Nekane sötétségre és fájdalomra ébredt. Az első áldás volt; a második, hideg emlékeztetője a veszteségnek és bukásnak. Egy fenyőfa göcsörtös gyökerei között rejtőzködött, és várta, hogy leszálljon az éj. Az ellenségei átkutatták a környéket és a felderítők pár lábnyira haladtak el a búvóhelyétől, de nem találták meg.
Most, az éj leple alatt, megkockáztathatja a mozgást. Kimászott a rejtekéből, minden ízülete sajgott, a sebei agónia tüskéket szórtak a testébe, de elég erőt gyűjtött, hogy felálljon. Hogy még jobban elrejtse a jelenlétét, lekapcsolta a páncélja kazánját, a súlya pedig borzasztóan megterhelte a vállát és hátát. Most felkapcsolta, a mechanika elindult, átvette a súlyt, megkönnyebbült sóhajt csalva elő viselőjéből.
Nekane körbepillantott. Kevés ötlete volt, hogy melyik irányba induljon. A cygnariak elöli kétségbeesett menekülése során nem jegyezte meg az útvonalát, és most reménytelenül el volt veszve.
Állt, csendben, és próbálta összeszedni a gondolatait. Érezte nyugatról a hideg szelet, hallotta keletről az éjjeli madarak hangját keletről, aztán, dél felől, valami szólította. Nem egy fizikai érzés volt ez. Bármi is volt ez, úgy rángatta az elméjét mint ahogy a pokoljack jelenléte kitöltötte a tudatát. Erőt érzett. Távol, de eltéveszthetetlenül.
Délnek fordult és elkezdett menni, lépteit felgyorsította a hegyoldal lejtése. Az erő érzése nőtt és átalakult. Finoman rá volt hangolódva a halálra, különösen az erőszakos halálra, és a foltokra amit ezek maguk mögött hagytak. Ami most magához szólongatta, a szörnyűségek erejével és a gyilkolás erejével rendelkezett. Az izgatottság elmosta a fáradtságát, és leküzdötte a futás kísértését, hogy egyből oda rohanjon, ahol ilyen kitűnő kínok várták.
Órákon át sétált, mint egy halálra éhes moly a fény felé, de amikor odaért a forráshoz, nem volt ott rom, semmi ősi Morrdh maradvány, vagy attól újabb Orgoth építmény. Csupán egy kopár föld kör volt, egy tágas tisztás a hegyi erdő közepén. Semmi sem termett a kiégett földön, maga a talaj is hamvas volt és omlós, életmentes és halálban gazdag.
Nekane letérdelt, rátette kezét a meggyalázott földre, és elvigyorodott. Ez volt az. Minden amit keresett. Itt felépítheti a nekropoliszt. Itt felhúzhatja a földből a Pusztítás Kútját.
Megtalálta a Papok Taglóját, vagyis pontosabban szólva, az találta meg őt. Az Orgoth több száz morrowita papot mészárolt le évszázadokkal ezelőtt a brutális, de végül sikertelen próbálkozásban, hogy kiirtsák azokat, akik rendelkeztek a Mágia Ajándékával. Összeszedték ezeknek a papoknak a holttesteit és itt elásták őket tömegsírokba. A papok erőszakos végzete és a legyilkolásuk kegyetlen anonimitása olyan egyveleget hozott létre ami sokkal erősebb mint más, hírhedtebb gaztettek.
A fák között hirtelen mozgás törte meg Nekane elrévedését, és rántotta egyből vissza talpra, a pokoltüskéje előcsúszott a karjából.
"Ki vagy?" mondta. "Állj elő."
Egy magas, rossz alakú forma lépett elő a fák alatti árnyékokból és botorkált feléje. Volt benne valami furcsán ismerős. Aztán amikor Caen holdjainak gyenge fénye rávetült a göcsörtös figurára, Nekane hirtelen felismerte.
Eviscerus discerptor egykor halandó volt, mint a legtöbb azok közül, akik a Rémálom Birodalmat szolgálták, de szinte minden szerves része eltűnt és elrohadt már az évszázadok során. Ami maradt belőle egy görnyedt szörnyszülött acélból, vasból és bronzból, négy rákszerű végtaggal, amikre satuszerű mancsokat szereltek, kettőt járásra, kettőt fogásra. Valamint még két kisebb kart a finomabb munkákhoz. A discerptor fejét csuklya fedte és alacsonyan lógott a púpos formáján. Az arcából Nekane csak az üres homlokcsontot látta, a koponyát majdnem tükörsimára koptatták az évszázadok.
Nekane csak nagyon futólag ismerte Eviscerust. Discerptorként a szerepe a nekrofaktóriumban az volt, hogy bejárja a kontinenst új technológiák és ősi titkok után kutatva. Állítólag már vagy hat évszázada ezt a feladatot végezte, és csak kevesen találkoztak vele a nekrofaktóriumból. Persze létezett szóbeszéd az ősrégi Eviscerusról -- hogy az agya már alig fog, a tettei és szándékai szétszórtak. Azt is rebesgették, hogy megmagyarázhatatlan érzéke van ahhoz hogy mindig a jó helyen legyen a megfelelő időben. Valahogy mindig tudta, mikor nyílik meg egy ősi sír és okádja ki magából a titkait, vagy talán, hogy ha a nekrofaktórium valamelyik tagja segítségre szorul.
Ezen furcsa hírnév ellenére, elméletileg szövetséges volt. Talán egy hatalmas fajta.
"Discerptor --" kezdett bele Nekane, de Eviscerus leintette.
"A Papok Taglója 69 AR-ben játszódott le," mondta halk, érdes hangon, majd a hangja megváltozott, teltebb lett, magabiztosabb. "Nem, nem nem. Közelebb bolt 68 AR-hez, miután a Jerdon Tauthis varázslót beazonosította a...a..." elmotyogott, a hangja már szinte érthetetlen motyogásba váltott.
Nekane rájött, hogy a discerptor nem hozzá beszél. Inkább úgy hangzott, mintha saját magával folytatna beszélgetést.
"Discerptor," próbálta meg újra Nekane. "Szükségem van a segítségedre."
"Segítségre?" mondta Eviscerus. "Segítség. A szó a régi Morrdhi szóból ered ami adományt jelentett. Segély." A hangja újra felvette a tanári oktató színét.
"Deneghra dominarcha küldött engem," mondta Nekane. "A nekrofaktórium létfontosságú feladatát teljesítem. Értesz engem?"
A discerptor felemelte az arcát Nekane irányába. A kifejezéstelen koponya semmit sem árult el. "Ki vagy te?" A hangja egy harmadik színt vett fel, egyet ami jobban jelent volt, mintha egy pillanatra kitisztult volna. Nekane megragadta az alkalmat.
"Lidérckötő Nekane vagyok. Deneghra dominarcha küldött, hogy találjak a Nekropolisz számára megfelelő helyet, ahol elég erő lakozik, hogy teljesítsük a szerződésünket az Orgoth--"
"Nem!' Eviscerus felüvöltött és előrelendült, a kezeivel Nekane arca felé kapva. Nekane egy olyan lénnyel tárgyalt, amelynek elméje megbomlott, de mégis szüksége volt a segítségére. Tudta, hogy Eviscerus múltja beleszövődött az első Orgoth hódításba, de nem volt tudható, miféle traumát hordoz a discerptor ezzel az eseménnyel kapcsolatban, ami aztán hatalmasra és rákszerűen pusztítóvá fejlődött az évek során.
"Tudsz nekem segíteni?" kiáltotta Nekane. "Magam vagyok. Szükségem van pokoljackekre, szolgákra, bármire amit adni tudsz."
"Segíteni neked?"
"Biztosítanom kell a Nekropolisz helyszínét itt, de nincs meg az erőm, hogy ezt megtegyem. Szövetségesek vagyunk. Mindketten a nekrofaktóriumot szolgáljuk."
"Szolgálni. Szövetségesek. Segíteni," mondta Eviscerus, úgy mintha még sosem hallottam volna ezeket a szavakat. "Pokoljackek. Szolgák."
"Igen. Meg tudod érteni?"
Eviscerus hirtelen megpördült és a fák felé bicegett. Nekane nézte ahogy távozik, nem volt biztos benne, hogy mit tegyen, de amikor a discerptor elérte a fák vonalát, megfordult és intett a nőnek, hogy kövesse. Választás híján, Nekane így tett.
***
Nekane követte Eviscerust a fák között. Az útvonala kusza volt, néha pedig megállt, magában motyogott, majd teljesen irányt váltott. Végül, miután az égbolt acélszürkére váltott a közelgő hajnallal, odaértek egy hatalmas, moha lepte sziklához egy kis tisztáson.
Eviscerus megállt és visszatekintett a nőre. "Eviscerus discerptor arról ismert, hogy elrejti a technológia nagy részét amire rábukkan, lerakatokban, és ezeket feltölti szolgagépekkel későbbi felhasználásra."
Nekane pislogott. Olyan volt, mintha a lény az önmagáról szóló történelemkönyv bekezdését olvasta volna föl. Mégis, a szavai reményt és izgatottságot hoztak. "Van itt egy ilyen lerakat?"
Eviscerus odalépett a sziklához és több ponton megérintette az egyik karmával. Mély zúgás jött a föld alól -- és egy hatalmas kőlap csusszant félre, felfedve egy sötét vermet aminek tizenöt lábas átmérője ott tátongott az erdő talaján. Durva lépcsők vezettek lefelé a földbe.
A discerptor lesétált a tátongó résbe. Nekane utána ment. A por és halál szaga körbevette, ahogy alászállt, de szinte semmit sem látott. A nő leért a lépcsők aljára és víz csöpögését hallotta, érezte a hűvösséget a levegőben. A csatamágus páncélja által kibocsájtott fény elég volt ahhoz, hogy felmérje, barlangszerű terembe kerültek.
Nekrotikus zöld fény töltötte be hirtelen a teret, amit lebegős bronz és üveg gömbök bocsájtottak ki.
Nekanenek torkán akadt a lélegzete. A lerakat puszta mérete lehengerlő volt: egy hatalmas kincstár, ami több száz láb hosszan nyújtózott, minden lépés beborítva tárgyakkal, gépalkatrészekkel, és nyersanyagok kupacaival. De ezek csak morzsák voltak a többihez képest. Több tucatnyi gépszolga állt a falak mentén, lekapcsolva, de érintetlenül. A csontjackek elefántcsont koponyái világítottak a zöldes fényben, és még egy pár pokoljacket is megpillantott, Henteseket, vagy száz éveseket.
Egy egész hadseregnyi alvó szörnyetek amik a parancsára vártak.
"Mennyi ilyen lerakatod van?"
Eviscerus felé fordult. "Eviscerus discerptorról úgy tartják, hogy több tucat lerakata és raktára van szerte a Sárkánygyíkfal hegységben."
Nekane elmosolyodott. "És Nekane lidérckötő mindet fel fogja használni."
