Közjáték : Vörös vadászat
Sabbreth belépett a kapun a városba, amit az immoriak Skrovenbergnek hívtak. A Vörös alkotása beborította a teret előtte. A pompás macskaköves utcák és a föléjük tornyosuló épületek lyukacsora voltak lőve, vagy egyenesen szétrombolva erősebb lőszerek által.
Andreev zászlóstól megtudta a Vörös igazi nevét, kinyerve a tudást a sikoltozó szájából, miközben felgömbölyítette a beleit a kampós pengéjével. Az utolsó szavai Ilari Borisyuk kapitány voltak.
"Borisyuk," suttogta Sabbreth, erőltetve az ajkait a furcsa szótagokkal, miközben fosztogató hullától fosztogató hulláig sétált, legtöbbjük egyetlen darab golyóval a koponyájukban, vagy torkukban. A katonáinak sikerült legyőzniük Borisyuk egyik gépét, és a Vulcar Kohómesterek már nagy érdeklődéssel vizslatták a belső felépítését hogy megtudják belőle amit csak lehet.
Borisyuk és a város védői levágták az egyik ostromtaraszkot. A kolosszális szörnyeteg szinte teljesen szétszakadt egy fegyver lövéseitől, amivel még nem találkozott. Ez egy kicsit elgondolkodtatta. A horda már bevette a várost. Ez a tény viszont nem volt bonyodalommentes. A nő elfoglalta a déli kaput, de Horruskh viszont a keleti részt. Mindkettőjük erői befelé áramlottak a városba, és a verseny elkezdődik majd köztük, melyikük gyűjt be több lelket.
"Drashak," mondta Sabbreth a fosztogató parancsnoknak, aki az utóbbi időben szinte az árnyékává vált.
"Igen, hatalmas," válaszolt az tisztelettudó hangon.
"Gyűjts egy csapatot fosztogatókból. A sebesség legyen a fő szempont."
"Azonnal," mondta Drashak és elrohant teljesíteni a parancsot.
Sabbreth előre meredt a város felé, ahol a sikolyok és a fegyverek dörgése folyamatos volt. Már ismerte Borisyuk nevét, és nemsokára bezsebeli majd a lelkét. Micsoda gyönyörű áldozat lesz majd.
A város már nagyrészt elesett, bár az északi kapu, amit csak a szárazföld felől lehetett megközelíteni, még nem volt áttörve. Oda fog Borisyuk menekülni. Sabbreth és a két Sakálja, és pár századnyi fosztogató átvágták magukat a városon, lemészárolva mindenkit aki szembeszállt velük. Kevesen próbálkoztak. Skrovenberg lakosai, a védőkkel egyetemben, javarészt már megtörtek, rettegtek, és nem akartak a harcokban részt venni.
Gyűlölte, hogy oly sok porhüvely veszített, miket feláldozhatott volna, és Horruskh biztosan be fogja gyűjteni a saját zsákmányát. Hagyni fogja neki. Nagyobb jutalom várt őreá. Itt és ott, látta Borisyuk áthaladásának nyomait. Fosztogatók és ulkorok feküdtek lelőve vagy miszlikbe aprítva és összetörve a férfi hatalmas gépei által.
Ahogy közel ért az északi kapuhoz, látta a nyílt csatát a távolban Horruskh fosztogatóinak, ulkorjainak és Sakáljainak egy csoportja, kiket felismert a vállukon viselt jelvényeikről, és egy visító körfűrésszel és karommal szerelt vörös óriás között. Brutális hevességgel tépte szét Horruskh csapatait, és az irányítója, egy magas, vihar cserzett férfi, aki az immori csatamágusok füstölő páncélját viselte, egy hangtalan puskával és két tőrrel tizedelte a soraikat. A férfi hangos, átható hangján parancsokat osztogatott vörösbe öltözött katonáinak, és azok olyan rendezett pontossággal mozogtak és harcoltak ami teljesen idegen volt ahhoz képest, ahogy ő és hadúr társai csatáztak.
Sabbreth fontolgatta, hogy besegít és talán levágja és elorozza ennek a hatalmas harcosnak a lelkét, de egy másik zsákmányon járt az agya, és ha Horruskh veszteségeket szenved el itt, az csak őt erősíti majd. Folytatta útját az északi kapu felé, Borisyuk nevét suttogva, újra és újra mint egy mantrát vagy imát. Egy ígéretet tett ezzel Fellgoeth mestereinek.
Egy ígéretet amit be akart tartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése