2015. október 26., hétfő

Brno : Cseh bajnokság

Utazás oda

Brno igazából nincs olyan messze mint elsőre hittem, Pestről 3,5 óra autópályázást tippel a Google Maps, Győrből bő két óra alatt megérkeztük. A hátulütője hogy szlovák és cseh matricát is kell venni, pedig nem túl hosszúak az autópálya-szakaszok amin menni kell.

Péntek este

Időben odaértük, úgyhogy egy gyors hotelszoba lepakolás a klubba vettük az irányt. Tudtuk hogy a helyi erők ott fognak készülődni a versenyre, és jó alkalomnak tűnt hogy mi is játszunk egy bemelegítő partit. 
Hotelszoba :)

Szelfi sörrel

Zagi előpakol

Mindenki melegít szombatra



Zagi még mindig pakol



A bárpult, csapolt sör és meleg, hideg kaja

Egy falnyi bliszter




Egy kis Xerxis2 drakespam Cryx ellen

Shaba mér helyett Pite mér

Smokey Hock!
Ez a Smokey Hock igazából egy csülök ami meg van főzve, majd fel van darabolva. Ízvilágra kb olyan mint a kocsonyának főzött húsok, egy kis babérlevél érződik rajta, a többit nem ismertem föl. Ezután fogják és egy jó nagy befőttesüvegbe beteszik és a pult mögött a hütőben tárolják. Amikor valaki kér egy adaggal, ezt az üvegpoharat megpakolják vele majd 1 percig mikrózzák. Kis kenyér és uborka köretnek ( + mustár és hagymalekvár ).

Szombat reggel

Mindenki elkezdett előpakolni





Zagi Martin Hornaceket kapta elsőre, itt még lelkesen

Az én listáim:

Hunters Grim - WB: +4
-    Hunters Grim (Muggs & Krump)
-    Trollkin Runebearer
-    Dire Troll Bomber - PC: 10
-    Troll Impaler - PC: 5
-    Dire Troll Mauler - PC: 9
Stone Scribe Chronicler - PC: 2
Viktor Pendrake - PC: 2
Horthol, Long Rider Hero - PC: 5
Fell Caller Hero - PC: 3
Trollkin Sorcerer - PC: 1 ( adjunct : Long Riders)
Pyg Burrowers - Leader & 9 Grunts: 6
Long Riders - Leader & 2 Grunts: 7
Farrow Bone Grinders - Leader & 3 Grunts: 2
Objective : Stockpile

Madrak Ironhide, Thornwood Chieftain - WB: +6
-    Trollkin Runebearer
-    Mulg the Ancient - PC: 12
-    Night Troll - PC: 4
-    Pyre Troll - PC: 5
-    Troll Impaler - PC: 5
Janissa Stonetide - PC: 3
Fell Caller Hero - PC: 3
Stone Scribe Chronicler - PC: 2
Trollkin Fennblades - Leader & 9 grunts: 8
-    Fennblade Officer and Drummer - Officer & Drummer 2
Pyg Burrowers - Leader & 9 Grunts: 6
Krielstone Bearer & Stone Scribes - Leader & 3 Grunts: 3
-    Stone Scribe Elder - Elder 1
Objective : Fuel 

 Első ellenfél : Oldřich Vondráček


Absylonia, Daughter of Everblight +5
 • Scythean 9
 • Scythean 9
 • Seraph 8
 • Angelius 9
 • Raek 4
 • Nephilim Protector 5
 • Nephilim Bolt Thrower 6
 • Shredder 2
Blighted Nyss Shepherd 1
The Forsaken 2
Objective: Bunker
Légió a távolban
 Első meccsem egy nem túl rutinos Légiós játékos ellen ment a meccs. A serege szépen volt festve, ami meglepő a kezdőséghez viszonyítva, de néha ez is előfordul.
Grimet tettem föl mert az jó Hordes ellen, van benne Pendrake, így egy szinte teljesen Beast lista ellen jól fel tudok lépni.
Légió közelebbről
Ahogy a képről is lehet látni, a srác nagyon óvatosan kezdett, így túl tudtam menni a zónán, bár a Long Riderek nem értek be egy pici híján a rohamokkal. Érdekesek ezek a 12"-re fenyegetések, még nem tudom őket jól belőni szemmértékkel.
Az ő körében aztán featelt és beküldött pár beastet, megölt két lovast, de nem csinált túl nagy károkat.
Ekkor jött az én köröm és a katasztrofális dobások tömkelege. Három beastje volt elérhető közelségben, a középső Angelius, a középső Scythean, és a Raek. Ezt kellett csak simán megölni egy Maulerrel, kb 8 burowerrel és egy Bomberre, Warlock támogatással. Hát nem nagyon sikerült. A Mauler még könnyen lekapta a Scytheant, de a Burrowerek MAT6+ 3d6 attack rollokkal alig találtak egy valamit a 15-ös és a 14-es DEF-ekből. Ez boostolt 9 és boostolt 8-at jelent, de csak elvétve volt egy-egy. Aztán a Bomber is próbálkozott közelharcban az Angelius ellen, boostolt 9-esek, itt sem talált talán egy sem a 3 támadás közül.
Itt elkezdtem nagyon aggódni, mert mindig úgy van hogy ha az ellenfél egy-egy kulcsfigurája kockaparádénak köszönhetően túlél akkor az hatalmas károkat okoz és teljesen megfordíthatja a meccset. Majdnem így is lett, de szerencsére annyival jobban álltam hogy még egy ilyen kriminális kör után lassan elkezdtek azért meghalni / frenzyzni a beastjei.
Mauler fail
Persze a Mauler még be kellett mutasson egy igazi szörnyű kockaparádét ahol a Bolt Throwert rohamozva eltaláltam egy boostolt 7-esre, majd utána az összes furymat felhasználva sem tudtam újra megütni boostolatlan 7-re.
A végén még volt egy rohama Absyloniával Grimre, de a fönti képen látható Burrower miatt nem tudta letenni Absy talpát úgy hogy sikeres legyen a roham. Mondtam neki hogy rohamozzon mást, ( figyelem, ez így szabálytalan, a helyes az hogy csak simán a burrower elé leteszi Absyloniát és failed charge ) így a burrowert megölte, majd elteleportált. Ezután Pendrake kb 0,51" ről állva, célozva meglőtte a knockdown bólyájával és a Mauler egy Trample után agyonverte. 1-0
Itt egy érdekesség volt még az Absylonia roham előtt, méghozzá az hogy Nephilim Protector egy pushal előretolta Absyt. Tudtam hogy a Légiós Beastek nem tudják támadni a saját warlockjukat és ez a pushokra is igaz, viszont csak a Blood Creation-os beasteknek van ilyen szabályuk. A Nephilimek viszont nem a warlockok véréből születnek hanem ezek afféle szörnyszülött Nyssek, lelkük is van, míg a nagyoknak javarészt nincs.

Második kör párosításai

 Második ellenfél : Adam “Venum” Tůma


Forward Kommander Sorscha +6
 • Sylys Wyshnalyrr, The Seeker 2
 • Demolisher 9
Kovnik Jozef Grigorovich 2
Widowmaker Marksman 2
Saxon Orrik 2
Iron Fang Kovnik 2
Eiryss, Angel of Retribution 3
Iron Fang Pikemen (Leader & 9 Grunts) 8
 • Black Dragon Officer & Standard 2
Great Bears of Gallowswood - Volkov, Kolsk, Yarovich: 5
Widowmakers (Leader & 3 Grunts) 4
Winter Guard Infantry (Leader & 9 Grunts) 6
 • 3x 1 Rocketeer’s: 3
 • Winter Guard Officer & Standard - Winter Guard Officer
& Standard 2
Lady Aiyana & Master Holt - Lady Aiyanna & Master Holt: 4
Objective: Effigy of Valor
Khador távolról
Venum már egy fokkal komolyabb ellenfél volt, ide is Grim2-őt tettem le mivel láttam hogy van Winter Guard Death Star, és az ellen a Bomber jól tud működni. A számítás végül bejött, a Lista nem volt rossz ellene és sokkal kellemesebb volt Bomberrel lőni a gyalogságot középen mint abban bízni hogy majd Mulg Carnageval végig tud lenni az Iron Flesh-es tömegeken.
IFP álomformáció
A fenti képen látható az IFP álomformáció, lovasok ellen mindenkinek azt javaslom hogy ne csináljon ilyet. Az Iron Fangek simán felfutottak ebben a két soros formációba, sehol egy MiniFeat, sehol egy Shiled Wall, a lovasok aratni fognak ellenük, gondoltam én. Azt se tegyünk meg sosem hogy Saxon Orikot az első sorba tegyük, mert egy normálisan dobó ellenfél még akár meg is ölheti.
Végül nem sikerült az áttörés jobb oldalt.
Ezen a képen meg már látható mi van akkor ha a kockák nem támogatják az ember elképzeléseit, a lovasok a tervezett 9 model helyett ( Saxon, IFP solo, 6 Pikemen) megöltek összesen vagy 4-et. Saxon Orrikot boostol 9-re elmisseltem (Impact), így a roham nem ért be az IFP solora. Egy másik kupacban pedig az egyik Impact sikeres volt, a  másik meg sikertelen ( misselt boostolt 6! ), és nem értem be a rohamcélpontra.
Középen olyan sűrűn hozta a Winter Guardot meg a Widowmakereket hogy a Bomber AoE-k nagyon arathattak volna ha újra nem misselek egy boostolt 9-est és nem szóródik túl max távot az első lövés. A másik már jobb volt és ölt is egy csomó gyalogságot. Kovnik Joe Toughos meséjét jól kibekkeltem a Mortalityvel, szóval még mindig jól mentek a dolgok középen.
Itt a meccs azon ment el hogy nem ismertem föl időben hogy ezt a játékot Scenarioval nem fogom tudni megnyerni. Jobboldalon a lovasok bénázása miatt megmaradt Saxon és az IFP lassan leölte a lovasaimat. Az utolsót pont úgy hogy az utolsó lándzsás egy jó dupla hattal megölte az utolsó lovast, fullHP-ről :(
Középen kipucoltam a zónát, beírtam a három pontot, de utána jött eSorscha feat köre ahol elvesztettem a Bomberemet. Grim a saját körömben egy sétával és reformmal pont nem ért oda a zászlóhoz, így nem tudtam folytatni a pontírást. Sorscha közben előrejött és megfagyasztotta Grimet, aztán beleeresztett egy csomó sebet a Quad Ironjával, még pár Winter Guard lövés és Grim sajnos meghalt 1-1.
Amit be kellett volna látnom ezen a meccsen az az hogy nem kellett volna foglalkoznom a Scenarioval, a Bomber megnyerte volna a távolsági háborút a Winter Guardal, a közelharci csapatai pedig nem lettek volna elegek ahhoz hogy megnyerjék a csatát ellenem, ezt elrontottam.
Sálas Pite Gobos ellen

 Harmadik ellenfél : Mischa Mendlik


Captain Allister Caine +5
 • Squire 2
 • Ol’ Rowdy 9
Eiryss, Angel of Retribution 3
Reinholdt, Gobber Speculator 1
Viktor Pendrake 2
Journeyman Warcaster 3
Gorman di Wulfe, Rogue Alchemist 2
Ragman 2
Stormsmith Stormcaller 1
Taryn di la Rovissi, Llaelese Gun Mage 2
Stormsmith Stormcaller 1
Stormsmith Stormcaller 1
Greygore Boomhowler & Co. - Boomhowler and 9 Grunts) 9
Lady Aiyana & Master Holt - Lady Aiyanna & Master Holt: 4
Arcane Tempest Gun Mage Pistoleers (Leader & 5 Grunts) 6
 • Arcane Tempest Gun Mage Officer - Officer 2
Rangers (Leader & 5 Grunts) 5
Objective: Arcane Wonder

Harmadik ellenfelem egy Ausztriában élő és dolgozó cseh srác volt, olyami mint a mi L. Ádámunk :)
Caine2-őt tette föl ellenem, ami nem tudom hogy hiba volt-e, de Madrak1 ebben a helyzetben szerintem erősebb választás volt mint az övé. Azért választottam Madrakot mert nála van Janissa és Surefoot, így Caine nem tudja lelőni a casteremet amíg én magam fel nem kínálom neki ezt a lehetőséget.
A srác nem nagyon ismerte a Trollokat, pl a Fennbladekről sosem hallott, ami azért elég furcsa. A küldetésen csak annyi volt a feladatom hogy Madrakkal szépen beköltözzek a zászlóm mellé és ott maradjak amíg nincs meg az 5CP, semmi hősködés, kommandózás.
Madrak1 a Cygnar horda ellen, Boomhowlerek!
A terv be is jött, amint a fenti képen is látható, sokkal jobban tudtam én távol tartani az ő gyalogságát a zászlómtól mint ő az én Fennbladeimet a sajátjától. Bár a Gunfighter Gunmagek veszélyesebbek mint a simák, attól még nem szeretnek meleeben lenni, főleg azért mert fixen megvan hogy ki lehet csak a célpontjuk.
Madrak1 Feat kör után, egyetlen megdobott tough nélkül...
Azután nyomtam egy brutál Feat kört ahol a teljes baloldalt sikerült kitakarítani és Mulg még Old Rowdy counter chargeját is megúszta egy nem kritikus találattal ( critre KD :(  ).
A végén a srác még megpróbálta a feat lövéseit rálőni Madrakra aki fal nélkül, DEF16-al állt, de a matek nem kedvezett neki. Hetesekre kellett találnia és felét el is hibázta, így ami betalált, ott elég jól védett az ARM18, a Scrollt is elhasználtam, így egy Transferem is megmaradt, beírtam az 5. pontot is.
Itt beragadtam a szélre, nem akartam megzavarni a játékot.

Második nap

Pite egy kis Pulled Porkkal


Negyedik ellenfél : Jan “Corrupted” Polak


Theme: Hit Squad - Tier 4
Lord Assassin Morghoul +6
 • Basilisk Krea 4
 • Cyclops Brute 5
 • Archidon 7
 • Bronzeback Titan 10
 • Titan Gladiator 8
Bloodrunners (Leader and 5 Grunts) 5
Gatormen Posse (Leader and 4 Grunts) 9
Paingiver Beast Handlers (Leader and 5 Grunts) 3
Agonizer 2
Bloodrunner Master Tormentor 2
Bloodrunner Master Tormentor 2
Paingiver Task Master 2
Objective: Fuel Cache
Tier bonuses:
Tier 1 - The Barbed Whips of Paingiver Bloodrunner Master Tormentors in the army gain
Shadow Ship
Tier 2 - Your oponent´s models/units lose Advance Deployment.
Tier 3 - Redice the point cost of heavy warbeasts in Morghoul´s battlegroup by 1.
Tier 4 - The Agonizer begins the game with 1 fury point of each Paingover unit in the army

Grim2-őt tettem föl ellene mert már előző nap megvolt a sorsolás és mindketten tudtuk hogy ki lesz az ellenfél másnap reggel.
Itt van ez a csoda Skorne Tier lista ami Rudinak annyi rossz élményt okozott. Két fő genyóságot ad a normál seregen felül, méghozzá azt hogy az én ADs egységeim eleszítik azt, valamint a Shadow Whip képesség amit a Bloodrunner Solok kapnak meg. Ez úgy működik hogy a BloodRunner Master Tormentor eltalál valakit az ostorával az én seregemből, aktiválja a képességet és a 9-es CMDjében egy warrior model mozoghat 3"-et.
Erre a meccsre félretettem a rosszul dobó kockáimat ( Q Workshop Trollos) és elővettem a Roodie féle Gale Force Nine-s Troll kockákat. Na persze nem tettem a rosszakat túl messzire, ott maradtak bal kéz felől és a játék első dobásához hozzájuk is nyúltam kapásból, jól el is misseltek egy boostolt 8-ast :D ( anyád! mondtam és eltettem őket egy külön zacskóba )
Első kör után
Az első köröm után a lovasok bevetésre készen voltak, Mirage rajtuk ( kör elején 2"-es teleport ). A Bomber dobott egyet a Bloodrunnerek felé és egy csodás szóródás utána a 6(5?)-ból már csak ketten maradtak a pályán.
Következő körében a két kis ninját jobb híján ráfuttatta a lovasokra, a Leadert pont blokkolva. A Mirage segített ezen, csak a Leader Long Rider maradt a helyén mert 2"-el nem tudtam volna sehova máshova letenni. A Leaderre viszont szükség volt, így nekiálltam kiszabadítani. A jobboldalit megölte a Mauler, a baloldalit pedig Grim közelharcban.
Az egyetlen esély Morghoul ellen :D
Itt sajnos elkövettem a meccs elbukó hibát és nem néztem jól körül Grim körül. Utólag ránézve a 3"-es Reform mozgással simán átértem volna a falon oda ahol a Feat Tokenem van. Az is lehet hogy pont a Feat token miatt nem mozogtam oda, mert azt hittem ott van valami...
Mindenesetre ugyanoda mozogtam kb. vissza ahonnan indultam. Itt már kezdtem érezni hogy bajok lesznek, pedig a köröm maradéka olyan jól sikerült hogy talán az egész évben nem volt ennyire tökéletes. A kockáim egyszer sem szivattak meg, sőt, még olyan mázlik is összejöttek hogy a Fell Caller sprével, egy dupla hatossal megölt egy egészséges Gatormant. Hortol csodálatosan slammelt és írtotta a maradék Posset, a Long Riderek meg elslammelték a Mortalitys Bronzebacket akinek kiment a Spiritje is.
Mindez azonban mit sem ért úgy hogy Morghoul végül elérte Grim-et,hiába építettem egy vicces focis sorfalat a warlockom előtt. Az Archidon kiszabadult és megölte a Sorcerert és az út nyitva állt.
Az egy transfer sajnos nem volt elég az orgyilkosok mestere ellen :( 2-2


Ötödik ellenfél : Vladimír “MiceI” Beer


Morvahna the Dawnshadow +5
 • Woldwatcher 5
 • Woldwrath 20
Reeves of Orboros (Leader and 9 Grunts) 10
Shifting Stones 2
Warpborn Skinwalkers (Leader and 4 Grunts) 8
 • Warpborn Alpha 3
Blackclad Wayfarer 2
Gallows Grove 1
Gallows Grove 1
War Wolf 1
War Wolf 1
War Wolf 1
Objective: Arcane Wonder

Erről sajnos nem készült kép, de egy elég rövid meccset játszottunk. Újra Grim-et választottam mert nem vettem észre a Gargantuant a listában :D Végülis nem volt rossz választás, de amit az asztalon műveltem az tiszta szégyen. Egyrészt tudom, tudnom kéne hogy mennyire veszélyes Morvahna assasination képessége. Másrészt pedig azt is látnom kellett volna hogy semmi értelme Grim-et előre vinni egy teljes Reeves of Orboros ellen. Annak meg aztán végképp semmi értelme hogy elköltsek 3 furyt arra hogy egy War Wolfot lelőjek ( Snipe + Boost ). Azonban mindezeket megtettem és meg is fizettem az árát. A srác eléggé félős volt és nagyon izgult, más a második körben rá is ment az assasinationre hogy minél előbb vége legyen a meccsnek. Grimmel szemben a Revves előrejött és 2x 5 fős kombináltat beleeresztett, 5 és 6 seb jött be így. Mondom jólvan, eddig még tűrhető, még élek, talán még megúszhatom ezt az egészet. Ezután jött a Gargantuan, használta az animusát és előresétált. Az Animusa 10"-ben tőle boosolt mágikus attack rollokat ad, de szerencsére nem ért be vele, kb 0,5" - 0,75" hiányzott. Mondtam neki hogy trample kellett volna és akkor simán jó. Itt már nagyon rajta volt a para hogy nem fog összejönni a dolog, de csinálta tovább. túloldalon a Skinwalkerek megölték az egyik Gallows Grovet, majd jött Morvahna. Előrejött, majd könnyűlovas mozgással még közelebre jött, onnan visszafeatelte a Gallows grovet Grim mögé és elkezdett Sunder Spiritekkel lőni. Mivel a Stone Scribe Chronichler rátette Grimre a concealmentes sztorit, így boosolt 11-ekre ment találatra ami végül össze is jött neki. Sebzésből pedig egy boostolatlan és egy boostolt jön ki a 7 furyból, és ez sajnos pont elég volt arra hogy szegény Grim meghaljon :( 2-3


Az eredmény nem az lett a végén amire számítottam, de nem rágódtam rajta sokáig. A kellemes környezet, a kirándulós feeling sokkal inkább megmarad mint az elrontott meccsek.
Ami biztos hogy Grim2 még egy jó ideig megmarad a játszott warlockjaim közt, eléggé bejött az az életérzés. Madrak1 vagy marad vagy megy, ő nagyon stabilan hozza a szintjét, a népszerű Butcherek ellen is valószínűleg meg tudja állni a helyét, még azt is tesztelni kell jobban :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése