Vagy egy tucatnyi fertőzött szörnyűséget vágtak le, mióta odaérzek a Sárkánygyíkfal Hegységbe. Ezekre a szörnyekre számítottak; a sárkányok megfertőzték és eltorzították maguk körül a világot a pokoli energiáikkal, átváltoztatva ártalmatlan állatokat vérszomjas fenevadakká. Mégis, ritkán javította föl a fertőzés az adott állatot, inkább rákos megbetegedésként telepedett rájuk, ám a dolog ami most előtört az elfeketedett, elsorvadt fák közül a vulkán aljában oly nagy volt és vad, hogy Sabbreth egy pillanatra azt hitte, hogy ez maga Blighterghast.
Kígyószerű volt, a fejét széles száj és tűhegyes fogak díszítették. Féltucatnyi, drágakő-vörös szeme volt, és szarvszerű kinövések borították végig a testét. A fosztogató egység ami legközelebb volt hozzá hátrálni kezdett és szigonyaikat kilőtték a szörnyre. A fegyverek ártalmatlanul pattantak le a lény bőréről, és a fertőzött szörny savas köpéssel jutalmazta a támadásukat, ami a harcosokat rengő zselévé olvasztotta.
"Vonuljatok hátrébb!" kiáltotta Sabbreth. Csupán háromszáz fosztogatót hozott magával és két tucatnyi ulkort. Mindre szüksége lesz most.
A fosztogatók engedelmeskedtek, és Sabbreth közvetlen irányítás alá vonta a két sakálját. Mindkettőt egyformán szerelték föl -- rohampajzzsal az egyik karjukon és nehéz szögvetővel a másikon. A fertőzött sárkánygyík elé vetették magukat, vicsorogva, miközben az erőszak reménye végigömlött a kapcsolatukon Sabbrethel.
A sárkánygyík újra savat köpött, és a Sakálok a nagyját felfogták a pajzsukkal. A kár minimális volt, Sabbreth pedig a szörnyre irányította a szögvetőket és viszonozta a tüzet. A szögvetők dobbantak, és a lövedékek jól eltalálták a sárkánygyíkot, ökölnyi lyukakat tépve a bőrén. Az felágaskodott, fájdalomtól sziszegve, és egy újabb savlabdát indított útnak, ezúttal használhatatlan kupaccá olvasztva az egyik sakál pajzsát.
"Sabbreth," kiáltotta Vhanek, és Sabbreth érezte, hogy a therion felé mozog.
"Tartsátok vissza őket!" mondta Sabbreth, miközben kivonta a rúnázott pengéit és megrohamozta a sárkánygyíkot. A csata izgalma átáramlott rajta. Kevés alkalma volt már hetek óta, hogy igazi harcban vegyen részt, és ahogy a pengéi belemetszettek a sárkánygyík húsába, befedve az arcát és karjait fekete vérrel, teljesen átadta magát neki.
A sárkánygyík prüszkölt és köpködött, Sabbreth pedig kitért minden csapás és sav elől, csíkokat hasítva az ellenfeléből és telepumpálva kígyószerű testét újabb és újabb lövésekkel a Sakálok irányából. Szentségtörő varázslatok röppentek az ajkairól, és a sárkánygyík lelassult, amikor az infernálok ereje összezúzta a belső szerveit, és elapasztotta az erejét. Végül a szörnyetek összecsuklott, egy meggyötört gigász, zokogó húsból és bűzlő belsőségekből.
Sabbreth egy pillanatra csöndesen állt, belélegezve a győzelem savas bűzét. Vhanek odalépett hozzá és bólintott a halott sárkánygyík fölött. Kényszeredett egyetértés látszott az arcán. "Jól harcoltál."
Sabbreth nem szólt semmit. Nem volt szüksége és nem is kívánta Vhanek dicséretét. Lecsapta a vért a pengéiről és visszadugta őket a hüvelybe. "Mennyit veszítettük?"
"Hetet és sehányat a rabok közül."
"Jó." Magukkal hozták az összes megmaradt rabot Rastok várából: vagy hatvan férfit és nőt, felfűzve őket egy hosszú, nyomorúságos láncra. Több mint százzal indultak útnak, de sokan meghaltak a nehéz út során a Sárkánygyíkfal Hegységbe. "Elég lesz?"
"Elég lesz," mondta Vhanek, de fura kétkedő arckifejezéssel. "Ám a kockázat magas. Horruskh nem hazudott neked Rastoknál. Blighterghast egy hatalmas ellenfél."
Sabbreth felnevetett, röviden, élesen. "Az én vagy a saját irhádat félted?"
"Matróna, nem kétkedem az erődben. Én-"
"Rendben. Ha mégis kétkednél, megengedem, hogy Horruskh szekeréhez kösd a sorsod, hogy az ő ágyát melegítsd, hogy a dicsőség maradékokon éldegélj, amit ő meghagy neked." Sabbreth kinyúlt, megragadta Vhanek pajzsának peremét, és közel húzta magához. "Senkinek sincs meg az ereje, hogy megtegye azt mit én meg fogok. Sem Horruskhnak, sem Kishtaarnak. Azok akik hűen szolgálnak, hatalmassá válnak mellettem. Azok akik nem..."
Elengedte Vhaneket, és a therion hátratántorodott, az arcán düh és félelem keveréke.
"Értjük egymást?" mondta Sabbreth.
"Én csupán szolgálni akarlak, hatalmas,"
Hazugság, de helyénvaló. "Akkor szolgálj azzal, hogy keresel valami élelmet. A csata után megéheztem, és meg kell tartsam az erőm az előttünk álló feladathoz.
A feladat Vhanek státusza alatti volt, de jó emlékeztető lesz neki a rangsorról.
Vhanek mereven bólintott és elment.
Amikor Blighterghast utoljára felébredt, letépte a hegyi barlangja tetejét, aztán amikor visszatért a nagy lávatóhoz, lemerült a felszín alá és hagyta, hogy köves héj alakuljon ki a hatalmas alvó lénye fölött. Az így kialakult kráter egy hatalmas bazalt síkságot formált, amit itt-ott megtört pár szuper forró láva patak és maró füstöt köpők gejzírek.
A sárkány valószínűleg érzékelte Sabbreth jelenlétét, de csupán annyira aggódott, mint ha a nő testén egy hangya futott volna át. Nem volt fenyegetés. Egyelőre.
Sabbreth a pokoli katlant figyelte, a félelem első csápjai lassan az agya köré fonódtak. Mögötte, egy tucatnyi ulkor küzdött az állvánnyal, ami Horva Korbácsának egyik fele volt, ahová nemsokára kikötteti magát és szembeszáll Nyugat-Immoren egyik leghatalmasabb lényével. Az ulkorok mögött egy maréknyi fosztogató terelte előre a rabok sorát, kiknek arcára kiült a végtelen rettegés. Ez jó volt; a félelmük fel fogja erősíteni a lélekmáglyákat.
Az ulkorok letették az állványt a katlan szélére egy alacsony bazalt dombra, a bilincsek a köveken csattantak, hidegen hívogatva.
"Megkezdem a rituálét, amint rögzítenek téged," mondta Vhanek.
Sabbreth bólintott. "Helyezd a fosztogatókat a feszület elé. Azonnal meg kell támadják Blighterghastot. Ne engedd őket visszavonulni."
"Nem fognak visszavonulni," mondta Vhanek. "Ki fogják teljesíteni a sorsukat.
Természetesen, a sárkány legyőzése nem az egyetlen gondjuk volt. Hogyha sikerül Blighterghast fölé kerekedniük, az biztosan menekülőre fogja majd, ha csak a legkisebb esélye is fölmerül Sabbreth győzelmének. Itt kell tartsák majd.
"Építsétek fel a lélekmáglyákat ott és ott, mondta Sabbreth, a hat helyre mutatja, amik körbevették a gombot, ahova Horva Korbácsát helyezték. A máglyák megidézik majd a Fellgoethek erejét, és azok a földhöz szerezik majd a sárkányt, de az ilyen hatáshoz pontos áldozásra lesz majd szükség.
Vhanek bólintott és parancsokat kiáltott. Ulkorok cipeltek fa karó kötegeket, mindegyik tíz láb hosszú, majd sietve oda siettek ahova Sabbreth mutatta, és elkezdték leverni őket a sötét, vulkanikus talajba. Egy laza karó kört képeztek a központi pont körül, ahol a tanonc boszorkányok máglyát építettek fából és faszénből, sötét bűbájokat mormolva, miközben dolgoztak.
Ezután a rabszolgákat hat egyenlő csoportra osztották és elvezették - elvonszolták, ha szükség volt rá - az előkészített máglyák felé. A boszorkányok felügyelete mellett minden rabot megkötöztek, felkapta az egyik ulkor és karóba húzták az egyik dárdán. A karóba húzás precíz művelet volt. Az áldozatnak addig életben kellett maradnia és tudatánál, amíg a a máglyát meggyújtják.
A levegőt hamarosan megtöltöttek a karóba húzottak sikolyai, majd miután minden rab a helyén volt, Vhanek megadta a jelet. A harci boszorkányok hangjai csikorgó litániában egyesültek, kifejezve a Fellgoethek iránti hódolatukat. A máglyák a körök közepén zöldre váltottak, és a sikolyok más hangszínt vettek fel. Nem csupán iszony. Nem csupán fájdalom. A szörnyű ráébredés, hogy valami sokkal szörnyűbb várja rájuk mint a halál.
Sabbreth mélyen belélegzett, majd lassan kiengedte. "Felkészültem."
Áthaladt a fosztogatók sorfala közt, miközben azok felvették a pozíciójukat. Vhanek odavezette Sabbrethet az állványhoz és kioldozta a béklyókat amik a négy rúnázott oszlopról lógtak. Az egyik bilincshez egy darab mumifikálódott cafat tapadt: ennyi maradt csupán Lorgothból, a Hírnökből, aki legutóbb használta Horva Korbácsát. Sabbreth lesöpörte reszkető kézzel.
Sabbreth a feszület közepére állt. Vhanek ráerősítette az első pár bilincset a bokáira, halkan kántálva a rituálé első szavait, amiket már ezer éve nem ejtett ki senki. A talaj rázkódni kezdett, az első jelei, hogy Blighterghast elkezdett figyelni. A sárkány nem ébredt volna fel hogy elsöpörje a betolakodókat, de az erő, igazi erő, már előcsalogatja. Talán nem tudja, hogy micsoda Horva Korbácsa, vagy Sabbrethnek mi a terve vele, de érezte a pokoli erőt ami a lélekmáglyákból áradt, egy olyan kihívást, amit nem lehetett válasz nélkül hagyni.
"Siess," mondta Sabbreth, mikor Vhanek fölcsatolta az első bilincset a csuklójára.
A lélekmáglyáktól jövő szörnyülködő és fájdalmas sikolyok elnémultak, és Sabbreth látta, ahogy a lángok az egyik átdöfött rabról a másikra ugrottak, mindegyiket felgyújtva zöld ragyogással. A testük nem égett el; helyette elsorvadtak, a húsuk egyre jobban ráfeszült a csontjaikra, mintha lassan mumifikálódtak volna. A hegyteknő fölött az ég elsötétedett, és a máglyák kavargó lángjai fölemelkedtek, zöldre festve a felhőket felettük. Villám villant a félhomályban, és Sabbreth érezte, hogy a máglyák varázsereje működni kezdett. Szörnyű nyomás érkezett az ég irányából, szinte kipréselve a levegőt a tüdőkből, aztán Sabbreth hallotta, hogy a boszorkányok végeztek a rituáléval, és egyként, egyszerre kimondták Blighterghast nevét. A nyomás engedett, és a varázslat várakozott az igazi célpontjára.
A föld erősebben rázkódott, és tűforró pára tört fel kevesebb mint száz yardnyira.
Vhanek felerősítette az utolsó bilincset, és Sabbreth helyhez volt kötve. A feszület oszlopain lévő rúnák életre lobbantak, fényes narancs ragyogással, és a therion szörnyű, öblös sikolyt hallatott, majd elcsendesedett. A Korbács készen állt, éhezett, és Blighterghast úton volt.
"Harcoljatok értem hát, most!" kiáltotta Sabbreth fosztogatói százainak előtte. "Harcoljatok értem, és Fellgoethek megjutalmaznak mindenkit az örökkévalósággal."
Hazugság, de minden egyes Orgoth harcos már elő lett készítve rá hogy elhiggye. Mindegyikük úgy viselte magát, hogy ő lesz majd a következő hatalmas hadúr, és a kézzel fogható ígéret az újjászületésről elég volt, hogy biztosítsa a hűségüket. Persze ez a hűség sohasem kellett szembeszálljon egy sárkánnyal.
Hörgő kiáltás harsant a fosztogatók közt, páncéljuk zölden csillogott a lélekmáglyák szörnyű fényében. A kivagyiság és vérszomj keveréke talán elég ideig harcban tartja majd őket, míg a szertartás megtörténik.
Sabbreth érezte maga mögött Vhaneket, érezte a tárgyat amit a therion két kézzel tartott. Felnézett a sisakszerű koronára. A belsejében valami mozgott, fogszerű tüskék, kavarogtak a belső felületén. Amikor Horruskh elmondta, hogy a Korbács felemészti majd az agyát, lehet nem túlzott.
A fogcsattogtató korona látványa talán megrémisztette volna, talán megparancsolta volna Vhaneknek, hogy szabadítsa ki, de Blighterghast kitörölt mindenféle efféle gondolatot a fejéből.
A sárkány kirobbant a kráter héjából, lávát és kőtömböket hajítva ezer lábnyira a levegőbe. Felüvöltött, hangja mint ezer hegy összeroppanása, lezuhanó egek és haldokló napok.
Sabbreth járt már a Fellgoethek csarnokaiban. Tanúja volt ősi hatalmuknak és rettegett tőle, de most alig tűntek csupán távoli szellemeknek, összehasonlítva a hús-vér titánnal ami előtte volt. A sárkány kitárta szárnyait, új, borzasztó sötétségbe borítva a hegytetőt.
A nő szája tátva maradt a borzalomtól, de ahogy a sárkány felemelkedett, árnyékát az összegyűlt Orgoth csapatokra vetve, újra elkezdte hallani az infernálok suttogását.
Térj vissza. Térj vissza. Térj vissza.
Blighterghast újra üvöltött, és Sabbreth hátrapillantott a válla fölött. "A koronát! Most azonnal!"
Vhanek ledermedve állt, könnyek folytak az arcán, a szája csendes imát mormolt. Még mindig Sabbreth feje fölött tartotta a koronát, a tagjai mintha megfagytak volna.
"A koronát!" kiáltotta újra Sabbreth és Vhanek hirtelen magához tért. Erővel rácsapta a sisakot Sabbreth fejére.
Félelem söpörte el a fájdalom hullámait, miközben Horva Korbácsa keményen ráharapott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése