MK4 Háttér - 048 - Felébreszteni a holtakat, ötödik rész, Egy aprócska esély

 Nekane talált maguknak egy köves dombocskát ötven yardnyira az Orgoth tábortól ami jó fedezéket biztosított. Megvizsgálta a gépszolgáit és úgy látta, hogy amik megmaradtak, elég jó állapotban vannak. Egy nekrosebész nélkül nem tudta volna őket megjavítani, de szívós lények voltak, és ha el tudnak kerülni egy nagyobb csatát, akkor valószínűleg kibírják a küldetése végéig.

"Megsebesültél," mondta Chatterbane, egyik végtagjával, amin hosszú, görbe penge volt szerelve, Nekane felé mutatva. "A vállad."

Nekane lepillantott a jobb vállára. A vállpáncélja repedt volt és kormos. Eltalálta az egyik viharlégiós villáma a csatában a Kilenc Sziklánál, de az adrenalin és az összpontosítás miatt észre sem vette.

"Meg tudom javítani a páncélt," mondta Chatterbane. "De ami alatta van, nos, arra nem terjed ki a tudásom."

Nekane nyögött, levette a vállvértjét és átadta a nekroteknek. Alatta a aláöltözője elégett és a bőre fekete  és perzselt volt. Most belenyilallt a fájdalom, az pedig felidézte az emléket, egy olyat ami ugyanúgy bevésődött az elméjébe mint ahogy a cygnari villám megégette a bőrét.

***

Sepsira Fő Nekrosebész műhelye nem élőknek való hely volt. Nekane lidérckötő nagyon élesen érzékelte ezt a termet; ő volt ott az egyetlen lény amely lélegzett.

"Mi történt most meg?" kérdezte Sepsira. Nekane a páncéljából kivetkőzve állt a nekrosebész egyik asztala előtt, ami egy gránit lap volt, telepakolva bonyolult sebészi eszközökkel, csontfűrészekkel, és filéző késekkel. A fő nekrosebész pedig úgy nézett ki, mintha az egyik félelmetes kellékes asztala kelt volna életre. A hevedere négy csuklós végtagot tartott, kettőn körfűrész, egy másikon egy satuszerű fogó, a negyediken egy három ujjas mancsszerű készülék. Mindezt a hátára szerelt kazán mozgatta ami nekrotit füstöt eregetett a vérszagos levegőbe.

"Nem nyilvánvaló?" mondta Nekane ingerülten. "Megsérültem csatában."

"Micsoda hatalmas harcos," dörmögte Sepsira és közel lépett hozzá, a fémmel borított alakja úgy tornyosult Nekane fölé mint egy hatalmas acélpók. "Ám sajnos, oly törékeny."

Nekane egy parti fosztogatáson vett részt Cygnarban Új Larkholm közelében. Az volt a feladata, hogy felügyelje több falu megtámadását, hogy aztán elég rabot ejtsenek akik aztán értékes alapanyagai lesznek majd a nekrofaktórium számára. A falut elméletben nem védte semmi, de egy viharlégiós egység valószínűleg az Orgoth elleni harcok miatt ide vonult, itt töltötte az éjszakát, aztán a falu védelmére sietett. 

Nekane gyorsan legyűrte a légiósokat, de az egyiknek sikerült egy mázlis lövés puskagránátjával. A lövedék belecsapódott a védőmezőjébe, ám elég erő jutott át rajta, és a repeszek olvadt fémként tépték fel a páncélját és mélyedtek az izmaiba. Visszatértekor Deneghránál kellett jelentést tennie és jelentkeznie a következő küldetésére, de a dominarcha megparancsolta neki hogy jelentkezzen Sepsiránál, és kezeltesse a sérülését. A jelentéstételt aztán a fő nekrosebész műhelyében tartják majd meg. 

"Ne aggódj. Össze foglak fércelni." mondta Sepsira és elkezdte felmérni a károkat -- bökött sérülések, mély irdalások, és második kategóriás égések. "Szerencsés vagy, hogy a műhelyem rendelkezik felszereléssel az olyanoknak is mint te. Általában sosem szoktam élő porhüvelyeket javítani."

Nekane mozdulatlanul állt ahogy Sepsira dolgozni kezdett, öltött, kent, és tűzött olyan szerszámokkal amiket arra terveztek, hogy az élőket széttépje, és nem összerakja. Nekane szeme nem is rebbent és még a sóhajokat is leküzdötte, miközben a nekrosebész gyógyította bármilyen zsibbasztó szer vagy akár a legkisebb figyelmesség nélkül.

A folyosóról kövön csendülő fém hangja szűrődött be és az elátkozott lelkek kavargó sírása töltötte be a teret, előrejelezve Deneghra dominarcha érkezését.

Deneghra magas volt és karcsú, erőt és hatalmat sugárzott. Bár már sok éve élőholt létre váltott, mégis volt egy bizonyos élőszerűség a tartásában és kisugárzásában. Zöld fény ömlött a páncélján lévő erőpontokból, és mint Sepsiránál, neki is füst ömlött a hátán lévő nekrotit kazánjából.

"Deneghra úrnő," mondta Sepsira és meghajolt. Nekane is ugyanígy tett volna, de a nekrosebész éppen csak bevarrta a hasán lévő sebet, és így nem tudott előredőlni. Helyette a fejét hajtotta le.

"Megmarad?" kérdezte Deneghra bánatos mosollyal.

Sepsira kuncogott. "Sajnálatosan."

Nekane nem szólt. Tudta jól, hogy ő a nekrofaktórium egyetlen élő tagja. Amennyire tudta, a tény hogy még mindig lélegzik nem akadályozta meg abban, hogy a nekrofaktórium vezetőségébe emelkedjen, de folyton felemlegették, hogy valóban mégis, más.

"Magunkra hagyhat bennünket, Fő Nekrosebész," mondta Deneghra és rátámaszkodott az egyik alvadt vérrel borított munkaasztalra.

Sepsira távozott, magára hagyva Nekanet Deneghrával, a leghatalmasabb cryxivel a Sárkányatya után, egy őserejű mágussal, és furcsa módon, a ritka szövetségesek egyikével, mióta Goreshade elhagyta Skellt. 

"Nemsokára készen állsz majd, hogy a kontinensre utazz?" kérdezte Deneghra.

Nekane bólintott. "Ezek kisebb sebek, úrnőm. Nem fognak hátráltatni."

Deneghra Nekanet nézte, szemei mint két zöld savtócsa, kifürkészhetetlenek. "Sokan úgy vélik, hogy rossz választás vagy erre a küldetésre. Hogy túl sok múlik ezen, hogy egy ilyenre bízzuk."

"Egy magamfajtára?" kérdezte Nekane.

"Sokan úgy tartják, hogy a korábbi hűséget Goreshade felé problémás. Az ő útja sosem volt a Sárkányatya útja, és sokan felvetik : merre vezet Nekane útja?"

"Hűségesen szolgáltam Torukot, odaadóan. Elhagytam Goreshadet amikor a valós céljait felfedte előttem." Nekane felszisszent, amikor erőteljes szavai miatt a sebei sajogni kezdtek.

"Hiszek neked," mondta Deneghra és közelebb lépett, a lelkek nyögő kórusa most Nekane feje körül kavargott. A dominarcha hosszú ujjú kezébe vette Nekane állát, minden ujj végén a körme olyan volt mint egy ragadozómadár karma. "Magamra emlékeztetsz. Ugyanolyan akarattal, nagyravágyással, és szorgalommal, nyerned kell minden áron, és igen, ugyanazzal a hűséggel Toruk iránt."

"Kételkedsz benne, hogy sikerrel járok?" kérdezte Nekane. Be akarta bizonyítani közvetlen feletteseinek, Dekathus és Mortnebra lidércúrnak, hogy több felelősséget is elbír, és több beleszólás jár neki a nekrofaktórium kontinentális döntéseibe. Ennél is jobban be akarta bizonyítani Deneghrának, hogy méltó a patronálására és támogatására.

Deneghra odébb lépett és röviden sóhajtott -- furcsa mozzanat egy olyantól aki már nem lélegzett. Így szólt, "Az Orgoth primitív és egyszerű, és az infernáloknak való szolgálatuk kétségbeesetté és kiszámíthatatlanná teszi őket. Sabbrethre mindez jellemző, de még sokkal rosszabb. Az elméjét megfertőzte egy varázstárgy amit Horva Korbácsának hívnak, és, mint a régi mesteredet, őt is felemészti egy isten megölésének a terve."

"Goreshade nem térített át engem az ügyéhez," mondta Nekane. "Ennek a Sabbrethnek az ambíciói nem érintenek."

"Pedig kellene," mondta Deneghra. "Meg fogja próbálni átvenni tőleg a küldetést, és a saját céljai szerint alakítani. Az Orgoth jelenleg hasznos nekünk, de a feladatod, a küldetésed az hogy találj egy helyszínt a nekrofaktórium számára, egy olyan helyszínt ahol megvethetjük lábunkat a kontinensen. Ez mindennél előbbre való, és nem kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol Sabbrethnek bármennyi beleszólása van olyan döntésekbe, ami kihatással lesz Cryxre a következő évszázadokban."

Nekane bólintott. "Értem."

"Kilenc Szikla, Tőrmélye, Roth Menedéke és a Vicarate Mészárlás," mondta Deneghra. "Ezek a legvalószínűbb megfelelő helyszínek számunkra. Lehet vannak mások is, de összpontosítsd figyelmed erre a négyre."

"Nem hagylak cserben," mondta Nekane. "Esküszöm."

Deneghra mosolygott, kivillantva fogsorát mely olyan fehér volt, mint a frissen tört csont. "Rendben. Ne bukj el, mert a halál sem ment meg a következményektől."

***

Nekane a Banwick partjain töltötte a napot, várva az indulásra, tudva, hogy napközben utazni túl veszélyes. Amikor már beért a Sárkánygyíkfal védelmező kiterjedtségébe, akkor talán majd tesz vele egy próbát, de egyelőre várnia kellett. 

Amikor leszállt az éj, Sabbreth előbukkant a nagy csatahajójából, kíséretében ötven Orgoth  harcossal és három szörnyszerű warjackkel. Az Orgoth hadúr Nekanehez sétált, páncélja a lemenő nap fényével világított,  miközben így szólt. "Itt vannak a katonák és a gólemek amiket megígértem. Biztosítani fogják majd, hogy a küldetésed sikerrel járjon."

Nekane elmosolyodott, felidézve Deneghra szavait és figyelmeztetését. "Megvan mindenem, amire szükségem van, Hadúr," mondta a nő. "Magamban folytatom." 

Sabbreth arca szörnyű dühös maszkká torzult, de gyorsan úrrá lett magán. "Fel fognak fedezni és meg fognak semmisíteni. Nem engedhetem." 

"Megkapod amit Deneghra dominarcha megígért neked, de vagy a mi feltételeinkkel kapod meg, vagy sehogy sem." mondta Nekane. "Most pedig, vagy vágj le és vívd ki magad ellen a Sárkányatya dühét, vagy engedj utamra, hogy mindketten megkapjuk amit szeretnénk."

Sabbreth arca rángott, a kezei pedig az övére kötött pengék fölött lebegtek, de aztán leengedte őket az oldalára. Kierőltetett egy kacajt. "Levágjalak? Micsoda szegényes jutalom lenne az. Tégy ahogy akarod."

"Chemosh, Chatterbane, útnak indulunk," monda Nekane és a folyó felé vette az irányt. Partja mentén eljut majd a Sárkánygyíkfal hegységbe, ahol vagy a sorsa, vagy halála várta. 

 

MK4 Háttér - 041 - Sárkányvész, tizenhatodik rész

Drer Drakkerung romjai a halottak hangjával énekeltek. Csatlakoztak a lelkek szentségtelen kórusához  Sabbreth elméjében, a csata és a halál pszichikai maradványaként, amely megragadta figyelmének és józan eszének szétfeslő szálait. Nem aludt a Blighterghastal vívott csata óta . Az elméje furcsa képek, emlékek káosza volt, nem a sajátjaié. Arra vágyott, hogy a Korbács elcsendesítse az egészet, de még sok tennivaló várt rá, mielőtt újra forgathatta volna az erejét.

– Úgy tűnik, elfoglalt vagy – mondta Horruskh, miközben sétált Sabbreth mellett a halott város főútja mentén.A Drak Orgorothból útra kelt erőnek körülbelül a fele haladt mögötte, vagy szétterült, túl a romváros falain. Sabbreth nem számított rá, hogy akivel találkozik rátámad, de a Cryx tisztelte az erőt, és Sabbreth be akarta mutatni a sajátját.

– Nem, összpontosítok – mondta Sabbreth. „Nem veszek részt üres fecsegésben a fecsegés kedvéért, mint egyesek."

Horruskh nevetett. „Igen, alig ünnepelted a győzelmedet. Megölni egy olyan hatalmas sárkányt, mint Blighterghast, legendához méltó. Ha én lettem volna, a diadalom híre mostanra még a Fellgoethekig is eljutott volna."

– Nem vagyok te – mondta Sabbreth. Gyakran beszámította Horruskhot, mint egy figyelmetlen bolondot, de az mégis észrevette a csapongó figyelmét. Az emlékek töredékei ezer különböző elméből jéghegyként bukkantak elő a befagyott tengeren. Úgy érezte, hogy ha egy warjackhez kapcsolódik, kissé könnyebbé tette a koncentrálást; valahogy a kapcsolat egy másik elmével, még akkor is, ha olyan primitív, mint egy Sakál vagy egy Tyrant önmagában is csökkentette a terhet.

Horruskh nevetett. "Nem, nem vagy az. Nincs annyi dicsőség az egész világon. ami meggyőzne, hogy odaláncoljam magam ehhez a dologhoz." 

"És ezért választottak ki engem ennek az expedíciónak a vezetésére. Megteszem, ami szükséges a győzelem eléréséhez." 

– És győzelmet arattál? – mondta Horruskh, éles vigyorral az arcán. "Biztos vagy benne?" 

Sabbreth válaszra nyitotta a száját, de egy sikoltozó kiáltás fentről az égre irányította a figyelmét. Egy szárnyas alak tűnt fel – Sabbreth először azt hitte, maga Toruk, hogy átvegye a díjat, amit hozott. De ahogy közelebb ért, látta, hogy a lény túl kicsi, és nem teljesen húsból készült. A nekromechanikus vadállat zöld tűzbe borult szárnyas kígyóra hasonlított, a hátán lévő csavart csövekből fekete füst ömlött. Egy lovas volt rajta, és ahogy körözött, Sabbreth látta, hogy Toruk küldötte éppolyan torz, mint a hátasa. A cryxiek kifosztották Orgoth titkait Drer Drakkerungból, miután meghódították, de elferdítették, megrontották őket. Itt volt a bizonyíték a romlásra. A kígyó a közelben landolt egy Fellgoeth-i templom romjai között, a kupolaszerű tetőt varázslattal vagy sárkánytűzzel tépték fel évszázadokkal korábban. Megfelelő találkozóhely.

– Várj itt – mondta Sabbreth Horruskhnak.

 – Bolond vagy, hogy egyedül találkozol vele – mondta Horruskh, majd ismét elmosolyodott. – De ki vagyok én, hogy Sabbreth, a Sárkányölő útjába álljak?

Figyelmen kívül hagyta a piszkálódást, és a törmeléken át a templom bejáratáig jutott. Bent bűzlött a rothadástól és a necromechanika fanyar füstjétől.

Toruk küldötte egy rég meghalt Orgoth harci boszorkány csontváz holtteste fölött kuporgott.

– Kár, hogy a Sárkányatyával való első találkozásotok így végződött. Sokat tanultunk az embereitektől – mondta, nyájas hangja közvetlen ellentétben állt sápadt, halott testével és a viselt fekete vas harci páncéljával. Deneghra lidércúr állt előtte, szeme zöld Cryx tűztől izzott, és hűvös tekintettel nézett Sabbrethre. – És sokkal többet tanulhattunk volna.

"Tanulni?" – mondta Sabbreth. – Ti loptatok tőlünk, és megrontottátok, amit elvettetek.

Deneghra sápadt ajkai mosolyra húzódtak. "Ugyan már. Loptunk? Rontottunk? Hódítottuk és alkalmazkodtunk, ahogyan ti is több ezer éve. Például a warjackeid. Lenyűgöző technológia, de teljesen a sajátotok? Szerintem nem."

– Ahogy mondod – mondta Sabbreth összeszorított fogakkal. Bosszantotta, hogy igazat adjon, ezért sürgetőbb dolgok felé fordult. – Meglep, hogy egyedül jöttél.

"Egyedül?" – mondta Deneghra. "Garlghast-szigeten vagy,a Sárkányatya birodalmának szívében. Ezer

 hajó érkezhet perceken belül erre a szigetre."

"Fenyegetés?"

Deneghra megrázta a fejét. "Egyáltalán nem. Egyedül jöttem, a bizalom jeléül."

– Akkor legyünk szövetségesek? – mondta Sabbreth. A hangok és a képek a fejében elcsendesedtek. Úgy tűnt, még a Korbács ereje is csökkent ezen a szent helyen.

– Elhoztad a szívkövet? -- Kérdezte Deneghra, mohóság legcsekélyebb nyomával a hangjában.

– El – válaszolta Sabbreth. „A raktárunkban van a legnagyobb hajón. Közvetlenül a sziget partjainál."

"És mit kínálhat neked a Sárkányatya ezért a nagyszerű ajándékért?"

– Egyrészt a harcosait – mondta Sabbreth. "Együtt képesek vagyunk elvenni el a szárazföldről, amit akarunk. Van elég mindenkinek."

– Ez elég könnyű – mondta Deneghra – de azt hiszem,  nem ez a valódi célod. Mit kérsz, Sabbreth, az

Örök Megsemmisülés, Blighterghast athancjáért cserébe?

– Tudást – mondta Sabbreth.

"A Sárkányatya sok mindent tud. Miféle tudást keresel?"

Sabbreth mély levegőt vett, és most először amióta a Horva Korbácsához láncolta magát, az elméje teljesen csendes volt. "Mondd el, hogyan kell megölni egy istent.

HengeHold2 : 005 - Deneghra

"Óvatosnak kell lennünk, mert ez a szörny elég erős lehet hogy lesöpörje egész Immorent." mondta Asphyxious.

"Még jobban mint mi? Már számtalan hasonló lényt győztünk le. Ez csak csupán egy újabb." válaszolt Deneghra.

"Nem lesz ez más, mint azon a csodás gépek amiket eddig küldtek ellenünk a Vas Királyságok. El fognak egyszer fogyni - tudjuk hogy véreznek. Kivéreztettük őket. Csak egy újabb erőfeszítés a nap végén, és utána már istenként fogsz uralkodni a világodban." tette hozzá Deneghra.

"Szeretnél megnyugtatni", mondta Asphyxious, "mintha úgy ismernéd a gondolataimat mint én magam."

Deneghra lesütötte a szemét.

"Nem állítok ilyesmit, csak eme világgal kapcsolatos akaratodat és terveidet ismerem."

"És te osztozol velem ebben az akaratban, nem?"

***

A Koponyák élvezettel engedték el az irányítást. Ilyen sok lélek - miért megállni, miért mértékesnek lenni? A legfőbb jutalom karnyújtásnyira volt. Deathjack vázából őrült, fémes, kacagás hallatszott.

Hogy a váz végül megmarad vagy megsemmisül lényegtelen, a Koponyák fel fognak élvezettel emészteni mindent, következmények nélkül. Ha szükséges, majd gyorsan találnak maguknak egy új vázat, úgy ahogy már számtalanszor megtették. Így, nem számított.

***

Az Őrző áttaposott a gépek és élők maradványain. A feléje tartó kolosszus és a kisebb másai nyomása miatt, Deneghra visszavonult a Slayereivel együtt. Az Őrző előrevetődött, gyorsabban mint Deneghra várta.

Az ollójával lecsapott, kibelezve az egyik pokoljackjét. Deneghra nem tudott elég gyorsan félrevetődni, és az hozzácsapódott, majd maga alá szorította. Mielőtt rávehette volna a pokoljackjét hogy álljon újra talpra, érezte amint az Őrző lesújt rá ollójával.

Nem tudott megmozdulni, a váz a földhöz szegezte. A lábai használhatatlanok voltak. Ahogy az Őrző felágaskodott hogy széttépje a legutolsó áldozatát, Deneghra összpontosított és elbújt a megidézett árnyékokba. Mégis, az eltűnése nem maradt észrevétlen.

A kolosszus megfordulván újra a hirtelen előbukkanó Lélekszövőre fordította a haragját, egyedül rá összpontosítva. Deneghra elmenekült - de nem jutott elég messzire. Látván a lányt végveszélyben, Asphyxious lecsapott és megpróbálta elragadni.

Ahogy közelített, az egyik olló előtte csapódott bele a földbe. Oldalra kipördülve visszavonult, miközben az Őrző felemelte pofáját, majd egy vérfagyasztó üvöltést intézett irányába. Asphyxious alig tudott megmaradni a levegőben miután a légrobbanás elsodorta, átmenetileg megfosztva őt a varázserejétől.

Szárnyai teljes kihasználásával sikerült neki elkerülnie a következő támadást, de közben az Őrző újra Deneghra felé fordult. Asphyxious tehetetlen volt, miközben a lány próbálta magát odébb vonszolni, majd egy csapás a földbe döngölte. Az utolsó Slayere elgörbült lemezei szanaszét röpültek ahogy az ollók újra lecsaptak.

***

"Te lettél volna az örökösöm, Deneghra!" kiáltotta menekülés közben Asphyxious. "De mi lett belőled, nem ilyen alávaló véget szántam neked ... drága gyermek."

Lent a csatatéren mást sem látott, csak hullákat.

Azok, akiken uralkodott volna, akik hozzá fohászkodtak volna, már nem léteztek. A volt szellemherceg nem látott egyebet, csak az Infernálok elsöprő térnyerését, az Őrzővel az élükön.

Az a lény mindent elsöpört maga elől. Először Khador félig ember, félig gép harcosát.

Majd Deathjacket is, ki eddig Délnyugat-Immoren réme volt, kit még ő maga sem szívesen vont az irányítása alá. Majd most Deneghra pokoljackjeit is. És végül, Deneghrát magát.

Nem maradt itt már más számomra mint vér és hamu, tudatta magával.

Egymaga nem győzhette le a szörny-kolosszust, így a lélekszelencéjét magához szorítva, a kapu felé vonult vissza. Még egyszer utoljára visszatekintett Deneghra összetört testére.

Malefactor, Deneghra dárdája, összetörve hevert a páncéljáról leszakadt tüskék mellett. Az emberiségnek már nem volt jövője Immorenen, de újrakezdhetik egy másik világban. Ott, Asphyxious lesz majd a törvényes istenük, ott ahol Caen istenei már nincsenek jelen és befolyásuk sincs.

Elhatározván magát, följebb repült, majd gyorsulva a kapu felé suhant, a sorsa felé.

***

Az élettelen kar megmozdult. A tudat ami irányította még mindig éber volt. Nem fogja feladni. Az újak behajlottak, lassan vonszolva a maradványokat a véres sárban, húscafatokon és égett fémlemezeken át.

***

Már nem volt itt. Deneghra türelmetlenül várta hogy a motyogó nekrosebész végezzen a munkájával. Csupán várakozni tudott és utasította az utolsó megmaradt csontjackjét hogy vonuljon ki az irányítása legszélére. A kapu, gondolta hirtelen, és arra irányította a Stalkert.

A lány a stalker szemein keresztül kémlelt, miközben az futott a kapu felé, de már túl késő volt, látta ahogy egy hajó villogva megkezdi az átkelést. A stalker érzékelőin keresztül alig láthatóan, de mégis úgy mintha itt állna előtte, megpillantotta őt.

Nézte, ahogy a szárnyas géptest pár pillanat késéssel követi a hajót. Deneghra lehajtotta a fejét ültében, a nekrosebész szavait kizárva a tudatából, és figyelte ahogy eltűnik a kapun túlra.

"Menj. Légy isten egy ismeretlen világban. Ez a hely szenvedni fog a hiányodtól."

Megrázta a fejét és elkezdett más, lényegtelenebb dolgokon gondolkodni. Mi lett Caine és leánya sorsa? A lányból jó csataboszorkányt fog faragni miután visszatér. Ez egy kicsit vigasztalta.