2023. május 2., kedd

Rheincon 2023 beszámoló

Péntek : Utazás és az első Steamroller

A pénteki nap elég kényelmes utazással telt, mindketten repültünk Düsseldorfba. Én Bécsből, míg Zaggar Budapestről. A helyszín 10-15 perc sétára van a reptértől, így az odajutás szuper kényelmes.
Dél körül értünk oda, kipakoltunk, és vártuk a többieket. Samir megnyitotta az első Longshanks eseményeket, és már fel is iratkoztunk a pénteki 100 pontos Steamrollerre.
Jugdementes kicsi és nagy playmat, rajta pedig a festett V1-es gyűjtemény egy része.

Infernál sereg tálcára kipakolva, szorosan, de fölfértek. Mellette a palack víz amit szorgalmasan újratöltöttük és fegyelmezetten fogyasztottuk minden nap. A túlélés zálog.

Első ellenfelem, Admiral Nelson Légióval. Szerencsére itt nem volt túl sok gond a játékkal, Zaateroth hozta a kötelezőt.

Nelson elleni akció fotók, itt már látszik, hogy hol húzódott a két sereg közti vonal, Zaateroth featjét nem tudta átütni.

Itt fotóztam az első Guard Tower terepet. Innen egy Ol' Grim lövöldözött Zaggar seregére, szerencsére végül elbukott és Zaggar is győzelemmel kezdett.
Közben a szervezői pult mellett fölépült egy elég komoly közvetítő sarok, és a második kört a holland troll játékos ellen már közvetítettük a Youtuben.


És a döntőt végül Zaggar ellen vívtam, erre így hirtelen nem számítottunk, de aztán végül Zaateroth begyűjtötte a lelkeket itt is. Az egyik kulcsmozdulat az volt, hogy a Guard Towerbe befutó Griever Swarm +4 távval le tudta kaszálni a Cryx támogató Solokat a hátsó sorban.

Videók a két kamerás asztalos meccsről pénteken :


 




Pénteken így járom játék utána el is mentünk aludni, a repülők miatt elég korán keltünk, aztán tartalékoltuk az energiát a maradék három napra.

Szombat : Casual Judgement játékok, Zaggar a csapatversenyben

Szombaton én Judgementezni terveztem egész nap, így Zaggar maga kellett küzdjön a Warmachine világban. A szombati fő szám a három fős csapatverseny, ott talált is magának egy csapatot és el is indultak. Szombaton két helyi német srác jött le Judgementezni, ott kipróbáltuk az 1 vs 1 vs 1 külön formátumot mivel páratlanul voltunk.

Reggeli készülődés, akinek még nem volt csapata, itt keresgélt magának társakat.
Sorsolásra és emberek beérkezésére várva.
Judgement 1v1v1, itt mindenféle őrület volt. FFA formátumhoz képest elég szórakoztató, de játékmechanikailag nem lehet megoldani két játékos összefogását egy ellen. Ugyanakkor csak egy győztes van, így azért mindig próbáltuk visszavenni a vezetésben lévő játékos előnyét.

További Judgement képek, ment az agyalás, meg az alkudozás.

Telefonról puskázós pályaépítás.





Az ellenfelek, végül egyszer sem sikerült megnyernem a 3-as játékokat.

A V2 kezdődobozok egy nappal előtte érkeztek be, elég rossz volt a festettségi arány :)

Kattintottam egy képet az új Cygnar seregről, a Storm Legionról, eddig még nem láttam asztalon személyesen.

Zaggar Benep ellen, a csapatverseny kíméletlen volt.

A szombati este végén Zaggar mér rábeszélt egy Warmachine 100 pontosra, mivel még nem volt pont alvásidő ( 20:00 körül ), de már nem volt elég ereje egy újabb angol nyelvű játékra, plusz revansot is akart venni a pénteki vereségért. Nem sikerült, újra én nyertem, egy utolsó figurás casterkillel.

Vasárnap : Judgement tornák, egy újabb Warmachine csapatverseny Zaggarnak.

Vasárnap volt a fő Judgement nap, szombat este megjött a két cseh srác Prágából röpke 7 órás kocsikázás után, megjött a fő szervező Sonny is, belevághattunk az egész napos szervezett játékba. Itt már nem volt mókázás, rendes versenyeket játszottunk. Sajnos csak hat ember volt, így a 3 figurás, kis játékos meccsek mindkét alkalommal véget értek két kör után. Végül annyi időnk maradt, hogy belevágtunk egy öt figurás tornába, ott is lement két kör, és ott lett volna harmadik kör, de már este kilenc volt, így befejeztük, és Sonnyval megosztott első helyünk lett 2-2 győzelemmel.

A Judgement hatos, három országból :)


Zaggar és spanyol ellenfele.

Itt a festetlen Spike Trap lett volna a lényeg, de a három Battle Engine mindig szép, ha a festés szép :)

Sonny kontra Matous, a srác most érettségizik, régen nem találkoztam ilyen fiatal játékossal :)

Nap végi záró mérkőzés Zaggaral, mindketten agyilag zoknik :D

A vasárnapi versenynapot is egy 100 pontos meccsel zártuk, ugyanúgy mint szombaton, de itt Zaggar jobban elfogyott agyilag, így el is vertem mint jég a határt :D

Hétfő : Május elseje, de a kemény mag még ott rontja a levegőt 

Az idei Rheincon most egy nappal hosszabb volt, mivel május elseje pont hétfőre esett. A játékosok nagyobb része már vagy vasárnap elutazott, vagy hétfő reggel utaztak. Maradt kb. 16 fő reggelinél és abból szerveződött két 8 fős torna. Mi az Escalation fantázianevűbe ugrottunk be, aztán 50,75, 100 pontos köröket játszottunk. Sajnos a repülőnk indulása miatt csak az első két körrel végeztünk, utána el kellett mennünk.
Eszkalációs első meccs, 50 pontos infernál kontra infernál, ezt már elvesztettem.

Ezt pedig vasárnap kaptam a pénteki három körös győzelemért, ezzel vajon elindul-e a Dusk karrier? :D

Con témájú Command Cardok elől

...és hátúl.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése