2014. október 9., csütörtök

[Piros csapat] Fefe WTC-s élményei :)

Élménybeszámoló:
WTC 2014 Poland

http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771119.31754.fmx00.freemail.hu&cid=1&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0



Kedves barátaim, szeretném megosztani veletek a WTC2014 verseny élményeimet és tapasztalataimat. Régi vágyam volt már kijutni egy ilyen nagy kaliberű versenyre. Sajnos korábban nem fértem be az 5 fős keretbe és volt olyan is, hogy kifociztak mások, mivel aktivitásom és viselkedésem mondhatni hullámzó ilyen-olyan okok miatt. Hagyjuk a múltat.
Idén Pattison barátunk jóvoltából és szervezésének hála meghívásra kerültem és már év elején valamikor befizettük a pénzt. Nem emlékszem pontos összegre, de talán 35-45 ezer forintba került az egész több részletben.

Előkészületek, festettség:
Sajnos készülni nem tudtam, mert a nyáron más foglalkoztatott és az óta 2 hónap alatt két szabadnapom volt. A festettséggel egész jól álltam, mert viszonylag régóta csinálgatom a fő frakciómat és Dobák Zoli Khador társam is besegített itt-ott. Mint kiderült ezt a festett dolgot nem is vették olyan komolyan kint. Pl.: Volt olyan tán Kínai srác, akinek jó, ha feketére volt alapozva a serege. Persze a jellemző nem ez hanem szépen kikent seregek, TTQ és TTQp+. Körülbelül 4-5 igazán pro festett sereg volt, vagy alig több. Jól esett azért, hogy ha igazán sok időt raknék bele a dologba, akkor nem sok olyan dolog jött szembe, amit ne tudnék produkálni itthoni festő társaimmal együtt. (Dávid, Rudi, Dobák stb.…) Külön kiemelném Porkit aki erőn felül teljesített festésben. Egy éjszaka egy fél sereg. A másik felét meg kölcsönkérte, így ő sem lógott ki a sorból. Hihihi
http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771343.86157.fmx09.freemail.hu&cid=3&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0
A képen Wolfi díjnyertes serege.

Péntek:
Zaggar barátunk jóvoltából szert tettünk egy nagyon klafa és tágas mini buszra. Ami egy tankból hozott vitt minket. Mivel végigvezettem a szerpentines, hegyi utakon 400km-ert ezért kicsit elfáradva érkeztünk meg sötétben. Még megálltunk sört venni. Illetve néha olyan földutas elhagyott helyekre irányított a GPS, hogy igen csak félnünk kellett. A legjobb egy szlovák cigányfalu volt ahol még annyira sem mertem megállni, hogy megforduljak. Illetve volt egy útkereszt ahol az én GPS-em balrát a Pattisoné jobbrát és a Zaggaré egyenest mutatott. Azért viszonylag kevés viszontagság után megérkeztünk egy hegy tetejére és erdő közepére, ahol egy óriási méretű hotel várt minket. Kívülről kicsit szoci és félkész volt, de belülről nagyon igényes és felújított.

http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771223.66377.fmx09.freemail.hu&cid=3&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771343.86157.fmx09.freemail.hu&cid=7&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0

Találkoztunk a recepció előtt a többi magyarral és meglapogattuk egymást. Zaggarral kerültem egy szobába. Ezzel nem volt semmi probléma. Egy bazi nagy teremben az összes szerepjátékos, figurás forma együtt vacsorázott. Komolyan mondom nagyon nagy élmény volt már ez maga. Egy hosszú asztalon 10 en ültünk magyarok. Minden ország szinte ugyanígy. Kínától Kanadáig, Oroszországtól Ausztráliáig minden országból emberek, egyen pólóban. Mosolyogva, viccelődve evett-ivott sörözött.
http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771223.66377.fmx09.freemail.hu&cid=9&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0
http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771223.66377.fmx09.freemail.hu&cid=1&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0 http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771119.31754.fmx00.freemail.hu&cid=9&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0

Mindenki hihetetlenül előzékeny volt, kedves. Egyfolytában röviddel kínálgatott és nyugodtan kirakhattad az Iphpne6-ot, seregedet az asztalra 3 napig, mert kutya sem nyúlt hozzá. Az egyik szervező híresség (Wolfiék jobban tudják) elkezdett üvöltözni, hogy egy baráti meccshez keres Coc Axissal játszó ellenfelet valami másik Warmachine celebnek. (valami Trevor aki youtube os vidiket csinál) Feketelovag vállalta. Pár perc múlva már egy Óriási arénában találtam magam 2 teremmel arrébb. Amíg a szem ellát terepasztal felszerelve. Az első sorok bekamerázva, mikrofonozva. Természetesen Feketelovag nyert. Neki már megérte eljönni. Megtapsolták. ☺ Mások kedvükre tesztelgettek például Zaggar és Akcs:
http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771119.31754.fmx00.freemail.hu&cid=3&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0
Többiek dumálgattak, sörözgettek. Megint mások szaunáztak, vagy lefeküdtek aludni. Amúgy volt Discó is a szállodában meg bárok is. Jó nagy élet volt. Kicsit fáradt voltam a sok vezetéstől. Benyomtam egy sört és meghívtam pl. Albertet meg Pitét is. Nem is gondoltam arra, mekkora lavinát indítok el ezzel. Elmentem aludni, ők maradtak. Viszonylag jól aludtam kb. fél egykor.

Szombat:
Reggel hatkor Zaggar már ébren volt, Addig neszezett, amíg ki nem keltem én is az ágyból. Hallottuk, hogy Rudiék is pofáznak a szomszédban így összeverődve megindultunk egy KV beszerzésére. Ez nem sikerült mert nem volt bár csak automata ami nem fogadott el eurót. A recepciósok meg persze nem tudtak váltani nekünk. Mind1 Reggeli idő. Kicsit fájt a fejem és az ebédlő előtt óriási sor. Mit lehet tenni beálltunk. Ekkor feltűnt egy Zombi Pite arcbőrét viselve és hörgő, szörcsögő hangokat kiejtve elment mellettem úgy, hogy nem ismert fel. Pedig még a hangzavar közepette szólítgattam is, úgyhogy kénytelen voltam jól hátba verni amolyan Orkosan. Ez hatott. Persze lassú kimért mozdulatokkal fordult meg. A felismerés szikrája lobogott a szemében. Jól van. Ez a Pite. Albert? Kérdeztem. Hát ő kérem úgy bebaszott, hogy nem tudtak életet verni bele.  Nah ez fasza gondoltam. Persze kezdés előtt 5 perccel még zuhanyoztatták aztán nagy nehezen kezdésre előkerült. ☺ Fini reggeli után kezdődhet a BANZAII!!!!
Pite és Albert így kelt reggel, de szerintük csak a gyomorrontás és nátha miatt. ☺

http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771223.66377.fmx09.freemail.hu&cid=7&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0

Szombati Meccsek:
Első kör. Itt még bármi lehet. Kifogtuk a Görögöket. Elég vegyes csapat volt. Volt, aki a 300-ból lépett elő és volt, aki dagi gyrososnak nézett ki a sarokról.
http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771223.66377.fmx09.freemail.hu&cid=5&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0
Kicsit feszültek voltak, mert első nemzetközi versenyük volt. Sajnos már nem emlékszem milyen listáik voltak, de engem Pattison kapitány összerakott egy Mercenaryval. Fasza. Legalább ismerem, de amikor megnéztem a listákat eggyáltalán nem örültem neki. Durgen Madhammer Rhulic Colossallal, herneJonne, Thor, DougalMcbain, meg vagy 3 unit. Press gangerek, Nyssek, Croeék. A másik sereg Damiano. Gondoltam a rengeteg lövés ellen nem megyek Vladdal, hanem felrakom Irusk2-őt. A küldi is tán két nagy zónás volt középen. Ő persze Durgent választotta. Ő kezdést kért. Én maradtam ahol voltam. A terep egész egyszerű volt. Előrenyomult, futott mindenkivel. A pressgangerekre kirakta a felrobbanós varázslatot. Rohadt sok figurája volt fenn az asztalon. A Colossallal pedig középen nyomakodott. Én mit tehettem. Középen mini feat és shield wallos black dragonokkal beálltam a szájába a nagy kör közepén. Mögöttük a caster lemaradva Bokurral és a Greatbearrekkel kicsit baloldalt. Míg a widowmakerek, eyriss, elég jól kilőtték a press gangereket. 4-et. A fagyiskocsi meg jobb oldalt szórta a kamuaoekat. Több-kevesebb sikerrel.  Jött ő. A kemény kör. Durgen feat. Leszedett Herne kamuaoeval pár Widowmakert. És Durgen meg a colossal meg mindenki elkezdett utazni a shield wallos Black Dragonokra. Először alig-alig tudott egyet egyet kivenni, aztán hírtelen meglódult neki a kocka. Croék viszont 3 kockával mennek élőre és ez átlag felett már fájt. Hát én kikapok gondoltam ekkor. Jah fagyiskocsim 1 hp-n maradt. Ráadásul 11”re álltam meg a Iruskkal a BDIFP-k mögött így a tough felejtős volt. Kb. 4-5 maradt. Nah akkor jöttem én. Baloldalt Widowmakerek maradék, Eyriss lelőttek pár nyss huntert, press gangert. Aztán a bearek rájuk rohantak, mert elég közel álltak meg egymáshoz. maradt kb 2 darab nyss az is megfutott. Közelebb avázkodtam Iruskkal. Battle Lust spell a maradék IFPre, had szóljon. Kérem szépen öten majdnem ripityára zúzták az Earthbreakert rohamból. 4kocka sebzés, 7 et védett. Záporoztak a fefés5-5-6-6 osok végre.  Fagyiskocsi megrohanta a legközelebbi Croes tagot és aoékkal szétlötte a közel állókat. Ők is alig maradtak. Casterével középen hátraszorult egy távoli dombra és a mozsárral korábban eltalált egy woundon maradt Herne és Jonne is visszavonult. Kilőtte a fagyi kocsimat, meg 2 beart.  Meg vagy 3 Pikement. Ujra én, de közben pittyent az órája és lejárt az ideje. Hát kérem nyertem. Feat nélkül. Geci jó érzés volt. ☺ Tanulság: A sok figura és támadás időigényes ÉRTEEM?? Azonnal rohantam, hogy körbenézzek, a többiek mit csinálnak. Nessos nyert. Porki, Zagi kikapott. Pattison még nyomta. Nagyon kevés ideje volt hátra és nem tudott mit tenni a másik Skorne sereggel akinek több CPje volt. Elmentem messzebre mert olyan feszült voltam, hogy tuti megzavartam volna a meccset. Láttam amint Pattison kezet fogott ellenfelével. Röhögcséltek. Mondom nyertünk, de jó. De a többiek nem nevetgéltek. Kikaptunk. ☹ Megkerestük a többieket. Ebédszünet. Ők sem nyertek. Finom ebéd várt minket és kicsit depis hangulat.

Második kör. Pulykatojás fejű, szeplős, dagadt és tejfel szőke Finnek. Nagyon kedvesek. Volt náluk egy baszott vastag kódex méretű kinyomtatott könyv, ami kielemezte az összes indult listát a WTC-N. Nagyon komolyan vették. Készültek. Meg is jegyeztem nekik viccesen mire tejesen gyászos képet vágtak és leszegett fejjel közölték, hogy szart sem érnek magukkal, mert az első körben kikaptak. Szinte sajnáltam őket, de gondoltam most megint jól kiszoptok csícskáák. Hehehe. Cygnart kaptam. Nem örültem neki, mert ez az egyik frakció, amit el akartam kerülni, de végül is Irusk ezért lett a második seregem. Nekem eggyértelmű volt. Neki is. Brisbane és EHaley volt a két csapata. Hármat találhattok. A barom Gun Mage eivel. Soloval. Messzire lövő jackkel, egy ütős jackkel meg egy arc noddal. Mentségére legyen mondva nem hozott colossalt csak a másik seregébe. Mindenesetre egy nagyon izgalmas, fordulatos meccs volt. Teljesen belefeledkeztem.  Szépen lassan azonban olyan gondolkodós helyzetekbe sikerült hoznom, hogy rohamosan járt le az ideje. nekem még volt vagy 10 percem neki maximum egy.  Előbb ő featelt és tette a dolgát, lőtt majd én. Szépen lassan adok kapok hangulatban elfogytak a jackjei és Irusk egy markeren kempelt. Pár Gun mage nek is oda. Alig maradt pár emberem és neki is csak Haley meg két Gun mage meg a kiscaster. Gorman megdobta a maxos Sprigganomat. Nah akkor kiszopsz idővel kisbarom. Gondoltam. Ő is mondta, h érzi itt a vég. Tiszta ideg volt. Még tán káromkodott is valamit Finnül az orra alatt. Ekkor színte egyszerre 3 mellettem zajló meccsnek is vége lett. Felnéztem és kérdeztem mi a fasz van? Semmi már hárman kikaptak. Nah, hogy szakadna rátok egy zsák szar gondoltam! Szétbaszott az ideg. Ezért töröm magam csikenek. Kirohamoztam Iruskkal a fedezékből és levágtam Gormant. Haleyvel közel jött rám nyomott egy Time Bomb spellt. majd szarrá lőtt. Aztán a Maradék mage ek is. 40 mp e maradt. Elég hülyén nézett rám, de dagadt a melle a büszkeségtől. Mondtam, h oly mindegy, mert mivel a csapatom kikapott senkit sem érdekel hány vinnünk van. Pattison szólt, h mekkora barom vagyok. Igen is jegyzik, sőt holt versenynél még számíthat is, h mennyi egyéni győzelem van. OOpszi. Bocsi. Már ezt is tudom.

Harmadik kör. Már kezdtem lefáradni. Csak ültem szótlanul. Fáradtan, megkeseredten.  A remény elszállt. Oda az élvonal. 2/0 win. Egy bombázó lengyel leányzó körbejárt és minden játékos kezébe nyomott egy red bullt. Jólesett. Eldöntöttem, hogy bár Irusk nagyon jól megszolgált és megérdemelne egy tapsot, de végül is hurka vagyok vele Vlad2 höz képest. Következő körben bevetem lesz, ami lesz. Máltát kaptuk. Rendesek voltak, de olyan sunyi kis cigó pofájuk volt. Kaptam egy Minion playert. Hurrá. Mint tudjuk jó nagy fosok. Széjjelbaszom. Hát nem. Az új castert választotta Raskot és vagy 3-4 osztag krokit. Wrestlert, meg a nagy teknős beastet és Snapjoet. Nagyon nagyon kemény meccset játszottunk. Folyamatosan közeledett a krokikkal. Majd hibázott és bár fal mögött állt a Wrestlerrel, a három lovasom feattel odaért és kiszedte. Nagyon ideg lett. A rengeteg krokit is ütöttem. Beértek a Kayazik is. Nagy volt a felfordulás. Azonban nem akartak fogyni a Krokik. Végül megroppant és alig maradt ember a páston. Vlad viszont a flag mellett állt és írta a pontokat. A kayazik magas defje sem volt elég. Ötös alatt nem dobott és valamiért annyira össze visszakevergette, húzogatta a sebpontokat. Akárkit ütöttem mindig nem halt meg hanem maxon volt. Megnéztem a kártyáit és kb. minden kroki 1-2 woundon állt. Hát ez elég hihetetlen, de leszarom. Megnyerem így is kis csíra. Ekkor odaszóltak Pattisonék, hogy kettő kettő. Rajtam áll vagy bukik a dolog. Bassza meg. Fájt a fejem. A baloldali Zászlón senki sem írt azt leszarta az ellenfél is. A saját zászlómnál Vlad hősiesen írta a pontokat. 4-0 a CP a javamra. Neki volt vagy 15 perce nekem maradt összesen 4. Folyamatosan bekérdezett meccs közben, ami fel sem tűnt. Megszakítgatta a gondolatmeneteimet, h mutassam a kártyám stb.. Volt hogy üvöltöttem rá h shut up and watch it if you want. Szóval Vlad állt egyedül és rohantak rá a krokkok minden körben. Persze csalt a kis énekekkel is, mert amikor én ütöttem plusz egy def volt, amikor rohamozgatott át a kis falakon akkor persze pathfinder. De nem mondta be. Baloldalt a maréknyi kayazi megfutott. Vladra rárohant egy két kroki az ő körében. Persze def strike ot elfelejtettem én barom. Sajátomban megölöm őket. 4-0. Majd megint kettő kroki berohamozta Vladot. Egy harmadik meg 4”re tőle megállt. Többi sehogy nem ért oda még extra nagy futásokkal sem. De volt már, hogy utánamértem és kértem játszon normálisan. Szaladt az időm. Shylis benyomta az extra diceos képességét Vladra. Attrakció és megnyerem. Persze a defensive strájkot elfelejtettem és a blood furrybol kijövő két extra focust is. de hát ez van. Sajna hónapok óta nem játszottam vele, meg hát harmadik kör fejfájás, kialvatlanság stb. Lebaszom a két közelben álló krokit. Marad 4 focusom. (ami amúgy hat lett volna vagy még több, ha a def strikeal ölök és nem kell támadást vennem) pont két pow 12 támadó spellre elég. Ha meghal, nyerek. Hehe. Még van pár percem. Nah kérdem a srácot. Mennyibe van a Kroki? Aszongya full hp-s. Ez hátul volt. Hát nem hittem el de leszarom így is meglesz. Mondom és Arm mennyi is? Aszongya 18. Nah akkor Dice mínusz 6. Első dobásom. Talál. 5-5 kettő. A kettest kiveszem Sylys miatt. 4 sebpont. Másodikra dobok két kockával hatot. Sajnos annyit véd. Nem írok. Berohan még két krokival meg azzal akit gyaktam. Megint előkerülnek a kayazik ellen dobó, ötös hatos kockák. Vlad meghal. Persze a Def Stikeot harmadjára is elfelejtettem. ☹ Sunyin nyújtja a kezét majd rögvest összehúzza a kártyáit. Mond állj!!!!!!!!!! Én nyertem. Mert csaltál. A krokik nem Arm 18 ak hanem 16-ok és UNYEIELDINGESEK!!!!! Akire razor windeztem az csak dice mínusz 4 és a négy seb az nem négy, hanem hat. A hatos dobásom másodjára meg nem nulla seb hanem 2. Így meghalt a kroki és én nyertem. 5-0 ra. ☺ Porki is helyeselt mert végignézte de sajna közben neki sem tűnt fel a dolog. Azt mondja Pattison mivel kezet fogtunk már nem számít. Mondom rohadjon meg dehogynem. Elmagyaráztam tagoltan a cigánynak angolul mi történt, mert hírtelen szar lett az angolja is. Közben persze sunyin elpakolt mindent. Azt mondja a tag, ne haragudjak, de ő már nem emlékszik miket dobtam. Mondom egy perce volt. Mellesleg nézzük meg a kártyákat. De már elpakolta és nem tudja melyik volt. Mondom, akkor legyél boldog kis csíícska! Ott hagytam mindenem és kimentem elszívni vagy négy cigit. Két csapat vereség után már leszarom h 40 vagy 43.ok leszünk. …
Kicsit kavargott bennem a düh, de egy finom vacsora és egy jó sörözés feledtette a dolgokat. Végre jót beszélgettem németben élő magyarral, szervezőkkel meg Gáti Gergővel, aki szintén oda odaült a táborunkhoz.
http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771343.86157.fmx09.freemail.hu&cid=1&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0
Nagyon nagy buli volt mindenhol. A Finnek Vodkát locsoltak a szaunába és ott partiztak. Sokak meg a drinkbárban meg ki tudja merre voltak. Jól összerázódott a csapat. Kaptam pólót, kockákat, melee mérőket stb.… Mindenki nagyon kedves volt. Ekkor éreztem, hogy jelen vagyok teljes egészében és a testem mellé megérkezett a tudatom is végre.  Megfogadtuk, hogy legalább egyet nyerünk másnap és jól fogjuk érezni magunkat. Még zavart kissé a csalás és a hülyéskedésem miatti összesen egy győzelmem a három helyett, de végül is egy örökre megtanultam a leckét, hogy mire kell figyelni. Nekem ez az első nemzetközi versenyem.  

Vasárnap:
Hát eljött az utolsó nap. Sajnáltam, hogy nem ez az első nap, mert kiválóan éreztem magamat. Bár már elvesztek a nagy remények, megmutatom, hogy mit tudok. Akárkit kapok Vladdal fogok játszani és megmutatom a többieknek ki a Khador Pápa. ☺  Fini Reggeli. ☺
Negyedik meccs. Oroszország ellen. Nah ezek amolyan Grízlimedve méretűek voltak. Hosszú hajjal kipirosodott arccal. Nagyon kedvesen mosolyogtak és akcentussal, akadozva beszéltek. Kicsit mintha be lettek volna lassulva. Menothot kaptam. Hát ez jó lesz. Harbinger és Feorra. Nessos gyorsan elmondta a Feateket meg, hogy mire vigyázzak. Nem is érdekelt a csapata.Vlad vért kívánt! Epic Feorra lett az ellenfele. Colossalal. Két lövős jackkel. Supporttal meg a nyomi közelre aoet dobós unittal. Még sosem játszottam ellenük. Széthúztam a seregem. A két nagy körös Zóna miatt. Jobb oldalt a könnyű lovasság. Középen a lovasság meg drago. Bal oldalt a Kayazik bevetették magukat egy trenchbe. Előrerohan a barom unitjával. Előrejön a colossallal, majd leszed pár figumat. A Kayazik nem sebződnek az aoe miatt, de mint kiderült  az effekttől nem mentesülnek. Én barom ezt sem tudtam. Kigyulladt pár. Meg a barom unittjából is kigyullad vagy 4 ember. Röhögtem, mint az állat. Aztán jött Feorra, levette a tüzet róluk feattel és átrakta rám. Nah már nem nevettem. Aztaaaa. Ez ilyet is tud? Nah jöhetek? Közben Pattison odajön, megráz, és azt mondja Fefe! Ne legyél gyökér, mint tegnap! Figyelj oda. Már ketten kikaptak és egy nyert a csapatból. A Nessos nyerésre áll és tuti nyer úgyhogy rajtam múlik minden. Szóval nagy levegő. Én jövök. ☺ Feat. Maradék kayazik meg lovasság becsattan. Egy jack a jobb oldalon elszáll meg a Colossal mindkét oldala 5-5hpn. Jobb oldalon így megroppannak. A kis Lovasságom kiszedte a jackjét és a light lovasságom már teljesen mögötte volt. Már a supportoját sprayzte. Eyriss meglőtte a maradék Jackjét. Vlad befut a kipucolt jobb oldali zónára. 2 pont ide. A pást jobb oldala az enyém. A colossalja romokban. Körülötte pár Kayazi. És mivel nagyon lassan játszott szegény kb 2 perce van. Az ő köre végén beszalad valamivel. Leverem és irok még két pontot. 4-0. ide. Néz. Néz. Lő párat. Majd átadja a körét és nyújtja a kezét, hogy gratulál. 6-0 ide. Megvan az első Win ma, mint tegnap. Megvan a csapat Win is. Odarohanok Pattisonhoz. Felnéz, majd közli, hogy mégsem nyertünk, mert Nessos benézett valamit és legyalulták a Casterét teljesen nyert helyzetben. Hát már ez sem érdekelt. Boldog voltam, hogy összejött nekem. Így mentem és ettem egy finom ebédet.
Második kör: Ukrajnát kaptuk. Ezek kinézetre is összeszedettebbek voltak mint a Ruszki tavarisek akikkel szándékosan nem sorsolták össze őket az előző körben.  Pattison már nagyon nyűgös volt mert sok volt a kudarc és elkezdtük a vérét szívni. Hisz minden sorsoláson kérdeztük, hogy kinek ki a jó ellenfél és ő képes volt ötből ötre azt mondani, hogy nem jóóó! Hahahaha. ☺ Nessossal olyat röhögtem mögötte. Persze ő nem vette észre, hogy már mind az öt ellenfél frakcióját felsoroltuk. Mondom, Állj Pattison! Akkor neked ki a fasz jó? Mondjál már egy sereget. Hihihi. Erre megsértődött és bedobott. Elvitt egy Orboros. Az Ukránok csapat leadere. Ő volt a legrutinosabb játékos. Persze, hogy Epic Morvhanával próbálkozott. Vlad szinte felizzott a kezemben. Megfogadtam neki, hogy megissza a vérét. ☺ Szokásos felállás. Rámszaladtak baloldalt a Farkasok. Középen Pureblood Wolf meg Gorax lemaradva. Jobb Oldalon meg egy Wolf of orboros unit és Nualáék. szinte téglában. Jó sokan voltak. Tudtam, h az idő nagyon nekem áll a sok figu miatt és h sokat kell kempelnem Vladdal a sok teleportkő meg ilyenek miatt. Feat. + lovasból sajna csak kettő érte el a purebloodot, de így is kiszedte. Epic dobásokkal. Jobb Oldalon az öt könnyűlovas megkapva a hand of fateet szarrá sprayzte nualáékat és a a wolvesokat. Mindkét unitból egy egy maradt meg. De a jackem leverte a maradék két wolvesát is. A Kayazik berohanták a farkasokat akiknek a főnöke túlélte egy woundon. Majd jött ő. Elég nagy károkat okozott 2 kör alatt. Végül featelt és visszahozott 3 bloodtrackert meg a teljes unit wolvesot. De lement vagy 4 hpra. levettem két bloodtrackert de ő gyógyult kettőt. 6 hp. 4 fury. Goray max lifeon. Mondom nem megyek bele a harcba leszarom. Közel megyek Vladdal a transference miatt. Két lovas uhlanom odasetáll és ráüt egy mounttal. Dupla hat. Lefekszik Morvhana. Majd beleüt Pow 10 el eamit boostolok transferenceből. Jön a másik azis belever párat. Ő három lifeban van és Goraxnak is alig maradt. Jönnek az eliminatorok. A kis kedvenceim, akik annyiszor kihúztak a szarból. Egy nem ér be csak futással. A másik Charge. Autó hit. Dice Minus négy 3 kockával. 9 sebpont. Viszlát Epic Morvhana! Ismét győztem. Itt a Csodák csodája a csapatom is győzött. ☺ Nem megyünk haza Win nélkül. Szerintem ők nem voltak nagy rutinos játékosok, mert a főnökük is elég lassú volt. Viszont brutál pro listákkal jöttek ők is. Négy egyre nyertünk talán.
Utolsó kör: Swájc 2. Nem a Gergő féle. Pattisonnak tovább szívtuk a vérét. Odadobott. Majd kiválasztott Skorne. Már nem is érdekelt. Akárkit hoz Vlad2-vel jövök. Végül XerXés Tearrel játszott. Elmondhatom, hogy ez volt a legkeményebb meccsem. Két Zóna a hosszúkás. Közepén az objektívakkal. Jött középen Brickbe és ahogy kell a Shield wallos emberekkel mindenki 8 wound. Két szárnyon meg a kigyújtós 8 woundosok mögöttük meg a harpoonos 8 woundosok. Kicsit araszoltunk egymás felé majd. Kétoldalt előresétállt 7 et és onnan 10 re kilőtt mindenkit. Underbosst. Vladot, Dragot, Uhlan lovasom és ManOWar Drakhunt kigyújtotta. Jön a köröm tán a harmadik. Tüzek a francba. Nah Dobtam hatból négy egyes-kettest. Muhahahaha. Drago és a MANOWAR ég de így még félelmetesebbek. Featelek. ☺ Drago lebassza az objektívát baloldalt. Uhlanok becsattannak a baloldalon hozott Gladiátorba. Sajna nem elég nagyot ütöttek. Kayazik kiszedik a jobb oldalt hozott kigyújtós unitot. A lovasok baloldalt leszprayzik  a baloldali kigyújtós unitot. Meg egy két harpoonost. Hand of fate nagyon raj! ☺ ManOWAR meg megáll középen. Vlad meg a baloldali téglalap szélén. Leveri az uhlanokat. Pár Kayazit is. De nem megy neki a def 16 ellen. Drago is kap egy két sebet. Én jövök. Drago leveri a bal objektiván álló beastjét. A másik beast beragadt a brick csapata mögött. A könnyű lovasaim már szinte a serege mögött Sprayznek. Jobb oldalt is a kayazik mindenkit megöltek. A pást egy gyűrű skorne körbevéve Khadorral. Vlad ír két pontot plus 1 az objektivaért. Ő jön. XerXsés kirohamozik. Vladot nem éri el de sajna az előtte álló figurát igen. Ráslammeli.Vlad ott fexik egyedül. Ott a Weapon masteros unit rohamtávolságon belül. Igen ám csak középen a két objektiva között ott állt a ManOWar. Nem fértek el mellette csak free strikeért. Abeastje rászlammelt egy saját figut. Az meghalt a lovas lángolva bírta tovább 3 woundon. közöltem h steady. ☺ Ok akkor roham teljes Unit Vladra. Freestrikeba belehalt mind! ☺ Átadta a kört és nyertem. Muhahaha.
Meglett a 3/3 aznap.Ami érdekes, hogy a swáciak voltak a legösszeszedettebbek és mégis őket sikerült legyőznünk 3/2re. Jót dumáltunk és kaptunk ajándék kockákat tőlük. Gyors pakolás. Hazafele megálltunk sörért. Majd egy jó kedéjű hazaút. Kb 1-2 fele mindenki hazaért!
Nagyon nagyon nagy élmény volt az egész. Így lett 6/4 em ami ha nem csalnak és nem hülyéskedek 6/6 is lehetett volna. Wolfiék sos popnttal eggyel elöttünk végeztek, de winünk párral több lett. Viszont csak Wolfi Khadorral és jómagam Khadorral nyertünk 4-4-et. ☺ Akkor Khador az Új CRYX????? ☺
http://freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=0Y-3SwxStTqVsAKTZhE-&ulid=fefe82@freemail.hu_1124309490&id=8083378&uid=1412771343.86157.fmx09.freemail.hu&cid=9&homeid=107&folder=%C3%A9rkezett&cache=1&save=0










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése