A csataszállító előttük tornyosult, egy hatalmas fémszörny, mely gőzt és füstöt okádott, amint épp felszállásra készült. Kyra Theroux első hadnagy agyaglábakon közelített, az agyát úgy elárasztották a technikai adatok és varázs képletek, hogy alig jutott eszébe levegőt venni és járni.
"Az elméd borús, Kyra," mondta Polaris mester, megijesztve a nőt vékony, csilingelő hangjával. Az Őrző mellette ment, négy, rovarszerű lába csattogott a fedőlemezeken. "A vérnyomásod két milliliterrel növekedett."
A nő rápillantott a tanárára, arra az ősi teremtményre aki megtanította, hogyan aknázza ki a csatamágus képességeit. Azon gondolkodott, nézve a nem-emberi formáját, hogy rá is vajon az a sors vár, hogy testből eltávolított elmével éljen le évszázadokat egy fém testbe zárva. "Sajnálom mester, próbálok összpontosítani."
A hangárt elárasztották a katonák akik a Seryn Kettő elleni támadásra készültek. A bolygó sok VSZ birtoknak adott otthont, ezek közül egyesek gyengén voltak védve, könnyű prédát nyújtva a támadóknak. Koalíciós Felderítők egy Árnyfarkas párost vezettek oda hozzá, és egy harcász mérnök lépett oda, a nő neurális erősítőjét hozva, egy súlyos mechanika gépet amit a hátára kell erősítsen.
"Hadnagy," szólt a mérnök és tisztelgett. A neve Yarbrough őrmester volt; már a múltkori küldetésen is együtt dolgoztak.
Az ismerős arc egy kicsit megnyugtatta.
"Őrmester," válaszolt a nő. "Hogy állunk?"
Yarbrough feszengve vetett egy pillantás Polaris mesterre. Sok koalíciós katona az Őrzőket óvatossággal kevert áhítattal kezelte. Bár a mechanikus testük emberi lelkeket rejtett, az Őrzők legendás rangja és ősi kinézetük kifejezetten idegen benyomást keltett. "A katonák beszálltak, már csak a warjackeket kell ráhangolnunk az ön neurális frekvenciájára."
Kyra megfordult, hogy Yarbrough rá tudja erősíteni a neurális erősítőt a hátára. Az gyorsan felcsatolta, összekapcsolta a vezetékeket a nő csatasisakjával, és Kyra ezután azonnal érezni kezdte a furcsa, szédítő érzést, amikor az elméjét megosztja valaki mással. A két Árnyfarkas öreg, veterán modell volt, és ahogy átfésülte a cortexeiket hibák után kutatva, személyiség-szikrákra bukkant.
Semmi olyasmi ami csökkentené a harci hatékonyságukat, és érezte, hogy azonnal engedelmeskednek a parancsainak.
"Megvannak az Árnyfarkasok," mondta Kyra és parancsba adta a warjackeknek, hogy szálljanak föl a csataszállítóra.
"Nyugtasd meg magad. A vérnyomásod további öt milliliterrel nőtt," mondta Polaris mester, miközben a két első lába szaggatott ritmust kopogott a fedélzeten.
"Tudom, a fenébe is," csattant föl Kyra, mire Yarbrough visszalépett egyet.
"Rendben van, hadnagy?" mondta, és most szúrósan nézett az Őrzőre.
"Jól vagyok. Menjen a fedélzetre és készítse elő a gépezetemet."
Yarbrough bólintott és elsietett.
"Sajnálom, mester," mondta Kyra. "Tudom, a vérnyomásom magas, mivel ideges vagyok."
"Ideges vagy, mivel félsz," mondta Polaris mester.
Kyra a fogát csikorgatta és próbálta visszafogni a dühét. "Igen, félek," mondta, rápillantva a hatalmas járműre amely nemsokára csatába viszi őket, és lehet sosem térnek vissza.
"A félelem természetes," mondta Polaris mester. "De nem a haláltól félsz."
"Nem, mester," mondta Kyra. "Nem igazán félek a haláltól."
"Igen, valami sokkal rosszabbtól félsz. A kudarctól," mondta Polaris mester. A mester ugyanolyan jól ismerte az elméjét, mint ő maga. Kettőjük több hónapot töltött telepatikus kommunikációval, miközben az Őrző képezte őt az ereje használatára.
"Múltkor majdnem elvesztettem egy egész osztag Felderítőt az Ürességben," mondta Kyra, felidézve magában azt a szörnyű érzést, ahogy a katonái után kutatott, abban a sötétségben a világok között. Már pánikolni kezdett, és aztán --
"Ez igaz, de hogyan szedted össze magad?" kérdezte gyengéden Polaris mester.
Kyra sóhajtott. "A bátyámra gondoltam."
"Igen, egy érzelmi kötelékre összpontosítottál, erőt merítették belőle, és az erőd válaszolt erre." Polaris mester nyilvánvalóan sokat értett az emberi érzelmekből, és Kyrának emlékeztetnie kellett magát, hogy valamikor, korszakokkal ezelőtt ő sem volt ennyire különböző tőle.
A nő elmosolyodott, maga elé képzelve a bátyját, magas, erős, a családja szilárd alapja, aki újraépítette az életüket, miután az apjuk meghalt. Amikor a csatamágus tehetsége megnyilvánult, pont Barett volt az aki támogatta abban, hogy lépjen be a Felderítőkhöz. És Barett volt az aki éterhullámon beszélt vele a képzése minden estéjén, mikor sikoltott és zokogott, hogy nem tudja végigcsinálni, hogy nem elég erős. Megnyugtatta, hogy mégis, és igaza lett.
"Á, igen, most jobb. A vérnyomásod öt milliliterrel csökkent," mondta Polaris mester, és Kyra hallotta az elégedettséget az Őrző hangképzőjén keresztül is.
"Mint ahogy már előre tudtad, hogy így lesz, ugye?" mondta Kyra pajkosan és hosszan kiengedte a levegőt és vele a testéből a feszültséget, az agya élesedett és tisztult.
"Elfelejted, hogy ugyanúgy ember vagyok, ahogy te," mondta Polaris mester. "Bár testünk eltér, az elménk és lelkünk ugyanolyan."
Yarbrough őrmester megszólalt Kyra rádióján. "Hadnagy, a gép felkészült. Amint beszállt, már indulunk is."
"Jobb, ha elindulok, " mondta Kyra. "Köszönöm, mester."
Polaris mester egy pillanatig néma maradt, aztán megszólalt. "Mielőtt elindulsz, mondanom kell valamit. Ez a harmadik küldetésed. Miután sikeresen elvégezted, már nem lesz szükséged az útmutatásomra."
Kyra tudta hogy ez jönni fog, de mégis nagy volt az ütés. A gondolat, hogy Polaris mester tanácsai nélkül kell helyt állnia megrémítette, de még rosszabb volt a mély és mindent átható veszteség érzése. "Értem, mester."
Az Őrző az egyik pókszerű lába csúcsát Kyra karjára helyezte.
"Ne aggódj, Kyra. Erős vagy, és sokat bíznak benned."
Kis szünet után, a fején pár fény villant, majd csendesen hozzátette, "Én is bízok benned."
Polaris mester megfordult és eltávolodott, magára hagyva Kyrát az üres hangárban, a magány érzésével, de mégis erősebben mint amilyennek valaha érezte magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése