcán a mesteréhez és halkan odasúgta neki, "Elég. Összeszeded magad. Mozgásban fogod tartani ezeket a gólemeket. Segítsz nekem eljutni Skrovenbergbe, hogy figyelmeztethessük őket. Érhető vagyok?"

Vislovski nyelt és bólintott. "Igen, uram."

A dühe elpárolgott, és Ilari felsóhajtott. Nem tudott úgy vezetni, hogy csak parancsokat osztogat; lelkesítenie is kellett. "Az Anyaországért, így van?"

Valami megváltozott az öreg katona szemében, egy régi, konokság kezdett el sugározni. Az ajkai lassan mosolyra húzódtak. "Az Anyaországért, uram."

Ilari megfordult, ahogy meghallotta Nasdovich pilóta Hadigép páncélja sípolását és csörgését. A nő felcsapta a sisakrostélyát és úgy vigyorgott mint egy kisgyerek aki édességet kapott. Ilari néha elgondolkodott, hogy vajon az őrmester képes-e egyáltalán félni.

"Jó kis csetepaté, kapitány, nem gondolja?" A nő kacagott. "Koshke és Myshka már majdnem jóllaktak."

"Majdnem otthagytuk a fogunkat, őrmester."

"Igen, de mégsem," mondta a nő, még mindig vigyorogva. "Ez azt jelenti, hogy újra harcolhatunk."

Egy hosszú, szomorú üvöltés csendült föl valahol a hátuk mögött. Hogy egy ember volt, vagy egy vadállat, Ilari nem tudta megmondani, de ugyanúgy beleborzongott.

"Újra harcolni fogsz. Ez kétségtelen."

MK4 Háttér - 003 - A sötétség felemelkedése 3/

 Közjáték : Vörös felemelkedése

Sabbreth a pokoltűz táplálta warjackjei tüzes fényében állt. A fény vörösre festette a századnyi harcost, akik a hatalmas hajó gyomrában álltak. Milyen ideillő kép, talán egy jóslat. Sabbrethet elárasztotta a hatalmas éhezés a sok lélek iránt amiket nemsokára be fognak takarítani a Fellgoeth Infernál mestereiknek. Egy nagy áldozatot fog nekik bemutatni, elnyeri a kegyüket, és még hatalmasabbá válik majd.

A hajó megrázkódott, ahogy a partnak csapódott, és az elején lévő hatalmas palló lenyílt és lezuhant, mély puffanással csapódva a part homokjába. A fosztogatók parancsnokai rekedt kiáltásai egyre hangosabbak lettek, és a páncélos testek árja kiözönlött a partra. Sabbreth lassan követte őket, a két Sakál harci gólemje a két oldalán, az állatias jelenlétük az agyában mint a rosszindulat tengere. Lecsitította őket. Nemsokára jut elég vér és lélek.

Előttük terült el egy Immori falu ami már félig leégett. Az első hajók órákkal ezelőtt partot értek és könnyűszerrel legyőzték a lakosságot. Fosztogatók gyűjtötték most össze a foglyokat és hordták ki őket a partra, ahol könnyebben tudják őket feláldozni.

Egy nagydarab, sebhelyes fosztogató parancsnok közelített Sabbrethez, amikor a falu széléhez ért. Letérdelt előtte, fejét leszegezve, várva, hogy a nő megszólítsa. Egy pár pillanatig megvárakoztatta, majd így szólt. "Állj fel és jelents."

A parancsnok talpra állt. "A falut elfoglaltuk, hatalmas, és sok foglyot ejtettünk."

"Mi van Horruskhal és Kishtaarral?" kérdezte a nő, nevükön nevezve a hadvezér társait. Mindketten szövetségesek voltak és vetélytársak, mindegyik a másik elé törve a Fellgoeth mesterek kegyéért vívott harcban.

"Még nem kötöttek ki, ó hatalmas," mondta a parancsnok.

Sabbreth mosolygott. Ez jó volt. Ő volt az első, és a hódítása előbb kezdődik el mint a riválisoké.

A parancsnok arca elfehéredett, összehúzódott és félrenézett. Sabbreth érezte a félelmét, mint egy hulla bűzét. "Mi egyéb jelentenivaló van parancsnok? Azonnal szólj."

"A városon kívül ellenállásba ütköztünk, hatalmas," mondta.

"Megsemmisítettétek őket?"

"Nem, hatalmas. Keményen küzdöttek, és egy harci varázstudó annak harci gépei is velük voltak. Átvágták magukat fosztogatók tucatjain és dél felé elmenekültek."

Sabbreth grimaszolt. A keze viszketni kezdett a pengék iránt, amik a derekán lógtak. Rendes esetben nem tűrte volna az efféle bukást, de a parancsnok még rendelkezhetett kulcsfontosságú információval. Számítottak ellenállásra, persze, de a lappangó kételyek az Immoriak erejével kapcsolatban, kikkel egy Orgoth sem találkozott már évszázadok óta, újra a felszínre törtek az fejében. Ha egy varázsló és a gépei ennyi ellen győzni tudtak, vajon mire képes egy teljes hadsereg belőlük?

"Alkoss egy portyázó csapatot és üldözd őket. Nem szólhatnak a kikötővárosoknak délen."

"Igen, hatalmas." A parancsnok indulni készült.

"Parancsnok," mondta Sabbreth, megállítva a férfit lépés közben. "nem okozz újra kudarcot. A harci boszorkányok mindig újabb és újabb lelkeket szomjaznak."

MK4 Háttér - 002 - A sötétség felemelkedése 2/

 Bár gyorsabbak voltak mint a nehezebb harci gólemek, a Rémfarkasok lassabb haladásra kényszerítették a csoportjukat, mint amit Ilari szeretett volna. Nasdovich őrmester és a Hadigép páncélja csak tovább lassították őket. Mesterlövészként ahhoz szokott, hogy gyorsan terepre kerüljön, elvégezze a küldetését és aztán gyorsan visszavonuljon. A csatamágusi és kapitányi kinevezése, különösen ezekben a nehéz időben, rákényszerítette hogy alkalmazkodjon, és új módokat tanuljon ki a saját és sokszínű csapata képességei kiaknázására. Már nem volt rá lehetőség összegyűjteni egy csapat Mesterlövészt, Embervadászt és Kosszita íjászt, akik képesek voltak bármilyen terepen átvágni, legyűrni az ellenfelet egy villám rajtaütés során, vagy követni őket csendben a vadonon keresztül, egyenként levadászva őket. Ezek a seregtestek és specialisták egy olyan khadori sereg részei voltak, ami már nem létezett.

Egyre közelebb kerültek a keleti horizont fölé szálló füsthöz, és Ilari visszapillantott a mostani csapataira. Az alakzatuk csapzott volt, és a menetsorból ki-be szállingóztak, inkább egy felfegyverzett csőcselék, mint katonák fegyelmezett csoportja.

"Roslov hadnagy," Kiáltotta Ilari a két warjackje, akiket fejben már Kalapácsnak és Szögnek kezdett hívni, kazánzaját túlharsogva. A Druzsina oktatói óva intették őket a jackek elnevezésétől, nehogy túlságosan kötődjenek egy géphez amit aztán föl kell majd áldozni egyik pillanatról a másikra, de a nevek mégis maguktól alakot öltöttek a fejében. "Jöjjön ide."

Roslov odakocogott, megkerülve Klenka hatalmas Hadigép páncélos alakját. "Uram?"

"Hadnagy, nemsokára veszélyes helyzetbe érkezünk, amiről keveset tudunk, egyetért?"

"Egyetértek."

"Akkor miért nem képes a három szakasznyi Téli Hadosztály, aminek ön a parancsnoka, tartani az átkozott alakzatot?"

Roslov szeme kitárult. "Én...Sajnálom uram. Még alig vannak kiképezve, és ez sokaknak az első bevetés..."

"Nem akarok kifogásokat hallani, hadnagy." Keletre mutatott, ahol Marova faluja már kevesebb mint két mérföldnyire volt. A füst egyre sűrűbbé vált, és a tűz vörösen égett az alkonyodó horizonton. "Nem fogok oda besétálni felkészületlenül."

"Értettem, uram." Mondta Roslov és tisztelgett. Ilari röviden elgondolkodott, hogy a fiatalabb hadnagy leszidása jó döntés volt-e. Ő maga sok alkalommal megélte az öreg Toskar haragját. Ezután felcsendült Roslov hangja, mintha kiképző őrmester lenne egy díszfelvonuláson. A csapatok tökélesen hadrendbe kerültek másodpercek alatt, és Ilari megengedett magának egy rövid mosolyt.

Tovább haladtak és átjutottak a domb gerincén, ami Marova fölött emelkedett. Sikolyok áradata hömpölygött feléjük a faluból, kétségbeesett, üvöltő, és fájdalmas. Marova mögött, a Meredius partján tucatnyi hatalmas hajó állt, olyanok, amilyenekhez foghatót Ilari még sosem látott. A központi hajótestet két hosszú henger fogta közre, mindkettőn lapátos kerékkel. Nézte, ahogy az egyikük nekiment a partvonalnak, kivonszolva magát a vízből a lapátkerekekkel, mintha egy partra vetett tengeri szörny lenne. A hajó minden porcikája faragott, bámuló, gonosz arcokkal és vigyorgó koponyákkal volt borítva. Egy lejárópalló csapódott ki a partra, miközben a középső hajótest kinyílt mint egy hatalmas fekete száj és félelmetes alakok árját öklendezte a partra.

"Mi...mik ezek?" mondta Vislovski mester. "Menoth az égben, úgy néznek ki mint..."

A mester hátrébb lépett, láthatóan nem tudta megfogalmazni a látott szörnyűségeket, de Ilari képes volt rá,--kénytelen volt, már csak azért is, hogy a mérgező szót kiürítse az agyából.

"Orgoth."

Ilari levezette a csapatait a domboldalon. Látta, hogy alakok mozognak feléjük. Egyesek a falusiak voltak - a segítségkiáltásaik trombitaszóként csapódtak közéjük. Mögöttük jöttek a támadók sötét hullámként, a haragos üvöltésük és vérszomjuk árja egyre csak növekedett. A hangzavartól Ilari hátán fölállt a szőr és jeges borzongás futott végig a gerincén.

"Egy tüzelőállást alakítsatok ki itt!" Kiáltotta és megállt. Orgoth harcosok százai özönlöttek lefelé a hajókról. Ez a látvány és maga a gondolat, hogy az Orgoth visszatért annyira iszonytatóan képtelenségek voltak, hogy majdnem hisztérikus nevetéseben tört ki.

A Rémfarkasok harci kedve átáramlott rajta mint primitív agresszió, növelve a félelmét. Lefojtotta és beengedett a tudatába a harci gólemek dühéből egy keveset. A harag jobb volt mint az iszony.

A Téli Hadtest három tűzvonalat alakított ki, golyószórókkal a szárnyakon. Roslov hadnagy kivonta a kardját és a mordályát is és készen várakozott a katonáival.

"Civilek is vannak itt," kiáltotta Ilari. "Óvatosan célozzatok!". Mesterlövészként úgy képezték, hogy a civil veszteségek nem elfogadhatók. A mesterlövész hadnem megkövetelte a pontosságot -- a járulékos károkozás bukást és szégyent jelentett.

A falusiak első hulláma elérte őket, megtorpant egy pillanatra, majd rájöttek, hogy Ilari serege a sajátjaik és nem a kínzásukra és megölésükre küldött szörnyek. Egy asszony akinek fél arca megégett és vérzett, Ilari lába elé vetette magát. "Segítsetek rajtunk, könyörgöm!," sikoltotta. "mindenhol ott vannak !"

"Kik azok?" kiabálta Vislovski mester az asszony felé, az arcán a félelem szinte olyan volt mint azé. "Ki van mindenhol? Az Orgoth?"

"Ti ott!" kiáltotta Ilari két fiatal férfinak a falusiak csoportjában, miközben azok elfutottak mellette. "Vigyétek magatokkal ezt az asszonyt. Azonnal." Azok fölkapták a sérült nőt és tovább futottak. Ilari újra a saját katonáihoz fordult.

"Mester, azonnal szedd össze magad." Megértette a férfi iszonyát, de most nem volt erre idejük. Szüksége volt a szerelőre.

Vislovski reszketve belélegzett és a vállára kapta a lángvágóját és szegecselőpisztolyát. A szegecselő inkább bolt szerszám mint fegyver, de olyan erővel lőtte ki a vasmagját, hogy az át tudta ütni egy warjack páncélját. "Igen uram. Röstellem."

"Maradj a jackek közelében." mondta Ilari.

Vislovski bólintott és elfoglalta a helyét Szög mögött.

Falusiak újabb hulláma futott el mellettük, túl rémülten, hogy segítségért könyörögjenek, és akik mégis megtették, Roslov utasítására Skrovenberg felé folytatták útjukat, az volt a legközelebbi város ami képes volt menekülteket befogadni. A hódítók utol érték a legutolsó falusiak csoportját, acél villant a lángok fényében.

Ilari a vállához emelte a rúnázott puskáját és belenézett a távcsőbe. A célkeresztjét ráhelyezte az egyik vad kinézetű, két görbe pengét forgató harcosra. A harcos páncélja fekete és arany volt, díszes, a fejét pedig félelmetes sisak fedte, kitüremkedő szemrácsokkal, mely rovarszerű kinézetet kölcsönzött neki. Az Orgoth felemelte az egyik pengéjét, hogy lesújtson áldozatára.

Ilari egy maximális sebzést okozó bűbájjal rovott golyót töltött be és meghúzta a ravaszt. A rúnapuska nekifeszült a vállának és tüzet és mennydörgést okádott magából, a varázsgolyó pedig célt talált. Az Orgoth feje eltűnt a nyakából kirobbanó vérgejzírben, csontdarabokat szórva szanaszét. Csupán hús és vér, gondolta Ilari. Megölhetőek.

Ezen a ponton már több Orgoth volt mint falulakó és Ilari eldöntötte, hogy kockáztatni fog: keményen lecsap rájuk, hogy ezzel tompítsa az ellenség lendületét. "Mindenki, tüzet nyiss!"

A golyószórósok kattogása csendült föl először, majd utána a lövészek egyenkénti pufogtatásai. Klenka előrelépett egy örömüvöltéssel, amit a zárt sisakja fémessé és félelmetessé változtatott. A forgócsöves ágyúi halálos süvöltéssel pörögtek föl.

Előttük, Orgoth harcosokat kaszáltak le a golyók, járták át a szerveiket, és tépte szét őket a golyószórók tüze. Mégis csak haladtak feléjük. Többet is tettek a haladásnál, rohamozni kezdtek. Egyre több szállt le a hajókról, és minden lelőtt harcos helyét kettő foglalta el a lángoló faluból.

Ilarit az ösztönei arra hajtották, hogy használja a puskáját, ereszkedjen féltérdre és öljön óvatosan elhelyezett lövésekkel. Ezt tehette volna meg egy Mesterlövész, de most már csatamágus volt. Elméjével kinyúlt Szög felé és utasította a Rémfarkast, hogy süsse el a mozsárágyúját. Az ágyú morajlott és a robbanó töltet átsüvített a fejük fölött, majd föld és testek kitörését váltotta ki kétszáz yardnyira magától. Ilari újra és újra lőtt, de az Orgoth szüntelenül özönlött feléjük. Ilari katonái nemsokára kézitusába kell bocsátkozzanak velük. 

"Közelharci alakzat," kiáltotta. A Téli Hadtest katonái rövid nyelű baltákat kaptak elő és görbe pengéket. Ilari egyelőre még nem vonta ki a saját rövid kardját, csak tovább szedegette le egyenként az ellenségeket puskájával. Már pár tucatnyit megöltek, és alig látszott a támadók tömegén.

Az Orgoth pengék üvöltő hordájaként szakadt a nyakukba. Közvetlen közelről, a vadságuk még nyomasztóbb volt. A testüket bizarr tetoválások fedték és a páncéljuk, bár lenyűgöző tervezésű volt, egy pokoli, embertelen kinézetet kölcsönzött nekik. Ilari előreküldte a warjackjeit, és Kalapács baltasuhintása félbevágott két orgoth harcost.  Szög lángszórója beborított további hármat. A gólemek állatias öröme áthömpölygött a lelki kapcsolatukon Ilari felé. Egyetlen tanuló warjack sem sugárzott egyebet, csupán lomha beletörődést.

A csata gyorsan kaotikussá vált. Ilari hamarosan egy hatalmas, kék tüzet árasztó fejszét és pajzsot forgató Orgoth harcossal találta magát szembe. A nő első csapás alatt elhajolt, letérdelt és egy kézzel tüzelt a puskájával, a földre támasztva a puskatust. A páncéltörő rovott golyó az orgoth mellkasát találta el, átszakította a páncélját és hátrafelé leterítette. Ilari felállt és egy golyót röpített a koponyájába.

Balra pillantva, látta, hogy Roslov hadnagy két orgothal hív, akik görbe pengéket forgattak mindkét kezükben. A nő kardja egy acél fergeteg volt, ahogy az egyik támadó csapását hárította, a másikat pedig a mordályával célozta. A hárításait elegánsan válaszcsapásokká alakította, majd a megmaradt orgoth torkát átdöfte a kardjával, pontosan a mellvért és a sisak közt.

Ilari gyorsan ránézett a gólemjeire. Úgy tűnt, hogy az orgothok nem tudták egyelőre áttörni a Rémfarkasok páncélját, és Kalapács és Szög véres rendet vágott azok közt akik ilyennel próbálkoztak. Ez viszont nem fog örökké tartani, tudta jól.

Az orgoth most már a Téli Hadtesttel harcolt, és Ilari meglepődött, hogy a zöld csapatai nem ijedtek meg és fogták menekülőre. A bátorság nem tette őket jobb harcosokká, és a fájdalmas ordítások és a fekete vérpatakok komor képet festettek a csatáról. Roslov ki-be mozgott közelharcokból, a pengéje és pisztolya kaszálva az ellenfeleket. A jelenléte kétségkívül lelkesítette a katonáit, de nem lesz elegendő.

"Klenka!" kiáltotta Ilari. A Hadigép pilóta közben félrecsapkodta a harcosokat a páncélozott ökleivel és   a gépágyújával darálta őket közvetlen közel közelről. "Támogasd a gyalogságot!"

Klenka félresöpört egy orgothot és a gyalogság felé futott.

Fájdalomszerű élmény terjedt Ilari agyában. Kalapács megsérült. A gólem körül nyüzsögtek az ellenségek-- az Orgoth ellepte mint dühös hangyák, kaszabolva és zúzva. Egyeseknek sikerült bejutniuk a páncélja mögé. Ilari utasította Szöget, hogy lángszóróját süsse el közelről. A lángok nem voltak elég forrók, hogy Kalapácsban kárt tegyenek, de az orgoth harcosokat megégette és megölte.

"Mester, kárjelentést!"

Vislovski megjelent Kalapács mögött, arcán a feje búbjáról folyó vérrel. "Átütötték a páncélját. Rögtön megfoltozom!" A hegesztőpisztoly fénye nemsokára bevilágította az éjszakát, Ilari pedig újra a csata felé fordult. Egyszerűen fogalmazva, elveszett. Hogy még rosszabb legyen, még több hajó jelent meg a part közelében és egyre több Orgoth szállt ki.

Klenka csatlakozott a gyalogsághoz, ágyúival és ökölcsapásaival újra lelket öntve beléjük. Hamarosan az Orgoth harcosok holtan feküdtek, lehetővé téve Ilarinak és katonáinak egy rövid pihenőt. Újra felemelte a puskatávcsövét és állított a nagyításon. A falu még mindig égett, és nem minden falusinak sikerült elmenekülni. Ezek a szerencsétlen párák nem haltak meg azonnal; helyette, leteperték őket, megkötözték, majd a hajók felé hurcolták őket. Férfiaknak, nőknek és még gyerekeknek is ugyanez a sors jutott. Feldühítette és megijesztette Ilarit. A környéket kémlelte, és a távcsöve egy szörnyű alakra tévedt. 

"Uram," Roslov hangja kizökkentette, mielőtt még jól meg tudta volna vizsgálni a látottakat. A hadnagyot vastagon borította az alvadt vér, de úgy tűnt hogy nem szenvedett sérülést. "Mik a parancsai?"

Ilari megrázta a fejét, hogy kiürítse a szörnyű képeket, de a dühe megmaradt. "Lemenetelünk oda és megmentünk annyi embert amennyit csak tudunk."

"Uram, én..." mondta Roslov, visszapillantva a megmaradt csapatukra. "Ha az a parancsa, hogy ma meghaljunk--"

"Elviszik a foglyokat, hadnagy," mondta, a helyettesére mordulva. "Hallotta a legendákat, tudja mit fognak velük tenni."

Az öreg Toskar hangja hirteten áttörte Ilari dühét. Lőj, ölj, majd vonulj vissza. Majd újra. A Mesterlövész tiszt jeges nyugalma és félelmetes keményfejűsége legendás volt, ugyanúgy, ahogy a bevált harci taktikákhoz való ragaszkodása is. Gondolkodj, ne csak egyszerűen reagálj. Minden lépés, minden lövés céllal kell történjen.

Ilari jobb keze rámarkolt a puskája tusára. Gondolkodj, ne csak reagálj. "Mennyi Téli Hadtest maradt meg?"

Roslov nyelt és a fejét csóválta. "Az eredeti erőnk fele."

Ilari újra megvizsgálta a gólemei állapotát. Még mindig jó harci formában voltak.

"Támadunk hát?"

"Nem," mondta Ilari hosszú szünet után. Látta, hogy további Orgoth indul az irányukban. Még mindig messze voltak, ha most elindulnak, el tudnak szökni. "Skrovenberg felé vesszük az irányt. Figyelmeztetjük őket és csatlakozunk a védelemhez a támadók ellen."

Roslov arcán jól látható megkönnyebbülés futott át. "Felkészítem a Hadtestet az indulásra."

Elmasíroztak a lángoktól, a pusztítástól, a szörnyű üvöltéstől és vérszomjtól. Ilarinak minden lépés fájt, amit az ostromlott Marovától távolodva tett, ám nem nyert volna semmit, ha itt elesik.  A katonái és ő talán az egyetlenek akik látták az Orgothot és az eddigi tudásuk felbecsülhetetlen lehet.

Ahogy gyors ütemben elindultak a Vescheneg felföldön át Skrovenberg felé, egy kép megmaradt az elméjében, fényesen és iszonytatóan. Amikor végignézte a hódító sereget, a tekintete megakadt azon a borzasztó formán. 

Szörnyű volt látni, de a tornyosuló, páncélos szörnyeteg, aminek vörös fény lüktetett a mellkasában csak egyetlen dolog lehetett. 

Az Orgoth tanult az régmúlt vereségéből és már saját készítésű harci gólemekkel tért vissza.