MK4 Háttér - 62 - Felébreszteni a holtakat, tizenhatodik rész, a hódítás árnyai

 Dana Thorne őrmester egy gépszolga koponyájába vágta a kését, megcsavarta a fegyvert, aztán elrúgta magától a félig élőholt, félig gép korcsot. Felállt, zihálva, jobb keze zsibbadt, arcán a feje búbjából csordogáló vér száradt. A rövid szusszanás közben a lehetetlen kezdett neki derengeni. Nyerésre álltak.

A cryxiek megjelentek a fertőzött tisztáson pont ahogy számítottak rá, és Napfényes gróf személyesen vetette a támadást a csatamágus és láthatóan kicsiny gépszolga és pokoljack ereje ellen. Dana csapdát szimatolt, de a grófot nem lehetett eltéríteni. Legalább meg tudta győzni hogy távolról kezdjék az ütközetet, és a felderítők és besorozott katonák puskái jelentősen csökkentették a cryxiek létszámát.

Aztán, dicsőségre éhesen és bosszúszomjasan, Napfényes gróf rohamra indult. A nő ezt könnyelműségnek tartotta. Túl korainak, de mégis itt voltak, körbevéve a cryxieket, az ellenfél gyorsan fogyatkozott, a sajátjaik pedig tartották magukat.

Dane végignézte ahogy Napfényes gróf áldott buzogánya lesújt, tiszta fényt árasztva, eltalálva Nekanet, sebesülten hátralökve a csatamágust. Nemsokára vége lesz. Nemsokára Gendryt és a többi elesett és elemésztett társukat megbosszulják.

Félrelökte a fájdalmát, levetkőzne a kitartó fáradságot és belevetette magát a közelharcba, a szíve a közelgő győzelem reményével telt meg.

***

Nekane védőmezeje felvillant amikor Napfényes gróf buzogánya üstökösként belecsapódott. A fegyvert áttörte magát és Nekane oldalra vetődött, hogy elkerülje a koponyaroppantó ütést. A feje oldalán elszenvedett egy lecsúszó csapást és hátratántorodott, fájdalmában összeszorítva a fogait.

A gróf tovább fejlesztette az előnyét, szinte átgondolatlan módon csapkodva. Nekane visszavonult, kereste a nyitást a gróf pajzsa körül a tüskéjével, de a döféseit könnyedén hárította az áldott acél.

Gépszolgákat lökött a gróf elé és kétségbeesetten kereste Hadesszel a kapcsolatot. A pokoljacket leszorította a Vaspáncélú és a Csatamén, és nem tudott a segítségére sietni. Hadesz sérülései egyre sokasodtak, és a fejében lüktető éles fájdalom és a végtagjaiban érzett fantom bizsergés tudatta vele, hogy a gólem nemsokára elesik. 

Elkerült még egy csapást a gróf buzogánytól, és a hiba egy pillanatra sebezhetővé tette a férfit. Amikor a pajzsa megbillent, Nekane lecsapott a pokoltüskéjével, felhasítva a gróf arcán, miközben az hátrébb lépett. A sebesülés közel sem volt halálos, de a gróf vérének spriccelése mosolyt csalt Nekane arcára.

A gróf letörölte a vért a sebéről, bekenve a hófehér páncélöklét vörössel és Nekane felé mutatott a fegyverével. 

"Napfényes csatlósok," kiáltotta, "sújtsatok le rá."

Nekane látta maga előtt a nyerhetetlen csatát. Eviscerus csapatai nélkül egyszerűen nem volt esély a győzelemre. A menekülés volt az egyetlen esélye, és felkészül rá, hogy védekező varázslatokba burkolózzon, mielőtt kétségbeesett futásba kezdene.  Mégis, még habozott. A lelke egy része inkább meghalna, minthogy újra elbukjon, és miközben küzdött a nehéz döntéssel, egy távoli rengés rázta meg a talpa alatt a földet.

A rengés erősebbé vált. Aztán csatlakozott hozzá egy gépi zakatolás, acél csapódott acélhoz, végtelen kakofóniában. Az ellenség is érezte és hallotta a zavart, és haboztak, visszavonultak a közelharcból.

Nekane farkasként vigyorgott. Ő már tudta, hogy mit jelent ez a hang. Tudta hogy mi közelít. Most már csupán annyi volt a dolga, hogy oda irányítsa ahol a legnagyobb pusztítást tudja véghez vinni. Az ellenségre rontott, egyelőre elkerülve Napfényes grófot, és levágott pár felderítőt tüskéje csapásaival. Minden halál megtöltötte a testét szellemi erővel, és ő maga is lidérc szerűvé vált, de nem a meneküléshez használta fel ezt az állapotát. Helyette egyre mélyebbre futott az ellenség sorai közé, a hátán lévő nekrotit kemence halálos jeladóként szolgált, egyre közelebb irányítva a pusztítást a mélyből.

Mielőtt a cygnariak rájöttek volna hogy mi történik, a talaj beomlott alattuk, és egy hatalmas, égett domb emelkedett ki a földből, eldobva magától a katonákat, mint vakondtúrása hangyákat. Nekane leugrott amikor a púp elérte a legnagyobb magasságát, és a föld szétnyílt és kiokádott magából egy tornyosuló monstrumot.

A pokolkaparó előrobbant az alagútból amit magának vájt, egy hatalmas acél hernyó, melynek fején borotvaéles csáprágók, pörgő vasfúrók és ragyogó zöld szemek sorakoztak. Egy végtag páros, melynek mindkét végén hatalmas, kaszaszerű penge volt a levegőben suhogott, a nekrotit bűze belengte a csatateret ahogy a kolosszus kiegyenesedett, a feje tíz méterrel a csatatér fölött.

Riadó és kétségbeesés hangjai harsantak a cygnariakból, de ezeket mind elnyomta a fülsiketítő zaj ami a pokolkaparó testéből áradt. Rovarszerű felét az alatta lévő ellenfelekre irányította és éles repeszeket okádott a csatatérre több hullámban. Cygnariak szakadtak darabokra, a hulláik húscafatokká váltak másodpercek alatt. 

A pokolkaparó látványa új erőt pumpált Nekane végtagjaiba, de amit ezután látott elűzte az összes halállal és bukással kapcsolatos gondolatát és helyette felhőtlen örömmel töltötte el. Eviscerus discerptor mászott ki a pokolkaparó alagútjából, nyomában gépszolgák rajai. A gépszolgák rávetették magukat az ellenségre akik még mindig nem tértek magukhoz a pokolkaparó megjelenésétől. Hatalmas mészárlás következett.

Nekane szétnézett, amíg meg nem találta Napfényes grófot a káoszban. A morrowita, piszkos, vérlepte fehér páncélban állt egyedül, lefagyva bámulva ahogy a katonáit lemészárolják körülötte. Háttal állt Nekanenak, és a nő a csörlős fegyverével rácélzott majd tüzelt. A fogazott tüske áttépte a gróf hátpáncélját és mélyre hatolt. Felnyársalva a célpontját, Nekane rávetette magát, belenyomva a térdét a hátába, a földre szorítva. 

Miközben a gróf megpróbált felállni, Nekane letépte a sisakját, megragadta a haját, hátrarántotta a fejé, felfeddve a torkát. Teljes hosszában kieresztette a tüskéjét, és a pengét a gróf torkához szorította.

"Mielőtt meghalsz, tudd ezt meg morrowita," suttogta Nekane. "Minden amit óvsz, minden amit szeretsz, hamuvá fog válni. Az istened meg fog halni, a vallásod kihal, és a neved már csak a történelem lábjegyzetében fog szerepelni."

Napfényes gróf szólni akart valamit, talán kegyelemért könyörögni, talán egy imát elmormolni, de Nekane végighúzta a pengéjét a torkán, és az utolsó szavait elnyelte a buborékoló hörgés. Nekane lefogta amíg kivérzett, kiévezve az utolsó rángásait, aztán mikor végzett, üdvözölte a győzelmet.

Nekane a Haláltépő gólem roncsa mellett találta meg Chatterbanet, a cygnari gólemek roncsai között. Már elkezdte szétszerelni a gépeket alkatrésznek. A nekrotek mögött a pokolkaparó hatalmas alakja mozdulatlanul feküdt, a gigászi kemencéje lehűlőfélben. Csak pont annyi nekrotitjuk volt, hogy a monstrum ki tudja ásni az alagutat és gyors ám pusztító támadást tudjon véghez vinni az cygnariak ellen. 

"Fogadd bocsánatkérésem, Lidérckötő," mondta Chatterbane amikor közeledni látta. "Sürgettem Eviscerus discerptort hogy indítsa meg támadását ahogy terveztük, de neki...más ötletei támadtak." 

Nekane a fejét rázta. "Győztünk. Ez elég, de áruld el hogyan. A pokolkaparónak még hetek kellettek, hogy befejezd."

"Nos minden rigolyája ellenére, Eviscerus úr olyan tudással rendelkezik nekromechanika terén, ami még az én hatalmas tapasztalatomat is meghaladja." ismerte el Chatterbane. "A pokolkaparónak nem lehetett volna működni a jelenlegi állapotában, nem tudott volna...mégis itt van." 

Nekane Eviscerusra bámult, ahol az a kolosszus mellett ácsorgott, pókszerű végtagjaival matatva a gép egyik befejezetlen részén, magában motyogva. Nekane odament hozzá és megköszörülte a torkát hogy felkeltse a csatamágus figyelmét. "Fogadd hálám, discerptor. Segítették nagy győzelmet aratni a Nekrofaktórium számára. Deneghra dominarcha elégedett lesz."

Eviscerus odafordult és Nekanet nézte, az kifürkészhetetlen, üres koponya arcával. Egy darabig nem szólt semmit, aztán, "Lidérckötő Nekane, ioszi, a Ghyrrshyld nevezetű lidérc védence." Egy darabig elmélázott, aztán közel lépett. "Jó képességű, könyörtelen, ügyes. Tele lehetőségekkel."

Nekane érezte ahogy a büszkeség elönti, amikor az ősi csatamágus végre elismerte, még ha ezt a saját nagyon furcsa módján is tette.

"Számíthatok akkor a további támogatásodra? Segítesz nekem megépíteni a teljes Nekropoliszt." 

"Nekropolisz, " suttogta Eviscerus, és Nekane érezte hogy ez egy ritka pillanat lesz, amikor a józansága visszatérhet. "Megépítem a Nekropoliszt, úgy ahogy Deneghra dominarcha azt megparancsolta."

Ez volt a leghosszabb és legtisztább kijelentés amit Nekane eddig a csatamágustól hallott, és ez egyszerre töltötte el félelemmel és izgatottsággal. "Mit mondasz? A dominarcha felvette veled a kapcsolatot? Ő volt az aki téged az utamba irányított?"

Eviscerus megkínálta Nekanet még egy olvashatatlan nézéssel és nem válaszolt, csupán egyszerűen elbotorkált, magára hagyva Nekanet a gondolataival Deneghra terveiről. Természetes hogy Deneghra betervezett pár vészforgatókönyvet. Eviscerus volt egyik ezek közül. Valószínűleg voltak mások is.

Nehezen ugyan, de Nekane félrelökte a kétségeit. Túl sok volt a tennivaló, hogy olyanokon gondolkodjon amik az irányításán túl voltak. Mégis győztes volt, mégis sikerült a küldetése. Mélyen belélegzett és megtekintette a Nekropolisz leendő helyszínét. Több mint száz hulla borította a fertőzött tisztást, és a haláluk fájdalma és kétségbeesése majd felerősíti a hely erejét. Egyes hullákból gépszolga lesz majd, míg azok amik túl sérültek majd szerver alkatrészként fognak szolgálni más projektekhez, amikből jó sok lesz.

Nekane hirtelen mozgást észlelt a szeme sarkából és egy magányos cygnari felderítőt pillantott meg a csatatér szélén, súlyosan megsérülve, ahogy megpróbál bekúszni a fák vonalába. Elmosolyodott, kinyújtotta a pokoltüskéjét és odament, hogy a diadalát teljessé tegye.

***

Dana Thorne őrmester az erőd felé kúszott, törött lába agóniát spriccelt szét a testében minden mozdulattal. A fájdalom eltörpült a szörnyűségek mellett amiket látott. Szavakkal leírhatatlan volt. Egy része csak le akart feküdni és egyszerűen meghalni, hogy ne kelljen arra a monstrumra gondolnia ami előbújt a földből.

Ám túlélő volt, és így kúszott, lassan, remélve hogy a gépszolgák és más fertőzött szörnyek, akik a társai holttesteit hordták el, nem veszik észre.

Már majdnem odaért a fák vonalába amikor hirtelen, szörnyű nyomást érzett a háta közepén ami kipréselte belőle a levegőt. Zihált és megpróbálta kivonni a hosszú kését, de a nyomás csak nőtt, és nem tehetett mást, mint tehetetlenül vergődni alatta.

"Nos mink van itt? Egy túlélő?" mondta egy rekedt női hang, és Dana iszonyatában lehunyta a szemét. A nyomás megszűnt, és Nekane Lidérckötő a hátára rúgta Danat páncélos lábával. 

Most Danának sikerült elővennie kését, és megpróbált a fölötte álló csatamágus felé vágni vele. Nekane hátrébb lépett és nevetett.  

"Micsoda akaraterő," mondta és a pengés páncélkesztyűjével Dana felé célzott.

Dana próbált talpra állni, a fenébe a törött lábával, és sikerült térdre tápászkodnia mielőtt Nekane elsütötte a fegyverét. Dana tüdejéből kiszaladt a levegő és a szája megtelt vérrel. Lenézett az ökölnyi lyukra a mellkasán és újból a hátára zuhant, az utolsó lélegzetei véresen spricceltek ki az ajkain.

Nekane Dana fölé hajolt, a nekrotit szörnyű szaga -- rothadó hús és kiürült belek -- töltötte meg az orrát, egyidőben a közelgő halállal. A cryxi csatamágus elmosolyodott.

"Igen, micsoda akaraterő," mondta gonosz vigyorral. "Kiváló gépszolga válik majd belőled." 

 

MK4 Háttér - 61 - Felébreszteni a holtakat, tizenötödik rész, a hódítás árnyai

 Nekane egy széles alagút szájánál állt, ez egyike volt a sok labirintusszerű átjárónak, amiket Eviscerus kiásott az évek során a hegyek alatt. Holdfény csillant a sötétségben és felfedte Nekane pokolgólemei alakját és vagy két tucatnyi gépszolgáét mögöttük. Az alagút nekrotittól bűzlött és Nekane mélyen belélegezte, hagyva hogy az égő füst égesse a torkát és tüdejét. Ez keresztelkedés volt a halálban, olyasmi amitől jobban kapcsolódott a nekromechanikus gépekhez amiket nemsokára csatában fog irányítani. 

A holdmosta fényt hirtelen beárnyékolta három alakocska: a Fúriák visszatértek a felderítő küldetésükről. A lidércek Nekane felé siklottak.

"Mennyi?" kérdezte Nekane. Tudta, hogy a cygnariak vártak rá fönt, az erőik szétterítve a Papok Taglója körüli erdőben, de a számuk nőtt mióta utoljára csatáztak.

"Sok lélek," sziszegte Dogreth.

"Acél és tűz gépek," tette hozzá Valak.

"A fényes vezeti őket," fejezte be Anathan, undorral a hangjában. Napfényes gróf jelenléte és erős Morrow hite rosszul érintette az ősi lidérceket.

Sosem volt egyszerű egyértelmű válaszokat kapni a Fúriáktól. Az elméjük félig benn, félig kívül állt az anyagi világon és az ellenséges katonák számlálása szinte megoldhatatlan feladat volt számukra. Leküzdve haragját, Nekane megismételte magát. "Mennyi?"

A Fúriák csöndesen álltak, és végül Anathan szólt, a hangja távoli és erőltetett, szinte fájdalmas.

"Egy száz," mondta, szinte kérdő hangsúllyal. "Három harci gólem."

Nekane bólintott, értékelve mennyit küzdhetett a lidérc az emlékei szervezésével, amik lehettek volna akár álmok is. 

A cygnariak láthatóan várták érkezését, ahogy remélte. A földalatti alagutakat használta mozgásra mióta majdnem elesett Napfényes gróf és felderítői által, de nemrég felhozott egy kisebb csapat gépszolgát és gólemet a felszínre, körbejáratva őket és felfedhető nyomokat hagyva bárkinek aki ilyeneket keresett. A cygnariak keresték, és most itt akarták lesből megtámadni. Terve szerint fogja majd ezt a műveletet és ő csap le majd rájuk, elragadva a meglepetés erejét az ellenfelétől és felhasználva ellenük.

A cygnariaknak megvolt a létszámuk, de Nekane katonái jobb minőségűek voltak és tartósabbak. Szintén több pokol és csontgóleme volt mint az ellenfélnek. Mindez enyhe fölényt eredményezett...ha a csatatervét tökéletesen sikerül véghez vinnie.

A rendelkezésére álló erők fele a háta mögött várt a parancsára. A másik fele egy másik alagútban helyezkedett el két mérföldnyire és Eviscerus vezette őket, őt pedig Chatterbane felügyelte.  Amikor Nekane csatába bocsátkozik és előcsalja a cygnari erőket, Eviscerus hadba vezeti majd a szolgáit és gólemeit, maguk közé szorítva az ellenséget. 

Egy stabil, kivitelezhető terv volt, ami viszont két billegő változón nyugodott. Először, Napfényes gróf be kellett vesse az összes katonáját a csatába, aztán még arra volt szükség, hogy Eviscerus agya elég ideig stabil maradjon hogy meg tudja csinálni a terv rá eső részét. Nem szerette, de ez volt a legjobb mód rá, hogy elsöpörje ellenségeit és megszerezze a helyszínt amiért földön és vizen át utazott.  

Még egy mély lélegzet, egy újabb halál döfés, majd Nekane kirontott a felszínre.

***

Puskatűz harsant a fák közül -- golyók süvöltöttek és csapódtak Nekane erőmezőjébe, apró zöld virágokat rajzolva. A villámvetők pattogó kisülése egy Csatamén gólem párostól kiegészítette az ütemes puskaropogást.

Nekane Hadeszt, egy ősi Hentest, és egy Haláltépő gólemet irányított. A Papok Taglója kopár tisztása közepén állt, sürgetve Hadeszt hogy süsse el lélekágyúját a fák közé ahol a cygnariak eddig nem voltak hajlandóak elhagyni fedezéküket. Nekrotikus energia lökések tépték szét a magas fenyőket és cserjéket, megsemmisítve a bujkáló cygnari felderítőket mögöttük.

A Hentest rohamra parancsolta, egy felszálló füstnyelv felé terelve a pokolgólemet ötven yardnyira, egy Vaspáncélú szénkazánja felé, akit Hadesz már majdnem megsemmisített a legutóbbi csatában. A Hentest irányítani sokkal nehezebb volt mint hitte. Az ismeretlen pokoljack gép-agya állatias vadság kavargó vihara volt ami távolról az Orgoth gólemekre emlékeztette amiket Sabbreth seregében látott. 

A Fúriák, javarészt immunisan voltak a cygnariak fegyvereivel szemben, átsuhantak a fák közt, széttépték az ellenségeket árnyékos karmaikkal majd teljesen felszámolták őket tüskés sötétség löketekkel.

Nekane hátul tartotta a gépszolgáit -- körbevették őt és Hadeszt élőholt húspáncélként. Elnyelték az ellenség tűzereje nagy részét, de még nem volt kész bevetni őket a csatába. Addig nem, amíg a cygnariak azt nem hiszik, hogy a győzelmük már biztos. Addig nem, amíg Napfényes gróf el nem hagyja a fák fedezékét, hogy magához ragadja a dicsőséget.

 A Hentes megtalálta és megtámadta a Vaspáncélút, és Nekane a jack szemén keresztül figyelte a kezdődő összecsapást. A Vaspáncélú még mindig magán hordozta a Hadeszes csatában szerzett sérüléseit és egy nagyobb darab hiányzott a páncéljából, de ezen kívül teljesen működőképesnek tűnt. Nekane rohamra indította a Hentest és az rávetette magát a cygnari gólemre, mindkét halálmancsával tépve a Vaspáncélú vázát. A gólem megrogyott, de lecsapott a rengés-kalapácsával hátralépve, telibe találva, és ellökve a Hentest.

 Nekane visszavonult a Hentesből, hagyva hogy önállóan harcoljon, és a Haláltépőre összpontosított amely a fás rész széléhez ért. A csontjack arc-továbbítóján keresztül egy varázslatot áramoltatott át, ami elmosta a gépszolgák körvonalait, ezzel megvédve őket a cygnari lőfegyverektől még egy kis ideig.

A kétség első árnyai elkezdtek körözni Nekane agyában miközben a cygnariak végig fedezékből tüzeltek, de aztán a puskaropogás egyre ritkult, majd elállt. Egy rekedt kiáltás harsant az erdő sötét mélyéről, egyetlen hang, ami kegyetlen mosolyt csalt Nekane ajkaira.

"Morrow nevében! Cygnarért!"

 Napfényes gróf rontott ki a sötétségből, fehér páncéljában, pár Csatamén gólem által kísérve. Cygnari felderítők tucatjai követték szent rohamát, puskáikat a hátukra vetve, hosszú késük acél fogakként csillogtak a holdfényben.

Az egyik Fúria - talán Dogreth - elővillant az árnyékokból egy magas fenyő alól és a morrowita felé suhant. Nekane nem tudta megállítani azt amiről tudta hogy meg for történni. Ahogy Dogreth közel ért és kimeresztette túlvilági karmait, Napfényes gróf meglendítette a csatabuzogányát. Az áldott fegyver belecsapódott a Fúriába, az erdő pedig visszhangzott a lidérc fájdalmas üvöltésétől. A morrowita haladása töretlen volt, Dogreth eltűnt, és Nekane nem tudta biztosra vélni, hogy a lidérc megsemmisült, vagy csak a föld alá rejtőzött. 

A cygnariak kirontottak a tisztásra és rávetették magukat a gépszolgák első vonalára. Az élőholt hús szilárd fala megfogta a rohamukat, ám nem tart ki örökre. Nekane a közelharcba parancsolta Hadeszt, célba véve az egyik Csatamén gólemet, miközben ő a rúnavetőjével a másikra célzott, és mágiával átitatott tüskékkel szórta meg.

A csata brutális darálássá változott, pörgő közelharc az élők és holtak közt, ahol egyik oldal sem kerül fölénybe. A felderítők többen voltak, de a gépszolga ellenségeik szívósabbak voltak, keményebben ütöttek, és minden gépszolga két felderítőt vitt magával a halálba.

 Hatalmas fantom fájdalom hasított Nekanebe. A figyelmét átváltotta a Hentesre amelyik a Vaspáncélúval viaskodott. A cygnari gép bevitte a végső csapást a pörölyével, és a Hentes a hátára zuhant. Nekane egy pillanatra még látta ahogy a Vaspáncélú felemeli a fegyverét, aztán a Hentes eltűnt az elméjéből. Pár másodpercre rá, a cygnari csatagólem, félig szétroncsolva de még működőképesen, kirontott a fák közül és megtámadta Nekane egyre fogyó gépszolgáit. Három mechanikus harcost zúzott porrá, és Nekane kénytelen volt Hadeszt elvonni a csataméntől, hogy ezzel mentse meg a Vaspáncélútól a maradék gépszolgát.

Napfényes grófnak fehér fénnyel ragyogott a buzogánya ahogy átvágta magát a gépszolgák hadán, a célpontja nyilvánvaló volt. Nekane gondolt rá, hogy átengedje és hagyja hogy egyénileg szálljanak szembe -- de még nem. A fák környékén lebzselő Haláltépőt futásra ösztökélte, célba véve a cygnari lovagot. Látótávba trappolt és a Napfényes gróf körül harcoló felderítőkre vetette magát. A grófnak nem volt más választása, mint megfordulni és szembeszállni ezzel az új fenyegetéssel, de nem esett kétségbe. Nekane érezte a buzogány roppantó simogatását a Haláltépőn, ahogy bezúzta a vázát és összetörte az egyik lábát. 

Még több gépszolga hullott el Nekane körül, és a cygnariak körbevették a szerény erőinek maradékát. Tucatnyit megölt, de keveset számított; elegen maradtak, hogy elsöpörjék. Előcsalogatta Napfényes grófot, összecsapott a nyílt terepen a csapataival, de a terve másik része nem valósult meg. Eviscerusnak már meg kellett volna érkeznie, már mennydörögve le kellett volna csapnia hátulról a cygnariakra, a kalapácsnak kellett volna lennie ami az ő és Hadesz hátán megtöri az ellenfelet.

Elárulták? Vajon Eviscerus kiagyalt valami előny maga számára, ha hagyja hogy a nőt legyőzzék? Most kevéssé számított. Félrelökte ezeket a gondolatokat és folytatta a harcot, átkaszabolva magát a tömegen Napfényes gróf felé. Kitépi majd a lelkét a testéből és elfogyasztja, mielőtt a halál elragadja.

 

 

 

 

MK4 Háttér - 59 - Felébreszteni a holtakat, tizenharmadik rész, a hódítás árnyai

 Nekane egy öreg pokoljack előtt állt, aminek a típusát nem tudta beazonosítani. A gép az egyik legsötétebb zugban állt Eviscerus sokadig lerakatában, látszólag félrelökve, a sötétben rejtőzve, hasonlóan mint a tulajdonosa. 

A pokoljack egy Hentesre hasonlított, bár az arca szélesebb volt, és halálmancsok helyett páros kaszákkal volt felszerelve. A vázát rozsdafoltok  tarkították itt és ott, mint rákos burjánzások, ami nem volt szokatlan Eviscerus készleteiben. A fura csatamágus összehordott itt több tucatnyi pokol- és csontjacket, aztán az évszázadok során egyszerűen elfelejtette őket, hagyva hogy lassan használhatatlanná rozsdásodjanak. Igazából az elsődleges öröme miután felfedezte Eviscerus rejtett seregét jelentősen megcsappant a hetek múlásával, ahogy lerakatról lerakatra jártak és csak egy maréknyi gépet találtak amiket talpra is tudtak állítani.

"A Hasfelmetsző pokoljacket Eviscerus Discerptor  tervezte 499 AR-ben," mondta Eviscerus Nekane mögül a furcsa enciklopédikus hangján. "Asphyxious lidércúrnak más kivitelek tetszettek, amiket könnyebb volt tömeggyártani, például a Hentes."

 "Működik a Hasfelmetsző?" mondta Nekane megfordulás nélkül.

Csönd, aztán az egyik ritka egyenes válasz Eviscerustól, több száz kérdés után. "Nem" 

"Sejtettem," mondta sóhajtva Nekane. Ott hagyta a rozsdás pokoljacket és átsétált másik két lekapcsolt gólem között, miközben Eviscerus utána somfordált. Ez volt a tizedik és utolsó lerakat amit átvizsgált, és a végső szám, több tucatnyi pokoljack és csontjack és több száz gépszolga utána meglepően vérszegény volt. Felidézve Chatterbane munkáit, a nőnek sikerült két Hentest, egy pár Haláltépőt és vagy negyven gépszolgát üzembe helyeznie. Nem pont az a lehengerlő erő amire számított, és még ha hozzáveszi a Fúriákat és Eviscerust is, egyre kevésbé bízott benne, hogy le tudják győzni a Cygnari erőket akik majdnem megölték pár rövid héttel ezelőtt.

Még mindig túl sok volt az ismeretlen. Először, a cygnariak túlerőben voltak, és ha még kaptak erősítést  Fharinból vagy Vasfő Állomásból, az esélyei, hogy megsemmisítse őket és a Papok Taglója helyszínét biztosítsa, teljesen nullára esnek. Továbbá, bár Eviscerus hatalmas és tapasztalt csatamágus volt, az elméje állapota messze volt a stabiltól. Ki és beúszott a józanságba, és miután majdnem teljes pánikba került az Orgoth említésétől, aligha tudta a lelkére kötni a küldetés végső célját. Mégis, egymaga képtelen volt rendesen irányítani ennyi gólemet, és szüksége volt Eviscerusra az előttük álló csatában.

Nekane átvágott egy tócsányi poshadt vízen -- ez a lerakat egy sekély erdei tavacska alatt volt és a mennyezet folyamatosan átázott -- amíg oda nem ért egy szűk, földalatti járat szájához. Eviscerus minden lerakatát alagutak hálójával kötötte össze a Sárkánygyíkfal alatt. Az egyik ezek közül a kanyargó járatoknak, Nekane reményei szerint, oda kell vezetnie ahol Chatterbane dolgozott élete legnagyobb alkotásán.

***

Amikor előbukkant az alagútból ami összekötötte Eviscerus raktárát a cephalyx kaptárral, Nekane látta, hogy Chatterbane  valóban adta szorgalmas önmagát. A hatalmas csarnok ami egykor a vérgödröt tartalmazta ahová a cephalyxek bedobálták a fölösleges szerver részeket most rajzott a tevékenységtől. Gépszolgák tucatjai mozogtak szorgos hangyaként a hatalmas barlangban, nyersanyagokat szállítva vagy összerakott gépdarabokat, egyik helyről a másikra.

Az egész aktivitás középpontjában a pokolkaparó baljós alakja tornyosult. Még főleg csak a csontváza épült meg, bár egy fekete vas borítás már elkezdett megjelenni a hatalmas pokoljack felső felén. Mégis úgy tűnt, hogy még hetekbe telik mire befejezik és Nekane bosszúsan nézte miközben átvágott a kis nekrofaktóriumon Chatterbanet keresve. Eviscerus követte, halkan motyogva magában. A legtöbb szava kusza halandzsa volt, alig érthető szavakkal, de néha-néha tett olyan megjegyzéseket egy-egy csontjackre vagy gépszolgára, ami már szinte épelméjűnek tűnt. 

Nekane az új pokoljack műhelyben találta meg Chatterbanet, egy munkapad fölé görnyedve, diagramok és tervrajzok elé terítve. Amikor meglátta Nekanet és Eviscerust közeledni, előrecsattogott, izgatottan hadonászva a végtagjaival.

"Nekane lidérckötő," mondta Chatterbane, "Ezen pokoljackek és gépszolgák állapota elfogadhatatlan. Az idő és erőforrás ami belemegy abba, hogy egyáltalán közelébe érjenek a szabványnak, őszintén szólva arcpirító."

A nekrotek Eviscerushoz fordult. "Hogy engedhetted, hogy a gépeid ilyen szinten lerongyosodjanak, ez--"

"Chatterbane," mondta Nekane élesen, elnémítva a nekroteket. "Eviscerus discerptor ellátott bennünket az erőforrásaival és gépeivel, amikre nagy szükségünk volt, és te a neki kijáró tisztelettel fogsz hozzá szólni."

Eviscerus közömbösen bámult a nekrotekre, nem rendülve meg a Chatterbane szemtelen hangnemétől. Nekane őszintén nem tudta felmérni, hogy mennyire fogja fel a csatamágus, hogy mi zajlik körülötte. Olyan volt, mintha valami álomszerű állapotban létezett volna, és csak akkor vált volna teljesen a világ részévé, ha kiásott valami rég elveszett gépet, vagy varázstárgyat. 

"Elnézést, Discerptor," mondta Chatterbane.

"Chatterbane, " válaszolt Eviscerus furcsa, oktató hangsúllyal. "Vezető beosztású nekrotek. A módosításai és javításai között szerepelnek hozzáadott végtagok, egy bökő tüske, belező penge, és egy két dugattyús ellenható nekrotit kazán."

A csatamágus odacsattogott Chatterbane közelébe, lehajolva, csontos arcot arcközelbe dugva. "Működési állapota : határértéken." 

"Határértéken?" mordult Chatterbane. "Hogy merészeli--"

Nekane visszafojtotta vigyorát. Talán Eviscerus jobban jelent volt, mint hitte. "Elég. Helyzetjelentést kérek. Most."

Chatterbane a fejét rázta, és jelentős erőfeszítéssel elfordította figyelmét Eviscerusról. "Nos, ahogy mondtam, ezen új gólemek és gépszolgák gyászos állapota elvette időm nagy részét és kevesebb órám jutott az igazi nagy projektekre."

A nekrotek a pokolkaparó félig befejezett formája felé biccentett.  

"Ha Eviscerus segítene neked, az meggyorsítaná a menetrendet?" kérdezte Nekane.

Chatterbane Eviscerusra bámult, aki közben a pokolkaparó irányában kóborolt el. A csatamágus a hatalmas gép árnyékában állt, végtagjaival piszkálta és feszegette a csontvázszerű testét és valami förtelmes bűbát suttogott, vagy amit Nekane mostanában hallott tőle, egy Skell Meglepetés Csusza nevű étel teljes receptjét.

 "Ha meg lehet benne bízni," mondta Chatterbane, "akkor igen, a tapasztalata és képességei megfelezhetnék a munkaidőmet. Ha."

Nekane bólintott. Ez jó volt, de még mindig sebezhetőnek érezte magát, és a pokolkaparó nélkül úgy ítélte, hogy az esélyei arra hogy legyőzi a cygnariakat és biztosítja a majdani nekropolisz és a Pusztítás Kútja helyszínét, körülbelül egy az egyhez voltak. 

"Van még számodra másom is, Lidérckötő."

Egy furcsa csillantás jelent meg Chatterbane optikai érzékelőiben. Úgy hangzott, jobb kifejezés híján, mintha izgatott lenne. "Kövess."

Chatterbane mélyebbre vezette Nekanet a pokoljack műhelybe, egy nyitottab területre ahol gólem emelők álltak két Hentessel és egy másik pokoljackkel, töltésre, vagy javításra várva.  

Ahogy Nekane megközelítette a harmadik gólemet és a páncélja fényei és Chatterbane kemencéje megvilágították a gépet, a nő szava a torkába szorult. "Hogyan?"

Chatterbane vigyora egyre szélesebbé vált. "Részben azért is vagyok a menetrend mögött elmaradva, mert nem hagyhattam Hadeszt azoknak a mocskos morrowitáknak a kezeiben. Akkora pazarlás lett volna. Akkora sértés."

Nekane kinyúlt és rátette a kezét Hadesz fekete vázára. Azt hitte hogy megsemmisült; a sérülések amiket a gólem a cygnariakkal való harcban szerzett túl súlyosnak tűntek, hogy valaha megmentsék. 

"Két működő Hentes alkatrészeit kellett felhasználjam, hogy megjavítsam, de úgy ítéltem meg, hogy megéri ezt az áldozatot." mondta Chatterbane. "Remélem egyetértesz." 

Nekane egy meglepő, szinte teljesen idegen hála hullámot érzett, olyan erőset, hogy pár pillanatig szólni sem tudott. Elnyomta. Aztán amikor rálelt a hangjára, egyszerűen ennyit mondott. "A teljesítményed...kimagasló, Chatterbane."

"Kapcsoljam föl?" kérdezte a nekrotek.

Nekane bólintott, szinte reszketve az izgalomtól, hogy újra egyesülnek majd a hatalmas pokoljackkel.

Chatterbane végigcsinálta a lépéseket és felkapcsolta a cortexet, és a pokolgólem cryxfénye zöld fényben fürösztötte Nekanet. Hadesz jelenléte kirobbant az elméjében, a tiszta erő magja, ami elhessegette a félelmet és aggodalmat, ami hetek óra nyomasztotta. Újra teljesnek érezte magát, és az ellenségei meg fogják szenvedni a gyógyulását. 

 

 

MK4 Háttér - 57 - Felébreszteni a holtakat, tizenkettedik rész, A pusztítás árnyai

 Nekane sötétségre és fájdalomra ébredt. Az első áldás volt; a második, hideg emlékeztetője a veszteségnek és bukásnak. Egy fenyőfa göcsörtös gyökerei között rejtőzködött, és várta, hogy leszálljon az éj. Az ellenségei átkutatták a környéket és a felderítők pár lábnyira haladtak el a búvóhelyétől, de nem találták meg.

Most, az éj leple alatt, megkockáztathatja a mozgást. Kimászott a rejtekéből, minden ízülete sajgott, a sebei agónia tüskéket szórtak a testébe, de elég erőt gyűjtött, hogy felálljon. Hogy még jobban elrejtse a jelenlétét, lekapcsolta a páncélja kazánját, a súlya pedig borzasztóan megterhelte a vállát és hátát. Most felkapcsolta, a mechanika elindult, átvette a súlyt, megkönnyebbült sóhajt csalva elő viselőjéből.

Nekane körbepillantott. Kevés  ötlete volt, hogy melyik irányba induljon. A cygnariak elöli kétségbeesett menekülése során nem jegyezte meg az útvonalát, és most reménytelenül el volt veszve.

Állt, csendben, és próbálta összeszedni a gondolatait. Érezte nyugatról a hideg szelet, hallotta keletről az éjjeli madarak hangját keletről, aztán, dél felől, valami szólította. Nem egy fizikai érzés volt ez. Bármi is volt ez, úgy rángatta az elméjét mint ahogy a pokoljack jelenléte kitöltötte a tudatát. Erőt érzett. Távol, de eltéveszthetetlenül. 

Délnek fordult és elkezdett menni, lépteit felgyorsította a hegyoldal lejtése. Az erő érzése nőtt és átalakult. Finoman rá volt hangolódva a halálra, különösen az erőszakos halálra, és a foltokra amit ezek maguk mögött hagytak. Ami most magához szólongatta, a szörnyűségek erejével és a gyilkolás erejével rendelkezett. Az izgatottság elmosta a fáradtságát, és leküzdötte a futás kísértését, hogy egyből oda rohanjon, ahol ilyen kitűnő kínok várták.

Órákon át sétált, mint egy halálra éhes moly a fény felé, de amikor odaért a forráshoz, nem volt ott rom, semmi ősi Morrdh maradvány, vagy attól újabb Orgoth építmény. Csupán egy kopár föld kör volt, egy tágas tisztás a hegyi erdő közepén. Semmi sem termett a kiégett földön, maga a talaj is hamvas volt és omlós, életmentes és halálban gazdag.

Nekane letérdelt, rátette kezét a meggyalázott földre, és elvigyorodott. Ez volt az. Minden amit keresett. Itt felépítheti a nekropoliszt.  Itt felhúzhatja a földből a Pusztítás Kútját.

Megtalálta a Papok Taglóját, vagyis pontosabban szólva, az találta meg őt. Az Orgoth több száz morrowita papot mészárolt le évszázadokkal ezelőtt a brutális, de végül sikertelen próbálkozásban, hogy kiirtsák azokat, akik rendelkeztek a Mágia Ajándékával. Összeszedték ezeknek a papoknak a holttesteit és itt elásták őket tömegsírokba. A papok erőszakos végzete és a legyilkolásuk kegyetlen anonimitása olyan egyveleget hozott létre ami sokkal erősebb mint más, hírhedtebb gaztettek.

A fák között hirtelen mozgás törte meg Nekane elrévedését, és rántotta egyből vissza talpra, a pokoltüskéje előcsúszott a karjából.

"Ki vagy?" mondta. "Állj elő."

Egy magas, rossz alakú forma lépett elő a fák alatti árnyékokból és botorkált feléje. Volt benne valami furcsán ismerős. Aztán amikor Caen holdjainak gyenge fénye rávetült a göcsörtös figurára, Nekane hirtelen felismerte.  

Eviscerus discerptor egykor halandó volt, mint a legtöbb azok közül, akik a Rémálom Birodalmat szolgálták, de szinte minden szerves része eltűnt és elrohadt már az évszázadok során. Ami maradt belőle egy görnyedt szörnyszülött acélból, vasból és bronzból, négy rákszerű végtaggal, amikre satuszerű mancsokat szereltek, kettőt járásra, kettőt fogásra. Valamint még két kisebb kart a finomabb munkákhoz. A discerptor fejét csuklya fedte és alacsonyan lógott a púpos formáján. Az arcából Nekane csak az üres homlokcsontot látta, a koponyát majdnem tükörsimára koptatták az évszázadok.

Nekane csak nagyon futólag ismerte Eviscerust.  Discerptorként a szerepe a nekrofaktóriumban az volt, hogy bejárja a kontinenst új technológiák és ősi titkok után kutatva. Állítólag már vagy hat évszázada ezt a feladatot végezte, és csak kevesen találkoztak vele a nekrofaktóriumból. Persze létezett szóbeszéd az ősrégi Eviscerusról -- hogy az agya már alig fog, a tettei és szándékai szétszórtak. Azt is rebesgették, hogy megmagyarázhatatlan érzéke van ahhoz hogy mindig a jó helyen legyen a megfelelő időben. Valahogy mindig tudta, mikor nyílik meg egy ősi sír és okádja ki magából a titkait, vagy talán, hogy ha a nekrofaktórium valamelyik tagja segítségre szorul.

Ezen furcsa hírnév ellenére, elméletileg szövetséges volt. Talán egy hatalmas fajta. 

"Discerptor --" kezdett bele Nekane, de Eviscerus leintette.

 "A Papok Taglója 69 AR-ben játszódott le," mondta halk, érdes hangon, majd a hangja megváltozott, teltebb lett, magabiztosabb. "Nem, nem nem. Közelebb bolt 68 AR-hez, miután a Jerdon Tauthis varázslót beazonosította a...a..." elmotyogott, a hangja már szinte érthetetlen motyogásba váltott. 

Nekane rájött, hogy a discerptor nem hozzá beszél. Inkább úgy hangzott, mintha saját magával folytatna beszélgetést.

"Discerptor," próbálta meg újra Nekane. "Szükségem van a segítségedre."

"Segítségre?" mondta Eviscerus. "Segítség. A szó a régi Morrdhi szóból ered ami adományt jelentett. Segély." A hangja újra felvette a tanári oktató színét. 

"Deneghra dominarcha küldött engem," mondta Nekane. "A nekrofaktórium létfontosságú feladatát teljesítem. Értesz engem?" 

A discerptor felemelte az arcát Nekane irányába. A kifejezéstelen koponya semmit sem árult el. "Ki vagy te?" A hangja egy harmadik színt vett fel, egyet ami jobban jelent volt, mintha egy pillanatra kitisztult volna. Nekane megragadta az alkalmat.

"Lidérckötő Nekane vagyok. Deneghra dominarcha küldött, hogy találjak a Nekropolisz számára megfelelő helyet, ahol elég erő lakozik, hogy teljesítsük a szerződésünket az Orgoth--"

"Nem!' Eviscerus felüvöltött és előrelendült, a kezeivel Nekane arca felé kapva. Nekane egy olyan lénnyel tárgyalt, amelynek elméje megbomlott, de mégis szüksége volt a segítségére. Tudta, hogy Eviscerus múltja beleszövődött az első Orgoth hódításba, de nem volt tudható, miféle traumát hordoz a discerptor ezzel az eseménnyel kapcsolatban, ami aztán hatalmasra és rákszerűen pusztítóvá fejlődött az évek során.

"Tudsz nekem segíteni?" kiáltotta Nekane. "Magam vagyok. Szükségem van pokoljackekre, szolgákra, bármire amit adni tudsz." 

"Segíteni neked?"

"Biztosítanom kell a Nekropolisz helyszínét itt, de nincs meg az erőm, hogy ezt megtegyem. Szövetségesek vagyunk. Mindketten a nekrofaktóriumot szolgáljuk."  

"Szolgálni. Szövetségesek. Segíteni," mondta Eviscerus, úgy mintha még sosem hallottam volna ezeket a szavakat. "Pokoljackek. Szolgák."

 "Igen. Meg tudod érteni?"

Eviscerus hirtelen megpördült és a fák felé bicegett. Nekane nézte ahogy távozik, nem volt biztos benne, hogy mit tegyen, de amikor a discerptor elérte a fák vonalát, megfordult és intett a nőnek, hogy kövesse. Választás híján, Nekane így tett.

***

Nekane követte Eviscerust a fák között. Az útvonala kusza volt, néha pedig megállt, magában motyogott, majd teljesen irányt váltott. Végül, miután az égbolt acélszürkére váltott a közelgő hajnallal, odaértek egy hatalmas, moha lepte sziklához egy kis tisztáson. 

Eviscerus megállt és visszatekintett a nőre. "Eviscerus discerptor arról ismert, hogy elrejti a technológia nagy részét amire rábukkan, lerakatokban, és ezeket feltölti szolgagépekkel későbbi felhasználásra."

Nekane pislogott. Olyan volt, mintha a lény az önmagáról szóló történelemkönyv bekezdését olvasta volna föl. Mégis, a szavai reményt és izgatottságot hoztak. "Van itt egy ilyen lerakat?"

Eviscerus odalépett a sziklához és több ponton megérintette az egyik karmával. Mély zúgás jött a föld alól -- és egy hatalmas kőlap csusszant félre, felfedve egy sötét vermet aminek tizenöt lábas átmérője ott tátongott az erdő talaján. Durva lépcsők vezettek lefelé a földbe.

A discerptor lesétált a tátongó résbe. Nekane utána ment.  A por és halál szaga körbevette, ahogy alászállt, de szinte semmit sem látott. A nő leért a lépcsők aljára és víz csöpögését hallotta, érezte a hűvösséget a levegőben. A csatamágus páncélja által kibocsájtott fény elég volt ahhoz, hogy felmérje, barlangszerű terembe kerültek.

Nekrotikus zöld fény töltötte be hirtelen a teret, amit lebegős bronz és üveg gömbök bocsájtottak ki.

Nekanenek torkán akadt a lélegzete. A lerakat puszta mérete lehengerlő volt: egy hatalmas kincstár, ami több száz láb hosszan nyújtózott, minden lépés beborítva tárgyakkal, gépalkatrészekkel, és nyersanyagok kupacaival. De ezek csak morzsák voltak a többihez képest. Több tucatnyi gépszolga állt a falak mentén, lekapcsolva, de érintetlenül. A csontjackek elefántcsont koponyái világítottak a zöldes fényben, és még egy pár pokoljacket is megpillantott, Henteseket, vagy száz éveseket. 

Egy egész hadseregnyi alvó szörnyetek amik a parancsára vártak.

"Mennyi ilyen lerakatod van?"

Eviscerus felé fordult. "Eviscerus discerptorról úgy tartják, hogy több tucat lerakata és raktára van szerte a Sárkánygyíkfal hegységben."

Nekane elmosolyodott. "És Nekane lidérckötő mindet fel fogja használni." 

 

MK4 Háttér - 56 - Felébreszteni a holtakat, tizenegyedik rész, A pusztítás árnyai

A hasadék végtelennek tűnt, a hegyek fölé tornyosultak, és Nekane úgy futott, hogy a lélegzetei kalapácsként püfölték a tüdejét, a szíve hevesen vert a nehéz páncélja alatt. Hades és a Raptor tartották a lépést, de nagy ütemben égették a nekrotitot, és nemsokára kénytelen lesz lassítani, vagy nem lesz elég üzemanyaguk a harchoz.

Előttük füst szált vékony csíkokban, az ellenség biztos jele, de nem volt más út amerre mehettek volna. Csak a menekülés egyetlen reményébe tudott kapaszkodni: Jelenleg magaslaton volt, a fák lombjai felett, de ha eléri az erdő sűrűjét, ott elrejtőzhet amíg leszáll az éj. Aztán a sötétség leple alatt talán visszajut Chatterbane-hoz a nekrofaktóriumba.

 

Tovább haladt, reménykedve hogy át tud törni a következő ellenálláson. Ahogy a hasadék élesen keletre kanyarodott, ez a remény hirtelen elillant.

 

Cygnari katonák fala állt előtte, felderítők fehér bőrbe öltözve, puskájukat célra tartva. A középpontban egy különös alak állt, tagbaszakadt harcos őri páncélba öltözve, hófehéren, sárga Morrow jelképpel a mellkasán. Nehéz acél buzogányt tartott a kezében, a másikban pedig erős pajzsot. Mellette, letűnt idők régisége, egy tornyosuló harci gólem, amely fekete füstöt okádott a levegőbe két nehéz, bronz kéményből. A Vaspáncélú, bár több évtizede épült, karban volt tartva, bal kezében tartott földrengés kalapácsa tompán, vészjóslóan csillogott.

 
A fehér páncélos lovag előrelépett és felemelte a buzogányát. "Napfényes Morgan gróf vagyok, és Marjorie Raelthorne királynő nevében követelem, hogy tedd le fegyvereid, kapcsold le szentségtelen gépeidet és add meg magad."

 

Nekanera rátört a szörnyű érzés, hogy meg fog halni itt. A biztossága egyfajta megnyugvással töltötte el. Cryxi volt és ioszi, és ha a kettős lételeme bármire megtanította, az az volt, hogy voltak a halálnál sokkal szörnyűbb dolgok. Belenyúlt Hadesz cortexébe, hagyta hogy a gólem fékezhetetlen dühe átáramoljon a testén, ellátva így magát önbizalommal és harci kedvvel. Aztán válaszolt az ellenség kihívására.

 

"Lidérckötő Nekane vagyok," kiáltotta. "Engedjetek áthaladni, vagy meghaltok, és amikor így tesztek, esküszöm nektek, hogy nem kerültök istenetek színe elé. Kialusztok, teljesen, elmétek és a lelketek is."

A lovag a fejét rázta, visszafordult a katonáihoz, és egy pillanat alatt a világ káoszba borult.

 

Hatvan puska tüzelt egyszerre, szétszabdalva golyókkal a levegőt. Nekane újra Hadesz mögé vetődött. A pokoljack páncélozott váza megvédi majd a könnyebb fegyverektől, bár nem örökre. Még egy olyan hatalmas gép is mint Hadesz elhullik a folyamatos lövésektől. A csontjackje viszont, esélytelen volt. A több tucatnyi puskalövedék fantom bizsergését érezte Nekane a saját testén is, ezt pedig felváltotta a szúró fájdalom, ahogy a Raptor belső alkatrészei is megsemmisültek. A csontjack jelenlétre eltűnt az elméjéből, mint egy elfeledett álom.

 

Nekane tudta, hogy Hadesz nem bír ki még egy sortüzet, és ha magával akar vinni az ellenségekből valamennyit, közel kell kerüljön hozzájuk. Harminc yard választotta el őt és a felderítők első sorát. Előre hajtotta Hadeszt, még mindig fedezékként használva a pokoljacket, majd a gép lélekágyújával az ellenség sorait vette célba. Fél tucat felderítő halt meg, és a lelkeik, mint sikoltó fényenergia Hadeszbe folytak, új erővel töltve fel a gólemet.

 

A nő szörnyű támadása egy pillanatra megrázta az ellenfelet, és Nekane kihasználta az alkalmat és a lopott lélekenergiát, hogy Hadeszt pár yarddal közelebb helyezze az ellenfél felé, és a Vaspáncélútól ellentétes oldalra.  

 

Hadesznek nem kellett bátorítás, hogy a felderítőkre vesse magát. Közéjük rontott, halálos mancsa körbekaszált, szétszakadt hullákká alakítva a fehér ruhás felderítőket. Minden halállal, Hadesz felitta a lelkeket és újra teleportált. A hatalmas vas formája megremegett helyről helyre, újabb és újabb hullákat hagyva maga mögött minden ugrással.

 

Nekane az ellenséges jobb szárny felé rohant. A védőmezőjén golyók szikráztak, vagy csúsztak le a páncéljáról, de odaért sérülés nélkül a céljához. Közelharcban a felderítők puskái lomhák voltak - a cygnariak kénytelenek voltak tőrt rántani. Nem tudták megközelíteni a brutális közelharcban, és Nekane pokoltüskéje vért és lelkeket aratott, szellemiessé változtatva a testét minden ölés után, még jobban megzavarva ellenfelei pengéit.

MK4 Háttér - 53 - Felébreszteni a holtakat, tizedik rész, A pusztítás árnyai

Nekane lidérckötő megcsodálta, hogy mennyit haladt Chatterbane csupán pár rövid hét alatt. A helyszín, ahol lemészárolták a Cephalyxeket, egy teljes értékű nekrofaktóriummá alakult, nekrotit feldolgozó üzemmel és csontjack lerakattal, ami egy kripta és mechanika műhely keveréke volt. Továbbá, a pokolkaparó hatalmas váza elkezdett formát ölteni. Jelenleg alig volt több a keretnél, de a szörnyű gépezet körvonalat már világosan kivehető volt, és ez Nekanet ámulattal és büszkeséggel töltötte el.

Nyersanyagként felhasználva a törpök és cephalyxek  hulláit, és a gépeik roncsait, Chatterbane kiegészítette Nekane megcsappant erejét egy pár Raptor csontgólemmel. Most a nő elé bocsájtotta a két kecset gépet felmérésre. 

"Felszereltem ezt itt," -- Chatterbane az agyaras, koponyaszerű fejére mutatott az egyik Raptornak -- "megerősített páncéllemezekkel és egy haláltépő pofával. Megállja a helyét, még nagyobb, jobban felszerelt ellenféllel szemben is."

"És a másik?" Nekane a másik Raptor felé biccentett. Egy rövid ágyú meredt ki a csontos állkapcsából és egy cryxfénnyel lüktető félgömb volt a hátára erősítve. 

"Á, igen," mondta Chatterbane csontos vigyorral. "Egy méregköpővel van szerelve - nagyon hatékony a puhább célpontok ellen -- és össze tudtam kaparni elég alkatrészt egy arc vevőhöz."

Nekane le volt nyűgözve. Az arc vevő lehetővé teszi neki, hogy a varázslatait a gólemen keresztül vesse ki, megduplázva, esetleg megháromszorozva a hatótávot. "Jó munka."

 A tekintetét a pokolkaparóra szegezte. "Mesélj a kolosszálról."

 Chatterbane felsóhajtott és mérges pókként csapkodott a végtagjaival. 

"Átkutattam a cephalyx kaptárat és a törpök bányáját minden cafat után. Egyszerűen nincs elég. Több alapanyagra van szükségem."

Nekane pont ettől félt. Tudta, hogy a kicsiny nekrofaktórium amit építettek nem lesz elég a kolosszál megépítéséhez, de mégis elég pihenőt nyújtott és lehetővé tette az erőik újraépítését bizonyos mértékig. Ám most eljött az idő a továbblépésre. A következő lehetséges nekropolisz és a Pusztítás Kútja helyszíne egy ősi, Morrow papok lemészárlásának a színhelye, amit a Papok Taglójának hívtak. Azt fel kellett deríteni. 

"A küldetésünk megköveteli, hogy elinduljunk." Nekane a pokolkaparó hatalmas formájára pillantott. "De nem fogom teljesen elhagyni, amit itt építettünk."

Chatterbane megkönnyebbültnek tűnt -- úgy látszik nem szívesen hagyta volna itt a mesterművét. "Mik a parancsaid?"

"Te itt maradsz miközben én előre megyek felderíteni. Ha van egy olyan kijárata a bányának ami elég nagy ahhoz, hogy kimeneteljen rajta egy sereg, azt meg kell találnom."

"Egy sereg?" mondta Chatterbane.

"Az amit majd megépítesz nekem, miután elláttalak alapanyagokkal. Ezek a hegyek nem lakatlanok."

"Nincs több szükségem húsra," mondta Chatterbane. "Van elég szerves anyagom, és még felesleg is. Acél, vas és gépezetek kellenek."

 "Tisztában vagyok az igényeiddel," mondta ingerülten Nekane, felhorgadva a nekrotek kioktató tónusán. "Amikor teljesülnek, meddig tart, amíg a pokolkaparó megépül?"

"Ha mindenem megvan?" Chatterbane az állát kaparászta az egyik fűrész végül végtaggal. "Két hónap."

"Ezt meg is fogom követelni. Elviszem Hadest, az egyik Raptort, a Fúriákat, és meghagyom neked a maradék gépszolgákat közönséges feladatokra és második Raptort védelemre."

"Akár Hadest is velem hagyhatod, ha igazi védelmet szánsz nekem," mondta Chatterbane.

Nekane vigyorgott. "Ugyan Chatterbane. Egy kis félelem kitűnő motiváció és rengeteg a dolgod."

***

 A cephalyx kaptár folyosói hosszú mérföldeken át haladtak a hely belsejébe, bár a kihasználatlanság jelei egyre sűrűbben voltak, Nekane minél mélyebbre ért. Azt gyanította, hogy a kaptár nagyobb és aktívabb volt valamikor, és szerencsésnek érezte magát, hogy már a meggyengültebb állapotban kellett a lakóival összecsapnia.

Hades és a Raptor fénylő kazánja utat mutatott neki a labirintusban, de sokszor előre küldte felderíteni a Fúriákat, a hármas hangjuk betöltötte az üres folyosókat vad suttogásokkal.

Sok helyen, a folyosók jelentősen leszűkültek, olyannyira, hogy Hades már nem fért át, arra kényszerítve Nekanet, hogy másik utat keressen. Bár ez nem volt nagy megterhelés kicsi csapatának, ezek a szűk alagutak biztosították, hogy egy nagyobb csoport, például egy hadsereg, nehezen jutott volna át a kaptáron.

Egy egész nap eltelt, aztán egy újabb, és a kaptár átadta a helyét szokásosabb alagutaknak. A rhúlbéliek a hegy mindkét oldaláról ásták ezt a bányát, de itt szintén az elhagyottság jelei látszottak. A gépek amik mellett elhaladt rossz állapotban voltak, berozsdásodva és általában használhatatlanok voltak Chatterbane számára. Úgy tűnt hogy a kaptár és a bánya is haszontalan a végső céljához.

Az utazás harmadik napján az üres sötétségen át, a Fúriák visszatértek a felderítésből, szellemi hangjuk lelkes és izgatott. 

"A hegy megnyílik," mondta Dogreth.

 "Életet szimatolunk a levegőben," tette hozzá Valek.

"De a nap süt," fejezte be Anathan, félelemmel és undorral a hangjában.

Bár nem volt hatással a képességeikre, a lidércek gyűlölték a napot és kerülték ha csak tudták. Nekane most nem tudta nekik megadni a sötétséget. Egyből aggódni kezdett, mivel a Fúriák élőket érzékeltek, de a legjobb tudása szerint nem volt semmi katonai erő a hegynek ezen oldalán. Az élet amit a lidércek érzékeltek lehet egy falvacska vagy település ahol találhat olyan nyersanyagokat amikre szüksége van. Kilépni a napfényre kockázatos volt, de miután annyi időt töltött el a föld alatt, szüksége volt tájékozódásra és hogy biztosan megállapítsa, milyen messzire van most Papok Taglójától, a következő céljuktól.

"Tovább megyünk előre."

 Nekane mindkét gólemje kazánját teljes erőre tekerte, elárasztva a szűk folyosót zsíros, fekete füsttel. Fény jelent meg előttük. Egyre erősebbé vált. A bánya kijárata széles volt és világos, a napfény pedig beáramlott, elűzve a homályt és mérges morgást váltva ki a Fúriákból.

"Hozzám," parancsolta Nekane, és a három lidérc vonakodva köré gyűlt, spektrális pajzsként. 

Nekane odahívta Hadeszt és a Raptort is, aztán hetek óta először kilépett a sötétségből. Hunyorgott, oldalra fordította a fejét, és kisétált a harsány napsütésbe.

Hiba volt.

Villanyos kisülés sikoltása töltötte meg a levegőt, és ózon szag csapta meg Nekane orrát pár másodperccel azelőtt, hogy a bánya bejárata kő és por gejzírként robbant föl.

 Nekanet előre dobta a robbanás, térdre zuhant. Felnézett, és látta, hogy egy kicsi hegyi kanyonba érkezett, ami közepén egy patak csörgedezett lassan a köves talajon. Meredek ormok emelkedtek három oldalon, áthatolhatatlanul, és a szoros egyetlen kijárata keletre volt, ahol egy tucatnyi puskával felszerelt férfi és nő áll egy pár könnyű harci gólem mellett, amik voltaikus pengékkel és villámvető ágyúkkal voltak ellátva. Ezen utóbbi fegyverek egyike robbantotta le a hegy egy részét, elvágva Nekane visszavonulási útvonalát.

A fegyverek felugattak, golyók szikráztak Nekane energiamezején. A nő talpra pattant és Hades mögé vetődött. Újabb golyók pattantak a gólem páncélján és suhantak át ártalmatlanul a Fúriák testén.

Nekane gyorsan felmérte a helyzetüket. Az ellenfél ereje nem volt lehengerlő, de mégis fel tudta ismerni, hogy ez csak egy előőrs.  Ha itt leáll és megküzd velük, az ellenség erősítései be fogják szorítani ebbe a katlanban és idővel teljesen elpusztítják.

 "Menjetek vissza Chatterbanehoz," kiáltotta Nekane a Fúriáknak. A test nélküli lelkek át tudtak hatolni a sziklákon amik elzárták a bánya bejáratát. "Mondjátok el neki mi történt és maradjon ott ahol van, amíg nem lépek vele kapcsolatba."

Golyók és villámágyúk kisülése süvöltött a szorosban. és Nekane érezte hogy Hades dühe felizzik, mikor egy villámsugár belecsapódott a testébe. A pokoljack közelharcba akart rontani, de Nekane visszafogta.

"Menjetek!" mondta Nekane, és a Fúriák beleolvadtak a kőrakásba és eltűntek.

A figyelmét most az ellenfélre irányította és rohamra küldte Hadeszt és a Raptort, miközben ő mögöttük futott, hagyva hogy annyira lehagyják, ahol még mindig irányítani tudta őket.

Előhívta a varázserejét és bűbájt bocsájtott Hadeszre. A pokoljack fekete vas alakja csillogott, aztán előre pattant harminc yardnyit, közvetlenül az ellenfél góleme előtt landolva. A pokoljack halálos mancsa lesújtott, áttépve a cygnari warjack vázát, teljesen letépve az egyik karját a testéről.

A cygnari katonák könnyű fegyverzetű és páncélú felderítők voltak, bár mindegyikük egy furcsa napkitörést hordott a fehér bőr mellvértjén. Az emberek Morrow nevű istenének jelére emlékeztette Nekanet, és a nő elfojtott egy borzongást. A küldetése az volt, hogy találjon egy olyan helyszínt ahol elég káromló hatalalom van ahhoz, hogy egy istent lerántson Urcaenből, lehet pont magát Morrowt, hogy aztán Sabbreth megsemmisíthesse. A követői és jelképe megjelenése itt, most, egy baljós, kellemetlen előjel volt.

A felderítők megszórták lövésekkel a Raptort. Nyilván felismerték melyik volt a célpontjaik közül a legpuhább. A becsapódó golyók kísérteties kopogása átjött Nekane kapcsolatán a gólemmel, mintha tűszúrások lennének a saját testén, ám a gép még nem szenvedett súlyos kárt. A Raptor odatotyogott pár méterre a cygnari katonák alakzatához, kitátotta a csontos pofáját, majd sűrű, maró felhőt lehelt az ellenségre.

Szörnyülködés és fájdalom harsant a lövések zaja fölé, amit ropogó, acél-acélon csikorgás követett, ahogy Nekane ellenségei cseppfolyóssá váltak. 

Nagyon hatékony a puha célpontok ellen, gondolta Nekane állatias vigyorral. 

Hades már majdnem teljesen széttépte az első harci gólemet, de ahelyett, hogy arra kényszerítette volna a pokoljacket, hogy megtámadja a következő gépet, arra buzdította, hogy kapja fel a jelenlegi ellenfelét, emelje magasra, majd dobja el. Három és fél tonna warjack roncs röppent a levegőben és csapódott bele a második ellenséges gépbe, földre döntve azt, becsípve a tönkrevert társa alá. 

Attól, hogy mindkét harci gólemük odaveszett, a cygnari katonák hátrébb vonultak, és Nekane meglátta az esély a menekülésre. Magához hívta Hadeszt és a Raptort és kétségbeesett, szökdelő futásra kényszerítette őket. Gyorsan maguk mögött hagyták az ellenséget, egy maréknyi kósza lövést leszámítva. 

Miközben futott, Nekane ellenőrizte a warjackjei állapotát. Mindkettő megsérült, de még teljesen működőképes volt. Szerencséje volt. Ám fekete füstfelhők lebegtek a hasadék falai fölött előttük - harci gólemek kazánfüstje - és tudta, hogy már nem bízhat a szerencséjében.

****

 

MK4 Háttér - 51 - Felébreszteni a holtakat, nyolcadik rész, A mélység szellemei

 Mélyebbre érve a cephalyx kaptárban, a falakon megjelentek apró világító csomópontok, amik erős sárga fényt árasztottak. Az árnyékaikat torz formában vetették a görbe falakra, és Nekane úgy érezte magát, mint egy rákszerű fertőzés, valami hatalmas biomechanikus szörny gyomrában.

Bár nyíltak oldaljáratok a fő folyosóról pár alkalommal, Nekane nem tért le az útjáról. Tudta, hogy merre megy. Érezte. Tőmélye romjainak baljós vonzereje cirógatta a lelkét.

MK4 Háttér - 50 - Felébreszteni a holtakat, hetedik rész, A mélység szellemei

 Nekane a kicsiny gépszolga csapata elején sétált, a páncélja csak vékony füstcsíkot eregetett. Letekert kazánnal, a nekromechanika szervók amik csökkentették az acél és csont súlyát le voltak kapcsolva. Nekane lábai sajogtak, a háta nyögött, és a vállai sikítottak a páncélja gyötrő súlya alatt.

Mellette Hades lassú, vonuló ütemben lépegetett, az ő kazánja is majdnem teljesen el volt oltva. Annyi erő jutott, hogy menetelni tudott, de másra nem, a jelenléte a nő elméjében pedig távoli volt és lomha.

Még Chatterbane is tompított lelkesedéssel bandukolt. "Bizonyosan elég mélyen járunk már a földrészen, hogy ne vegyenek bennünket észre," panaszkodott. "Felszíthatjuk a tűtereinket csak egy kicsit jobban? Úgy érzem magam, mintha sárban dagonyáznék."

A teste minden porcikájában futkosó fájdalom ellenére Nekane vigyorgott a holdfényben. "Nem te volták az talán, aki azt mondta, hogy a törékeny élő testem nem bírja el a páncélom teljes súlyát? Azt hittem, hogy a felsőbbrendű élőholt testfelépítésed eltűri az efféle pici gondokat, mint az extra súly." 

Valami grimasz szerű futott át a nekrotek csontvázszerű arcán. "Bevallom, butaságot mondtam. Ez most valóban közös nyomorúság."

"A kazánok úgy maradnak ahogy vannak. Füst nélkül. Cryxfény nélkül." mondta Nekane. "Addig elrejtjük a jelenlétünket amíg el nem érjük Tőrmélyét."

Chatterbane drámaian sóhajtott. "Azt hiszem, ez bölcs döntés, még ha fájdalmas is."

Még mindig a Banwick folyót követték, ahogy az a Sárkánygyíkfal felől kanyargott. A folyó völgye több búvóhelyet nyújtott mint a part, de a cygnari őrjáratok könnyen eljuthatnak idáig is Nyugatvégből. A Tőmélyéről szóló jelentések azt állították hogy egy elhagyott Rhúl bánya mélyén van, és sok pletyka és legenda szólt róla, hogy milyen borzalmak történtek ott. Lehet elég vér folyt ott ki, hogy fel lehessen húzni egy Nekropoliszt és hogy a Pusztítás Kútja le tud majd rántani egy istent Urcaenről. Lehet hogy mégsem. Nemsokára meg fogja tudni.

Előttük, Chemosh és a Fúriák bukkantak elő a sötétségből. Ők voltak az egyetlen tagjai Nekane felderítő brigádjának akik a mozgásukhoz nem támaszkodtak nekrotit kemencékre. A skarlockot és a három árnyat felderítésre használta. 

"Mi van előttünk?" kérdezte Nekane.

"A bánya," mondta Anathan, a nő suttogó hangja elnyújtotta az utóbbi szót hosszú, gyászos üvöltéssé.

"Sok lélek," mondta Dogreth éhesen.

"És sok félelem," tette hozzá Valek utolsóként.

"A bányát még mindig használják?" mondta Nekane.

Végül Chemosh adta meg az igazi választ. "Igen, de nincs jól védve." A skarlock lehajolt és egy csont újjal a porban rajzolt. "A bejárat a hely oldalában van. Itt."

Kirajzolta még egy alacsony hegyecske körvonalát. "Talán két tucatnyi rhúlbéli bányász pakol ércet és felszerelést kocsikra." Egy sor X-et karcolt be kis távolságra a hegytől. "Nem túl veszélyesek, de egy harci gólem és hat katona őrködik."

Berajzolt még pár figurát a hevenyészett vázlatra.

Nekane bólintott és Valekhez fordult. "Azt mondtad félelem. Mitől félnek a rhúlbéliek?"

"A bányát elárasztja a sötétség," mondta az árny, talányosan mindig mindig. A test nélküli élőholtak, mint a Fúriák egy ilyen köztes állapotban léteztek, gyengén kapcsolódva a fizikai világhoz és sokszor csak gyengék érzékelték a környezetüket. Kicsikarni belőlük egy részletes leírást olyan volt, mint egy vakot megkérdezni, hogy mit látott a tükörben.

"Tőrmélye?" tűnődött Nekane hangosan.

"Ismeretlen," mondta Chemosh. "De a törpök valami elől futnak."

"Nem tudjuk megvárni, amíg elhúznak?" mondta Chatterbane. "Rémesen kevés pazarolni való erőforrásunk van."

Nekane megfontolta. Lehet biztonságosabb, de tovább várni érzése szerint kockázatosabb volt mint csatát vállalni. Legjobb tudásuk szerint álcázták nyomaikat Kilenc Sziklánál, de egy éles szem meg tudja találni a jelenlétük bizonyítékát és lehet követi őket. Meghozta a döntését. "Támadunk."

"Biztos vagy benne...?" kezdett bele Chatterbane, aztán bölcsen elhalhatott, amikor Nekane szúrósan nézett rá. 

"Chemosh és a gépszolgák hátul maradnak," mondta Nekane. "Elviszem Hadeszt, Chatterbanet, és a Fúriákat és megtámadjuk a rhúlbélieket. Ez elég erő kéne legyen, hogy legyűrjük őket. Chemosh, vezesd a gépszolgákat a helyszínre fél óra múlva."

Chemosh bólintott. "Ahogy óhajtod."

"Chatterbane, szítsd fel a kazánokat teljes erőre." mondta Nekane.

A nekrotek felvidult. "Ah egy kis reménysugár az égő nekrotit sötétség közepette."

A bányával szemben lévő domb takarásában, Nekane látta hogy a rhúlbéliek úgy helyezkedtek el, ahogy számította. A bejárat egy alacsony domb oldalában volt, széles és elég magas ahhoz, hogy beférjenek a bányász gólemek amiket a törpök kedveltek. Két tucat rhúlbéli mozgott gyorsan a bányából a két ló vontatta kocsi felé, egy csomó felszerelést, hordót és dobozolt élelmet cipelve. A legtöbb rhúlbéli fegyvertelennek tűnt, de egy fél tucat törp állt pajzzsal és puskával egy nehéz gólem mellett amit szintén pajzzsal és ágyúval szereltek. 

Nekane megfordult és lecsúszott a füves domboldalon oda ahol Hades, Chatterbane és Fúriák várakoztak.

"Pont úgy van ahogy Chemosh leírta," mondta Nekane. "Hades, Chatterbane, tiétek a gép és a katonák." A fúriák felé bólintott. "A maradék a tiétek."

***

Nekane nem fáradt rejtett támadással. Egyszerűen rohamra hajtotta Hadeszt a lejtőn lefelé, futott a pokolgólem után, Chatterbane pedig utánuk. A Fúriák szétváltak és megelőzték őket, suttogó, éhes nevetéssel, miközben gonosz szélként suhantak az élő zsákmányuk felé.

A rhúlbéliek akik a legközelebb voltak a domb széléhez, arcok szinte félelem maszkká dermedve, épp csak meg tudtak fordulni, amikor Hades közéjük ért, széttépve őket halálos mancsával, csupán megcsonkított hullákat hagyva maga után. A rhúlbéliek lelkei kiszakadtak a testükből, és zöld fonalakként kúsztak Hades szarvas fejébe, mintha a pokoljack belélegezte volna őket. 

Hades öröme ennek a mészárlásnak és rombolásnak visszaömlött Nekane felé, és most, felerősödve a lopott lélek energiától, arra ösztökélte a pokoljacket, hogy lőjjön az ágyújával. Hades célzott a jobb kezére szerelt fegyverrel és egy csoportot szemelt ki magának a bánya bejáratánál. Azok tüzelő sorfalba verődtek, de ez harmatgyenge védelem volt csak. A lélekágyú elsült, Nekane akarata által vezetve, és a nekrotikus energianyaláb a rhúlbéliek pajzsfala közepébe csapódott. A közvetlenül eltalált törp elpárolgott, üvöltő alakja még egy másodpercig látható volt, mielőtt teljesen elporladt. A hozzá legközelebb eső két társa nem semmisült meg, de a földre zuhantak, bőrük lefolyt a csontjaikról minden irányba. Halálhörgésük felelőtlen örömmel töltötte el Nekanet, ám még mindig volt egy harci gólem amivel meg kellett küzdeni.  

A rhúlbéli gólem, egy batár ám hatékony gépezet amit Lavinásnak hívtak, most Hadeszt célozta ágyújával. Chatterbane, nagyobb csatatéri bátorságról tanulságot téve mint amit Nekane tulajdonított neki, Hades mögé csattogott és a végtagjai villámgyorsan táncoltak a pokoljack testén, átállítva a beállításait.

Nekane érezte, hogy Chatterbane hangolásait a Hadesszel való kapcsolatán keresztül, egy fajta csendes ösztökélést, amit nem értett meg, amíg a Lavinás tüzelni nem kezdett. 

A rhúlbéli gólem ágyúja fülsiketítő robajjal sült el, és a süvöltő lövedék Hadeszbe csapódott és felrobbant, páncéldarabokat és kavicsokat szórva minden irányba. Nekane védőmezeje felvillant amikor a repeszek elérték, de egy sem hatolt át. Most nyert értelmet Chatterbane kendácsolása. Dühös válaszul a sebzésre, Hades előre rontott, és Nekanenek csak az ellenséges gólem felé kellett irányítania. 

Hades elmosódott cryxfény üstökösként tette meg az ötven yardos távot közte és a Lavinás között, mancsát halálos csapásra emelte a magasba. A rhúlbéli gólem újra felemelte az ágyúját, a pokoljack pedig szellemszerű és légiessé vált. A Lavinás tüzelt, és a lövedék pontos volt, de ártalmatlanul suhant keresztül Hadeszen, és az egyik lóvontatta kocsiba csapódott, levegőbe röpítve törpöt és felszerelést egyaránt. 

Hades odaért az ellenségéhez és visszanyerte testét. Halálos mancsa lecsapott, és Nekane további varázserővel növelte az erejét. A hegyekről visszaverődött a szakadó acél hangja, ahogy Hades széthasította a Lavinás vázát. A gólem pajzsos keze lekonyult, Hades pedig az agyaraival folytatta, felöklelve a Lavinást és jobbra-balra megrázta, szörnyű sebet ejtve a rhúlbéli jack testén.

Most hogy a rhúlbéli gólem ártalmatlan volt, Nekane hagyta hogy az elméje újra a közvetlen környezetére figyeljen, és látta, hogy három törp katona maradt még. Nem futottak el, amit egyszerre tartott megdöbbentően bátornak és szörnyen balgának. Feléjük futott, elsütve a rúnavetőjét. Az első lövése homlokon találta az egyik rhúlbéli katonát, leszakítva a koponyája felső felét, felrobbantva agyat és csontot.

Aztán már a másik kettő között termett, a pokoltüskéje átdöfött a pajzsaik felső peremén, felnyársalva húst és páncélt. Másodpercek múltán három hulla fölött állt, páncélját elborította a vérük, a szíve pedig révült őrülettel telt meg.

Most hogy a csatának majdnem vége volt, megengedte magának a pillanatnyi élvezetet és végignézte, ahogy a Fúriák lemészárolják a megmaradt rhúlbélieket. Az árnyak utolérték a menekülő törpöket és kiszippantották az életerejüket, átszúrva őket légies karmaikkal. Minden ölés után, a páncéljukból derengő baljós fény egyre fényesebben, teltebben világított.

Nekane most újra Hadeszre figyelt. A pokoljack teljesen széttépte a Lavinást és most a roncsokat csapkodta és öklelte állatias dühhel. Nekane magához parancsolta a pokoljacket, és az odajött, bár vonakodva.

Chatterbane csatlakozott Nekanehez a bánya bejáratánál és megvizsgálta a sérüléseket amiket Hades szenvedett el.

"Mindig tiszteltem a rhúlnépséget," mondta elkalandozva, a Hades oldalán lévő egyik sérülést piszkálva. "A technológiájuk egyszerű, talán még primitív is cryxi szabványok szerint, de csak egy bolond vitathatja el a hatékonyságát."

"Őrülök, hogy az ellenségeink lenyűgöznek téged," mondta Nekane. "Meg tudod javítani Hadeszt?"

"Dicsérni kell, ahol dicséret jár," mondta a nekrotek és megvonta a vállát. "Igen, itt van elég alapanyag a javítást végrehajtására."

"Jó. Akkor állj neki."

Pillanatokkal később, Chemosh és a gépszolgák megjelentek a domb gerincén és ereszkedni kezdtek Nekane felé. A skarlock rápillantott a hullákkal telített csatatérre. "Mi legyen a testekkel?"

"Vonszoljátok le őket a bányába, annak a gólemnek a maradványaival együtt." mondta Nekane.

Chatterbane sóhajtott, miközben a gépszolgák elkezdték levonszolni a törp holttesteket. "Ennyi jó húst elpazarolni. Bárcsak lenne velünk egy nekrosebész, és felhasználhatnánk ezt a sok alapanyagot."

Nekane nem tudott egyet nem érteni, de a nekrosebészek nem voltak az ilyen fajta küldetésekhez illők, így nélkülük kellett útra induljon. Mégis, könnyen győzött itt, és előtte megnyílt az út a következő úti céljához. Besétált a bányába, mosolyogva, ahogy a páncélja cryxfénye szétterítette az árnyékát, hatalmasan és lehengerlőn, a falakra. 

A nekromechanika zöldes fénye vezette Nekanet a rhúliak bányáján keresztül. Most újra hálás volt azért, hogy a törpök kénytelenek voltak gőzrobotokat használni az ércek kitermeléséhez.  Az alagút amit követett széles volt és magas, lehetővé téve Hadesznek hogy lassítás nélkül végig kövesse. 

A törpök gyors menekülésének újabb bizonyítékaira bukkantak. Értékes szerszámok voltak szétdobálva, fegyverek és páncélok még mindig a tartókon, és egy lekapcsolt munkagólem páros is.

Végül találkoztak egyértelmű bizonyítékokkal is, ami menekülésre késztette a rhúlbélieket. A tárna amit követtek, csatahelyszínben végződött. Egy pár rhúlbéli csatagólem, mindkettő olyan mint amivel a bejáratnál megküzdöttek, hevert összetörve egy olyan helyen ahol egy oldalág csatlakozott a fő alagúthoz.

"Széledjetek szét. Keressetek holttesteket," parancsolta Nekane. Hadeszt arra utasította, hogy maradjon helyben és arra felé figyeljen, ahonnan jöttek. Ha bármilyen ellenség közelít feléjük hátulról, azt látja majd a gólem szemein keresztül, miközben előre a saját látását használja.

Vér volt a földön, lassan alvadó tócsákban, hidraulikus folyadék patakok a legyőzött gólemekből, és sűrű kék-zöld folyadék ami se nem vér volt, se bármilyen más mechanikus kenőanyag amit Nekane ismert. Ennek a kencének egy hatalmas foltja azt sugallta, hogy valami nagyot vonszoltak el innen, be az oldalágba.

"Lidérckötő," mondta Chatterbane, rámutatva az egyik roncsra az egyik pengés végtagjával.

Nekane csatlakozott a nekrotekhez. Együtt megvizsgáltak egy hullát amire ráborult tíz tonnányi rhúlbéli warjack. Emberszerű volt, talán egykor élő ember, de egyértelműen és jelentősen módosítva lett. Vastag bronzsisak zárta körbe a teljes fejét, és úgy volt rögzítve a testére, hogy az állandóságot mutatott, mintha inkább a lény testrésze lenne, mint viselt páncél. A bőre szürkés volt, bár nem az élőholtak fakó szürkéje, a teste pedig hatalmas izomzattal rendelkezett, sokkal izmosabb volt mint amit a természetes emberek életük során fel tudtak magukra szedni. Mindkét karja súlyos bronz gömbben végződött -- az egyikre egy karom szerű készüléket, a másikra forgó körfűrészt szereltek. A lény Nekanet a saját gépszolgáira emlékeztette, és bár ennek a lénynek a készítői hasonló célhoz érkeztek, a választott útjuk nagyban különbözött. "Egy cephalyx drón, " mondta Chatterbane. "Nem csoda, hogy a törpök menekültek."

Nekane tudta, hogy a cephalyxek egy föld alatt élő emberszerű faj voltak, akik fejlett biomérnökösködést űztek, amivel magukat és szolgáikat javították fel. Sok módon a tudományuk és módosításaik hasonlítottak a cryxiekre, bár a cephalyxek elkerülték az élőholtakat és az élők erős változtatásaira fókuszáltak. 

"Egykor a szövetségeseink volt, így volt?" mondta Nekane. A cephalyxek segítették a legutolsó nagy Nekrofaktórium megépültét a kontinensen, de még azelőtt volt, hogy ő csatlakozott volna a Rémálom Birodalomhoz, és alig volt velük személyes tapasztalata. 

"A szövetséges erős kifejezés rá," mondta Chatterbane. "Alkalmi és önérdekelt társak, ez jobban fedi le, azt hiszem." 

Nekane odébb lépett a halott dróntól és belesett a csatlakozó oldalalagútba. Azon túl nem volt tárna. Ez az alagút nem rendelkezett az alapos, derékszögű pontossággal amit a törpök kedveltek. A falak simák voltak és kanyargósak, szinte organikus érzetet keltettek. Vércsíkok és további kék-zöld folyadékfoltok vezettek be a sötétségbe.

"Elvitték magukkal a testeket," mondta a nő.

"Természetesen," mondta Chatterbane és fölényesen horkantott. "Szükségük van nyersanyagra a kis projektjeikhez."

Nekane felmérte a lehetőségeit. Tudta, hogy Tőrmélye romjai még mélyebben kezdődnek a föld alatt, de arra nem számított hogy a romok egybeesnek egy Cephalyx kaptárral. "A cephalyxek vajon ellenségesek?"

Chatterbane kicsit gondolkodott, majd így szólt. "Szükségük van élő alapanyagokra a ... az iparuk számára, és mi ilyen zsákmányt nem szolgáltatunk. Viszont, lehet behatolóknak néznek minket, különösen, ha a romok amiket keresünk, valamiért fontosak nekik."

Nekane nem kereste a harcot, különösen egy olyan ellenfél ellen, kinek nem ismerte a képességeit, de ha csata vár rájuk, nem fog kitérni előle.

"Az utunk erre vezet." Az oldalfolyosóra mutatott. "Lehet tudunk tudunk tárgyalni a cephalyxel. Ha nem, akkor megsemmisítjük őket."

MK4 Háttér - 048 - Felébreszteni a holtakat, ötödik rész, Egy aprócska esély

 Nekane talált maguknak egy köves dombocskát ötven yardnyira az Orgoth tábortól ami jó fedezéket biztosított. Megvizsgálta a gépszolgáit és úgy látta, hogy amik megmaradtak, elég jó állapotban vannak. Egy nekrosebész nélkül nem tudta volna őket megjavítani, de szívós lények voltak, és ha el tudnak kerülni egy nagyobb csatát, akkor valószínűleg kibírják a küldetése végéig.

"Megsebesültél," mondta Chatterbane, egyik végtagjával, amin hosszú, görbe penge volt szerelve, Nekane felé mutatva. "A vállad."

Nekane lepillantott a jobb vállára. A vállpáncélja repedt volt és kormos. Eltalálta az egyik viharlégiós villáma a csatában a Kilenc Sziklánál, de az adrenalin és az összpontosítás miatt észre sem vette.

"Meg tudom javítani a páncélt," mondta Chatterbane. "De ami alatta van, nos, arra nem terjed ki a tudásom."

Nekane nyögött, levette a vállvértjét és átadta a nekroteknek. Alatta a aláöltözője elégett és a bőre fekete  és perzselt volt. Most belenyilallt a fájdalom, az pedig felidézte az emléket, egy olyat ami ugyanúgy bevésődött az elméjébe mint ahogy a cygnari villám megégette a bőrét.

***

Sepsira Fő Nekrosebész műhelye nem élőknek való hely volt. Nekane lidérckötő nagyon élesen érzékelte ezt a termet; ő volt ott az egyetlen lény amely lélegzett.

"Mi történt most meg?" kérdezte Sepsira. Nekane a páncéljából kivetkőzve állt a nekrosebész egyik asztala előtt, ami egy gránit lap volt, telepakolva bonyolult sebészi eszközökkel, csontfűrészekkel, és filéző késekkel. A fő nekrosebész pedig úgy nézett ki, mintha az egyik félelmetes kellékes asztala kelt volna életre. A hevedere négy csuklós végtagot tartott, kettőn körfűrész, egy másikon egy satuszerű fogó, a negyediken egy három ujjas mancsszerű készülék. Mindezt a hátára szerelt kazán mozgatta ami nekrotit füstöt eregetett a vérszagos levegőbe.

"Nem nyilvánvaló?" mondta Nekane ingerülten. "Megsérültem csatában."

"Micsoda hatalmas harcos," dörmögte Sepsira és közel lépett hozzá, a fémmel borított alakja úgy tornyosult Nekane fölé mint egy hatalmas acélpók. "Ám sajnos, oly törékeny."

Nekane egy parti fosztogatáson vett részt Cygnarban Új Larkholm közelében. Az volt a feladata, hogy felügyelje több falu megtámadását, hogy aztán elég rabot ejtsenek akik aztán értékes alapanyagai lesznek majd a nekrofaktórium számára. A falut elméletben nem védte semmi, de egy viharlégiós egység valószínűleg az Orgoth elleni harcok miatt ide vonult, itt töltötte az éjszakát, aztán a falu védelmére sietett. 

Nekane gyorsan legyűrte a légiósokat, de az egyiknek sikerült egy mázlis lövés puskagránátjával. A lövedék belecsapódott a védőmezőjébe, ám elég erő jutott át rajta, és a repeszek olvadt fémként tépték fel a páncélját és mélyedtek az izmaiba. Visszatértekor Deneghránál kellett jelentést tennie és jelentkeznie a következő küldetésére, de a dominarcha megparancsolta neki hogy jelentkezzen Sepsiránál, és kezeltesse a sérülését. A jelentéstételt aztán a fő nekrosebész műhelyében tartják majd meg. 

"Ne aggódj. Össze foglak fércelni." mondta Sepsira és elkezdte felmérni a károkat -- bökött sérülések, mély irdalások, és második kategóriás égések. "Szerencsés vagy, hogy a műhelyem rendelkezik felszereléssel az olyanoknak is mint te. Általában sosem szoktam élő porhüvelyeket javítani."

Nekane mozdulatlanul állt ahogy Sepsira dolgozni kezdett, öltött, kent, és tűzött olyan szerszámokkal amiket arra terveztek, hogy az élőket széttépje, és nem összerakja. Nekane szeme nem is rebbent és még a sóhajokat is leküzdötte, miközben a nekrosebész gyógyította bármilyen zsibbasztó szer vagy akár a legkisebb figyelmesség nélkül.

A folyosóról kövön csendülő fém hangja szűrődött be és az elátkozott lelkek kavargó sírása töltötte be a teret, előrejelezve Deneghra dominarcha érkezését.

Deneghra magas volt és karcsú, erőt és hatalmat sugárzott. Bár már sok éve élőholt létre váltott, mégis volt egy bizonyos élőszerűség a tartásában és kisugárzásában. Zöld fény ömlött a páncélján lévő erőpontokból, és mint Sepsiránál, neki is füst ömlött a hátán lévő nekrotit kazánjából.

"Deneghra úrnő," mondta Sepsira és meghajolt. Nekane is ugyanígy tett volna, de a nekrosebész éppen csak bevarrta a hasán lévő sebet, és így nem tudott előredőlni. Helyette a fejét hajtotta le.

"Megmarad?" kérdezte Deneghra bánatos mosollyal.

Sepsira kuncogott. "Sajnálatosan."

Nekane nem szólt. Tudta jól, hogy ő a nekrofaktórium egyetlen élő tagja. Amennyire tudta, a tény hogy még mindig lélegzik nem akadályozta meg abban, hogy a nekrofaktórium vezetőségébe emelkedjen, de folyton felemlegették, hogy valóban mégis, más.

"Magunkra hagyhat bennünket, Fő Nekrosebész," mondta Deneghra és rátámaszkodott az egyik alvadt vérrel borított munkaasztalra.

Sepsira távozott, magára hagyva Nekanet Deneghrával, a leghatalmasabb cryxivel a Sárkányatya után, egy őserejű mágussal, és furcsa módon, a ritka szövetségesek egyikével, mióta Goreshade elhagyta Skellt. 

"Nemsokára készen állsz majd, hogy a kontinensre utazz?" kérdezte Deneghra.

Nekane bólintott. "Ezek kisebb sebek, úrnőm. Nem fognak hátráltatni."

Deneghra Nekanet nézte, szemei mint két zöld savtócsa, kifürkészhetetlenek. "Sokan úgy vélik, hogy rossz választás vagy erre a küldetésre. Hogy túl sok múlik ezen, hogy egy ilyenre bízzuk."

"Egy magamfajtára?" kérdezte Nekane.

"Sokan úgy tartják, hogy a korábbi hűséget Goreshade felé problémás. Az ő útja sosem volt a Sárkányatya útja, és sokan felvetik : merre vezet Nekane útja?"

"Hűségesen szolgáltam Torukot, odaadóan. Elhagytam Goreshadet amikor a valós céljait felfedte előttem." Nekane felszisszent, amikor erőteljes szavai miatt a sebei sajogni kezdtek.

"Hiszek neked," mondta Deneghra és közelebb lépett, a lelkek nyögő kórusa most Nekane feje körül kavargott. A dominarcha hosszú ujjú kezébe vette Nekane állát, minden ujj végén a körme olyan volt mint egy ragadozómadár karma. "Magamra emlékeztetsz. Ugyanolyan akarattal, nagyravágyással, és szorgalommal, nyerned kell minden áron, és igen, ugyanazzal a hűséggel Toruk iránt."

"Kételkedsz benne, hogy sikerrel járok?" kérdezte Nekane. Be akarta bizonyítani közvetlen feletteseinek, Dekathus és Mortnebra lidércúrnak, hogy több felelősséget is elbír, és több beleszólás jár neki a nekrofaktórium kontinentális döntéseibe. Ennél is jobban be akarta bizonyítani Deneghrának, hogy méltó a patronálására és támogatására.

Deneghra odébb lépett és röviden sóhajtott -- furcsa mozzanat egy olyantól aki már nem lélegzett. Így szólt, "Az Orgoth primitív és egyszerű, és az infernáloknak való szolgálatuk kétségbeesetté és kiszámíthatatlanná teszi őket. Sabbrethre mindez jellemző, de még sokkal rosszabb. Az elméjét megfertőzte egy varázstárgy amit Horva Korbácsának hívnak, és, mint a régi mesteredet, őt is felemészti egy isten megölésének a terve."

"Goreshade nem térített át engem az ügyéhez," mondta Nekane. "Ennek a Sabbrethnek az ambíciói nem érintenek."

"Pedig kellene," mondta Deneghra. "Meg fogja próbálni átvenni tőleg a küldetést, és a saját céljai szerint alakítani. Az Orgoth jelenleg hasznos nekünk, de a feladatod, a küldetésed az hogy találj egy helyszínt a nekrofaktórium számára, egy olyan helyszínt ahol megvethetjük lábunkat a kontinensen. Ez mindennél előbbre való, és nem kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol Sabbrethnek bármennyi beleszólása van olyan döntésekbe, ami kihatással lesz Cryxre a következő évszázadokban."

Nekane bólintott. "Értem."

"Kilenc Szikla, Tőrmélye, Roth Menedéke és a Vicarate Mészárlás," mondta Deneghra. "Ezek a legvalószínűbb megfelelő helyszínek számunkra. Lehet vannak mások is, de összpontosítsd figyelmed erre a négyre."

"Nem hagylak cserben," mondta Nekane. "Esküszöm."

Deneghra mosolygott, kivillantva fogsorát mely olyan fehér volt, mint a frissen tört csont. "Rendben. Ne bukj el, mert a halál sem ment meg a következményektől."

***

Nekane a Banwick partjain töltötte a napot, várva az indulásra, tudva, hogy napközben utazni túl veszélyes. Amikor már beért a Sárkánygyíkfal védelmező kiterjedtségébe, akkor talán majd tesz vele egy próbát, de egyelőre várnia kellett. 

Amikor leszállt az éj, Sabbreth előbukkant a nagy csatahajójából, kíséretében ötven Orgoth  harcossal és három szörnyszerű warjackkel. Az Orgoth hadúr Nekanehez sétált, páncélja a lemenő nap fényével világított,  miközben így szólt. "Itt vannak a katonák és a gólemek amiket megígértem. Biztosítani fogják majd, hogy a küldetésed sikerrel járjon."

Nekane elmosolyodott, felidézve Deneghra szavait és figyelmeztetését. "Megvan mindenem, amire szükségem van, Hadúr," mondta a nő. "Magamban folytatom." 

Sabbreth arca szörnyű dühös maszkká torzult, de gyorsan úrrá lett magán. "Fel fognak fedezni és meg fognak semmisíteni. Nem engedhetem." 

"Megkapod amit Deneghra dominarcha megígért neked, de vagy a mi feltételeinkkel kapod meg, vagy sehogy sem." mondta Nekane. "Most pedig, vagy vágj le és vívd ki magad ellen a Sárkányatya dühét, vagy engedj utamra, hogy mindketten megkapjuk amit szeretnénk."

Sabbreth arca rángott, a kezei pedig az övére kötött pengék fölött lebegtek, de aztán leengedte őket az oldalára. Kierőltetett egy kacajt. "Levágjalak? Micsoda szegényes jutalom lenne az. Tégy ahogy akarod."

"Chemosh, Chatterbane, útnak indulunk," monda Nekane és a folyó felé vette az irányt. Partja mentén eljut majd a Sárkánygyíkfal hegységbe, ahol vagy a sorsa, vagy halála várta. 

 

MK4 Háttér - 047 - Felébreszteni a holtakat, negyedik rész, Egy aprócska esély

 Kilenc Sziklától Nekane északra utazott, oda ahol találkoznia kell Sabbrethel, a Banwick folyó torkolatánál. A horizonton fénylő tüzes vörös pont mutatta az Orgoth tábor helyét. Nyolc Orgoth csatahajó volt a széles vízpartra vontatva, harcosok valamint furcsa, állatias harci gólemek mozogtak körülöttük. Nekane úgy becsülte, hogy ez a portyázó hadtest körülbelül háromszáz katonát számlál és még fél tucatnyi csatagólemet. 

Ahogy Nekane menete közel ért az Orgoth táborhoz, útjukat állta három hatalmas termetű Orgoth harcos. Mindegyik őr ősi fémpáncélba volt öltözve, szőrmével vagy irhával az ízületeknél és nyaknál, valamint pajzsot és íves kardot használtak. Primitívnek tűntek és brutálisnak.

"Ki közelít?" mondta az egyik Orgoth harcos erősen akcentusos cygnari nyelven.

"Nekane lidérckötő vagyok, Deneghra dominarcha csatlósa. Tanácskozni jöttem Sabbrethel, az Örök Megsemmisüléssel."

Chatterbane kuncogott mellette. "Örök Megsemmisülés. Milyen képtelen címek. Mit jelent ez egyáltalán?"

Az Orgoth harcos végigmérte Nekanet -- a nő úgy látszik nem hallotta Chatterbane hozzászólását -- és felhorkant. "Elég apró vagy vezérnek."

Nekane előre pattant, a pokoltüskéje előcsusszant a csuklós tartójából. Mélyen bedugta a pengét az Orgoth harcos álla alá, ott ahol a bőre kilátszott a sisak és a torokvédője között. "Te pedig túl sokat beszélsz ahhoz képest, hogy követő vagy."

Az Orgoth harcos kuncogott és feltartotta a kezét, leintve a társait akik közben fegyvert rántottak. "Elnézésedet kérem, Lidérckötő. Elhamarkodottan szóltam.Azonnal Sabbreth úrnő elé vezetlek."

Nekane visszavonta a tüskét és hátralépett.

"Erre," mondta az Orgoth harcos és intett Nekanenek, hogy kövesse

 Bár volt egy alapvető megértése az Orgothok technológiájáról, amit cryxi kémek jelentettek, Nekane még sosem találkozott a hódítók Parázs alapú gépeivel személyesen. A tüzesen vörös ragyogása a fegyvereknek és Orgoth gólemeknek furcsa torzképe volt a cryxi necromechanikának. Elmerengett rajta, hogy miért ilyen módon fejlesztettek -- annyival vaskosabbnak tűnt az egész a pokol- és csontjackekhez képest, amikről oly látványosan másoltak.

"Uhh, nézd ezeket a melák gépeket," mondta Chatterbane, Nekane mellett somfordálva. A nekrotek integetett az egyik végtagjával az egyik hatalmas Orgoth gólem feje előtt, aminek a teljes törzsét tüskék és pengék borították. "Azt rebesgetik, hogy szörnyek lelkeit kötik bele ezekbe a torzszülöttekbe. Csacskaság, nyilván, bár ha ilyen dolog lehetséges lenne, az eredmények nos... lenyűgözőek lehetnek."

Nekane nem szólt semmit. Igazából több mint egy hasonlóságot látott a saját pokoljackje és az Orgoth gépek közt. 

Bámulva és suttogva, az Orgoth tábor harcosai megfigyelték Nekane élőholt menetét. Ez volt a lényeges különbség köztük: az Orgoth megváltást és örök életet remélt a pokoli szolgálattól. A Rémálom Birodalom élőholt létet kínált, hogy megőrizze az egyén hatalmát az örökkévalóságig. Azt lehetett mondani hogy egy érmének voltak ők az ellentétes oldalai, bár Nekane tudta, hogy melyik oldalt akarta.

Ahogy közel jutottak a legnagyobb Orgoth csatahajóhoz, a leszállópalló leereszkedett és a hajógyomorból előbukkant a házigazdájuk. Sabbreth, akit az Örök Megsemmisülésnek hívtak, magas volt és vaskos, a páncélja több pontján pedig vörösen világított a Parázs, a legfényesebben a hátán hordott szerkezetben -- ez volt az Orgoth megfelelője a nekrotit kazánnak.

Egy pár gólem -- állatias lények, fémből és vérből épített szörnyek -- haladtak az Orgoth hadúr két oldalán, morogva és a földet kaparva, alig megmaradva az úrnőjük irányítása alatt.

Nekane maga mellé intette Hadeszt. Teljes teljesítményre kapcsolta a pokoljack kemencéjét, és a zöld cryxfény és a vörös Parázs tüze egybefolyt, amikor Sabbreth közel ért.

Az Orgoth hadúr levette címeres sisakját, felfedve keskeny arcát, nagy, kifejező szemeket, széles homlokát és rövidre nyírt fekete haját. Arca borús volt és mély levegőt vett az orrán át, mielőtt megszólalt volna.

"Te vagy Deneghra szolgája?" mondta Sabbreth mély, parancsoló hangon. Aztán furcsamód, az Orgoth hadúr megismételte a kérdést.

"Deneghra szolgája?" ezúttal hangja magasabb, kaparóbb volt, mintha valaki teljesen más szólt volna.

Nekane nem tudta mire vélni ezt a furcsa jelenséget. "Lidérckötő Nekane vagyok, és Deneghra parancsai alapján vagyok itt." Nem szerette a szolga szót, de az Orgoth valószínűleg mindenkit csupán szolgaként és úrként tudott értelmezni. "Keresnem kell egy megfelelő helyszínt, ahol beteljesíthetjük mindkettőnk célját."

"És ez a szerény had minden amit magaddal hoztál?" mondta Sabbreth, lekicsinylően intve Nekane felsorakozott gépszolgái felé. A hadúr arca megrándult és valami mást is motyogott maga elé, de Nekane nem hallotta.

"Egy felderítő csapatot vezetek," mondta Nekane. "A küldetésem, mint mondtam, egy helyszín felkutatása elég erővel, hogy mindkettőnk igényét teljesítsem. Nem tudok ellenséges területen hadsereggel átvonulni."

"Megtámogatom a létszámotokat katonákkal és warjackekkel." Sabbreth ajkai lekicsinylő mosolyt formáltak. "Így könnyebben sikerül majd a küldetésed."

A mosoly eltűnt, és a hadúr hangja újra megváltozott, most csengővé, virágossá vált. "Vedd ezt úgy mint az elköteleződésünket egymás céljai felé." 

"Ez a nő teljesen bolond," mondta Chatterbane, folyamatosan fecsegve. Bár volt benne annyi ráció, hogy ioszi nyelven mondja ezt, amit Sabbreth kis eséllyel értett csak meg. 

Nekane egyet kellett értsen a nekrotekkel és Deneghra már előre figyelmeztette erre. Sabbreth tulajdonában volt egy mágikus tárgy, Horva korbácsa, és minden jel szerint, ez lassan felemésztette az elméjét. "Nincs szükségem másra, mint hogy elmondjam neked a helyzetemet, és megerősítselek, hogy a dominarcha és én elköteleződtünk a szerződésünk iránt, aztán folytatom az utamat."

"Helyzet?" mondta Sabbreth. "Milyen helyzet?"

"Felderítettem a romokat amiket Kilenc Szikla néven ismernek kevéssel azután hogy partra szálltam. Sok erő lakozik ott, de nem megfelelő arra amire nekünk kell."

"Amire nekünk kell, vagy neked?" mondta Sabbreth. A hangulata megváltozott, és most újra jobban összeszedettnek tűnt. "Kilenc Sziklát ismerjük. Ott van elég erő, ami ki tud hívni egy istent."

"Erő, igen, de nem olyan amit te vagy én irányítani tudnánk," mondta Nekane.

"Megparancsolta egy sárkánynak, hogy tépje ki a saját szívét a testéből, és a lában elé helyezte az athancját, majd meghalt," mondta Sabbreth. "Mit tudsz te az én erőmről?"

A hadúr hangjában feszülő fenyegetést beszínezte a levegőt közöttük, és Nekane tudta, hogy törésponthoz érkezett. Nem mutathat gyengeséget. Lépett egyet Sabbreth felé.

"Ha fel tudod használni a Kilenc Sziklánál található erőt," még közelebb lépett, amíg már az arcán érezte a hadúr leheletét -- "akkor hát tedd meg."

Nekane Sabbreth szemébe nézett és érezte a kor és hatalom elképesztő súlyát a tekintetében, de nem pislogott, nem lépett hátra. Ismerte a saját erejét. Végül Sabbreth törte meg a csendet. "Ha Deneghra küldött, és azt mondod, hogy Kilenc Szikla nem alkalmas, akkor én ... kénytelen vagyok egyetérteni."

Nekane hátralépett, elégedetten a kicsi, bár fontos győzelmével. "Szavamat adom és Deneghra dominarcháét is, hogy amikor megtaláljuk a megfelelő helyszínt, teljesítjük az általunk vállaltakat."

Sabbreth röviden bólintott. "Rendben. Akkor elfogadod a harcosaimat és gépeimet a közös cél érdekében?"

"Érkezik a hajnal, intéznem kell a szolgáimat, és pihennem." mondta Nekane. "Holnap estig megkapod a válaszomat."

Nekane nem adott Sabbrethnek esélyt a válaszra, hirtelen sarkon fordult és elsétált. 

 

MK4 Háttér - 046 - Felébreszteni a holtakat, harmadik rész, Egy aprócska esély

 Nekane úgy látta a Kilenc Sziklát, mintha egy bosszúálló isten törne elő a földből, talán hogy aztán lerántsa a világot valami végtelen sötétségbe. Érezte az erőt, gazdagot és szörnyűt, ami átjárta a helyszínt, mikor közel értek.

A köd már teljesen fölszakadt mire elérték a romokat, az éjszaka pedig tiszta volt és végtelen. Caen három holdja nézett le rájuk föntről, a közeli óceán pedig hullámzott és morajlott a távolban.

Kilenc Szikla több volt, mint a tőrszerű oszlopok amikről a nevét kapta. Egy kiterjedt rom volt, törött falakkal, ősi árkokkal, és állítólag egy beomlott alagútrendszerrel, amikor megfejthetetlen célból építettek.

Az eredete ismeretlen volt, de az Orgoth elkerülte az eredeti hódítása során, és csupán az Emésztő Féreg kultistái és druidái szipolyoztak időnként az erejéből.

"Sok halál és szenvedés volt itt," szólt Chatterbane izgatottan. "Ha valakinek lenne rá kedve, egy egész nekrotit bányát tudna itt ásni."

Nekane bólintott. Hihető megállapítás volt. Bár a fő célja az volt, hogy a Pusztítás Kútjának találjon megfelelő helyszínt, közben még feltérképezte azokat a helyeket amik előre mozdíthatják a cryxi terveket. "Szedj mintákat a földből. Ha van nekrotit a környéken, lehet jó helyszín lehet a kitermeléshez."

Chatterbane izgatottam emelt fel egy fúrógép szerű kütyüt, amit aztán ráerősített az egyik gép-végtagjához. "Meg is van a tökéletes szerszám." Elkóborolt a sötétbe, vidáman motyogva magában.

Nekane magához szólította a fúriákat és a romra mutatott. "Kutassátok át, bármi élő után."

"Engedelmeskedünk," szisszen Anathan.

"Az akaratodnak," suttogta Dogreth.

"És senki másnak." fejezte be Valek.

A három lidérce a romok felé lebegett.

Chemoshnak, a skarlock hadnagyának, Nekane ezt mondta, "Vidd a szolgákat és szervezzetek tűzvonalat. Ha bármilyen ellenséget láttok, azonnal jelentsd neked. Ne támadjatok."

Chemosh meghajolt és elment a nő parancsait teljesíteni.

Egy jó ideig Nekane egyedül állt Hadesszel az oldalán, kiélvezve az agresszió örvényét, ami a pokolgólem cortexéből felé áradt. Egy idő múltán, a Fúriák visszatértek a sötétségből. 

"Csupán holtak maradtak itt," mondta a három lidérc együtt.

"Sok erő van ott," mondta Dogreth.

"Lehet túl sok," mondta Anathan.

Valek csendben maradt, a sisakja alatti üresség valahogy vádlón, mintha a nővére mondatát azzal akarta volna befejezni, hogy "egy olyannak mint te."

A lidércek szerették a vészjósló jelentéseket. Nem túloztak ugyan, de színpadiassá tették. Mégis, nem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni a figyelmeztetésüket. Feléjük intett. "Kövessetek. Maradjatok közel."

*** 

Abban a pillanatban, amikor Nekane belépett a Kilenc Sziklába, majdnem leterítette a hely nyers ereje. Az omladozó falakat és bástyákat átitatta a baljós, kaotikus hatalom, de a kilenc pillér olyan erős mágikus sugárzással bírt mint a sárkányok tüze.

A nő közelsége a test nélküli élőholtakhoz az egyik eleme volt az ioszi származásának és pont ezért választotta őt ki Deneghra erre a küldetésre. Nem csupán közvetlenül tudta érzékelni a szellemek nekrotikus energiáit, de a halállal összefüggő mágia nyomait is úgy fel tudta deríteni, ahogy kevesen a Rémálom Birodalomban. Deneghra felismerte Nekane különleges tehetségét, és hogy az hogyan segít mindkettejüknek a céljaik elérésében.

Nekane közelített a fölé tornyosuló oszlopokhoz. Levette a páncélkesztyűt a bal kezéről és kinyúlt, ráhelyezve az élő bőrét az egyik fekete pillérre.

Olyan volt, mintha egy vulkán szívébe lépett volna. A hatalom átjárta, és eltorzult képek árasztották el az elméjét. Kőkések villantak vérvörös hold alatt, fájdalmas sikoltások és diadalmas üvöltések lebegtek a szélben, és a mélyből tiszta sötétségből gyúrt lények kúsztak felé. Az erő hihetetlen, ősi és teljességgel zabolázhatatlan volt.

Szakadozó sikollyal, Nekane eltépte magát az oszloptól és lehuppant a sötét földre. Lélegzete sűrű, apró kortyokban áramlott belé, a keze lüktetett. Bizonyosan volt itt elég hatalom ahhoz, hogy Urcaenből kitépje a Morrow nevű istent, de ki tudná ezt irányítani? A metafizikai káosz árnya burkolta be ezt a helyet, számlatan év felelőtlen mágiája. Nem olyan fajta bűbákok voltak ezeket amiket az akarata hajlítani és formálni tudott volna. Egyszerűen nem volt megfelelő.

Érezte, hogy egy másik jelenlét lép be a romok közé. Ahogy talpra pattant, látta, hogy Chemosh siet felé.

"Jelentést." mondta a nő.

"Egy cygnari őrjárat, tíz emberrel, Viharlovagok," mondta Chemosh. "Erre tartanak."

"El tudunk előlük vonulni?"

Chemosh a fejét rázta. "Hátasokon vannak."

"Vond vissza a szolgákat a romok közé. Itt megküzdünk velük."

Nekane a romok széle felé futott, ahol Hades várt rá, gyenge nekrotit füstcsíkot eregetve a kéményeiből. Bár ő nem volt nekrotek, megértette a necro-mechanika alapjait. Pár állítással, teljes teljesítményre fokozta Hades kazánját, és a pokoljack életre kelt zöld cryxfény villanás közepette, a jelenléte pedig szétterjedt az elméjében mint egy robbanó csillag.

Jöjjenek hát.

***

A villámkamrák ismerős kék fénye bevilágította az éjszakai láthatárt, mint egy azúr napkelte. Nekane magát, Hadeszt, Chatterbanet, Chemosht és a Fúriákat a kilenc pillér közepére helyezte. Ők voltak a csali, ami majd bevonzza a cygnariakat. Aztán a gépszolgák, amiket elrejtett szerte a romokban, bekerítik őket és lecsapnak rájuk.

Az acélpaták robogása Kilenc Szikla északi részén bukkant fel. A villámlovag légiósok megjelentek, erősen páncélozott harcosok szintén páncélozott csataméneken. A villámkamrák erős kék fényt árasztottak a minden lovas hátára szerelt egységből, valamint a kopjáikból.

A cygnari katonák meglátták Nekanet, egyenesbe állították a kopjáikat és rohamra indultak. A légiósok a köztük lévő táv felé már megtették, amikor a rejtett gépszolgák előrontottak a fedezékükből és minden irányból támadást indítottak, megakasztva a cygnari előretörést egy valóságos hús és metsző acél lavinában.

Galvanikus erő sült ki minden irányba, egyesek célt találva, darabokra téve a gépszolgákat, fém és húsdarabokat szórva szét. Nekane szeme megremegett. Nem volt pazarolni való katonai ereje. Gyorsan véget kellett vetnie ennek az összecsapásnak.

Szökdelő rohanásra utasította Hadeszt és követte a gólemet, egyre csak előre hajtva, egyenesen a legközelebbi légiós felé. Hades kitépte az ember lovát alóla a mancsa egyik csapásával és a légiós a földre zuhant. Próbált feltápászkodni és újra maga elé fogni a lándzsáját, ám Hades felöklelte az agyaraival és átvetette a hulláját a vállán. 

Még mindig maradt öt légiós, és egy szoros kört alkottak, kifelé védekezve a kopjáikkal, mint egy voltaikus halált szóró sündisznó. Az első sortüzüket Hadesre lőtték, eltalálva a pokolgólemet koncentrált galvanikus kisüléssel. A sorozat hátralökte a gépet, egy pillanatra felfedve a mögötte lapuló Nekanet.

Az egyik viharkopjás, érezve a lehetőséget dicsőséget szerezni, kitört az alakzatból és Nekane felé rohamozott. A Fúriák védő gyűrűbe vonták Nekanet, de a nő leintette őket. "Nem, ő az enyém."

Nekane a bal alkarvédőjére szerelt rúnavetővel célzott, majd lőtt. Rúnákkal vésett tüske csapódott a légiós vállába, alakja pedig megremegett, ahogy a gonosz mágia átsuhant rajta. Teste légiessé, szellemszerűvé vált, és Nekane lehúzta a fantomszerű cygnarit a lováról. Az pár másodperccel később újra testet öltött, majd egy kupacba zuhant a földre. A hátasa megrémült, felágaskodott, majd elmenekült.

Nekane vigyorogva újra elsütötte a rúnavetőjét, miközben a viharkopjás talpra kászálódott. A tüske eltalálta és a formája újra megremegett, majd a nő újra közelebb húzta magához. Most már látta az arcát a sisakja alatt, sápadt, rettegő. Amikor újra megszilárdult, a nő újra rálőtt, és a sikoltó árnyát maga felé vonta, füstszerű vége lecsorgott a páncélján, kopjája mögötte csüngött, elfeledve és használhatatlanul. Térde zuhant a nő előtt, megszilárdult, és Nekane beledöfte a kesztyűjén lévő pokoltüskéjét a férfi torkába.

A légiós hörgött és meghalt a nő lábai előtt. Nekane felnézett és látta, hogy a gépszolgák és Chemosh gyorsan végeztek a maradék kopjásokkal és lovaikkal. Csak egy kupac szétszabdalt test és felhasított páncél maradt ott, de ennyi halott túl erősen árulkodott a jelenlétükről.

Nekane agya lázasan járt azon, hogyan rejtse el a csata nyomait. Nem volt tökéletes megoldás, így alkalmazkodni kellett.

"Hordjátok a lovakat és testeket egy kupacba és locsoljátok őket le a savköpő ágyúkkal." mondta Chemoshnak. A maró eluvium, amit a savköpő szolgák fegyverei használtak felemészti majd a páncélt és húst és felismerhetetlenné teszi. "Aztán ássátok el a maradékot. Gyorsan dolgozzatok. Azonnal el kell hagyjuk ezt a helyet."

Chemosh elindult teljesíteni a parancsot. A savköpő ágyúk borzalmas szaga megtöltötte Nekane orrát pillanatokkal később, és nemsokára nem maradt más ellenfeleikből, mint szürke kása. Az élőholtak lankadatlan és cél fókuszált munkatempójával, a gépszolgák elkezdtek vermet ásni a fegyvereikkel, és rövid időn belül eltemették az elemésztett páncélt és húst.

"Úgy hiszed, ez volt az egyik őrjárat, amiről Aiakos kapitány beszélt? mondta Chatterbane, miközben kék páncéllemezeket szegecselt Hades testére, ezzel javítva ki a sérülések egy részét.

Nekane nem így gondolta. "Nem.Ez sokkal szándékosabbnak tűnt. Irányítottnak."

Mindazzal amit Aiakos elmondott Kilenc Szikláról, úgy vélte a cygnariak majd elkerülik a helyet. Talán egy áldás volt, hogy mégsem felelt meg a céljainak. 

Percekkel később, megfogyatkozott csapata élén, Nekane elhagyta Kilenc Szikla romjait és keletre indult a Banwick folyó mentén. Előtte a Sárkánygyíkfal Hegység tornyosult. Volt egy másik helyszín amit fel akart deríteni, de előtte, még volt egy diplomáciai feladata amit le kellett tudjon. A Sabbreth nevű Orgoth hadúr várt rá, és hírt kért a közte és Deneghra között köttetett alkuról, és ezt Nekane szállította. 

Minden beszámoló alapján, ez a Sabbreth erőszakos, vakmerő és kiszámíthatatlan volt. A tökéletes szövetséges, gondolta Nekane, ahogy északkelet felé haladtak a Sárkánygyíkfal felé a hajnal előtti félhomályban.