Az Árnyék Útjának nokturnáját Hashkának hívták és jól végezte a dolgát. A hat emberből álló, férfiak és nők csoportját Sabbreth felé vezette, azok pedig láncok és béklyók nélkül, engedelmesen követték. A szemeik üvegesek voltak, és halottként botorkáltak a földön -- és az igazat megvallva, azok is voltak.
"Matróna," mondta Hashka, meghajolva és bemutatva a művét Sabbrethnek. "Megtettem, ahogy utasítottál. Ezek a porhüvelyek készen állnak."
Sabbreth visszapillantott a tátongó nyílásba ami a föld mélyébe vezetett. A Feketegyökér Erdő közepén terült el, mint egy földkérgen ejtett seb. Nem számított harcra -- Horruskhot Rastokban hagyta az erőik nagy részével -- de ha a tárgyalások elbuknának, hozott magával elég fosztogatót és harci gólemet, hogy erővel elvegye azt amire vágyott.
"Hordozzák az üzenetemet?" mondta Sabbreth, odalépve Hashka nokturna egyik módosított rabszolgájához.
"Csupán meg kell érintsd a bőrüket, aztán meglátod, Matróna," mondta Hashka.
Sabbreth ajkai undorodva lebiggyedtek a gondolatra, hogy hozzáérjen egy efféle alantas lényhez, de aztán levette a kesztyűjét és a puszta tenyerét rátette a legközelebbi rab karjára. Az elméjét azonnal megtöltötték erőltetett, kényszerített szavak.
Nálad...van...amit akarok. Hozd el, és jutalmad lesz. Tartsd meg...és pusztulj.
A rituálé amit Hashka nokturna végzett, teljesen kitörölte ezeknek a raboknak az elméjét. Csupán az alapvető mozgás funkcióik és ez az egyetlen üzenet maradt meg, ami újra és újra visszhangzott az agyuk üres börtönében. Minden lény, amely rendelkezett telepatikus képességekkel, valóságos szirénaként hallja majd ezt az üzenetet.
"Jó munka," mondta Sabbreth. "Küldjétek le őket."
#
Kevés dolgot szeretett volna Sabbreth ezen a világon megtenni, mint letépni Horruskh arcáról az örökké díszelgő vigyorát. A hatalmas hadúr irdatlan jókedvvel tett-vett, és irdatlan étvágya volt a vérre és pusztításra, de még vész idején, még akkor is amikor kicselezték és meghazudtolták, talált okot a mosolygásra. Száz oka volt rá, hogy gyűlölje Horruskhot, száz oka, hogy holtan akarja látni, de amilyen kicsinyesnek is tűnt, semmi sem volt fontosabb, mint letörni azt a gúnyos vigyort.
"Elment az eszed, Sabbreth," mondta Horruskh, nevetve csóválva a fejét. "Nyilvánvalóan nem értettem meg, hogy mit akarnak a Fellgoethek."
"Óvatosan, hadúr. A Sötét Matrónát azzal gyanúsítod, hogy félreértelmezi a hatalmasok mondandóját," mondta Vhanek, Sabbreth mellett ülve. A therion hangja betöltötte Rastok várának lovagtermét erővel és tekintéllyel. "Tanúja voltál a tizedelésnek, részt vettél benne. Tudod, hogy helyesen lett elvégezve."
Horruskh hervasztóan szúrós nézéssel pásztázta Vhaneket. Valahogy egyszerre sugárzott magából gyilkos fenyegetést és vidámságot. "Azzal vádolom Sabbrethet, a Végtelen Pusztítást, hogy inkább abban hisz, amit szerezne, ahelyett, hogy a hatalmasok igazi szándékait tolmácsolná."
"Úgy hallottam, te végeztél egy sárkánnyal," mondta Sabbreth, nyugodtan, figyelmen kívül hagyva Horruskh kitörésének nagyját...egyelőre. "Az első megszállás alatt. Miért vagy hát most ennyire eltelve félelemmel?"
"Félelemmel?" mondta Horruskh. "Élj elég életöltőt Sabbreth, aztán majd egyszer talán te is megtanulod a különbséget a bátorság és botorság között."
"Szóval, a Fellgoeth utasításai botorságok?"
Horruskh szája tátva maradt, és egy pillanatra nem szólt semmit, aztán a mosolya szélesedett, csupa fog volt az egész. "Nem, csupán az eszközük értelmezi ilyen módon félre őket."
"Tisztán láttam, hogy mit kell tegyek, és hogyan kell megtennem,"
Sabbreth a rögtönzött trónusa karfáját markolászta, arra vágyva, bárcsak Horruskh torka köré fonódnának az ujjai. "Tévedtem valaha?"
"Volt valaha igazad?" vágott vissza Horruskh és mielőtt a nő válaszolhatott volna, így folytatta. "Igazad van. Valóban megöltem egy sárkányt, Sabbreth. Ezer katonával mentem neki a bestiának, és aztán még ezret rááldoztam. Három napig csatáztunk vele, és mikor végre levágtam a fejét és kimetszettem a mellkasából a lélekkövét, nem nyertem semmit. Az egész egy kudarc volt."
"Ám te, te egy még nagyobb vadra fened a fogad," lépett Horruskh a trón felé lassan. "A bestia amit a Fellgoethek neked mutattak, rendelkezik névvel. Blighterghast a neve és tízszer akkora szörnyeteg, mint amit én levágtam."
"Nem számít; Velem lesz Horva Korbácsa," mondta Sabbreth. "Elhozza nekem a győzelmet. A Fellgoethek megmutatták nekem."
Horruskh hátracsapta a fejét és nevetett. "Még ha meg is tudod szerezni a Korbács mindkét részét, tudod hogyan kell használni? Érted, hogyan működik?"
Sabbreth értelmezése Horva Korbácsáról legnagyobbrészt Dagholoth jóslatain alapult, ám az ősi Orgoth jóslatait rejtélyesnek jellemezni erősen alábecsülte a valóságot. Tudta hogyan kapcsolja be a szerkezetet és volt valami fogalma a hatalmáról, de hazudott volna, ha azt állítja, hogy nem maradtak egyes részletek homályban, például, hogy mennyire hatékony Blighterghast ellen és hogy itt vakon megbízott a Fellgoethekben. Ezt természetesen nem fogja Horruskh orrára kötni, az pedig kihasználta a pillanatnyi tétovázását, mint egy ragadozó aki végre a földre tudta rántani a prédáját.
"Így is gondoltam," mondta a férfi, a hangjából előtörő maró öröm fogcsikorgatásra késztette Sabbrethet, az egyik el is repedt. "Világosítsalak föl?"
Sabbreth szólásra nyitotta a száját, hogy elmondja neki, mennyire tartja őt és a "felvilágosítását", de Vhanek keze a karján megállította. Ránézett a therionra, aki alig észrevehetően megrázta a fejét. Ez a rezdülés azt mondta, hagyd. Horruskh gőgje, a kényszere, hogy semmibe vegye Sabbrethet, most értékes információkhoz fogja őket juttatni.
Végül nem válaszolt. A száját mélyen le biggyesztette, eljátszva a dühöt, amikor vidámságot érzett.
"A Korbácsot hadseregek legyőzésére tervezték," mondta Horruskh, "ám nem mészárolja le, vagy égeti el őket mennyei tűzzel. Nem, sokkal rosszabb annál -- az ellenségnek és a bolondnak, aki a Korbácsot használja. Elveszi az elméjüket, teljesen, egy hadsereg tíz és százezer tagjáét, seregnyi sikoltó hang beszorítva egyetlen koponyába. A tiédbe." Horruskh újra felnevetett. "Halálosabb mint bármilyen sárkány, és a te elmédet is elemészti majd, mint ahogy Lorgothét is. Miért hagytam hátra, szerinted?"
Most Sabbrethen volt a sor, hogy mosolyogjon. "Ki kell mondanom, Horruskh?"
A hadúr sötét szemei felcsillantak a gyengék megvilágított teremben, és az újai rákulcsolódtak a kardja markolatára. "Mondd ki."
A fosztogató parancsnokok, harci boszorkányok és rangidős vulcarok a teremben hátraléptek a hirtelen gyilkos feszültségtől, ami a két vezér között gyűlt. Hadvezérek közti közvetlen összecsapás ritka volt -- mindketten túl sokat veszíthettek -- de a fogazott gyűlölet Sabbreth és Horruskh között mindkettőt hónapok óta emésztette már.
Sabbreth felállt, rákapcsolva az elméjét a Sakáljaira, amik a teremajtó külső részén álltak. A gólemek vicsorogtak és kapartak, és a nő egy része ki akarta vonni a kardjait, beparancsolni a gépeit és féktelen harcba vetni magát Horruskhhal.
Lehet meg is tette volna, de újra, a jóslat megmentette.
A lovagterem ajtaja kinyílt, és besétált rajta Hashka nokturna, keskeny arcán végtelen büszkeséggel.
"Matróna, az üzenetedre válasz érkezett."
#
Az egyik rabszolga akit Sabbreth leküldött a feketeerdei verembe visszatért. Hashka nokturna szétzúzta a férfi elméjét és lelkét, de a cephalyxek a testén végeztek szörnyű módosításokat. A száját kiszélesítették, a bőrt hajmeresztő módon szétfeszítették egy bronz rácson amit a fogak helyére ültettek be a felső és alsó állkapocsba. A szemeit acél búrák fedték, mindegyiken egy apró furat pont a közepén, és egy tekeredő vezeték indult mindkét búrából, majd a másik vége eltűnt a bőr és csont között. A testének más részeit is eltávolították -- mindkét kezét, az orrát és füleit, a melléről és faráról pedig vérmentesen lenyestek íny és izomcsíkokat. Sabbrethet ez a vulcar kohómesterekre emlékeztette, mikor azok az egyik warjackből bányásztak alkatrészeket a másik megjavításához.
Ledöbbentette a módosítások pontossága. Nem véletlenszerűen voltak elvégezve. Biztosan fájdalmat okoztak, de ez nem kínzás volt a kínzás érdekében. Ezeknek mind volt egy céljuk. Egy szakember keze nyomait láthatták, nem egy hentesét.
A visszatért rabszolga csöndben ácsorgott az elhagyatott állatkarámok mellett, a vár főtornya tövében. Itt tartották jelenleg a kevéske megmaradt rabjukat. Egy tucatnyi fosztogató őrizte a nyomorultat, de nem úgy tűnt, mintha bárkire veszélyt jelentene.
"Mit tettek vele?" kérdezte Horruskh, közeledve a rabhoz. Egyik húsos ujjával megböködte a férfi mellkasát, mintha egy gyermek vizsgálna egy bogarat.
"Úgy hiszem, hogy továbbító gócot alkottak belőle, hadúr," mondta Hashka nokturna.
"TE VAGY SABBRETH?" szólt meg a rab, csikorgó, fémes hangja megtöltötte a karámot. Az ajkai helyére szerelt fémrácsból harsant föl, de nem a férfi hangszálai képezték ezt a hangot.
Horruskh szisszenve hátralépett a hirtelen hangtól, majd felnevetett. Sabbrethre mutogatott, "Ezt keresed, itt."
Sabbreth előre lépett. "Sabbreth vagyok, és nálad van valami ami az enyém."
"AZ EREKLYE A BOLY TULAJDONÁT KÉPEZI."
"Az enyém," mondta Sabbreth. "Add át, és köthetünk egy kölcsönösen előnyös megegyezést. Tartsd meg magadnak, és ki foglak füstölni a talajból, még ha egy évszázadomba telik is."
Egy ideig csönd volt, elég ahhoz, hogy Sabbreth elgondolkozzon rajta, hogy a közvetlen fenyegetőzés célravezető volt-e. Vhanek elhitette vele, hogy ezek a cephalyxek, különösen a vezéreik, logikusan, értelmesen működő lények voltak, hasonlóan ahogy az orgothok a Fellgoethek parancsait követték. Bizonyosan felmérték már Sabbreth erőinek nagyságát. Vajon logikusan fognak dönteni?
"MIT KÍNÁLSZ?"
"Húst," mondta Sabbreth. "Egy soha ki nem fogyó hús ellátmányt. Tíz százalékos jutalékot fogunk adni, az összes rabul ejtett emberből."
Egy kézművesnek mindennél előbb alapanyagokra volt szüksége.
Újra csönd. Majd, "HUSZON-ÖT."
Sabbreth a fejét rázta. "Saját kötelezettségeinket is fedeznünk kell. Tizenöt."
"ELFOGADHATÓ. AZ EREKLYÉT A NÉGYES SZÁMÚ BOLY-BEJÁRATHOZ HOZZUK HAJNALBAN." Ezzel a végszóval, a rabszolga teste elernyedt és összecsuklott. Egy halk szuszogó hang hagyta el a megkínzott fémnyílást a férfi arcán, aztán, végre, meghallhatott.
#
A lény ami Sabbrethre és Horruskra a verem szájánál várt puffadt pókra emlékeztetett, amit bőrből, acélból és üvegből formáltak. A föld fölött lebegett, a belső szervei lilás színben derengtek, természetellenes ritmusban. Mellette állt három hatalmas, izmos lény, mindegyik Tyrant nagyságú, de nem gépek voltak. Nem teljesen. A testük szerves volt, emberi formájú, bár sokkal nagyobb mint akár a legtestesebb ulkor. A lények minden végtagja pengékben végződött, vagy nehéz láncos buzogányokban, vagy furcsa szerkezetekben, amikről Sabbreth még csak el sem tudta képzeni mire valók.
Ezen óriásokon túl, a cephalyxek még magukkal hoztak több száz módosított embert, hasonlóakat, mint a hulla amit Khardov kazamatáiban látott. Tízes sorokban álltak, és furcsa fekete öltözetű alakok lebegtek közöttük, vállaikon pengékkel és tűkkel tűzdelt acél végtagokkal.
"Háborút szítottál," mondta Horruskh, bár nem volt boldogtalan.
A nő a fejét csóválta. "Csupán erőbemutató. Semmi több."
Magához szólított a sakáljait és a cephalyxek tömbje felé indult. A válla fölött még visszaszólt Horruskhnak, "Nem támadj, csak ha megparancsolom."
"Parancsolod?" válaszolta Horruskh, feltüzelve. A nő figyelmen kívül hagyta és átvágott a tisztáson a verem felé.
A hatalmas pókszerű lény eltávolodott a katonáitól és a nő felé tartott, a három hústorony kísérőjével a nyomában. Sabbreth úgy vélte, hogy a harci gólemjeihez hasonló szerepet töltenek be, még ha abszurditást súroló módon néznek is ki.
A tisztás közepén találkoztak, és a cephalyx vezető a lényei elé lebegett. Sabbreth hasonlóan tett, maga mögött hagyva a Sakáljait. Most, először, látta, hogy a cephalyx betartotta a rájuk eső részt. Az egyik ízelt, karomszerű végtagjában tartotta az obszidián sisakot, amit tátott szájú arc formájúra kovácsoltak. A viselője fejét teljesen befedi majd, elnyelve azt egyetlen végtelen sikolyban.
"Cyphon Cognifex vagyok. Nálam van amit keresel." a hangja a nő elméjében visszhangzott, a hallásán túl. Látta, hogy a pók egyik végtagja igazából ennek a cognifex lénynek az elsorvadt teste volt. Az egész pók test igazából egy fajta sisak volt. Sabbreth elmerengett rajta, hogy vajon miféle szörny rejtőzhet mögötte.
"Akkor add át nekem és a szerződésünk életbe lép," mondta hangosan Sabbreth, bár érezte, egyetlen kimondott szó nélkül is tudta kommunikálni ezzel a lénnyel.
"Mikor várhatjuk a fizetséget?" mondta a cognifex.
"Minden csata után, küldj egy követet aki begyűjti a részedet. Feltételezem, hogy ezen földrész legtöbb helyéhez van hozzáférésetek."
"A legtöbb helyhez," értett egyet a cognifex. "Ha át akarsz bennünket verni, a legtöbb hely minden helyé válik. Nincs olyan hely, ahol nem lehetünk."
Sabbrethnek feltűnt, hogy ők maguk fogják ezeket a cephalyxeket nyersanyaggal ellátni az erőik felépítéséhez, és hogy egy ilyen ellenfél legyőzése, még akkor is ha fölényben vannak, akik a föld kérgén bárhol előbukkanhatnak, kemény feladat lesz. Ám ez a probléma majd valamikor máskor kerül majd megoldásra. Egy olyan probléma amivel már egy sárkány athancjával és egy hatalmas új szövetségessel fog szembenézni. "Megkapod, amit megígértünk. Most pedig. A koronát."
Cyphon Cognifex kinyújtott az egyik végtagját és a koronát arról lóbálta Sabbreth elé. Sabbreth gyengéden levette, és az érdes kő érintése a bőrén eltöltötte egyaránt ujjongással és rettegéssel. "Az alku megköttetett."
A lény megfordult és ellebegett, vissza a kaptárába. A húsból szabott légiói követték őt le a sötétségbe.
Horruskh kérdőre vonta amikor Sabbreth visszatért a saját soraikba. "A Korbács nem segít neked Blighterghast ellen," mondta. "Mondtam már neked, hogy több mint tízezer katonára lenne szükség, hogy lemészárold azt a lényt."
Sabbreth megrázta a fejét. Ő és Vhanek már megbeszélték, hogy mit fognak tenni, ha megszerzik a koronát. A szükséges erőforrások minimálisak voltak. Az ár viszont lehet szörnyű lesz. "Nincs szükségem tízezer katonára, csupán egy teljes század fosztogatóra, a saját warjackjeimre, és az összes megmaradt rabszolgára."
Horruskh szeme összeszűkült. Lehet, hogy sejtette, miként akarja használni a Korbácsot. Lehet sejtette, hogy egy sárkány elméje egyenlő egy teljes seregével, és lehet rájött, hogy a nő mindképpen ugyanolyan halott lesz. Ha voltak is ilyen gondolatai, nem adott nekik hangot. Helyette, egy sokkal személyesebb kifutású problémát vetett fel.
"Ha neked adom az összes rabot, hogyan teszek áldozatot a Fellgoetheknek? Nem bírunk ki egy újabb tizedelést."
"Ne félj, Horruskh. Ott ahova tartunk, nem lesz hiány lehetséges áldozatokból."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése