2023. március 29., szerda

MK4 Háttér - F001 - Zsoldosok

 Zsoldosok

Nyugat Immoren zsoldos hagyományai réges-régiek. Számtalan századon keresztül, szabadúszó katonák  gyűltek össze tavasszal a hadjárat évad kezdetén, néha ugyanazon az oldalon harcolva, néha egymással ellen, a szerződésük szerint. Veszélyes élet volt ez, sok vérrontással és változó hűséggel, amit csak a fizetőmester pénze billentett egyensúlyba.

A dolgok idővel változtak viszont, és a zsoldosok élete sem az ami egykor volt. A nemzetállamok nagy és hivatásos hadseregei felemelkedésével megváltozott a háború képe a Vas Királyságokban. Kevesebb sok főnek kenyeret adó zsoldos kompánia van, és kevesebb a megbízó is, ki a szolgálataikért fizetne.

A zsoldosok szerepe is gyökeresen megváltozott. A mai idők zsoldosai jellemzően inkább egyszemélyes, nagy szaktudású egyének, kik képességei és tudása messze meghaladják az átlag katonáét. Kevesen tevékenykednek hivatalos szerződéssel, és a szolgálati idejük is jellemzően rövid.

Miközben a megosztott hűség állandó, minden zsoldos a saját okai miatt harcol. Egyeseket a kapzsiság vagy bosszú vezérel, másokat mély kötelességtudat. Mások egyszerűen nyughatatlanok és nem ismernek más életet. Vannak olyanok is, akiket adósságok és kétségbeesés láncai kötnek a szolgálathoz, vagy olyanok akiket még ennél is sötétebb erők mozgatnak. Egyesek még csak el sem fogadnak pénzbeli fizettséget, helyette sokkal elvontabb dolgokat kérnek bérként. Az egyetlen összekötő tényező köztük a küldetéstudásuk és a végleges hűség hiánya ami egyébként meghatározna a sorsukat.

Maulgreth, a hús-vér pestis


A neve elveszett az emlékezetnek az Orgoth kisöprés során, amikor a legyőzött sereg megpróbálta lerombolni jelenlétük minden nyomát, egészen a zord templomaik utolsó kövéig és magasló obszidián erődeikig. Évszázadokon át, Maulgreth, ki egykor a leghatalmasabb Orgoth hadukat egyiket volt, várakozott, mérhetetlen dühét csupán az elhagyatott sírboltja csendje tudta magába zárni. Most kiszabadulva a hosszú elzárásából, és a szinte névtelenségből a hadboszorkányok által, kik az új Orgoth sereggel érkeztek, a haláltalan Maulgreth újra felemelkedett, hogy megfojtsa az emberiséget és porrá zúzzon minden ellenállást. Bár már nem teljesen Orgoth és nem is teljsesen a halál megtestesülése, Maulgreth most önálló hadúrként cselekszik, néha a honfitársait segítve, néha pedig szövetségbe bocsátkozik Nyrro kultusza legaljasabb lidérceivel. 

102822-es rab



A nő aki már csak a rabsorszáma szerint ismert, mivel minden régebbi bejegyzés odaveszett a mostani háborúk során, arra ítéltetett, hogy a Khadori Birodalmat szolgálja Doom Reaverként, vezeklésül a bűnökért amiket még a Téli Gárdában követett el. Idővel, 102822 nagyon ritka erőt mutatott az elátkozott karddal szemben amit hordott, lehetővé téve neki, hogy kibújjon a Szürkemágus felügyelők irányítása alól. Ennek köszönhetően, 102822 meg tudott szökni a llaeli frontról, ahol halála már szinte biztos lett volna egy értelmetlen roham során. Átszökve az Ios-i határvonalon, Retribution fogságba esett, kik ki tudták használni az élő fegyvert, amivé 102822 immár vált. Az Orgoth visszatértével, újra visszaengedték Khador országaiba, ahol magányosan vadászik az ellenségre, halált és káoszt szórva bárhol, ahol felbukkan.

Eilish Garrity, a Sötét Áruló

Miután elboltolta a lelkét a Nonokrion Rend infernáljaival hatalomért cserébe, Eilish Garrity elkezdte megbánni az üzletet az infernálok veresége után. Bár a tartozása hatalmas volt a csökkent hatalmú Rend felé, Eilish az Orgoth érkezését a végső lehetőségként látja, hogy változtasson sorsán. A romlott, hatalomvágyú arkanista megidézett a lelke mélyéről egy sötét erőt és a felkereste a hódítókat egy szentségtörő ajánlattal, keresve a kapcsolatot az ő saját infernál uraikkal. Egy okkult zseni gyáva tette során, Eilish hűséget esküdött a Fellgoeth  infernáloknak, megígérve, hogy ügynökük lesz Caenen és az Orgothot szolgálja a hódításuk során. Most kettős ügynökként tevékenykedik, hogy eltérítse az immori erőfeszítéseket, de még mindig ápolja a kapcsolatait a cygnari társadalomban. Néha az immoriak szolgálatában cselekszik, hogy elkerülje a lebukást, vagyis az Orgothok ezt hiszik, de a valóság az, hogy a szemfüles arkanista nyíltan tartja a lehetőségeit, ha esetleg a hadiszerencse az új urai ellen fordulna. 

Eiryss, a Bosszúállás Árnyéka



Eiryss a Bosszúállás ügynökei egyike volt Ios-on kívül, amikor a Porladás megtizedelte a hazáját. Félretéve a régi fanatizmusát, Eiryss pragmatikusan a még élő Ios-iak védelmének szentelte magát. A lidérceket mély gyanakvással szemlélve, beosont Ios-ba és visszaszerezte Voass-t, Nyssor Tél Atya kardját, Scyrah lerombolt szentélyéből, ahol egy elveszett kor ereklyéjeként vigyázták. Idővel, majd az Orgoth érkezésével, Eiryss félretette a régi gyülöletét és gyanakvását, helyette szövetségeseket keresett Cygnarban és az Iosbeli lidércek közt, hogy megóvhassa a népét a közelgő vihartól.

Alexia, Az Átkozottak Királynője


Túlélte az őrületet, démoni megszállást, és számtalan veszélyt, mióta először kézbe vette az elátkozott Boszorkánypengét. Alexia valóban az elátkozottak királynőjévé vált. A penge, miről azt beszélik, hogy ugyanazok a Fellgoth infernálok kovácsolták mint akiket az Orgothok imádnak, már régóta elcsendesült az irányítása alatt. Miután magába szívta a Nonokrion infernálok esszenciáját a Szüret során, Alexia az erejét a Boszorkánypenge ellen fordította, teljesen a hatalmába kerítve a kardot. Most, a démoni fegyver egyelen uraként, Alexia felveszi a harcot a világ szörnyűségei ellen, keresve, hogy hol tudja megvédeni az élőket a Külső Verem lakóitól.

Damien Korovnik, Koldunmester




Miután elmenekült Korskból Ayn Vanar Szürkemágus pogromja során, Damien Korovnik Koldunmester Orgoth fogságban találta magát az invázió kezdetén. Most alantas szolgálatba kényszerítve, Korovnik szomjazza a szabadságot és a visszatérést a honfitársai közé, még ha ez a biztos halálát is jelentené.
Bár a volt Szürkemágus az Orgoth hadtest szolgálatában harcol, várja a napot, amikor lecsaphat az új uraira és megmentse a régi önmaga egy töredékét, mielőtt a végső ítéletre kerül sor. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése