MK4 Háttér - 048 - Felébreszteni a holtakat, ötödik rész, Egy aprócska esély

 Nekane talált maguknak egy köves dombocskát ötven yardnyira az Orgoth tábortól ami jó fedezéket biztosított. Megvizsgálta a gépszolgáit és úgy látta, hogy amik megmaradtak, elég jó állapotban vannak. Egy nekrosebész nélkül nem tudta volna őket megjavítani, de szívós lények voltak, és ha el tudnak kerülni egy nagyobb csatát, akkor valószínűleg kibírják a küldetése végéig.

"Megsebesültél," mondta Chatterbane, egyik végtagjával, amin hosszú, görbe penge volt szerelve, Nekane felé mutatva. "A vállad."

Nekane lepillantott a jobb vállára. A vállpáncélja repedt volt és kormos. Eltalálta az egyik viharlégiós villáma a csatában a Kilenc Sziklánál, de az adrenalin és az összpontosítás miatt észre sem vette.

"Meg tudom javítani a páncélt," mondta Chatterbane. "De ami alatta van, nos, arra nem terjed ki a tudásom."

Nekane nyögött, levette a vállvértjét és átadta a nekroteknek. Alatta a aláöltözője elégett és a bőre fekete  és perzselt volt. Most belenyilallt a fájdalom, az pedig felidézte az emléket, egy olyat ami ugyanúgy bevésődött az elméjébe mint ahogy a cygnari villám megégette a bőrét.

***

Sepsira Fő Nekrosebész műhelye nem élőknek való hely volt. Nekane lidérckötő nagyon élesen érzékelte ezt a termet; ő volt ott az egyetlen lény amely lélegzett.

"Mi történt most meg?" kérdezte Sepsira. Nekane a páncéljából kivetkőzve állt a nekrosebész egyik asztala előtt, ami egy gránit lap volt, telepakolva bonyolult sebészi eszközökkel, csontfűrészekkel, és filéző késekkel. A fő nekrosebész pedig úgy nézett ki, mintha az egyik félelmetes kellékes asztala kelt volna életre. A hevedere négy csuklós végtagot tartott, kettőn körfűrész, egy másikon egy satuszerű fogó, a negyediken egy három ujjas mancsszerű készülék. Mindezt a hátára szerelt kazán mozgatta ami nekrotit füstöt eregetett a vérszagos levegőbe.

"Nem nyilvánvaló?" mondta Nekane ingerülten. "Megsérültem csatában."

"Micsoda hatalmas harcos," dörmögte Sepsira és közel lépett hozzá, a fémmel borított alakja úgy tornyosult Nekane fölé mint egy hatalmas acélpók. "Ám sajnos, oly törékeny."

Nekane egy parti fosztogatáson vett részt Cygnarban Új Larkholm közelében. Az volt a feladata, hogy felügyelje több falu megtámadását, hogy aztán elég rabot ejtsenek akik aztán értékes alapanyagai lesznek majd a nekrofaktórium számára. A falut elméletben nem védte semmi, de egy viharlégiós egység valószínűleg az Orgoth elleni harcok miatt ide vonult, itt töltötte az éjszakát, aztán a falu védelmére sietett. 

Nekane gyorsan legyűrte a légiósokat, de az egyiknek sikerült egy mázlis lövés puskagránátjával. A lövedék belecsapódott a védőmezőjébe, ám elég erő jutott át rajta, és a repeszek olvadt fémként tépték fel a páncélját és mélyedtek az izmaiba. Visszatértekor Deneghránál kellett jelentést tennie és jelentkeznie a következő küldetésére, de a dominarcha megparancsolta neki hogy jelentkezzen Sepsiránál, és kezeltesse a sérülését. A jelentéstételt aztán a fő nekrosebész műhelyében tartják majd meg. 

"Ne aggódj. Össze foglak fércelni." mondta Sepsira és elkezdte felmérni a károkat -- bökött sérülések, mély irdalások, és második kategóriás égések. "Szerencsés vagy, hogy a műhelyem rendelkezik felszereléssel az olyanoknak is mint te. Általában sosem szoktam élő porhüvelyeket javítani."

Nekane mozdulatlanul állt ahogy Sepsira dolgozni kezdett, öltött, kent, és tűzött olyan szerszámokkal amiket arra terveztek, hogy az élőket széttépje, és nem összerakja. Nekane szeme nem is rebbent és még a sóhajokat is leküzdötte, miközben a nekrosebész gyógyította bármilyen zsibbasztó szer vagy akár a legkisebb figyelmesség nélkül.

A folyosóról kövön csendülő fém hangja szűrődött be és az elátkozott lelkek kavargó sírása töltötte be a teret, előrejelezve Deneghra dominarcha érkezését.

Deneghra magas volt és karcsú, erőt és hatalmat sugárzott. Bár már sok éve élőholt létre váltott, mégis volt egy bizonyos élőszerűség a tartásában és kisugárzásában. Zöld fény ömlött a páncélján lévő erőpontokból, és mint Sepsiránál, neki is füst ömlött a hátán lévő nekrotit kazánjából.

"Deneghra úrnő," mondta Sepsira és meghajolt. Nekane is ugyanígy tett volna, de a nekrosebész éppen csak bevarrta a hasán lévő sebet, és így nem tudott előredőlni. Helyette a fejét hajtotta le.

"Megmarad?" kérdezte Deneghra bánatos mosollyal.

Sepsira kuncogott. "Sajnálatosan."

Nekane nem szólt. Tudta jól, hogy ő a nekrofaktórium egyetlen élő tagja. Amennyire tudta, a tény hogy még mindig lélegzik nem akadályozta meg abban, hogy a nekrofaktórium vezetőségébe emelkedjen, de folyton felemlegették, hogy valóban mégis, más.

"Magunkra hagyhat bennünket, Fő Nekrosebész," mondta Deneghra és rátámaszkodott az egyik alvadt vérrel borított munkaasztalra.

Sepsira távozott, magára hagyva Nekanet Deneghrával, a leghatalmasabb cryxivel a Sárkányatya után, egy őserejű mágussal, és furcsa módon, a ritka szövetségesek egyikével, mióta Goreshade elhagyta Skellt. 

"Nemsokára készen állsz majd, hogy a kontinensre utazz?" kérdezte Deneghra.

Nekane bólintott. "Ezek kisebb sebek, úrnőm. Nem fognak hátráltatni."

Deneghra Nekanet nézte, szemei mint két zöld savtócsa, kifürkészhetetlenek. "Sokan úgy vélik, hogy rossz választás vagy erre a küldetésre. Hogy túl sok múlik ezen, hogy egy ilyenre bízzuk."

"Egy magamfajtára?" kérdezte Nekane.

"Sokan úgy tartják, hogy a korábbi hűséget Goreshade felé problémás. Az ő útja sosem volt a Sárkányatya útja, és sokan felvetik : merre vezet Nekane útja?"

"Hűségesen szolgáltam Torukot, odaadóan. Elhagytam Goreshadet amikor a valós céljait felfedte előttem." Nekane felszisszent, amikor erőteljes szavai miatt a sebei sajogni kezdtek.

"Hiszek neked," mondta Deneghra és közelebb lépett, a lelkek nyögő kórusa most Nekane feje körül kavargott. A dominarcha hosszú ujjú kezébe vette Nekane állát, minden ujj végén a körme olyan volt mint egy ragadozómadár karma. "Magamra emlékeztetsz. Ugyanolyan akarattal, nagyravágyással, és szorgalommal, nyerned kell minden áron, és igen, ugyanazzal a hűséggel Toruk iránt."

"Kételkedsz benne, hogy sikerrel járok?" kérdezte Nekane. Be akarta bizonyítani közvetlen feletteseinek, Dekathus és Mortnebra lidércúrnak, hogy több felelősséget is elbír, és több beleszólás jár neki a nekrofaktórium kontinentális döntéseibe. Ennél is jobban be akarta bizonyítani Deneghrának, hogy méltó a patronálására és támogatására.

Deneghra odébb lépett és röviden sóhajtott -- furcsa mozzanat egy olyantól aki már nem lélegzett. Így szólt, "Az Orgoth primitív és egyszerű, és az infernáloknak való szolgálatuk kétségbeesetté és kiszámíthatatlanná teszi őket. Sabbrethre mindez jellemző, de még sokkal rosszabb. Az elméjét megfertőzte egy varázstárgy amit Horva Korbácsának hívnak, és, mint a régi mesteredet, őt is felemészti egy isten megölésének a terve."

"Goreshade nem térített át engem az ügyéhez," mondta Nekane. "Ennek a Sabbrethnek az ambíciói nem érintenek."

"Pedig kellene," mondta Deneghra. "Meg fogja próbálni átvenni tőleg a küldetést, és a saját céljai szerint alakítani. Az Orgoth jelenleg hasznos nekünk, de a feladatod, a küldetésed az hogy találj egy helyszínt a nekrofaktórium számára, egy olyan helyszínt ahol megvethetjük lábunkat a kontinensen. Ez mindennél előbbre való, és nem kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol Sabbrethnek bármennyi beleszólása van olyan döntésekbe, ami kihatással lesz Cryxre a következő évszázadokban."

Nekane bólintott. "Értem."

"Kilenc Szikla, Tőrmélye, Roth Menedéke és a Vicarate Mészárlás," mondta Deneghra. "Ezek a legvalószínűbb megfelelő helyszínek számunkra. Lehet vannak mások is, de összpontosítsd figyelmed erre a négyre."

"Nem hagylak cserben," mondta Nekane. "Esküszöm."

Deneghra mosolygott, kivillantva fogsorát mely olyan fehér volt, mint a frissen tört csont. "Rendben. Ne bukj el, mert a halál sem ment meg a következményektől."

***

Nekane a Banwick partjain töltötte a napot, várva az indulásra, tudva, hogy napközben utazni túl veszélyes. Amikor már beért a Sárkánygyíkfal védelmező kiterjedtségébe, akkor talán majd tesz vele egy próbát, de egyelőre várnia kellett. 

Amikor leszállt az éj, Sabbreth előbukkant a nagy csatahajójából, kíséretében ötven Orgoth  harcossal és három szörnyszerű warjackkel. Az Orgoth hadúr Nekanehez sétált, páncélja a lemenő nap fényével világított,  miközben így szólt. "Itt vannak a katonák és a gólemek amiket megígértem. Biztosítani fogják majd, hogy a küldetésed sikerrel járjon."

Nekane elmosolyodott, felidézve Deneghra szavait és figyelmeztetését. "Megvan mindenem, amire szükségem van, Hadúr," mondta a nő. "Magamban folytatom." 

Sabbreth arca szörnyű dühös maszkká torzult, de gyorsan úrrá lett magán. "Fel fognak fedezni és meg fognak semmisíteni. Nem engedhetem." 

"Megkapod amit Deneghra dominarcha megígért neked, de vagy a mi feltételeinkkel kapod meg, vagy sehogy sem." mondta Nekane. "Most pedig, vagy vágj le és vívd ki magad ellen a Sárkányatya dühét, vagy engedj utamra, hogy mindketten megkapjuk amit szeretnénk."

Sabbreth arca rángott, a kezei pedig az övére kötött pengék fölött lebegtek, de aztán leengedte őket az oldalára. Kierőltetett egy kacajt. "Levágjalak? Micsoda szegényes jutalom lenne az. Tégy ahogy akarod."

"Chemosh, Chatterbane, útnak indulunk," monda Nekane és a folyó felé vette az irányt. Partja mentén eljut majd a Sárkánygyíkfal hegységbe, ahol vagy a sorsa, vagy halála várta. 

 

MK4 Háttér - 047 - Felébreszteni a holtakat, negyedik rész, Egy aprócska esély

 Kilenc Sziklától Nekane északra utazott, oda ahol találkoznia kell Sabbrethel, a Banwick folyó torkolatánál. A horizonton fénylő tüzes vörös pont mutatta az Orgoth tábor helyét. Nyolc Orgoth csatahajó volt a széles vízpartra vontatva, harcosok valamint furcsa, állatias harci gólemek mozogtak körülöttük. Nekane úgy becsülte, hogy ez a portyázó hadtest körülbelül háromszáz katonát számlál és még fél tucatnyi csatagólemet. 

Ahogy Nekane menete közel ért az Orgoth táborhoz, útjukat állta három hatalmas termetű Orgoth harcos. Mindegyik őr ősi fémpáncélba volt öltözve, szőrmével vagy irhával az ízületeknél és nyaknál, valamint pajzsot és íves kardot használtak. Primitívnek tűntek és brutálisnak.

"Ki közelít?" mondta az egyik Orgoth harcos erősen akcentusos cygnari nyelven.

"Nekane lidérckötő vagyok, Deneghra dominarcha csatlósa. Tanácskozni jöttem Sabbrethel, az Örök Megsemmisüléssel."

Chatterbane kuncogott mellette. "Örök Megsemmisülés. Milyen képtelen címek. Mit jelent ez egyáltalán?"

Az Orgoth harcos végigmérte Nekanet -- a nő úgy látszik nem hallotta Chatterbane hozzászólását -- és felhorkant. "Elég apró vagy vezérnek."

Nekane előre pattant, a pokoltüskéje előcsusszant a csuklós tartójából. Mélyen bedugta a pengét az Orgoth harcos álla alá, ott ahol a bőre kilátszott a sisak és a torokvédője között. "Te pedig túl sokat beszélsz ahhoz képest, hogy követő vagy."

Az Orgoth harcos kuncogott és feltartotta a kezét, leintve a társait akik közben fegyvert rántottak. "Elnézésedet kérem, Lidérckötő. Elhamarkodottan szóltam.Azonnal Sabbreth úrnő elé vezetlek."

Nekane visszavonta a tüskét és hátralépett.

"Erre," mondta az Orgoth harcos és intett Nekanenek, hogy kövesse

 Bár volt egy alapvető megértése az Orgothok technológiájáról, amit cryxi kémek jelentettek, Nekane még sosem találkozott a hódítók Parázs alapú gépeivel személyesen. A tüzesen vörös ragyogása a fegyvereknek és Orgoth gólemeknek furcsa torzképe volt a cryxi necromechanikának. Elmerengett rajta, hogy miért ilyen módon fejlesztettek -- annyival vaskosabbnak tűnt az egész a pokol- és csontjackekhez képest, amikről oly látványosan másoltak.

"Uhh, nézd ezeket a melák gépeket," mondta Chatterbane, Nekane mellett somfordálva. A nekrotek integetett az egyik végtagjával az egyik hatalmas Orgoth gólem feje előtt, aminek a teljes törzsét tüskék és pengék borították. "Azt rebesgetik, hogy szörnyek lelkeit kötik bele ezekbe a torzszülöttekbe. Csacskaság, nyilván, bár ha ilyen dolog lehetséges lenne, az eredmények nos... lenyűgözőek lehetnek."

Nekane nem szólt semmit. Igazából több mint egy hasonlóságot látott a saját pokoljackje és az Orgoth gépek közt. 

Bámulva és suttogva, az Orgoth tábor harcosai megfigyelték Nekane élőholt menetét. Ez volt a lényeges különbség köztük: az Orgoth megváltást és örök életet remélt a pokoli szolgálattól. A Rémálom Birodalom élőholt létet kínált, hogy megőrizze az egyén hatalmát az örökkévalóságig. Azt lehetett mondani hogy egy érmének voltak ők az ellentétes oldalai, bár Nekane tudta, hogy melyik oldalt akarta.

Ahogy közel jutottak a legnagyobb Orgoth csatahajóhoz, a leszállópalló leereszkedett és a hajógyomorból előbukkant a házigazdájuk. Sabbreth, akit az Örök Megsemmisülésnek hívtak, magas volt és vaskos, a páncélja több pontján pedig vörösen világított a Parázs, a legfényesebben a hátán hordott szerkezetben -- ez volt az Orgoth megfelelője a nekrotit kazánnak.

Egy pár gólem -- állatias lények, fémből és vérből épített szörnyek -- haladtak az Orgoth hadúr két oldalán, morogva és a földet kaparva, alig megmaradva az úrnőjük irányítása alatt.

Nekane maga mellé intette Hadeszt. Teljes teljesítményre kapcsolta a pokoljack kemencéjét, és a zöld cryxfény és a vörös Parázs tüze egybefolyt, amikor Sabbreth közel ért.

Az Orgoth hadúr levette címeres sisakját, felfedve keskeny arcát, nagy, kifejező szemeket, széles homlokát és rövidre nyírt fekete haját. Arca borús volt és mély levegőt vett az orrán át, mielőtt megszólalt volna.

"Te vagy Deneghra szolgája?" mondta Sabbreth mély, parancsoló hangon. Aztán furcsamód, az Orgoth hadúr megismételte a kérdést.

"Deneghra szolgája?" ezúttal hangja magasabb, kaparóbb volt, mintha valaki teljesen más szólt volna.

Nekane nem tudta mire vélni ezt a furcsa jelenséget. "Lidérckötő Nekane vagyok, és Deneghra parancsai alapján vagyok itt." Nem szerette a szolga szót, de az Orgoth valószínűleg mindenkit csupán szolgaként és úrként tudott értelmezni. "Keresnem kell egy megfelelő helyszínt, ahol beteljesíthetjük mindkettőnk célját."

"És ez a szerény had minden amit magaddal hoztál?" mondta Sabbreth, lekicsinylően intve Nekane felsorakozott gépszolgái felé. A hadúr arca megrándult és valami mást is motyogott maga elé, de Nekane nem hallotta.

"Egy felderítő csapatot vezetek," mondta Nekane. "A küldetésem, mint mondtam, egy helyszín felkutatása elég erővel, hogy mindkettőnk igényét teljesítsem. Nem tudok ellenséges területen hadsereggel átvonulni."

"Megtámogatom a létszámotokat katonákkal és warjackekkel." Sabbreth ajkai lekicsinylő mosolyt formáltak. "Így könnyebben sikerül majd a küldetésed."

A mosoly eltűnt, és a hadúr hangja újra megváltozott, most csengővé, virágossá vált. "Vedd ezt úgy mint az elköteleződésünket egymás céljai felé." 

"Ez a nő teljesen bolond," mondta Chatterbane, folyamatosan fecsegve. Bár volt benne annyi ráció, hogy ioszi nyelven mondja ezt, amit Sabbreth kis eséllyel értett csak meg. 

Nekane egyet kellett értsen a nekrotekkel és Deneghra már előre figyelmeztette erre. Sabbreth tulajdonában volt egy mágikus tárgy, Horva korbácsa, és minden jel szerint, ez lassan felemésztette az elméjét. "Nincs szükségem másra, mint hogy elmondjam neked a helyzetemet, és megerősítselek, hogy a dominarcha és én elköteleződtünk a szerződésünk iránt, aztán folytatom az utamat."

"Helyzet?" mondta Sabbreth. "Milyen helyzet?"

"Felderítettem a romokat amiket Kilenc Szikla néven ismernek kevéssel azután hogy partra szálltam. Sok erő lakozik ott, de nem megfelelő arra amire nekünk kell."

"Amire nekünk kell, vagy neked?" mondta Sabbreth. A hangulata megváltozott, és most újra jobban összeszedettnek tűnt. "Kilenc Sziklát ismerjük. Ott van elég erő, ami ki tud hívni egy istent."

"Erő, igen, de nem olyan amit te vagy én irányítani tudnánk," mondta Nekane.

"Megparancsolta egy sárkánynak, hogy tépje ki a saját szívét a testéből, és a lában elé helyezte az athancját, majd meghalt," mondta Sabbreth. "Mit tudsz te az én erőmről?"

A hadúr hangjában feszülő fenyegetést beszínezte a levegőt közöttük, és Nekane tudta, hogy törésponthoz érkezett. Nem mutathat gyengeséget. Lépett egyet Sabbreth felé.

"Ha fel tudod használni a Kilenc Sziklánál található erőt," még közelebb lépett, amíg már az arcán érezte a hadúr leheletét -- "akkor hát tedd meg."

Nekane Sabbreth szemébe nézett és érezte a kor és hatalom elképesztő súlyát a tekintetében, de nem pislogott, nem lépett hátra. Ismerte a saját erejét. Végül Sabbreth törte meg a csendet. "Ha Deneghra küldött, és azt mondod, hogy Kilenc Szikla nem alkalmas, akkor én ... kénytelen vagyok egyetérteni."

Nekane hátralépett, elégedetten a kicsi, bár fontos győzelmével. "Szavamat adom és Deneghra dominarcháét is, hogy amikor megtaláljuk a megfelelő helyszínt, teljesítjük az általunk vállaltakat."

Sabbreth röviden bólintott. "Rendben. Akkor elfogadod a harcosaimat és gépeimet a közös cél érdekében?"

"Érkezik a hajnal, intéznem kell a szolgáimat, és pihennem." mondta Nekane. "Holnap estig megkapod a válaszomat."

Nekane nem adott Sabbrethnek esélyt a válaszra, hirtelen sarkon fordult és elsétált. 

 

MK4 Háttér - 041 - Sárkányvész, tizenhatodik rész

Drer Drakkerung romjai a halottak hangjával énekeltek. Csatlakoztak a lelkek szentségtelen kórusához  Sabbreth elméjében, a csata és a halál pszichikai maradványaként, amely megragadta figyelmének és józan eszének szétfeslő szálait. Nem aludt a Blighterghastal vívott csata óta . Az elméje furcsa képek, emlékek káosza volt, nem a sajátjaié. Arra vágyott, hogy a Korbács elcsendesítse az egészet, de még sok tennivaló várt rá, mielőtt újra forgathatta volna az erejét.

– Úgy tűnik, elfoglalt vagy – mondta Horruskh, miközben sétált Sabbreth mellett a halott város főútja mentén.A Drak Orgorothból útra kelt erőnek körülbelül a fele haladt mögötte, vagy szétterült, túl a romváros falain. Sabbreth nem számított rá, hogy akivel találkozik rátámad, de a Cryx tisztelte az erőt, és Sabbreth be akarta mutatni a sajátját.

– Nem, összpontosítok – mondta Sabbreth. „Nem veszek részt üres fecsegésben a fecsegés kedvéért, mint egyesek."

Horruskh nevetett. „Igen, alig ünnepelted a győzelmedet. Megölni egy olyan hatalmas sárkányt, mint Blighterghast, legendához méltó. Ha én lettem volna, a diadalom híre mostanra még a Fellgoethekig is eljutott volna."

– Nem vagyok te – mondta Sabbreth. Gyakran beszámította Horruskhot, mint egy figyelmetlen bolondot, de az mégis észrevette a csapongó figyelmét. Az emlékek töredékei ezer különböző elméből jéghegyként bukkantak elő a befagyott tengeren. Úgy érezte, hogy ha egy warjackhez kapcsolódik, kissé könnyebbé tette a koncentrálást; valahogy a kapcsolat egy másik elmével, még akkor is, ha olyan primitív, mint egy Sakál vagy egy Tyrant önmagában is csökkentette a terhet.

Horruskh nevetett. "Nem, nem vagy az. Nincs annyi dicsőség az egész világon. ami meggyőzne, hogy odaláncoljam magam ehhez a dologhoz." 

"És ezért választottak ki engem ennek az expedíciónak a vezetésére. Megteszem, ami szükséges a győzelem eléréséhez." 

– És győzelmet arattál? – mondta Horruskh, éles vigyorral az arcán. "Biztos vagy benne?" 

Sabbreth válaszra nyitotta a száját, de egy sikoltozó kiáltás fentről az égre irányította a figyelmét. Egy szárnyas alak tűnt fel – Sabbreth először azt hitte, maga Toruk, hogy átvegye a díjat, amit hozott. De ahogy közelebb ért, látta, hogy a lény túl kicsi, és nem teljesen húsból készült. A nekromechanikus vadállat zöld tűzbe borult szárnyas kígyóra hasonlított, a hátán lévő csavart csövekből fekete füst ömlött. Egy lovas volt rajta, és ahogy körözött, Sabbreth látta, hogy Toruk küldötte éppolyan torz, mint a hátasa. A cryxiek kifosztották Orgoth titkait Drer Drakkerungból, miután meghódították, de elferdítették, megrontották őket. Itt volt a bizonyíték a romlásra. A kígyó a közelben landolt egy Fellgoeth-i templom romjai között, a kupolaszerű tetőt varázslattal vagy sárkánytűzzel tépték fel évszázadokkal korábban. Megfelelő találkozóhely.

– Várj itt – mondta Sabbreth Horruskhnak.

 – Bolond vagy, hogy egyedül találkozol vele – mondta Horruskh, majd ismét elmosolyodott. – De ki vagyok én, hogy Sabbreth, a Sárkányölő útjába álljak?

Figyelmen kívül hagyta a piszkálódást, és a törmeléken át a templom bejáratáig jutott. Bent bűzlött a rothadástól és a necromechanika fanyar füstjétől.

Toruk küldötte egy rég meghalt Orgoth harci boszorkány csontváz holtteste fölött kuporgott.

– Kár, hogy a Sárkányatyával való első találkozásotok így végződött. Sokat tanultunk az embereitektől – mondta, nyájas hangja közvetlen ellentétben állt sápadt, halott testével és a viselt fekete vas harci páncéljával. Deneghra lidércúr állt előtte, szeme zöld Cryx tűztől izzott, és hűvös tekintettel nézett Sabbrethre. – És sokkal többet tanulhattunk volna.

"Tanulni?" – mondta Sabbreth. – Ti loptatok tőlünk, és megrontottátok, amit elvettetek.

Deneghra sápadt ajkai mosolyra húzódtak. "Ugyan már. Loptunk? Rontottunk? Hódítottuk és alkalmazkodtunk, ahogyan ti is több ezer éve. Például a warjackeid. Lenyűgöző technológia, de teljesen a sajátotok? Szerintem nem."

– Ahogy mondod – mondta Sabbreth összeszorított fogakkal. Bosszantotta, hogy igazat adjon, ezért sürgetőbb dolgok felé fordult. – Meglep, hogy egyedül jöttél.

"Egyedül?" – mondta Deneghra. "Garlghast-szigeten vagy,a Sárkányatya birodalmának szívében. Ezer

 hajó érkezhet perceken belül erre a szigetre."

"Fenyegetés?"

Deneghra megrázta a fejét. "Egyáltalán nem. Egyedül jöttem, a bizalom jeléül."

– Akkor legyünk szövetségesek? – mondta Sabbreth. A hangok és a képek a fejében elcsendesedtek. Úgy tűnt, még a Korbács ereje is csökkent ezen a szent helyen.

– Elhoztad a szívkövet? -- Kérdezte Deneghra, mohóság legcsekélyebb nyomával a hangjában.

– El – válaszolta Sabbreth. „A raktárunkban van a legnagyobb hajón. Közvetlenül a sziget partjainál."

"És mit kínálhat neked a Sárkányatya ezért a nagyszerű ajándékért?"

– Egyrészt a harcosait – mondta Sabbreth. "Együtt képesek vagyunk elvenni el a szárazföldről, amit akarunk. Van elég mindenkinek."

– Ez elég könnyű – mondta Deneghra – de azt hiszem,  nem ez a valódi célod. Mit kérsz, Sabbreth, az

Örök Megsemmisülés, Blighterghast athancjáért cserébe?

– Tudást – mondta Sabbreth.

"A Sárkányatya sok mindent tud. Miféle tudást keresel?"

Sabbreth mély levegőt vett, és most először amióta a Horva Korbácsához láncolta magát, az elméje teljesen csendes volt. "Mondd el, hogyan kell megölni egy istent.

MK4 Háttér - 037 - Sárkányvész, tizenkettedik rész

Sabbreth kapcsolata a Sakáljával megmaradt. A cygnari csatamágus roncskupaccá csökkentette a warjack-et, de a cortexe, bár sérült, még mindig eléggé működött ahhoz, hogy a szemén keresztül lásson. A csatatéren káosz uralkodott, de győzelemre álltak. A cygnari csapatok létszámhátrányban vannak, és bár Blighterghast nem esett el, a sárkány ezer sebből vérzett. A lélekmáglyák nagyrészt érintetlenek maradtak, és a sárkánynak nem volt menekülési útja.

A csatateret egy másik szemszögből is látta. Lelkek emelkedtek fel a megöltek holttestteiből, és mindegyik felett metafizikai küzdelem kezdődött. Sabbreth megküzdött Blighterghasttal, hogy uralja ezt az értékes erőforrást, és itt is gyakran ő győzött. A Korbács által okozott gyötrelem és a vállán lévő seb ellenére, ahol a cygnari harcos meglőtte, több lélek áramlott az elméjében kavargó, növekvő forgatagba. Blighterghast hangja dübörgött a csatatéren, miközben az idegen rituáléját végezte, és Sabbreth látta, hogy az athanc a mellkasában izzik az összegyűjtött erőtől. Érezte, hogy rituáléja a végéhez közeledik, de a Korbács is ébredezett. Előbb fog felébredni. A helyzet megfordult, a lendület megváltozott. Ő fog nyerni.

A diadal nyugtató balzsamja átfolyt a fájdalmán. Megengedte magának, hogy ebben a pillanatban zord elégedettség járja át, majd egy harci kürt dörrenése szakította meg a pillanatot. Sabbreth arra kényszerítette az ütött-kopott Sakált, hogy fordítsa el a fejét, és megpillantott a hegy tetején egy vörös páncélos csíkot. Megérkeztek a khadoraiak. Egy fiatal férfi vezette őket súlyos karmazsin páncélban, oldalán egy pár harci gólemmel. Mögötte katonák százai voltak – és nem csak honfitársai. Mások, iosziak, furcsa páncélban ami rovarokra emlékeztette, és ezen új iosziak élőholt lelkei nem ragyogtak olyan fényesen.

Sokat cseréltek el az örök életre és a belső esszenciájuk szennyeződött, lecsökkent. Sabbreth tudta hogy saját lelke is ugyanígy nézhet ki.

A khadoraiak bevonultak a csatamezőre, dörömbölve, a sárkány hegynyi alakja körül és áttörtek lélekmáglyákat őrző Orgoth csapatokon. Félreverték ellenségeiket és ágyútűzzel kioltották az egyik máglyát.

Ezután egy másik ellen fordították fegyverüket. Azt is eltűnt a tűz- és füstözönben.

Az Orgoth szorítása a sárkányon gyengült – Blighterghast kitárta szárnyait, vulkáni port és olvadt szikrákat kavarva fel. A sárkány még nem tudott szárnyra kapni, de szövetségesei elindultak egy másik máglya felé. Ha az is elesne, Sabbreth  mágiája jelentősen gyengülne és sárkánynak lehetővé válna az égbe szállnia.

Mindez megrémítethette volna Sabbreth-et, át kellett volna hatolnia az elméjében a gyötrelem homályán. Nem tudott egyszerre szembeszállni Cygnarral, szövetségeseivel és a sárkánnyal, de ez nem számított. A jövevények tucatokat öltek meg a lélekmáglyák közelében és a Korbács közelsége lehetővé tette Sabbreth számára, hogy begyűjtse őket,  egy végső bőséges energia, amely felébresztette az alvó Korbácsot az átmeneti mély álomból. A fájdalom megszűnt, és a teljesség érzése áramlott át Sabbreth felett. A Korbács jóllakott, felébredt, és az övé volt a irányítás.

Még mindig homályosan tisztában volt a környezetével; látta a cygnari csatamágust, aki megsebesítette, amint egy tucat páncélos lovaggal megtámadta a Korbácsot. Vhanek és egy maroknyi fosztogató állta az útjukat, de félresöprik majd őket.

Sabbreth nem érzett félelmet az ellenség láttán, amely felfelé rohant felé a dombon. Látta az összes élőlény elméjét a csatatéren, és az övéi voltak. Megérintette az közelítő cygnariak gondolatait, érezte, ahogy a Korbács ereje átáramlik rajta, és saját gondolatai az abszolút akarat lándzsájává váltak.

Megállni.

A rohamozó cygnariak olyan élesen rántották meg a gyeplőt, hogy néhányuk lova elvesztette az egyensúlyát és felborult. Az rajtuk lovagló csatamágus úgy reagált, mintha egy láthatatlan falba ütközött volna, arca eltorzult a meglepetés és a rettegés keverékétől.

Sabbreth elvigyorodott a sisakja alatt, egy véráztatta mosoly. Benyúlt a csatamágus elméjébe, látta, hogy Madison Caldernek hívják, és pillanatok alatt mindent megtudott róla. Átvette az irányítást Calder végtagjai fölött, megfordította a kezében lévő masszív voltaikus pengét, a hegyét a csatamágus mellkasához helyezte, és megtámasztotta a markolatot a felperzselt földön. Érezte, hogy Calder agya az övé ellen tombol, de Calder egy hurrikánnal küzdő levél volt. Sabbreth előre kényszerítette. A saját kardja hegye átfúrta Calder mellvértjét, és egy leheletnyire volt az alatta lévő hústól, amikor Blighterghast üvöltött, egy hang ami széthasította az eget. Elterelte Sabbreth figyelmét az előtte álló fenyegetésről és gyilkosságról.

A sárkány az állítólagos szövetségesei közé rontott, belemarva a khadori csapatokba és a cygnariak maradékába. Lélegzete kilobbant, tucatnyi életet elhamvasztva. A farka csapkodott, lezuhant, még több embert megölve. Karmai kinyúltak, embereket és lovakat remegő darabokra tépve. Lelkük feláradt a sárkányba, és a hangja megsemmisítő morajlásba emelkedett, amely felsértette Sabbreth fülét, és rettegés tüskéit döfte a szívébe.

Sabbreth mindenki fejébe préselte akaratát , cygnari és khadori katonákéba akik körbevették a sárkányt, és egyetlen gondolatot döngölt az agyukba.

MENEKÜLJETEK

Megtették – az ellenség tömegesen menekült, egyedül hagyva a sárkányt a csatatéren, de Sabbreth hirtelen változást érzett a sárkány elméjében. Óriási jelenléte csökkent, mintha kiszippantották, elvonszolták volna. A nőt elragadta a rémület; a Korbácsot Blighterghast elméjébe hajtotta, és mélyen a sárkány tudatába fúrta. Egy pillanatig némán állt, teste vonaglott és rángatózott, miközben Sabbreth akarata ellen harcolt, de végül a nő erősebbnek bizonyult.

ADD NEKEM A SZÍVED!

Blighterghast rángatózó, görcsös mozdulatokkal a mellkasához emelte jobb karmát, szélesre tárta a karmos ujjait, és beledugta őket a saját húsába. A sárkány eleresztette a fájdalom és a düh tornádószerű visítását, de a kezét egyre mélyebbre nyomta a mellkasa üregébe.

ADD NEKEM A SZÍVED!

A sárkány kirántotta a kezét, ujjai egy nagy vörös drágakő köré szorultak, és a mellkasában lévő kísérteties sebből patakokban csöpögött a vére. Odanyújtotta az athancját, egy utolsó áldozatot, majd megremegett és összeesett, tűz és pikkelyek összetört behemótjaként.

Puszta ujjongó öröm üvöltött Sabbrethben, és a nő elernyedt a láncain. Ő nyert. Hódított. A csatatéren minden teremtmény elméjét érezte, és parancsolni akart nekik, a magáévá tenni őket, de a kimerültség lavinaként zúdult rá. A tudata elhalványult, és hagyta magát elnyelni a megnyugtató sötétség által.

MK4 Háttér - 036 - Sárkányvész, tizenegyedik rész

 Madison Calder kapitány felállt a kengyelében és ketté hasította egy Orgoth harcos koponyáját a pulzus kardjával, majd visszahuppant a nyeregbe és további rohanásra sarkantyúzta Onust. A páncélozott csatamén újabb két ellenséget tiport le acélpatás lábával, miközben a harci gólemei, egy pár Stryker villámdörgő ágyúval és voltaikus kalapáccsal szerelve, kivágták a saját ösvényüket az orgothon át. Minden csapás ami kioltotta egy ellenség életét primitív elégedettséget sugárzott a kapcsolatukon át, Calder irányába. 

A nő próbált a közvetlenül előtte álló ellenfelekre összpontosítani, a Sabbrethet övező sikoltó máglyák és a pokoli szerkezetre, amibe a hadurat beszíjazták. Bármennyire félelmetes volt ez a jelenet, mégis eltörpült a világon túli fenyegetéshez képest, amit Blighterghast jelentett. A sárkány mindnyájuk fölé tornyosult, a szárnyai elsötétítették az eget, a lehelete pusztítás kohója -- és mindentől szörnyűbben, a sárkány hangja visszhangzott az acélszürke ég alatt, elnyomva a csata zaját. 

A szavak olyan nyelven harsantak amit Calder nem értett, és félig érezte, hogy az emberi elme nem tudja felfogni a sárkány idegen nagyságát. Mégis, ez dörgő hang befurakodott a gondolataiba, és a jelentés egy részét rákényszerítette. Hogy szándékosan vagy csak a nyers tudaterő hatotta át az alacsonyabbrendű elméket Blighterghast körül, de érezte a sárkány szándékát, és ami még lényegesebb volt, a tényt, hogy aktívan ellenáll valaminek. Harcol vele. 

Ezek a tudati kisugárzások egyetlen szóvá kristályosodtak Calder fejében, ahogy megpróbált eligazodni a kuszaságon amit a hatalmas erő hordozott. Idő. A sárkánynak időre volt szüksége, hogy ellenálljon Sabbrethnek és ördögi rituáléjanak. Calder tudta, hogy lehet nem tudja legyőzni az orgothokat, de meg tudja őket zavarni, hátráltatni.

Calder előre hajtotta Onust, a gólemei mögötte, és egy sor Viharkopjás Légiós kísérte ezüst és kék pántlikaként a hegytető égett héján.

Nehéz volt parancsokat továbbítani a csata áthatolhatatlan morajlásán, de tudta hogy a sárkány akarata hatással volt a katonái fejére is. Ők is úgy reagálnak majd mint ő és megpróbálnak időt nyerni a sárkánynak, annyit amennyire csak szükség van. De mire? Nem értette teljesen, de sejtette hogy Blighterghast megpróbál elmenekülni, és ez megidézett elé egy képet -- Sabbreth, akit a szörnyű pokoli szerkezetbe kötöztek és a körülötte lángoló áldozati máglyák.

Az Orgoth nem volt jól felkészülve hogy elhárítson egy lovassági rohamot, de ezt a hiányosságot nagyobb létszámmal és nyers brutalitással kompenzálták. A harcosaik a rohamozó légiósok útjába vetődtek és ledöfték a lovasok hátasait alóluk, még akkor is, ha az életükbe került. Ez tompította a Viharkopjások rohamát és a sárkány alatti csatát acél és vér mocsárrá változtatta. 

Fejük fölött Veers Égi Admirális zsoldos kalózhajói zümmögtek, bombákat szórva és lángszórókkal ritkítva az ellenséget. Ám a célpontjai egyre ritkábbá váltak, ahogy az ellenség és szövetséges egyre jobban egymásba gabalyodott, egyetlen tomboló tömegbe. Még egy támadást vezetett a lélekmágyák ellen, de az Orgothok a tűzfegyveres katonáik nagy részét pont arra a részre vezényelték. Az egyik égi bárkát le is lőtték sortüzeikkel, és most Veers átvezényelte hajóját azon orgothok ellen, akik közvetlenül Blighterghasttal csatáztak. A léghajói a hatalmas sárkány feje körül suhantak mint zümmögő rovarok, de ezidáig Blighterghast nem bántotta őket.

Calder levágott két újabb orgoth harcost, jobbra és balra csapva, megnyitva magának egy kis tisztást a csatatéren. Gyorsan felmérte a helyzetüket. Az ellenfél túlerőben volt, és bár a katonái jobban fel voltak fegyverezve és páncélozva, az Orgoth idővel le fogja őket őrölni. Az erősítés már úton volt, de kétséges volt, hogy khadori szövetségeseik időben ideérnek. Kétségbeesetten keresett egy másik utat a győzelemhez, egy másik módot, amivel eltéríthetné az Orgoth erőket a sárkánytól. 

Figyelmét magára Sabbrethre irányította. A hadúr és a bizarr szerkezet amihez odaláncolták egy alacsony dombtetőn volt úgy háromszáz yardnyira tőle. Calder és az Orgoth hadúr között ellenséges harosok százai álltak -- és maga Blighterghast. 

A sárkány dühösen küzdött az Orgoth sereg ellen ami támadta, bár a mozgása lomha volt és szétszórt, egyáltalán nem olyan páratlan ügyességű vadállat, mint amit Vasfej Állomás túlélői leírtak egy évtizeddel korábban. Ennek ellenére, minden farokcsapás és karmolás ellenségek csoportjait ölte meg, és minden tűzköpés tucatnyit változtatott hamuvá.

Ha Calder elérhetné Sabbrethet, elterelhetné a hadúr figyelmét a rituáléjáról és talán ez lehetővé teszi Blighterghast szökését. 

Magához hívta a gólemei, egy mechanika és páncélozott izom éket alkotva, aztán az akaratát egyetlen varázslatra összpontosította. Aztán szabadjára engedte a legerősebb bűbáját, felvértezve magát és warjackjeit elektromos mezővel, felgyorsítva a mozgásukat, és az egész harccsoportját varázstáplálta gőzhengerré alakította. 

Előre sarkantyúzta Onust, begyorsulva és belendülve, ahogy áttört az Orgoth között. Hullámokban törtek ellene minden oldalról, de a varázslata elhárította a támadásaikat és a saját pulzuskard csapásai és a Strykerek voltaikus kalapácsai összezúzták az összeset aki rájuk támadt. Kisvártatva átért a lapályon, ám a katonái nagy részét maga mögött hagyta. Mégis tovább tört előre, megkerülve Blighterghast titanikus tömegét és a gólemeit és ménjét a domb felé irányította ahol Sabbreth tekergett és hörgöt ritualisztikus agóniában. 

A csatamező kinyílt. A Calder saját katonáival harcoló orgothok és a sárkánnyal küzdők között hírtelen lett egy csapás az égett talajon amin nem voltak ellenséges csapatok. Az egyik Orgoth parancsnok kiszúrta ezt a rést és a kardjával integetett hogy átvezényeljen egy tucatot azokból a tagbaszakadt emberszerűekből akik mindkét markukban baltát lóbáltak. Már látta ezeket az ogrunszerű, ulkornak nevezett lényeket csatában azelőtt, mindegyik hatalmas düh és izomhalom volt. Nem fog tudni egyszerűen elrohamozni mellettük.

Nem maradván más választása, Calder óvatosan csökkentette a távolságot, miközben az ulkorok vonala szétterjedt, hogy körbevegye őt és a warjackjeit. Talán hármat vagy négyet le tudna teríteni közülük egy sortűzzel a Strykerek villámdörgő ágyúiból mielőtt odaérnek, de még úgy is többen maradnak majd mint amit le tud küzdeni. Letörölte az izzadságot az arcáról, miközben a talpa alatti kéreg alatt mozgó láva majd megfojtotta szüntelen hőhullámaival. 
Belélegezte a kén és hamu bűzét. Rohama közben lepillantott a földre Onus dúró patái alatt. A csatamén súlyos vágtája feltépte a talajt, a rideg vulkanikus kődarabok pattogtak a páncélos testén. A talaj vékony volt, és alatta...

Calder belesúlykolta az akaratát a gólemei cortexeibe és az ágyúikkal az ulkorok lába elé célzott. Erősen megrántotta Onus kantárját és megállást parancsolt a Strykereknek -- a lövéseik nem téveszthetnek célt. Aztán az akaratát beleöntötte a támadásaikba, megerősítve varázserővel az ágyúikat.

Tűz.

A villámdörgők villámokat köptek a csatatéren át, feltépve a talajt pontosan az ulkorok pozíciójánál. Bár a voltaikus fegyverek áramrázással okoztak sebzést, a kisüléseik mégis -- ráadásul a csatamágus akarata által megtámogatva -- erőteljes kinetikus erőt hordoztak. A héj behorpadt és beszakadt; láva tört elő a megsebzett földből. Nem találván kapaszkodót, az ulkorok első sora elmerült, elnyelte az alattuk morajló pokoltűz. A többiek megpróbáltak visszavonulni, de Calder láncreakciót indított el és a föld széthasadt és szétmállott a talpuk alatt. Pillanatok alatt tűntek el az ulkorok, és az őket vezénylő Orgoth egyedül állt egy kicsiny lávató partján. 

Még mindig elég hely maradt, hogy Calder elérje Sabbrethet. "Vigyél el odáig, Onus," suttogta és a sarkával megérintette a ló oldalát. A hatalmas csatamén, amely már tucatnyi csatában hordozta, megindult és galoppozni kezdett. A két Strykerje követte amilyen gyorsan csak tudta, de óhatatlanul elmaradtak mögötte. 

Kétszáz yardnyira járt a célponttól, százötven, majd száz. Elhaladt a nagy hasadék mellett amit létrehozott, és az olvadt szikla hője majdnem leterítette, mint egy ökölcsapás. De aztán túljutott rajta, és Sabbreth pokoli építménye közel volt. A hadúr fájdalmas sikolyai a csatazaj fölé emelkedtek, még Blighterghast mennydörgő hangja fölé is, egy durva hörgés ami felhorzsolta Calder minden idegszálát és ép elméjét. Öklelésre engedte le a kardját, megszorítva a nagy kardot mint egy kopját, és előre rohant. 

Ötven yard.

Húsz.

Calder világa egy tökéletesen összpontosított apró ponttá zsugorodott. A kardja csúcsa Sabbreth mellkasát célozta, és felkészült az ütközés rántására, a kard brutális nyomására, ahogy az átdöfi a testet és a jól megérdemelt ölés sötét örömére. 

"Cygnarért!" kiáltotta és kilőtt egy villámcsapást a kardjából. Hogy szerencsésen, vagy Morrow személyes közbenjárása folytán, az ív pont a vállán találta el Sabbrethet, hátravetve őt a láncokra amik helyben tartották. Vad ünneplés áramlott át Calderen. Megöli ezt a hadurat és megnyomorítja az Orgothot egyetlen igazságos csapással.

Olyannyira összpontosított a célpontjára, hogy figyelmen kívül hagyta a gólemeit. A jelenlétük kiveszett az elméjéből. Egy pillanatra elkapta a parázs vörös villanását és odakapva a fejét meglátta az rohamozó Orgoth Sakált, melynek vázát félig megolvasztotta már a sárkánytűz. A gólem előre szegezte a félelmetes tüskés pajzsát és belecsattant Onusba teljes súlyával és lendületével. Calder hallotta a csatamén magas, fülsértő sikolyát, miközben kirepült a nyeregből. Egy kupacba zuhant pár lépésnyire, a tüdejéből kiszaladt a levegő. Sikerült megtartania a kardját miközben talpra kecmerget, csak hogy tehetetlenül lássa, ahogy az Orgoth warjack közvetlen közelről kiüríti a lőfegyverét a lovába.

"Szemétláda!" üvöltött Calder és rohant az Orgoth gólem felé. Az célzásra emelte a szögvetőjét és rövid sorozatokat eresztett meg felé. Az egyik lövedék elvásott a védőmezején; más másik átcsúszott, de felfogta a csatamágus páncélja. A Sakál felemelte a pajzsát hogy hárítsa az első csapást, de a nő begurult alá és talpra pattant miközben fölfelé tartó csapást mért a gólemre. A kard a gólem kaját találta el könyök alatt, átmetszette, és a szögvető pörögve elrepült. 

A sakál kétségbeesetten lesújtott pajzsával. Calder hátra ugrott, hagyva, hogy az egykezű gólem elveszítse az egyensúlyát, aztán előre vetődött, belepréselve a pulzus kardját a warjack karja alá, a testébe. Voltaikus energia pattogott végig a Sakál vázán, és rángani kezdett, miközben a penge kisütötte az orgoth cortex megfelelőjét. A nő kitépte a kardját és a Sakál hátrazuhant. 

Calder Onusra pillantott, ki mozdulatlanul és összetörve hevert.

Gyász markolta a szívét, de most inkább valami hasznosabbá alakította : dühhé. A Strykerjei utólérték, és mire odafordult Sabbrethez és ördögi szerkezetéhez, az orgothok csapatokat csoportosítottak át vezetőjük megvédésére. Ám Calder sem volt már egyedül. Mögötte tucatnyi Vihargárdista Légionáriusnak sikerült kiszakadnia a közelharcból és csatlakozni hozzá.

Calder Sabbrethre mutatott kardjával. "Légiósok! Kövessetek!"

MK4 Háttér - 035 - Sárkányvész, tizedik rész

 Sabbreth úgy hitte, hogy megérti a fájdalmat. Tucatnyi alkalommal halt már meg és született újra, a halálai pedig sohasem voltak békések. Ellenség pengéi szabdalták darabokra, belülről égette szét és rothasztotta el gonosz bűbáj, lógott forma nélkül a Fellgoethek fénytelen csarnokaiban, elviselve a nemlét különös kínját.

A Korbács megmutatta neki, hogy mekkora bolond volt. Megfeszítve tartotta a végtagjait démoni láncaiban. A béklyók belemartak a csuklójába, ám a korona az elméjét rágta, betört a gondolataiba és érzelmeibe sikoly formájú agyarakkal. A korona a bőrét is megemésztette, tüskéket mélyesztve a fejbőre alá, arcába és a koponyájába. Letakarta a szemeit, de nem volt vak. Még mindig kapcsolódott a gólemeihez, a szemeiken keresztül figyelte a világot és megláthatta a rémséget amit felébresztett.

Sabbreth látta Karthraxis hegy tetejét, a serpenyő formájú mélyedés most felrepedezett és hullámzott ahogy Blighterghast kitört alóla, élő robbanásként.

A sárkány szinte felfoghatatlanul nagy volt, egy hegynyi kőszerű pikkely amik kifelé élőlényt formáltak - fej, végtagok, szárnyak, szemek -- de egy olyan tévesség érzetet sugárzott, egy idegen másságot amit nehéz volt nézni.

Becsületükre legyen szólva, az Orgoth katonák nem futottak el és állták a sarat, miközben a sárkány előretört. Felágaskodott a hátsó lábaira, nagyot lélegzett, egy fordított hurrikán, és vörös takony orkánt köpött magából, beterítve egy egész egység rohamfosztogatót. A sikolyaik csatlakoztak Sabbrethéhez, ahogy a sárkány szuper hevített salakja megolvasztotta húsukat és csontjaikat. Blighterghast pokoli sava megmaradt, és miután levegő érte, az undorító köpet fényes sárga és vörös fényre lobbant, mohón elemésztve még többet Sabbreth emberei közül. 

Ám mindez a terv része volt. A Korbácsnak szüksége volt lelkekre hogy életre keljen, és a kínjai közepette, Sabbreth valami különlegeset kezdett érezni. A sikolyok a fájdalom-börtönén kívülről átváltottak sikolyokra, belülről, az elméjében. A Blighterghast által lemészároltak lelkei beszívódtak a Korbácsba, megerősítették, tudatokat adván az egyre növekvő erő örvényhez - egy örvényhez amit most Sabbreth uralni próbált.

A gólemei irányításán már régen túl volt. Az elméje túl sok részre szakadt, azok pedig vad ámokfutásba kezdtek, a cortexeikbe zárd dúló vad szellemek rettenhetetlenek voltak és rosszindulatúak. Blighterghast felé rohamoztak, puszta rovarok voltak csupán a sárkány levitán méretéhez képest. A nehéz szögvetőik elsültek, és a lövedékek eltalálták a sárkány oldalát, áthatoltak, beborítva a földet sistergő savval. A sárkány meglódította a farkát, mely hossz egy csatahajóéval vetekedett, és az egyik Sakált rángatózó pléhalommá zúzta. A másik, valamiféle túlélési ösztönt mutatva, visszavonul.

Blighterghast akadály nélkül öldökölt tűzzel és farokkal, karommal és agyarral, tucatszámra tépve szét a fosztogatókat óriási pofájában. Újabb és újabb lelkek süvöltöttek a Korbács örvényébe, ahogy az lassan felébredt.

A túlélő Sakálja szemein keresztül Sabbreth nézte Vhaneket, ahogy parancsokat ordít, megpróbálva újra alakzatba rendezni a katonáikat, miközben a sárkány föléjük tornyosult, egy hatalmas árnyék lángból és rettegésből. 

Valahogy Vhanek összeszedte a megmaradt katonákat egy utolsó rohamra. Fosztogatók százai és ulkor baltások tucatjai rohantak a vesztükbe. Blighterghast újabb savas köpéssel fogadta őket, tucatnyit elolvasztva egy lehelettel. 

További tucatokat, akik túlélték az közvetlen érintkezést, a fellobbanó lángok emésztettek el.

A orgothok küzdöttek amilyen jól csak tudtak, megszórva a sárkányt rengeted lövéssel a fosztogatók szöglövőiből és sok szigonnyal. A fegyverek nem tudták átütni a sárkány kőszerű bőrét. Csupán az ulkorok nehéz fejszecsapásai és a sakálok nehéz szögvetői hagytak bármekkora nyomot, de ezek is csak tűk voltak elefántbőr ellen, nem többek puszta irritációnál.

A Korbács mohón ivott, de még mindig több lélekre volt szüksége hogy felébredjen. Sabbreth üvöltött és rángatta a bilincseit, miközben a korona lerágta a bőrét és akaraterejét. Keservesen küzdött, közben a Fellgoethekhez fohászkodott kitartásért. Azok hallgattak. A nő kitette magát ide, hatalmat és lelkeket ígért nekik, ha neki adják kegyüket és nem Horruskhnak.  Most pedig várták a jussukat. Vagy így vagy úgy.

Ahogy Horva Korbácsa több erőt gyűjtött, az elnyelt lelkek kórusa egyre erősebbé vált, és Blighterghast hirtelen hátrahőkölt, visszavonulva az őt körbevevő Orgoth katonáktól. Sabbreth tudta miért. Elkezdte érezni a Korbács növekvő erejét. Tekintetét az ég felé fordította, föl a kavargó felhők és csapkodó villámok felé amiket a lélekmáglyák idéztek meg, és Sabbreth érezte a sárkány tudatát a Korbácson keresztül. 

A hatalmas idegen elmén keresztül, a félelemnek morzsáját kezdte érezni.

Az tudta.

A sárkány szárnyai kitárultak, kitakarva az eget, miközben megpróbált szárnyra kelni...és nem tudott. A Fellgoethek ereje, a lélekmáglyák által csatornázva egy ellenállhatatlan bűbájt szőtt és a földhöz szögezte a sárkányt. Nem tudott elmenekülni.

Blighterghast kitárta a pofáját és kiengedett egy hosszú, mennydörgő bőgést ami megrázta a földet és még a süvöltő lélekvihart is áttörte a Korbács körül. Fájdalmai közepette is, Sabbreth reményt érzett. A sárkány csapdába került, és a nő nemsokára megszerzi azt amire vágyott.

Blighterghast újra hátsó lábaira emelkedett, mellkasa ragyogott mint egy haldokló nap, beteges sárgán, vörös villanásokkal. Aztán megszólalt, a hangja szörnyű hangok lavinája, szavai az értelmen túl, mélye torokhangon, amit már senki sem hallott évezredek óta. A félelem amit Sabbreth érzett Blighterghast elméjében eltűnt és felváltotta egy elszánt elhatározás. Előre tört az Orgoth katonák felé, szárnyak, farok, karmok, és tátongó szája halált szórtak, és minden lélek amit kiszakított egy fosztogatóból, ulkorból, vagy harci boszorkányból a levegőben lógott, felfüggesztve a Korbács és a sárkány hatalma között, mindkét irányba egyszerre rángatva egyszerre. Sabbreth érezte a lelkek örvényét dühöngeni a Korbácsban, és elborzadva érezte, ahogy a lelkek eláramlanak tőle, Blighterghast irányába.

A nő küzdött, megpróbálva a fájdalmat félretéve összpontosítani, és sikerült neki pár lelket elragadni a sárkánytól. Ám másikak kicsúsztak a markából és elnyelte őket a sárkány athanc-ja. A fordulatnak csak egy célja lehetett: Blighterghastnak menekülnie kellett, és az erő amit így gyűjtött nemsokára lehetővé teszi majd neki hogy ezt megtegye. Ha sikerül neki elég lelket gyűjtenie. 

Sabbreth belevetette magát az örvénybe, sikoltva míg a torka vérezni kezdett, gyémántkeménységű pengévé összpontosítva az akaratát, azt a  sárkányénak szegezte.