Calder kihúzta a kardját a mellvértjéből, és undorral dobta el. Mire készült? Visszanézett a légionáriusokra akik vele együtt rohamozták Sabbreth pozícióját, és ők is tanácstalanul, rémülten néztek.
"Kapitány, nézze!"kiáltott fel az egyik légiós.
Megfordult, és olyan látvány tárult elé, amelyet elképzelni sem tudott volna: Blighterghast a csatatéren feküdt egy kiszélesedő vértócsában. A jobb karma ki volt nyújtva, nyitott tenyerében pedig egy hatalmas vörös drágakő hevert. Az orgoth csapatok, amelyek megmaradtak, elözönlötték az athancot és elhurcolták. A khadori katonák"a várt erősítés"közel sem voltak a sárkányhoz. Úgy tűnt, mintha visszavonultak volna, és Calder úgy hitte, tudja miért.
Több Orgoth cipelte el a Korbácsot, és Calder egy utolsó roham indításán gondolkodott. Undorhullám csapta meg, ahogy eszébe jutott a hadúr elméje a sajátjában, a betörés szörnyű érzése, és saját kardhegyének suttogása a bőrén. A nő megborzongott, és félrenézett.
Hamarosan a megmaradt Orgoth teljesen elhagyta a csatateret, és cygnari, khadori és a Kallyss ház harcosok döbbenten állták körül a sárkány tetemét.
Valamivel később, miután szövetségesei magukhoz tértek, a khadori parancsnok közeledett. Calder csak hírneve alapján ismerte Valerii Savaryn parancsnokot, de minden tekintetben tehetséges harcos és stratéga volt. A khadori csatamágus mellett a Kallyss ház tagja állt. Az elf páncélja és tartása azt sugallta, hogy ő is valamiféle vezető, valószínűleg csatamágus.
"Sajnálom, kapitány"mondta Savaryn parancsnok."Amint lehetett, ideértünk.
Calder megrázta a fejét, és elhessegette a parancsnok bocsánatkérését. „Éreztem…Éreztem, hogy Blighterghast elmegy. A sárkány megszökött. Nem értem hogyan, de biztos vagyok benne."
Valerii értetlenül bámult rá. "Az mit jelent? Azt akarod mondani, hogy nyertünk?"
Calder körülnézett a parázsló csatamezőn. Megszámlálhatatlan holtak hevertek a sárkány hegynyi holtteste körül, sivár és rettenetes látvány, amit senki sem tudott józan ésszel győzelemnek nevezni: „Megvalósítottuk a célunkat. Csupán ennyit tudok mondani."
"Érezted őt? Érezted Sabbreth-t az elmédben?"kérdezte az ioszi csatamágus. Érezhető volt a félelem és az undor a kiszáradt arcán.
Calder Sabbreth parancsára a saját kardját akarta átdöfni a szívén. Több volt ez mint puszta érzés. A gyomra görcsbe rándult, és egy szédülési hullám miatt kis híján összecsuklott a térde, de bólintott.
"Azt mondta... hogy fussak"mondta Savaryn. "Én még soha nem menekültem el csatából. Soha."
"Még mindig nem"mondta az ioszi hadvezér. "Az elméd nem a sajátod volt."
"Hányan voltak veled?" kérdezte Calder.
"Több százan"válaszolta Savaryn. "Százak elméjét rabolta el." A hangjában rejlő rettegéstől még fiatalabbnak tűnt, mint amilyennek kinézett.
A ioszi csatamágus arca iszonyatos grimaszba ereszkedett. "Nem ez aggaszt engem." Blighterghast óriási holttestére mutatott. "A sárkány elméjét is leuralta. Rákényszerítette, hogy önkezével végezzen magával. Nem hittem volna, hogy ilyesmi lehetséges. Ha ő és ez az eszköz parancsai irányíthatják a sárkányt..."
Calder követte az ioszi gondolatmenetét a szörnyű végkifejletig. "Akkor seregek és nemzetek esnek el a puszta gondolatától."
Savaryn remegve fújta ki a levegőt. "Még ennél is rosszabb. Még a sárkánynál is nagyobb célt forgat a fejében."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése