Hengehold1 - A gyűjtemény

 Ez a google drive linkje az első HengeHold fordításoknak :

https://drive.google.com/drive/folders/1r-xTaAw9rAcxET9pfHiuhyAIYR8dLfsE?usp=sharing

HengeHold2 : 001 - Deathjack

 Tiszta rosszindulat. Éhezett. Őrjöngött. Epekedett a mészárlás után. Az élőkkel táplálkozás egy dolog, de ez új fajta zsákmány volt. Az igazi zsákmány. A Nagy Ellenség itt volt, és megérett a pusztulásra.

Minden halandó szem felé fordult, amint észrevették a jelenlétét. Érezte a félelmet a tekintetekben. Lubickolnia kellett volna a reszketésben, a menekülésben, éltetnie kellett volna. Mégis figyelmen kívül hagyta őket, és a legtisztább nekrotit fojtogató füstjét is, amint sikoltó léleknyomot húzott maga mögött.

Semmivel sem törődött, csak az Infernál szörnyekkel maga előtt. Fém üvöltéssel megrohamozta a legközelebbit. Karmaival széttépte a démoni lény mellkasát, majd belsőségek fekete ködének közepette vetette oldalra. De nem ezek a lények voltak azok, amik táplálni fogják őt.

Amit elragadott a lélekgyűjtőktől, az nem volt elég, csupán előétel. Deathjack újra felüvöltött és új áldozatokat talált, egy csoport kultistát a közelben. Lám, a Gyűlölet Koponyái most jól fognak lakni, itt valóban volt még nagyobb kútja a felzabálható lelkeknek. Egy olyan, ami a közelben volt.

Deathjack lakomázott, de nem ez volt az igazi nyeremény.

Volt valami más a közelben, valami sokkal jobb. Szétnézett, végre megpillantva azt, amit eddig csak érzékelt. A titáni méretű Őrző, telis-tele lelkekkel, amiket a Nagy Ellenség ejtett rabul.

Ezek a lelkek Deathjacké lesznek, és mivel ennyire közel volt, az éhsége elképesztő méreteket öltött. Alávaló lények álltak az útjában, de semmi sem fogja megakadályozni, hogy odaérjen a céljához. Deathjack tovább haladt, a Gyűlölet Koponyáiból kiömlő harag hajtotta.

Mert itt és most, véget fog vetni a Nagy Ellenség eme szolgájának, és megszabadítja a terhétől. Kinevette az apró emberek és a tökéletlen gépeik erőlködését, és kinevette a félelemérzetet is, ami a Lelkek Őrzőjét övezte.

HengeHold2 : 002 - Omodamos

Bosszantó késlekedés, gondolta Omodamos. A gépben lévő ember nagyon szívósnak bizonyult, és a Fekete Kapu érezte, hogy valami más is közelít.

A tanácstalanság, bár gyorsan elhessegette, bosszantotta az Infernál mestert, miközben a buzogányai gazdagon arattak a lelkek közt.

Az erősítés amit ezek az emberek idehoztak, nem sokat ért. Milyen nyereséget vagy élvezetet nyújthat ezeknek az élőholt szolgáknak a megsemmisítése?

“A gépben lévő arkanista nem várt gondokat okoz neked” osztotta meg társával a meglátását Zaateroth. “Nyiss utat. Az Őrző ide tart hogy elintézze.”

“Kézben tartom a dolgot”, válaszolt.

“Kézben vagy sem, nem sokat számít. A kapu felé tart, és mindent megsemmisít az útjában.”

Kedvtelenül, Omodamos visszavonult ettől a harctól, és leölhető, friss lelkek után nézett.

HengeHold2 : 003 - Karchev

 “Hát sosem fogynak el?” morgott Karchev, miközben az Infernál mester visszavonult és a helyét átvette két olyan szörny amit már biztosan széthasított pár másodperce.

Már nem követte hanyadik Infernálját mészárolja le, amikor megpillantott egy új ellenséget amit nem hagyhatott figyelmen kívül.

A Téli Őrség tömeges sortüzekkel és néha rakétavetőkkel támogatta a harcát. Ám a szövetségesek visszavonulóban voltak az erőd teljes környékén. Ez nem volt meglepő, mivel a legutóbbi fenyegetés már messze túlszárnyalta bármely csatamágus és warjackjeik erejét.

“Legyetek erősek, Khador gyermekei!” kiáltotta Karchev, majd felkészült.

“Mától, a halhatatlanság vár!”

A hatalmas Őrző közelített, és közben támadásra emelte az egyik masszív ollóját. Karchev ütésre vonta vissza Hasítót, hogy megfelelően üdvözölhesse.

HengeHold2 : 004 - Zaateroth

A hegynyi Őrző ollója elemelkedett a földről, felfedve annak a khadori warjack-csatamágusnak a maradványait, ki eddig ennyi gondot okozott az Infernáloknak. Zaateroth elismerően bólintott és hangtalanul utasította Omodamost, hogy húzódjon ki a szárnyra.

"Én legyőzöm ezeket a resztliket. A gyengéik közül egyre többen menekülni készülnek. Meg kell őket állítanod." parancsolta az Árnyékszövő.

Omodamos örömmel engedelmeskedett. Zaateroth elégedetten irányította tovább az Őrzőt a védők vonalai felé, élők és gépek vegyesen, és a mögöttük lévő kapu irányába.

Ám pont most, hogy az egyik düh-hajtotta gépet sikerült földbe döngölni, megjelent egy másik. Ez az új, áramvonalas, fekete, és démoni, régről ismerősnek tűnt. Zaateroth figyelte, látta hogy a lélekorzókat támadta sorban. Érzett benne egy jelenlétet, és az lubickolt a lelkekben, amiket ő nem kaphatott meg.

Ekkor a hirtelen rájött mi ez.

"Megsemmisíteni ezt a szörnyszülöttet!" sikoltotta.

Az Őrző egy pillanatra megállt, majd felágaskodott, hogy szörnyű üvöltését a visszavonuló emberek felé irányítsa. Zaateroth haragos parancsát követve, elkezdte kanyarítani a testét az egyik oldalára és nézte ahogy Deathjack rohamra indult.

HengeHold2 : 005 - Deneghra

"Óvatosnak kell lennünk, mert ez a szörny elég erős lehet hogy lesöpörje egész Immorent." mondta Asphyxious.

"Még jobban mint mi? Már számtalan hasonló lényt győztünk le. Ez csak csupán egy újabb." válaszolt Deneghra.

"Nem lesz ez más, mint azon a csodás gépek amiket eddig küldtek ellenünk a Vas Királyságok. El fognak egyszer fogyni - tudjuk hogy véreznek. Kivéreztettük őket. Csak egy újabb erőfeszítés a nap végén, és utána már istenként fogsz uralkodni a világodban." tette hozzá Deneghra.

"Szeretnél megnyugtatni", mondta Asphyxious, "mintha úgy ismernéd a gondolataimat mint én magam."

Deneghra lesütötte a szemét.

"Nem állítok ilyesmit, csak eme világgal kapcsolatos akaratodat és terveidet ismerem."

"És te osztozol velem ebben az akaratban, nem?"

***

A Koponyák élvezettel engedték el az irányítást. Ilyen sok lélek - miért megállni, miért mértékesnek lenni? A legfőbb jutalom karnyújtásnyira volt. Deathjack vázából őrült, fémes, kacagás hallatszott.

Hogy a váz végül megmarad vagy megsemmisül lényegtelen, a Koponyák fel fognak élvezettel emészteni mindent, következmények nélkül. Ha szükséges, majd gyorsan találnak maguknak egy új vázat, úgy ahogy már számtalanszor megtették. Így, nem számított.

***

Az Őrző áttaposott a gépek és élők maradványain. A feléje tartó kolosszus és a kisebb másai nyomása miatt, Deneghra visszavonult a Slayereivel együtt. Az Őrző előrevetődött, gyorsabban mint Deneghra várta.

Az ollójával lecsapott, kibelezve az egyik pokoljackjét. Deneghra nem tudott elég gyorsan félrevetődni, és az hozzácsapódott, majd maga alá szorította. Mielőtt rávehette volna a pokoljackjét hogy álljon újra talpra, érezte amint az Őrző lesújt rá ollójával.

Nem tudott megmozdulni, a váz a földhöz szegezte. A lábai használhatatlanok voltak. Ahogy az Őrző felágaskodott hogy széttépje a legutolsó áldozatát, Deneghra összpontosított és elbújt a megidézett árnyékokba. Mégis, az eltűnése nem maradt észrevétlen.

A kolosszus megfordulván újra a hirtelen előbukkanó Lélekszövőre fordította a haragját, egyedül rá összpontosítva. Deneghra elmenekült - de nem jutott elég messzire. Látván a lányt végveszélyben, Asphyxious lecsapott és megpróbálta elragadni.

Ahogy közelített, az egyik olló előtte csapódott bele a földbe. Oldalra kipördülve visszavonult, miközben az Őrző felemelte pofáját, majd egy vérfagyasztó üvöltést intézett irányába. Asphyxious alig tudott megmaradni a levegőben miután a légrobbanás elsodorta, átmenetileg megfosztva őt a varázserejétől.

Szárnyai teljes kihasználásával sikerült neki elkerülnie a következő támadást, de közben az Őrző újra Deneghra felé fordult. Asphyxious tehetetlen volt, miközben a lány próbálta magát odébb vonszolni, majd egy csapás a földbe döngölte. Az utolsó Slayere elgörbült lemezei szanaszét röpültek ahogy az ollók újra lecsaptak.

***

"Te lettél volna az örökösöm, Deneghra!" kiáltotta menekülés közben Asphyxious. "De mi lett belőled, nem ilyen alávaló véget szántam neked ... drága gyermek."

Lent a csatatéren mást sem látott, csak hullákat.

Azok, akiken uralkodott volna, akik hozzá fohászkodtak volna, már nem léteztek. A volt szellemherceg nem látott egyebet, csak az Infernálok elsöprő térnyerését, az Őrzővel az élükön.

Az a lény mindent elsöpört maga elől. Először Khador félig ember, félig gép harcosát.

Majd Deathjacket is, ki eddig Délnyugat-Immoren réme volt, kit még ő maga sem szívesen vont az irányítása alá. Majd most Deneghra pokoljackjeit is. És végül, Deneghrát magát.

Nem maradt itt már más számomra mint vér és hamu, tudatta magával.

Egymaga nem győzhette le a szörny-kolosszust, így a lélekszelencéjét magához szorítva, a kapu felé vonult vissza. Még egyszer utoljára visszatekintett Deneghra összetört testére.

Malefactor, Deneghra dárdája, összetörve hevert a páncéljáról leszakadt tüskék mellett. Az emberiségnek már nem volt jövője Immorenen, de újrakezdhetik egy másik világban. Ott, Asphyxious lesz majd a törvényes istenük, ott ahol Caen istenei már nincsenek jelen és befolyásuk sincs.

Elhatározván magát, följebb repült, majd gyorsulva a kapu felé suhant, a sorsa felé.

***

Az élettelen kar megmozdult. A tudat ami irányította még mindig éber volt. Nem fogja feladni. Az újak behajlottak, lassan vonszolva a maradványokat a véres sárban, húscafatokon és égett fémlemezeken át.

***

Már nem volt itt. Deneghra türelmetlenül várta hogy a motyogó nekrosebész végezzen a munkájával. Csupán várakozni tudott és utasította az utolsó megmaradt csontjackjét hogy vonuljon ki az irányítása legszélére. A kapu, gondolta hirtelen, és arra irányította a Stalkert.

A lány a stalker szemein keresztül kémlelt, miközben az futott a kapu felé, de már túl késő volt, látta ahogy egy hajó villogva megkezdi az átkelést. A stalker érzékelőin keresztül alig láthatóan, de mégis úgy mintha itt állna előtte, megpillantotta őt.

Nézte, ahogy a szárnyas géptest pár pillanat késéssel követi a hajót. Deneghra lehajtotta a fejét ültében, a nekrosebész szavait kizárva a tudatából, és figyelte ahogy eltűnik a kapun túlra.

"Menj. Légy isten egy ismeretlen világban. Ez a hely szenvedni fog a hiányodtól."

Megrázta a fejét és elkezdett más, lényegtelenebb dolgokon gondolkodni. Mi lett Caine és leánya sorsa? A lányból jó csataboszorkányt fog faragni miután visszatér. Ez egy kicsit vigasztalta.

HengeHold2 : 006 - Ravyn, Kaelyssa

 

"Ravyn, nem gondolhatod ezt komolyan," érintette meg Kaelyssa az Éjszaka Suttogása, parancsnoka vállát, miközben elhagyták a tanácskozótermet.

"A rendkívüli idők rendkívüli tetteket követelnek," válaszolt a Végtelen Fény.

"Mi ilyen rendkívüli abban, hogy újra felöltöd a Szentélylovagok mentéjét?"

"A Kilenc Hang egyetért abban, hogy most egységet kell mutatni a nép előtt. Még mindig sokan vannak akik rosszallják a tevékenységünket , és a fő célunk ugyanaz maradt : Scyrah és Nyssor visszaállítása. Szükségünk van a Házakra - mindegyikükre - hogy egyként cselekedhessünk. Ha visszatérek a Szentélybe, az segít nekünk."

Az ifjabb mágusvadász egy pár pillanatra szótlan maradt, így Ravyn megtöltötte a csendet.

"Ne aggódj. Kövesd Garryth és Narn útmutatását, ahogy ezelőtt tetted, valamint gondoskodj róla hogy Elara nem sodródjon túl messzire, és ki fogunk tartani. És ha kitartunk, a dolgok idővel újra változni fognak."

***

"Úgy gondolod hogy igaza volt?" Kérdezte Elara a Halál Árnyéka.

Előttük, egy csapat mágusvadász előrehaladt, hogy találkozzanak Ghyrrshyld nagyúr és Hexeris főbíró visszatérő csapataival. Oldalt egy másik csapat őrzött egy kis kődobozt.

"Miben volt igaza?" kérdezte Kaelyssa, tartva attól hogy hova fog a beszélgetés kifutni.

"Az isteneink..." folytatta a fiatalabb parancsnok. "Hogy a haláluk..."

Elakadt a szava mikor észrevette Kaelyssa szigorú tekintetét.

"Jobb nem belegondolni ebbe a hiedelembe - ez csak eretnekséget szül. Különösen most, mikor karnyújtásnyira van egy lehetséges megoldás."

Elara csak morrant egyet válaszul, a többi gondolatát egyelőre csendbe burkolta.

HengeHold2 : 007 - Ghyrrshyld, Hexeris

 

"Hexeris főbíró". Hexeris fölpillantott az előtte álló vazallusára, Timaar parancsnokra.

"Igen?"

"Hogyan alakul a munkája Ghyrrshyld-vel?"

"Pocsékul. A morthiteurgia és az arcanika keverése nehezen megy."

"Úgy tűnik, nem ez a dolog aggasztja önt."

"Ghyrrshyld nagyúr zavartnak tűnik, mintha a kételyek emésztenék, és meg lenne győződve a kudarcáról. Újra "átkozottnak" hiszi magát, de hogy pontosan miért, nem tudom." Hexeris elmosolyodott. "Lehet ez volt egy régi megszólítása."

"Tudja, hogy mi okozhatta ezt?"

"Nem, de van pár tippem."

Ezek egy Infernál mesterre vonatkoztak. Csináltak valamit, és ő nem tudta hogy mit. Hexeris ezt nem osztotta meg beosztottjával.

***

"Kerüljön feljegyzésre, hogy én nem támogattam ezt." Hexeris a fejét csóválta, miközben ő és Ghyrrshyld nézték ahogy a csapataik harcba indulnak az előttük álló Infernálokkal.

"Ezt már sokszor elmondtad," morgott vissza az elf, miközben a tekintete vadul pásztázta a környéket.

Összpontosított, és leste, kereste egy arkhón manifesztálódásának jeleit.

"Az előző próbálkozásaink nem kevés halállal végződtek, és csak kárt tettünk önmagunkban, Ghyrrshyld" jegyezte meg a Főbíró. "Nagyot kockáztatunk ezzel."

"Ismerem a kockázatot. Csupán nem volt még eszközünk, hogy rabul ejtsünk egy arkhónt, de most már van. Sikeres leszek."

"Vagy meghalsz," vicsorgott a skorne.

"Akkor, szerinted mit tegyek?"

A skorne és az elf egymásra meredt, egyikük sem akart engedni.

"Ghyrrshyld nagyúr!" kiáltotta Elara, majd egy ragyogó helyre mutatott ami közel volt az Infernál szörnyek egy sűrű csoportjához.

"Látom már!" Ghyrrshyld vágtára ösztökélte a lovát, a szemét le nem véve a helyről amit a mágusvadász mutatott. Maga mögött hagyta a másik két társát.

Csak annyira maradtak közel, hogy láthassák ahogy Ghyrrshyld előkészítette a mortitheurgiával feljavított arkanika eszközt,majd azt a páncéljához erősíti.

A robbanás széttépte Ghyrrshyld lovát és Hexeris és Elara-t is lelökte a saját hátasukról, mindent ledöntve körülötte.

Egy pillanatba telt nekik, mire rájöttek hogy a földöntúli sikoly magától Ghyrrshyldtől ered, miközben a manifesztálódó Void arkhónt energiacsápok rángatták be a mellkasára erősített eszközbe. Hexeris és Elara nagy erőfeszítéssel újra talpra állt.

Egy feketeszárnyú angyalt láttak, gyönyörűt és félelmetest. Látható közömbösséggel, ez az elf arkhón, ha ennek lehetett nevezni, lecsapott az Infernálok sorai közé, levágva mindegyiket akiket elért Voasszal, Nyssor pengéjével, lefagyasztva és porrá zúzva őket.

HengeHold2 : 008 - Falcir, Kaelyssa

 

Falcir a Könyörtelen a távoli, rejtett leshelyéről figyelt, csöndben és mozdulatlanul. A lélektelenek kisebb csoportja szétspriccelt mint a víz, ahogy Ghyrrshyld feléjük suhant a most már kísértetiesen csendes harcmezőn.

Egyre sokasodnak minden győzelemmel, úgy tűnik, gondolta Falcir, miközben azok Ghyrrshyld nyomába eredtek. A nő összpontosította a látómezejét, majd az arkanikus erejének jó részét munkába állította. Csak számára láthatóan, rúnák villantak az elf arkhón formája fölött.

"Asszonyom." Az egyik segéd kivégző egy kehelyben vizet nyújtott neki át.

A megerőltetéstől fáradtan, Falcir elvette a kínált italt, lehunyta a szemét és belekortyolt. Viszont, most nem érzékelte hogy a kivégző ugyanúgy hátralépett volna, ahogy megszokott volt.

"Rossz hírek érkeztek Nyrrothyl-ból, ugye?" kérdezte.

"Ez attól függ kit kérdezünk, úgy érzem. Elkötelezték magukat a belépéshez, Elara a Halál Árnyéka is köztük van."

"Ó, mit meg nem tennék végre valami igazán jó hír érdekében."

***

"Egész idáig eljöttél, csak hogy ezt elmondd?" Ravyn hitetlenkedve nézett Kaelyssára.

A fiatalabb elf sérülései miatt lassabban sétáltak a Nagyszentély előtti téren.

"Nem tudom kivel mással megosztani aggályaimat."

"Legalább a körülmények jó okot adtak arra, hogy visszavonulj a frontvonalból." Az újból kinevezett Szentélylovag a másik kötszereire mutatott.

"Garryth, Narn és Eiryss is fel fogják találni magukat amíg távol vagyok."

"De Elara...aki a te gondjaidra van bízva."

"Talán erősebben kellett volna távol tartanunk attól, hogy Ghyrrshyld alatt vezessen csapatokat."

"Ez inkább az én hibám mint a tiéd. Ugyanakkor, nem ez az ami igazán aggaszt téged, ugye?

Kaelyssa egy pillanatig még rendbe szedte a gondolatait.

"Azt hittem, hogy csak egy véletlen nyelvbotlás, de úgy tűnik ő őszintén hisz benne, ha bármit is megtanultam eddig a lidérc gondolkodásmódról."

"Miben hisz?"

"Abban, hogy Ios népe érdekében, Scyrahnak meg kell halnia."

Ravyn szeme elkerekedett a döbbenettől.

"A csaták során Ghyrrshyld, bármi is lett mostanra belőle, több elesett harcost újraélesztett, és megmentette az elf lelkeket, de..."

Kaelyssa tisztelettudóan, ügyetlenül, a Szentély bejárata felé mutatott.

"Igen, a szóbeszéd igaz," mondta Ravyn. "Már Ghyrrshyld érkezése előtt is gyengék voltak. A papság nem tudja, hogyan mondják el a népnek. Sokunk odaveszett az Infernálok ellen. Sokkal többen, mint amit a Vyre ház arkhónja képes megmenteni."

"Már ez is nagyon rossz, de bárcsak ez lenne az egyetlen gondunk."

Ravyn bólintott. "Hallottam a lélektelenekről, annak köszönhetően ahogy megtagadja az Infernáloktól a lelkeket ami élteti őket. Szerintem ezért követik önként Ghyrrshyld-et, akár parancsok híján is."

Egy kis szünet után folytatta. "És a lidércek előbukkanása Eversael-ből. Fegyvert ragadtak és az oldalunkon harcolnak."

Kaelyssát láthatóan letaglózták a hallottak, és erejéből csak egy rosszalló fejcsóválásra futotta. ***

HengeHold2 : 009 - Ghyrrshyld

 

Ghyrrshyld hyperionja széttépte az Infernál kaput, amíg nem maradt belőle más csak elátkozott romok. A közelben gyülekező elfek és skornek ujjongásban törtek ki. Már csak az Infernálok, a szörnyeik, és halandó szövetségeseik maradtak meg a Vérkő sivatag ezen csataterén.

Az elf arkhón ennek ellenére visszavonta a kolosszált, oda ahol Elara hadcsoportja várakozott. Ghyrrshyld ránézett a lányra és bólintott. Az ő felerősített myrmidonjai Elaraiéval egyszerre fordultak a másik oldalra. A következő sortüzük után, skorne harcosok százai hullottak el, a szörnyeikkel együtt.

Miközben a következő tüzelésre készültek, Elara jelzett a parancsnoksága alatt álló lidérceknek. Együtt, berontottak az új ellenségeik sorai közé, lecsapva a skorne parancsnokokra.

***

"Az a senkiházi!" kiáltotta Vyros incissar, miközben a mantikórjait a tegnapi szövetségesei ellen küldte.

A csatatér túloldalán csak egy pillanatra tudta meglátni a skornek Legfőbb Úrnőjét. Látta a nőből kiáramló gyűlöletet, amit ő is érzett Ghyrrshyld iránt.

Odafordult a legközelebbi Hajnalgárdista tiszthez, egy issyrhez, aki sok már ioszihoz hasonlóan tanácstalanul állt, miközben sok saját myrmidonjuk tovább lőtte a skornekat és az Infernálokat egyaránt.

"Találd meg az Ellowuyr házbéli Falcirt. Végre akadt a számára olyan munka ahol kihasználhatja végre a tehetségét!" mordult a szerencsétlen katonára.

Hexeris tanácstalanul állt az ioszi támadás közben. Timaar parancsnok előresietett, hogy találkozzon a tisztjeivel. Kis idő múlva már parancsokat osztogatott a beosztott dakar-jainak és primuszainak. Hexeris nem tehetett sokat, miközben skorne harcosok hullámokban estek el körülötte.

Pretoriánusok, venátorok, még a katafrakták is - senki sem tudott ellenállni a mágiával erősített sortüzeknek. Extollerek ácsorogtak tehetetlenül, miközben Ghyrrshyld hatalma odáig terjedt, hogy még a skornek lelkeit is elzárta a felemelkedéstől. Lidérc harcosok özönlöttek a skorne parancsnoki pozíciók felé.

"Timaar! Vigyázz!" harsogta a Főbíró.

Elvetette nehéz alabárdját, Gulgatát, és átdöfött egy lidércet, mely pont lecsapni készült a parancsnokra. A lidérc vicsorgott, és derűs arckifejezéssel nézett le a melléből kiálló fegyverre.

Mielőtt Hexeris elővonhatta volna a félelmetes díszkardját, egy másik lidérc bukkant elő a közelben. Más élőholt harcosaival együtt Hexerisre rontottak, elvágva őt a többiektől. Miközben védte magát, a Főbíró látta ahogy Timaart és testőrségét legyűrik ellenségeik.

Remegve a dühtől, az áruló elfek ellen kényszerítette a titánjait, bár tudta hogy hasztalan. Tudta, hogy nem tud nyerni ezen lestámadás ellen, ennyire kevés haderővel biztosan nem.

Végül, Hexeris a sátra felé küzdötte át magát, parancsnoksága alá vonva a megmaradt katonáit. Fontosabb volt megmenteni a könyveket, írásokat és varázstárgyakat, mik többet értek mint a jelenlévő skornek életei összesen.

***

"Úgy hiszem, igazad volt," szólt Elara, felhozva végre a témát, "ami az isteneket illeti. Egyesíteni kell őket, függetlenül állapottól és helyszíntől a --"

"Ez most nem számít," szakította félbe Ghyrrshyld. "Most fontosabb gondjaink vannak épp."

"De amikor a skorneket legyőzzük--"

Az elf arkhón szoborként álldogált pár pillanatig. Az egyetlen hang ami hallatszott, a lélektelen szerelők szerszámainak csilingelése volt.

"Tégy ahogy gondolod," szólt ugyanolyan közömbösen mint előtte, majd továsuhant.

Elara a homlokát ráncolta, nem tudván hogy ez most elküldés, engedély, vagy egyetértés volt. Az arckifejezése még borúsabbra váltott amikor felbukkant mellette Nayl. Mögötte, sok lélektelen abbahagyta a munkáját, és a lányt nézték.

Ha még élő ioszi lett volna, talán zavarta volna ez a kifejezéstelen bámulás.

"És te Nayl?" kérdezte, felvonva a szemöldökét és az állával a többi lélektelen felé mutatva. "És ők?"

"Én - mi - téged követünk, úrnőm," válaszolt amaz lassan és kimérten.

A lányt meglepte ez a megszólítás.

***

"Nem számítottam rád most."

Falcirt bosszantotta, hogy Ghyrrshyld hangneme mennyit változott, mióta legutóbb beszéltek.

"Ez akkor legalább jót jelent," válaszolt a nő, levéve a sisakját, hogy szemtől szembe tudjanak értekezni.

"Mi változott?"

"Mi más, ha nem te?"

"Az isteneink elsorvadnak a Nagy Szentélyben és az ellenségeink a végső vereség küszöbén állnak. Mégis itt tartunk."

Falcirt ritkán zaklatták fel dolgok, de ez a teljes eltávolodás most sok kételyt ébresztett benne.

"Így módon, a kötelességeink megszabják létünket." A nő figyelte hogy bármi arckifejezést észrevegyen a másik arcán, de semmit sem talált.

"A tiéd, talán. Az én létezésem több mint csupán kötelesség."

"Az amit teszel, teljesen a tiéd, hogy teljesen magadénak vallhasd?"

Ghyrrshyld egy pillanatra meglepődött, és tudván hogy nem lesz jobb lehetősége ennél, Falcir bekapcsolta az első sor rúnajelölést amit előzőleg az elf arkhónra helyezett. Ez volt az első pillanat hónapok óta, hogy Ghyrrshyld arckifejezése fájdalomról árulkodott, talán még gyengeséget is.

"Ne hidd, hogy ez elég lesz." nézett szigorúan a férfi.

"Sosem hittem. Csupán reménykedtem, hogy nem lesz rá szükség."

Bekapcsolta a második sort, és Ghyrrshyld erős zihálással térdre rogyott. A harmadik sor mozgásképtelenné tette... A negyedik elnémította.

Falcir felemelte fejszéjét, Iconoclastot, miközben megidézte a maradék rúnákat. Lassan, odalépett a lebénított elf arkhón felé, miközben az próbált talpra állni.

"Túl sok volt neked az, hogy te legyél a minden reményünk," mondta a nő, miközben az álláról izzadság cseppent.

Csapásra emelte a fejszéjét.

HengeHold2 : 010 - Makeda

 

Miközben az elf katonák és myrmidonjaik árja rendületlenül a Szakadék Erőd felé tartott, Makeda Hexerishez fordult.

"Közös célunk van, Főbíró, és ez most már nem csupán politika."

"Már hetek óta megszűnt politikának lenni köztünk. Ők elárultak bennünket, bemocskolták hőseinket, és kifigurázták a törekvéseinket, hogy felemeljük az arra érdemeseket." Hexeris hangja szokatlanul nyugodt volt.

A Legfőbb Úrnő rosszallóan nézett rá, de aztán a kifejezése gúnyos mosolyba váltott.

"Egy nemzet ami olyan fegyverekkel rendelkezik, mint amiket most forgatnak ellenünk?" sóhajtott a nő. "Micsoda dicsőséges háborúnk lehetett volna ellenük, megüzenhettük és megnyerhettük volna."

"Legalább a világ elítéli majd őket az első vérontás miatt." mondta a Főbíró.

"Ennyire nem szaladjunk előre," figyelmeztette Makeda. "Ezen világ népei nem foglalkoznak a küzdelmünkkel, hacsak hozzájuk nem visszük a harcot. Hadd erősítse a népünket ezen árulás megvetése és fájdalma. Az iosziak elleni végső bosszú édesebb lesz mint egy egyszerű hódítás."

Azonban Makedának mégsem volt más választása, mint hogy elrendelje a Szakadékon át való visszavonulást. A két boszorkánymester bosszúfogadkozásokat hallott mindenhonnan, ahol csak jártak. Eközben Hexeris megállt egy pillanatra, belenyúlt a zsákjába és előhúzott egyet a módosított arkanika modulok közül.

A Főbíró cinkosan a vezetőjére mosolygott. "A kutatásunknak még nincs vége, Legfőbb Úrnőm."

***

HengeHold2 : 011 - Elara

 

Miközben a skornek visszavonultak a Szakadék legszűkebb részén át, Elara hátrapillantott a válla fölött. Gyanús volt neki Ghyrrshyld hiánya, valamint Falciré is. A hallytyr-ek ( tábornokok ) látható aggodalom nélkül vezették az ioszi és Nyss erőket.

A többi csatamágus máshol volt elfoglalva, így Elara visszatért a Retribution táborába és az elf arkhón szálláshelyére, közben maga köré gyűjtve sok lélektelen követőt.

"Merre tartasz?" kérdezte tőle Nayl.

"Eljött az idő hogy befejezzük a dolgokat. Vissza kell térnünk. Keress lovakat, míg én megszerzem Voass-t, az az érzésem hogy a hallytyrek végül ráuntak a jelenlétére. Valamint üzenj a felkelő lidérceknek. Tanácsold nekik, hogy húzzák meg magukat."

Nem várta meg a lélektelen válaszát. ***

Mindegyikük mozdulatlan és csendes maradt a Nagy Szetély bejáratánál. Nayl szemei nem árultak el semmit - lélektelen voltához hűen - miközben Ravyn nem vette le róla a tekintetét. Körülöttük, papok és szentélylovagok álltak rezdületlenül, szemtől-szembe Nayl lélektelen társaival.

"Ezek a parancsaim," ismételte meg újra a lény, ugyanolyan monoton hangon mint előtte.

"És ezek pedig az enyéim," válaszolt a volt mágusvadász.

Miközben újabb csendbe burkolóztak, Nayl meglepte a papokat és lovagokat, mikor félig kivonta kardját.

Ravyn sietősen Hellebore után nyúlt. Fel akarta venni a harci alapállását, mikor lenézett és látta hogy Voass jéggel borított pengéje bukkan elő a mellkasából. Ravyn nagy erőfeszítéssel megfordult, és szembenézett annak forgatójával.

"Elara? Miért...?" ránézett a Szentélyre. "Ne. Mindünket pokolra küldesz."

A lidérc közel hajolt hozzá és suttogott. "Bocsáss meg. Ne szólj többé. Utadra bocsájtalak."

Elara gyengéden a földre eresztette Ravynt, miközben körülötte pengék csattogtak. Az összecsapás rövid volt; mikor újra felállt, már vége volt.

Ránézett Naylra és véres pallosára. Mint mindig, a lélektelen továbbra is egykedvű volt és távolságtartó.

"Várj itt," parancsolta neki Elara. "Nem tudom meddig fog ez tartani."

Elara nem látta, ahogy Nayl végig rajta tartotta a szemét, miközben belépett a Nagy Szentélybe.

A kezében hordozta egy zsákban a leggondosabban megalkotott, morthithergiával átszőtt arkanika készüléket. Maga mögött hagyta a lovagokat, papokat és egy párat a lélektelenek közül, kik mind holtan hevertek Ravyn teste körül.

Elara tiszteletteljesen a halványuló Nyssor ölébe fektette Voass-t. Amikor kiengedte a kezéből, a kard milliónyi apró szilánkra szakadt, és a terem padlójára hullott. A fegyver megsemmisüléséből kiáramló energia elég erőt adott a Télatyának ahhoz, hogy kinyissa a szemét és ránézzen a nőre.

Elara hátralépett, szomorúan figyelve az istenét és istennőjét. Megacélozva az akaratát, Elara az isteni energia felé nyúlt, ahogy az kristályként lecsapódott a mortitheurgia-arkanika készülék körül, miután az kiáramlott Scyrah és Nyssor elmúló formájából.

Bár gyengék voltak, a hatalmuk még így is erős volt egy olyanhoz képest, mint a lidérc csatamágus. Mégis nem volt annyira erős, hogy túlterhelje őt, miközben magába szipolyozta. Eközben, érzékelte az utolsó képeket, miket az istenei láttak: az elf nép lelkeit Ios erdeiben.

Ezekbe a lelkekbe csatornázta most Elara ezt az erőt. És beléjük vetítette a kérdését is.

"Válasszatok," suttogta az üres, kihalt Szentélyben.

HengeHold2 : 012 - Ayn Vanar

 

"Biztos vagy benne?" követelte IX. Ayn Vanar császárnő.

"Nagyon biztos, Felség," válaszolta a császári orvos, lehajtott fővel.

Khador császárnője sóhajtott és kimért óvatossággal leült.

"Felkészültünk, hogy elinduljunk délre?" kérdezte, kezével eltakarva a szemét.

"Lehet bölcsebb lenne átgondolni az egészet," javasolta a beosztott Szürkemágus tisztje. "Egy örökös nem kockáztatható, még ha nem is biztos a jötte."

Ayn szúrós nézése ugyanolyan félelmetes volt, mint a Hentes veszett tekintete a trónja mögül.

"NAGYON is tudatában vagyok," mondta a nő. "Folytatjuk, ahogy elterveztük."

"Felség, ne legyen ennyire sietős," mondta az orvos. "Biztosítanunk kell, hogy a szülés rendben megtörténjen, és hogy a gyermek nem legyen veszélyeztetve, miközben a Henge erőd felé utazunk. Biztos vagyok benne, hogy más tanácsadók is elmondták, hogy milyen sok --"

Az orvos tovább beszélt, végig lesütve a szemét közben. Bár mindegyikük tudta, hogy igazat szólt, a feszültség a teremben mégis tapintható volt. Végül a császárnő újabb sóhajtása oldotta meg kissé. Pont szólni szeretett volna, mikor a trónterem ajtaja kicsapódott.

Egy csapzott tiszt rohant be.

"A palota támadás alatt áll, Felség," tudósított az ideges kovnik. "Regna Gravnoy, --megérkezett."

"Úgy tűnik, a nagyhercegnő kifutott az egyéb lehetőségekből," mennydörögte Ayn mögül a csatamágus.

"Szóval, az egyetlen dolgot csinálja, amit tehet," válaszolt a császárnő. "Parancsnok, biztosítani fogod, hogy ez a szánalmas próbálkozás teljesen sikertelen legyen."

Khardov Hentese hördült egyet, majd kirobogott a teremből.

***

Bármennyire is elkeseredett lehet, a nagyhercegnő erőforrásai bőségesek voltak, olyannyira, hogy a palotát is fenyegetni tudták. A város minden szegletéből jöttek, az őrület ott volt minden tekintetben. Khadorstreben minden ereje, legyen az ember vagy szörny, lecsapott a Stasikov palotára.