Dana Thorne őrmester bámulta az üres pergament amit a levett mellvértjén mint rögtönzött asztalon terített ki. Kezében egy tollat tartott, a vége tintától nedves, de a szavak nem jöttek. Nem volt közvetlen családja -- a Vas Királyságok végtelen háborúi elvették a gyermekeit és özveggyé tették -- így ritkán írt bármit a hivatalos jelentéseken kívül. De Gendrynek volt családja, és mint felettes tisztje és barátja, reá hárult hogy írjon nekik, és elmondja, mi történt apjukkal, férjükkel.
Lehunyta a szemét és grimaszolt. Hogyan írhatna le egy ilyen dolgot? Nem csupán halál volt -- ezt könnyű lett volna megmagyarázni, bár fájdalmas. Gendryt nem lövés vagy kardcsapás vitte el. Nem is halt meg úgy egyszerűen. Őt...kioltották.
Miért volt ennyire bátor? Miért volt ilyen átkozott ostoba? Rátámadt a cryxi csatamágusra -- Nekane lidérckötőre, ahogy az magát nevezte -- a késével, és csak felszínes sérülést okozott, amikor hátrébb maradhatott volna, biztonságban.
Gendry holteste képe emelkedett Dana elméjének felszínére. Nem volt előtte ismeretlen a vér és halál, de az öreg barátja arckifejezése, a teljes szörnyűség és rettegés képe, az élete végéig kisérteni fogja. Hogyan mesélje el a családjának, hogy a lénye lényegét, a létezése magját kitépték és elemésztették? Túl vérfagyasztó volt ezt hétköznapi módon elmondani, papíron, tintával.
"Thorne őrmester?" mondta egy hang, fölfelé vonzva Dana tekintetét. Az egyik Napfényes csatlós állt előtte -- fiatal, szőke hajú, a gróf felderítőinek fehér bőrpáncéjába öltözve.
"Mi az, Killian?" mondta Dana, hálásan bármilyen kifogásért, csak ne kelljen írnia.
"Volt egy...esemény a cryxi gépekkel."
Ez felkeltette Dana figyelmét. Napfényes gróf bölcsen őröket állított a csont- és pokoljack roncsai mellé, arra számítva, hogy lehet Nekane megpróbálja visszaszerezni őket. "Az őrök láttak valamit?"
Killian elsápadt és megrázta a fejét. "Könnyebb ha megmutatom."
***
A két cryxi gólem roncsát messzebb vonszolták a táboruktól. Az összetört nekromechanika nekrotittól és még Morrow tudja miről bűzlött. A három felderítő aki a legrövidebbet húzta, megnyerte az őrfeladatokat és borral átitatott kendőt kötött a szájukra, hogy ne öklendezzenek. Ám a bűz volt most már a legkisebb gondjuk.
Az őröket pengeszerű fegyverrel szabdalták darabokra, de nem volt ez barbár mészárlás. A végtagokat és fejeket sebészi pontossággal vágtak le, az izmokat és csontokat szakértő tudással választották szét.
Dana szó nélkül leguggolt megvizsgálni a legközelebbi holttestet. A felderítő fejének teteje óvatosan le volt metszve, felfedve a hófehér csontot és a csillogó agykérget. A felderítő puskája a vállán, a kése még mindig a tokjában. A halál elragadta, még mielőtt a fegyvert ránthatott volna.
"Senki sem hallott semmit?"
"Semmit, őrmester," válaszolta Killian. "A váltás találta őket így."
Dana felállt és odament ahol a másik két hulla feküdt a csontjack roncsa mellett. A pokoljack viszont eltűnt. Az egyetlen jele annak hogy itt volt, egy nagy fekete folt volt, valami kitalálhatatlan összetételű nekromechanika folyadék itatta át a talajt.
"Napfényes gróf tudja már?" kérdezte Dana. A gróf visszatért Fehérkő várába a csata után nem sokkal, magával víve a Napfényes csatlósok felét, hogy újrafegyverkezzenek és értesítsék a laktanyákat Fharinban és Vasfő Állomáson. Danat tette meg parancsnokának az erők másik felénél, hogy járőrözzenek és kutassák az ellenfél búvóhelyét.
Killian a fejét rázta. "Nem, őrmester. Úgy véltem, hogy jobb ha önnek szólok előbb."
"Rendben, küldjetek akkor most egy futárt Fehérkőre."
"Mi álljon az üzenetben?"
Gendry holtteste újra Dana gondolataiba tódult, de lecserélte ezt a képet egy másik, kellemesebb képpel. A cryxi csatamágust látta, a holtfehér bőrét vörös vérfoltok borították, Dana tőrének markolata állt ki a koponyájából. "Mondd el neki, hogy a nő közel van, és csupán várnunk kell."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése