HengeHold2 : 009 - Ghyrrshyld

 

Ghyrrshyld hyperionja széttépte az Infernál kaput, amíg nem maradt belőle más csak elátkozott romok. A közelben gyülekező elfek és skornek ujjongásban törtek ki. Már csak az Infernálok, a szörnyeik, és halandó szövetségeseik maradtak meg a Vérkő sivatag ezen csataterén.

Az elf arkhón ennek ellenére visszavonta a kolosszált, oda ahol Elara hadcsoportja várakozott. Ghyrrshyld ránézett a lányra és bólintott. Az ő felerősített myrmidonjai Elaraiéval egyszerre fordultak a másik oldalra. A következő sortüzük után, skorne harcosok százai hullottak el, a szörnyeikkel együtt.

Miközben a következő tüzelésre készültek, Elara jelzett a parancsnoksága alatt álló lidérceknek. Együtt, berontottak az új ellenségeik sorai közé, lecsapva a skorne parancsnokokra.

***

"Az a senkiházi!" kiáltotta Vyros incissar, miközben a mantikórjait a tegnapi szövetségesei ellen küldte.

A csatatér túloldalán csak egy pillanatra tudta meglátni a skornek Legfőbb Úrnőjét. Látta a nőből kiáramló gyűlöletet, amit ő is érzett Ghyrrshyld iránt.

Odafordult a legközelebbi Hajnalgárdista tiszthez, egy issyrhez, aki sok már ioszihoz hasonlóan tanácstalanul állt, miközben sok saját myrmidonjuk tovább lőtte a skornekat és az Infernálokat egyaránt.

"Találd meg az Ellowuyr házbéli Falcirt. Végre akadt a számára olyan munka ahol kihasználhatja végre a tehetségét!" mordult a szerencsétlen katonára.

Hexeris tanácstalanul állt az ioszi támadás közben. Timaar parancsnok előresietett, hogy találkozzon a tisztjeivel. Kis idő múlva már parancsokat osztogatott a beosztott dakar-jainak és primuszainak. Hexeris nem tehetett sokat, miközben skorne harcosok hullámokban estek el körülötte.

Pretoriánusok, venátorok, még a katafrakták is - senki sem tudott ellenállni a mágiával erősített sortüzeknek. Extollerek ácsorogtak tehetetlenül, miközben Ghyrrshyld hatalma odáig terjedt, hogy még a skornek lelkeit is elzárta a felemelkedéstől. Lidérc harcosok özönlöttek a skorne parancsnoki pozíciók felé.

"Timaar! Vigyázz!" harsogta a Főbíró.

Elvetette nehéz alabárdját, Gulgatát, és átdöfött egy lidércet, mely pont lecsapni készült a parancsnokra. A lidérc vicsorgott, és derűs arckifejezéssel nézett le a melléből kiálló fegyverre.

Mielőtt Hexeris elővonhatta volna a félelmetes díszkardját, egy másik lidérc bukkant elő a közelben. Más élőholt harcosaival együtt Hexerisre rontottak, elvágva őt a többiektől. Miközben védte magát, a Főbíró látta ahogy Timaart és testőrségét legyűrik ellenségeik.

Remegve a dühtől, az áruló elfek ellen kényszerítette a titánjait, bár tudta hogy hasztalan. Tudta, hogy nem tud nyerni ezen lestámadás ellen, ennyire kevés haderővel biztosan nem.

Végül, Hexeris a sátra felé küzdötte át magát, parancsnoksága alá vonva a megmaradt katonáit. Fontosabb volt megmenteni a könyveket, írásokat és varázstárgyakat, mik többet értek mint a jelenlévő skornek életei összesen.

***

"Úgy hiszem, igazad volt," szólt Elara, felhozva végre a témát, "ami az isteneket illeti. Egyesíteni kell őket, függetlenül állapottól és helyszíntől a --"

"Ez most nem számít," szakította félbe Ghyrrshyld. "Most fontosabb gondjaink vannak épp."

"De amikor a skorneket legyőzzük--"

Az elf arkhón szoborként álldogált pár pillanatig. Az egyetlen hang ami hallatszott, a lélektelen szerelők szerszámainak csilingelése volt.

"Tégy ahogy gondolod," szólt ugyanolyan közömbösen mint előtte, majd továsuhant.

Elara a homlokát ráncolta, nem tudván hogy ez most elküldés, engedély, vagy egyetértés volt. Az arckifejezése még borúsabbra váltott amikor felbukkant mellette Nayl. Mögötte, sok lélektelen abbahagyta a munkáját, és a lányt nézték.

Ha még élő ioszi lett volna, talán zavarta volna ez a kifejezéstelen bámulás.

"És te Nayl?" kérdezte, felvonva a szemöldökét és az állával a többi lélektelen felé mutatva. "És ők?"

"Én - mi - téged követünk, úrnőm," válaszolt amaz lassan és kimérten.

A lányt meglepte ez a megszólítás.

***

"Nem számítottam rád most."

Falcirt bosszantotta, hogy Ghyrrshyld hangneme mennyit változott, mióta legutóbb beszéltek.

"Ez akkor legalább jót jelent," válaszolt a nő, levéve a sisakját, hogy szemtől szembe tudjanak értekezni.

"Mi változott?"

"Mi más, ha nem te?"

"Az isteneink elsorvadnak a Nagy Szentélyben és az ellenségeink a végső vereség küszöbén állnak. Mégis itt tartunk."

Falcirt ritkán zaklatták fel dolgok, de ez a teljes eltávolodás most sok kételyt ébresztett benne.

"Így módon, a kötelességeink megszabják létünket." A nő figyelte hogy bármi arckifejezést észrevegyen a másik arcán, de semmit sem talált.

"A tiéd, talán. Az én létezésem több mint csupán kötelesség."

"Az amit teszel, teljesen a tiéd, hogy teljesen magadénak vallhasd?"

Ghyrrshyld egy pillanatra meglepődött, és tudván hogy nem lesz jobb lehetősége ennél, Falcir bekapcsolta az első sor rúnajelölést amit előzőleg az elf arkhónra helyezett. Ez volt az első pillanat hónapok óta, hogy Ghyrrshyld arckifejezése fájdalomról árulkodott, talán még gyengeséget is.

"Ne hidd, hogy ez elég lesz." nézett szigorúan a férfi.

"Sosem hittem. Csupán reménykedtem, hogy nem lesz rá szükség."

Bekapcsolta a második sort, és Ghyrrshyld erős zihálással térdre rogyott. A harmadik sor mozgásképtelenné tette... A negyedik elnémította.

Falcir felemelte fejszéjét, Iconoclastot, miközben megidézte a maradék rúnákat. Lassan, odalépett a lebénított elf arkhón felé, miközben az próbált talpra állni.

"Túl sok volt neked az, hogy te legyél a minden reményünk," mondta a nő, miközben az álláról izzadság cseppent.

Csapásra emelte a fejszéjét.