A doktor segédjének görnyedt alakja betolta a pácienst a műtőtermükbe, egy gondosan berendezett szobába ami viszont megpörkölődött szőr és alvadt vértől bűzlött. Vas tálcákban sokféle sebészi szerszám hevert - szikék, fecskendők és feszítők - mindegyik lefertőtlenítve és bevetésre készen. Egy szekrényben a sarokban tele volt fertőtlenítővel, gézzel, és más orvosi kellékekkel.
Egy testfelépítés rajz lógott az egyik falon, kiegészítve az orvos saját megjegyzéseivel.
A doktor felmérte a beteg szétroncsolt alakját egy gyors elképzelt foltozáshoz. "Vizsgáld meg a légzését egy kézitükörrel," mondta, elfordulva, hogy megigazítsa a gázlámpást. A szobát hamarosan meleg sárgás fény árasztotta el ami megcsillant a sebészi műszereken és felsorakoztatott üvegcséken, amikben különböző színű oldatok voltak. A segédje morrant, megerősítve, hogy a beteg még mindig lélegzett.
"Kitűnő. Tölts ki egy ampullányi mawg adrenalint és keverd bele egy 90 százalékos etanol oldatba, pontosan 1/16-odnyi része legyen egy unciának. Valamint nyújtsd ide a Kanner drótfűrészt. A disztális falangiális csukló a bal kézen nem menthető," mondta a doktor, majd felhúzott egy pár nehéz ponyva kesztyűt amit olaj és paraffin keverékével kezeltek.
Aztán felkötött egy sebészi maszkot az orra és szája fölé és a helyére engedett egy sor nagyító lencsét. Odalépve a páciens mellé, elkezdte a diktálását. "Sebészi feljegyzés: Kiterjedt kötőszövet és csont sérülések. A jobb combcsontban spirál alakú törés, csípő tájékon idegen eredetű repesz van beszorulva. Az arc felszínének horzsolása, valószínűleg kis kaliberű tűzfegyvertől. Az egyik szem megsemmisült."
Az asszisztens Dr. Arkadius kesztyűs kezébe adta a fűrészt majd ügyetlenül felvette az orvosi naplót, felfirkantva a jegyzeteket, miközben követte az orvos előttük fekvő tönkretett testnek metodikus vizsgálatát.
"Figyelembe véve a páciens jelenlegi hypovolémiáját és a becsült sebészi vérvesztességet, erősen ellenzem az általános fájdalomcsillapítók használatát. A gyógyszerek által előidézett bradycardia, ami aztán a szív leállásához vezet, kockázata túlságosan magas."
Dr. Arkadius röviden a sphygmomanometerre nézett, majd a sztetoszkópra ami a közeli asztalon feküdt, megfontolva, majd elvetve a használatukat.
Figyelmét újra a csonkolt végtagnak, ami egykor a beteg karja volt, szentelte. Áthurkolta a drótfürészt pár ujjnyira a sérülési zóna fölött, majd utasította a segédjét. "Targ, küldj ki valakit a hulladéktelepre. Egy személyre szabott protézist kell építsünk ehhez az esethez. Valamint indíts valami zenét, ha kérhetem."
Targ elosont, áthaladva a függő bőrcsíkokon, amik elválasztották a műtőtermet az irodától. Egy fonográf sistergett életre és Godwin Bannister hangja betöltötte a szobát, az eredeti Molgul-Trul dialektusban előadva egy balladát.
Mosolyogva a maszkja mögött, Dr. Arkadius lehajolt és a beteg sülébe suttogott. "Carver nagyúr, milyen mókás. Ma, úgy tűnik, én leszek az aki csinálja majd a szecskázást."
Szilárdan megmarkolva, Dr. Arkadius elkezdte járatni a zsinórfűrészt, a hasadó bőr és roppanó inak hangját elnyomta a Bannister nóta dúdolása.
***
Minden lépés küzdelem volt a teste ellen, ami úgy tűnt már nem teljesen az övé. Előre lépett az egyik patájával, aztán már a következő lépés megrántotta az egész testét előre, szinte az akarata ellenére. Carverváros klánjainak máglyái túl világosan ragyogtak, szúrva a szemét mintha olvadt tüskéket döfnének a koponyájába. Amikor nem fókuszált rá, a bal keze erőtlenül csüngött, a szüntelen húzása feszítette a hátát és fájdalom tüskéket szórt a testébe, miközben a fém dörzsölte a vállában megmaradt csontokat.
Carver császár vállával belökte a trónterme ajtaját Carvertonban, ahol az újjáalkotója és beosztotta már várta.
"Hogy megy sorod?" kérdezte Arkadius, közelről vizsgálva a hús és fém fércelést ami Carver új teste volt. Targ, az ember asszisztense, elősomfordált és elfoglalta magát Carver gép testének mechanizmusaival, állítgatta a szelepeket és megszorította a kötéseket az új végtagokon. Minden állítás újabb fájdalom emlékeket hozott vissza, újabb lökéseket amik Carver idegein táncoltak. Lazán visszakézből ellökte Targot.
"Jobban," morogta Carver összeszorított fogakkal.
"Kitűnő. További terápiával, pár hónap múlva harcra készen állsz majd." mondta Arkadius, inkább magának mint Carvernek. Az orvos előhúzott egy bőrkötéses jegyzetfüzetet és elkezdett jegyzetelni.
"Nem."
Arkadius megállt, felpillantott. "Nem?"
"Végeztem a kísérleteiddel. A tesztjeiddel. A népemnek szüksége van egy vezetőre a csatamezőn, földeket kell visszaszereznünk, bosszút kell állnunk. Én vagyok az a vezér. Eljött az idő."
"Carver nagyúr, türelemre intenélek. Még amikor az új végtagok teljesen benőnek és a fertőzés kezelések lezárultak, ezek még mindig csupán az első lépések egy valami sokkal nagyobb felé. Jelenleg egy ... prototípus vagy, nem a végleges termék." Arkadius hangja az alázatosság és a sértés mezsgyéjén egyensúlyozott. Carver érezte, hogy az orvos óvatosan fogalmaz, tisztában a császára kaotikus hangulatával.
Carver összehúzta a szemét, az elhatározása áttört a fájdalmon. "Tudom a kardomat forgatni és a seregemet vezetni. Nem fogok Carvertonban pihenni, amíg vannak meghódítani országok és igazságtalanságok amiket jóvá kell tenni. " Megpróbálta emlékeztetni az orvost a természetes rendről közöttük, de éles fájdalom hasított a szavába, ahogy Targ visszatért és állított az egyik mechanizmuson, már csak grimaszolni maradt ereje.
Arkadius hangjában a beletörődés és az aggodalom keveredett. "Úgy látom, a tanácsaim süket fülekre találtak, uram. Ám értsd meg ezt : a tested a pusztulás szélén állt. Az, hogy egyáltalán előttem állsz annak köszönhető, hogy ennyit fejlesztettem az orvoslás tudományán. Még egy olyan összecsapás, mint a Ternon hasadékban már az én tudásommal sem lesz menthető."
Mindezek ellenére, Carver felállt, mozdulatára Targ ijedten nyögött, majd visszavonult. Hatalmas alak volt, csupán a jelenléte betöltötte a termet. Megköszörülte a torkát.
"A szavaid nem esnek nálam latba, doktor. Ha bármennyire is becsülöd a pozíciódat és biztonságodat a birodalmamban, először az én túlélésemet kell biztosítsd."
Arkadius állta a tekintetét. "És mit parancsolsz hát, uram?"
Carver torkából mély morgás szakadt fel, az arca olyan volt mint csatasebhelyek, fém és elhalt bőr pókhálója. A kifejezése megtelt dühhel.
"Alkoss számomra egy olyan hódító és pusztító eszközt, ami egy császárhoz méltó."
---
Carver három hónapnyi idő adott a sebésznek, hogy teljesítse parancsát. Tudván, hogy nem tud majd mindent kézben tartani amíg lábadozik, utasította Midas és Helga boszorkánymestereket, hogy felügyeljék a bimbózó birodalma logisztikáját és irányítását, amíg meggyógyul. Mindketten rátermettek voltak és szó nélkül követték a parancsait, mégis érzékelte felőlük az aggodalom árnyait minden alkalommal amikor elmentek a parancsait teljesíteni.
Közben meghallgatásokat tartott a carvertoni palotában, ahol az alattvalói mindennapi gondjaival foglalta el magát. Azok akik a legpiszlicsárébb ügyekkel zavarták, gyorsan arra ítéltettek, hogy a harci szörnyek táplálékává váljanak, amiért pazarolni merték a császár idejét.
Másokat halálig való párviadalra kényszerített, hogy ezzel tompítsák a mérhetetlen unalmát. Gyógyuló sebeit vakargatva, Carver végignézett egy csomó disznóembert, ahogy felszecskázzák egymást, mielőtt elküldte volna a győzteseket, a szolgáit pedig a padló felmosására utasította.
Amikor nem a trónusán ücsörgött, Carver a testét edzette. Párbajozott a saját hentelőbrigádosaival, összemérve a kardját az ő alabárdjaikkal. Lépéről lépésre egyre jobban érezte magát az új testében, és a kezdeti lebőgések után már tudta tartani a tempót ellenfeleivel, később pedig már föléjük is kerekedett amikor a protézisei rendesen reagáltak a gondolataira. Azonban már a doktor összeszerelte a testét, a császárnak sok láthatatlan sebhelye maradt meg, amiket semmilyen szike, sem varrás nem gyógyíthatott meg.
Ezen páros összecsapások közben egy Crum nevű alabárdos erősen rácsapott az egyik sebes lábára, Carver pedig térdre zuhant. Crum kötelességtudóan odament felsegíteni az urát, hogy segítsen neki patára állni. Gondolkodás nélkül, Carver megragadta a vas öklével, megmarkolva Crum sisakos fejét. Carver röfögött és dühében visított, majd rászorított, összeroppantva az alabárdos sisakját és szétkenve az agyvelejét. Azon az éjjelen azon gondolkodott Crum meredt testet fölött állva, hogy miért reagált ilyen hirtelen haraggal. A fülei zúgtak, a vége pezsgett, de az ok amiért levágta Crumot - aki hűséges veterán portyázója volt évek óta - kicsusszant a markából, mint egy angolna.
Nem csak a váratlan dühkitörések voltak az egyetlen tünetek. A koponyán úgy érezte, mintha egy szoros vaspánt préselnél nappal és éjjel is.
Néha úgy érezte, hogy egyetlen gyertya fénye is fájdalmasan ragyogó. A látása elmosódott.
A legrosszabb mind közül azonban az álom volt, ami minden éjjel kísértette.
"Egy dolog még van. Csupán azt reméltem, hogy nem rád kell elpazaroljam."
Nem az bosszantotta, hogy a lövés elragadta tőle a bal szemét, vagy hogy a robbanás letépte a végtagjait. Még csak a rá következő fájdalom sem. Nem a szenvedős homokon kúszás emléke. Hanem az, amilyen lekezelő volt az az ember. Magnus számára, a csatamágusnak aki majdnem megölte, Carver csupán egy vicc volt. Egy kellemetlenség. Egy időpazarlás.
***
Hetekkel Crum meggyilkolása után, Arkadius és a segédje újra Carver előtt álltak a trónteremben. Targ alig leplezett izgatottsága okán Carver tudta, hogy a páros nagy áttörést ért el.
"Követted parancsaimat, ember, vagy azért vagy újra itt, hogy újabb halasztásért könyörögj?" kérdezte Carver, miközben a páncélját piszkálta az egyik fém karmával.
"Úgy érzem belátod majd, hogy meghaladtam az elvárásaidat," felelte Arkadius. "Miután voltak kisebb kudarcaink, kifejlesztettem egy lényt ami megfelel a megfogalmazott elvárásaidnak. Ha lehetek ennyire bátor, úgy hiszem, hogy megalkottam egy olyan jószágot ami még felül is múlja őket."
Carver hagyta hogy az ember átvezesse Carvertonon. Disznóember bámészkodók követték lenyűgözve a menetüket, fejüket lehajtva amíg el nem haladtak.
Amikor odaértek Arkadius laboratóriumához, már több tucat harcos és csatavadkan várt rájuk. A csatavadkanokat súlyos láncok kapcsolták Arkadius laborja pajtaszerű kapuszárnyaihoz. Valami odabenn próbára tette az erejüket. A csataszörnyek furcsa adrenalin és félelemérzetet sugároztak, elég erőset ahhoz, hogy majdnem túltelítette Carver érzékeit.
"Hozzátok elő a 47-es kísérleti alanyt," mondta Arkadius a csatavadkanoknak. Azok beásták a patáikat, majd a hátukra szerelt adrenalin adagolók felkapcsoltak, majd vegyszereket fecskendeztek a testükbe. Még így is, a csapatoknak nagy erőfeszítésébe tellett, hogy elővonszolják a kísérletet a napfényre.
A lény amely felbukkant lélegzetelállító volt. A csatavadkanok fölé tornyosult. Izom és fém volt a testében egymásba fonva, lenyűgöző harmóniában. A hatalmas csataszörny hunyorított a napfényben és megpróbálta eltakarni a szemét az egyik karja helyére szerelt gépágyúval.
"A 47-es kísérlet," kezdett bele Arkadius, "a szokásos csatavadkan továbbfejlesztése. Indukált akromegáliát értem el azzal, hogy a magasnyomású tartály stimulálta a pituáris mirigyet, replikálva a makroendenomát. A korábbi darabok mind elhullottak a harmadik és hatodik hetük között, de ez az egy nagyon kitartónak bizonyult. Targ szerzett szövetmintákat egy Cephalyx alkotásból és leképzett pár növekedés serkentő enzimet amit a keringési rendszerében talált, így növeltük meg az izomkötegek sűrűségét."
Carver alig figyelt oda. Lenyűgözte a lény, és lassan odasétált hozzá csendesen. A szörny rá sandított, majd figyelmeztetően felüvöltött, nyomatékosítva a tépőláncokkal, amiket az agyaraira szereltek. A császár ráhelyezte a megmaradt hús-vér kezét a szörny bőrére, majd lehunyta a szemét. Feltárta az elméjét és akaratát, hogy kapcsolódjon a szörnnyel és a szörny belső világa lett a jutalma.
A legtöbb harci szörny akikkel eddig kapcsolódott a lelkük mélyén erős dühforrást hordozott. Összehasonlítva őket ezzel a csodálatos lénnyel, olyan volt mintha egy esőcseppet vetne össze az óceán dühöngő áramlataival. Végtelen volt, tiszta és erőteljes.
"Le vagyok nyűgözve, Doktor," mondata Carver. "Megalkottad nekem a pusztító eszközt."
***
Emberek egy csoportja kirajzott hogy szembeszálljon vele Ternon Hasadéknál a Caerly szorosnál. Három lovas katona, mögöttük egy szakasz alabárdos, két puskás osztag és két harci gólem. A csoport laza vonalban sorakozott fel száz yardnyira tőlük.
Carver magában álldogált. Egy kisebb portyázó csapat kísérte el útján Carvertonból, de megparancsolta nekik, hogy maradjanak hátrébb, hacsak másképp nem dönt.
"Hozzátok elém a hadvezért, Magnust!" dörögte Carver.
"Bocs, haver!" kiabálta vissza az egyik lovas ember. "Beugrott a délutáni teájára a vendéglőbe. Felvehetek valami üzenetet, ha találkozok vele?"
A lovas társai felkacagtak a tréfa hallatán.
Carver kiterjesztette az elméjét. A föld megremegett, amikor a harci vadkanja felbukkant mögötte a domb gerincén. A nevetés elhalt, felváltotta a döbbent csend. Most Carveren volt a sor hogy mosolyogjon, őrült tekintetű vigyorral, ami kivillantotta az agyarait. "Meg fogja kapni az üzenetet."
Az emberek sietve fölkészítették a fegyvereiket, közben Carver és szörnye már egyszerre közéjük rontott. A lovas tréfamester megfordította a hátasát hogy szembeszálljon velük és kivonta a hatalmas kardját. A maradék lovasokkal szembe lendültek Carver felé. Carver szörnye teljes lendülettel belecsapódott a lovasba, maga elé temetve mindkettőt, kitépte az állat torkát agyaraival, csontig legyalulva az izmokat. A többi lovas lesújtott baltáikkal a vadkanra, de nem sok hatása nem volt. A fegyvereik okozta kisebb vérpatakokra a szörny agyarai csapásaival válaszolt, brutálisan megsebezve mindkét embert.
Carver magába szippantotta társa dühét és átalakítva varázscsapást mért a sivatagos talajra az menekülő alabárdosok talpa alá. A lábuk besüllyedt az újonnan keletkezett mocsárba, és már nem menekülhettek a karja elől. Gyenge próbálkozásaik, amivel a kardja elől hajoltak volna el, sorra kudarcot vallottak. Egy szempillantás alatt végigszabdalta őket.
A puskások egysége célba vette a vadkanját és lőtt egy sorozatot. A puskaropogás elvonta a szörny figyelmét a csataménről amit éppen széttépett acél patáival. A vadkan fülei megremegtek, amint a golyók becsapódtak a vastag bőrébe és lepattogtak a páncéljáról. Röffent, majd az egyik gépágyú karját a puskásokra fogta, majd lekaszálta őket több sorozattal. Egyik a másik után, a testük szétszakadt. A boszorkánymester és szörnye diadalittasan felüvöltött ahogy a mészárlás öröme végigjárta az elméik közti kapcsolatot.
Az ünneplést megszakította egy kardcsapás ami Carver feje bal oldalán landolt. Az ember aki gúnyolódott vele a vak oldaláról közelítette meg. "Rocker, Jock, kapjátok el a nagydarabot," kiáltotta az ember. A harci gólem páros összecsapott Carver szörnyével. Carver megbízott vadkanja harci ösztöneiben és a figyelmét az emberre összpontosította.
"Meg kell hagynom, ez aljas volt," mondta az ember, miközben egy cseles csapást mért Carver felé. "Rejtegetsz még mást is ott hátrébb?"
Carver vicsorgott. "Egy tábortüzet ahol majd elfogyasztom a húsotokat."
Az ember támadott. Gyors volt, de a lábmunkáján látszott, hogy jobban megy neki a lovas harc. Carver hárította a csapást és lecsapott a fém mancsával, három csíkot hasítva ember fején. Az ellenfele megpördült és mélyen megsebezte Carver oldalát. Ha egy hétköznapi szörnyet hozott volna magával a csatába, most gondolkodás nélkül átadta volna neki a sérülést, de ezt az egyet tökéletes állapotban akarta tartani. Elviselte a sérülést és hátrébb lépett, növelve a távolságot közte és ellenfele között.
"Úgy terveztem hogy megöllek," mondta Carver. "Most rákényszerítettél, hogy meggondoljam magam."
Carver ellenfele folytatta a támadást. Felemelte a kardját, hogy föntről sújtson le, közel ért a boszorkánymesterhez, és minden erejét beleadva lesújtott pallosával. Carver elkapta a saját pengéjével és elkapta a harcos lábát a térdénél. Elsütötte a tenyerébe épített dupla csövű sörétes puskáját.A robbanás átszakította az ember lábát, letépve az ízületnél.
"Nem," folytatta Carver, túlharsogva az ember sikolyait. "Elhatároztam, hogy életben hagylak. Sőt, biztosítani fogom."
A sérült ember hátratántorodott, és eltolta magát Carvertől a megmaradt lábával, vastag vérsávot húzva a csonkkal. Carver rátaposott a megmaradt a lábára acél patájával, összetörve a csontot. Egy újabb sikoly volt a jutalma.
"Mit ajánlottál nekem? Hogy felveszed az üzenetet?" Rendben.
Amikor újra látod a hadurat, azt akarom hogy ezt mondd neki. Mond el neki, hogy lehet összetört engem. Ám én vagyok Carver császár, Ultimus Esquire, a harmadik. Nem állok le, amíg el nem emésztem annak a férfinak a szívét aki azt hitte hogy fenyegetheti azt aki a Legfelsőbb Isten Karját forgatja, azt aki a Legtökéletesebb Pusztulást Hozza. "
Carver végzett a másik láb letépésével is.
Vagy a sokk, vagy a vérveszteség miatt, az ember elájult. Carver ránézett a vadkanjára, ami diadalittasan állt a két gólem roncsa fölött. Elismerően röffentve, felkapta az eszméletlen embert és Ternon Hasadék felé vette útját. Az tervezte, hogy a város szélén ledobja, ott ahol valamelyik társa megtalálhatja. Megjegyezte, hol voltak a letépett lábai, mielőtt útnak indult.
Végtére is, hosszú az út vissza a birodalmába.
Lehet rákíván egy kis csemegére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése