Nekane lidérckötő a Tépőfog nevű feketehajó fedélzetén állt, a köd borította éjszakába kémlelve. A csatamágus páncélja nekrotitkazánja élénk zöldre festette az ezüstös ködöt, olyan érzést keltve, mintha egy savas hóvihar közepén állna.
Erőteljes köhögés vonta el Nekane figyelmét egy hatalmas alakra aki feljött a hajó gyomrából. Aiakos kapitány tagbaszakadt, sebhelyes ember volt és egy legalább ennyire megviselt csatamágus páncélt hordott. Átsétált a fedélzeten és Nekane mellé állt, izzadságtól bűzölögve, vérszagosan, nekrotitot égetve. Az élet és halál keveredett.
Aiakos újra köhögött, elfordult, majd egy csillogó fekete masszát köpött a fedélzetre. A gennyes masszában dagonyáztak a fakózöld kukacok. A nekrotit mérgezés elkerülhetetlen volt a Rémálom Birodalom szolgái számára, és Aiakos már évtizedek óta szívta be a páncéljából és gólemeiből a kormot. Pont úgy ahogy Nekane.
Aiakos megtörölte a száját páncélos kesztyűjével. "Indulj északra a kikötési pontunktól. Az Orgoth a Banwick folyó torkolatánál várakozik."
"Föld a láthatáron!" kiáltotta a Tépőfog egyik matróza, és a ködben egy enyhe árnyék bontakozott ki. Egyre testesebbé vált, ahogy a partvonal kibontakozott.
***
A köd már szakadozni kezdett mire a Tépőfog kikötött. A hajó kétéltű volt, fel volt készítve tengeri csatákra és gyors, véres parti portyákra. A kiszállópalló leereszkedett, és Nekane figyelte, ahogy a kisszámú csapata kisétál a Tépőfog sötétségéből a ködös holdfénybe. A serege nagy része gépszolgákból állt, újraélesztett holtestekből, amikre különféle penge, fűrész, és balta volt hozzáépítve. A gépszolgák között néhány savköpő szolga is helyet kapott, kiknek tömlői olyan maró folyadékot tudtak spriccelni, ami megolvasztotta az acélt és alatt a húst is. A szolgákat a tisztjük vezette, Chemosh, egy önjáró élőholt lény akibe átlag feletti intelligenciát és akaratot plántáltak.
Nekane csapatának végső tagjai nem egyszerű szolgák voltak. Érezte a góleme, Hades, haraggal teli agyának vonzását, ahogy a saját tudatához préselődött. A pokolgólem leosont a hajó gyomrából, egy tornyosuló szörnyeteg tele tüskékkel és émelyitő cryxfénnyel. Hozzám, sürgette, és Hades hatalmas, tüskés feje feléje fordult. Átdübörgött a homokon az oldalához, gyűlöletet és éhséget sugározva az agyába.
Utána következett a három ősi lidérc, akiket a Fúriák néven ismertek. Anathan, Dogreth és Valak baljós zöld pamacsokon lebegtek, telve halálenergiával, az üres páncéljuk ami a fizikai testüket jelentette, olyan rúnákkal volt televésve, amik Caenhez kötötték a lelküket. A rettegett lelkek hűek voltak Nekanehoz, és ő nagyon jól értette az efféle lények észjárását, még abból az időből amikor a lidérc Goreshade tanonca volt. A lidércek megkötése és irányítása olyan tudás volt, amit kevesen uraltak a Rémálom Birodalomban, és ez az egyik kulcsa volt Nekane felemelkedésének.
Végül, Chatterbane, Nekane nekrotekje, elősomfordált a raktérből, a felfejlesztett nekromechanikus teste hangosan nyikorogva. Egyből Hades felé vette az irányt, és elkezdte bevizsgálni a warjacket.
"Hades elfogadható paramétereken belül működik," mondta Chatterbane, ahogy a magas, nyikorgó hangja arra késztette Nekanet hogy a fogait csikorgassa. "Ám a harmadik phalangeális ujj élesítésre szorul, és a hajó zsúfoltsága miatt nem tudtam rendesen karban tartani a lélekágyút, mióta elhagytuk Feketevizet. Amint lehet, ezeknek nekiállok."
"Ezek várhatnak," mondta Nekane. "Állítsd át Hadest csendes futásra. Ugyanezt állítsd be a szolgákon, a páncélomon és a saját kazánodon is."
"Az ilyen beállítás lomhává teszi Hadest, a te páncélod pedig sokkal nehezebb lesz." sóhajtott Chatterbane. A nekrotek tetőtől talpig felmérte a nőt. "El tudod cipelni? Az élők gyorsan fáradnak."
Nekane a szemét forgatta. Bár tehetséges nekrotek volt, Chatterbane rendelkezett számos bosszantó furcsasággal. Ezek körül első számú volt az élőkkel kapcsolatban táplált lenézése, akiket egyszerre vélt alacsonyrendűnek és gusztustalanul hatékonytalannak. "Hogy én mit bírok, az nem a te gondod. Tedd amit parancsoltam. Azonnal."
"Ahogy óhajtod." Chatterbane nekiállt Hades kazánjának.
Miután a portyázó falka mind partra szállt, Aiakos kapitány Nekanehez lépett. A páncélja kazánja fényétől a bőre beteges, zöldes árnyalatot vett fel, bár nem a cryxfény miatt volt ilyen holtestszerű bőrszíne. "Cygnari őrjáratok vannak szerte a part mentén. Tartsátok alacsonyan a füstöt és csak éjszaka haladjatok, és el fogjátok kerülni a kelletlen figyelmet."
"És ha nem akarom elkerülni?" mondta Nekane.
"Ne hagyjatok semmi nyomot," mondta Aiakos.
"Kapitány, mit tudsz a Kilenc Szikláról?" kérdezte Nekane. Az ősi rom egy volt azok a helyszínek közül amit fel kellett derítenie. Meg kellett bizonyosodnia róla, hogy elég alvilági energia lakozik-e ott, hogy megépüljön a Pusztítás Kútja, egy régi Cryx gépezet, amit olyan hatalmasnak vélnek, hogy még egy istent is át tud rántani Urcaenről, mindezt azért, hogy teljesítsék Deneghra úrnő szövetségét az Orgothal.
"Veszélyes hely," válaszolt Aiakos. "Ha a feketeköpenyesek ott találnak, azt fogod kívánni, hogy inkább egy cygnari hadtest talált volna rád előbb. Az Emésztő kultistái nem kedvesek a betolakodókkal."
Nekane elmosolyodott. "Nos ez...ígéretesen hangzik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése