Mélyebbre érve a cephalyx kaptárban, a falakon megjelentek apró világító csomópontok, amik erős sárga fényt árasztottak. Az árnyékaikat torz formában vetették a görbe falakra, és Nekane úgy érezte magát, mint egy rákszerű fertőzés, valami hatalmas biomechanikus szörny gyomrában.
Bár nyíltak oldaljáratok a fő folyosóról pár alkalommal, Nekane nem tért le az útjáról. Tudta, hogy merre megy. Érezte. Tőmélye romjainak baljós vonzereje cirógatta a lelkét.
A romok állítólag Morrdh eredetűek voltak, bár az eredeti felhasználási céljuk elveszett a történelemben. A törpék újra felfedezték őket, és átnevezték évszázadokkal ezelőtt. A rhúlbéliek veszélyesnek tartották őket és elkerülték, bár ez nem akadályozta meg őket, hogy kitermeljék a környéken található gazdag érclelőhelyeket. A romok most, úgy tűnik, a cephalyxek uralma alá kerültek, de hogy ezek a rejtélyes lények mire használják őket, Nekane csak találgathatta.
Eddig nem találkoztak ellenállással, és furcsa módon, egyetlen cephalyx drónnal, vagy bármely másik tagjával a kaptárnak. Nekane kezdte magát kellemetlenül érezni. A kaptár nyilvánvalóan nem volt elhagyatott, és nem volt rá módja, hogy kiderítse mennyi ellenséggel néz majd szembe.
Chatterbane hangot adott Nekane növekvő aggodalmának. "Erősen úgy érzem, hogy nemsokára találkozunk a vendéglátóinkkal."
Nekane bólintott. "Biztosan tudják merre megyünk. Úgy hiszem ott várnak ránk."
"Tárgyalni vagy harcolni?"
"Nem számít," mondta Nekane. "Mindenképpen megszerezzük azt amiért jöttünk."
"Nagyon megnyugtató," mondta Chatterbane és a szemét forgatta. Nekane grimaszolt, de ennyi kevés lázadást megengedett a nekroteknek.
A folyosó folytatódott, kiszélesedett és aztán, végre, egy szag jött szembe, amit Nekane igen jól ismert. A pusztulás és elmúlás szaga, rothadásé és szétmálásé. Ez a szag végigkövette a teljes életét a Scharde Szigeteken, és tudta hogy hullák vannak előttük -- százak, talán ezrek.
A folyosó egy hatalmas, páncélterem szerű barlangban végződött, amit több száz cephalyx fénycsomópont világított be. A mennyezet még így sem volt látható; a kopár falak felfelé szöktek, míg elvesztek szem elől a végtelen sötétségben.
Tőrmélye romjai ennek a hatalmas kamrának a közepén voltak. Gigászi kőtömbök fekete bazaltból, vulkanikus kövek amiknek semmi keresnivalója sem volt ezen a sötét elhagyatott helyen. A monolitikus kövek régen talán valami rúnát alkottak, de az eredeti formájukat kikezdte az idő a számtalan év alatt. A kövek egyfajta gyűrűt, vagy korlátot alkottak egy hatalmas verem körül, és ebből a veremből jött a halál bűze, friss is és régi is.
A verem előtt felsorakozva álltak akik Nekane szerint a cephalyx kaptár maradéka voltak. Nyilvánvalóan nagyobb veszteségeket szenvedtek el a rhúliak ellen, mint amit eddig becsült. Két tucatnyi drón volt ott, kettő a hatalmas, biomechanikus csatagólemből amit a cephalyxek szerettek használni és monstrumoknak hívták, és egy pár cephalyx főintéző, karcsú, lebegő figurák, fekete bőrbe öltözve, hátukon egy sor pókkar szerű fém végtaggal. Az egyik főintéző más volt mint a másik, sokkal felfújtabb, hátán egy átlátszó tartályba csordult túl a túlburjánzott szürke agy-anyag. Az most előre lebegett pár lépésnyire a felsorakozott csapata elé.
"Egy meghívás?" mondta Chatterbane.
Nekane Chemoshhoz fordult. "Terjeszd ki a gépszolgákat, és ha jelt adok, támadjatok mindennel amink van. Ne fogjatok vissza semmit."
"És mi mit tegyünk?" kérdezte Dogreth, az árny egyértelműen mindhármuk nevében beszélt.
Nekane mosolygott. "Öljétek meg őket. Szüreteljétek le a lelkeiket."
A kísérteties fény ami az árny páncéljában lakozott, gyorsabban kezdett vibrálni, mintha egy szív telne el izgalommal.
Nekane maga mellé szólította Hadeszt aztán előrelépett, hogy tárgyaljon a cephalyxel. Csupán pár lépést tett meg, mielőtt a főintéző hangja harsogni kezdett a fejében.
Menj vissza. Nem vagyok itt szívesen látva.
Nekane nem kommunikált a lénnyel a saját terepén, helyette hangosan válaszolt. "Azonosítsd magad."
Silexus Morthax vagyok, és te pedig betolakodó.
"Azt tudod, hogy én ki vagyok?" mondta Nekane. "Hogy kit képviselek?"
Nem számít. Nem lesz szerződés, sem tárgyalás, sem szövetség. Azonnal távozz, vagy semmisülj meg.
Nekane végzett a diplomáciával. Megigézte a spektrális mágiáját és belépett a valóságok közti résbe, árnyként suhanva át az éteren. Silexus mellett lépett vissza a valóságba, és a cephalyx szemszögéből ez olyannak tűnhetett, mintha eltűnt volna előle, majd újra megjelent volna. A főintéző megpróbált visszavonulni, de Nekane lesújtott a pokoltüskéjével, mélyen beledöfve a cephalyx dagadt koponyájába. Vér és enzimek spricceltek, és a főintéző összecsuklott.
"Nekane vagyok," mondta a lába előtt heverő hullának, "a Lidérckötő."
Felnézett a megmaradt cephalyxekre és elvigyorodott. "És ti mind meg fogtok halni."
***
Hades letépte az egyik monstrum bal karját, és a hús gólem hátrahőkölt, a pokoljack utána vetette magát és beledöfte agyarait ellensége hátába, átdöfve fontos szerveket és biomechanikus alkatrészeket. A monstrum a földre dőlt, vér és más, ismeretlen folyadékok csurogtak ki belőle.
A gépszolgák és savköpő szolgák összecsaptak a drónokkal, és a hatalmas barlang visszhangzott a körfűrészek, dugattyú hajtotta pengék és mészárlás csonttörő zajától.
A Fúriák a gépszolgák mögött vártak, és közben sűrített sötétség-csóvákat zúdítottak a drónok tömegébe, széttépve testüket éles karmaikkal. Nekane fogazott pengéket lőtt ki a rúnavetőjéből a megmaradt cephalyx főintézőre, miközben az menekülni próbált, szellemszerű szörnyszülötté változtatva, amit aztán maga felé vonszolt minden lövésével. Az utolsó lövése a lába elé hajította a vérző és haldokló cephalyxet. Az felemelte az egyik pengés végtagját, gyengén reszketve, fájdalomtól görcsölve. Lehet egy támadás, lehet kegyelemkérés. Nekane egyiket se szívlelte, és páncélozott bakancsával rátaposott a főintéző fejére. A koponyája kellemesen roppant.
Hades felvette a harcot a másik monstrummal. A hatalmas cephalyx lény két hatalmas, pengés, láncos buzogánnyal volt fölfegyverezve mindkét karján. Feje fölött pörgette a fegyvereket, és amikor Hades rárontott, az egyikkel akkora erővel sújtott le, hogy a pokoljacket leterítette a lábáról. Chatterbane előrekopogott, kéményeiből fekete füstöt eregetve, annyit, hogy el tudta rejteni magát és Hadeszt, így aztán a monstrum második buzogánya a földbe csapódott a pokoljack váza helyett.
Hades talpra állt, miközben a nekrotit füst szétoszlott, Nekane pedig megparancsolta neki hogy lőjjön az ágyújával. A fegyver zöld energianyalábot vetett ki magából, ami mellkason találta a monstrumot és hátralökte. Aztán Hades rárontott, halálos mancsa végigkarmolta a monstrum hasát, kibelezve, a belsőségei és a biomechanikus csövek tartalma kispricceltek a sebből. A monstrum térdre zuhant, Hades pedig letépte a fejét visszakézből, kioltva ezzel a cephalyx életét.
Chemosh odament Nekanehez, száradt vérrel borított pallosát a vállán nyugtatva. A skarlock kisebb sérülést szenvedett - egy mély hasítás volt a mellvértjén, ami biztosan elérte alatta az élőholt izmokat -- de úgy tűnik nem izgatta. "A drónokat megsemmisítettük."
"A mi veszteségeink?" kérdezte Nekane, letörölve a főintéző agysejtjeit a pokoltüskéjéről.
"Tíz gépszolga és kettő a savköpő szolgák közül," válaszolt Chemosh.
"Egy katasztrófa." vetette oda Chatterbane, miközben Hadeszt javította. A pokoljack szokatlanul nyugodt maradt a nekrotek barkácsolása közben. A pokoljackek alapszintű értelemmel rendelkeztek, és úgy tűnik Hades megértette, hogy Chatterbane segít rajta.
"Nem katasztrófa," mondta Nekane. "Gyere velem."
Tőrmélye romjaihoz vezette a nekroteket, a kövek gyűrűjéhez és a hatalmas földveremhez. Amikor Nekane a szélére állt, pont azt pillantotta meg, amiben reménykedett. Hullák és hulladarabok, ezrével, ide bedobálva, miután a cephalyxek kinyerték belőlük azt amire szükségük volt. A verem halálszagot árasztott, igen, de egy másik, sokkal hasznosabb illat is megjelent. A fénytelen verem volt a végső nyughelye lelkek ezreinek, és az iszonyuk és kétségbeesésük átitatta a talajt magát. Az egész helyet átjárta a szenvedés. A halál ereje itt volt egy karnyújtásnyira.
Chatterbane is érezte. "A talajból majd kicsattan a nyers nekrotit, " mondta izgatott hangon.
"Elég ahhoz, hogy felépítsünk egy nekrofaktóriumot," mondta Nekane.
"De mi lesz az Orgothnak tett ígéretünkkel?"
Nekane megrázta a fejét. "Van erő ezekben a romokban, de már megfakult. Túl gyenge a Pusztítás Kútjához. De ez --" a pokoltüskéjével a hentes veremre mutatott -- "szinte teljesen biztosítja majd a sikerünket, amikor továbbhaladunk."
"És azt hogyan? Elvesztettük a gépszolgák több mint felét. Gyengébbek vagyunk mint induláskor."
"Egy ilyen kreatív fickónak mint te, Chatterbane, miért ennyire korlátozott a képzelőereje?" fedte meg Nekane. "Nézz szét magad körül. Ez a kaptár tömve van nyersanyagokkal. Azokkal pedig megalkothatod a mesterművedet."
"Miféle mesterművet?" mondta Chatterbane.
Nekane közel lépett. "Chatterbane nekrotek mester," mondta a nő, "építs nekem egy pokolkaparót."
Széles, sunyi vigyor jelent meg Chatterbane koponyaszerű arcán, amikor említésre került a kolosszális gólem. A pokolkaparó csapán egy tervezet volt, egy olyan veszélyes és bonyolult építmény, hogy sohasem próbálták megvalósítani. Ez most megváltozik hát.
"Megtisztelsz, Lidérckötő," mondta Chatterbane, igazi érzelemmel a hangjában.
A nekrotek odébb somfordált, boldogan motyogva, és hangosan felsorolva a dolgokat amire szüksége lesz.
A cafat verem szélén állva, Nekane hallgatta a cephalyxok áldozatainak lelkeinek suttogását. Szinte megfürdött az érzésben. A diadal és előremenetel hangja volt ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése