Úgy tűnt, hogy bármennyire is kezdte megszokni az Orgothok iszonyát, valami új és förtelmes bukkant fel és meglepte. Egy csoport páncélos lidérc szerű alak lebegett két tucat nagydarab ogrun-szerű lény előtt. A melákok csataszekercével voltak felszerelve, míg a lidércek, vagy szelleme hasonló volt ahhoz amit az Orgothtól már látott -- tüskék, és vadállatokra, rovarokra, vagy ezek fura keverékére utaló páncélban. Ezeknek az alakoknak hosszú, copfba font hajuk volt, és mindegyikük kétkezes pengét forgatott. Első ránézésre harcosoknak tűntek, de aztán rájött, hogy sokkal rosszabbak.
A boszorkányok egyike felkiáltott ugató, idegen nyelven, és a baltás izomkolosszusok rohamra indultak.
A khadori gyalogság tüzelni kezdett, majd a Bivaly ágyúi is rákezdtek, véres ronggyá változtatva az ellenség első sorát.
Egyszerre, mindegyik boszorkány sötét, ködös éjszakába burkolózott, és üresség lebegő pelyheiként közeledtek. Ilari felemelte a puskáját és rálőtt az egyikre, de a lövése nem talált célt -- egyszerűen nem volt mire célozni.
Varázsrúnák jelentek meg a boszorkányok sötét alakjai körül. Zöld lángcsóvák csaptak ki a jelenlétükből, és a lángok beborítottak egy maréknyi Téli Hadtest bakát. Nem gyulladtak föl. Helyette, a húsuk leesett a csontjukról, folyékony áradatként. Még annyi kegyelmi időt sem kaptak, hogy fölsikolthassanak.
Újabb Orgoth katonák érkeztek, de a baltások beférkőztek a kevés megmaradt gárdista közé. Ilari rohamra akarta küldeni Szöget, hogy lelőjön annyit ezekből az új ellenségekből, amennyit csak tud, de Volkova szavai nem engedték nyugodni. Nem eshetsz el itt.
"Visszavonulás a kapun keresztül," kiáltotta a Bivaly pilótájának, majd megismételte a parancsot a féltucatnyi gyalogságnak a közelében.
A pilótának nem kellett több biztatás, és a Bivaly elmorajlott a kapu felé. Ilari követte, Szöggel az oldalán. Még mindig voltak ellenséggel csatázó Téli Hadtestesek, feltartóztatva az őket a kapu belső oldalán.
A kinti úton, Ilari vett egy mély levegőt és kiadta a parancsot ami az élete végéig kísérteni fogja. "Lőjetek a kapura. Romboljátok le !"
A Bivaly vezetője nem tétovázott -- a gépágyúja belemart a kőbe a kapu-boltív fölött. Ilari hozzátette Szög mozsarát, és pillanatok alatt, a kapu összeomlott, hatalmas kőkockák omlottak lavinaként. Fájdalmas sikolyok szűrődtek át még így is a rögtönzött barikát túloldaláról.
Elfordult a haldokló Skrovenbergtől, és kiadta a menetparancsot délre. Az első khadori város elesett az Orgoth előtt.
Két mérföldnyire a várostól, Ilari utolérte Yuri Nowak őrmestert és a katonákat akik a Hadigéppel tartottak. Az őrmester láthatóan várt rá, a civilek pedig akiket Ilari a védelmére bízott nem voltak vele.
Ahogy közeledett, Ilari így kiáltott, "Hol vannak az emberek akiket rád bíztam?"
"Uram, előre küldtem őket." mondta Nowak. "Lelassították a csapatunkat, és úgy ítéltem meg, hogy ez sebezhetővé tett bennünket."
Ilari egyetértett ezzel az elemzéssel, de az őrmester mégsem hagyhatott el több száz férfit, nőt és gyereket védelem nélkül. "Magyarázza meg!"
"Igen, uram," mondta Nowak. Magabiztosnak tűnt -- biztosnak, de nem nagyképűnek. "Az Orgothok szerintem nagyobb stratégia célpontokra szentelnek nagyobb figyelmet."
"Abból, amit láttam, ez így is van."
"Szóval, nem valószínű, hogy rászánnak sok, vagy bármennyi erőforrást, hogy átvágjanak a nehezebb terepen, hogy levadásszanak pár száz civilt," folytatta Nowak. "Feketegyökér Erőd csupán pár mérföldnyire van innen. Oda küldtem a civileket."
Ennek volt értelme. Az Orgoth nagyobb zsákmányra készült, mint amit Vladovar Kikötőben találhat. Ilari felsóhajtott. "Rendben. Jó éleslátás, őrmester. Azok az emberek lehet túlélnek majd önnek köszönhetően."
"Köszönöm, uram." mondta Nowak. Hirtelen olyan fiatalnak tűnt, ahogy a dicséretben sütkérezett.
Még mindig volt egy csomó feladatuk, főleg a Bivaly és a Rémfarkas üzemanyag tartaléka. Odament a füstöt pöfögő géphez. A pilóta lenézett rá, egy szikár arcú férfi volt, apró szemekkel és ritkás barna hajjal.
"Mi a neve, őrmester?" kiabált föl Ilari.
"Radovich, uram," mondta a férfi.
"Radovich őrmester, itt fogjuk hagyni a bivalyt, és azt szeretném--"
"Elhagyni?" mondta Radovich, dühösen. "Ez nem lehet komoly."
Ilari félre billentette a fejét meglepődöttségében. Ez egy újabb elem volt, ami új volt számára parancsnokként : parancsmegtagadás. "Teljesen komoly vagyok, őrmester. Át fogja rakodni a szenet ebből a gépből Szögbe, a Rémfarkasomba, és ezt azonnal meg fogja tenni. Ezentúl pedig uramnak fog engem szólítani."
"Uram, úgy vélem, hogy a Bivaly nagyobb tűzerőt fog nekünk biztosítani, ha ellenséggel találkozunk," mondta Radovich, kimértebb hangsúllyal.
"Én pedig azt gondolom, csatamágusként, hogy egy harci gólem rendelkezik mindazzal a tűzerővel amire szükségünk van, anélkül, hogy a fél vidék figyelmét felhívja a jelenlétünkre. Ezen túl, azt hiszem, hogy kapitány vagyok és on egy őrmester, és hogy követni fogja a parancsaimat kérdés nélkül, vagy Thamar fekete leheletére esküszöm, hogy láncra veretem." Ilari nem akart ennyire nyers lenni, de ugyanannyira zavart volt már, mint körülötte a katonák, és nem engedhette, hogy azok ezt lássák. A haragja elérte a kívánt hatást.
Radovich arca falfehér volt. "Fogadja bocsánatomat, uram."
"Nowak őrmester," kiáltott Ilari, egyelőre nem foglalkozva Radovichal, "segítsen Radovich őrmesternek. Elegendő szénnek kell lennie itt még az ön harci páncéljához is."
Miután végeztek Szög újratankolásával, hátrapillantott Skrovenberg felé. Ott, zsíros fekete füstoszlopok emelkedtek az ég felé, és úgy érezte mintha távoli sikolyokat is hallana. Megerősítette magában, hogy csupán a szelet hallja, és tovább vezette a rongyos csapatát délre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése