Krueger tűzben született újra. Ahogy előbukkant a magmából, köpenyes alakokat látott fohászra nyújtózó karokkal, sárkány nyelven morgott imáik káromló viharrá duzzadtak. Egy torz, szárnyas lény vezette őket, kísérteties körvonalát sárga és égett narancs szín rajzolta ki.
"Fivérek és nővérek! Íme a bajnokunk!"
Az emlékek megrohanták Kruegert. Halál és pusztulás záporozott le egy hatalmas infernál seregre, miközben ő egy tátongó kapu fölött repült. Villámmal sújtott le az ellenségeire, hamuvá égetve őket, vagy átdöfte és széthasította őket Féregnyelvvel, de túl sokan voltak. Az utolsó emléke az volt, hogy zuhan az egekből, tucatnyi halálos sebből vérezve, és az utolsó gondolata, Annyi mindent szerettem volna még elérni.
Az emlékek elhalványultak, és a jelenlegi valósága rázuhant. Egy fortyogó magma tó fölött lebegett és egy láncba kapaszkodott, a fém meggyvörös volt a tüzes föld forróságától. A lánc végén egy kis bronz kalitka lógott, amiben egy sok oldalú, tüskés kristály volt.
A kristály pulzált, és Krueger elméje majdnem széthasadt a képek rohamától.
...hatalmas csata dúlt alatta, emberek és gépek nyüzsögtek a lábánál, miközben tüzes leheletével felégette őket...
...egy üvöltő sikoltozás egy alacsony dombról, ahol egy ősi tárgy csatornázta át a gyűlöletet és gonoszságot szentségtelen erővé...
...a saját hangja, mennydörgés és pusztulás, erő megidézése, ami ellenállhat az ellensége erejének...
...fájdalom hatalmas rohama, a teste felhasadása, a karmai, ahogy megragadnak valami keményet és elpusztíthatatlant...
...a sötétség áradata, vereség, de ezzel együtt zord elégedettség....
Krueger beszívta a tüzes levegőt és összeroskadt a lávató pereménél. A fejéhez tapasztotta a kezét, fájdalomtól nyögve, próbálva egyben tartani az elméjét az idegen emlékek beáramlása közben.
"Légy nyugodt," mondta a torz lény, Krueger fölött guggolva. Állati arca korcs keverék volt sárkány és ember közt -- tompa fogakkal teli pofa nyugtalanítóan emberi szempár alatt. "A fájdalom elmúlik majd."
Krueger ismerte ezt a lényt. Egy kicsi szektát vezetett, kik Blighterghastot imádták, és egyedi fertőzése lehetővé tette neki, hogy szót értsen a sárkánnyal. Velchev, Blighterghast Szava volt a neve.
"Mit tettetek velem?" mondta Krueger, térdre és tenyérre zuhanva. A többi kultista abbahagyta a kántálást és a barlang síri csöndbe burkolózott.
"A régi tartozásokat most behajtjuk, Viharúr, de ne ess kétségbe. Áldás szállt reád." mondta Velchev.
"Rád esett a választás, hogy hordozd a hatalmas esszenciáját, addig, amíg újra nem alakul."
"Blighterghast...elesett?" kérdezte Krueger, az egyik kezével a fejét fogva, szemét lehunyva a fájdalmasan ragyogó fény ellenében, amit csak ő látott.
"Láttad a mester halálát," mondta Velchev. "Érezted."
"Hogyan?"
"Sok minden történt, amióta nem voltál köztünk."
Velchev szörny-arca grimaszba torzult. "A Sárkányatyának egy új szövetségese akadt az óceánon túlról. Ezzel az erővel felvértezve, megtámadja majd a kontinenst és visszaveszi azt, amiről azt hiszi hogy az övé."
Kruger talpra állt, még mindig abba a kalitkába kapaszkodva, ami Blighterghast lényét tartalmazta. Újabb képek ömlötte be az elméjébe. Ezúttal szebb sorrendben, és hírtelen egy teljes évtized eseményivel került tisztába. Az infernál hódítás végkifejletével, az Orgoth megérkezésével, és azzal, hogy Nyugat-Immorent újra háború emészti.
"A többiek tudják? Halfaug? Scaefang? Ashnephos?" sorolta Krueger a legközelebbi sárkányok nevét akik részt vettek az atyájuk és teremtőjók elleni szövetségben.
"Természetesen," mondta Velchev. "A szövetség még mindig érvényben van, de további szövetségeseket kell találj."
Egy újabb kép töltötte ki Krueger agyát. Egy cygnari csatamágus lovagolt páncélozott ménjén, kezében egy hatalmas villámpenge, amit élő kék szikraként forgatott. Ugyanazon az égett csatamezőn vezetett rohamot, amit már látott, át az Orgoth seregen, egy alak felé, aki egy dombon volt egy szörnyű varázstárggyal ami...
Megölt engem, jött egy gondolat, ami nem igazán volt az övé. "Ki ő?"
"Madison Calder kapitány," mondta Velchev. "Ott volt, amikor urunk elesett. Látta, ahogy az Orgoth boszorkány győzedelmeskedett felette."
A kristály újra megremegett, és Krueger egy újabb látomás ellen szorította össze a fogait. Látott egy hatalmas immoreni sereget katonákból és harci gólemekből, mindenféle nemzetből. Sárkányok siklottak a hatalmas erő felett, kitárt szárnyakkal, kitakarva a napot, mindenkire árnyékot vetve.
A látomás reményt és rettegést ébresztett Kruegerben, mivel tudja mi ellen vonul ez a hatalmas szövetség. A horizonton ott tornyosult Toruk, mint egy életre kelt hegy, és a Sárkányatya alatt megszámlálhatatlanul sok harcos és gép amik pokoli zölden és Orgoth vörösen fénylettek.
"Érted," mondta Velchev, mintha ő is látta volna Blighterghast jósló látomását. Talán látta is.
"Értem," mondta Krueger. A régi ambíciói elvegyültek a sárkány vágyaival, és tökéletes, félelmetes tisztasággal látta, hogy még a halál sem változtathatta meg a sorsa útját.
Annyi mindent szerettem volna még elérni.
#
Madison Calder kapitány nézte, ahogy a katonái lecsatolták a vértet Onus hullájáról. Egy ember katona eltemethető a saját páncéljában, és a szívét marcangolta a tudat, hogy ugyanezt a tiszteletet nem tudja megadni hű csataménjének.
"Sajnálom fiú," suttogta, aztán a négy légióshoz fordult akik a páncélt bontották. "Vigyük magunkkal. Mindenki hazajut."
Az Orgoth elleni csata pár röpke órája ért véget, és a cygnari és khadori felcserek a katonákkal együtt Blighterghast hegynyi holtteste körül mozogtak, megpróbálva megmenteni azokat akiket lehetett és elvinni azok testét, akiket már nem. Az utóbbi csoport tízszeresen meghaladta az előző csoportot.
Calder körültekintett az elszenesedett tájon.
A teknő erős hője átsugárzott a repedezett talajon, ragyogó koszorút vonva a láthatárra, de a délibábhoz egyetlen vörösen ragyogó pont csatlakozott, egy magányos gyertyaláng a parázsló völgyben. Elővette a távcsövét az övéből és belenézett.
Egy lángok által ölelt alak lebegett lassan feléjük, a koszorúja által kibocsájtott tűz olyan erőteljes volt, a ragyogása olyan vakító, hogy Calder nem tudott közvetlenül ránézni. Ennek ellenére tudta, hogy a megjelenése ilyen gyorsan a csata után nem volt véletlen.
"Leeds őrmester," mondta a nő, az Onust mozgató egyik katonához szólva, "keresd meg Savaryn parancsnokot. Hozd ide. Azonnal."
#
"Mi lehet az?" mondta Savaryn parancsnok, miközben egyik kezét egy Nagy Medve gólem páncélján nyugtatta.
Calder már egy új csataménen ült, de még nem volt szíve nevet adni neki. "A fontosabb kérdés az, hogy ki az."
Az alak akit az előbb megnézett, most száz méternyire ért Blighterghast testétől. Calder és a szövetséges csapatok maradéka itt gyűlt össze, ezernyi katona, a hozzájuk tartozó támogató gólemekkel és lovassággal. Ha a lángoló tüneményt zavarta az ellene felsorakozó hadsereg, nem mutatta jelét.
Calder most már látta, hogy régies páncélt viselt, zománcozott zölddel, amit bronz zárt közre. Hátán tágas köpeny lobogott, a szövete láthatóan ellenállt a viselője lángoló koszorújának. Az alak arcát bronz maszk takarta, és csupán a szeme, két izzó vörös pont volt látható. Nem hordott fegyvereket, de egy hatalmas kristálydarab volt nála, ami bronz ketrecbe volt zárva, egy hosszú lánc végén.
"Ez egy feketecsuklyás druida páncélja," mondata Savaryn, "bár nem ismerek olyat a rendjükből, aki így nézne ki."
Feketecsuklyás? gondolta Calder. Ennek nem volt értelme.
"Azért érkeztem, hogy Madison Calder kapitánnyal beszéljek," mondta a jelenség, leereszkedve a földre, miközben a tűzaurája kialudt. A hang hangos volt, bátor és férfias.
"Én vagyok az," mondta Calder és előreléptetett a lovával. "Te ki vagy?"
"Egykoron Krueger volta, a Viharúr," mondta az alak, elrévedő hanggal, mintha a név már csak egy régi emlék volna. A következő szavai már a lemondás keserűségét hordozták. "Most Blighterghast nevében szólok."
Calder ismerte ezt a nevet. Krueger egykoron hatalmas druida volt aki lezárta az egyik nagy térkaput az Infernál Háborúban, majd a csatában elesett.
"Krueger már tíz éve a sírjában pihen," vágott közbe Savaryn, miközben a fejét Blighterghast hatalmas hullája elé fordította. "És a sárkány sem szólal már meg többé."
"Nem minden olyan, mint aminek tűnik," felelt Krueger. "Mielőtt az Orgoth elvette volna Blighterghast életét, a sárkány átadta a lényét nekem."
Caldernek eszébe jutott Blighterghast zengő hangja a csata közben, egy szörnyű, ütemes dallam, mint egy nagy varázslat vagy rituálé. Szörnyű módon, de volt értelme. "Akkor ház kivel beszélek? Kruegerrel, a Viharúrral, vagy Blighterghasttal?"
"Egyikkel sem," mondta Krueger. "Mindkettővel."
Calder a fejét rázta, de a gerince mellett a félelem fagyos csíkja kúszott fel. A teljes magabiztosság, amivel Krueger szólt, nyugtalanította. "Még ha el is hisszük, amit mondasz, miért jöttél?"
"Réges-régen, Blighterghast és testvérei szövetséget alapítottak. Ha Toruk visszatérne, együtt szállnak vele szembe," mondta Krueger. "Ezt a szövetséget képviselem. Egy további szövetség ajánlatával érkeztem, amit Nyugat-Immoren nemzeteinek ajánlok."
"Milyen feltételekkel?" mondta Calder. "Cygnar nem egyezett bele semmibe."
"A beleegyezetésetek nem szükséges -- csak az együttműködésetek."
"Ez egy fenyegetés?" kérdezte Calder.
Krueger körül lángok lobbantak, perzselő hő koszorúja. Amikor újra megszólalt, a hangja betöltötte az egész pokoli völgyet, visszaverődve a felhőkről és a környező hegyekről. Nem egy ember hangja volt ez, hanem egy szörnyé.
"Bolond. Talán nem érted, hogy mi történt? Az Orgoth elragadta Blighterghast athancját, egyetlen célból: hogy szövetségre léphessen Cryx birodalmával. Együtt, lerohanják majd Nyugat-Immorent, és a Sárkányatya megpróbája majd megszerezni minden ivadéka athancját. Még a kontinens összes katonájával az oldalatokon, sem tudjátok legyőzni ezt az ellenséget."
Talán jobb ösztönnel mint a lovasa, Calder ménje hátrálni kezdett a lángoló kisértet előtt. A nő enyhén meghúzta a gyeplőt, leküzdve az erős ösztönt, hogy sarkon forduljon és elmeneküljön. Amikor újra megszólalt, sikerült neki eltüntetnie a reszketést a hangjából. "Nem értem. Mit az amit akarsz?"
"Nem kérek semmit," mondta Krueger. "Ezentúl egyként fogunk csatába szállni. Az én ellenségeim a tiétek is. Ezt az üzenetet elviszitek majd a vezetőiteknek."
"Azt kéred tőlem, hogy lépjek szövetségre egy feketecsuklyás druidával aki tíz éve halott és egy sárkánnyal aki itt fekszik mellettem a csatatéren?" mondta Calder, miközben hitetlenkedve egymásra néztek Savarynnal. Az egész dolgot egyszerűen bolondságnak tartotta volna, ha nem félt volna ennyire.
"Egyáltalán mit mondhatok nekik?"
Krueger azonnal válaszolt és nyugtalanító egykedvűséggel tette. "Egyszerű. Kivezénylik a seregeiket, a népeiket és a vérüket az én vállalkozásomhoz. Blighterghast ellenségei megismerik majd a haragját."
