Egy Téli Hadtest őrmester furakodott át a köréjük gyűlt katonákon, egy torzonborz ember ősz hajjal és cserzett bőr szerű arccal. Szinte biztosan még a régi Téli Gárdában szerezte a fokozatát.
Az őrmester tisztelgett, felismerve Ilari csatamágus páncélját és a jobb vállvértjén lévő kapitányi rangjelzését. "Megsebesült, kapitány?"
Ilari megrázta a fejét. Volt rajta egy tucatnyi vágás, égés, és egy csontzúzódás a jobb lábán, ami olyan mélyre hatolt, hogy a fájdalom bele-bele döfött a testébe. "Vigyen a poszadnikhoz, most azonnal."
Mielőtt követte volna az őrmestert, Ilari megparancsolta Roslov hadnagynak, hogy tegye rendbe magát és a katonákat. Pihenés, étel, tiszta egyenruhák, és lőszer utántöltés. Vislovski mester lelkére kötötte, hogy Szöget megjavítsák, a fegyvereit újratöltsék, az üzemanyagát pótolják, majd utána ő maga is pihenjen le. Nasdovich őrmester végre kimászott a Hadigép páncéljából, magas, tagbaszakadt nő volt, korommal és kisebb égésekkel borítva. Az őrült vigyora sosem hagyta el az arcát, csak akkor, amikor az egyik skrovenbergi szerelő nekiállt a páncélja javításának és újratöltésének. Ekkor aggódó anyaként figyelte a műveletet, mintha az elsőszülöttje műtétét követné, fájdalmas hangokat adva ki, amíg Roslov meg nem parancsolta neki, hogy menjen tisztálkodni.
Ilari követte az őrmestert északra a Lothpool folyó mentén, mely a város szívét vágta két felé. A vízi út tele volt kereskedők hajóival amik a földrész belseje felől érkeztek, árút szállítva, amit itt elcseréltek, vagy átpakoltak a délre tartó hajókra. Kevés hadihajót látott és ez aggasztotta Ilarit.
Elérték a város Kilenc Tábla nevű negyedét -- kilenc hatalmas fehér és vörös téglából épült épület, foglalt helyet egy központi kert körül. Ezek az épületek messze földön híres iskoláknak adtak otthon sok tudományágban, a mérnökitől az alkímia mesterségéig. Skrovenberg régóta Khador egyik fő tanuló és oktató központja volt. A poszadnik szerény palotája volt a tizedik épület, egy újabb építmény egyszerű szürke kőből, szinte szegényes a fennkölt, lenyűgöző szomszédok között.
Egy Hadigép páncélos páros állt a poszadnik palotája kapuja előtt, mögöttük az udvaron pedig tucatnyi Téli Hadtest lövész katona állomásozott.
Az egyik Hadigép kérdés nélkül kinyitotta a kaput, és Ilarit bevezették az udvaron keresztül a palota belsejébe. Az első helyiség egy zárt előszoba volt, gyakorlatias, polcokkal és padokkal, ahol lepakolhatta a felszerelését, mielőtt találkozik a poszadnikkal.
Ilari átadta a rúnázott puskáját a fegyvermesternek, aztán hálása engedélyezte a nőnek, hogy leszerelje róla a csatamágus páncélt.
"Megtisztítjuk és feltöltjük ezt önnek, uram." mondta a nő.
"Fogadja köszönetemet, őrmester." válaszolta, hirtelen rádöbbenve, hogy mennyire koszos. Talpától a feje búbjáig por, vér és a saját izzadsága borította. Valószínűleg olyan bűzös volt mint egy vágóhíd.
Az őrmester aki idevezette, észrevette Ilari feszengését a rongyos állapota miatt. "Nem aggódjon emiatt, uram. Láttam, hogy mi üldözte önöket, biztosra veszem, hogy a poszadnik azonnal látni szeretné."
A formaságok aligha számítottak, figyelembe véve, hogy mik várták őket kint, Skrovenberg falai alatt -- és még rosszabb, ami északon várt rájuk. Ilari elhagyta az előszobát két dísz egyenruhás katona kíséretében, kik a poszadnik címerét viselték a bal vállukon. Nem mondtak semmit, miközben a szürke márvány folyosón vezették, melynek falait az előző poszadnikok portréi díszítették. A folyosó végén díszes ajtó várta őket, Skrovenberg címerével -- egy stilizált folyó csorgott át Khador stilizált háromrészes címerén -- a közepén.
Az ajtó kitárult, és Ilari belépett Skrovenberg uralkodójához. A poszadnik nagydarab ember volt, testes, széles mellkasú és erős karú. A haja és a szakálla fekete volt, szürkével tarkítva, arca pirospozsgás, mélyen ülő szemekkel. Nem egy jóképű férfi, de mégis erőt és rátermettséget sugárzott.
A poszadnik trónterme szerényen volt díszítve, egy pár ablakkal, amik a Kilenc Táblára néztek. Egy vaskos fa asztal állt középen, amire a város térképe volt kiterítve, a poszadnik saját dolgozóasztala, könyvespolcokkal borított falak, illően a városhoz ami a tanulásról volt híres. A poszadnik nem volt egyedül. Egy magas nő is a teremben állt, éles vonásokkal, szigorú arckifejezéssel. Sötét szürke csuklyát hordott fekete ing fölött, oldalán hosszú egyenes kard kandikált elő a külső ruházata alól. Úgy tűnik egyesek mégis hordhattak fegyvereket a palotán belül.
"Dmitri Meshik poszadnik vagyok," mondta Skrovenberg uralkodója. "Mi a neved kapitány?"
"Ilari Borisyuk, uram," mondta Ilari. A poszadnik technikailag kívül állt a katonai rangsoron, de a vérvonala valószínűleg ősi volt, ezért a tisztelet kijárt neki. "Szörnyű híreket hoztam."
"Borisyuk," mondta a szürke nő, mintha valahonnan ismerős lett volna neki a név. "Ön egy csatamágus?" A nő pillantása sosem hagyta el Ilarit, és a súlyába beleborzongott.
"Nem rég végeztem a képzésemmel a Druzsinánál, aztán Jéglesbe vezényeltek," mondta Ilari.
A nő szeme még jobban összehúzódott, és ez valahogyan még intenzívebbé tette a tekintetét. "Rendkívül idős egy kadethez képest."
"Kapitány," javította ki Ilari a nőt, aztán megjegyezte, "Ön pedig rendkívül életben van egy Szürkemágushoz képest. "
Úgy hitte, hogy a varázslók társasága akik egykor Khador szolgálatában álltak, és ellene fordultak az Infernál Háború alatt, már teljesen fel lett oszlatva, a tagjai pedig elítélve és kivégezve. Mesterlövészként vagy egy tucatnyi kutatás és kivégzés küldetést kapott olyanok ellen, akik elkerülték az első tisztogatást.
"Nem volt mindig csatamágus. Mit csinált, mielőtt előléptették ebbe a pozícióba?" kérdezte a szürke nő, kérdésével rátapintva a lényegre.
Vajon tudhatta? Morfondírozott Ilari, aztán így szólt. "Kicsoda maga?" A kérdése ugyanolyan éles volt, mint a nőéi.
"Ő Zariyah Volkova magziev," mondta a poszadnik, beleavatkozva a beszélgetésbe, amikor észrevette a köztük épülő feszültséget.
"Árulókat rejteget, poszadnik," mondta Ilari. Valami reakcióra számított Volkova magzievtől, de nem kapott semmit. A zavarta is, hogy árulónak nevezték, nem jutott át a jeges nyugalmán.
"Ő egy hazafi," mondta a poszadnik, bár ő maga sem tűnt sértődöttebbnek Ilari kemény szavai miatt, mint a nő. "Már bebizonyította a hűségét, és a Téli Hadtest tagja, ugyanúgy ahogy ön."
"Ha így szeretné, poszadnik," válaszolta Ilari, beletörődve hogy igaz kell legyen, ha már Volkova itt állt.
"Mit hozott a kapuinkra?" mondta Volkova, mintha a köztük elhangzott szavak arról, hogy ő az Anyaország ellensége, sosem történtek volna meg. "Jelentéseket kaptunk rejtélyes támadásokról a part vonaláról északra is és délre is. Ön látta őket, igen?"
Ilari rápillantott a poszadnikra, aki bólintott. "Válaszolhat neki."
"Marovánál kötöttek ki, ami egy falu Brone Pontjánál." mondta Ilari. "Jéglesből küldtek felderítésre és...ott léptem kapcsolatba az ellenséggel."
"Miféle ellenséggel?" mondta a poszadnik.
Ilari mélyet lélegzett. Valahogy, még mindennek ellenére is amit átélt és elszenvedett, rágondolni, ráadásul kimondani, lehetetlennek tűnt. "Az Orgoth visszatért, uram."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése