Első fejezet: Sötét hajnal
Ilari Borisyuk kapitány fölemelte a rúnapuskáját a vállához és belenézett a távcsövébe. A régi felettes tisztje, a most már feloszlatott Mesterlövész Hadtestnél, már rácsapott volna a tarkójára a puskatusával, mondván ne használja másra a távcsövet bármi másra, mint az ellenség koponyájának átlövésére. Ám Toskar hadnagy már rég halott volt, együtt a legtöbb régi katonatársával akikkel együtt tanultak, és Ilari most már csatamágus volt, és ez a tény még mindig szürreálisan hatott.
Átvizslatta a Vescheneg Felföld lankás dombjait, de csupán a tundrát látta és havat. Keletre fordult, és ott, a távoli horizonton, észrevett egy fekete füstoszlopot. Vállára vetette a puskáját és összevonta a szemöldökét. Marova falu volt abban az irányban. Az anyjával, aki egykor a Téli Gárda katonája volt, halat vásároltak ott régen, mikor eltávozáson volt egyszer. Az nem sokkal azelőtt volt, mielőtt a tehetsége megnyilvánult volna, és elküldték volna a Druzsinába, hogy ott csatamágusnak képezzék ki. A világ utána nem sokkal káoszba és halálba robbant, és az anyját elsodorta az ár. Soha többé nem látta már.
"Mit lát, Kapitány?" Zökkentette ki egy hang a háta mögül. Megfordult és üdvözölte a helyettesét. Stefka Roslov hadnagy magas volt és vékony, a fűzfaszerű alkata átviláglott a nehéz bőrökön és a mellvértjén is. A fiatalos arc, ami az usankája alól nézett rá, fókuszált volt, és a nő világos zöld szemei intelligensen villogtak. Egy hosszú, egyenes kardot viselt a csípőjén, nem a Téli Hadtest tisztjeinek hagyományos felszerelését, de Ilarinak már régebben említették, hogy a nő pokolian ügyes volt a pengével és az a családja örökségét képezte.
Ilari nyelt egyet és a szakállát markolta. "Füstöt."
"A támadók?" szólt Fedor Vislovski Fő Szerelő. Mintha a fiatal Roslov hadnagynak a szöges ellentéte lett volna, Fedor öreg volt és viharvert, teste mintha csupán izmokból és sebhelyekből állt volna. Az arca barázdás mint egy régi pergamen, a rövidre nyírt haja szürke glória a szögletes fején. "Csupán kalózok, én azt mondom. Nincs rá ok, hogy így kivezényeljenek bennünket."
Ilari újra egy pillantást vetett a Téli Hadtest szedett-vedett csoportjára akiket magukkal hoztak Jéglesből. Felük még sosem látott harcot, és a legtöbbjük nem tűnt idősebbnél huszonöt télnél, kivéve azt a párat akik több mint ötvennek látszottak.
Vislovski mester mintha a gondolatai olvasta volna. "Ha valami keményebb lesz ott mint kalózok, ez a brigád nagy bajban lesz."
Ilari a fejét rázta. "Yoslik parancsnok nem küldött volna ki bennünket csupán kalózok miatt. Valami rosszabb."
Felidézte a parancsnok aggódó arcát, amikor érte jött az ebédlőbe Jéglesben, ami egy magányos világítótorony és egyben Khador legészakibb erődítménye volt. A beszélgetésük rövid volt, de aggasztó.
"Magaddal viszel annyi katonát amennyit tudsz és elmentek Brone ponthoz." mondta Yoslik. "Furcsa hajókról szóló jelentéseket kaptunk, amik ott kikötöttek."
"Furcsa hajók? Van róluk bármi más értesülés?" válaszolt Ilari. Hirtelen rossz érzés kezdett terjedni a gyomrában.
"Semmi, azon kívül, hogy nem illettek bele az egyik eddig ismert alakba vagy gyártmányba" csóválta a fejét a parancsnok. "Megrémült parasztok túlzásai, minden bizonnyal."
"Uram, csak két hete jöttem a Druzsinából--" kezdte Ilari. Hiba volt.
"A khadori hadsereg csatamágusa vagy. Elvárom tőled, hogy vezess." mondta Yoslik. A hangneme még szigorúbbra váltott. "Most pedig szedd össze a csapataidat és azonnal induljatok."
Ilari kiválogatta a katonáit és egy órán belül úton voltak.
Ez volt az első bevetése parancsnokként. Nem régen emelték kapitányi rangra, a legalacsonyabb rangra amit csatamágusnak adni szoktak. Előtte őrmester volt a Mesterlövészeknél, Toskar hadnagy parancsnoksága alatt. Megmondták neki kire célozzon. Kit öljön meg. Most ő vezeti célra a többieket, ahogy Toskar vele tette. És nem lesz olyan egyszerű mint meghúzni a ravaszt.
"Lehet, hogy Cryx?" kérdezte Roslov hadnagy.
"Nem tudom." Miközben kimondta, Ilari rájött, hogy az ilyen válasz nem fog bizalmat ébreszteni a másik tisztben. Elfedte egy paranccsal. "Gyűjtsd össze az embereket. Indulunk tovább."
"Igen, uram." Roslov odament ahol huszonöt Téli Hadtestes guggolt a hóban, főleg puskákkal és pár golyószóróval felszerelve. Hátukat egymásnak vetették, hogy egymást melegítsék. Ilari megtiltotta nekik a tűzgyujtást, nehogy észrevegye őket az ellenség. Ennyi tudásra biztosan hagyatkozhatott a régi mesterlövész napjaiból.
"Nincsenek 'jackjaink uram." mondta Vislovski mester. "Ha több vár ránk mint kalózok, jó lenne ha egy Tipró vagy kettő."
Nem voltak már Tiprók aktív szolgálatban évek óta. Ilari emlékezett ezekre a hatalmas harci gólemekre, amikor Khador seregei alkalmaztak, olyan legendás nevekkel, mint Kratikoff és Irusk, nevekkel, amiket sokszor hallott odaát a Druzsinában. Nevekkel, amikhez majd őt is hasonlítani fogják.
Ilari egyetértett Vislovski mester véleményével, bár a saját tapasztalata a harci gépekkel pár kopott edző jackkel való edzésre korlátozódott.
"Megállunk még egy helyen, mielőtt a tengerpartra mennénk."
Druska faluja nem volt feltüntetve semmilyen térképen. Elsősorban, mert nem volt több négy-öt épületnél, mely körbeölelt egy szélesebb útszakaszt. Másrészt, mert egy régóta titokban tartott khadori utánpótlás bázis volt, és a férfiak és nők akik a falut lakták vagy aktív vagy már leszerelt katonák voltak. Egy torzonborz Téli Hadtest őrmester várt rájuk az egyik alacsony épület előtt, ez a töpörödött barakk volt a katonák alvóhelye.
"Kapitány," szólt az őrmester és tisztelgett. "Petrovik őrmester vagyok, uram."
Ilari biccentett üdvözlésképpen. "Őrmester, van felszerelésetek a számomra."
Petrovik bólintott. "Így van uram. Kövessen."
"Mester, jöjjön velem." mondta Ilari. "Roslov hadnagy, vigye az embereket a barakkba, melegítse föl őket és etesse meg őket, de harminc perc múlva legyenek indulásra készen."
"Uram," válaszolta Roslov és elsietett teljesíteni a parancsot.
Petrovik őrmester odavezette őket a falu legnagyobb épületéhez, az egyetlenhez ami valóban hasonlított katonai raktárra. A pajta szerű kétszárnyas kapuk elég nagynak tűntek, hogy egy harci szekérrel is be lehessen férni, és amikor az őrmester kinyitotta, fegyverolaj és puskapor szaga özönlött kifelé. Bent, petróleumlámpák sárgás fénye alatt, fegyverekkel teli állványok és lőszer.
Ezen katonai bőség közepette állt két hatalmas alak, a páncélzatukat friss vörös festék borította. A gépek, melyekkel a Vas Királyságok a háborúikat vívták, emberformájúak voltak, két kar, két láb, és alacsonyan előrehajlott fej, a páncélozott testükön. Hatalmas ereje gőzturbinák mozgatták őket, és a primitív agyuk, miket cortexnek hívtak, képes volt egyszerű gondolatokra és tájékozódásra. A legfőbb előnyük az volt, hogy az agyuk összekapcsolható volt a csatamáguséval, így telepatikusan parancsokat kaphattak tőle, és annak a mágikus forrásából további erőre tehettek szert.
"Csak föl kell őket kapcsolni és lehet velük összefonódni, uram," mondta Petrovik őrmester.
Vislovski grimaszolt. "Kicsik ezek warjacknek."
"De gyorsabbak," válaszolta Ilari. Az új Rémfarkas osztályú harci gólem még így is masszívabb volt mint a Cygnari vagy Ordi megfelelőik, de a régi lomha, lehengerlő khadori modellekhez képest gyors volt és fürge. Pont egy olyan warjack ami passzol egy volt mesterlövészhez. Az első Rémfarkas egy tolólapát szerű pajzzsal volt fölszerelve a bal kezén, míg a jobb kezében hosszú nyelű harci baltát tartott. A másikat távolsági harcra szerelték föl, és a jobb keze helyén egy hatalmas mozsárágyú meredt rájuk. A bal öklébe lángszórót szereltek, hogy a közel jutó ellenségekkel is el tudjon bánni.
"Felkapcsoljam őket?" kérdezte Vislovski mester.
"Tedd meg." Ilari mély levegőt vett, hogy megnyugtassa magát. Bár csatamágusként idősnek számított -- a tehetsége harmincöt éves korában jelentkezett, szemben a jellemző tizenéves korral -- jó eredményei voltak a gyakorló warjackek irányításában a Druzsinánál. De ezek a gólemek, harcra tervezve, és a cortexeik agresszívabbra csiszolva megzabolázásra és irányításra szorultak.
A mester begyújtotta a Rémfarkasok kazánjait, és a pára elkezdett felépülni, mély, morgó süvöltéssel. Nemsokára a hidraulikus nyomás elegendő volt, hogy a warjackek meg tudtak mozdulni. A baltás Rémfarkas felemelte a fejét és enyhén feszíteni kezdte az őt egy helyben tartó hámot.
"Ö, Kapitány," mondta Vislovski mester, "nemsokára egy kicsit izgágák lesznek, ha nem lép velük hamarost kapcsolatba."
"Tudom jól," mondta Ilari gorombábban mint szerettem volna. Bocsánatkérésre nyitotta a száját, de megállította magát. Úgy csak kevésbé magabiztosnak fog tűnni. Előrelépett és rátette a kezét az első Rémfarkas vázára. Érezte az elméjét az acél mélyén, és a belőle sugárzó nyers agressziót. A gép szemei kéken villantak, és az övé is, belepve a fegyverraktár belsejét fényükkel, ahogy a gólem és a csatamágus tudata egybeolvadt.
Nyugalom, parancsolta Ilari, és a gólem abbahagyta a hám feszítését. Megismételte a folyamatot a másik csatagéppel is, így már három részre oszlott a tudata -- a sajátjára és a két gólemére. Elsőre felkavaró érzés volt, de aztán, elkezdte lekeríteni a warjackek tudatát, kiűzve őket a saját gondolatai közül.
"Megvannak," mondta hangosan Ilari. "Engedd el őket."
Vislovski mester eltávolította a láncokat és más korlátozókat melyek egy helybe kötötték a gólemeket amikor ki voltak kapcsolva.
Kövessetek.
Ilari kiment a hóra, nyomában a két hatalmas géppel, a vörös vázuk és vas jelvényeik ragyogtak a téli napsütésben. Az Ilari páncéljába épített bűvölt turbinája ellátta őt mágikus fókusszal, amit aztán továbbítani tudott a gépeibe, így pontosítva és erősítve a támadásaikat. Bizsergő érzés vonult végig a gerince mentén, az egész testében.
"Kapitány," mondta Petrovik őrmester, "Van még egy egységnyi felszerelésem nektek."
"Még egy gólem?" Egy pillanatra pánik járta át Ilarit, mikor belegondolt mennyi energia kell majd három irányításához.
Az őrmester a fejét csóválta, majd aggódó arccal így szólt. "Nem egészen."
A széles, hóborította útra mutatott, ahol egy ember közelített, egy hatalmas, tornyosuló alak. Hallotta a Hadigép páncél gőz mozgatta ízületeit ötven yardnyiról. Ez az egyik új, gépágyús modell volt, ezt könnyebb volt irányítani, a mérete pedig egy könnyű harci gólemével vetekedett. Mindkét karja alatt egy-egy gyors lövetű gépágyút hordozott, melyek képesek voltak lekaszálni egy teljes gyalogsági szakaszt másodpercek alatt.
Amikor a Hadigép irányítója közel ért, az irányítója sisakja fölnyílt és fölfedte egy vigyorgó nő arcát, körülötte izzadtság áztatta szőke hajkorona, szemei hatalmasak és kerekek. Egy fajta frenetikus lelkesedéssel bírt.
"Borisyuk kapitány!" kiáltotta a harci öltözéke morgása és süvöltése fölött. "Klenka Nasdovich őrmester, szolgálatra készen."
Ilari Petrovik őrnagyra nézett, aki megvonta a vállát és így szólt, "A parancsaim Yosliktól jönnek. Ő már innentől a ti gondotok."
Ilari a fejét csóválta. Bár erősek voltak, a Hadigép csataruházat lassú volt és lomha, nem igazán rejtőzködő vagy sebes akciókra tervezték. Miközben Nasdovich őrmester ágyúi biztosan jól jönnek bizonyos helyzetekben, a hatalmas, csörömpölő páncélja száz méterről is magára vonja az ellenség figyelmét. Ám Yoslik parancsai arról szóltak, hogy Ilari vigye magával a nőt, és ez volt akkor a végszó.
"Uram, már türelmetlenül várom, hogy elinduljunk," mondta Klenka. "Mysha és Koshka éheznek."
Ezzel a hét gépágyúra nézett amit a bal és jobb kezére szereltek.
Ilari keletre nézett ahol Marova és Brone voltak. "Nos, Nasdovich őrmester, akkor szerezzünk nekik valami harapnivalót."
