MK4 Háttér - 012 - A sötétség felemelkedése 12/

 "Mi a gond, hadnagy?" kérdezte Ilari.

"Önnek kell személyesen megnéznie, uram." mondta a nő és a mellvéd felé mutatott a kapuk fölött. A katonák fönt abbahagyták a lövöldözést: az ágyúk a fal tetején nem tüzeltek többé és csendbe burkolóztak.

Ilari odament a meredek lépcsőhöz ami a mellvédre vezetett és lassan elkezdett fölmászni. Puskapor bűze és a félelem szaga terjedt a kapuk fölötti részen. Felért a lépcső tetejére és mély levegőt vett.

Volkova mellette állt, csöndesen, de érezte a nő feszültségét, és a magabiztos, fennhéjazó modora is eltűnt egy pillanatra.

A folyó túlpartján, hatalmas Orgoth sereg gyülekezett. Skrovenberg védművei hatótávján kívül vonultak és kitöltötték a mezőt a folyó és az erdő között, mintha fekete sáskák hada lettek volna. 

Ilari felemelte a puskáját és az egyik fokra helyezte. Belenézett a távcsőbe és beleborzongott. Hogy ilyesféle szörnyűségek fényes nappal felvonulhattak több bolt mint dermesztő. Ezernyi harcost, olyanokat mint akikkel a Skrovenberg felé vezető úton küzdött, de ezek csak emberek voltak páncélban, egyik sem volt olyan idegen mint hatalmas, vad harci gólemek alakjai, amik föléjük magasodtak.

Bestiális dolgok voltak, a vázuk vadászó vadállatokra emlékeztetett, tüskék, agyarak, metsző karmokkal és hosszú csövű ágyúkkal szerelve. 

Nem füstöltek, de a testük belülről vörös fénnyel izzott.

"Meg tudja becsülni a számukat?" suttogta Volkova.

Ilari elfordította a tekintetét a hordáról. "Tíz ezer. Talán több."

Észrevette hogy a katonák körülöttük fülelnek, a szemeik tágra nyílva. A rettegés elkezdett terjedni közöttük mint a betegség a hideg szélben. Nem hagyhatta. Megfordult és hozzájuk szólt. 

"Skrovenberg védői, az Anyaország vérzik, de mutassatok nekem egy vadállatot mely nem küzd hevesebben, ha megsebesült. Megtartjuk ezt a várost, és hullákkal és vérrel fognak fizetni ha mégis beveszik."

A katonák kórusban helyeseltek és bólintottak, válaszul Ilari szavaira.

"Az anyaországért. A császárnőért," kiáltotta.