Alexia Ciannor a csatateret járta, Boszorkánytűzzel a kezében, bizonytalanul a saját szerepében a mészárlás közepette. Bárhova ment, mindenhol a vereséget látta a visszavonulók arcán. Ám a saját csatájában, megállt és figyelte az Elveszett Lelkek Légióját, amint közelítettek.
Egy angyali figura, a páncélján Morrow témájú domborítássokkal, meghajolt Alexia előtt és rámutatott az erőszak örvényére körülöttük. Az arkhón karjelzésére, az Elveszett Lelkek Légiója csatába indult.
"Mi tennivalóm van itt, mikor a halottak jönnek ott próbálkozni, ahol az élők már elbuktak?
Majd megtudod, ha eljött az ideje, biztosították az anyja és tanácsa hangjai.
***
Omodamos értetlenül nézte, ahogy a vas papnő megmarkolja az Infernál mester társát, és egymással küzdve, eltűnnek a kapuban. A zavartsága átment ismeretlen félelembe, és hihetetlen felháborodásba, amikor villám csapott le a kapu talapzatába.
Először odaveszett az Őrző és minden lélek ami rá lett bízva, és most az Infernál seregeket megfosztották az Árnyékok Szövője vezetésétől is. És Agathon pedig még mindig nem bukkant elő. Omodamos érzete, ahogy eltűnnek a rá bízott lelkek és az erejük is.
***
A Harbinger kinyitotta a szemét. A lány tudta, hogy az Infernál mester kétségbeesetten csapkod. Mégis hatalmas fenyegetés maradt, és csupán a legerősebb emberek tudtak vele bármennyi eséllyel szembeszállni.
A menekültek tömegei, kik között sok ezer hívő is volt, rémülten menekültek a Mester közeledte elől. A Harbinger Omodamos útját állta, tudván hogy ugyanígy cselekedett volna akkor is ha csak egymaga lett volna.
Bár újra meghalhat, a lány tudta már, hogy Menoth dicsőségét már biztosan elviszik az új világba. Valóban, tudta hogy egy újabb gyülekezetnek sikerült átjutnia a kapun, nem messze onnan ahol ő is állt, hű paplovagjainak gyűrűjében.
Büszkén tekintett le rájuk. Sokuk odaveszett, miközben őt és a zarándokokat védték.
Ám a lánynak, ki a semmiből jött, akiből próféta lett, Menoth hangja Caenen... neki nem adatott meg több idő, hogy tovább dicsőítse a Teremtő ajándékait.
A lány a földön feküdt, képtelen volt lélegezni, a fülébe már csak elfojtottan jutottak el a kétségbeesett sikolyok. Egyik hang a másik után, a csatatér egyre halkabban szólt a fülében. Bár tudta, hogy hamarosan eltávozik, érezte, hogy valaki nemsokára megérkezik.
***
Menoth haragját kivívták. Nem maradt sokáig tétlen.
***
Az égbolt széthasadt, mikor egy vakító tűzoszlop csapott le dárdaként a földre, eltalálva a Harbingert. Mindenki a közelben térdre rogyott, vagy hátrálni kezdett a szent fénytől. Még az Infernálok is alig maradtak talpon, ilyen erős volt az Ő haragja.
Menoth ragyogásával körbevéve, a Testament állott Omodamos előtt, a Harbinger makulátlan testét a karjában tartva. Szótlanul nézte az Infernál Mestert, rámérve az Emberiség Teremtőjének ítéletét. Az ellenség nem fog már több lelket elragadni a hívőktől.
Az elesett harcosok lelkei, védelmezők, akik elhagyták otthonaikat, hogy itt segítsenek Henge erődnél, egy rendíthetetlen pajzsfalként álltak a Testament körül. Dühösen, hogy egy ilyen hitvány faj istene beavatkozott, Omodamos lesújtott a buzogányával a Testamentre.
Ám a Visszaszerzők között az első meg sem rezzent. A fegyver átsuhant rajta, csupán a levegőt kavarva. Lelkek gyűltek körülötte, érintetlenül és délcegen.
Mintha dacból tenné, előrelépkedett, még mindig a Harbingert hordozva és az elesettek lelkeivel körülvéve.
Egyetlen Infernál sem tudott bennük kárt tenni. Mintha isteni parancsra, egy hasadék nyílt a Testament előtt. A lelkek utat nyitottak, átengedve őt, hogy vezethesse őket az Ember Városába. Az Infernál Mester hátrahőkölt a Harbingerből kiáramló ragyogó fénytől, miközben Urcaenre vitték őt.
***
Kapkodva, Omodamos kutatott valami, bármi után ami újra erőt adhatnak neki. Ám a pap. Az az átkozott pap aki visszatért a halálból, ő, a jelenléte, a föld amin lépkedett, mind sérthetetlen volt.
Az Infernál Mester az elhaladó lelkek után kapott, miközben azok a papot követték. Hasztalan. Az erejét elvették tőle, és érezte, hogy halványul ezen a létsíkon. Ahogy ő, úgy a serege is gyengült minden múló pillanattal.
Ám érzett sok lelket, más fajta lelkeket, és azok közel voltak.
Omodamos megfordult és megpillantott egy hatalmas sereg élőholtat, amint szoros sorokban meneteltek felé. Lassú, kimért léptekkel, a lelkekkel töltött holtak az Infernálok ellen indultak, rendületlen és tökéletes összhangban.
Nem tudván mi mást tehetne, a Fekete Kapu a seregét ezen legújabb ellenség ellen vezényelte.
***
"Közel vagyok..vagyunk." mondta halkan Alexia.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése