MK4 Háttér - 009 - A sötétség felemelkedése 9/

Harmadik fejezet - Sötét menedék

A felkelő nap gyenge sugarai áthatoltak a fák között de nem nyújtottak se fényt se megnyugvást, ahogy Ilari és csapatai maradéka átfutottak az erdőn. Mögöttük a vérszomj rikácsoló üvöltései visszhangzottak, ahogy az ellenség üldözőbe vette őket.

Visszapillantva a válla fölött, látta ahogy páncélos figurák rohannak a fák között, minden ugrással egyre közelebb kerülve. Eszébe jutott, hogy meg kéne fordulni és egy végső csatát vállalni, de a csapatai szinte teljesen kifogytak már a lőszerből, és az Orgoth fogság túl szörnyű gondolat lett volna.

Így, tovább futottak.

Egy újabb ziháló pillanattal később Ilari előtört a fák közül és megpillantotta a Lothpool folyót, ahogy elterül előttük. Azon túl, a nagy kikötőváros, Skrovenberg falai magaslottak. A folyó át és körbefolyta a várost, lehetővé téve az ország belsejéből szállított áruk átvételét, majd továbbvivését a pörgő kikötőn keresztül.

Egy energialöket és remény futott át Ilari agyán és felkiáltott. "Futás! Már majdnem ott vagyunk!"

A csapatuk -- egy csatamágus, egy utolsó parázson futó harci gólem, egy tucatnyi viharvert Téli Hadtest katona -- egy emberként futottak a folyó és a hatalmas híd felé ami átívelt fölötte. Ilari elmormolt egy hálát Menothnak, hogy a híd még mindig le volt eresztve.

Nem sokkal távolabb mögöttük, az Orgoth üldözőik felbukkantak az erdő fái közül. A város látványa nem tántorította el őket. Folytatták az üldözést vérfagyasztó üvöltések közepette.

Ilari elérte a hidat, egy vasfából és acélból épült hatalmas építményt a Lothpool fölött. Már csak húsz yardnyi távolság maradt a parttól a magas kapukig. A kapuk fölött, a mellvért hézagai között, lefelé néző arcokat látott, majd nemsokára ezek helyén puskák jelentek meg, és lövések dördültek el Ilari feje fölött. Egy pillanatra arra gondolt, hogy a skrovenbergi katonák ellenségnek nézték a katonáit, de egy gyors hátrapillantás eléje tárta a megtántorodó és eleső Orgoth harcosokat, ahogy lekaszálták őket a pontos lövések a falak tetejéről. 

A katonái maradéka elérte a hidat, és Ilari a kapura mutatott. "Emeljétek fel a hidat!, Emeljétek fel a hidat!"

Az orgothok már a Lothpool partjánál jártak, mikor hatalmas fogaskerekek csikorgása hallatszott Ilari talpa alatt. Lassan, a híd elemelkedett a földről, és hamarosan Ilari már lejtőnek lefelé futott. Orgoth harcosok vetődtek a partról és egy páran elkapták a híd peremét ahogy az emelkedett; többen beleestek a vízbe és a páncéljuk súlya a mélybe rántotta őket. 

Egy tucatnyi ellenség jutott föl a hídra, de lelövöldözték őket a várost védő erők.

A kapuk kinyíltak, ahogy a híd emelkedett és Szög elvesztette az egyensúlyát, és a kilenc tonnás gólem elkezdett csúszni, mint egy vörös, füstöt okádó görgő kőszikla a város felé. A macskaköves utcának csapódott a kapukon túl hatalmas csattanással, de az Ilarival összekötő mentális fonal éreztette, hogy nem sérült meg komolyan. A warjack talpra állt, vagy ötven katona gyűrűjében, akik tágra nyílt szemekkel bámulták.

Ilari félig futott, félig becsúszott Skrovenbergbe, a többi katonájával egyetemben. Az emelkedő híd elérte a végpontját és hangos durranással ütődött neki a falnak. Ilari előrehajolt, a térdeire tette a kezét és levegőért küzdött. Mérföldeket futott annak idején Mesterlövészként, de akkor nem gátolta a páncél. Még úgy is, hogy a bűvös turbina a páncéljában elvett a cipelt súlyból, az érzés sárban futáshoz hasonlított. Roslov, Vislovski, és még Nasdovich is úgy néztek ki, mintha Urcaenen keresztül futottak volna át, és ez nem is volt olyan távol a valóságtól. A maradék gyalogság, akik Jéglesből indultak vele útnak még rosszabbul festettek, de legalább éltek még és jelenleg biztonságba kerültek.