Valerii Savaryn parancsnok Téli Hadtest katonák hosszú oszlopa elején menetelt, két Nagy Medve warjackkel kísérve. Átvágtak a cygnari vidéken, ezúttal nem hódítóként, hanem szövetségesként. A saját erői közé vegyült két hadtest Villámgárda légiós és egy egész hadseregcsoportnyi lövészárkos Point Bourneból, akiket a félelmetes hírű Anson Wolfe vezetett. Voltak még Rhúlbéli Kalapácsos Magaspajzsok és még egy osztag Menita Lángőr is, mind együtt meneteltek a Banwick folyó mentén Orven felé. Egy egészen bizarr keverék volt, ám a régi ellenségek félretették a múlt sérelmeit a nagyobb jó érdekében. Talán a látvány még meg is hatotta volna Valeriit, ha a távolban nem gomolygott volna fekete füst abból az irányból, ahova tartottak.
"Elérték Orvent," mondta egy hang Valerii mögül.
Ilari Borisyuk kapitány áthaladt a katonák tömegén felé, egyetlen csatában nyúzott Rémfarkassal a nyomában.
A kapitány úgy tíz évvel volt idősebb Valeriitől, de végigjárta a katonai ranglétrát, tehetsége titokban maradt sok-sok éven át. Borisyuk harmincöt éves korában lépett be a Druzsinába, egy teljesen felfoghatatlan korban kezdő csatamágusok között, különösen Valeriinek, kinek tehetsége már a kora tizenéves korában megnyilvánult, s kinek képzését rá nemsokára meg is kezdték.
Valerii bólintott mikor Borisyuk mellé ért, megfigyelve mennyire viharvert a csatamágus kinézete. Hosszú vörös szakálla borzas volt, a szeme beesett, a táskák alatta szinte feketék. Ha minden igaz, amit Valerii hallott a férfi viszontagságairól, akkor még elég jó bőrben volt.
Borisyuk Rémfarkasa is felzárkózott egy vonalba a Nagy Medvékkel, közben dühös gőz sípolást hallatott.
Borisyuk hátranyúlt és egyik tenyerét a warjack páncéljára tette. "Nyugalom, Szög. Maradj hátrébb."
A Rémfarkas azonnal megnyugodott és a Nagy Medvék mögé sorolt. Valerii sohasem nevezte el a gólemeit. Csupán felszámozta őket, hogy fejben rendszerben tudja őket tartani. A gólemek elnevezése rossz szokásnak számított, mivel a géphez való ragaszkodás ronthatta a harci hatékonyságot. Mint Borisyuk felettes tisztje, megfedhette volna a kapitányt, de felettébb kicsinyesnek érezte, hogy leteremtsen egy ember aki ennyi viszontagságon ment át az Anyaország szolgálatában.
"Talán a Kallyss ház harcosai időben odaérnek, hogy segítsenek nekik," mondta Valerii, a füstoszlopra mutatva. A ioszi seregnek nem volt szüksége pihenésre, legalábbis Tyrus ezt mondta neki, és már előttük jártak.
Borisyuk megremegett. "Sajnálom, uram. Örülök a segítségüknek, de azok az átkozott elfek...természetellenesek."
Valerii elmosolyodott. A Kallyss házbéli iosziak valóban nyugtalanítóak voltak, de összehasonlítva a szörnyűségekkel, amikkel Borisyuk nemrég szembenézett, talán még egész szelídnek is tarthatta volna őket. "Ők...lenyűgözőek. Eltöltöttem egy kevés időt a Pókok Nyss-Arcirjával , és sok jó meglátása van az Orgothal kapcsolatba, és a céljaikkal itt. "
"Jó harcosok, uram," ismerte el Borisyuk. A megfelelő etikett megkövetelte, hogy ranghoz illően szólítsa a felettesét, de Valerii megállta a természetes reakcióját és nem javította ki a férfit. A korukból adódó különbség és a tény, hogy a kapitány oly sokat megélt, megállították Valeriit. Furcsa, kísérteties arckifejezés jelent meg Borisyukon. "A tanácskozáson Khardovban, azt mondta, hogy az Orven elleni Orgoth támadás csupán elterelés. Mire gyanakszik?"
"Mint ahogy ott is elmondtam ott, elvittek valamit Khardov alól, és nagy erőket fektettek bele, hogy megtegyék. Ennek a támadásnak Orven ellen nincs értelme. A városnak van stratégiai fontossága, de miért hagyták volna ott az előnyüket Khadorban és utaztak több száz mérföldnyit délre, hogy megtámadják Cygnart?"
Borisyuk bólintott, a szemei pedig párásan, elrévedően csillogtak. Puskája tusán megszorította, majd elengedte a szorítását, olyasmi volt ez, mint egy nyugtató rutin. "Amikor én...amikor ez a Sabbreth ellen harcoltam Skrovenberg közelében, egy jóslatról beszélt," Megrázta a fejét. "Miért is nem öltem meg, amikor esélyem volt rá? Miért nem egyszerűen -- "
"Kapitány," mondta Valerii, "megkímélted, mivel remélted, hogy ki tudjuk vallatni. Amit megtudtunk volna, a mi javunkra billenthetett volna minden csatát. Jó döntést hozott. Senki sem kételkedik ebben."
Borisyuk szárazon nevetett. "Senki, rajtam kívül, uram."
"Valami jóslatról beszélt, kapitány," mondta Valerii, ösztökélve Borisyukot, hogy folytassa.
"Ezért vannak itt. Ez a Sabbreth Dagholoth jóslatát követi, az egyik látójukét, akit itt hagytak az első invázió után."
Ezt jól ismerték a rangidős tisztek a Téli Hadtestben, de sok részlet kimaradt, sok volt a megválaszolatlan kérdés, különösen a küldetésről a Sárkánygyíkfal hegységbe és a rég elfeledett sírról. Valerii tudta, hogy nem kéne megkérdeznie, nem kéne kihasználni Borisyuk nyilvánvaló vágyát, hogy kiöntse a lelkét, ám mégsem tudott magának parancsolni.
"Mit találtatok Volkova és ön abban a sírkamrában, kapitány?"
Borisyuk a távolba révedt és a fejét csóválta. "Nehéz megmagyarázni, olyan módon, hogy értelme is legyen, uram."
Valerii még kérdezett volna, tovább faggatva, amikor egy futár érkezett az úton feléjük, átfurakodva a katonák és warjackek közt. Egy Kosszita volt, és a szakálla, bajusza, és rövid nyelű szekercéje mutatta, hogy biztosan a már feloszlatott erdőjáró osztagok tagja volt régen. Megérkezett, tág szemekkel, lihegve. A kossziták nyugodt népek voltak és a puszta rémület az futár arcán Valeriit is nyugtalanná tette.
"Mi történt, erdőjáró?" mondta Borisyuk, a katonai viselkedése visszatért mint egy vas függöny ami eltakarta az előbbi gondolatait és érzéseit.
"Uram," mondta a kosszita. "Van..délről nyugtalanító jelentés érkezett."
"Orvenből?" kérdezte Valerii.
"Nem, uram. Még délebbről. A Sárkánygyíkfal. Egy Orgoth seregrészt észleltek Karthaxis hegy felé haladni, az egyik varázslójuk vezetésével."
"Nem értem," mondta Borisyuk. "Ott nincs semmi."
Valerii gerincén jeges borzongás futott végig. "Nincs ott további stratégiai célpont, de ez a Sabbreth nem tesz semmit céltalanul." A jeges sírboltra gondolt, amit nem régen látogatott meg Borisyuk kapitány.
Borisyuk a futárról Valeriire nézett, majd újra vissza. "Milyen hírek, erdőjáró? Beszélj. Most."
A férfi arca falfehérre váltott, ajka megremegett, de sikerült kimondania. "Blighterghast felébredt."
Mindkét vezető egyszerre ledöbbent és tanácstalan lett. Borisyuk megkérdezte, "A sárkány? Miért ébresztenék fel Blighterghastot? Az öngyilkosság."
Valerii nem értett egyet. "Nem, ha van módszered a sárkány legyőzésére. Egy mód a megölésére. Valamit elvittek Khardovból, emlékszik? Aztán egyből Orvenhez vonultak...és Blighterghasthoz. Bizonyosan valamiféle fegyvert szereztek."
Borisyuk elgondolkodott rajta. "Még ha egy fegyver is lenne, Blighterghast könnyen elsöpörhet egy egész sereget. Miért kockáztatnának?"
"Ha megölik Blighterghastot, meg tudják szerezni a lélekkristályát," mondta Valerii, végre meglátva a mintát az elmúlt hónapok szörnyű eseményeiben. Az lélekkristály komoly cserealap lehet az egyetlen másik érdekelt féllel. "Szerezd meg és szállítsd le Toruknak."
Borisyuk nagyot nyelt. "A nő arról beszélt..." megállt, mintha a szavak méreg lettek volna a nyelvén. A hangja szinte csak suttogás volt, mikor folytatta. "Toruk az egyetlen aki talán rendelkezik a tudással amire Sabbrethnek szüksége van."
"Miféle tudásra?" mondta Valerii.
Borisyuk röviden, élesen felnevetett -- egy olyan hangon, mint aki elvesztette az ép eszét. "Hogyan lehet megölni egy istent."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése