MK4 Háttér - 62 - Felébreszteni a holtakat, tizenhatodik rész, a hódítás árnyai

 Dana Thorne őrmester egy gépszolga koponyájába vágta a kését, megcsavarta a fegyvert, aztán elrúgta magától a félig élőholt, félig gép korcsot. Felállt, zihálva, jobb keze zsibbadt, arcán a feje búbjából csordogáló vér száradt. A rövid szusszanás közben a lehetetlen kezdett neki derengeni. Nyerésre álltak.

A cryxiek megjelentek a fertőzött tisztáson pont ahogy számítottak rá, és Napfényes gróf személyesen vetette a támadást a csatamágus és láthatóan kicsiny gépszolga és pokoljack ereje ellen. Dana csapdát szimatolt, de a grófot nem lehetett eltéríteni. Legalább meg tudta győzni hogy távolról kezdjék az ütközetet, és a felderítők és besorozott katonák puskái jelentősen csökkentették a cryxiek létszámát.

Aztán, dicsőségre éhesen és bosszúszomjasan, Napfényes gróf rohamra indult. A nő ezt könnyelműségnek tartotta. Túl korainak, de mégis itt voltak, körbevéve a cryxieket, az ellenfél gyorsan fogyatkozott, a sajátjaik pedig tartották magukat.

Dane végignézte ahogy Napfényes gróf áldott buzogánya lesújt, tiszta fényt árasztva, eltalálva Nekanet, sebesülten hátralökve a csatamágust. Nemsokára vége lesz. Nemsokára Gendryt és a többi elesett és elemésztett társukat megbosszulják.

Félrelökte a fájdalmát, levetkőzne a kitartó fáradságot és belevetette magát a közelharcba, a szíve a közelgő győzelem reményével telt meg.

***

Nekane védőmezeje felvillant amikor Napfényes gróf buzogánya üstökösként belecsapódott. A fegyvert áttörte magát és Nekane oldalra vetődött, hogy elkerülje a koponyaroppantó ütést. A feje oldalán elszenvedett egy lecsúszó csapást és hátratántorodott, fájdalmában összeszorítva a fogait.

A gróf tovább fejlesztette az előnyét, szinte átgondolatlan módon csapkodva. Nekane visszavonult, kereste a nyitást a gróf pajzsa körül a tüskéjével, de a döféseit könnyedén hárította az áldott acél.

Gépszolgákat lökött a gróf elé és kétségbeesetten kereste Hadesszel a kapcsolatot. A pokoljacket leszorította a Vaspáncélú és a Csatamén, és nem tudott a segítségére sietni. Hadesz sérülései egyre sokasodtak, és a fejében lüktető éles fájdalom és a végtagjaiban érzett fantom bizsergés tudatta vele, hogy a gólem nemsokára elesik. 

Elkerült még egy csapást a gróf buzogánytól, és a hiba egy pillanatra sebezhetővé tette a férfit. Amikor a pajzsa megbillent, Nekane lecsapott a pokoltüskéjével, felhasítva a gróf arcán, miközben az hátrébb lépett. A sebesülés közel sem volt halálos, de a gróf vérének spriccelése mosolyt csalt Nekane arcára.

A gróf letörölte a vért a sebéről, bekenve a hófehér páncélöklét vörössel és Nekane felé mutatott a fegyverével. 

"Napfényes csatlósok," kiáltotta, "sújtsatok le rá."

Nekane látta maga előtt a nyerhetetlen csatát. Eviscerus csapatai nélkül egyszerűen nem volt esély a győzelemre. A menekülés volt az egyetlen esélye, és felkészül rá, hogy védekező varázslatokba burkolózzon, mielőtt kétségbeesett futásba kezdene.  Mégis, még habozott. A lelke egy része inkább meghalna, minthogy újra elbukjon, és miközben küzdött a nehéz döntéssel, egy távoli rengés rázta meg a talpa alatt a földet.

A rengés erősebbé vált. Aztán csatlakozott hozzá egy gépi zakatolás, acél csapódott acélhoz, végtelen kakofóniában. Az ellenség is érezte és hallotta a zavart, és haboztak, visszavonultak a közelharcból.

Nekane farkasként vigyorgott. Ő már tudta, hogy mit jelent ez a hang. Tudta hogy mi közelít. Most már csupán annyi volt a dolga, hogy oda irányítsa ahol a legnagyobb pusztítást tudja véghez vinni. Az ellenségre rontott, egyelőre elkerülve Napfényes grófot, és levágott pár felderítőt tüskéje csapásaival. Minden halál megtöltötte a testét szellemi erővel, és ő maga is lidérc szerűvé vált, de nem a meneküléshez használta fel ezt az állapotát. Helyette egyre mélyebbre futott az ellenség sorai közé, a hátán lévő nekrotit kemence halálos jeladóként szolgált, egyre közelebb irányítva a pusztítást a mélyből.

Mielőtt a cygnariak rájöttek volna hogy mi történik, a talaj beomlott alattuk, és egy hatalmas, égett domb emelkedett ki a földből, eldobva magától a katonákat, mint vakondtúrása hangyákat. Nekane leugrott amikor a púp elérte a legnagyobb magasságát, és a föld szétnyílt és kiokádott magából egy tornyosuló monstrumot.

A pokolkaparó előrobbant az alagútból amit magának vájt, egy hatalmas acél hernyó, melynek fején borotvaéles csáprágók, pörgő vasfúrók és ragyogó zöld szemek sorakoztak. Egy végtag páros, melynek mindkét végén hatalmas, kaszaszerű penge volt a levegőben suhogott, a nekrotit bűze belengte a csatateret ahogy a kolosszus kiegyenesedett, a feje tíz méterrel a csatatér fölött.

Riadó és kétségbeesés hangjai harsantak a cygnariakból, de ezeket mind elnyomta a fülsiketítő zaj ami a pokolkaparó testéből áradt. Rovarszerű felét az alatta lévő ellenfelekre irányította és éles repeszeket okádott a csatatérre több hullámban. Cygnariak szakadtak darabokra, a hulláik húscafatokká váltak másodpercek alatt. 

A pokolkaparó látványa új erőt pumpált Nekane végtagjaiba, de amit ezután látott elűzte az összes halállal és bukással kapcsolatos gondolatát és helyette felhőtlen örömmel töltötte el. Eviscerus discerptor mászott ki a pokolkaparó alagútjából, nyomában gépszolgák rajai. A gépszolgák rávetették magukat az ellenségre akik még mindig nem tértek magukhoz a pokolkaparó megjelenésétől. Hatalmas mészárlás következett.

Nekane szétnézett, amíg meg nem találta Napfényes grófot a káoszban. A morrowita, piszkos, vérlepte fehér páncélban állt egyedül, lefagyva bámulva ahogy a katonáit lemészárolják körülötte. Háttal állt Nekanenak, és a nő a csörlős fegyverével rácélzott majd tüzelt. A fogazott tüske áttépte a gróf hátpáncélját és mélyre hatolt. Felnyársalva a célpontját, Nekane rávetette magát, belenyomva a térdét a hátába, a földre szorítva. 

Miközben a gróf megpróbált felállni, Nekane letépte a sisakját, megragadta a haját, hátrarántotta a fejé, felfeddve a torkát. Teljes hosszában kieresztette a tüskéjét, és a pengét a gróf torkához szorította.

"Mielőtt meghalsz, tudd ezt meg morrowita," suttogta Nekane. "Minden amit óvsz, minden amit szeretsz, hamuvá fog válni. Az istened meg fog halni, a vallásod kihal, és a neved már csak a történelem lábjegyzetében fog szerepelni."

Napfényes gróf szólni akart valamit, talán kegyelemért könyörögni, talán egy imát elmormolni, de Nekane végighúzta a pengéjét a torkán, és az utolsó szavait elnyelte a buborékoló hörgés. Nekane lefogta amíg kivérzett, kiévezve az utolsó rángásait, aztán mikor végzett, üdvözölte a győzelmet.

Nekane a Haláltépő gólem roncsa mellett találta meg Chatterbanet, a cygnari gólemek roncsai között. Már elkezdte szétszerelni a gépeket alkatrésznek. A nekrotek mögött a pokolkaparó hatalmas alakja mozdulatlanul feküdt, a gigászi kemencéje lehűlőfélben. Csak pont annyi nekrotitjuk volt, hogy a monstrum ki tudja ásni az alagutat és gyors ám pusztító támadást tudjon véghez vinni az cygnariak ellen. 

"Fogadd bocsánatkérésem, Lidérckötő," mondta Chatterbane amikor közeledni látta. "Sürgettem Eviscerus discerptort hogy indítsa meg támadását ahogy terveztük, de neki...más ötletei támadtak." 

Nekane a fejét rázta. "Győztünk. Ez elég, de áruld el hogyan. A pokolkaparónak még hetek kellettek, hogy befejezd."

"Nos minden rigolyája ellenére, Eviscerus úr olyan tudással rendelkezik nekromechanika terén, ami még az én hatalmas tapasztalatomat is meghaladja." ismerte el Chatterbane. "A pokolkaparónak nem lehetett volna működni a jelenlegi állapotában, nem tudott volna...mégis itt van." 

Nekane Eviscerusra bámult, ahol az a kolosszus mellett ácsorgott, pókszerű végtagjaival matatva a gép egyik befejezetlen részén, magában motyogva. Nekane odament hozzá és megköszörülte a torkát hogy felkeltse a csatamágus figyelmét. "Fogadd hálám, discerptor. Segítették nagy győzelmet aratni a Nekrofaktórium számára. Deneghra dominarcha elégedett lesz."

Eviscerus odafordult és Nekanet nézte, az kifürkészhetetlen, üres koponya arcával. Egy darabig nem szólt semmit, aztán, "Lidérckötő Nekane, ioszi, a Ghyrrshyld nevezetű lidérc védence." Egy darabig elmélázott, aztán közel lépett. "Jó képességű, könyörtelen, ügyes. Tele lehetőségekkel."

Nekane érezte ahogy a büszkeség elönti, amikor az ősi csatamágus végre elismerte, még ha ezt a saját nagyon furcsa módján is tette.

"Számíthatok akkor a további támogatásodra? Segítesz nekem megépíteni a teljes Nekropoliszt." 

"Nekropolisz, " suttogta Eviscerus, és Nekane érezte hogy ez egy ritka pillanat lesz, amikor a józansága visszatérhet. "Megépítem a Nekropoliszt, úgy ahogy Deneghra dominarcha azt megparancsolta."

Ez volt a leghosszabb és legtisztább kijelentés amit Nekane eddig a csatamágustól hallott, és ez egyszerre töltötte el félelemmel és izgatottsággal. "Mit mondasz? A dominarcha felvette veled a kapcsolatot? Ő volt az aki téged az utamba irányított?"

Eviscerus megkínálta Nekanet még egy olvashatatlan nézéssel és nem válaszolt, csupán egyszerűen elbotorkált, magára hagyva Nekanet a gondolataival Deneghra terveiről. Természetes hogy Deneghra betervezett pár vészforgatókönyvet. Eviscerus volt egyik ezek közül. Valószínűleg voltak mások is.

Nehezen ugyan, de Nekane félrelökte a kétségeit. Túl sok volt a tennivaló, hogy olyanokon gondolkodjon amik az irányításán túl voltak. Mégis győztes volt, mégis sikerült a küldetése. Mélyen belélegzett és megtekintette a Nekropolisz leendő helyszínét. Több mint száz hulla borította a fertőzött tisztást, és a haláluk fájdalma és kétségbeesése majd felerősíti a hely erejét. Egyes hullákból gépszolga lesz majd, míg azok amik túl sérültek majd szerver alkatrészként fognak szolgálni más projektekhez, amikből jó sok lesz.

Nekane hirtelen mozgást észlelt a szeme sarkából és egy magányos cygnari felderítőt pillantott meg a csatatér szélén, súlyosan megsérülve, ahogy megpróbál bekúszni a fák vonalába. Elmosolyodott, kinyújtotta a pokoltüskéjét és odament, hogy a diadalát teljessé tegye.

***

Dana Thorne őrmester az erőd felé kúszott, törött lába agóniát spriccelt szét a testében minden mozdulattal. A fájdalom eltörpült a szörnyűségek mellett amiket látott. Szavakkal leírhatatlan volt. Egy része csak le akart feküdni és egyszerűen meghalni, hogy ne kelljen arra a monstrumra gondolnia ami előbújt a földből.

Ám túlélő volt, és így kúszott, lassan, remélve hogy a gépszolgák és más fertőzött szörnyek, akik a társai holttesteit hordták el, nem veszik észre.

Már majdnem odaért a fák vonalába amikor hirtelen, szörnyű nyomást érzett a háta közepén ami kipréselte belőle a levegőt. Zihált és megpróbálta kivonni a hosszú kését, de a nyomás csak nőtt, és nem tehetett mást, mint tehetetlenül vergődni alatta.

"Nos mink van itt? Egy túlélő?" mondta egy rekedt női hang, és Dana iszonyatában lehunyta a szemét. A nyomás megszűnt, és Nekane Lidérckötő a hátára rúgta Danat páncélos lábával. 

Most Danának sikerült elővennie kését, és megpróbált a fölötte álló csatamágus felé vágni vele. Nekane hátrébb lépett és nevetett.  

"Micsoda akaraterő," mondta és a pengés páncélkesztyűjével Dana felé célzott.

Dana próbált talpra állni, a fenébe a törött lábával, és sikerült térdre tápászkodnia mielőtt Nekane elsütötte a fegyverét. Dana tüdejéből kiszaladt a levegő és a szája megtelt vérrel. Lenézett az ökölnyi lyukra a mellkasán és újból a hátára zuhant, az utolsó lélegzetei véresen spricceltek ki az ajkain.

Nekane Dana fölé hajolt, a nekrotit szörnyű szaga -- rothadó hús és kiürült belek -- töltötte meg az orrát, egyidőben a közelgő halállal. A cryxi csatamágus elmosolyodott.

"Igen, micsoda akaraterő," mondta gonosz vigyorral. "Kiváló gépszolga válik majd belőled." 

 

MK4 Háttér - 61 - Felébreszteni a holtakat, tizenötödik rész, a hódítás árnyai

 Nekane egy széles alagút szájánál állt, ez egyike volt a sok labirintusszerű átjárónak, amiket Eviscerus kiásott az évek során a hegyek alatt. Holdfény csillant a sötétségben és felfedte Nekane pokolgólemei alakját és vagy két tucatnyi gépszolgáét mögöttük. Az alagút nekrotittól bűzlött és Nekane mélyen belélegezte, hagyva hogy az égő füst égesse a torkát és tüdejét. Ez keresztelkedés volt a halálban, olyasmi amitől jobban kapcsolódott a nekromechanikus gépekhez amiket nemsokára csatában fog irányítani. 

A holdmosta fényt hirtelen beárnyékolta három alakocska: a Fúriák visszatértek a felderítő küldetésükről. A lidércek Nekane felé siklottak.

"Mennyi?" kérdezte Nekane. Tudta, hogy a cygnariak vártak rá fönt, az erőik szétterítve a Papok Taglója körüli erdőben, de a számuk nőtt mióta utoljára csatáztak.

"Sok lélek," sziszegte Dogreth.

"Acél és tűz gépek," tette hozzá Valak.

"A fényes vezeti őket," fejezte be Anathan, undorral a hangjában. Napfényes gróf jelenléte és erős Morrow hite rosszul érintette az ősi lidérceket.

Sosem volt egyszerű egyértelmű válaszokat kapni a Fúriáktól. Az elméjük félig benn, félig kívül állt az anyagi világon és az ellenséges katonák számlálása szinte megoldhatatlan feladat volt számukra. Leküzdve haragját, Nekane megismételte magát. "Mennyi?"

A Fúriák csöndesen álltak, és végül Anathan szólt, a hangja távoli és erőltetett, szinte fájdalmas.

"Egy száz," mondta, szinte kérdő hangsúllyal. "Három harci gólem."

Nekane bólintott, értékelve mennyit küzdhetett a lidérc az emlékei szervezésével, amik lehettek volna akár álmok is. 

A cygnariak láthatóan várták érkezését, ahogy remélte. A földalatti alagutakat használta mozgásra mióta majdnem elesett Napfényes gróf és felderítői által, de nemrég felhozott egy kisebb csapat gépszolgát és gólemet a felszínre, körbejáratva őket és felfedhető nyomokat hagyva bárkinek aki ilyeneket keresett. A cygnariak keresték, és most itt akarták lesből megtámadni. Terve szerint fogja majd ezt a műveletet és ő csap le majd rájuk, elragadva a meglepetés erejét az ellenfelétől és felhasználva ellenük.

A cygnariaknak megvolt a létszámuk, de Nekane katonái jobb minőségűek voltak és tartósabbak. Szintén több pokol és csontgóleme volt mint az ellenfélnek. Mindez enyhe fölényt eredményezett...ha a csatatervét tökéletesen sikerül véghez vinnie.

A rendelkezésére álló erők fele a háta mögött várt a parancsára. A másik fele egy másik alagútban helyezkedett el két mérföldnyire és Eviscerus vezette őket, őt pedig Chatterbane felügyelte.  Amikor Nekane csatába bocsátkozik és előcsalja a cygnari erőket, Eviscerus hadba vezeti majd a szolgáit és gólemeit, maguk közé szorítva az ellenséget. 

Egy stabil, kivitelezhető terv volt, ami viszont két billegő változón nyugodott. Először, Napfényes gróf be kellett vesse az összes katonáját a csatába, aztán még arra volt szükség, hogy Eviscerus agya elég ideig stabil maradjon hogy meg tudja csinálni a terv rá eső részét. Nem szerette, de ez volt a legjobb mód rá, hogy elsöpörje ellenségeit és megszerezze a helyszínt amiért földön és vizen át utazott.  

Még egy mély lélegzet, egy újabb halál döfés, majd Nekane kirontott a felszínre.

***

Puskatűz harsant a fák közül -- golyók süvöltöttek és csapódtak Nekane erőmezőjébe, apró zöld virágokat rajzolva. A villámvetők pattogó kisülése egy Csatamén gólem párostól kiegészítette az ütemes puskaropogást.

Nekane Hadeszt, egy ősi Hentest, és egy Haláltépő gólemet irányított. A Papok Taglója kopár tisztása közepén állt, sürgetve Hadeszt hogy süsse el lélekágyúját a fák közé ahol a cygnariak eddig nem voltak hajlandóak elhagyni fedezéküket. Nekrotikus energia lökések tépték szét a magas fenyőket és cserjéket, megsemmisítve a bujkáló cygnari felderítőket mögöttük.

A Hentest rohamra parancsolta, egy felszálló füstnyelv felé terelve a pokolgólemet ötven yardnyira, egy Vaspáncélú szénkazánja felé, akit Hadesz már majdnem megsemmisített a legutóbbi csatában. A Hentest irányítani sokkal nehezebb volt mint hitte. Az ismeretlen pokoljack gép-agya állatias vadság kavargó vihara volt ami távolról az Orgoth gólemekre emlékeztette amiket Sabbreth seregében látott. 

A Fúriák, javarészt immunisan voltak a cygnariak fegyvereivel szemben, átsuhantak a fák közt, széttépték az ellenségeket árnyékos karmaikkal majd teljesen felszámolták őket tüskés sötétség löketekkel.

Nekane hátul tartotta a gépszolgáit -- körbevették őt és Hadeszt élőholt húspáncélként. Elnyelték az ellenség tűzereje nagy részét, de még nem volt kész bevetni őket a csatába. Addig nem, amíg a cygnariak azt nem hiszik, hogy a győzelmük már biztos. Addig nem, amíg Napfényes gróf el nem hagyja a fák fedezékét, hogy magához ragadja a dicsőséget.

 A Hentes megtalálta és megtámadta a Vaspáncélút, és Nekane a jack szemén keresztül figyelte a kezdődő összecsapást. A Vaspáncélú még mindig magán hordozta a Hadeszes csatában szerzett sérüléseit és egy nagyobb darab hiányzott a páncéljából, de ezen kívül teljesen működőképesnek tűnt. Nekane rohamra indította a Hentest és az rávetette magát a cygnari gólemre, mindkét halálmancsával tépve a Vaspáncélú vázát. A gólem megrogyott, de lecsapott a rengés-kalapácsával hátralépve, telibe találva, és ellökve a Hentest.

 Nekane visszavonult a Hentesből, hagyva hogy önállóan harcoljon, és a Haláltépőre összpontosított amely a fás rész széléhez ért. A csontjack arc-továbbítóján keresztül egy varázslatot áramoltatott át, ami elmosta a gépszolgák körvonalait, ezzel megvédve őket a cygnari lőfegyverektől még egy kis ideig.

A kétség első árnyai elkezdtek körözni Nekane agyában miközben a cygnariak végig fedezékből tüzeltek, de aztán a puskaropogás egyre ritkult, majd elállt. Egy rekedt kiáltás harsant az erdő sötét mélyéről, egyetlen hang, ami kegyetlen mosolyt csalt Nekane ajkaira.

"Morrow nevében! Cygnarért!"

 Napfényes gróf rontott ki a sötétségből, fehér páncéljában, pár Csatamén gólem által kísérve. Cygnari felderítők tucatjai követték szent rohamát, puskáikat a hátukra vetve, hosszú késük acél fogakként csillogtak a holdfényben.

Az egyik Fúria - talán Dogreth - elővillant az árnyékokból egy magas fenyő alól és a morrowita felé suhant. Nekane nem tudta megállítani azt amiről tudta hogy meg for történni. Ahogy Dogreth közel ért és kimeresztette túlvilági karmait, Napfényes gróf meglendítette a csatabuzogányát. Az áldott fegyver belecsapódott a Fúriába, az erdő pedig visszhangzott a lidérc fájdalmas üvöltésétől. A morrowita haladása töretlen volt, Dogreth eltűnt, és Nekane nem tudta biztosra vélni, hogy a lidérc megsemmisült, vagy csak a föld alá rejtőzött. 

A cygnariak kirontottak a tisztásra és rávetették magukat a gépszolgák első vonalára. Az élőholt hús szilárd fala megfogta a rohamukat, ám nem tart ki örökre. Nekane a közelharcba parancsolta Hadeszt, célba véve az egyik Csatamén gólemet, miközben ő a rúnavetőjével a másikra célzott, és mágiával átitatott tüskékkel szórta meg.

A csata brutális darálássá változott, pörgő közelharc az élők és holtak közt, ahol egyik oldal sem kerül fölénybe. A felderítők többen voltak, de a gépszolga ellenségeik szívósabbak voltak, keményebben ütöttek, és minden gépszolga két felderítőt vitt magával a halálba.

 Hatalmas fantom fájdalom hasított Nekanebe. A figyelmét átváltotta a Hentesre amelyik a Vaspáncélúval viaskodott. A cygnari gép bevitte a végső csapást a pörölyével, és a Hentes a hátára zuhant. Nekane egy pillanatra még látta ahogy a Vaspáncélú felemeli a fegyverét, aztán a Hentes eltűnt az elméjéből. Pár másodpercre rá, a cygnari csatagólem, félig szétroncsolva de még működőképesen, kirontott a fák közül és megtámadta Nekane egyre fogyó gépszolgáit. Három mechanikus harcost zúzott porrá, és Nekane kénytelen volt Hadeszt elvonni a csataméntől, hogy ezzel mentse meg a Vaspáncélútól a maradék gépszolgát.

Napfényes grófnak fehér fénnyel ragyogott a buzogánya ahogy átvágta magát a gépszolgák hadán, a célpontja nyilvánvaló volt. Nekane gondolt rá, hogy átengedje és hagyja hogy egyénileg szálljanak szembe -- de még nem. A fák környékén lebzselő Haláltépőt futásra ösztökélte, célba véve a cygnari lovagot. Látótávba trappolt és a Napfényes gróf körül harcoló felderítőkre vetette magát. A grófnak nem volt más választása, mint megfordulni és szembeszállni ezzel az új fenyegetéssel, de nem esett kétségbe. Nekane érezte a buzogány roppantó simogatását a Haláltépőn, ahogy bezúzta a vázát és összetörte az egyik lábát. 

Még több gépszolga hullott el Nekane körül, és a cygnariak körbevették a szerény erőinek maradékát. Tucatnyit megölt, de keveset számított; elegen maradtak, hogy elsöpörjék. Előcsalogatta Napfényes grófot, összecsapott a nyílt terepen a csapataival, de a terve másik része nem valósult meg. Eviscerusnak már meg kellett volna érkeznie, már mennydörögve le kellett volna csapnia hátulról a cygnariakra, a kalapácsnak kellett volna lennie ami az ő és Hadesz hátán megtöri az ellenfelet.

Elárulták? Vajon Eviscerus kiagyalt valami előny maga számára, ha hagyja hogy a nőt legyőzzék? Most kevéssé számított. Félrelökte ezeket a gondolatokat és folytatta a harcot, átkaszabolva magát a tömegen Napfényes gróf felé. Kitépi majd a lelkét a testéből és elfogyasztja, mielőtt a halál elragadja.

 

 

 

 

MK4 Háttér - 60 - Felébreszteni a holtakat, tizennegyedik rész, a hódítás árnyai

 Napfényes gróf visszatért Fehérkő várából több katonával, mint amivel távozott. Ez valamennyire megnyugtatta Dana Thorne felderítő őrmestert, bár mindenképpen észrevette, hogy a gróf nyilvánvalóan harcba hívta a hűbéreseit. A törp bánya bejáratánál vagy negyven Napfényes csatlós táborozott akiket a gróf magával vitt azelőtt, de további ötven férfi és nő is megjelent tirke-tarka felszerelésben, pisztolyokkal, puskákkal és még számszeríjakkal is felfegyverezve. Ezek közrendű születésűek voltak akik a kis falvakban éltek az erőd környékén. Vészhelyzetben hasznosak tudtak lenni, de valószínűleg egyikük sem látott csatát, és biztosan nem harcoltak még ennyire félelmetes ellenféllel, mint a Cryx.

Dana a gróf sátra felé haladt, előtte hófehér zászlók mutatták a címerét a szélben csapkodva. Látta a fősátor környékén az enyhe szervezetlenséget, a férfiak és nők arcán a borút, akik féltek, de nem volt elképzelésük a szörnyűségekről, amikkel nemsokára szembe kell nézniük.  Mégis volt neki pár jó híre és bízott benne, hogy a gróf is esetleg jó hírekkel érkezett.

Dana bólintott az őrök párosának, aztán bebújt bentre. A gróf egy igazi harcos volt és nem csak egy háborúsdit játszó unatkozó nemes. Ennyit már leszűrt az előző Cryxel való összecsapásból. Ennek megfelelően a sátor belseje nem volt gazdagon díszítve, és igazából elég spártai volt, még jobban mint Danaé, egyszerű, hasznos bútorokkal és fegyverállványokkal. Napfényes Morgan egy alacsony asztalnál ült, a nemezvértjébe öltözve, a veszedelmes buzogánya tüskéit élesítve. Felnézett, amikor a nő belépett.

 "Thorne őrmester," mondta. "A zsákmányunkat bekerítettük hát?"

"Vannak jó hírem ebben a kérdésben, uram," mondta Dana. "Ez a Nekane Lidérckötő ravasz, és valahogy elkerülte a felderítőinket hetekig, de miután visszaszerezte a pokoljackje roncsait, tudtam hogy nemsokára felfedi magát."  

"A türelmed dicséretre méltó. Hol van hát a cryxi betolakodónk?"

"Nem messze innen az erdőben van egy furcsa hely, egy hatalmas tisztás ahol a talajt megégették és megrontották. Ott találtunk nyomokat, de sehol máshol."

A gróf borúsan nézett és letette a fegyverét. Felállt és az előtte kiterített térképre bökött. "Mutasd meg." 

Dana a helyre koppintott, ahol ő és a felderítői megtaláltak pár emberi nyomot - valószínűleg gépszolgák - és karmos nyomokat amik valószínűleg csont vagy pokoljackek hagytak.  

"Ettől féltem, " mondta a gróf. "Ez egy gonosz hely. Ezen a helyen történt a Morrow vallás elleni egyik legrégebbi és legkáromlóbb bűntett az Orgoth megszállás alatt."

Dana beleremegett. Volt benne ráció. Amikor ott volt, végig egy távoli rettegést érzett. Túl csendes volt, a levegő valahogy sűrű, mintha a légzés is csak külön akaraterővel sikerülne. "Valószínűleg ez volt az oka, hogy az a nő ilyen messzire merészkedett a földrészen." 

Napfényes gróf bólintott. "Ez logikusnak tűnik. A gonosz vonzza a gonoszt."

"Kegyelmed, a felderítőim éjjel nappal őrzik a helyszínt, de azt javaslom, hogy helyezzünk oda egy nagy erőt, ami lépni tud, ha Nekane visszatér."

"Egyetértek," mondta Napfényes gróf. "Személyesen fogom vezetni ezt a sereget."

"Kiváló," mondta Dana. "A fharini és a vasfői erősítések is megérkeznek nemsokára?" 

A gróf felnézett a nőre, a szeme összeszűkült, mintha dühös lenne. Furcsa nézése volt így a főnemesnek. "Nem lesznek erősítések."

Dana meglepetten pislogott. "Én...kegyelmed...én nem értem."

 "A Napfényes fegyveresek és a bandériumaim, az ön egységei maradékával elegendőek lesznek ezen cryxi métely leküzdésére, nincs szükségünk semmi másra."

Dana alig hitt fülének. Teljesen abszurd volt. "Kegyelmed, a nyomok amiket találtunk azt mutatják, hogy Nekane most több gépszolgával és gólemmel rendelkezik. A tény hogy csak egy helyen találtunk nyomokat arra utal, hogy a föld alatt mozog seregével -- ezek a hegyek tele vannak alagutakkal -- és ha ez igaz, nincs módunk megállapítani, hogy mekkora erővel állunk szemben. Növelnünk kell a számainkat. Azonnal."

A gróf rá bámult, hideg kék szemekkel, kemény arckifejezéssel. Ökölbe szorította a kezét.  "A házam becsülete, a családi nevem forog kockán. Túl sokáig volt a Napfényes név a kudarccal és romlással összekötve. Eddig, és nem tovább. Egymagam fogom eltakarítani ezt a fertőzést a földjeinkről."

"Ez...botorság," mondta Dana,  bár az agyában az őrültség szó járt. "Mennyink van -- három működő harci gólemünk? Parasztokból verbuvált bandériumok? Nem remélheti hogy --"

"Ha nincs több jelentenivalója, őrmester," mondta erősödő hangon Napfényes gróf és felállt.

Dana állt egy pillanatig, ledöbbenve, dühösen, és teljesen reménytelenül. Aztán összeszorította a fogát és meghajolt. "Semmi egyéb, őkegyelme."

"Akkor hát Morrow áldása szálljon önre, őrmester." 

 

 

 

 

MK4 Háttér - 58 - Felébreszteni a holtakat, tizenkettedik rész, a hódítás árnyai

 Dana Thorne őrmester bámulta az üres pergament amit a levett mellvértjén mint rögtönzött asztalon terített ki. Kezében egy tollat tartott, a vége tintától nedves, de a szavak nem jöttek. Nem volt közvetlen családja -- a Vas Királyságok végtelen háborúi elvették a gyermekeit és özveggyé tették -- így ritkán írt bármit a hivatalos jelentéseken kívül. De Gendrynek volt családja, és mint felettes tisztje és barátja, reá hárult hogy írjon nekik, és elmondja, mi történt apjukkal, férjükkel.

 Lehunyta a szemét és grimaszolt. Hogyan írhatna le egy ilyen dolgot? Nem csupán halál volt -- ezt könnyű lett volna megmagyarázni, bár fájdalmas. Gendryt nem lövés vagy kardcsapás vitte el. Nem is halt meg úgy egyszerűen. Őt...kioltották. 

Miért volt ennyire bátor? Miért volt ilyen átkozott ostoba? Rátámadt a cryxi csatamágusra -- Nekane lidérckötőre, ahogy az magát nevezte -- a késével, és csak felszínes sérülést okozott, amikor hátrébb maradhatott volna, biztonságban.

Gendry holteste képe emelkedett Dana elméjének felszínére. Nem volt előtte ismeretlen a vér és halál, de az öreg barátja arckifejezése, a teljes szörnyűség és rettegés képe, az élete végéig kisérteni fogja. Hogyan mesélje el a családjának, hogy a lénye lényegét, a létezése magját kitépték és elemésztették? Túl vérfagyasztó volt ezt hétköznapi módon elmondani, papíron, tintával.

"Thorne őrmester?" mondta egy hang, fölfelé vonzva Dana tekintetét. Az egyik Napfényes csatlós állt előtte -- fiatal, szőke hajú, a gróf felderítőinek fehér bőrpáncéjába öltözve.

"Mi az, Killian?" mondta Dana, hálásan bármilyen kifogásért, csak ne kelljen írnia.

"Volt egy...esemény a cryxi gépekkel."

Ez felkeltette Dana figyelmét. Napfényes gróf bölcsen őröket állított a csont- és pokoljack roncsai mellé, arra számítva, hogy lehet Nekane megpróbálja visszaszerezni őket. "Az őrök láttak valamit?"

 Killian elsápadt és megrázta a fejét. "Könnyebb ha megmutatom."

***

 A két cryxi gólem roncsát messzebb vonszolták a táboruktól. Az összetört nekromechanika nekrotittól és még Morrow tudja miről bűzlött. A három felderítő aki a legrövidebbet húzta, megnyerte az őrfeladatokat és borral átitatott kendőt kötött a szájukra, hogy ne öklendezzenek. Ám a bűz volt most már a legkisebb gondjuk.

Az őröket pengeszerű fegyverrel szabdalták darabokra, de nem volt ez barbár mészárlás. A végtagokat és fejeket sebészi pontossággal vágtak le, az izmokat és csontokat szakértő tudással választották szét.

Dana szó nélkül leguggolt megvizsgálni a legközelebbi holttestet. A felderítő fejének teteje óvatosan le volt metszve, felfedve a hófehér csontot és a csillogó agykérget. A felderítő puskája a vállán, a kése még mindig a tokjában. A halál elragadta, még mielőtt a fegyvert ránthatott volna.  

"Senki sem hallott semmit?"

"Semmit, őrmester," válaszolta Killian. "A váltás találta őket így."

Dana felállt és odament ahol a másik két hulla feküdt a csontjack roncsa mellett. A pokoljack viszont eltűnt.  Az egyetlen jele annak hogy itt volt, egy nagy fekete folt volt, valami kitalálhatatlan összetételű nekromechanika folyadék itatta át a talajt.

"Napfényes gróf tudja már?" kérdezte Dana. A gróf visszatért Fehérkő várába a csata után nem sokkal, magával víve a Napfényes csatlósok felét, hogy újrafegyverkezzenek és értesítsék a laktanyákat Fharinban és Vasfő Állomáson. Danat tette meg parancsnokának az erők másik felénél, hogy járőrözzenek és kutassák az ellenfél búvóhelyét.  

Killian a fejét rázta.  "Nem, őrmester. Úgy véltem, hogy jobb ha önnek szólok előbb."

"Rendben, küldjetek akkor most egy futárt Fehérkőre."

"Mi álljon az üzenetben?"

Gendry holtteste újra Dana gondolataiba tódult, de lecserélte ezt a képet egy másik, kellemesebb képpel. A cryxi csatamágust látta, a holtfehér bőrét vörös vérfoltok borították, Dana tőrének markolata állt ki a koponyájából. "Mondd el neki, hogy a nő közel van, és csupán várnunk kell." 

 

MK4 Háttér - 56 - Felébreszteni a holtakat, tizenegyedik rész, A pusztítás árnyai

A hasadék végtelennek tűnt, a hegyek fölé tornyosultak, és Nekane úgy futott, hogy a lélegzetei kalapácsként püfölték a tüdejét, a szíve hevesen vert a nehéz páncélja alatt. Hades és a Raptor tartották a lépést, de nagy ütemben égették a nekrotitot, és nemsokára kénytelen lesz lassítani, vagy nem lesz elég üzemanyaguk a harchoz.

Előttük füst szált vékony csíkokban, az ellenség biztos jele, de nem volt más út amerre mehettek volna. Csak a menekülés egyetlen reményébe tudott kapaszkodni: Jelenleg magaslaton volt, a fák lombjai felett, de ha eléri az erdő sűrűjét, ott elrejtőzhet amíg leszáll az éj. Aztán a sötétség leple alatt talán visszajut Chatterbane-hoz a nekrofaktóriumba.

 

Tovább haladt, reménykedve hogy át tud törni a következő ellenálláson. Ahogy a hasadék élesen keletre kanyarodott, ez a remény hirtelen elillant.

 

Cygnari katonák fala állt előtte, felderítők fehér bőrbe öltözve, puskájukat célra tartva. A középpontban egy különös alak állt, tagbaszakadt harcos őri páncélba öltözve, hófehéren, sárga Morrow jelképpel a mellkasán. Nehéz acél buzogányt tartott a kezében, a másikban pedig erős pajzsot. Mellette, letűnt idők régisége, egy tornyosuló harci gólem, amely fekete füstöt okádott a levegőbe két nehéz, bronz kéményből. A Vaspáncélú, bár több évtizede épült, karban volt tartva, bal kezében tartott földrengés kalapácsa tompán, vészjóslóan csillogott.

 
A fehér páncélos lovag előrelépett és felemelte a buzogányát. "Napfényes Morgan gróf vagyok, és Marjorie Raelthorne királynő nevében követelem, hogy tedd le fegyvereid, kapcsold le szentségtelen gépeidet és add meg magad."

 

Nekanera rátört a szörnyű érzés, hogy meg fog halni itt. A biztossága egyfajta megnyugvással töltötte el. Cryxi volt és ioszi, és ha a kettős lételeme bármire megtanította, az az volt, hogy voltak a halálnál sokkal szörnyűbb dolgok. Belenyúlt Hadesz cortexébe, hagyta hogy a gólem fékezhetetlen dühe átáramoljon a testén, ellátva így magát önbizalommal és harci kedvvel. Aztán válaszolt az ellenség kihívására.

 

"Lidérckötő Nekane vagyok," kiáltotta. "Engedjetek áthaladni, vagy meghaltok, és amikor így tesztek, esküszöm nektek, hogy nem kerültök istenetek színe elé. Kialusztok, teljesen, elmétek és a lelketek is."

A lovag a fejét rázta, visszafordult a katonáihoz, és egy pillanat alatt a világ káoszba borult.

 

Hatvan puska tüzelt egyszerre, szétszabdalva golyókkal a levegőt. Nekane újra Hadesz mögé vetődött. A pokoljack páncélozott váza megvédi majd a könnyebb fegyverektől, bár nem örökre. Még egy olyan hatalmas gép is mint Hadesz elhullik a folyamatos lövésektől. A csontjackje viszont, esélytelen volt. A több tucatnyi puskalövedék fantom bizsergését érezte Nekane a saját testén is, ezt pedig felváltotta a szúró fájdalom, ahogy a Raptor belső alkatrészei is megsemmisültek. A csontjack jelenlétre eltűnt az elméjéből, mint egy elfeledett álom.

 

Nekane tudta, hogy Hadesz nem bír ki még egy sortüzet, és ha magával akar vinni az ellenségekből valamennyit, közel kell kerüljön hozzájuk. Harminc yard választotta el őt és a felderítők első sorát. Előre hajtotta Hadeszt, még mindig fedezékként használva a pokoljacket, majd a gép lélekágyújával az ellenség sorait vette célba. Fél tucat felderítő halt meg, és a lelkeik, mint sikoltó fényenergia Hadeszbe folytak, új erővel töltve fel a gólemet.

 

A nő szörnyű támadása egy pillanatra megrázta az ellenfelet, és Nekane kihasználta az alkalmat és a lopott lélekenergiát, hogy Hadeszt pár yarddal közelebb helyezze az ellenfél felé, és a Vaspáncélútól ellentétes oldalra.  

 

Hadesznek nem kellett bátorítás, hogy a felderítőkre vesse magát. Közéjük rontott, halálos mancsa körbekaszált, szétszakadt hullákká alakítva a fehér ruhás felderítőket. Minden halállal, Hadesz felitta a lelkeket és újra teleportált. A hatalmas vas formája megremegett helyről helyre, újabb és újabb hullákat hagyva maga mögött minden ugrással.

 

Nekane az ellenséges jobb szárny felé rohant. A védőmezőjén golyók szikráztak, vagy csúsztak le a páncéljáról, de odaért sérülés nélkül a céljához. Közelharcban a felderítők puskái lomhák voltak - a cygnariak kénytelenek voltak tőrt rántani. Nem tudták megközelíteni a brutális közelharcban, és Nekane pokoltüskéje vért és lelkeket aratott, szellemiessé változtatva a testét minden ölés után, még jobban megzavarva ellenfelei pengéit.

MK4 Háttér - 53 - Felébreszteni a holtakat, tizedik rész, A pusztítás árnyai

Nekane lidérckötő megcsodálta, hogy mennyit haladt Chatterbane csupán pár rövid hét alatt. A helyszín, ahol lemészárolták a Cephalyxeket, egy teljes értékű nekrofaktóriummá alakult, nekrotit feldolgozó üzemmel és csontjack lerakattal, ami egy kripta és mechanika műhely keveréke volt. Továbbá, a pokolkaparó hatalmas váza elkezdett formát ölteni. Jelenleg alig volt több a keretnél, de a szörnyű gépezet körvonalat már világosan kivehető volt, és ez Nekanet ámulattal és büszkeséggel töltötte el.

Nyersanyagként felhasználva a törpök és cephalyxek  hulláit, és a gépeik roncsait, Chatterbane kiegészítette Nekane megcsappant erejét egy pár Raptor csontgólemmel. Most a nő elé bocsájtotta a két kecset gépet felmérésre. 

"Felszereltem ezt itt," -- Chatterbane az agyaras, koponyaszerű fejére mutatott az egyik Raptornak -- "megerősített páncéllemezekkel és egy haláltépő pofával. Megállja a helyét, még nagyobb, jobban felszerelt ellenféllel szemben is."

"És a másik?" Nekane a másik Raptor felé biccentett. Egy rövid ágyú meredt ki a csontos állkapcsából és egy cryxfénnyel lüktető félgömb volt a hátára erősítve. 

"Á, igen," mondta Chatterbane csontos vigyorral. "Egy méregköpővel van szerelve - nagyon hatékony a puhább célpontok ellen -- és össze tudtam kaparni elég alkatrészt egy arc vevőhöz."

Nekane le volt nyűgözve. Az arc vevő lehetővé teszi neki, hogy a varázslatait a gólemen keresztül vesse ki, megduplázva, esetleg megháromszorozva a hatótávot. "Jó munka."

 A tekintetét a pokolkaparóra szegezte. "Mesélj a kolosszálról."

 Chatterbane felsóhajtott és mérges pókként csapkodott a végtagjaival. 

"Átkutattam a cephalyx kaptárat és a törpök bányáját minden cafat után. Egyszerűen nincs elég. Több alapanyagra van szükségem."

Nekane pont ettől félt. Tudta, hogy a kicsiny nekrofaktórium amit építettek nem lesz elég a kolosszál megépítéséhez, de mégis elég pihenőt nyújtott és lehetővé tette az erőik újraépítését bizonyos mértékig. Ám most eljött az idő a továbblépésre. A következő lehetséges nekropolisz és a Pusztítás Kútja helyszíne egy ősi, Morrow papok lemészárlásának a színhelye, amit a Papok Taglójának hívtak. Azt fel kellett deríteni. 

"A küldetésünk megköveteli, hogy elinduljunk." Nekane a pokolkaparó hatalmas formájára pillantott. "De nem fogom teljesen elhagyni, amit itt építettünk."

Chatterbane megkönnyebbültnek tűnt -- úgy látszik nem szívesen hagyta volna itt a mesterművét. "Mik a parancsaid?"

"Te itt maradsz miközben én előre megyek felderíteni. Ha van egy olyan kijárata a bányának ami elég nagy ahhoz, hogy kimeneteljen rajta egy sereg, azt meg kell találnom."

"Egy sereg?" mondta Chatterbane.

"Az amit majd megépítesz nekem, miután elláttalak alapanyagokkal. Ezek a hegyek nem lakatlanok."

"Nincs több szükségem húsra," mondta Chatterbane. "Van elég szerves anyagom, és még felesleg is. Acél, vas és gépezetek kellenek."

 "Tisztában vagyok az igényeiddel," mondta ingerülten Nekane, felhorgadva a nekrotek kioktató tónusán. "Amikor teljesülnek, meddig tart, amíg a pokolkaparó megépül?"

"Ha mindenem megvan?" Chatterbane az állát kaparászta az egyik fűrész végül végtaggal. "Két hónap."

"Ezt meg is fogom követelni. Elviszem Hadest, az egyik Raptort, a Fúriákat, és meghagyom neked a maradék gépszolgákat közönséges feladatokra és második Raptort védelemre."

"Akár Hadest is velem hagyhatod, ha igazi védelmet szánsz nekem," mondta Chatterbane.

Nekane vigyorgott. "Ugyan Chatterbane. Egy kis félelem kitűnő motiváció és rengeteg a dolgod."

***

 A cephalyx kaptár folyosói hosszú mérföldeken át haladtak a hely belsejébe, bár a kihasználatlanság jelei egyre sűrűbben voltak, Nekane minél mélyebbre ért. Azt gyanította, hogy a kaptár nagyobb és aktívabb volt valamikor, és szerencsésnek érezte magát, hogy már a meggyengültebb állapotban kellett a lakóival összecsapnia.

Hades és a Raptor fénylő kazánja utat mutatott neki a labirintusban, de sokszor előre küldte felderíteni a Fúriákat, a hármas hangjuk betöltötte az üres folyosókat vad suttogásokkal.

Sok helyen, a folyosók jelentősen leszűkültek, olyannyira, hogy Hades már nem fért át, arra kényszerítve Nekanet, hogy másik utat keressen. Bár ez nem volt nagy megterhelés kicsi csapatának, ezek a szűk alagutak biztosították, hogy egy nagyobb csoport, például egy hadsereg, nehezen jutott volna át a kaptáron.

Egy egész nap eltelt, aztán egy újabb, és a kaptár átadta a helyét szokásosabb alagutaknak. A rhúlbéliek a hegy mindkét oldaláról ásták ezt a bányát, de itt szintén az elhagyottság jelei látszottak. A gépek amik mellett elhaladt rossz állapotban voltak, berozsdásodva és általában használhatatlanok voltak Chatterbane számára. Úgy tűnt hogy a kaptár és a bánya is haszontalan a végső céljához.

Az utazás harmadik napján az üres sötétségen át, a Fúriák visszatértek a felderítésből, szellemi hangjuk lelkes és izgatott. 

"A hegy megnyílik," mondta Dogreth.

 "Életet szimatolunk a levegőben," tette hozzá Valek.

"De a nap süt," fejezte be Anathan, félelemmel és undorral a hangjában.

Bár nem volt hatással a képességeikre, a lidércek gyűlölték a napot és kerülték ha csak tudták. Nekane most nem tudta nekik megadni a sötétséget. Egyből aggódni kezdett, mivel a Fúriák élőket érzékeltek, de a legjobb tudása szerint nem volt semmi katonai erő a hegynek ezen oldalán. Az élet amit a lidércek érzékeltek lehet egy falvacska vagy település ahol találhat olyan nyersanyagokat amikre szüksége van. Kilépni a napfényre kockázatos volt, de miután annyi időt töltött el a föld alatt, szüksége volt tájékozódásra és hogy biztosan megállapítsa, milyen messzire van most Papok Taglójától, a következő céljuktól.

"Tovább megyünk előre."

 Nekane mindkét gólemje kazánját teljes erőre tekerte, elárasztva a szűk folyosót zsíros, fekete füsttel. Fény jelent meg előttük. Egyre erősebbé vált. A bánya kijárata széles volt és világos, a napfény pedig beáramlott, elűzve a homályt és mérges morgást váltva ki a Fúriákból.

"Hozzám," parancsolta Nekane, és a három lidérc vonakodva köré gyűlt, spektrális pajzsként. 

Nekane odahívta Hadeszt és a Raptort is, aztán hetek óta először kilépett a sötétségből. Hunyorgott, oldalra fordította a fejét, és kisétált a harsány napsütésbe.

Hiba volt.

Villanyos kisülés sikoltása töltötte meg a levegőt, és ózon szag csapta meg Nekane orrát pár másodperccel azelőtt, hogy a bánya bejárata kő és por gejzírként robbant föl.

 Nekanet előre dobta a robbanás, térdre zuhant. Felnézett, és látta, hogy egy kicsi hegyi kanyonba érkezett, ami közepén egy patak csörgedezett lassan a köves talajon. Meredek ormok emelkedtek három oldalon, áthatolhatatlanul, és a szoros egyetlen kijárata keletre volt, ahol egy tucatnyi puskával felszerelt férfi és nő áll egy pár könnyű harci gólem mellett, amik voltaikus pengékkel és villámvető ágyúkkal voltak ellátva. Ezen utóbbi fegyverek egyike robbantotta le a hegy egy részét, elvágva Nekane visszavonulási útvonalát.

A fegyverek felugattak, golyók szikráztak Nekane energiamezején. A nő talpra pattant és Hades mögé vetődött. Újabb golyók pattantak a gólem páncélján és suhantak át ártalmatlanul a Fúriák testén.

Nekane gyorsan felmérte a helyzetüket. Az ellenfél ereje nem volt lehengerlő, de mégis fel tudta ismerni, hogy ez csak egy előőrs.  Ha itt leáll és megküzd velük, az ellenség erősítései be fogják szorítani ebbe a katlanban és idővel teljesen elpusztítják.

 "Menjetek vissza Chatterbanehoz," kiáltotta Nekane a Fúriáknak. A test nélküli lelkek át tudtak hatolni a sziklákon amik elzárták a bánya bejáratát. "Mondjátok el neki mi történt és maradjon ott ahol van, amíg nem lépek vele kapcsolatba."

Golyók és villámágyúk kisülése süvöltött a szorosban. és Nekane érezte hogy Hades dühe felizzik, mikor egy villámsugár belecsapódott a testébe. A pokoljack közelharcba akart rontani, de Nekane visszafogta.

"Menjetek!" mondta Nekane, és a Fúriák beleolvadtak a kőrakásba és eltűntek.

A figyelmét most az ellenfélre irányította és rohamra küldte Hadeszt és a Raptort, miközben ő mögöttük futott, hagyva hogy annyira lehagyják, ahol még mindig irányítani tudta őket.

Előhívta a varázserejét és bűbájt bocsájtott Hadeszre. A pokoljack fekete vas alakja csillogott, aztán előre pattant harminc yardnyit, közvetlenül az ellenfél góleme előtt landolva. A pokoljack halálos mancsa lesújtott, áttépve a cygnari warjack vázát, teljesen letépve az egyik karját a testéről.

A cygnari katonák könnyű fegyverzetű és páncélú felderítők voltak, bár mindegyikük egy furcsa napkitörést hordott a fehér bőr mellvértjén. Az emberek Morrow nevű istenének jelére emlékeztette Nekanet, és a nő elfojtott egy borzongást. A küldetése az volt, hogy találjon egy olyan helyszínt ahol elég káromló hatalalom van ahhoz, hogy egy istent lerántson Urcaenből, lehet pont magát Morrowt, hogy aztán Sabbreth megsemmisíthesse. A követői és jelképe megjelenése itt, most, egy baljós, kellemetlen előjel volt.

A felderítők megszórták lövésekkel a Raptort. Nyilván felismerték melyik volt a célpontjaik közül a legpuhább. A becsapódó golyók kísérteties kopogása átjött Nekane kapcsolatán a gólemmel, mintha tűszúrások lennének a saját testén, ám a gép még nem szenvedett súlyos kárt. A Raptor odatotyogott pár méterre a cygnari katonák alakzatához, kitátotta a csontos pofáját, majd sűrű, maró felhőt lehelt az ellenségre.

Szörnyülködés és fájdalom harsant a lövések zaja fölé, amit ropogó, acél-acélon csikorgás követett, ahogy Nekane ellenségei cseppfolyóssá váltak. 

Nagyon hatékony a puha célpontok ellen, gondolta Nekane állatias vigyorral. 

Hades már majdnem teljesen széttépte az első harci gólemet, de ahelyett, hogy arra kényszerítette volna a pokoljacket, hogy megtámadja a következő gépet, arra buzdította, hogy kapja fel a jelenlegi ellenfelét, emelje magasra, majd dobja el. Három és fél tonna warjack roncs röppent a levegőben és csapódott bele a második ellenséges gépbe, földre döntve azt, becsípve a tönkrevert társa alá. 

Attól, hogy mindkét harci gólemük odaveszett, a cygnari katonák hátrébb vonultak, és Nekane meglátta az esély a menekülésre. Magához hívta Hadeszt és a Raptort és kétségbeesett, szökdelő futásra kényszerítette őket. Gyorsan maguk mögött hagyták az ellenséget, egy maréknyi kósza lövést leszámítva. 

Miközben futott, Nekane ellenőrizte a warjackjei állapotát. Mindkettő megsérült, de még teljesen működőképes volt. Szerencséje volt. Ám fekete füstfelhők lebegtek a hasadék falai fölött előttük - harci gólemek kazánfüstje - és tudta, hogy már nem bízhat a szerencséjében.

****

 

MK4 Háttér - 52 - Felébreszteni a holtakat, kilencedik rész, A pusztítás árnyai

Már majdnem egy teljes hét eltelt mióta Dana Thorne őrmester elhagyta Kilenc Szikla romjait a cryxi betörés után kutatva. A nyom, bár haloványan, de a Sárkánygyíkfal hegység felé kanyargott, Danát és egységét egyre messzebbre vonva folyóvölgyeken, puszta, köves völgyeken át amiket lecsupaszított a Banwick folyása. Mégis, maradtak jelek: a nekrotit gyenge bűze, egy lehámlott, rothadt bőrcafat az egyik gépszolgáról, és egyetlen nyomvonal -- egy hatalmas, karmos dolog, ami csak egy pokoljacké lehet. 

A nyom most egy rhúli bánya szájánál végződött, tátongó nyílása az áthatolhatatlan sötétségbe vezetett. A cryxiek itt nem voltak annyira óvatosak, és a csata nyomai olyan nyilvánvalók voltak Dana számára mint az égen sütő nap. Vér itatta át a talajt pár helyen, rozsdaszínűre színezve a földet. Máshol egyéb folyadékokat találtak, olajat és hidraulikus kenőt, amik sötétre festették a füvet. 

Nem voltak testek, sem roncsok, bár elég könnyű volt látni, hogy a foltok a bányába vezettek. Nyilván ami a csatából hátramaradt, mind bevonszolták, behordták a bányába.

"Parancsok?" kérdezte Gendry tizedes, miután a felderítők maradéka biztosította a helyszínt.

"Kövessen," mondta Dana és a bánya bejáratához vezette a tizedest. Egy nagy, megalvadt vérfoltra mutatott. "Mit lát?"

Gendry megfontolta a kérdését, majd így szólt, "Ide hordták rakásra a testeket."

"Igen, és aztán?"

Gendry mélyebben belépett a sötétségbe. "Aztán visszajöttek és összeszedték őket." Leguggolt, és kezével végigsimította a földet. "Több vércsík. Többször fordultak."

Dana bólintott. "És miért van Cryxnek szüksége testekre és összetört gépekre?" 

"Valamit építenek."

"Újra helyes. Lehet további gépszolgákat. Talán újabb pokoljackeket.  Akár valami rosszabb is lehet."

"Követjük őket?" kérdezte Gendry és nem tudta visszafogni borzongását. Dana nem hibáztatta érte; amivel szemben állnak könnyen legyőzött tíz viharlégióst és csak Morrow tudja mennyi rhúlbélit."

"Nem," válaszolt Dana. "Ha bevonulunk a sötétbe utánuk, csak vakok leszünk és létszámhátrányban. Csak hús leszünk a darálóban."

"Aztán mi legyen?"

"Erősítést kell szereznünk."

***

Egy teljes napjába tellett Danának és felderítőinek, hogy elérjék Fehérkő erődjét, egy leromlott kővárat ami annyira viseletes volt, hogy úgy tűnt a hegyoldalból nőtt ki. A mellvért  Morrow napkitöréses címerét hordta, amiből a Napfényes Ház, Cygnar egyik legvallásosabb nemesi családja megalkotta a saját címerét. Az isten jele halovány volt és kopott, mint a vár aminek dísze volt, be Danát mégis reménnyel töltötte el a látványa. Ha Morrow fénye utat talált magának ide, ezekbe az elhagyatott hegyekbe, akkor talán a saját sorsát is megvilágítja majd.

 Fehérkő volt az egyetlen jelentősebb katonai jelenlét itt a Sárkánygyíkfal magasabb részein, és a volt Napfényes gróf csatlósai lakták, egy félig vallásos felderítő rend akik messze földön híresek voltak a vallásosságukról, a fafaragásaikról és vitézségükről. Napfényes Modrin a CRS barátja volt, de a rossz egészsége elvitte 614 AR-ben. Az örököse Napfényes Morgan javarészt ismeretlen volt Danának, de remélte, hogy az ifjú gróf követi majd apja nyomdokait. 

Miután elmagyarázta a küldetését a kaput őrző katonáknak, őt és Gendryt behívták az erődbe, majd elvezették a gróf irodájába. A hatalmas terem szépen fel volt szerelve, magas ablakai pedig a hegyekre néztek, és a mélyen alattuk kanyargó Banwick folyóra. 

A gróf a húszas éveinek közepét taposta, haja sötét, arca szikár és büszke, még ha nem is csinosnak mondható. Díszes fehér páncélt viselt családja napkitöréses címerével a jobb vállvértjén, míg a mellvértjén Morrow jelét hordta. Dana felismerte a gróf felszerelését: ez a hírhozó lovagok lemezvértje volt, egy harcos rendé, amik Morrowot szolgálták. 

A gróf egy nagy asztal mellett állt, azon egy kopott térkép kiterítve a széles kövön. A gróf felszerelésének maradéka, egy rostély nélküli sisak és egy súlyos buzogány, a térképre volt fektetve. Feléjük fordult ahogy beléptek és hűvös kimértséggel mérte föl az érkezőket.

"Kegyelmed, " mondta Dana, és meghajolt. Gendry követte példáját.

"Cryxieket üldöztök, ugye?" mondta Napfényes gróf, mély hangján. 

"Így van," válaszolt Dana. "Honnan tudta?"

Napfényes gróf elmosolyodott. "Kraye ezredes alapos ember és a családom régi barátja. Számított rá, hogy lehet segítségért jöttök majd, és már hetekkel ezelőtt üzent nekem a küldetésetekről." 

"Igaza volt, Őkegyelme, mint ahogy önnek," Dana az asztalhoz lépett. "Cryxiekre vadászunk, és szükségünk van a segítségére."

Napfényes gróf elmozdította a sisakját és buzogányát és a térképre mutatott, ami a Fehérkő körüli területet ábrázolta. "Akkor mutassátok meg nekem, hol vesztettétek el a nyomukat."

"Kevésbé elvesztettük, inkább nem voltunk bohók ahhoz, hogy kövessük őket, Uram," mondta Dana és gyorsan megkereste a törp bányát a térképen. "Itt a föld alá vonultak."

"Nem csodálom, hogy nem követtétek őket. Arról a bányáról sötét pletykák terjengtek még az apám előtti időkben is." A gróf a térképre tette az ujját és keletre mozdította egy ponthoz aminek nem volt semmi jelölése. "Nem sokan tudják ezt, de a bányának van egy másik bejárata is. Itt."

"Körbe meredek hegycsúcsok vannak három oldalról," vette észre Dana. "Egy kanyon. Csak egy kijárata van."

"Morrow segedelmével," mondta Napfényes gróf.

"Kegyelmed, nincs elegendő erőm, hogy rajtaüssek a cryxi erőkön, ha itt felbukkannak." mondta Dana. "De..."

A gróf belé fojtotta a szót. "Ám nekem van száz Napfényes Csatlósom, akik nagyon szeretnék bebizonyítani hitüket és értéküket egy ilyen alávaló ellenséggel vívott csatában."

Majd halkabban folytatta. "Nem titok, hogy a házam fénye gyengült, Hadnagy. Szégyent hoz rám. Egyesek egyenesen Elfeledett Kastélynak hívják az otthonomat."  

Dana rámosolygott. "Nos akkor, Uram, itt az ideje hogy emlékezzenek."

 

 

 

MK4 Háttér - 049 - Felébreszteni a holtakat, hatodik rész, A mélység szellemei

Dana Thorne felderítő őrmester guggolva vizsgálta a patanyomokat, amik Kilenc Szikla kiterjedt romjai felé vezettek. A nyomok mélyek voltak, ami arra utalt, hogy páncélos lovasok jártak erre. Egy osztag eltűnt légióst keresett, és bizonyosan erre vitt útjuk. Ami még jelentősebb volt, az eltűnésük okát kutatta, erről csak rejtélyesen fogalmazott a parancsaiban felettese, Jeremiah Kraye ezredes. Az ezredes csupán öt szóval üzent neki : Cryx betörés. Csatamágus. Találjon bizonyítékokat.

 Dana felállt és haladást jelzett a csapatának. Egy tucatnyi felderítő hatolt be az előttük tornyosuló romok közé, szétváltak, és elkezdték átkutatni az ősi erődítményt. Dana követte őket, oda tartva ahol a kilenc pillér, amiről a hely a nevét kapta, kiállt a földből mint rothadó fogak.

Mélyen belélegzett, a hűvös reggeli levegő sós illatot hozott a közeli tengerpartról, aztán végül, egy enyhe szaga valami romlottnak. Az égő nekrotitnak olyan szaga volt mint a kihasított beleknek és lángoló szuroknak. Semmi sem volt hozzá fogható.

Miközben a felderítői szemükkel és fülükkel kutatták át a területet, Dana végigsétált keresztbe-kasul a romokon és a talpaival fülelt. A talaj információkkal látta el, lépésről lépésre. A kopár kő csapódása, a lesulykolt föld enyhe süppedése, a törött faldarabok éles ropogása, és aztán valami puhább, valami lazább.

Letérdelt egy földdarab fölött, amit nem régen megbolygattak, előhúzta a kését, aztán megkaparta a laza földet. Pár ujjnyira a száraz felszín alatt valamiféle sárhoz jutott, szürke és erősen maró illatúhoz. A szemöldöke kíváncsian felszaladt; az orrát ráncolt undorában.

"Gendry tizedes," kiáltott. Válaszul egy magas, hórihorgas, vas szürke hajú felderítő eltávolodott a faltól amit vizsgált és felé futott. Ugyanolyan ügyes volt mint bármelyik felderítő, de a futását eltorzította egy enyhe sántítás.

"Igen, őrmester?" mondta Gendry, leguggolva Dana mellé.

"Talált valamit?"

A férfi bólintott. "Sokat. A légiósok ott volt. Semmi kétség. Az egész átkozott hely tele van patanyomokkal. Ugyanakkor ez egy elcseszett dolog. Bejönnek a romok közé, aztán nem mennek ki. Hogy tűnik el egy tucatnyi páncélos lovag lóstul el?"

"Elrejted a holttesteiket." Dana újra a földet ásta a késével. "Egy szippantást?"

"Mi? Én nem..." kezdett bele Gendry, aztán beleremegett, az arcára kiült a régi iszony. "Cryx lúg."

"Ezt gyanítottam én is. Kellett egy megerősítő vélemény."

"Majdnem leégette a lábam ez a cucc," mondta a férfi, rácsapva a jobb térdére. "Bárhol felismerem ezt a bűzt."

Dana sokszor harcolt már Cryx ellen a húszéves szolgálata alatt a CRS-nél. Első kézből látta szörnyűségeket amiket a Rémálom Birodalom az ellenségei ellen bevet, köztük a savköpő gépszolgákat ami savas pokollá változtatják a csatateret, elemésztve páncélos lovagokat is, ilyen bűzös kocsonyává.

"Azt hiszed...?" mondta Gendry, a hangja elkalandozott undorral és iszonnyal.

"Igen," mondta a nő. "A légiósokat itt tőrbe csalták, aztán az utolsó emberig lemészárolták, utána cseppfolyósították őket, majd elásták."

"Morrow kegyelmére, ilyen halál nem való katonának," mondta Gendry.

"Nem, nem az. Tíz viharlégiós volt abban az osztagban, Jarvinson ezredes szerint."

A nő felállt. A Krayetől kapott parancsait Nyugatvég parancsnokán keresztül kapta meg, ahol ő és az osztaga el voltak szállásolva.

"Ez elég nagy tűzerő, de itt nincs nyoma a csatának. Szóval gyorsan elestek és elsöpörte őket egy sokkal nagyobb haderő."

"Csatamágus?" mondta Gendry.

Dana bólintott. "Csatamágus, talán egy pokoljack, és talán egy tucatnyi gépszolga. Ezek a légiósok a halálukba rohantak."

"Szóval mivel van itt dolgunk? Egy cryxi felderítő küldetéssel?"

"Ezt akarja velük kideríttetni Kraye." A nő északra tekintett. "Ha felderítenek, a kontinens belseje felé veszik majd az irányt. Túl sok az őrjárat a part mentén, úgy vélem a folyót követik."

"Nem akarok ellentmondani őrmester, de jobb bizonyítékok híján, hogyan lehet benne biztos?"

Dana megvonta a vállát. "Ez a szakmám." 

MK4 Háttér - 046 - Felébreszteni a holtakat, harmadik rész, Egy aprócska esély

 Nekane úgy látta a Kilenc Sziklát, mintha egy bosszúálló isten törne elő a földből, talán hogy aztán lerántsa a világot valami végtelen sötétségbe. Érezte az erőt, gazdagot és szörnyűt, ami átjárta a helyszínt, mikor közel értek.

A köd már teljesen fölszakadt mire elérték a romokat, az éjszaka pedig tiszta volt és végtelen. Caen három holdja nézett le rájuk föntről, a közeli óceán pedig hullámzott és morajlott a távolban.

Kilenc Szikla több volt, mint a tőrszerű oszlopok amikről a nevét kapta. Egy kiterjedt rom volt, törött falakkal, ősi árkokkal, és állítólag egy beomlott alagútrendszerrel, amikor megfejthetetlen célból építettek.

Az eredete ismeretlen volt, de az Orgoth elkerülte az eredeti hódítása során, és csupán az Emésztő Féreg kultistái és druidái szipolyoztak időnként az erejéből.

"Sok halál és szenvedés volt itt," szólt Chatterbane izgatottan. "Ha valakinek lenne rá kedve, egy egész nekrotit bányát tudna itt ásni."

Nekane bólintott. Hihető megállapítás volt. Bár a fő célja az volt, hogy a Pusztítás Kútjának találjon megfelelő helyszínt, közben még feltérképezte azokat a helyeket amik előre mozdíthatják a cryxi terveket. "Szedj mintákat a földből. Ha van nekrotit a környéken, lehet jó helyszín lehet a kitermeléshez."

Chatterbane izgatottam emelt fel egy fúrógép szerű kütyüt, amit aztán ráerősített az egyik gép-végtagjához. "Meg is van a tökéletes szerszám." Elkóborolt a sötétbe, vidáman motyogva magában.

Nekane magához szólította a fúriákat és a romra mutatott. "Kutassátok át, bármi élő után."

"Engedelmeskedünk," szisszen Anathan.

"Az akaratodnak," suttogta Dogreth.

"És senki másnak." fejezte be Valek.

A három lidérce a romok felé lebegett.

Chemoshnak, a skarlock hadnagyának, Nekane ezt mondta, "Vidd a szolgákat és szervezzetek tűzvonalat. Ha bármilyen ellenséget láttok, azonnal jelentsd neked. Ne támadjatok."

Chemosh meghajolt és elment a nő parancsait teljesíteni.

Egy jó ideig Nekane egyedül állt Hadesszel az oldalán, kiélvezve az agresszió örvényét, ami a pokolgólem cortexéből felé áradt. Egy idő múltán, a Fúriák visszatértek a sötétségből. 

"Csupán holtak maradtak itt," mondta a három lidérc együtt.

"Sok erő van ott," mondta Dogreth.

"Lehet túl sok," mondta Anathan.

Valek csendben maradt, a sisakja alatti üresség valahogy vádlón, mintha a nővére mondatát azzal akarta volna befejezni, hogy "egy olyannak mint te."

A lidércek szerették a vészjósló jelentéseket. Nem túloztak ugyan, de színpadiassá tették. Mégis, nem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni a figyelmeztetésüket. Feléjük intett. "Kövessetek. Maradjatok közel."

*** 

Abban a pillanatban, amikor Nekane belépett a Kilenc Sziklába, majdnem leterítette a hely nyers ereje. Az omladozó falakat és bástyákat átitatta a baljós, kaotikus hatalom, de a kilenc pillér olyan erős mágikus sugárzással bírt mint a sárkányok tüze.

A nő közelsége a test nélküli élőholtakhoz az egyik eleme volt az ioszi származásának és pont ezért választotta őt ki Deneghra erre a küldetésre. Nem csupán közvetlenül tudta érzékelni a szellemek nekrotikus energiáit, de a halállal összefüggő mágia nyomait is úgy fel tudta deríteni, ahogy kevesen a Rémálom Birodalomban. Deneghra felismerte Nekane különleges tehetségét, és hogy az hogyan segít mindkettejüknek a céljaik elérésében.

Nekane közelített a fölé tornyosuló oszlopokhoz. Levette a páncélkesztyűt a bal kezéről és kinyúlt, ráhelyezve az élő bőrét az egyik fekete pillérre.

Olyan volt, mintha egy vulkán szívébe lépett volna. A hatalom átjárta, és eltorzult képek árasztották el az elméjét. Kőkések villantak vérvörös hold alatt, fájdalmas sikoltások és diadalmas üvöltések lebegtek a szélben, és a mélyből tiszta sötétségből gyúrt lények kúsztak felé. Az erő hihetetlen, ősi és teljességgel zabolázhatatlan volt.

Szakadozó sikollyal, Nekane eltépte magát az oszloptól és lehuppant a sötét földre. Lélegzete sűrű, apró kortyokban áramlott belé, a keze lüktetett. Bizonyosan volt itt elég hatalom ahhoz, hogy Urcaenből kitépje a Morrow nevű istent, de ki tudná ezt irányítani? A metafizikai káosz árnya burkolta be ezt a helyet, számlatan év felelőtlen mágiája. Nem olyan fajta bűbákok voltak ezeket amiket az akarata hajlítani és formálni tudott volna. Egyszerűen nem volt megfelelő.

Érezte, hogy egy másik jelenlét lép be a romok közé. Ahogy talpra pattant, látta, hogy Chemosh siet felé.

"Jelentést." mondta a nő.

"Egy cygnari őrjárat, tíz emberrel, Viharlovagok," mondta Chemosh. "Erre tartanak."

"El tudunk előlük vonulni?"

Chemosh a fejét rázta. "Hátasokon vannak."

"Vond vissza a szolgákat a romok közé. Itt megküzdünk velük."

Nekane a romok széle felé futott, ahol Hades várt rá, gyenge nekrotit füstcsíkot eregetve a kéményeiből. Bár ő nem volt nekrotek, megértette a necro-mechanika alapjait. Pár állítással, teljes teljesítményre fokozta Hades kazánját, és a pokoljack életre kelt zöld cryxfény villanás közepette, a jelenléte pedig szétterjedt az elméjében mint egy robbanó csillag.

Jöjjenek hát.

***

A villámkamrák ismerős kék fénye bevilágította az éjszakai láthatárt, mint egy azúr napkelte. Nekane magát, Hadeszt, Chatterbanet, Chemosht és a Fúriákat a kilenc pillér közepére helyezte. Ők voltak a csali, ami majd bevonzza a cygnariakat. Aztán a gépszolgák, amiket elrejtett szerte a romokban, bekerítik őket és lecsapnak rájuk.

Az acélpaták robogása Kilenc Szikla északi részén bukkant fel. A villámlovag légiósok megjelentek, erősen páncélozott harcosok szintén páncélozott csataméneken. A villámkamrák erős kék fényt árasztottak a minden lovas hátára szerelt egységből, valamint a kopjáikból.

A cygnari katonák meglátták Nekanet, egyenesbe állították a kopjáikat és rohamra indultak. A légiósok a köztük lévő táv felé már megtették, amikor a rejtett gépszolgák előrontottak a fedezékükből és minden irányból támadást indítottak, megakasztva a cygnari előretörést egy valóságos hús és metsző acél lavinában.

Galvanikus erő sült ki minden irányba, egyesek célt találva, darabokra téve a gépszolgákat, fém és húsdarabokat szórva szét. Nekane szeme megremegett. Nem volt pazarolni való katonai ereje. Gyorsan véget kellett vetnie ennek az összecsapásnak.

Szökdelő rohanásra utasította Hadeszt és követte a gólemet, egyre csak előre hajtva, egyenesen a legközelebbi légiós felé. Hades kitépte az ember lovát alóla a mancsa egyik csapásával és a légiós a földre zuhant. Próbált feltápászkodni és újra maga elé fogni a lándzsáját, ám Hades felöklelte az agyaraival és átvetette a hulláját a vállán. 

Még mindig maradt öt légiós, és egy szoros kört alkottak, kifelé védekezve a kopjáikkal, mint egy voltaikus halált szóró sündisznó. Az első sortüzüket Hadesre lőtték, eltalálva a pokolgólemet koncentrált galvanikus kisüléssel. A sorozat hátralökte a gépet, egy pillanatra felfedve a mögötte lapuló Nekanet.

Az egyik viharkopjás, érezve a lehetőséget dicsőséget szerezni, kitört az alakzatból és Nekane felé rohamozott. A Fúriák védő gyűrűbe vonták Nekanet, de a nő leintette őket. "Nem, ő az enyém."

Nekane a bal alkarvédőjére szerelt rúnavetővel célzott, majd lőtt. Rúnákkal vésett tüske csapódott a légiós vállába, alakja pedig megremegett, ahogy a gonosz mágia átsuhant rajta. Teste légiessé, szellemszerűvé vált, és Nekane lehúzta a fantomszerű cygnarit a lováról. Az pár másodperccel később újra testet öltött, majd egy kupacba zuhant a földre. A hátasa megrémült, felágaskodott, majd elmenekült.

Nekane vigyorogva újra elsütötte a rúnavetőjét, miközben a viharkopjás talpra kászálódott. A tüske eltalálta és a formája újra megremegett, majd a nő újra közelebb húzta magához. Most már látta az arcát a sisakja alatt, sápadt, rettegő. Amikor újra megszilárdult, a nő újra rálőtt, és a sikoltó árnyát maga felé vonta, füstszerű vége lecsorgott a páncélján, kopjája mögötte csüngött, elfeledve és használhatatlanul. Térde zuhant a nő előtt, megszilárdult, és Nekane beledöfte a kesztyűjén lévő pokoltüskéjét a férfi torkába.

A légiós hörgött és meghalt a nő lábai előtt. Nekane felnézett és látta, hogy a gépszolgák és Chemosh gyorsan végeztek a maradék kopjásokkal és lovaikkal. Csak egy kupac szétszabdalt test és felhasított páncél maradt ott, de ennyi halott túl erősen árulkodott a jelenlétükről.

Nekane agya lázasan járt azon, hogyan rejtse el a csata nyomait. Nem volt tökéletes megoldás, így alkalmazkodni kellett.

"Hordjátok a lovakat és testeket egy kupacba és locsoljátok őket le a savköpő ágyúkkal." mondta Chemoshnak. A maró eluvium, amit a savköpő szolgák fegyverei használtak felemészti majd a páncélt és húst és felismerhetetlenné teszi. "Aztán ássátok el a maradékot. Gyorsan dolgozzatok. Azonnal el kell hagyjuk ezt a helyet."

Chemosh elindult teljesíteni a parancsot. A savköpő ágyúk borzalmas szaga megtöltötte Nekane orrát pillanatokkal később, és nemsokára nem maradt más ellenfeleikből, mint szürke kása. Az élőholtak lankadatlan és cél fókuszált munkatempójával, a gépszolgák elkezdtek vermet ásni a fegyvereikkel, és rövid időn belül eltemették az elemésztett páncélt és húst.

"Úgy hiszed, ez volt az egyik őrjárat, amiről Aiakos kapitány beszélt? mondta Chatterbane, miközben kék páncéllemezeket szegecselt Hades testére, ezzel javítva ki a sérülések egy részét.

Nekane nem így gondolta. "Nem.Ez sokkal szándékosabbnak tűnt. Irányítottnak."

Mindazzal amit Aiakos elmondott Kilenc Szikláról, úgy vélte a cygnariak majd elkerülik a helyet. Talán egy áldás volt, hogy mégsem felelt meg a céljainak. 

Percekkel később, megfogyatkozott csapata élén, Nekane elhagyta Kilenc Szikla romjait és keletre indult a Banwick folyó mentén. Előtte a Sárkánygyíkfal Hegység tornyosult. Volt egy másik helyszín amit fel akart deríteni, de előtte, még volt egy diplomáciai feladata amit le kellett tudjon. A Sabbreth nevű Orgoth hadúr várt rá, és hírt kért a közte és Deneghra között köttetett alkuról, és ezt Nekane szállította. 

Minden beszámoló alapján, ez a Sabbreth erőszakos, vakmerő és kiszámíthatatlan volt. A tökéletes szövetséges, gondolta Nekane, ahogy északkelet felé haladtak a Sárkánygyíkfal felé a hajnal előtti félhomályban.

 

MK4 Háttér - 044 - Felébreszteni a holtakat, első rész, Egy aprócska esély

 Jeremiah Kraye ezredes az asztala mögött ült a CRS főhadiszállásán, Magaskapuban. A papírok és iratok előtte kupacokban tornyosultak, olyannyira sok, mint a fájdalmak és sajgások amik kitöltötték az ötvenhét éves testét. Még csak pár éve hagyta ott végleg a nyerget, pár éve sütött el utoljára a Radcliffe karabélyát, és suhogtatta rohanó lova hátáról a Keserű Vég nevű mechanika szablyáját. Most, mind a puska és a kard csak a port gyűjtötte mögötte a falon. Ugyanolyan kövületek voltak mint a gazdájuk.

Kopogás hallatszott Kraye szükségtelenül tágas irodájának ajtaján. "Gyere," mondta, szívesen vége mindenféle elszakadást az asztalát ellepő jelentések tömegétől.

Az ajtó kinyílt és Kraye szárnysegédje, Gerrold Haines hadnagy lépett be. Haines kényelmetlenül érezte magát a patyolattiszta egyenruhájában, de a jobb karja helyén lógó üres zubbonyúj távol tartotta a Felderítők felszerelésétől, amíg jóvá nem hagyják számára a mechanika protézist. A karját az orgothok ellen harcolva vesztette el Orvennél, és a beszámolók szerint a sérülése előtt és utána is keményen kitett magáért. 

"Sajnálom a zavarást, uram," kezdett bele Haines, "de van egy furcsa jelentés, amit szerintem látnia kéne."

Előrelépett és egy papírlapot csúsztatott az egyik Kraye asztalán álló aktakupacra.

Kraye előhalászta az olvasószemüvegét, feltette, majd felvette a jelentést. Átfutotta, borúsan, aztán újra Hainesre nézett. "Turpin főgenerális visszatért már Caspiából?"

***

Evelyn Turpin főgenerális tíz évvel fiatalabb volt Krayenél, de a nő mesteri kezelése a caspiai politikának felgyorsította a felemelkedését a parancsnokság legfelső szintjeire. Kraye a nő irodájában állt a Harmadik Hadsereg kaszárnyájában, a szoba hatalmas volt, kidíszítve a ragyogó díszlobogókkal, kiglancolt díjakkal és makulátlan fegyverekkel.

"Úgy hiszi, hogy az értesülések ettől a..." -- a nő lepillantott a papírra -- "Árnyéknyelv kapitánytól, megbízhatóak? Ez egy hírhedt kalóz."

"Az igaz, asszonyom," mondta Kraye, "de egy olyan kalóz aki kockáztatta a hajóját és életét, hogy elhozza nekünk ezt az információt. Nem sokat nyer vele -- hacsak nem az igazat mondja."

Turpin megvonta a vállát. "Lehet ez az Árnyéknyelv valami olyasmivel találkozott, amiről azt hitte hogy egy cryxi feketehajó amin szerinte egy cryxi csatamágus utazott -- egy olyan amire nem illik rá egyetlen ismert varászló személyleírása -- akiről azt feltételezte, hogy titokban hozták a partjainkra, és akinek szerinte ismeretlen, de veszélyes a küldetése. Őszintén, ez nagyon sok tippelgetés egy halomban, nem gondolja?"

Kraye mély levegőt vett. "Asszonyom, kint terepen, megtanultam bízni a megérzéseimben. Ha valami nem állt össze, azt azért volt, mert nem volt kerek. Hívja megérzésnek, sugallatnak, bárminek, de ez életben tartott engem és ellenségeinket pedig hátrányban vagy harminc éven át."

"És feltételezem, a megérzése azt mondja, hogy ennek a kalóznak a meséje pontos?" mondta Turpin.

"Engedje meg hogy kiküldjek egyetlen felderítő egységet," mondta Kraye. "Napok alatt kiderül az igazság."

Turpin egy pillanatig hallgatott, majd így szólt : "Már így is háromszáz százalékkal emeltük az őrjáratok számát a nyugati partokon."

"Tisztában vagyok vele asszonyom, de--"

Turpin felemelte a kezét. "A CRS becslése szerint, ezredes, mi az esélye annak, hogy egy magányos feketehajó bárhol kiköthet Cygnarban jelen pillanatban?"

"Kevesebb mint a szokásos," fogadta el Kraye összeszorított fogakkal.

"Nos akkor az én becslésem az, hogy a CRS tények alapján kell nyomozzon, nem képzelgéseket kergessen." Turpin visszatolta a jelentést Kraye felé. "Elmehet."

***

"Sajnálom, uram," mondta Haines hadnagy, ahogy kettesben elhagyták Turpin főgenerális irodáját. "Nem az én dolgom ezt megítélni, de Turpin főgenerális hibázik, amikor ezt figyelmen kívül hagyja."

"Igazad van -- nem a te dolgod." Kraye kurtán rámosolygott a fiatal hadnagyra. "A büntetésed az lesz, hogy megfogalmazol a nevemben egy levelet egy régi barátomnak, Jarvinson ezredesnek."

"Aki Nyugatvég kapitánya, uram?"

"Pontosnak neki."

Haines arcára cinkos mosoly kúszott. "Azon nyomban, uram."

MK4 Háttér - 043 - Sárkányvész, tizennyolcadik rész

Krueger tűzben született újra. Ahogy előbukkant a magmából, köpenyes alakokat látott fohászra nyújtózó karokkal, sárkány nyelven morgott imáik káromló viharrá duzzadtak. Egy torz, szárnyas lény vezette őket, kísérteties körvonalát sárga és égett narancs szín rajzolta ki. 

"Fivérek és nővérek! Íme a bajnokunk!"

Az emlékek megrohanták Kruegert. Halál és pusztulás záporozott le egy hatalmas infernál seregre, miközben ő egy tátongó kapu fölött repült. Villámmal sújtott le az ellenségeire, hamuvá égetve őket, vagy átdöfte és széthasította őket Féregnyelvvel, de túl sokan voltak. Az utolsó emléke az volt, hogy zuhan az egekből, tucatnyi halálos sebből vérezve, és az utolsó gondolata, Annyi mindent szerettem volna még elérni.

Az emlékek elhalványultak, és a jelenlegi valósága rázuhant. Egy fortyogó magma tó fölött lebegett és egy láncba kapaszkodott, a fém meggyvörös volt a tüzes föld forróságától. A lánc végén egy kis bronz kalitka lógott, amiben egy sok oldalú, tüskés  kristály volt.

A kristály pulzált, és Krueger elméje majdnem széthasadt a képek rohamától. 

...hatalmas csata dúlt alatta, emberek és gépek nyüzsögtek a lábánál, miközben tüzes leheletével felégette őket...

...egy üvöltő sikoltozás egy alacsony dombról, ahol egy ősi tárgy csatornázta át a gyűlöletet és gonoszságot szentségtelen erővé...

...a saját hangja, mennydörgés és pusztulás, erő megidézése, ami ellenállhat az ellensége erejének...

...fájdalom hatalmas rohama, a teste felhasadása, a karmai, ahogy megragadnak valami keményet és elpusztíthatatlant...

...a sötétség áradata, vereség, de ezzel együtt zord elégedettség....

Krueger beszívta a tüzes levegőt és összeroskadt a lávató pereménél. A fejéhez tapasztotta a kezét, fájdalomtól nyögve,  próbálva egyben tartani az elméjét az idegen emlékek beáramlása közben.

"Légy nyugodt," mondta a torz lény, Krueger fölött guggolva. Állati arca korcs keverék volt sárkány és ember közt -- tompa fogakkal teli pofa nyugtalanítóan emberi szempár alatt. "A fájdalom elmúlik majd."

Krueger ismerte ezt a lényt. Egy kicsi szektát vezetett, kik Blighterghastot imádták, és egyedi fertőzése lehetővé tette neki, hogy szót értsen a sárkánnyal. Velchev, Blighterghast Szava volt a neve.

"Mit tettetek velem?" mondta Krueger, térdre és tenyérre zuhanva. A többi kultista abbahagyta a kántálást és a barlang síri csöndbe burkolózott.

"A régi tartozásokat most behajtjuk, Viharúr, de ne ess kétségbe. Áldás szállt reád." mondta Velchev.

"Rád esett a választás, hogy hordozd a hatalmas esszenciáját, addig, amíg újra nem alakul."

"Blighterghast...elesett?" kérdezte Krueger, az egyik kezével a fejét fogva, szemét lehunyva a fájdalmasan ragyogó fény ellenében, amit csak ő látott.

"Láttad a mester halálát," mondta Velchev. "Érezted."

"Hogyan?"

"Sok minden történt, amióta nem voltál köztünk."

Velchev szörny-arca grimaszba torzult. "A Sárkányatyának egy új szövetségese akadt az óceánon túlról. Ezzel az erővel felvértezve, megtámadja majd a kontinenst és visszaveszi azt, amiről azt hiszi hogy az övé."

Kruger talpra állt, még mindig abba a kalitkába kapaszkodva, ami Blighterghast lényét tartalmazta. Újabb képek ömlötte be az elméjébe. Ezúttal szebb sorrendben, és hírtelen egy teljes évtized eseményivel került tisztába. Az infernál hódítás végkifejletével, az Orgoth megérkezésével, és azzal, hogy Nyugat-Immorent újra háború emészti.

"A többiek tudják? Halfaug? Scaefang? Ashnephos?" sorolta Krueger a legközelebbi sárkányok nevét akik részt vettek az atyájuk és teremtőjók elleni szövetségben. 

"Természetesen," mondta Velchev. "A szövetség még mindig érvényben van, de további szövetségeseket kell találj."

Egy újabb kép töltötte ki Krueger agyát. Egy cygnari csatamágus lovagolt páncélozott ménjén, kezében egy hatalmas villámpenge, amit élő kék szikraként forgatott. Ugyanazon az égett csatamezőn vezetett rohamot, amit már látott, át az Orgoth seregen, egy alak felé, aki egy dombon volt egy szörnyű varázstárggyal ami...

Megölt engem, jött egy gondolat, ami nem igazán volt az övé. "Ki ő?"

"Madison Calder kapitány," mondta Velchev. "Ott volt, amikor urunk elesett. Látta, ahogy az Orgoth boszorkány győzedelmeskedett felette."

A kristály újra megremegett, és Krueger egy újabb látomás ellen szorította össze a fogait. Látott egy hatalmas immoreni sereget katonákból és harci gólemekből, mindenféle nemzetből. Sárkányok siklottak a hatalmas erő felett, kitárt szárnyakkal, kitakarva a napot, mindenkire árnyékot vetve.

A látomás reményt és rettegést ébresztett Kruegerben, mivel tudja mi ellen vonul ez a hatalmas szövetség. A horizonton ott tornyosult Toruk, mint egy életre kelt hegy, és a Sárkányatya alatt megszámlálhatatlanul sok harcos és gép amik pokoli zölden és Orgoth vörösen fénylettek.

"Érted," mondta Velchev, mintha ő is látta volna Blighterghast jósló látomását. Talán látta is.

"Értem," mondta Krueger. A régi ambíciói elvegyültek a sárkány vágyaival, és tökéletes, félelmetes tisztasággal látta, hogy még a halál sem változtathatta meg a sorsa útját.

Annyi mindent szerettem volna még elérni.

#

Madison Calder kapitány nézte, ahogy a katonái lecsatolták a vértet Onus hullájáról. Egy ember katona eltemethető a saját páncéljában, és a szívét marcangolta a tudat, hogy ugyanezt a tiszteletet nem tudja megadni hű csataménjének.

"Sajnálom fiú," suttogta, aztán a négy légióshoz fordult akik a páncélt bontották. "Vigyük magunkkal. Mindenki hazajut."

Az Orgoth elleni csata pár röpke órája ért véget, és a cygnari és khadori felcserek a katonákkal együtt Blighterghast hegynyi holtteste körül mozogtak, megpróbálva megmenteni azokat akiket lehetett és elvinni azok testét, akiket már nem. Az utóbbi csoport tízszeresen meghaladta az előző csoportot.

Calder körültekintett az elszenesedett tájon.

A teknő erős hője átsugárzott a repedezett talajon, ragyogó koszorút vonva a láthatárra, de a délibábhoz egyetlen vörösen ragyogó pont csatlakozott, egy magányos gyertyaláng a parázsló völgyben. Elővette a távcsövét az övéből és belenézett.

Egy lángok által ölelt alak lebegett lassan feléjük, a koszorúja által kibocsájtott tűz olyan erőteljes volt, a ragyogása olyan vakító, hogy Calder nem tudott közvetlenül ránézni. Ennek ellenére tudta, hogy a megjelenése ilyen gyorsan a csata után nem volt véletlen.

"Leeds őrmester," mondta a nő, az Onust mozgató egyik katonához szólva, "keresd meg Savaryn parancsnokot. Hozd ide. Azonnal."

#

"Mi lehet az?" mondta Savaryn parancsnok, miközben egyik kezét egy Nagy Medve gólem páncélján nyugtatta.

Calder már egy új csataménen ült, de még nem volt szíve nevet adni neki. "A fontosabb kérdés az, hogy ki az."

Az alak akit az előbb megnézett, most száz méternyire ért Blighterghast testétől. Calder és a szövetséges csapatok maradéka itt gyűlt össze, ezernyi katona, a hozzájuk tartozó támogató gólemekkel és lovassággal.  Ha a lángoló tüneményt zavarta az ellene felsorakozó hadsereg, nem mutatta jelét.

Calder most már látta, hogy régies páncélt viselt, zománcozott zölddel, amit bronz zárt közre. Hátán tágas köpeny lobogott, a szövete láthatóan ellenállt a viselője lángoló koszorújának. Az alak arcát bronz maszk takarta, és csupán a szeme, két izzó vörös pont volt látható. Nem hordott fegyvereket, de egy hatalmas kristálydarab volt nála, ami bronz ketrecbe volt zárva, egy hosszú lánc végén.

"Ez egy feketecsuklyás druida páncélja," mondata Savaryn, "bár nem ismerek olyat a rendjükből, aki így nézne ki."

Feketecsuklyás? gondolta Calder. Ennek nem volt értelme.

"Azért érkeztem, hogy Madison Calder kapitánnyal beszéljek," mondta a jelenség, leereszkedve a földre, miközben a tűzaurája kialudt. A hang hangos volt, bátor és férfias.

"Én vagyok az," mondta Calder és előreléptetett a lovával. "Te ki vagy?"

"Egykoron Krueger volta, a Viharúr," mondta az alak, elrévedő hanggal, mintha a név már csak egy régi emlék volna. A következő szavai már a lemondás keserűségét hordozták. "Most Blighterghast nevében szólok."

Calder ismerte ezt a nevet. Krueger egykoron hatalmas druida volt aki lezárta az egyik nagy térkaput az Infernál Háborúban, majd a csatában elesett.

"Krueger már tíz éve a sírjában pihen," vágott közbe Savaryn, miközben a fejét Blighterghast hatalmas hullája elé fordította. "És a sárkány sem szólal már meg többé."

"Nem minden olyan, mint aminek tűnik," felelt Krueger. "Mielőtt az Orgoth elvette volna Blighterghast életét, a sárkány átadta a lényét nekem."

Caldernek eszébe jutott Blighterghast zengő hangja a csata közben, egy szörnyű, ütemes dallam, mint egy nagy varázslat vagy rituálé. Szörnyű módon, de volt értelme. "Akkor ház kivel beszélek? Kruegerrel, a Viharúrral, vagy Blighterghasttal?"

"Egyikkel sem," mondta Krueger. "Mindkettővel."

Calder a fejét rázta, de a gerince mellett a félelem fagyos csíkja kúszott fel. A teljes magabiztosság, amivel Krueger szólt, nyugtalanította. "Még ha el is hisszük, amit mondasz, miért jöttél?"

"Réges-régen, Blighterghast és testvérei szövetséget alapítottak. Ha Toruk visszatérne, együtt szállnak vele szembe," mondta Krueger. "Ezt a szövetséget képviselem. Egy további szövetség ajánlatával érkeztem, amit Nyugat-Immoren nemzeteinek ajánlok."

"Milyen feltételekkel?" mondta Calder. "Cygnar nem egyezett bele semmibe."

"A beleegyezetésetek nem szükséges -- csak az együttműködésetek."

"Ez egy fenyegetés?" kérdezte Calder.

Krueger körül lángok lobbantak, perzselő hő koszorúja. Amikor újra megszólalt, a hangja betöltötte az egész pokoli völgyet, visszaverődve a felhőkről és a környező hegyekről. Nem egy ember hangja volt ez, hanem egy szörnyé. 

"Bolond. Talán nem érted, hogy mi történt? Az Orgoth elragadta Blighterghast athancját, egyetlen célból: hogy szövetségre léphessen Cryx birodalmával. Együtt, lerohanják majd Nyugat-Immorent, és a Sárkányatya megpróbája majd megszerezni minden ivadéka athancját. Még a kontinens összes katonájával az oldalatokon, sem tudjátok legyőzni ezt az ellenséget."

Talán jobb ösztönnel mint a lovasa, Calder ménje hátrálni kezdett a lángoló kisértet előtt. A nő enyhén meghúzta a gyeplőt, leküzdve az erős ösztönt, hogy sarkon forduljon és elmeneküljön. Amikor újra megszólalt, sikerült neki eltüntetnie a reszketést a hangjából. "Nem értem. Mit az amit akarsz?"

"Nem kérek semmit," mondta Krueger. "Ezentúl egyként fogunk csatába szállni. Az én ellenségeim a tiétek is. Ezt az üzenetet elviszitek majd a vezetőiteknek."

"Azt kéred tőlem, hogy lépjek szövetségre egy feketecsuklyás druidával aki tíz éve halott és egy sárkánnyal aki itt fekszik mellettem a csatatéren?" mondta Calder, miközben hitetlenkedve egymásra néztek Savarynnal. Az egész dolgot egyszerűen bolondságnak tartotta volna, ha nem félt volna ennyire.

"Egyáltalán mit mondhatok nekik?"

Krueger azonnal válaszolt és nyugtalanító egykedvűséggel tette. "Egyszerű. Kivezénylik a seregeiket, a népeiket és a vérüket az én vállalkozásomhoz. Blighterghast ellenségei megismerik majd a haragját."

MK4 Háttér - 038 - Sárkányvész, tizenharmadik rész

Calder kihúzta a kardját a mellvértjéből, és undorral dobta el. Mire készült? Visszanézett a légionáriusokra akik vele együtt rohamozták Sabbreth pozícióját, és ők is tanácstalanul, rémülten néztek.

"Kapitány, nézze!"kiáltott fel az egyik légiós.

Megfordult, és olyan látvány tárult elé, amelyet elképzelni sem tudott volna: Blighterghast a csatatéren feküdt egy kiszélesedő vértócsában. A jobb karma ki volt nyújtva, nyitott tenyerében pedig egy hatalmas vörös drágakő hevert. Az orgoth csapatok, amelyek megmaradtak, elözönlötték az athancot és elhurcolták. A khadori katonák"a várt erősítés"közel sem voltak a sárkányhoz. Úgy tűnt, mintha visszavonultak volna, és Calder úgy hitte, tudja miért.

Több Orgoth cipelte el a Korbácsot, és Calder egy utolsó roham indításán gondolkodott. Undorhullám csapta meg, ahogy eszébe jutott a hadúr elméje a sajátjában, a betörés szörnyű érzése, és saját kardhegyének suttogása a bőrén. A nő megborzongott, és félrenézett.

Hamarosan a megmaradt Orgoth teljesen elhagyta a csatateret, és cygnari, khadori és a Kallyss ház harcosok döbbenten állták körül a sárkány tetemét.

Valamivel később, miután szövetségesei magukhoz tértek, a khadori parancsnok közeledett. Calder csak hírneve alapján ismerte Valerii Savaryn parancsnokot, de minden tekintetben tehetséges harcos és stratéga volt. A khadori csatamágus mellett a Kallyss ház tagja állt. Az elf páncélja és tartása azt sugallta, hogy ő is valamiféle vezető, valószínűleg csatamágus.

"Sajnálom, kapitány"mondta Savaryn parancsnok."Amint lehetett, ideértünk.

Calder megrázta a fejét, és elhessegette a parancsnok bocsánatkérését. „Éreztem…Éreztem, hogy Blighterghast elmegy. A sárkány megszökött. Nem értem hogyan, de biztos vagyok benne."

Valerii értetlenül bámult rá. "Az mit jelent? Azt akarod mondani, hogy nyertünk?"

Calder körülnézett a parázsló csatamezőn. Megszámlálhatatlan holtak hevertek a sárkány hegynyi holtteste körül, sivár és rettenetes látvány, amit senki sem tudott józan ésszel győzelemnek nevezni: „Megvalósítottuk a célunkat. Csupán ennyit tudok mondani."

"Érezted őt? Érezted Sabbreth-t az elmédben?"kérdezte az ioszi csatamágus. Érezhető volt a félelem  és az undor a kiszáradt arcán.

Calder Sabbreth parancsára a saját kardját akarta átdöfni a szívén. Több volt ez mint puszta érzés. A gyomra görcsbe rándult, és egy szédülési hullám miatt kis híján összecsuklott a térde, de bólintott.

"Azt mondta... hogy fussak"mondta Savaryn. "Én még soha nem menekültem el csatából. Soha."

"Még mindig nem"mondta az ioszi hadvezér. "Az elméd nem a sajátod volt."

"Hányan voltak veled?" kérdezte Calder.

"Több százan"válaszolta Savaryn. "Százak elméjét rabolta el." A hangjában rejlő rettegéstől még fiatalabbnak tűnt, mint amilyennek kinézett.

A ioszi csatamágus arca iszonyatos grimaszba ereszkedett. "Nem ez aggaszt engem." Blighterghast óriási holttestére mutatott. "A sárkány elméjét is leuralta. Rákényszerítette, hogy önkezével végezzen magával. Nem hittem volna, hogy ilyesmi lehetséges. Ha ő és ez az eszköz parancsai irányíthatják a sárkányt..."

Calder követte az ioszi gondolatmenetét a szörnyű végkifejletig. "Akkor seregek és nemzetek esnek el a puszta gondolatától."

Savaryn remegve fújta ki a levegőt. "Még ennél is rosszabb. Még a sárkánynál is nagyobb célt forgat a fejében."

MK4 Háttér - 037 - Sárkányvész, tizenkettedik rész

Sabbreth kapcsolata a Sakáljával megmaradt. A cygnari csatamágus roncskupaccá csökkentette a warjack-et, de a cortexe, bár sérült, még mindig eléggé működött ahhoz, hogy a szemén keresztül lásson. A csatatéren káosz uralkodott, de győzelemre álltak. A cygnari csapatok létszámhátrányban vannak, és bár Blighterghast nem esett el, a sárkány ezer sebből vérzett. A lélekmáglyák nagyrészt érintetlenek maradtak, és a sárkánynak nem volt menekülési útja.

A csatateret egy másik szemszögből is látta. Lelkek emelkedtek fel a megöltek holttestteiből, és mindegyik felett metafizikai küzdelem kezdődött. Sabbreth megküzdött Blighterghasttal, hogy uralja ezt az értékes erőforrást, és itt is gyakran ő győzött. A Korbács által okozott gyötrelem és a vállán lévő seb ellenére, ahol a cygnari harcos meglőtte, több lélek áramlott az elméjében kavargó, növekvő forgatagba. Blighterghast hangja dübörgött a csatatéren, miközben az idegen rituáléját végezte, és Sabbreth látta, hogy az athanc a mellkasában izzik az összegyűjtött erőtől. Érezte, hogy rituáléja a végéhez közeledik, de a Korbács is ébredezett. Előbb fog felébredni. A helyzet megfordult, a lendület megváltozott. Ő fog nyerni.

A diadal nyugtató balzsamja átfolyt a fájdalmán. Megengedte magának, hogy ebben a pillanatban zord elégedettség járja át, majd egy harci kürt dörrenése szakította meg a pillanatot. Sabbreth arra kényszerítette az ütött-kopott Sakált, hogy fordítsa el a fejét, és megpillantott a hegy tetején egy vörös páncélos csíkot. Megérkeztek a khadoraiak. Egy fiatal férfi vezette őket súlyos karmazsin páncélban, oldalán egy pár harci gólemmel. Mögötte katonák százai voltak – és nem csak honfitársai. Mások, iosziak, furcsa páncélban ami rovarokra emlékeztette, és ezen új iosziak élőholt lelkei nem ragyogtak olyan fényesen.

Sokat cseréltek el az örök életre és a belső esszenciájuk szennyeződött, lecsökkent. Sabbreth tudta hogy saját lelke is ugyanígy nézhet ki.

A khadoraiak bevonultak a csatamezőre, dörömbölve, a sárkány hegynyi alakja körül és áttörtek lélekmáglyákat őrző Orgoth csapatokon. Félreverték ellenségeiket és ágyútűzzel kioltották az egyik máglyát.

Ezután egy másik ellen fordították fegyverüket. Azt is eltűnt a tűz- és füstözönben.

Az Orgoth szorítása a sárkányon gyengült – Blighterghast kitárta szárnyait, vulkáni port és olvadt szikrákat kavarva fel. A sárkány még nem tudott szárnyra kapni, de szövetségesei elindultak egy másik máglya felé. Ha az is elesne, Sabbreth  mágiája jelentősen gyengülne és sárkánynak lehetővé válna az égbe szállnia.

Mindez megrémítethette volna Sabbreth-et, át kellett volna hatolnia az elméjében a gyötrelem homályán. Nem tudott egyszerre szembeszállni Cygnarral, szövetségeseivel és a sárkánnyal, de ez nem számított. A jövevények tucatokat öltek meg a lélekmáglyák közelében és a Korbács közelsége lehetővé tette Sabbreth számára, hogy begyűjtse őket,  egy végső bőséges energia, amely felébresztette az alvó Korbácsot az átmeneti mély álomból. A fájdalom megszűnt, és a teljesség érzése áramlott át Sabbreth felett. A Korbács jóllakott, felébredt, és az övé volt a irányítás.

Még mindig homályosan tisztában volt a környezetével; látta a cygnari csatamágust, aki megsebesítette, amint egy tucat páncélos lovaggal megtámadta a Korbácsot. Vhanek és egy maroknyi fosztogató állta az útjukat, de félresöprik majd őket.

Sabbreth nem érzett félelmet az ellenség láttán, amely felfelé rohant felé a dombon. Látta az összes élőlény elméjét a csatatéren, és az övéi voltak. Megérintette az közelítő cygnariak gondolatait, érezte, ahogy a Korbács ereje átáramlik rajta, és saját gondolatai az abszolút akarat lándzsájává váltak.

Megállni.

A rohamozó cygnariak olyan élesen rántották meg a gyeplőt, hogy néhányuk lova elvesztette az egyensúlyát és felborult. Az rajtuk lovagló csatamágus úgy reagált, mintha egy láthatatlan falba ütközött volna, arca eltorzult a meglepetés és a rettegés keverékétől.

Sabbreth elvigyorodott a sisakja alatt, egy véráztatta mosoly. Benyúlt a csatamágus elméjébe, látta, hogy Madison Caldernek hívják, és pillanatok alatt mindent megtudott róla. Átvette az irányítást Calder végtagjai fölött, megfordította a kezében lévő masszív voltaikus pengét, a hegyét a csatamágus mellkasához helyezte, és megtámasztotta a markolatot a felperzselt földön. Érezte, hogy Calder agya az övé ellen tombol, de Calder egy hurrikánnal küzdő levél volt. Sabbreth előre kényszerítette. A saját kardja hegye átfúrta Calder mellvértjét, és egy leheletnyire volt az alatta lévő hústól, amikor Blighterghast üvöltött, egy hang ami széthasította az eget. Elterelte Sabbreth figyelmét az előtte álló fenyegetésről és gyilkosságról.

A sárkány az állítólagos szövetségesei közé rontott, belemarva a khadori csapatokba és a cygnariak maradékába. Lélegzete kilobbant, tucatnyi életet elhamvasztva. A farka csapkodott, lezuhant, még több embert megölve. Karmai kinyúltak, embereket és lovakat remegő darabokra tépve. Lelkük feláradt a sárkányba, és a hangja megsemmisítő morajlásba emelkedett, amely felsértette Sabbreth fülét, és rettegés tüskéit döfte a szívébe.

Sabbreth mindenki fejébe préselte akaratát , cygnari és khadori katonákéba akik körbevették a sárkányt, és egyetlen gondolatot döngölt az agyukba.

MENEKÜLJETEK

Megtették – az ellenség tömegesen menekült, egyedül hagyva a sárkányt a csatatéren, de Sabbreth hirtelen változást érzett a sárkány elméjében. Óriási jelenléte csökkent, mintha kiszippantották, elvonszolták volna. A nőt elragadta a rémület; a Korbácsot Blighterghast elméjébe hajtotta, és mélyen a sárkány tudatába fúrta. Egy pillanatig némán állt, teste vonaglott és rángatózott, miközben Sabbreth akarata ellen harcolt, de végül a nő erősebbnek bizonyult.

ADD NEKEM A SZÍVED!

Blighterghast rángatózó, görcsös mozdulatokkal a mellkasához emelte jobb karmát, szélesre tárta a karmos ujjait, és beledugta őket a saját húsába. A sárkány eleresztette a fájdalom és a düh tornádószerű visítását, de a kezét egyre mélyebbre nyomta a mellkasa üregébe.

ADD NEKEM A SZÍVED!

A sárkány kirántotta a kezét, ujjai egy nagy vörös drágakő köré szorultak, és a mellkasában lévő kísérteties sebből patakokban csöpögött a vére. Odanyújtotta az athancját, egy utolsó áldozatot, majd megremegett és összeesett, tűz és pikkelyek összetört behemótjaként.

Puszta ujjongó öröm üvöltött Sabbrethben, és a nő elernyedt a láncain. Ő nyert. Hódított. A csatatéren minden teremtmény elméjét érezte, és parancsolni akart nekik, a magáévá tenni őket, de a kimerültség lavinaként zúdult rá. A tudata elhalványult, és hagyta magát elnyelni a megnyugtató sötétség által.