Nekane úgy látta a Kilenc Sziklát, mintha egy bosszúálló isten törne elő a földből, talán hogy aztán lerántsa a világot valami végtelen sötétségbe. Érezte az erőt, gazdagot és szörnyűt, ami átjárta a helyszínt, mikor közel értek.
A köd már teljesen fölszakadt mire elérték a romokat, az éjszaka pedig tiszta volt és végtelen. Caen három holdja nézett le rájuk föntről, a közeli óceán pedig hullámzott és morajlott a távolban.
Kilenc Szikla több volt, mint a tőrszerű oszlopok amikről a nevét kapta. Egy kiterjedt rom volt, törött falakkal, ősi árkokkal, és állítólag egy beomlott alagútrendszerrel, amikor megfejthetetlen célból építettek.
Az eredete ismeretlen volt, de az Orgoth elkerülte az eredeti hódítása során, és csupán az Emésztő Féreg kultistái és druidái szipolyoztak időnként az erejéből.
"Sok halál és szenvedés volt itt," szólt Chatterbane izgatottan. "Ha valakinek lenne rá kedve, egy egész nekrotit bányát tudna itt ásni."
Nekane bólintott. Hihető megállapítás volt. Bár a fő célja az volt, hogy a Pusztítás Kútjának találjon megfelelő helyszínt, közben még feltérképezte azokat a helyeket amik előre mozdíthatják a cryxi terveket. "Szedj mintákat a földből. Ha van nekrotit a környéken, lehet jó helyszín lehet a kitermeléshez."
Chatterbane izgatottam emelt fel egy fúrógép szerű kütyüt, amit aztán ráerősített az egyik gép-végtagjához. "Meg is van a tökéletes szerszám." Elkóborolt a sötétbe, vidáman motyogva magában.
Nekane magához szólította a fúriákat és a romra mutatott. "Kutassátok át, bármi élő után."
"Engedelmeskedünk," szisszen Anathan.
"Az akaratodnak," suttogta Dogreth.
"És senki másnak." fejezte be Valek.
A három lidérce a romok felé lebegett.
Chemoshnak, a skarlock hadnagyának, Nekane ezt mondta, "Vidd a szolgákat és szervezzetek tűzvonalat. Ha bármilyen ellenséget láttok, azonnal jelentsd neked. Ne támadjatok."
Chemosh meghajolt és elment a nő parancsait teljesíteni.
Egy jó ideig Nekane egyedül állt Hadesszel az oldalán, kiélvezve az agresszió örvényét, ami a pokolgólem cortexéből felé áradt. Egy idő múltán, a Fúriák visszatértek a sötétségből.
"Csupán holtak maradtak itt," mondta a három lidérc együtt.
"Sok erő van ott," mondta Dogreth.
"Lehet túl sok," mondta Anathan.
Valek csendben maradt, a sisakja alatti üresség valahogy vádlón, mintha a nővére mondatát azzal akarta volna befejezni, hogy "egy olyannak mint te."
A lidércek szerették a vészjósló jelentéseket. Nem túloztak ugyan, de színpadiassá tették. Mégis, nem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni a figyelmeztetésüket. Feléjük intett. "Kövessetek. Maradjatok közel."
***
Abban a pillanatban, amikor Nekane belépett a Kilenc Sziklába, majdnem leterítette a hely nyers ereje. Az omladozó falakat és bástyákat átitatta a baljós, kaotikus hatalom, de a kilenc pillér olyan erős mágikus sugárzással bírt mint a sárkányok tüze.
A nő közelsége a test nélküli élőholtakhoz az egyik eleme volt az ioszi származásának és pont ezért választotta őt ki Deneghra erre a küldetésre. Nem csupán közvetlenül tudta érzékelni a szellemek nekrotikus energiáit, de a halállal összefüggő mágia nyomait is úgy fel tudta deríteni, ahogy kevesen a Rémálom Birodalomban. Deneghra felismerte Nekane különleges tehetségét, és hogy az hogyan segít mindkettejüknek a céljaik elérésében.
Nekane közelített a fölé tornyosuló oszlopokhoz. Levette a páncélkesztyűt a bal kezéről és kinyúlt, ráhelyezve az élő bőrét az egyik fekete pillérre.
Olyan volt, mintha egy vulkán szívébe lépett volna. A hatalom átjárta, és eltorzult képek árasztották el az elméjét. Kőkések villantak vérvörös hold alatt, fájdalmas sikoltások és diadalmas üvöltések lebegtek a szélben, és a mélyből tiszta sötétségből gyúrt lények kúsztak felé. Az erő hihetetlen, ősi és teljességgel zabolázhatatlan volt.
Szakadozó sikollyal, Nekane eltépte magát az oszloptól és lehuppant a sötét földre. Lélegzete sűrű, apró kortyokban áramlott belé, a keze lüktetett. Bizonyosan volt itt elég hatalom ahhoz, hogy Urcaenből kitépje a Morrow nevű istent, de ki tudná ezt irányítani? A metafizikai káosz árnya burkolta be ezt a helyet, számlatan év felelőtlen mágiája. Nem olyan fajta bűbákok voltak ezeket amiket az akarata hajlítani és formálni tudott volna. Egyszerűen nem volt megfelelő.
Érezte, hogy egy másik jelenlét lép be a romok közé. Ahogy talpra pattant, látta, hogy Chemosh siet felé.
"Jelentést." mondta a nő.
"Egy cygnari őrjárat, tíz emberrel, Viharlovagok," mondta Chemosh. "Erre tartanak."
"El tudunk előlük vonulni?"
Chemosh a fejét rázta. "Hátasokon vannak."
"Vond vissza a szolgákat a romok közé. Itt megküzdünk velük."
Nekane a romok széle felé futott, ahol Hades várt rá, gyenge nekrotit füstcsíkot eregetve a kéményeiből. Bár ő nem volt nekrotek, megértette a necro-mechanika alapjait. Pár állítással, teljes teljesítményre fokozta Hades kazánját, és a pokoljack életre kelt zöld cryxfény villanás közepette, a jelenléte pedig szétterjedt az elméjében mint egy robbanó csillag.
Jöjjenek hát.
***
A villámkamrák ismerős kék fénye bevilágította az éjszakai láthatárt, mint egy azúr napkelte. Nekane magát, Hadeszt, Chatterbanet, Chemosht és a Fúriákat a kilenc pillér közepére helyezte. Ők voltak a csali, ami majd bevonzza a cygnariakat. Aztán a gépszolgák, amiket elrejtett szerte a romokban, bekerítik őket és lecsapnak rájuk.
Az acélpaták robogása Kilenc Szikla északi részén bukkant fel. A villámlovag légiósok megjelentek, erősen páncélozott harcosok szintén páncélozott csataméneken. A villámkamrák erős kék fényt árasztottak a minden lovas hátára szerelt egységből, valamint a kopjáikból.
A cygnari katonák meglátták Nekanet, egyenesbe állították a kopjáikat és rohamra indultak. A légiósok a köztük lévő táv felé már megtették, amikor a rejtett gépszolgák előrontottak a fedezékükből és minden irányból támadást indítottak, megakasztva a cygnari előretörést egy valóságos hús és metsző acél lavinában.
Galvanikus erő sült ki minden irányba, egyesek célt találva, darabokra téve a gépszolgákat, fém és húsdarabokat szórva szét. Nekane szeme megremegett. Nem volt pazarolni való katonai ereje. Gyorsan véget kellett vetnie ennek az összecsapásnak.
Szökdelő rohanásra utasította Hadeszt és követte a gólemet, egyre csak előre hajtva, egyenesen a legközelebbi légiós felé. Hades kitépte az ember lovát alóla a mancsa egyik csapásával és a légiós a földre zuhant. Próbált feltápászkodni és újra maga elé fogni a lándzsáját, ám Hades felöklelte az agyaraival és átvetette a hulláját a vállán.
Még mindig maradt öt légiós, és egy szoros kört alkottak, kifelé védekezve a kopjáikkal, mint egy voltaikus halált szóró sündisznó. Az első sortüzüket Hadesre lőtték, eltalálva a pokolgólemet koncentrált galvanikus kisüléssel. A sorozat hátralökte a gépet, egy pillanatra felfedve a mögötte lapuló Nekanet.
Az egyik viharkopjás, érezve a lehetőséget dicsőséget szerezni, kitört az alakzatból és Nekane felé rohamozott. A Fúriák védő gyűrűbe vonták Nekanet, de a nő leintette őket. "Nem, ő az enyém."
Nekane a bal alkarvédőjére szerelt rúnavetővel célzott, majd lőtt. Rúnákkal vésett tüske csapódott a légiós vállába, alakja pedig megremegett, ahogy a gonosz mágia átsuhant rajta. Teste légiessé, szellemszerűvé vált, és Nekane lehúzta a fantomszerű cygnarit a lováról. Az pár másodperccel később újra testet öltött, majd egy kupacba zuhant a földre. A hátasa megrémült, felágaskodott, majd elmenekült.
Nekane vigyorogva újra elsütötte a rúnavetőjét, miközben a viharkopjás talpra kászálódott. A tüske eltalálta és a formája újra megremegett, majd a nő újra közelebb húzta magához. Most már látta az arcát a sisakja alatt, sápadt, rettegő. Amikor újra megszilárdult, a nő újra rálőtt, és a sikoltó árnyát maga felé vonta, füstszerű vége lecsorgott a páncélján, kopjája mögötte csüngött, elfeledve és használhatatlanul. Térde zuhant a nő előtt, megszilárdult, és Nekane beledöfte a kesztyűjén lévő pokoltüskéjét a férfi torkába.
A légiós hörgött és meghalt a nő lábai előtt. Nekane felnézett és látta, hogy a gépszolgák és Chemosh gyorsan végeztek a maradék kopjásokkal és lovaikkal. Csak egy kupac szétszabdalt test és felhasított páncél maradt ott, de ennyi halott túl erősen árulkodott a jelenlétükről.
Nekane agya lázasan járt azon, hogyan rejtse el a csata nyomait. Nem volt tökéletes megoldás, így alkalmazkodni kellett.
"Hordjátok a lovakat és testeket egy kupacba és locsoljátok őket le a savköpő ágyúkkal." mondta Chemoshnak. A maró eluvium, amit a savköpő szolgák fegyverei használtak felemészti majd a páncélt és húst és felismerhetetlenné teszi. "Aztán ássátok el a maradékot. Gyorsan dolgozzatok. Azonnal el kell hagyjuk ezt a helyet."
Chemosh elindult teljesíteni a parancsot. A savköpő ágyúk borzalmas szaga megtöltötte Nekane orrát pillanatokkal később, és nemsokára nem maradt más ellenfeleikből, mint szürke kása. Az élőholtak lankadatlan és cél fókuszált munkatempójával, a gépszolgák elkezdtek vermet ásni a fegyvereikkel, és rövid időn belül eltemették az elemésztett páncélt és húst.
"Úgy hiszed, ez volt az egyik őrjárat, amiről Aiakos kapitány beszélt? mondta Chatterbane, miközben kék páncéllemezeket szegecselt Hades testére, ezzel javítva ki a sérülések egy részét.
Nekane nem így gondolta. "Nem.Ez sokkal szándékosabbnak tűnt. Irányítottnak."
Mindazzal amit Aiakos elmondott Kilenc Szikláról, úgy vélte a cygnariak majd elkerülik a helyet. Talán egy áldás volt, hogy mégsem felelt meg a céljainak.
Percekkel később, megfogyatkozott csapata élén, Nekane elhagyta Kilenc Szikla romjait és keletre indult a Banwick folyó mentén. Előtte a Sárkánygyíkfal Hegység tornyosult. Volt egy másik helyszín amit fel akart deríteni, de előtte, még volt egy diplomáciai feladata amit le kellett tudjon. A Sabbreth nevű Orgoth hadúr várt rá, és hírt kért a közte és Deneghra között köttetett alkuról, és ezt Nekane szállította.
Minden beszámoló alapján, ez a Sabbreth erőszakos, vakmerő és kiszámíthatatlan volt. A tökéletes szövetséges, gondolta Nekane, ahogy északkelet felé haladtak a Sárkánygyíkfal felé a hajnal előtti félhomályban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése