Torna beszámoló : DTM vagy Katowicei csapatverseny 2022.06.10-12

 Bevezető

Lengyelországban már azóta erős méták vannak, amióta játszok Warmachinet (2010 óta) és a 2014-es WTC óta kialakult egy jó barátság az ottani játékosokkal. Azóta már párszor jártam Lengyelországban játszani, jellemzően évente egyszer. Aztán a Covid miatt kimaradtak a tornák és senki sem utazhatott sehova, csak vártunk, otthon, szomorkodva. 

Időközben a budapesti / magyarországi meta egy lengyel játékossal bővült Konrád személyében aki nagyon ügyes és rendre megnyeri a hazai versenyeket. Konrád kezdte el terjeszteni a nyári csapatverseny hírét a magyar Facebook csoportban, és akkor már tudtam, hogy mennem kell. Próbáltam még pár pár embert Budapestről összeszedni, de sajnos senki se jött velem ezúttal. Nem adtam fel, és a lengyel Discordon toboroztam, ajánlkoztam, és szereztem két társat Varsóból.

A csapat

A csapatunk végül egy Cryxből ( K2D2 és Scaverous ), egy Circle Orborosból ( Krueger2 és valami ) és az én Grymkinjeimből ( Wanderer és The Heretic ) állt össze. Mivel a srácokról nem tudtam semmit, nem voltak túl nagy elvárásaim a tornával kapcsolatban, reméltem hogy többet nyerünk mind vesztünk az öt körből. Magammal szemben ugyanez volt az elvárás, reméltem pozitívan végzek öt kör alatt.

Aztán a csapattársak sokkal komolyabban vették a felkészülést végül mint én, az egyik srác még a Warromjában megépítette az összes ellenfél listáját, hogy bármikor belenézhessen.

Végül mindenki rendben megérkezett szombat reggel és belevághattunk a párosításokba.

Utazás

Katowice innen Ausztriából jobban megközelíthető mint Budapestről, kifelé úgy 7 óra vonatozás alatt értem ki ( 1 óra késés ), míg Konrád 10 órát vonatozott Pestről, szintén késés miatt.

Hazafelé viszont 7,5 óra alatt tettem meg a távot, ott sajnos egy osztrák vonat esett ki Bécsből, így újra elment egy óra ücsörgéssel.

Listák

https://drive.google.com/file/d/1Rrluqd2TaUC1dwvYnZkOy0K9EOWDGEB9/view

Szervezés

A versenyt eredetileg 10 csapatosra jelentették be, csapatonként három emberrel. Volt viszont egy olyan kitétel, ami alapján, ha megvan a 10 befizetett csapat X dátum előtt, akkor próbálnak egy nagyobb helyet találni ahol többen beférünk. Végül 11 csapat fizetett be, de a szervező srác egy-két nap alatt rájött, hogy nem fog tudni értelmes áron nagyobb helyszínt szerezni, így maradtunk páratlanul. Végül az utolsó csapat nem lépett vissza, így BYE-val ( előnyerés ) voltunk kénytelenek játszani. Végül talán nem volt ebből gond, mi mindenesetre nem kaptunk BYE-t mert elég jól nyomtuk, és jellemzően a legrosszabb eredményű csapatok között kerül kisorsolásra.

A verseny mindkét napon 10 órakor kezdődött, szombaton központilag intézett ebédet kaptunk, ami benne volt a nevezés árában. ( 100 PLN per fő ami jelenleg kb 8500 forint. )

Vasárnap nem volt ebéd, a 10 órás kezdés után az aznapi két kört lenyomtunk minimális szünettel, aztán kb délután 3 kor mehetett mindenki amerre látott.

Meccsek

A verseny 11 három fős csapat közt zajlott, svájci rendszerben, de fixen öt kört játszottunk, és aztán a végén a másodlagos eredmények alapján voltak rangsorolva a csapatok.

Első kör, Trollok, Madrak3 :

Ezen a meccsen a Trollok jelenleg legjobb listája jött szembe, de az én Wandererem nagyon jó volt ellene. Itt viszont rosszul osztottam el az erőimet, és a nagyobb ütőerőt képviselő Dreadrotok egy kisebb troll csapattal harcoltak körökön keresztül, míg a pálya másik oldalán hiányzott a jelenlétük és ott a tudtak a trollok pontokat írni. Scenario vereség egy hosszú meccs után. A Csapat viszont nyert!

CS: 1-0 , E: 0-1

Második kör, Convergence, Orion :

Ezen a meccsen az ellenfelem túlságosan ráment a lövöldözésre és nem akart áldozatokat hozni középen, így lassan scenarioval nyertem. 

Cs: 2-0, E: 1-1

Harmadik kör, Khador, Karchev2 :

Karchev2 ellen építettem a Heretic listámat, ahol a fő űtőerő a Gremlink Swarmok, amik a magas páncéltól függetlenül tudnak beléjük sebezni, illetve zónákat kontesztálni, így lehetetlenné téve a scenario győzelmet az ellenfélnek. Ezen a meccsen elég jól sikerült szétkapni Karchev serege felét és rengeteg Scenario ponttal gyorsan nyerni. A csapat viszont itt vesztett.

Cs: 2-1, E:2-1

Negyedik kör, Cygnar, Haley2 : 

Az ellenfelemet már előre hájpolták nekem a csapattársaim, mondván, ők még sosem nyertek ellene, így aggódtam rendesen. Aztán végül nagyon jól ment a gém, de vétettem pár nagy hibát és a hetedik, utolsó körben vesztettem egy scenario ponttal, a csapat is vesztette sajnos 2-1 re.

Cs: 2-2, E:2-2

Ötödik kör, Cryx, Karchev2 :

Karchev2 ellen ment a Heretices lista, ez a Cryxes lista viszont jobban megszorongatott és csak a sokadik körben nyertem végül Caster Killel. A többiek is nyertek, így megvolt a harmadik csapatgyőzelmünk.

Cs: 3-2, E:3-2

After

Szombat este aztán bementünk a városba piálni, mivel ezek a lengyeleknél szerves része a tornának. Végül egy Cybermachina nevű helyre mentünk ami ilyen trendi geek bar, lehet társasozni, a falaknál konzolokon játszani meg persze sörözni. Éjjel kettőre haza is értem taxival, aztán vasárnap reggel meglepően frissen ébredtem és még másnapos se voltam :)

Végeredmény

A csapatunk, a Gremlins és Butchers, végül a negyedik helyen végzett, mert nekünk volt a legtöbb egyéni győzelmünk a 3-2 es csapatok közt. Kétszer nyertünk 3-0 ra és sosem vesztettünk 3-0ra, csak 2-1 re, ez emelt ki bennünket ezen a szinten. Érdekes módon a 3. helyezett ZRE-t is 3-0 ra vertük :D

Nagy siker, de majdnem sikerült bekerülni a top3-ba!

WNM - 06 - A vihar ébredése

Sykona felébredt a cellájában, egy másik elme nyomását érezve a sajátja határán. Felült a sima acéltömbön ahol pihentette a halandó húsát és lecsatolta a csöveket és drótokat amik töltötték a tartósabb, kibernetikus rendszereit.

Körbenézett az elsötétített szobában -- egy acéldoboz, nyolc lábnyi kocka, üres, kivéve az alvó lócáját, a fegyvereit tartó keretet és a Templom rendszerének egy csatolóját, amin keresztül elérte a rendszereket és könyvtárakat.

Az az érzés most újra vele volt, most több sürgetéssel és erővel. Sykona felállt, felkapta a sisakját az alvótömbje széléről, és ráhúzta a fejére. Az érzékelése azonnal kiterjedt, a teste húsbörtönén túl, és érezte a nővérei aggódó gondolatait, a többi Karomét, ahogy a tudata szélén zümmögnek.

Kilépett a cellájából és elindult a rövid folyosón, ahol két hatalmas Synturion őrzött egy ajtót, ami spirálszerű vörös címerrel volt jelölve. Mintha hatalmas hegyek lennének mechanikából és kibernetikus testrészekből, a Synturonok még mindig hasonlítottak az emberekre, amikből készítették őket, de már nagyon kevés maradt az eredeti húsukból és személyiségükből. Félreálltak ahogy Sykona közel ért, és az ajtó megnyílt az Isteni Vihar termébe.

Az istenszerű teremtmény amit Sykona már majdnem egy évszázada óta szolgált a terem hátsó részében tornyosult, ami megmaradt az eredeti testéből egy óriási, hat karú harci gépezetbe volt ültetve. Vörös Arc vevők ontottak rubinszerű árnyékokat az Isteni Vihar előtt elterülő keskeny medence vizére, és a Relikon, egy Arcanessence tároló, lebegett előtte.

Amint Sykona belépett, két másik Karom nővére sietett oda hozzá. Ushi és Orux szolgálta az Isteni Vihart, amíg Sykona aludt.

"Érzed őt, nővérem?" mondta Ushi.

"Nyugtalan," suttogta Orux, lopva visszapillantva a válla fölött az alvó mechanika óriásra. A Vihar alatt egy Nekosphynx osont, egy kibernetikusan feljavított, macskaszerű lény, ami a terem őreként szolgált. A gyülemlő pszichikus energia láthatóan felizgatta a szörnyet -- oda vissza settenkedett, a hüllőszerű farkát jobbra-balra csapkodva.

"Mióta aktív már?" kérdezte Sykona. Az Isteni Vihar a Templom központi rendszerére csatlakozva töltötte napjait, teljesen elmerülve szent elmélkedésében, a rejtélyes elméje ismeretlen gondolat-világokat fésült át, hogy aztán információ morzsákat kössön össze és belőlük fenyegető jóslatokat építsen. Ezeket a jövendöléseket utána egyenesen Sykona és nővérei elméjébe sugározta. Már egy évtizede volt, hogy a Vihar igazán felébredt volna, és azelőtt újabb kettő azelőtt, és mindig ugyanazon ok miatt : Hogy harcoljon a Continuum ellenségeivel. A mostani mocorgása rossz előjel volt.

"Ma reggel éreztem, ahogy a tudata visszatér erre a síkra, Sykona nővér," mondta Ushi. "Azóta a jelenléte egy csak erősödik."

Sykona érezte, hogy a nyomás az elméjén erősödik, ahogy a Vihar pszichikus rezonanciája nőtt. "Fel kell készülnünk nővéreim. Értesítsétek a nomarchát."

"Egyetértek," mondta Orux. Egy pillanatra meghajtotta a fejét, majd, "Megtörtént. Primion most már tudja."

Együtt, megközelítették az emelvényt, és Sykona úgy érezte, mintha a levegő sűrűbbé vált volna. Nehezen tudta szétválogatni, hogy mely gondolatok a sajátjai. Az Isteni Vihar ereje kitöltötte a fejét, megerősítette a pszichikus kapcsolatot közte és a nővérei közt, és a gondolataik az egyiküktől a másikhoz pattantak, összegabalyodva, szédítően.

Sykona közvetlenül az Isteni Vihar előtt térdelt, a nővérei a két oldalán. Ő volt a három Karom között a rangidős, és ő volt az első aki megpillantja majd a hatalmast, ahogy kijárt neki a sokéves szolgálat után. Összpontosított, hagyva, hogy az elméje transz-szerű állapotba csússzon, kizárva minden külső zavart és várt.

Idő telt el -- nem tudta megítélni, hogy mennyi -- és Sykona megmártózott az Isteni Vihar növekvő jelenlétében, addig, amíg végül a hatalmas teljesen visszatért az elmélkedéséből és megszólalt.

Karmaim. Figyeljetek rám. A Vihar telepatikus hangja belefolyt Sykona elméjébe mint egy hömpölygő folyó, mely átcsap a partokon. Megállíthatatlanul.

Hatalmas, küldte vissza Sykona és hallotta a visszhangjait a nővérei elméiben. Szolgálunk.

A hidraulikus gőz sípolása és a neurális folyadék csöpögése visszhangzott a teremben, ahogy a drótok és csövek leváltak az elsődleges rendszerről és Vihar levált a Templomról. Évek óta először, újra mozdította a karjait, egy elegáns, rovarszerű isten, a fúziós pengék az alsó végtagjain sercegtek a levegőben.

Sykona föltekintett és ámulva nézte a mestere földöntúli szépségét. Olyan lelkesedéssel töltötte el, olyan küldetéstudattal. Ó hatalmas, mond el szerény szolgáidnak, miért ébredtél?

Most egy sürgető, félelmetes érzés töltötte el Sykona agyát, és beleremegett az erejébe. Egy olyan érzést vett ki ezen érzelem alatt amit már hosszú évek óta nem tapasztalt az Isteni Vihartól.

Óvakodott tőle, hogy félelemnek nevezze. A hatalmas nem tapasztalt ilyesmit, és csak az ő belső világa színezte ilyenre a saját értelmezését.

Kapuk nyílnak, ellenségek bukkannak föl, mondta a Vihar. Rengetegen vannak, egy céllal, és mindent el akarnak pusztítani.

Miféle ellenségek ezek? kérdezte Sykona.

Ősi lények, egy elhatározással és bosszúállóak, mondta a Vihar.

Az Empyreanok halálos veszélyt jelentenek, mondta Sykona, úgy ítélve, hogy jól értelmezte a Vihar szavait, ahogy már előtte százszor megtette.

Most tévedett.

A Vihar letekintett rá, egy morzsányi a hatalmas rosszallásából is hatalmas súlyt helyezett a tudatára. Nem. Nem látom az Empyreanokat. Látom a vesztüket. Látom, ahogy a fekete magvak amiket eonokkal ezelőtt ültettek most pusztító termést hoznak mindenkinek.

A Vihar szörnyű szavai majdnem kiütötték Sykonát, és reszketni kezdett. Hallotta, ahogy Ushi elszörnyedve motyog.

Parancsolj nekünk, hatalmas.

Álljatok fel és fegyverkezzetek. Az Isteni Vihar Arc vevői egyre erősebben világítottak, ahogy Arcanessencet vett magához a Relikonból. A páncélja felragyogott mint egy vérrel borított angyal. Háborúba vonulunk.

WNM - 05 - Az örökkévalóság határán

Eryal Vos nem kevés aggodalommal lépett be a nomarcha szentélyébe. Egy nomarchától jövő közvetlen meghívás hatalmas, valószínűleg félelmetes esemény volt, még egy már beavatott Szövő számára is. A terem hosszú volt és szűk, középen egy sekély vízmedence volt középen hosszában. Füst kacsok terjedtek felfüggesztett lámpásokból, illatosak és bódítóak. Eryal belélegezte a kellemes illatot és az elméje enyhe eufóriával pezsdült fel.

Amion Thexus nomarcha a szentélye végében várakozott, egy hatalmas mechanika isten elárasztva a vörös arc vevők fényével. Bár Eryal már nem volt teljesen röghöz kötve a húsa rabságában -- a testét felerősítették és fejlesztették már sok alkalommal -- mégis ez eltörpült a nomarcha áldott formájához képest.  

Amion alsó része egy kígyószerű köteg volt szénszálas fonatból és mechanikából, a felsőtestét pedig vastag króm pikkelyek alkotta csatapáncél vette körbe. Egy kiterjedt neurális korona, egy sisakszerű szerkezet kábelekből és drótokból, kötötte össze a főpapot a templom elsődleges központjával. Csupán Amion arca szoltált emlékeztetőként arra, hogy ő is egyszer csupán ember volt : barna bőr, sasorr, és sötét, kortalan szemek.

Eryal közel ment és térdre ereszkedett a nomarcha előtt.

"Tisztelt Úr," suttogta. Bár már sok évtizede szolgálta a Continuumot, még sohasem idézték Amion Thexus elé. Az Aikron kikötővárosban lévő rejtett templomából irányította a főpap a Templom érdekeit szolgáló rejtett küldetéseket Onus Prime világán.

"Állj fel," mondta Amion. A hangja kitöltötte a kamrát, és az akarata és szándékai telepatikusan ellepték Eryal elméjének minden zugát. "Van számodra egy küldetésem."

Eryal felállt, miközben az izgalom és megkönnyebbülése egy magasabbra tört. Egy küldetés egyenesen a nomarchától nagy jutalommal kecsegtetett. "Természetesen Tisztelt Uram, rendelkezzen velem."

A nomarcha lenézett a nőre, a szemei kiismerhetetlenek, az agya áthatolhatatlan mint két ujjnyi szintetikus beton. "Jól szolgáltál, Eryal Vos. Pozitív jelentéseket olvastam róla a csatamágusainktól, szerintük képzett vagy és hűséges, a megvilágosulás igazi kutatója."

"Igyekszem azzá válni, Tisztelt Uram," válaszolt Eryal. Szövőként, ő volt a hatalmas Continuum csatamágusok akaratának közvetítője, akik közül sokan a papság rangidős tagjai is voltak egyben. Rajta keresztül, ezek a hatalmas teremtmények pusztító hatalmat csatornáztak és porrá zúzták a Templom ellenségeit. Cserébe, Eryal teste újabb és újabb fejlesztéseket kapott, valamint mélyebben megismerhette a Templom által felfedezett ezoterikus rejtélyeket.

"Arról értesültem, hogy egy Koalíciós bányász település, mely a Glabrus nevű perembolygón van, egy nagy hatalmú tárgy birtokában van," folytatta Amion. "Az ottani ügynökeink megerősítették ennek az információnak az igazságát."

Eryal nem tudott erről a településről, bár tudta, hogy a Szabad Államok Koalíciója a Hyperuranion szélein tevékenykedett. Talán azt hitték, hogy így szabadabban élhetnek. Ez pedig jó célponttá tette őket a Continuum portyái számára. "Értem Tisztelt Uram. Meg tudja mondani nekem, hogy ez miféle kincs?"

A kérdés arcátlanság volt, de a kíváncsisága leküzdötte az óvatosságát. A nomarcha mégis elegánsan válaszolt az érdeklődésére. "A Koalíció a települését ősi égi hajók roncsaira építette, egyesek ezek közül még az exodus korából valók. Ezek közül egyik egy erős és ritka energia lenyomatot sugároz. Ez az energia, amint megtudtam, egy olyan technológiától származik ami nagy jelentőségű lehet a Templom számára."

"Mit kívánsz, mit tegyek, Tisztelt Uram?" kérdezte Eryal, alig leplezve a lelkesedését.

"Magadhoz veszel egy csapásmérő erőt és elutazol Glabrusra. Megkeresed és birtokodba veszed ezt a tárgyat."

"A legfőbb megtiszteltetés lenne számomra, Tisztelt Uram." Eryal hangja elcsuklott az érzelmektől. "Eléd fogom helyezni a kincset amikor visszatérek."

Csikorgó hidraulika zaja hallatszott, ahogy a nomarcha neurális koronája lecsatolódott az elsődleges központról. Amion Thexus közelebb siklott, majd Eryal fölé tornyosult, az arc vevői bevilágították a kígyószerű altestét. "Nem lesz rá szükség. Veled tartok."

***

Eryal elégedett volt az rendelkezésére bocsájtott erők számával és minőségével. Vazallusok tömege állt a Hárpia osztályú csataszállító gyülekező termében, egy hatalmas üres hodály ami még több száz katonát be tudott volna fogadni. A cirkáló egy VSZ jármű volt amit a Continuum elrabolt és átalakított.

A vazallusok egyenlő számban voltak szögelő puskákkal és a kisebb tüskelövő pisztolyokkal, valamit fúziós fűrészekkel felszerelve.

A Templom regrutái vegyes társaság volt, a Hyperuranion minden szegletéből. A hosszabb élet reményében szolgáltak, valamit a templom valódi titkos tudásáért cserébe. Keveseknek adatott meg; kevesen voltak rá érdemesek. Ám az ilyen jutalmak puszta ígérete is bevonzotta a nagyszámú, bár rosszul képzett haderőt, amikor szükség volt rájuk.

A vazallusok vitték a harc oroszlánrészét, egy Kasza támadójárművel és egy Korbács warjackkel kiegészülve. Eryal odament a hatalmas Korbácshoz, és az felé fordult, a nagy területen elterülő optikai érzékelői dühös-vörösen villogva. A gyilkos kategóriájú cortexe félelmetessé tette harc közben, de egyben megnehezítette is az irányítását.

Bár, a warjack irányítása nem az ő gondja lesz. Az a csatamágusok felelőssége lesz, aki az utolsó részét képezte Eryal tekintélyes haderejének. Sok templombéli csatamágussal dolgozott már együtt a szolgálata kilencven éve alatt, és mindegyik képzett és erős volt.

Most viszont, a küldetését a nomarcha személyesen támogatta. Nem volt róla tudomása, hogy Amion Thexus rendelkezett a csatamágusok tehetségével, bár a nomarcha képzettsége közel sem volt olyami amibe beavatták volna. Amion felügyelni fogja majd Eryal tetteit, egy nyugtalanító állapot, de a büszkeség amit a kiválasztása miatt érzett messze túlszárnyalta a félelmét.

Kiértünk a térkapuból, mondta Amion a telepatikus vevőkön keresztül, ami Eryal pszihokinetikus csuklyájába volt építve. Az utazásuk a Glabrus nevű peremvilágra sok napjukba került, és számos térkapun keresztül kellett áthaladniuk, ezek közül egyesek mélyen ellenséges területeken voltak. Készítsd fel a csapataidat.

Erős energia áramlott be Eryal Arc vevőjébe és aztán szétterjedt a mechanika és kibernetikus részeiben ahogy Amion Arcanessencet küldött a beépített üléséből, valahonnan a csatacirkáló mélyéből. Az összegyűlt vazallusok és a Korbács arc vevői felfénylettek, ahogy ők is részesültek a mágikus erősítésből.

Készen állok, Tisztelt Uram, válaszolt Eryal telepatikusan a csatamágusnak, aztán hangosan az összegyűlt vazallusoknak kiáltott. "Most jött el az idő, hogy megmutassátok a hiteteket. Most tudják bizonyítani a Templom iránti hűségeteket."

A vazallusok beleegyezően és áhítatosan mormogtak.

Egyesek lehajtották a fejüket, mintha imádkoznának. Eryal folytatta, most egy pár vazallus őrmesterhez intézve szavait. Rá volt kényszerülve, hogy megtanulja a neveiket -- egy ízléstelen szükségesség.

"Carsus őrmester, elviszed a fosztogatókat és megtámadjátok az Arc kifejtőt." mondta a penge vékony vazallusnak, akinek élénk vörös haja volt és egy olyan kibernetikus látásfejlesztése ami úgy nézett ki mintha egy Vascsillagos sisakrostélyt műtöttek volna bele közvetlenül a bőrébe és koponyájába.

"Kinfeld őrmester," mondta Eryal, most a másik, köpcös vazallushoz intézve szavait, akinek nyilvánvalóan mesterségesen fejlesztették az izmait. Minkét karja olyan vastag volt, mint a nő lába. "A te küldetésed az lesz hogy legyűrj minden ellenállást. Ebben segíteni foglak."

A két őrmester meghajolt, és Eryal mosolygott a csuklyája alatt.

Érezte a sorsát a levegőben, a hatalom és tudás virágzó lehetőségeit.

Tisztelt Uram, felkészültünk a csúszásra.

Eryal kilépett az térkapuból, azonnal érzékelve Glabrus gyengébb gravitációját. Úgy tíz százalékkal lehetett gyengébb mint amihez szokott Onus Primen, így szokatlanul lebegőnek érezte magát.

Egy újabb térkapu nyílt a közelben, kiöntve magából a Kasza lebegő formáját. A támadójármű lényegében egy apró, nyitott, együléses vezérfülkével rendelkezett, alatta egy nehéz Stinger ágyú. A meghajtói nem adtak ki magukból hangosabb zajt mint egy halk zümmögés, ahogy előresiklott, hogy felderítse előttük a terepet.

Köves terepre érkeztek, kevés növényzettel. A tájon vékony fagyréteg csillogott, egy túlméretezett hold fényében. Eryal hőtérképezője azt mutatta, hogy kicsivel fagypont fölött van levegő, arra utalva, hogy nagy magasságon vannak. A Koalíciós bányászfalu úgy két mérföldre volt északra.

Tisztelt Uram, mondta Eryal a telepatikus kapcsolaton keresztül a nomarchának, megérkeztünk a felszínre.

Folytassátok. Küldöm majd az Arc szállítót, ha a kifejtőt elfoglaltátok. Aztán egy szünet, majd, elirányítalak benneteket a tárgy felé, miután elfoglaltátok a falut.

Ez utóbbi egyszerre szolgált motivációként és figyelmeztetésként. Nyerjetek, és hatalmas dicsőségben részesültök. Bukjatok el, és nem részesültök további megvilágosodásban.

Értem, válaszolt Eryal. Nyitott egy csatornát a Kasza pilótájához, egy Myrestes nevű vazallus őrmesterhez. "Myrestes, látod már a települést?"

A férfi hangját egy kicsit fémessé és tompává alakította a sisakja vevője. "Egy mérföldre vagyok a célponttól. Csend van, bár több hőlenyomatot érzékelek mint amire eddig számítottunk."

Lassú aggodalom terjedt szét Eryal agyában. "Pásztázd az Arc lenyomatokat."

Szünet. "Túl sok a zavaró jel a kifejtő alatti forrás miatt."

Végigvette a lehetőségeit, jól tudva, hogy Amion figyeli a mozdulatait és olvassa a gondolatait. A cselekvés mellett döntött, csatornát váltva. "Maradj ott, előrevonulunk. Kinfeld, fogd a fosztogatóidat és vidd őket a település szélére és foglaljátok el a helyeteket."

"Értettem," felelte a lidércszerű őrmester, majd elindult a fosztogató vazallusokkal északra.

"Carsus, te velem vagy. Támogatjuk a fosztogatókat, miután összecsaptak a védőkkel." Fel akarta mérni a település védelmét és visszatartotta a Korbács warjacket és a vazallusok egy kisebb csapatát, amíg jobban meg nem ismerték a Koalíció védelmét.

Ezek a kiegészítő csapatok a szállítón várakoztak amíg szükségessé válnak.

"Myrestes, úton vagyunk. Figyeld a fosztogatókat és jelentsd a haladásukat."

Eryal elindult előre, gyorsan áthaladva a köves talajon, a gyengébb gravitáció gyorsította. Mögötte, a fosztogatók csendben mozogtak. A felszerelésükbe áramló Arc elcsendesítette a mozgásukat és árnytakarót borított rájuk.

Ahogy közelebb osontak, az Arc kifejtő magas tornya föltűnt a horizonton, sötét és csendes, egy távoli fekete dárda, a hold halovány szeme előterében.

"A fosztogatók távban vannak," mondta Myrestes a rádión. "Harc elkezdve."

A fosztogatók szögelő fegyvereinek szaggatott ritmusa hallatszott észak felől. Erre számított, viszont a mélyebb, fel-fel morduló ellentűz hangja meglepte a nőt. Koalíciós Felderítők harci puskái.

"Myrestes, jelentést," mondta.

A Kasza ágyúinak süvöltő hangja elnyomta a pilóta válaszát. Ez mind egyetlen irányba mutatott: a település nem volt olyan szinten védetlen mint ahogy ezt előzőleg hitték.

Ha a Koalíciós haderő jelen van, lehet hogy azok is tudnak arról a tárgyról ami felkeltette a nomarcha érdeklődését.

Nem engedhette, hogy ellopják Amion Thexus kincsét.

Tisztelt Uram, mondta Eryal, miközben indulást parancsolt a fosztogató brigádjának. Ő is velük tartott. A települést Koalíciós Felderítők védik.

Tisztában vagyok vele, jött az egykedvű válasz. A küldetés nem változott.

Nemsokára már látták a település falait. Erős fehér pásztázó fények világítottak rajtuk és alattuk a vazallus fosztogatók lőttek a rövid hatótávú szögelőikkel a Koalíciós Felderítőket a mellvédeken. Figyelmen kívül hagyva az előtte kibontakozó csatát, Eryal tekintete a falakra összpontosult. Ezeken nem egyszerű szintetikus beton építmények voltak; ezeket ősi, félig eltemetett, meggörbült, megkopott égi hajótestek voltak. A szabálytalan körvonalaik furcsa, aszimmetrikus alakot alkottak, ezzel majdnem szerves, élő jelleget kölcsönözve a településnek.

A felderítők a fosztogatókat lőtték, de a lövéseik célt tévesztettek, köszönhetően a vazallusok mimetikus védőhálójának. A fosztogatók viszonozták a tüzet a szögelőikkel, áttöltve az Arc-ot a mechanikájukból a fegyvereikbe, ezzel savas utóhatással ruházva fel a lövedékeiket.

Sikolyok hallatszottak a falakról, ahogy ezek a lövedékek célt találtak és átégették magukat a felderítők páncélján, bele a sebezhető húsba alatta.

"Myrestes, összpontosítsd a tüzedet a kapukra," parancsolta Eryal, majd Carsusra mutatott.  "Ürességgránátot."

A vazallus őrmester levett egy gömb alakú készüléket az övéről és a kapu felé hajította. Megnyomta a csuklójára szerelt pirosan villogó kijelzőt és a mozgatható térkapu kék fénnyel nyílt meg tíz méterre a Koalíciós településtől.

Bevetem a Korbácsot, közölte Amion Thexus.

A warjack előtört a térkapuból, a fém formája fegyverekkel megpakolva. Eryal személyesen választotta ki a felszerelését, egy olyan gépre volt szüksége ami távolról is halálos és közelharcban is megállja a helyét. A warjack egy savköpő ágyúval volt felszerelve a jobb vállán, egy csörlős szigonnyal a bal karján és egy zúzó karommal a jobbján amivel könnyűszerrel föl tudta tépni az ellenséges harci gépek páncélját.

A Korbács célzott a súlyos váll-fegyverével és egyszerre tüzelt Myrestes Kaszájával, bevilágítva a fal alatti területet a nehéz fegyvereikkel. A savköpő ágyú maró lövedékei meggyengítették az acélkaput; aztán a Kasza ágyúi beszakították.

"Teljes támadás!" kiáltotta Eryal, és a fosztogatók berohantak a kapun, miközben a falon lévő Felderítők tüzeltek rájuk.

Egyes vazallusok elhullottak, de a veszteségek elfogadhatóak voltak, és a nő követte őket, a Korbáccsal a háta mögött. A Felderítők a kapun beáramló vazallusokra kezdtek figyelni és odafordultak, hogy rájuk  lőjenek. Egy páran Eryalra céloztak fegyvereikkel, de ő a csuklyáján keresztül összpontosította az akaratát és a gondolatait átalakította halálos lökéshullámmá. Két felderítőt célzott meg, akik túl közel álltak egymáshoz, véres cafatokra tépve őket. A Korbács megölt egy másikat a savköpő ágyújával és aztán a szigonyával eltalált és átdöfött egy másikat. A warjack a huzallal lerántotta az ellenséges katonát a fal tetejéről, aki a halálba zuhant.

Eryal áthaladt a kapun és megcsodálta a sok égi hajó roncsát amiből a falat építették, egy több száz láb átméretű kört alkotva. A Koalíció bányászai átalakították ezeket szálláshelyé és műhelyekké, kibontva a hajótesteket itt-ott, hogy bejáratokat hozzanak létre. Amennyire meg tudta állapítani, az égi hajókat megfosztották már bármi használható technológiától.

Amit keresek északra van, a település hátulja felé, sugározta Amion. Az az égi hajó más mint a többi. Megérted majd, ha meglátod.

Eryalnak most sürgősebb gondja akadt. Abból az irányból amit a nomarcha említett újabb felderítők érkeztek és egy Árnyfarkas fenyegető sziluettje is feltűnt. Vajon a felderítők csapata egy csatamágus támogatását is élvezi? Erről kétségei voltak. Biztosan érzékeltek volna egy másik csataszállítót a közelben. Mégis, az Árnyfarkas erős ellenfél volt, és bele is vetette magát a közelharcba a fosztogatókkal, akik az Arc kifejtő felé tartottak, felpörgetve a karja alá szerelt láncfűrészét. A vazallusok legnagyobb része egyszerűen ki akarta kerülni a hatalmas gépet, míg egy pár elkötelezett lélek fúziós fűrészt rántott és összecsapott vele.

Fölöttük, az Arc szállító mély morgása rengette meg az eget, és a hatalmas hajó láthatóvá vált, egy lapos karcsú jármű, ami alatt egy potroh szerű tartály szolgált az Arc begyűjtésére. A falon álló felderítők most a szállítóra kezdtek tüzelni.

"Myrestes, foglald le azokat a felderítőket," mondta Eryal.

Válaszul, a Kasza elárasztotta tűzzel a falak tetejét ágyújával, ólommal töltött hullákká változtatva a katonákat és a túlélőket pedig fedezékbe kényszerítette. Az Arc szállító folytatta az útját, és Eryal némi elégedettséggel látta, hogy a fosztogatók már majdnem odaértek az Arc kifejtőhöz. Kinfeld lehelyezett egy mozgatható térkaput, és még több fosztogató áramlott a csatatérre a csataszállító tartalékosaiból. Most már teljes létszámbéli fölényben voltak a felderítőkhöz és bányászokhoz képest, akik védték a kifejtőt.

Az elégedettség amit érzett viszont azonnal eltűnt és a helyét átvette valami sokkal vérfagyasztóbb.

Félelem.

Nem figyelt eléggé az előtte megjelenő veszélyekre és az Árnyfarkas vállára szerelt plazma ágyú sugara félig eltalálta és a földhöz csapta. A bal karja mentén ragyogó fénnyel lobogott a láng és a belső érzékelői azt mutatták, hogy a károk súlyosak, de nem halálosak.

Sérült vagy, mondta Amion. Egy egyszerű tényközlés, de Eryal érezte a mögötte meghúzódó ellenérzést.

Csak egy kisebb sérülést, Tisztelt Uram, majd talpra állt újra. A bal karjában lévő kibernetikus hajlat összeolvadt és a végtag az oldalán csüngött, fagyottan és használhatatlanul. Még mindig szövő volt viszont, és a sérülése nem fogja befolyásolni ezt a szerepét a csatatéren. Az ellenséges warjack távol belül van.

Megerősítve. Egy Nihilációs Örvénnyel célzok, mondta Amion. Eryal Arc vevőjében a fúria erősödni kezdett. A teste körül rúnák kezdtek körözni vörös spirálként, és Amion kiismerhetetlen agyából egyre több Arcanessence áramlott rajta keresztül. A nomarcha akarata egy kinetikus erős robbanásban nyilvánult meg ami betörte az Árnyfarkas páncélját, hidraulikus folyadék spriccelt szét, és szikrák borították be a vázát. A csatamágus még mindig tartotta a warjacket a telekinetikus markában és előre rántotta az Árnyfarkast, el a vazallusok közeléből, akiket az éppen darabokra gépett, és egyenesen a Korbács útjába. A Continuum warjack halk mechanikus morgás kíséretében rohamozni kezdett, halálos csapára emelve a zúzó ollóját. 

A két warjack hangos fémcsörömpölés közben csapott össze. A Korbács letépte az Árnyfarkas borításának egy részét, majd ezzel a fémdarabbal, mintegy rögtönzött furkósbottal, péppé zúzott egy felderítőt a közelben.

Carsos őrmester jelent meg Eryal oldalán. Vetett egy pillantás a nő sérülésére és valami aggódás féle jelent meg a vazallus arcán. "A falakon legyűrtük az ellenálást."

"Talán nem látod a warjacket az utunkban?" mordult rá Eryal, megsértődve, hogy ez mezei vazallus őt szánni merészeli. "Korrózióssal lőjétek azt a gépet, de most, azonnal !"

Carsus összeterelte a közeli fosztogatókat lőalakzatba. Céloztak, majd amikor a Korbács hátrébb lépett, hogy a következő ütéséhez lendületet vegyen, egyszerre tüzeltek a szögelő fegyvereikkel. A savas lövedékek becsapódtak az Árnyfarkas páncéljába, minta ezernyi apró üstökös lenne, meglepő könnyűséggel átmarva a borítását. A warjack hátratántorodott, és a Korbács lesújtott a zúzó ollójával, miközben bekapcsolta a fegyver bénító funkcióját. Az Árnyfarkast elborította a zsibbasztó energia. A rendszerei átmenetileg teljesen lekapcsoltak. Ezután a Korbács szinte kényelmesen széttépte az Árnyfarkast, kivégezve az ellenséges gépet a feje letépésével.

A csata a végéhez közeledett, bár még itt-ott akadt pár ellenálló és kisebb összecsapások a településen. Carsus és a fosztogatók egy kisebb csapata védelmező gyűrűt vont Eryal köré, így haladtak együtt az Arc kifejtő felé. Az váratlanul életre kelt, a száz lányi magas torony és a torpedó járat megvilágította az éjszakai eget, mintha egy hatalmas kék lángtüske lenne. Kinfeld elvégezte a rá kirótt feladatot.

Fölöttük, az Arc szállító, Myrestes kíséretével, helyzetbe került a kifejtő fölött. Egy mély, visszhangzó robbanás rázta meg a talajt -- egy detonátort lőttek be a torpedo járaton és általa az alatta elterülő Arcanessence lerakatokba. A torony egyre fényesebben világított, miközben Arcanessence ömlött benne fölfelé, majd a csúcson gejzírként kitört. Az Arc szállító kinyitotta a begyűjtő hálóit, egy hatalmas, tányérszerű gépezetet a hajó alsó részén, és elkezdte feltölteni az Arc tartályait.

A szállító pozícióban, Tisztelt Uram, mondta Eryal Amionnak.

Jó. Irányítom a Korbácsot. Vidd a vazallusaidat és találjátok meg a tárgyat.

A Korbács elindult, tüzelve a savköpő ágyújával minden Koalíciós felderítőre és bányászra aki ki merte dugni a fejét fedezék mögül. Észrevette, hogy az egyik hajó a falban máshogy néz ki mint a többi; a szkennerei azt mutatták, hogy ugyanazokból az anyagokból áll mint a többi - acél, réz és bronz -- de furcsamód rozsdaette, elfeketedett, elöregedett volt az egész.

Eryal bekapcsolta a pszichokinetikus csuklyája megfigyelő implantátumát, és átléptetett pár látási módon, mire megtalált egyet ami a hajó furcsa energia sugárzásának lenyomatát mutatta neki. Tisztelt Uram, azt hiszem megtaláltam a kincset. Még sosem látott ilyesféle lenyomatot. Nem Arc volt és semmi hétköznapibb, mint plazma vagy elektromosság. Úgy lüktetett és tekergett, mintha egy élőlény lenne.

Igen, ez az az energianyom amit keresünk, mondta Amion.  Óvatosan folytasd. A tárgy veszélyes lehet egy olyasfélének mint te.

Eryal nem értette, hogy ezt hogy érti, de a nomarcha értékelése miatt aprónak érezte magát. Morgott magában, de elfogadta és elkezdte megemészteni a nomarcha szavait. Megtalálta az ősi égi hajó bejáratát a legdélebbi bástya alatt, egy fekete, tátongó nyílás ahonnan kriptaszagok törtek elő.

"Carsus, biztosítsd a bejáratot, majd kövess." mondta Eryal és belépett az égi hajóba. Mögötte, a vazallus őrmester kiadta embereinek a parancsokat. Három fosztogató maradt őrként az ajtó előtt.

Egy hosszú folyosón találták magukat, ami ugyanabból az elrozsdásodott anyagból volt építve mint a külső burok. Lehet hogy voltak az építménynek szerves anyagból való részei is, de már réges-régen elrothadtak és porrá váltak. A folyosó enyhén lejtett, és az alsó harmadot romos sitt borította. 

Eryal és Carsus követték a folyosót, óvatosan lépkedve. Újabb romkupacok, köves földdarabok és a hajótest darabjai voltak szétdobálva, mintha valaki bányászni próbált volna. Vajon a Koalíció már meglelte a kincset? Vajon kiásták a járműből és elosontak vele, mielőtt ő megérkezett volna? Ez a gondolat rettegéssel töltötte el, előrerohant. Vesztére. Elérte a folyosó végét, ami egy széles központi terembe torkollott. Olyan érzése volt, mintha már a település falai alá, illetve már azokon túl is jutottak volna.

Sietségében, nem vette észre, hogy egy Koalíciós felderítő guggolt a terem közepén, egy sekély verem rejtekében, a puskáját a lyuk szélére fektetve. Carsus, aki jobban figyelt, észrevette a veszélyt és Eryal elé vetette magát pont akkor amikor a felderítő tüzelni kezdett. A Koalíciós csatapuska éles robaja kitöltötte körülöttük a teret, majd azt Carsus szögelőjének hangosabb sivítása követte.

Carsus felnyögött és féltérdre esett, egyik kezével az oldalát szorítva. Nem volt több lövöldözés, de Eryal még hallotta a felderítő szaggatott zihálását, halálosan megsebesítve Carsus szögelője által. Eryal előresuhant és megtalálta a felderítőt, aki a sekély veremben feküdt, vér bugyogott a száján, a keze zavartan próbálta megmarkolni a fegyvere tusát, ahogy a testét lassan elhagyta az élet. Eryal gyorsított rajta egy kicsit.

A pszichokinetikus csuklyája kisülésével Eryal összezúzta a felderítő mellkasát, belapítva azt és széttépve a szívét és tüdejét a törött bordák koronájával. A felderítő felhördült, majd mozdulatlanná vált.

A dühe elillant, Eryal most már azt nézte, hogy mi van a felderítő lábánál.

Az a furcsa energia lenyomat ami kint látott most itt volt, de vagy százszor ragyogóbb bolt. Egy kicsi kocka alakú vasszelencéből áramlott, ami teljesen ép volt, mintha az idő múlása semmilyen nyomot nem hagyott volna rajta.

Megtaláltad, mondta Amion, és a nő örömére érezte, hogy a nomarcha szokásos egykedvűsége megtört. Érezte az elégedettséget a gondolataiban. Talán még izgatottságot is.

Igen, Tisztelt Uram, válaszolta Eryal.

Ne érj hozzá, jött a figyelmeztetés. Van veled egy vazallus?

Eryal visszanézett Carsusra, aki közben föltápászkodott és felé tántorgott, fájdalomtól grimaszolva. Van, Tisztelt Uram.

Parancsold neki, hogy vegye föl a tárgyat.

"Carsus," mondta Eryal és a sekély verem felé mutatott. A vazallusnak nem volt semmi technológiája, amivel láthatta volna, hogy mi ez a tárgy valójában, számára nem volt több egy vasdoboznál. "Szedd föl azt a tárolót."

A vazallus lemászott a verembe, a sebe jelentősen lassította, bosszantóan, ha a szisszenései alapján kell ítélni. A csuklyáján keresztül Eryal látta, hogy az energia lüktetni kezt és tekeregni, ahogy a vazallus egyre közelebb ért. Izgalmas volt és vérfagyasztóan félelmetes egyszerre.

Carsus kiemelte a tárolót a veremből. Akkora volt mint egy lőszeres láda, két lábnyi élekkel. A nő rájött, hogy nem is egy láda volt, hanem egy fém borítás egy másik, kisebb tartály köré építve.

Eryal megnyalta az ajkát és egy gondolat villant át az agyán, egy vad és kísérletező gondolat.

Amion hangja csendült a fejében és egyből válaszolt is a kétségeire.

Folytasd.

"Távolítsd el a külső borítást a tárolóról," parancsolta Eryal.

Carsus lenézett a tárgyra, talán most már érezve a furcsa erőt ami sugárzott belőle. A megtorpanása azonban gyorsan elmúlt és lehajolt és eltávolította a fém feledet.

Alatta egy üvegpolc volt, ami két kisebb tárgyat tartott. Mindkettő henger alakú volt, körülbelül két láb hosszú, rézből és bronzból állt, méhkasszerű struktúrában. Egy vastag fém dugó zárta le mindkét hengert  a végeiken, és furcsa, írásszerű képjelek voltak belevésve a fémbe. Egy képjel eltért a többitől, nagy, hivalkodó és többször megismételve. Úgy nézett ki mint egy több darabra osztott kör, melyet széles vonalak vagy tüskék szakítanak meg, és a fő szimbólumból egy tekeredő farok tört ki. Ez nem jelentett semmit Eryal számára, mégis egy letaglózó erőt sugárzott, ami a nomarcha szentélyére emlékeztette őt.

A fedél levétele után a tárgyakból kiáramló energia betöltötte az  egész termet zöld fényével, kígyóként kúszva ki a két hengerből. Eryal egy kellemetlen, húzó érzést tapasztalt, ami szétterjedt a testében, majd elérte az agyát is. Gyorsan visszalépett, és az érzés alábbhagyott.

Carsus viszont ezzel ellentétben lemerevedve állt, a karjai az oldalán lógtok, a vére pedig a jobb lábán csordogált le a sebéből. Az egyik henger most fényesebben kezdett világítani, és a vazallus térdre zuhant, a szája pedig az iszonyat O alakját formálta.

A kibernetikus optikáján át, Eryal figyelte ahogy egy tüskés, zöld alakzat jön ki a vazallus nyitott szájából, egy árnyék árja ami kifolyt az emberből és bele a hengerbe.

A tárgy lüktetni kezdett, Carsus sóhajtott, és a szájából kiáramló energia egyre gyorsabban és gyorsabban áramlott. Végül egy halk, remegő nyögést hallatott és előrebukott, a teste hideg volt és színtelen Eryal képalkotó kijelzőjén, minden hőjét elveszve.

Az egyik henger most erős fénnyel lángolt, ami bevilágította táncoló zöld fénnyel a termet, és egy furcsa árnyszerű alak hullámzott benne.

A nő pszichokinetikus csuklyájához kapcsolódva, Amion a szemén keresztül tudott látni, ha akarta. Jól teljesítették, mondta. A tárgy nagy hasznot fog hajtani a Templomnak.

Köszönöm, Tisztelt Uram, válaszolta Eryal.

Gyűjtsd be a tárgyat és jöjj vissza hozzám.

Eryal nehezen vette le a szemét az ősi készülékek szörnyű szépségéről, de visszatántorgott a folyosóra, ahol a három őrködő vazallus már várt rá. "Gyertek velem. Van számotokra feladatom."

Eryal csalódott volt és részben megkönnyebbült, mikor látta, hogy a vazallust akinek megparancsolta, hogy helyezze vissza a fedelet, nem emésztette el a tárgy. Arra tippelt, hogy talán Carsus legyengült állapota vezetett oda, hogy sebezhetővé vált. Ezért inkább tartotta a távolságot, amíg a saját sérüléseit el nem látták.

Amikor előjött az égi hajóból, a hajnal első sugarai már felbukkantak a horizonton, megvilágítva a mészárlást a faluban.

Tucatnyi halott Koalíciós felderítő és bányász feküdt szanaszét a településen. Legtöbben lőtt sebekkel, de a Korbács is ott hagyta a nyomait a széttépett, megcsonkított hullákon, amik összetört játékbabaként hevertek. 

"Az Arc szállító megtelt," mondta Myrestes Eryal rádióján. A hatalmas hajó elmozdult a most már csendes Arc kifejtő fölül és a csataszállító felé vette útját, ami pár mérföldre keletre várt rá.

"Kiváló," mondta Eryal. "Tarts vele."

A vazallus veszteségek számottevőek voltak -- Eryal sok hívő testét látta az ellenséges hullák közt. Ez egy kicsit aggasztotta.

Mindig voltak újabb férfiak és nők akik lelkesen csatlakoztak, lelkesen szolgáltak, és lelkesen adták életüket a Templom érdekeiért. Kinfeld már várt rá a település bejáratánál, egy vérrel borított kísértet, az Arc vevői világítottak a hajnali szürkületben. Jól teljesített és lehet megérdemel egy kevés különleges elbánást.

Eryal a háta mögé mutatott, ahonnan érkezett, ahol négy vazallus kísérte az ötödiket aki a vas ládát cipelte amit az ősi égi hajóról zsákmányoltak. "Legyen mindig őrség ezen tárgy körül."

Kinfeld bólintott és megparancsoltad a maradék fosztogatónak, hogy védjék körkörösen a többi vazallust, miközben elhagyták a települést.

Eryal érezte az ősrégi, üres tartály túlvilági vonzását miközben a csataszállítójuk felé mentek, de most hogy már ismerte az erejét, nem rémisztette meg. Nem, az elméje már a lehetőségek sokaságától lángolt. Mit jelenthet egy ilyen ősi technológia, miután feltárták, a Continuumnak? Úgy hitte, hogy tudja. Miután az az ősi henger kisajtolta Carsus esszenciáját, egy fajta elemmé vált, egy olyan olcsó energiaforrás ami évekig, talán évszázadokig táplálhat valamit vagy valakit, talán örökké.

Amion jelenléte kitöltötte Eryal elméjét, amint kinyitotta az űrt körülötte, a csataszállítóra rántva a nőt, egyetlen gondolatot sugárzott, egy hatalmas, gyönyörű, szent gondolatot.

Talán örökké.

WNM - 04 - Belső erő

A csataszállító előttük tornyosult, egy hatalmas fémszörny, mely gőzt és füstöt okádott, amint épp felszállásra készült. Kyra Theroux első hadnagy agyaglábakon közelített, az agyát úgy elárasztották a technikai adatok és varázs képletek, hogy alig jutott eszébe levegőt venni és járni.

"Az elméd borús, Kyra," mondta Polaris mester, megijesztve a nőt vékony, csilingelő hangjával. Az Őrző mellette ment, négy, rovarszerű lába csattogott a fedőlemezeken. "A vérnyomásod két milliliterrel növekedett."

A nő rápillantott a tanárára, arra az ősi teremtményre aki megtanította, hogyan aknázza ki a csatamágus képességeit. Azon gondolkodott, nézve a nem-emberi formáját, hogy rá is vajon az a sors vár, hogy testből eltávolított elmével éljen le évszázadokat egy fém testbe zárva. "Sajnálom mester, próbálok összpontosítani."

A hangárt elárasztották a katonák akik a Seryn Kettő elleni támadásra készültek. A bolygó sok VSZ birtoknak adott otthont, ezek közül egyesek gyengén voltak védve, könnyű prédát nyújtva a támadóknak. Koalíciós Felderítők egy Árnyfarkas párost vezettek oda hozzá, és egy harcász mérnök lépett oda, a nő neurális erősítőjét hozva, egy súlyos mechanika gépet amit a hátára kell erősítsen.

"Hadnagy," szólt a mérnök és tisztelgett. A neve Yarbrough őrmester volt; már a múltkori küldetésen is együtt dolgoztak.

Az ismerős arc egy kicsit megnyugtatta.

"Őrmester," válaszolt a nő. "Hogy állunk?"

Yarbrough feszengve vetett egy pillantás Polaris mesterre. Sok koalíciós katona az Őrzőket óvatossággal kevert áhítattal kezelte. Bár a mechanikus testük emberi lelkeket rejtett, az Őrzők legendás rangja és ősi kinézetük kifejezetten idegen benyomást keltett. "A katonák beszálltak, már csak a warjackeket kell ráhangolnunk az ön neurális frekvenciájára."

Kyra megfordult, hogy Yarbrough rá tudja erősíteni a neurális erősítőt a hátára. Az gyorsan felcsatolta, összekapcsolta a vezetékeket a nő csatasisakjával, és Kyra ezután azonnal érezni kezdte a furcsa, szédítő érzést, amikor az elméjét megosztja valaki mással. A két Árnyfarkas öreg, veterán modell volt, és ahogy átfésülte a cortexeiket hibák után kutatva, személyiség-szikrákra bukkant.

Semmi olyasmi ami csökkentené a harci hatékonyságukat, és érezte, hogy azonnal engedelmeskednek a parancsainak.

"Megvannak az Árnyfarkasok," mondta Kyra és parancsba adta a warjackeknek, hogy szálljanak föl a csataszállítóra.

"Nyugtasd meg magad. A vérnyomásod további öt milliliterrel nőtt," mondta Polaris mester, miközben a két első lába szaggatott ritmust kopogott a fedélzeten.

"Tudom, a fenébe is," csattant föl Kyra, mire Yarbrough visszalépett egyet.

"Rendben van, hadnagy?" mondta, és most szúrósan nézett az Őrzőre.

"Jól vagyok. Menjen a fedélzetre és készítse elő a gépezetemet."

Yarbrough bólintott és elsietett.

"Sajnálom, mester," mondta Kyra. "Tudom, a vérnyomásom magas, mivel ideges vagyok."

"Ideges vagy, mivel félsz," mondta Polaris mester.

Kyra a fogát csikorgatta és próbálta visszafogni a dühét. "Igen, félek," mondta, rápillantva a hatalmas járműre amely nemsokára csatába viszi őket, és lehet sosem térnek vissza.

"A félelem természetes," mondta Polaris mester. "De nem a haláltól félsz."

"Nem, mester," mondta Kyra. "Nem igazán félek a haláltól."

"Igen, valami sokkal rosszabbtól félsz. A kudarctól," mondta Polaris mester. A mester ugyanolyan jól ismerte az elméjét, mint ő maga. Kettőjük több hónapot töltött telepatikus kommunikációval, miközben az Őrző képezte őt az ereje használatára.

"Múltkor majdnem elvesztettem egy egész osztag Felderítőt az Ürességben," mondta Kyra, felidézve magában azt a szörnyű érzést, ahogy a katonái után kutatott, abban a sötétségben a világok között. Már pánikolni kezdett, és aztán -- 

"Ez igaz, de hogyan szedted össze magad?" kérdezte gyengéden Polaris mester.

Kyra sóhajtott. "A bátyámra gondoltam."

"Igen, egy érzelmi kötelékre összpontosítottál, erőt merítették belőle, és az erőd válaszolt erre." Polaris mester nyilvánvalóan sokat értett az emberi érzelmekből, és Kyrának emlékeztetnie kellett magát, hogy valamikor, korszakokkal ezelőtt ő sem volt ennyire különböző tőle.

A nő elmosolyodott, maga elé képzelve a bátyját, magas, erős, a családja szilárd alapja, aki újraépítette az életüket, miután az apjuk meghalt. Amikor a csatamágus tehetsége megnyilvánult, pont Barett volt az aki támogatta abban, hogy lépjen be a Felderítőkhöz. És Barett volt az aki éterhullámon beszélt vele a képzése minden estéjén, mikor sikoltott és zokogott, hogy nem tudja végigcsinálni, hogy nem elég erős. Megnyugtatta, hogy mégis, és igaza lett.

"Á, igen, most jobb. A vérnyomásod öt milliliterrel csökkent," mondta Polaris mester, és Kyra hallotta az elégedettséget az Őrző hangképzőjén keresztül is.

"Mint ahogy már előre tudtad, hogy így lesz, ugye?" mondta Kyra pajkosan és hosszan kiengedte a levegőt és vele a testéből a feszültséget, az agya élesedett és tisztult.

"Elfelejted, hogy ugyanúgy ember vagyok, ahogy te," mondta Polaris mester. "Bár testünk eltér, az elménk és lelkünk ugyanolyan."

Yarbrough őrmester megszólalt Kyra rádióján. "Hadnagy, a gép felkészült. Amint beszállt, már indulunk is."

"Jobb, ha elindulok, " mondta Kyra. "Köszönöm, mester."

Polaris mester egy pillanatig néma maradt, aztán megszólalt. "Mielőtt elindulsz, mondanom kell valamit. Ez a harmadik küldetésed. Miután sikeresen elvégezted, már nem lesz szükséged az útmutatásomra."

Kyra tudta hogy ez jönni fog, de mégis nagy volt az ütés. A gondolat, hogy Polaris mester tanácsai nélkül kell helyt állnia megrémítette, de még rosszabb volt a mély és mindent átható veszteség érzése. "Értem, mester."

Az Őrző az egyik pókszerű lába csúcsát Kyra karjára helyezte.

"Ne aggódj, Kyra. Erős vagy, és sokat bíznak benned."

Kis szünet után, a fején pár fény villant, majd csendesen hozzátette, "Én is bízok benned."

Polaris mester megfordult és eltávolodott, magára hagyva Kyrát az üres hangárban, a magány érzésével, de mégis erősebben mint amilyennek valaha érezte magát.

WNM - 03 - Viharral érkezünk

 

Artemis Fang kapitány visszahuppant a hevederes ü

lésébe és hallgatta a katonák halk beszélgetését és tréfálkozását. Ezek a hangok az ismerős otthont jelentették, és a Végvilági Felderítők, akik most az Argus osztályú szállító rakterébe zsúfolódtak, álltak számára a család fogalmához legközelebb.

"Kapitány, kérdésem lenne," szólt Damien Calisto hadnagy a szomszédos ülésből. A nő ránézett a hadnagyra, kinek a durva, egyenetlen arcvonásait alulról világították meg a páncélján lévő kék hálós vevők. Nem lenne kedves Calisto hadnagyot rondának hívni, de volt egy ogreszerű  kisugárzása, ami a beosztottjaiba félelmet és engedelmességet sugárzott.

"Mindig van valami kérdésed," mondta Artemis. "Az eligazításom nem volt talán elég világos?"

"Kopp, kopp," mondta Singh közlegény hangosan a warjackek tárolójánál, odairányítva Artemis figyelmét. Az egyszem Árnyfarkas még mindig rá volt kapcsolva az Argus áramellátására, de a cortexe fel volt kapcsolva és végig aktív volt.

A warjack odafordította a fejét, az egyetlen optikai kijelzője egy pillanatra vörösen világított, miközben próbálta értelmezni Singh kérését.

"Kérem, pontosítsa kérését."

"Zeta, csak mondta azt, hogy "ki az"?", folytatta Singh, kajánul vigyorogva. Még több Felderítő hagyta el az ülését - ez szabályellenes volt repülés közben - és összegyűltek az egyik kedvenc időtöltésükhöz : warjack lenyomatoláshoz. Az volt a cél, hogy a warjack gép agyát, a cortexét, különféle rigolyák kialakítására bírják rá, lényegében személyiséget formálva. Singh közlegény különösen jó volt ebben.

"Ki az?", válaszolta az Árnyfarkas.

Artemis szigorúan nézett Calisto hadnagyra. "Hadd kérdezzek most én. Azt szeretnéd hogy egy mesterlövész Árnyfarkas kopogtatós vicceken gondolkodjon, mikor Laedrára érünk?"

Calisto összevonta a szemöldökét. "Ó, hmm, jó gondolat, Kapitány." Singhre mutatott és felkiáltott, "Közlegény, csak így folytassa, és elhajló kódrészeket fog kutatni ennek az Árnyfarkasnak a cortexében amikor visszatérünk Elesanra. Ha egyáltalán visszajut."

"Sajnálom, hadnagybá," mondta Singh, és visszakúszott a csatos ülésébe.

"Zeta Árnyfarkas," mondta Artemis, "dobd el a legutóbbi bemenetet. Kapcsolj le, amíg nem landolunk."

"Igen, kapitány," mondta a warjack, és Artemisznek úgy tűnt, mintha egy pici hálát hallana ki a warjack hangjából. Talán csak odaképzelte.

A legközelebbi kémlelőnyílás hirtelen elsötétült, és Artemis egy pillanatra súlytalannak érezte magát, ahogy a szállítójuk áthaladt az végvilági Elesanon található térkapun. A kémlelőablakra víz csapódott le, miközben áthaladtak az elesani száraz, sivatagos területről a laedrai nedves, egyenlítői klímájú részére.

Artemis nyelt egy nagyot, hogy kitisztítsa a hallását. "Jobb ha felteszed azt a kérdést, Calisto. Nemsokára odaérünk a bányásztelepre."

"Jól van, igen. Akkor, mondd el újra hogyan győzted meg a Főparancsnokságot, hogy a legendás Artemis Fangot, különleges pisztolymágust, a Felderítő Hadosztályok hősét, elengedjék egy Arguson erre at Isten háta mögötti helyre, egyetlen ember kedvéért?"

Calisto nem kérdőjelezte meg a nő fennhatóságát vagy belátását; túl jó katona volt ehhez - haláláig szolgáló katona, ugyanúgy mint Artemis, aki újra és újra felszerelt a Felderítő Hadosztályokhoz. Csupán annyi volt a gond, hogy a küldetés ellenkezett a kiképzésével. A nőével is, ha őszintén bevallotta volna magának. 

"Nem csupán egyetlen ember," mondta Artemis. "Majdnem hatvan bányász van odalenn. Hatvan bányász aki meghal, ha az üresség asztronómusok előrejelzései helyesek, és a térkapu megnyílik."

Calisto nem volt meggyőzve. "Nézd, ez nemes meg minden, és ezért vagyok itt, de túlságosan fölötte van a kötelességeidnek."

Artemis megrázta a fejét. Calisto nem fogja annyiban hagyni, és az alárendeltje megérdemelte az igazságot. "Harding Shaw a vezetőjük."

Calisto szája tátva maradt, és pislogott. "Harding Shaw ezredes. Volnin Győztese?"

"Igen, nos, Volnin már régen volt, de még mindig vannak barátai a Főparancsnokságon." a nő félrenézett. "Olyan barátok akik nem szeretnék hogy odavesszen."

"Te ismered őt, nem igaz?" mondta Calisto.

"Ő volt a tisztem, amikor kezdtem a Felderítőknél. A legjobb tiszt akivel valaha szolgáltam."

"Nagyon belenyúlt az Arc bánya helyszínével," mondta Calisto.

"Ezért is megyünk oda le és megpróbáljuk meggyőzni, hogy őt és az embereit nemsokára elsöpri egy Empyrean seregtest."

"Meg tudod győzni?" mondta Calisto. "Ismerem ezeket a peremvilági bányász arcokat. Nem szeretik a parancsokat."

Artemis sóhajtott, az Argus pedig elkezdte a ráfordulást a végső ereszkedésére. Rácsapott az egyik Arc-záras pisztolyára a csípőjén. "Ő a legkonokabb kurafi ötven világnyira. Valószínűleg le kell majd puffantsam."

Az Argus rakodó ajtajai hidraulikus sziszegéssel lenyíltak, és Artemis először megpillanthatta Laedrát. Egy dzsungel tisztásán értek földet, közel Tarna egyenlítőjéhez, egy mély esőerdőben, tornyosuló, zöldekben és sárgákban pompázó fákkal, mik minden irányban körbevették őket.

Egy út nyílt az a tőlük északra fekvő fák között, és tudta hogy a bányász komplexum arra terült el, körülbelül egy mérföldnyire.  Megérintette a torokmikrofonját. "Turlo tizedes?"

Az Argus pilótája egyből válaszolt. "Kapitány?"

"A tömegszállító hajó nemsokára utolér bennünket. Tíz perc. Egy óra múlva tervezem a visszaérkezést." Ki kellett hozza Harding Shawot és az ötvennyolc bányászát a bolygóról amilyen gyorsan csak lehet. A térkapu amit idefelé használtak tízpercnyi repülésre volt innen, és két órán belül bezárul. Sajnálatos módon, a Főparancsnokság nem engedélyezett csatamágust a kis mentőküldetéséhez, így nem lesznek kapuk, nem lesz csúszás a bolygó felszínéről a csataszállítóra. Ugyanígy nem lesz lesz erősítésük sem, ha bajba kerülnek, és ha igazak a Felderítők közt terjedő suttogások, a baj elég valószínű volt. "Ha bármi előbukkan a radaron ami nagyobb kint egy tarnai csatornapatkány, azonnal értesítsen."

"Értettem."

Artemis visszapillantott a húsz Felderítőre a szakaszában, akik a parancsára vártak és bólintott Calistonak. "Induljunk."

A bányász komplexumot egy dzsungelbe vájt, tíz csataszállítónyi tisztásra húzták föl. A település egy fallal körbevett lakózónából állt, és Artemis látta a kapun keresztül, hogy a bányászok lakásai és műhelyei szürke betonból épültek, szabályos hálós elrendezésben. A bányászvároskától keletre emelkedett az Arc fúró, egy torony amit nyitott acél állványzat vett körbe, közepén sötét hengerrel, köznevén csak torpedó cső. Az építmény több száz láb magas volt, jelenleg csöndbe burkolózva. Amikor működött, hatalmas hanggal és fénnyel ropogott, miközben átalakította a nyers Arcaniumot Arcanesszencévé.  

Ahogy közeledtek a falu felé, Artemis érezte az Arcanessencet a levegőben. Csiklandozta a végtagjait, táncolt az ujjhegyei körül. Theurge képességének köszönhetően, Artemis képes volt ezt az energiát beletölteni az Arc-záras pisztolyaiba, de nem tudta uralni a hatalmas varázslatokat amiket a Szövők használtak. Ehhez egy teljes csatamágus kellett. Mégis, a nyers Arcanium lerakatok a közelben valószínűleg hatalmasak voltak. Nem csoda, hogy Shaw pont ide telepítette a vállalkozását.

És nem csoda, hogy az Empyrean aktivitás erősödött a közelben.

Az Arc kitermelő jelenleg nem bányászott Arc-ot, egy olyan folyamat során, ahol egy robbanófejes torpedót robbantottak fel az Arc lerakat közepén, mérföldekkel a föld alatt. A kitermelés hihetetlenül erőszakos művelet volt ami aztán Arc gejzírt hozott létre, egy tiszta energiából álló oszlopot, amit be tudott gyűjteni egy Arc szállító, egy különleges bányász égi hajó. A Végvilági Főparancsnokság betiltotta a bányászatot ezen a helyszínen, mivel az üresség asztronómusok erősödő aktivitást észleltek egy ősi térkapu közelében. Mivel ezt a térkaput nem az emberiség használta, ez csak egyetlen dolgot jelenthetett, Empyreánokat. Ez az ősi földönkívüli fenyegetés, ami korszakokkal ezelőtt létrehozta az egymásba fonódó térkapu utakat amik együtt a Hyperuraniont alkották, és most elkezdte használni ezt az ősi utazási módszert, hogy emberi gyarmatokat támadjon, különösen azokat amelyek Arcot nyertek ki egy területen.

Artemis megállította a szakaszát száz méterre a bányász településtől. Ahogy arra számított, Shaw már várta őt; egy poros, öreg medve volt, akit a számtalan csata sem hajlított meg. Egyes csatákban Artemis is részt vett, és Shaw kemény harcos hírneve teljesen megalapozott volt.

"Maradj itt," mondta Artemis Calistonak. "Hadd beszéljek vele."

A hadnagy bólintott. "Felderítők, hallottátok a főnököt. Szünet, de szemeteket tartsátok az erdőn."

Artemis fölcsapta a sisakja rácsát - szerette volna, ha Shaw látja az arcát. A volt Felderítő sem egymaga érkezett. Mögötte, úgy tűnt, ott állt mind az ötven bányász akit ki kellene vigyenek.

Az emberei a szokásos végvilági kevert népség volt, kemény külsejű férfiak és nők, akik meg akarták maguknak teremteni a megélhetést a legzordabb helyeken, csak azért hogy önmaguk urai lehessenek, a Vascsillag Szövetség vagy akár a Végvilági hadsereg beleszólása nélkül.

Shaw kigyalogolt az összezömített földre a falu előtt, a talajt nehéz szállítók lapították egyesesre az évek során. A régi Felderítő páncélját viselte, az ezredesi csillaga ragyogott Tarna két napjának éles fényében. Artemisnek nem kellett emlékeztetnie arra, hogy az ezredes mi volt, vagy hogy ő mi volt, de látva Shawt a teljes Felderítő páncélban, egy csomó emlék elevenedett föl benne, a legtöbbjük jó. A nő tudta, hogy ez a lényeg, a férfi tudta, hogy miért érkeztek.

"Nézzenek csak oda," mondta Shaw amikor hallótávolságba ért. "Artemis Fang kapitány. Valamit biztos jól csináltam, ha a Végvilágok egy ilyen legendás pisztolymágust küld azért, hogy elkergessen a birtokomról." 

Artemis nem tudta megállni vigyorgás nélkül. Jó volt újra hallani Shaw hangját. A férfi több tucatszor vezette őt csatába, megmutatta neki miről szól a katonaélet, és még inkább, mit jelent Végvilági Felderítőnek lenni.

"Elüldözni?" Artemis a fejét rázta."A fenébe is, önként jötte. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogyan festesz páncél nélkül. Van egy furcsa pletyka, miszerint már Felderítő felszerelésben jöttél a világra."

Shaw röviden elmosolyodott, ragyogó zöld szemekkel. A mellkasára csapott. "Sajnálom, hogy csalódást okoztam."

A mosolya gyorsan eltűnt és a kedves középkorú bácsit fölváltotta az acélból öntött katona. "Messzire jöttél a semmiért." Visszanézett a válla fölött. "Biztos vagyon benne, hogy azokra a Felderítőkre máshol nagyobb szükség lenne."

Artemis sóhajtott. "A fenébe, Shaw. Itt veszély közelít. Szerinted miért nem érkezett már Arc szállító hónapok óta?"

"Igen, veszély van, de ez a telep megélhetést ad, amit máshol nem kaphatunk meg. Idővel, annyi Arcanessence van a földben, ami eltart egy egész gyarmatot. Itt esélyünk van rendes életet építeni, messze a VSZ kavarásától...vagy a Végvilágiakétól." Shaw ajkai vicsorba fordultak. "Azért van mert a Végvilági bányás konzorciumok bojkottálnak minket."

"Nem próbálunk belezavarni, a fenébe is," mondta Artemis. "Te nem csupán egy fogalmatlan világvégi bányász vagy, Shaw. Tudod jól, hogy van egy régi térkapu a közelben, kevesebb mint tíz kilométerre. Végvilági asztronómusok már évek óta tanulmányozták, és megjósolták, hogy egy héten belül kinyílik, talán még annyi sem. Egyre erősödő Empyrean mozgást tapasztaltunk ezeknek a régi kapuknak a környékén. Érted már?"

Shaw hunyorított. "Előrejelezték? Azt várod tőlünk, hogy itt hagyjunk két évnyi véres áldozat által létrehozott bányát, csupán egy jóslat miatt?

Artemis félrenézett. "Tudom, mennyire sokat adták a Végvilágoknak. Te és a tieid megérdemlitek, hogy jó életetek legyen, de ha az a kapu megnyílik..."

"Ha megnyílik," mondta Shaw. "És lehet meg se nyílik."

"Csak hitegeted magad, és sok ember életét kockáztatod ezen ábránd miatt."

"És ha nem távozunk?" Shaw vetett egy pillantást a Felderítőkre és a warjackre, akik Artemisre vártak.

Artemis remélte, hogy nem jutnak el idáig, de felhatalmazták, hogy bármilyen módszerrel, evakuálja ki innen a bányászokat. Akár erőszakkal is. A Szabad Államok Szövetsége ritkán nyúlt ilyen módszerekhez - valóban, a VSZ ellen harcoltak a legutóbbi évszázadban, hogy ellenálljanak a területeik erőszakos bekebelezésének, akik a védelem kifogásával terjeszkedtek egyre jobban. Hinnie kellett benne, hogy ez más volt. Az Empyreanok el fognak jönni. "Ne engedd, hogy odáig fajuljon. Kérlek."

Shaw keresztbe fonta a karját a mellkasán, ugyanolyan mozdíthatatlanul, mint a betonfal mögötte. "Már megkaptad a válaszomat. Ezek a Felderítők vagy kezdjenek bennünket fegyverrel kényszeríteni, vagy távozzatok a földünkről."

Artemis pont szólni akart, de a torokrádiója megrezzent. Megérintette. "Mi a helyzet, Turlo?"

"Kapitány, én, ö, pont most érzékeltem egy hatalmas Arc lenyomatot, tíz kilométerre a helyzetétől." válaszolt Turlo, feszült hangon. "A térkapu nyitva van."

Aztán csöndben maradt.

Artemis újra a rádiójához nyúlt. "Turlo? Turlo, hallasz engem?"

"Sajnálom, kapitány. Csak biztosra megyek, hogy ezt jól olvasom-e."

A hangjában tapintani lehetett a rettegést. "Öt csataszállítót érzékelek."

"Mennyi időnk van hátra?" válaszolt a nő, miközben szúrósan nézett Shawra. Az elég közel állt, hogy hallja Turlot. A volt Felderítő még mindig összefont karokkal állt, de egy tompa félelem vette át a dac helyét a tekintetében. Már nem tagadhatta le a fenyegetést.

"Öt perc. Legfeljebb."

"Vonszold át ide a seggedet. A szállító szálljon le a falu mögött, és légi fedezetet fogsz nyújtani, miközben evakuálunk."

"Értettem."

"Várj csak egy átkozott pillanatra," szólt Shaw. "Mondtam neked --"

"Ezen már túl vagyunk. Egy Empyrean seregtest tart felénk. Mennyi harcosod van?"

Shaw rámeredt, aztán, végre, "Húsz.Velem együtt."

"Fegyverezd fel őket. Mi visszatartjuk az Empyreanokat a falon kívül, amíg felpakoljátok a szállítót."

"Ez nem jelenti azt, hogy elhagyjuk a falut," mondta Shaw és visszarohant a kapuk felé, mielőtt Artemis bármint válaszolhatott volna.

Artemis a másik irányba indult, lecsapva a sisakrostélyát. "Calisto, csatára készülj," mondta, miközben a hadnagya mellé ért.

"Jól hallottam Turlót?" mondta. "Öt csatahajó?"

"Öt vagy ötven, nem igazán számít. Sokkal több mint mi." felelt, és a fák vonala felé mutatott. "A dzsungelen keresztül érkeznek, és azt szeretném, ha felkészülnénk a fogadásukra. Az út mentén a sztenderd rajtaütő alakzat. Vidd a szakasz felét és az Árnyfarkast."

Calisto a Felderítőkhöz fordult, kézjelekkel tudatva velük, hogy melyik katonát hol szeretné látni. Az Árnyfarkas optikai panelje fölvillant párszor, jelezve, hogy megértette a parancsokat; a felderítők harcmodora sokszor megkövetelte a csendet.

A végvilági warjackeket úgy fejlesztették, hogy kézjeleket is el tudjak fogadni parancsként.

Artemis előhúzta a pisztolyait, szomorkodva, hogy nem jutott neki Arc. A fegyverei így is félelmetesek voltak, de egy fokkal kevésbé úgy, hogy nem volt csatamágus aki feltölthette volna az mechanikáját Arcanesszencel. 

A szakas másik fele élén befutottak a dzsungelbe, gyors kézjelekkel irányítva a katonáit egy széles félkörbe a bányász út egyik oldalán. Calisto fölkészült a túloldalon. Nem látott rá okot, hogy az Empyreanok ne az utat használnák, ugyanakkor emberi gondolkodást feltételezni egy ilyen teljesen idegen ellenségnél mindig kockázatos volt.

Fölöttük, az Argus zúgott el az égen, azt követte a Arc szállító, egy nagyobb, szögletesebb hajó, ami kiemelte az Argus kecses vonalait.

Turlo az Argusszal a kapuk előtt lebegett, a szárnyakról lelógó ciklon ágyúk a fák vonalára szegezve. A szállító továbbment, alacsonyra ereszkedve a település mögött, ahogy elkezdte a landolási ciklusát.

Artemis a figyelmét most a bányász út mentén a messzi morajlásra összpontosította, és gyomrát átjárta a jeges félelem. Egyszer már harcolt Empyreanok ellen. Nyolc éve, akkor még Harding Shaw hadteste részeként, mikor egy térkaput kellett biztosítaniuk Urgravon. Háromszoros számbéli fölényben voltak ezek a lelketlen gép-katonák ellen, de az ellenség sosem vonult vissza és állt meg, függetlenül attól, hogy mekkora veszteségeket szenvedtek. Hatalmas tapasztalat volt ez és a veszteségeik szörnyűek voltak. Ezúttal, ugyanez a megállíthatatlan ellenfél túlerőben volt. 

A fák közül előcsillant pár ezüst villanás, ahogy az Empyrean Szablya katonák megjelentek az út végén. Ugyanilyenek ellen harcolt Urgravon. Körülbelül emberi formájuk volt, bár olyan idegen fémekből állt a testük ami ugyanolyan szívós volt mint a csatapáncél. Egyeseknek fúziós kasza volt a karjára erősítve, míg másikok puskaszerű sugárvetőkkel voltak fölszerelve. Minden Empyreannak súlyos, ostorszerű csápok voltak a fejük hátsó részén, amivel könnyen tudtak csonttörő csapásokat mérni ellenfeleikre.

Artemis a jobb kezét tenyérrel lefelé fordította és a föld felé mutatott. Körülötte, a Felderítők féltérdre ereszkedtek, puskáikkal az út felé célozva. Egyik Arc pisztolyával célzott, a másik kezét pedig zárt öklöt formázva felemelte. Várjatok.

Az Empyreanok haladtak előre, beérve a két oldalon rejtőzködő Felderítők közé. Több tucatnyian voltak, fém testek és lila hálós vevők törték meg a dzsungel zöldjeit és sárgáit. Könnyű célpontok.

Artemis szélesre tárta a tenyerét és a világot elöntötte a puskaropogás.

Súlyos ballisztikus lövedékek tépték az Empyreanokat, átszakítva a páncélokat és elég energiát adtak át, hogy a célpontokat a földhöz csapják.

A gép katonák gyorsan magukhoz tértek, és a fák vonalát elárasztották lángoló energia sugarakkal. Sortüzük fedezte azokat az Empyreanokat akik a Felderítők pozícióit rohamozták, félelmetes fényű fúziós kaszáikkal.

Artemis célba vett egy rohamozó Szablya harcos az Arc pisztolyával. A pisztoly körül rúnák robbantak ki a levegőbe, amikor elsütötte a fegyvert.

Az Empyrean megrendült a lövedék becsapódásától, majd lángba borult, amikor az Arc táplálta gyújtólövedék felrobbant. Még több Emyprean harcos hullott el a Felderítők tüzében, az út mindkét oldalán, de aztán a fém harcosok már köztük voltak, és az emberi sikolyok belevegyültek a lövések zajába.

Singh közlegényt dupla fúziós kaszák csapásai fejezték le, és Artemist elborzasztotta, hogy abban a pillanatban a "kopp, kopp" szavak ugrottak be.

Rálőtt az Empyreanra amely Singhel végzett, és a robbanó lövés letépte annak a fejét és felsőtestét. 

Az Árnyfarkas ágyújának süvítő hangja szólalt meg, és az út túloldalán egy energiarobbanás villant. Egy Szablya harcos Artemistől kevesebb mint tíz lépésnyire szakadt darabokra, széttépve a warjack nehéz fegyvere által.

A Felderítők most már közelharcban voltak az Empyreanokkal és rákényszerültek, hogy a rövid fúzió pengéikkel védjék magukat.

A Szablya harcosok fúziós kaszákkal és zúzó csápjaikkal mind hatótávban, mint erőben fölényben voltak. Artemis tehetetlenül figyelte, ahogy egy közlegény, akit talán Drakennek hívtak, lábát összezúzta egy ostorszerű csáp ütés, mielőtt a Szablya felmetszette volna a hasát. Calisto megbosszulta az elesett Felderítőt - puskáját improvizált pajzsként használva, a hadnagy kivédte a csáp ütését, hagyta, hogy az Empyrean közel rántsa magához, majd a fúziós késével átszúrta a fejét, szikraeső közepette lekapcsolván ellenfelét.

Még két Felderítő esett el Artemis oldalán, ellenfeleik levágták őket, miközben azok megpróbáltak közelre lőni a puskáikkal, ahelyett, hogy fúziós pengéikkel harcoltak volna.

Artemis tudta, hogy nem fognak sokáig kitartani kézitusában; a kézjelekre immár nem volt szükség. "Mindenki vonuljon vissza a bányászfaluhoz!"

Arc pisztolyait gyorsan elsütötte, megvilágítva a dzsungelt az Arc rúnáival, miközben a Felderítői visszavonultak. Az út túloldalán, az Árnyfarkas berohamozott az Empyreanok közepébe, és az alkarjai alá szerelt tépőfogas pengéi életre keltek. A warjack talán nyújt még nekik egy kevés időt.

Artemis ott futott újra össze Calistoval, ahol az út elkezdett a tisztás szélén szélesedni. A Felderítők maradéka a lebegő Argus felé rohant.

"Le fogják gyűrni azt a jacket," figyelmeztette Calisto.

Artemis bólintott és egy lángoló lyukat lőtt az egyik Empyrean hátba aki megpróbált kitérni az Árnyfarkas fűrészei elől. "Nagyobb gondjaink vannak."

A nő oda mutatott, ahol még több Empyrean katona masírozott az irányukban. Az erősítés már eleve rossz hír volt, de az alak amely köztük lebegett még sokkal rosszabb. A legtöbb Empyrean katona egyszerű gép volt, célirányosan épített szerkezet, lelketlen és szabad akarat nélkül. A vezetőik, az Aeonok, pedig vastestbe helyezett élő lelkek. Ezek az ősi lények évezrednyi tapasztalattal rendelkeztek és furcsa és hatalmas technológiáknak parancsoltak.

Nem ismerte föl a lényt, amely ezt a sereget vezette - személyre szabott információ az Empyreanokról szinte nem is létezett - de fenséges tartással viselte magát, a nála lévő lángoló dárda vérvörös árnyékokat vetett a katonái ezüst páncéljára.

"Zeta Árnyfarkas," kiáltotta Artemis. A warjack feje felé fordult. Artemis egy sor gyors kézjellel utasította a warjacket, hogy elrejtse a parancsot, és a warjack megerősítően villantott fel fényeit.

Széles körben suhintott körbe fűrészeivel, helyet csinálva magának, majd elsütötte a vállán lévő nehéz ágyút. A felerősített lövedék mellkason találta a közelítő Empyrean Aeont.

A becsapódáskor egy fényes energiaháló villant föl - valamiféle pajzs mátrix - de a lövés még így is leterítette az Empyreant a lábáról. 

"Zeta, vonulj vissza," kiáltotta Artemis, miközben ő és Calisto futottak, hogy egyesüljenek a szakaszuk többi részével, akik tüzelő alakzatba formálódtak a lebegő Argus alatt. Megérintett a torokmikrofonját. "Turlo, teljes tűzerő mindenre ami előjön a dzsungelből."

Gyors fejszámolást csinált. Négyet vesztettek a dzsungelben; ezzel már nem tudott semmit sem kezdeni. Az Árnyfarkas odaért hozzájuk, pont akkor amikor a dzsungelből előtört az ezüst testek árja, és az ágyújával csatlakozott az Argus géppuskái mennydörgéséhez.

A nehézfegyverek lekaszáltak féltucat Szablya harcost, és Artemis már arra gondolt, hogy meg tudják fordítani a csatát. Ekkor a dzsungel felvillant, ahogy egy tucatnyi magenta sugár tört elő, összpontosítva és halálosan, eltalálva az Argust a pilótafülke alatt.

Az energiafegyverek fényes lyukat égettek a hajótestbe - és Artemist csak az nyugtatta, hogy Turlo valószínűleg azonnal szörnyethalt. Az Argus jobbra dőlt, pörögve, füstölve, mielőtt a földre zuhant volna, majd lángoszloppá vált.

A többi Empyrean előjött a dzsungelből, az Aeon vezetésével. Artemis és a Felderítők már több mint húszat megsemmisített, de még mindig háromszor ennyi volt talpon.

"Harcoló visszavonulás," parancsolta Artemis. "Fedezékbe a fal mögé."

A Felderítők próbáltak olyan pontosak maradni, amennyire tudtak, de csak Artemis volt képes valós károkat okozni. Pörgő rúnák villantak a fegyverei körül minden lövéssel, ahogy megtöltötte őket robbanó erővel, több Empyreant sebezve és megsemmisítve. Próbálta az Aeont is célba venni, de túl sok Szablya harcos volt az útban. Újra eszébe jutott, hogy mennyire hiányzik most neki egy csatamágus támogatása, és az általa juttatott Arc. A extra erővel felruházva a lövései sokkal pontosabbá váltak, és a lövéseit villámgyorsan le tudta adni a legrövidebb időrésekben.

Elérték a kapukat, és még több puskatűz csatlakozott az övékéhez. 

Shaw fölküldte a bányászait a falakra, akik régimódi mordályokból tüzeltek a közelítő hordára. Shaw személyesen is egy olyan puskát tartott, ami pár generációval régebbi volt mint amivel most fel voltak szerelve a Felderítők.

"A szállító fel van már pakolva?" Kiáltotta Artemis Shawnak a puskaropogás közepette.

"Haladunk. Talán tíz perc még." Az arca grimaszba fordult, mintha a szavak rosszízűek lennének.

"Nincs még tíz percünk. Az embereid szálljanak fel arra a szállítóra, azonnal."

"Parancsolsz nekem, Kapitány?" mondta Shaw. Mielőtt Artemis válaszolhatott volna, a férfi felkiáltott, "Mindenki, hátra. Szálljatok föl arra a szállítóra."

A vonakodó hangnemét Artemis tisztán érzékelte.

Férfiak és nők jöttek le a falakról, az arcukon félelem és harag. Ezek az emberek nem voltak hozzászokva a megadáshoz. Artemis megértette őket. Minden amiért egy évtizeden át dolgoztak most odavész egy olyan ellenség miatt, akit alig értettek.

Shaw odarohant a falhoz, a kapuhoz közel, ahol egy kis adatterminál volt beépítve a szintetikus betonba. Beírta a kódot és a kapuk lassan bezárultak. Vastag, erős felépítmény volt, de nem fogja kívül tartani az Empyreanokat.

Artemis gyorsan végignézett a sok alacsony épületen. Azok majd jó fedezéket nyújtanak. "A Felderítők vonuljanak fedezékbe az épületek mögé, itt és itt." parancsolta, mutatva egy féltucatnyi lakóházra a kapu közelében. "Calisto, vidd a szakaszt. Zeta, te velem vagy."

Calisto szeme tágra nyílt meglepődésében. "Ö, kapitány, mit fogsz tenni?"

"Adok annak az Aeonnak egy tisztességes célpontot," mondta. "Most pedig indulás."

Calisto elrohant, de Artemis látta, hogy Shaw még mindig a kapu közelében ácsorgott. "Én veled megyek," mondta. Ez még csak nem is kérés volt.

"Felejtsd el," mondta Artemis.

"Nem követem a parancsaidat, emlékszel?" mondta Shaw. "Szükséged lesz a segítségre."

Artemis ezt nem vonhatta kétségbe. Szétnézett a csatatéren, ami az lehet az utolsó harcuk lesz és észrevett egy kupac hordót egy közeli épületben, amiken kéken villogtak feliratok -- Arc tárolók. "Az az Arc siló hozzá van kapcsolva valamihez?"

"Nem, az csak egy újratöltő állomás a teherszállítóinknak," válaszolt Shaw. "Nincs jelentős mechanika függősége."

Shaw arcán megjelent az aggodalom. "Várj. Miért?"

A nő nem válaszolt, bár egy vakmerő ötlet kezdett körvonalazódni a fejében. "Helyezkedj el az Árnyfarkas mögött és célozd mindig az Aeont. A Felderítők távol fogják tőlünk tartani a Szablyákat, egy ideig."

Shaw bólintott és elfoglalta a helyét az Árnyfarkas mögött. Artemis a jackhez fordult. "Zeta, a nagy ágyúddal az Aeont célozd. A többi talpast ne célozd, hacsak nem kerülnek veled közelharcba. Értetted?"

"Bemenet megértve, kapitány," válaszolta az Árnyfarkas.

A bányászfalut elöntötte a fémes csikorgás és a kapu rázkódni kezdett. A vastag szintetikus beton izzani kezdett több helyen, ahogy az Empyreanok a másik oldalról sugárfegyverekkel lőtték.

Artemis gyorsan hátrapillantott. A bányászok még mindig szálltak be a szállítóba a település másik szélén. A szállítóba még úgy nyolcvanan férhettek be, több mint elegendő hely jutott a bányászoknak és remélhetőleg a Felderítők maradékának.

Nem pazarolhatott azonban több gondolatot a menekülésre, mivel a kaput közben beszakították a plazma lövedékek. Szably harcosok özönlöttek be a telepre, és a világot ellepte a tüzelés, célzás és futás.

Miközben Artemis összpontosított, rúnák kezdtek körözni az Arc pisztolyai körül és elkezdett robbanó lövéseket önteni az Empyreanok közé. Lelőtt és megsebesített lövésenként több Szablya harcost, de a számuk csak nem akart csökkenni. Az elesetteket mindig újabb és újabb katonák követték.

Empyreanok egy sűrű csoportjából előcsapott egy vörösen izzó sugár, és Artemis káromkodva vetődött hasra. Port köpött, majd felnézett. Az Aeon újra célba vette őt a sugárvetőjével. A nő oldalra gurult, miközben a föld amin az imént feküdt forró plazmává vált, majd talpra ugrott és célzott. Rúnák villantak, és egy gyújtó lövedéket lőtt az Aeon mellkasába. Az energia mátrix újra felvillant, és a lövése csupán enyhén pörkölte meg a célpontja fém bőrét. Az Árnyfarkas nagy ágyúja több sikerrel járt, lyukat ütve egy Szablya harcos mellkasába, amint az az Aeon elé vetette magát, de a lövedék szikrázva becsapódott az Aeon páncéljába.

Az hátratántorodott.

A Felderítők tüze körbevette Artemist, hatalmas károkat okozva a sűrűn támadó Empyreanok soraiban, de nem eleget. Sugárfegyverek villantak és valaki felsikoltott mögötte, aztán az Aeon elindult felé, öklelésre emelve a plazmalándzsáját. 

Artemis visszavonult, elsütve az Arc pisztolyait, de az Aeon jobbra, majd balra tért ki, meghazudtolva a hatalmas fém testének várt lomhaságát. Biztosan végzett volna vele, de Zeta átvette a kezdeményezést és megrohamozta, elállva az Aeon útját.

A warjack olló mintában csapkodott a fűrész karjaival, rákényszerítve az Aeont, hogy a lándzsájával hárítson. A fegyver nyele mentén szikrák pattantak, de az Empyrean meg tudta állítani mindkét támadást.

Artemis a Felderítőkre kiáltott, akik még mindig mogorván tüzeltek a fegyvereikkel. "Vissza a szállítóhoz!"

Calisto és a Felderítők visszavonultak. Aztán Artemis kiszúrta Shawt amint az Arc siló oldalához dölt éppen, az oldát fogva, a puskájára támaszkodva, improvizált mankóként. Zétára nézett; az Árnyfarkas egyelőre lefoglalta az Aeont és Szablya csapatait. Shawhoz rohant.

"Hol találtak el?"

A férfi elvette a kezét az oldaláról. A seb nem nagyon vérzett, de az oldalába égetett lyuk azt mutatta hogy mély, halálos sebet szenvedett. "A szemetek kivájták a gyomrom, mint egy bányászó dárda. A páncélom egyelőre csillapítja a fájdalmat."

"El tudsz jutni a szállítóhoz?"

"Nem tudtok majd fölszállni, még ha oda is tudnék érni. Le fogják lőni abban a pillanatban, ahogy a levegőbe emelkedtek."

A nő tudta, hogy ez igaz. Szegény Turlót is leszedték a levegőből minimális erőbefektetéssel. Azt is tudta tapasztalatból, hogy Shaw nem árasztaná el rossz hírekkel megoldás nélkül. "Mire gondoltál?"

A féri az Arc kifejtő föléjük tornyosuló szerkezetére mutatott és elvigyorodott. "Láttál már egyet ezek közül működés közben?"

"Be fogsz robbantani egy Arc gejzírt?" kérdezte elszörnyedve a nő.

"Nem, ötöt fogok berobbantani," válaszolta. "Öt robbanófejt küldünk le a torpedójáraton és minden ami itt van a felszínen, két mérföldön belül hamuvá válik."

A terve zord igazsága érthetővé vált Artemisnek. "Shaw, ne. Ez öngyilkosság. A küldetésem az, hogy kivigyelek innen."

A férfi a vállára tette a kezét, a szorítása meleg és erős volt. "A küldetésed, hogy az embereimet kijuttasd innen. Tedd azt. Kérlek."

Artmemis kinyitotta a száját hogy tovább vitatkozzon, de Shaw rövidre zárta a dolgot. "Ez az én portám. Nem megyek sehova."

A férfi az Empyreanok hordájára nézett és a következő szavait sziszegve mondta. "Nem hagyom meg ezeknek a senkiháziaknak sem."

Artemis nagyot nyelt. "Te vagy a legönfejűbb kurafi ötven világon belül. Tudod?"

Shaw szomorúan elmosolyodott. "Te pedig a legkiválóbb katona akivel együtt szolgáltam. Büszke vagyok, hogy ez megadatott nekem."

Nem volt idő rendesen búcsút venni. Nem volt még egy újratalálkozásra sem idejük. A nő még többet akart volna mondani, de a férfi megrázta a fejét. "Tudsz nekem egy kis időt biztosítani? Eltart egy pár percig amíg elérek a kifejtőig." Shaw lecsatolta az ezüst csillagot a páncéljáról és elmélázva nézegette.

"Szép emlékek," mondta, leginkább önmagának, aztán Artemisnek. "Vigyázz nekem erre. Rendben?"

"VIHARRAL ÉRKEZÜNK," mondta a nő, elismételve a Felderítők mottóját.

"Vigyázok rá." A nő eltette a jelvényt és elzárta az érzelmeit amik majdnem teljesen elöntötték. "Menj. Fedezlek."

Shaw elindult sántítva futva kelet felé, az Arc kifejtő hatalmas tornyához.

Artemis robbanó lövedékekkel szórta meg a Szablya harcosokat akik Zeta körül örvénylettek, letakarítva párat a warjackről, és annyira haladt oldalra, hogy az Arc siló a lő-távjában legyen. Megcélozta az egyik tároló egységet, mély levegőt vett, kiengedte, és lőtt.

A lövése talált, és a tároló egység azúrkék fénnyel robbant föl, szétterítve egy energiahullámot ami megremegtette a levegőt körülötte. A hullám eltalálta, és Artemis félig már arra számított, hogy szét fogja tépni. Helyette, átsuhant rajta mint egy erős széllökés, és az energia pattogott a páncélján és lánghullámként beleszűrődött a végtagjaiba. Általában egy csatamágus szokta ellátni őt Arcal a páncélján található Arc vevőkön keresztül. Az olyan volt mintha egy hétköznapi ellátmány adagot evett volna meg a túlélés érdekében - ez viszont féktelen zabálás volt, veszélyes és ostoba. Azonban a harci páncélján található kijelzők zölden villogtak. A páncélja teljesen feltöltődött.

A hálós vevői ragyogása beterítette és Artemis olyan gyorsan kezdett el mozogni mint egy azúr démon. Lélegzett és tüzelt, és minden lövésével egy Empyrean robbant szét szilánkokra vagy csapódott a földhöz, elporladva a varázstűzben. Artemis ki-be táncolt a közelharcból, a tömegből ami körbevette Zetát.

Az Árnyfarkas még mindig harcolt az Aeonnal, és Zeta elég súlyos sérüléseket szenvedett már. A fő ágyúja félbe volt hasítva, és az egyik láncfűrésze már nem mozgott. Hősiesen küzdött, de a túlerő legyűrte. Az Aeon hárított egy ügyetlen ütést Zeta láncfűrészétől, majd visszavágott egy heves fejre mért ütéssel, fejszeként használva a plazmalándzsáját. Az ütés az Árnyfarkas fejétől jobbra csapódott be, áttépte a páncélját, és levágta a jobb karját és a felsőteste jelentős részét. Hűtőfolyadék spriccelt a szönyű sebből, mintha fekete vér lenne, és az Árnyfarkas összecsuklott. Az optikai kijelzőjei villogtak, miközben a rendszerei leálltak. "Ki..az?," mondta és elhallgatott.

Artemis magára maradt, és újabb Szably harcosok érkeztek a kapun keresztül. Nemsokára legyűrik őt, de még egy dolgot még meg tudott tenni, hogy Shawnak időt nyerjen. Kiürített az Arcot a páncéljából és a fegyvereibe töltötte, túlterhelve őket. A válasz azonnali volt és bódító - fölemelte az Arc pisztolyait és lőtt, lőtt, lőtt. Minden újabb lövés egyre gyorsabban és gyorsabban kilőve. Az első gyújtó lövedék eltalálta az Aeont és bekapcsolta annak a védő mezőjét, miközben a másik átégette magát és hátralökte az Empyreant, Artemis előment és körbepördült, az érzékei kitágultak, és másként érzett.

Önmagát nézte, mintha felülről tenné, ahogy az Empyreanok felé halad, de nem önmagát látta. Nem, az alak aki a csatatéren harcolt egy ódon acéllemezekkel borított bőrkabátot viselt, furcsa bronzpáncélja pedig koromfekete füstöt árasztott. Kezében egy pár ősi fából és vasból készült pisztolyt tartott és úgy forgatta őket, mintha a teste részei lennének, mintha ugyanúgy csatlakozna a csontjához és véréhez mint a karja, szíve és agya. Rúnák forogtak ezen egyszerű fegyverek körül, kéken és fehéren, és minden lövéssel Artemis érezte az éles vegyi bűzt, keserűt, de nem kellemetlent. Látta ahogy mechanikus ellenfelek hullanak el a támadásai nyomán, lényeg fekete vasból és szürke húsból. Félelmetes gép lények, mint az Empyreanok -- de sokkal rosszabbak.

Aztán, váratlanul, újra ő volt a saját testében, a célzó optikája ráfókuszálva az Aeonra. A következő lövése lyukat égett az Aeon felsőtestében, és az összecsuklott. Újra célzott, hogy bevégezze, de az Arc elhagyta a rendszereit és több Szably harcos rontott oda a vezérük elé. A vízió, avagy transz állapot elmúlt, Artemis térdei megbicsaklottak és a lövés messze célt tévesztett. Pokoli energiasugarak csapódtak felé és bevetődött az egyik bányász épület mögé, hangosan zihálva. Innen jól látta a szállítót. A bányászok már mind beszálltak, de Calisto még a teherkapu ajtajában várakozott, felé mutogatva.

"Nem, nem, nem," suttogta a nő. "Szálljatok föl, te bolond."

Ha Calisto megpróbálkozik egy mentőküldetéssel, mind odavesznek, és ezt nem engedhette meg. Nagy levegőt vett, fölemelte a pisztolyait és az épületet körbefutva, újra belevetette magát a harcba.

Lehet még pár Szablya katonát le tud szedni, mielőtt lekaszálják.

Ezüst testek árja rohant felé. Állva maradt és célzott.

"Viharral érkezünk," mondta, megismételve a Felderítők jelszavát.

Mielőtt azonban Artemis meg tudta volna húzni a ravaszt, egy fény, fényesebb mint Tarna kettős napja, villant keletről. Az Arc kifejtő életre morajlott és a föld megremegett.

Az Empyreanok figyelmét szintén elvonta a hatalmas gépezet, és most meglátta a lehetőségét. Sarkon fordult és futni kezdett, körülötte cikáztak ellenfelei lila sugarai. Calisto elébe futott, ő pedig visszalökte a szállító felé. "Szálj fel. Most azonnal mennünk kell!"

A férfi aggódó pillantást vetett az Arc kifejtő felé, miközben az egy ragyogó kék fényoszlopot lövellt az ég felé, de engedelmeskedett a parancsnak.

Felugrottak a szállítóra, miközben újabb Empyrean sugarak villantak körülöttük. A fedélzeten térdelő Felderítők viszonozták a tüzet és a szállító meghajtói életre keltek. A nagytestű szállító a levegőbe emelkedett, a teherkapu ajtói pedig lezárultak, kizárva a külvilági zajt és fényt.

Artemis a kémlelőnyíláshoz rohant. A kék fény megfestett a szállító belsejét az apró ablakon át, és látta alattuk az Arc kifejtőt, miközben a belőle kilövellő energiacsóva egyre szélesebb és fényesebb lett. A szállító megremegett.

"Tűz alatt vagyunk," kiáltott a pilóta a vezérfülkéből. "Nem tudom..."

A szavait elnyomta a lenti hatalmas fényrobbanás és zaj, mintha egy hatalmas szörny haláltusáját hallgatták volna.

Artemis erővel elfordította a tekintetét a kémlelőnyílástól, és az Arc kifejtő felrobbant. "Kapaszkodjatok!"

A szállító megdőlt és odébb csúszott amikor a léghullám eltalálta, de a pilótának sikerült a levegőben tartania. A hajó megnyugodott, és a kémlelőnyílásból áramló fény elhalványult, helyét átvette Tarna lenyugvó napjainak vöröses-sárgás fénye.

Artemis látta, hogy Calisto mellett van egy üres hevederes ülés és lerogyott rá. Sosem érzett még ekkora fáradtságot, de a képek amiket akkor látott, mikor az Arc elöntötte a testét még mindig elevenek voltak előtte. Ökölbe szorította az öklét, valahogy érezve a sima, csiszolt markolatait azoknak az ősi fegyvereknek. Vajon mit jelenthetett ez?

"Sajnálom Shawt," mondta Calisto. "Nagyon jó ember volt, miatta vagyunk most életben."

"Az utolsó pillanatig önfejű," mondta Artemis és megtörölte a szemét, nem foglalkozva azzal, hogy Calisto látja-e az érzelmeit. Körbenézett a bányászok arcain. Nem olyan embereknek tűntek, akik hálásak lennének a megmenekülésükért; hanem olyannak, akik mindenüket elvesztették ami fontos volt nekik.

Artemis szeretett volna nekik pár biztató szót mondani, de nem voltak ilyenek.

Helyette, nézegette az ezüst csillag kitüntetést, és velük együtt gyászolt ő is.