WNM - 07 - A hús elmékezete

Mióta volt már semmi, Nix nem tudta megmondani. Amikor kiemelték a Feledés Tömlöcéből, a látása és a hangok visszatérése teljesen letaglózta az elméjét.  Zavartság ködében létezett, miközben az agya próbált megbirkózni a valósággal és a testi valója visszatérésével. Végül, egy ismeretlen idő elteltével, újra olyasvalamivé vált mint önmaga és fel tudta mérni a környezetét. Az esszenciája egy egyszerű tároló edénybe került, és bár látott és hallott, semmi másra nem volt képes. Ez valószínűleg szándékosan volt így.

Egy széles látószögű optikai érzékelő megmutatta Nixnek a karcsú, ezüst testű robot szolgálókat, egy ismeretlen fajtából -- zömök felépítésű harci gépeket, sugárvetőkkel felfegyverezve és egy szénszálas csáppal mindegyikük feje hátuljára szerelve. Hát ennyi év eltelt, és ennyit fejlődött a technika? Ezen szolgálók közül egyik vitte Nix tartályát, a többiek pedig élő pajzsként vették körbe. Nix tovább kémlelte ezt az új világot, de csak egy végtelen, üres szürke folyosót látott. Mozgást érzékelt viszont, a közvetlenül látható dolgok mögött, a térutazás lassú lüktető pulzálását. Egy égi hajón volt? Egy csatacirkálón?

A szolgálók megálltak a széles, ellipsis formájú ajtó előtt, ami szétnyílt az érkeztükre. Mögötte egy világos szoba terült el, minek falát lilára festették az Arc vevők fényei. Bent, egy kiemelt, félkör alakú emelvényen álltak Nix két Aeon társának tárolói. Alattuk egy ezüst emelvény, amin egy érzékelő mátrix állt, egy további egyszerű szerkezet ami kiegészítő érzékekkel tudta bővíteni a meglévőket. A szolgáló belehelyezte Nixet a készülékbe, és ez a beszéd képességével ruházta fel őt.

"Miféle bűnöket követtem el ezúttal?" mondta, amit egy hangszóró továbbított recsegve és fülsértően a makulátlan szobában. "Az hittem, hogy az elmék nagy tanácsa a Nagy Együttállásban már egyszer ítélkezett felettem."

"Valóban, már egyszer elítéltek, de nem ezért lettél újra felébresztve," mondta az egyik Aeon. A kecses, emberformájú teste négy végtaggal rendelkezett, kettő a helyváltoztatásra és kettő a tárgyak kezelésére. A feje tojás formájú volt és egy széles, kereszt alakú optikai érzékelője volt ami ametisztként ragyogott. Nix jól ismerte ezt az Aeont :  Astreus az Első Nagyságrendből.

"A bűnösséged ellenére, még szolgálhatsz, Nix Excrator."

A második Aeon egy csodálatos harci testet viselt, sok végtaggal, mint egy nagy fémpók, érzékelőkkel és fegyverrendszerekkel megrakva. A nő hangja egy hangszóróból szólt, ami a testén a fő érzékelője alá volt szerelve és vas akaratával megtöltötte a helyiséget. Ez nem lehetett más mint Drasca, hadvezér és csatamágus.

Mielőtt Nixet elitérték volna az állítólagos bűntettei miatt, ő is egy Első Nagyságrendbeli Aeon volt. Most alig volt több mint egy elme egy dobozban, örökre elzárva. Ezidáig. Miért?

"Úgy hittem, hogy jól szolgáltam, mielőtt száműztetek a Feledés Tömlöcébe," mondta Nix. "Kíváncsi vagyok, miért hiszitek, hogy újra szolgálni tudnék."

"Azért kerültél vissza a Feledés Tömlöcébe, mert a legutóbbi küldetésed elégtelenül végződött." mondta Astreus.

"Megsemmisítettem az emberek járművét ami behatolt a területünkre,"  válaszolt Nix, "ahogy parancsba kaptam."

"Téves. Hagytál egy járművel megszökni, majd letaroltál egy emberi gyarmatot egy dühkitörés közepette, miután nem tudtad elkapni a fő célpontodat." mondta Astreus.

"A gyarmat volt a legvalószínűbb úti célja a menekülő hajónak," mondta Nix, felidézve ahogy az emberek menekültek és bujkáltak a szánalmas óvóhelyeiken, miközben ő kénkővel bombázta őket. Egy kellemes emlék.

"Nem volt rá bizonyíték, hogy a menekülő hajó jelen lett volna azon a világon," mondta Astreus. " A tetteid logikátlan érzelmi reakciók voltak, amik felfedhették volna a jelenlétünket."

"Mindenki ismeri Nix Execrator bűneit," mondta Drasca. "Nem azért vagyunk itt, hogy ezeket megvitassuk."

"Meg lett...állapítva," mondta Astreus, tétovázva és bizonytalanul, teljesen szokatlanul egy becsvágyó Aeontól. Ez kíváncsivá tette Nixet. Létezik, hogy Astreus, a kötelességtudó katona, nem értett egyet azzal amit a Nagy Együttállás elhatározott? "Meg lett állapítva, hogy a harci képességeid hasznosak lehetnek számunkra."

"Harci képességek? Ez szinte bóknak hangzik," mondta Nix. Mindig nagy élvezettel hergelte Astreust.

"Ez egyszerűen tény," mondta Astreus. "Aeon vagy és harcedzett veterán."

"És szeretnétek kihasználni ezt a tudást?" mondta Nix. Mekkora gondban lehetnek ezek a magasztos Aeonok, ha pont a lesajnált Nix Execrator segítsége kell nekik. "Ki ellen?"

"Emberiség. Erősebbek lettek és a számuk is gyarapodott amióta utoljára tested volt," mondta Drasca.

"Akkor semmisítsétek meg őket," mondta Nix. "A Nagy Együttállás végtelen elméi biztosan erre jutottak."

"Ez így van, " mondta Drasca. "Ám voltak bizonyos ... gondok."

"Úgy értitek, erősebbek mint amire számítottatok," mondta Nix, nem engedvén Drascának, hogy másra terelje a szót.

Az egyik satuszerű karom Drasca csatateste oldalán összezárult, majd kinyílt. Nix azt hitte, az Aeon társai nem voltak képesek ilyen alantas érzelmekre; ezek szerint nem csak ő volt az akinek rossz tulajdonságai voltak.

"Találékonyak, kiismerhetetlenek, és a technológiájuk gyorsabban fejlődött mint amire számítottunk," mondta Astreus.

"És mit szeretnétek, mit tegyek ez ügyben?" kérdezte Nix.

"A harctéri tapasztalat nem az egyetlen ok, amiért szabaddá tettünk," mondta Drasca. "Egyesek úgy hiszik, az érzelmi hibáid nagyobb belátást engednek majd neked az emberek viselkedésébe."

"De ti nem," mondta Nix, szórakozva.

"A csatákat logikával, tervezéssel és szervezéssel lehet megnyerni." mondta Astreus, "nem az érzelmek véletlenszerű szeszélyeivel."

"Ez lehet ledöbbent majd, Astreus," mondta Nix, kuncogva azon, hogy Astreus ennyi érzelmet tanúsít. "de az érzelmek nem véletlenszerűek. Azok is mintákat követnek, ha elég bölcs az ember, hogy átlássa őket."

Astreus nem válaszolt, helyette Drascához fordult. "Azt tanácsolom, hogy tegyünk vissza ezt a bűnözőt a Feledés Tömlöcébe. Nem nyújt nekünk semmit, csak ugyanezeket a visszataszító érzelmi válaszokat."

Drasca felemelte az egyik harci karját, és Astreus elhallgatott.

"Ez a vágyad, Nix? Hogy visszatérj a semmibe?"

Mindig kemény, ez az egy. Olyan messzire vitte a dolgot amennyire tudta; most már a túlélés lett a legfontosabb gondja. "Nem, hatalmas Drasca, nem ezt kívánom. Mond el neked, hogyan segíthetlek, és megteszem."

"Az esszenciád egy Zenit harci járműbe lesz áthelyezve," mondta Drasca. "Aztán parancsnoka leszel egy hat tagú Zenit osztagnak és részt veszel egy támadásban amit egy emberi település ellen vezetünk, a Caelum Hat-Hármon."

"Zenit? Nem ismerős nekem ez a jármű," válaszolta Nix.

"Ez egy légi támadó szolgáló," mondta Astreus. "Az emberi település jól van védve földi erők ellen, és a légi támogatás kulcsfontosságú a győzelmünkhöz."

"Akkor eddig hogy nem győztetek?" mondta Nix, nem bírta ki újabb piszkálódás nélkül.

"Az emberek egy nagy energia pajzsot telepítettek, amilyet még nem láttunk azelőtt," folytatta Astreus, hidegvérrel. "Megpróbáltuk megtámadni a pajzsgenerátorokat a pajzson kívülről, korlátozott sikerrel. Jól be vannak ásva. Próbáltunk Zenitekkel lecsapni a városra, hogy a másik oldalról támadjuk őket, ahol sebezhetőbbek."

"És sikertelenek voltatok," mondta Nix. "Miért?"

"A pajzs megakadályozza a képességemet, hogy irányítsam az Zeniteket," válaszolt Drasca. "Csatamágus támogatás nélkül sokkal kisebbek a képességeik."

"Szóval, most meg én fogom vezetni a Zeniteket," mondta Nix, megvilágosulva a szerepéről.

"Pontosan. A Zenitek rá lesznek hangolva a te irányító áramköreidre," mondta Astreus. "Behatolsz az emberi városba és célba veszed a pajzs generátorokat. Amikor a pajzs lehull, én bevezetem a földi erőket a városba és megsemmisítek minden ellenállást."

"Ezeket a generátorokat nem fogják erősen őrizni?" mondta Nix.

"Igen, és számításaink szerint legalább hetvennyolc százalékos veszteségi ráta lesz a te kötelékedben," válaszold Drasca. "Ezek elfogadható számok."

"És ha az én járművem megsemmisül?" kérdezte Nix.

"Megpróbáljuk begyűjteni az esszenciádat," válaszolt Astreus. Nix tudja, hogy Aeonként még mindig volt értéke és Astreus nem volt pazarló fajta. Nix azt is tudta, hogyha az esszenciáját tároló mátrix megsérül és a létezése örökre megszűnik, az is csupán egy "elfogadható veszteség" lesz.

"Nem fogsz eltérni ettől a stratégiától, Nix Execrator," mondta Drasca. "Ha túléled és győztesek leszünk, lehet kapsz pár kedvezményt az együttműködésedért cserébe. Ha megtagadod a parancsot, újra bekerülsz örökre a Feledés Tömlöcébe."

"Értettem," mondta Nix. "Egy utolsó kérdésem van. Mikor támadunk?"

*****

A Zenit harci repülőgépe föl volt szerelve mindenféle érzékelővel, fegyverrel és még egy beépített térkapu sugárzóval is.

Nix látómezeje 360 fokban teljes volt a gyors jármű körül. Hallotta minden apró nyikorgást és roppanást a meghajtókból és a szél zaját is a borításon. A Zenit fémötvözet bőre érzékelőket is tartalmazott, így Nix érezte a levegőáramlatokat és változásaikat, miközben Caelum lila felhői közt suhant.

"Nix," mondta Drasca. A Zenit kommunikációs vevői közvetlenül az agyába juttatták a nő hangját; nem egészen telepátia volt ez, de elég közel állt hozzá, és Nix azon elmélkedett, hogy a vajon a gondolatait is tudja-e olvasni. "A földi erők kiléptek a térkapuból. Nemsokára elérik az emberek városát."

Ahogy ígérték neki, Nixhez hozzácsatolták a hat másik Zenit vadászgépet, bár még jelenleg Drasca irányított mindenkit. Ő majd átveszi az irányítást, mikor beérnek a városba, a védőpajzson túl. Ugyanúgy a robot szolgálók az égi hajón, a Nix által most látott Szablya harcosok ugyanúgy automaták voltak. Az ilyen gépek még ritkák voltak annak-idején, mikor száműzték a Feledés Tömlöcébe, most meg hatalmas seregekben meneteltek. Korlátozott öntudattal rendelkeztek, ami meg sem közelítette a saját akaratot, és képtelenek voltak bonyolult csatamanőverekre. "Értettem, közel járok már a célponthoz."

"Készülj fel az Arcanessence fogadására," mondta Drasca, és Nix érezte ahogy az ARC beáramlik a a Zenitbe, felerősítve a mechanika rendszereit igazi varázslattal.  Nix ráfeküdt a meghajtókra és előresuhant, áttörve a felhőkön. Alatta, egy nehezen járható, sziklás síkság terült el, tele alacsony, szirtes dombokkal lila agyagból és ujjként kitüremkedő oszlopokkal. Nix furcsamód  élvezte ezt a terepet, kaotikusan szerves volt, de mégsem mintamentes. 

A többi Zenit Nix nyomában süvöltött, és nemsokára képbe került az emberek városa - alacsony épületek nyája egy nagy központi gömbépület körül - a látóterükbe került. A település egy tornyosuló hely aljában helyezkedett el, egy meredek hegyfal emelkedett több ezer láb magasra a lila ég felé, a felső harmadát hó borította. A hegy áthatolhatatlan védelmet nyújtott a városnak egy oldalon. Elölről pedig erősen védve volt magas falak által, melyeket kékesen remegő energiapajzs vett körül.

Az emberek észlelték az Empyrean harccsoportot ami bejutott a falaik mögé. Egyesek a védvonalak felé futottak. Ezek az emberek védő fémpáncélba voltak öltözve, arany színű vevők Arc vevőkkel. Nagyobb gépeket is használtak, otromba formájú warjackeket amik tele voltak aggatva támadó fegyverzettel. Az emberek akik a város középpontja felé menekültek, fegyvertelenek voltak és szaggatottan, szervezetlenül özönlöttek. Látva ezeket a civileket, Nixben régi emlékek ébredtek,valami olyan ősi, hogy szinte csak egy szellem volt a neurális szinapszisai közt. A civileket kísérő maroknyi katona újabb emlékeket hozott elő. Mi volt a céljuk?

Még nem tudta felfogni, de fontosnak tűnt.

A városfalakról plazmatűz lobbant, az emberek a falakon puskákból tüzeltek, míg a warjackek a földről. Nix elkerülte, megerőltetve a meghajtóit, pörgésbe kezdve a levegőben.

Az őt követő Zenitek szintén kitértek a támadások elől, egyszerű, gazdaságos mozdulatokkal.

Közelebb repült és elsütötte a két ionágyút ami a Zenit tetejére volt szerelve. Ionizált lángcsóvák csapódtak bele a város energiapajzsába, kevés kárt okozva. Egy Árnymatrix is a felszereléséhez tartozott, de tudta, hogy a nehéz fegyver sem elég ahhoz, hogy áttörje a pajzsot. Miközben a város felé zuhant, látta, hogy az energiapajzs villózik egyet, hogy lehetővé tegye a földi erőknek, hogy elsüssenek egy válasz-sortüzet, pont ahogy Drasca és Astreus felvázolták. Hogy még jobban aláhúzza az emberi erők veszélyességét, egy primitív föld-levegő rakéta találta el Nix egyik Zenitjét, és a jármű csillogó törmelékké robbant.

"A földi erők elérték a települést," mondta Drasca.

"Kezdd el a támadásod a pajzsképzők ellen."

Szablya harcosok ragyogó árja gyűlt össze a város előtt, Démon warjackekkel és Oculus szervitorokkal megerősítve. Tucatnyi fénysugár csapott ki a retikulum vetőikből és nyelte el őket ártalmatlanul az energiapajzs. A céljuk viszont nem az volt, hogy áttörjék a város védelmét, hanem hogy elvonják a védők tüzét.

Nix a Szablya harcosok sorai fölött lebegett, elegánsan kerülgetve az ellenség támadásait, és várta a pajzsban bekövetkező pillanatnyi szünetet. Aztán az egy lélegzetvételnyi időre megnyílt, és Drasca és Astreus kiadta a lő parancsot a Szablya harcosoknak. Valamennyi ember sikerül leszedni a falakról, de a védők több tucatnyi Szablya harcossal végeztek. Az ilyen szintű csere nem volt tartható.

Nix figyelte ahogy a pajzs még kétszer megnyílik, úgy időzítve magát, hogy előretörhessen, a többi Zenittel a nyomában. Sikerült a város fölötti légtérbe pont egy másodperccel a pajzs záródása előtt bejutniuk. A falak mentén elhelyezett pajzsgenerátorok acél és szintetikus beton tokokba voltak zárva, kintről szinte sebezhetetlenül. A pajzs ezen oldaláról viszont nem voltak ennyire védve, az érzékeny mechanizmusaik a technikusok számára elérhetőek voltak. Katonák és warjackek őrizték őket, akik azonnal tüzet nyitottak Nixre és Zenitjeire. Oldalra forgott, hogy elkerülje a támadásokat és Drasca irányítása híján, a többi Zenit is követte Nix mozgását, sok szempontból egy járműként mozdulva. Mégsem volt elég gyors -- az egyik hátsó Zenitet lelőtte egy warjack vállára szerelt energiavető.

"A generátorok túl erősen vannak védve," mondta Nix. "Le fognak szedni, ha tovább támadom őket."

"Nem térj le," jött Drasca válasza. "Folytasd a támadást a generátorok ellen."

"Túl védettek," mondta Nix. "Ha nem vonulok--"

Egy plazmasugár elérte Nix egyik meghajtóját és az elvesztette az erejét.

A föld elkezdett közelíteni felé, de sikerült elkerülnie a sérülést, fölkapva a gépet a közelítő kő elől, még pont becsapódás előtt.

"Nix, sérült vagy?" mondta Drasca.

Nix figyelmen kívül hagyta a kérdést és cikázott a levegőben, fegyvereivel lőve az ember katonákat, akik a generátorokat védték, és ugyanerre utasította a Zenitjeit is. Párat megsemmisített, de még többen érkeztek mozgatható térkapukon át a pótlásukra, és nem sikerült a generátorban semmilyen kárt okoznia.

Egy újabb Zenitet lőttek le az égről, és Nix kezdett rájönni, hogy ezek az emberek jobb harcosok, mint amire Drasca számított. Felidézte magában a Hyperuranion meghódításának kezdő napjait, amikor olyan Aeonok századainak parancsolt mint ő maga, olyan lényeknek akik tudtak gondolkodni és reagálni a csata folyton változó képére. Azért tudtak győzni, mert jobban hasonlítottak az ellenfeleikre. Most pedig az elméik begyepesedtek és ismétlődővé váltak, egy vetülete annak, hogy teljesen elváltak az élő testükről. Ami azt illette, az emberi technológia szinten aluli volt, de nem annyira, hogy nem lett volna hatékony, és jól használták a térkapuikat és az ide-oda csoportosított erőiket.

"Ez a taktika nem vezet minket sikerre, Drasca," mondta Nix és aláereszkedett, hogy elkerüljön egy köteg rakétát. Az egyik embert az Árnymatrixal célozta meg és élvezettel nézte, ahogy körbefonja a sötét energia, majd megszűnt létezni, mikor atomszerkezete elvesztette az vonzását. "További erőforrásokra van szükségem."

"Nem lehetséges," válaszolta Drasca hidegen. "Folytasd úgy, ahogy parancsba kaptad."

Ahogy a frusztrációja egyre nőtt, Nix elgondolkozott rajta, hogy fogja az új testét, bármennyire is korlátozott, és elmenekül. Mindenképpen jobb lenne, mintha visszatérne a semmiségbe. Hirtelen újra eszébe jutottak a fegyvertelen csoportok a központi kupola közelében és az őket vigyázó kisszámú fegyveres. A katonák célja elgondolkodtatta őt és egy sok ezer éves emlék került a felszínre. Most már felismerte a forrását. Kevésre emlékezett abból, mielőtt elhagyta volna a hús vér testét és áthelyezve volna az esszenciáját egy mekanika tárolóba, de vágyott rá, hogy felelevenítse ezeket az emlékeket. Amikor egy előbukkant, próbált bele kapaszkodni, tanulni belőle. Most egy foszló darab arról, hogy ki és mi volt régen, egy ötletet érlelt, egy olyat ami nem számítana értelmesnek a legtöbb Empyrean elménék, egy ötlet ami csak a hús-vér lényeknek számítana.

Döntött és elfordult a falaktól és a pajzsgenerátoroktól, négy Zenittel a nyomában. A város központja felé vette az irányt.

"Nix, folytasd a támadást a pajzsok ellen," mondta Drasca, "azon nyomban."

Nix tudta, hogy végleges száműzetéssel játszik, de az agyában lüktető ötletet nem hagyhatta figyelmen kívül. Ez az ő tehetsége volt, bár a többi Aeon valószínűleg átoknak gondolná. Értette azon lények viselkedését, akik még nem vetkőzték le a hús-testüket.

Az elméje mintákat keresett, és ahol más Aeonok csupán káoszt láttak, őt valami többet látott meg - egy okot, bármennyire is furcsát, tettekre, amiket a hús szükségletei diktáltak. Most már látta.

"Mit művelsz?" bömbölt Drasca hangja az elméjében.

"Milyen tartalékaink vannak még a csataszállítón?" válaszolt Nix, megkerülve egy magas, tűszerű épületet, hogy elkerülje a plazma lövéseket, amiket egy csoport katona adott le a központi épület tövéből.

"Nincs jelentősége. Ha folytatod a mostani viselkedésed, örökre bebörtönözünk."

"Azért engedtetek ki, mert egyesek azt hiszik, hogy meg tudom érteni az emberi viselkedést," válaszolt Nix. "Ez igaz?"

"Nincs igazuk," válaszolt Drasca laposan.

"Nem, nem tévednek. Felfedeztem egy viselkedésmintát az ellenfeleinkben, amit ki tudunk használni. Ha úgy tesztek ahogy mondom, elhozom nektek a győzelmet."

Drasca nem válaszolt azonnal, aztán, pár másodperc múlva, Nix egy újabb Zenitet vesztett. Végül a csatamágus válaszolt. "Van két Démonom tartalékban és négy osztag Szablya Védőm."

"Nyitok egy térkaput. Küldd át az egy Démont, aztán tölts fel újra és ismételd meg a folyamatot."

"Mi okból? Azok a tartalékok nem elegendőek, hogy elfoglalják a várost."

"Nem, de elegek arra, hogy elvonják az embereket a generátoroktól, hogy aztán megsemmisíthessem azokat."

Nix átgondolta, hogy mi volt az egész belső kupola és mit tartalmazott. Minden tartalék energiáját belenyomta a Zenit térkapu gerjesztőjébe és egy portál nyílt tíz méterre a kupolától. "A kapu nyitva."

Nix eltűnődött egy pillanatig, hogy vajon Drasca támogatni fogja-e, vagy egyszerűen magára hagyja, hogy megsemmisüljön. Aztán, egy Démon warjack kecses, tüskés alakja rohant ki a térkapuból. A hátán lévő meteor ágyú felvillant és az emberkatonák akik a kupola védelmére siettek összetörtek és szétszóródtak a gravitációs hullámokon.

Nix megparancsolta a maradék Zeniteknek, hogy célozzák a kupolát és azok lőni kezdték az építmény hajlított felületét. Mivel nem voltak olyan vastagok, mint a várost védő falak, gyorsan roskadozni kezdtek. Arc áramlott újra Nix Zenitjébe, ahogy Drasca Arcanesszencet csatornázott a mechanika rendszereibe, aztán újra elköltötte arra, hogy egy másik Démon is a csatatérre léphessen.

A warjack csatlakozott az elsőhöz, közelharcba sietve és darabokra tépve az embereket a gravitronikus korbácsával. 

Most, végre, megtörtént az amire Nix várt. Helyesen azonosította be a kupolát, mint az emberek civiljeinek menedékét, és ahogy a védői elhullottak és az épület megrogyott, a fegyvertelen emberek elkezdtek kiözönleni a kijáraton, hajtva a biokémikus túlélési ösztönük által. Nix már száz eon óta nem érzett rettegést, de a tágra nyílt szemek és szájak most felelevenítettek régen elfeledett érzelmeket. Erre fókuszált, hagyta, hogy közelgő pusztulás érzelme átitassa a szinapszisait. Elképesztő.

Ion ágyúival tizedelte az embereket, hatalmas veszteségeket okozva. A Zenitjei hasonlóan tettek, és ami győzelem volt, mészárlássá változott. Százakat iktattak ki másodpercek alatt.

"Mit művelsz?" szólt Drasca hangja a fejében. "Ezek az emberek nem jelentenek fenyegetést."

"Nem jelentenek," értett egyet Nix. "Mond, hogyan reagálnak a katonák a fal túloldalán?"

"Mi köze ennek--" kezdte Drasca, aztán elhallgatott. Mikor újra megszólalt, a hangja meglepetésről árulkodott. "Elhagyják a falakat és feléd tartanak. Az alakzataik szétszórtak."

"Ahogy gondoltam," válaszolt Nix. "Tartsd a Démonokat a fegyvertelen embereken."

Nix eltávolodott, újra a magasba emelkedve, felülről nézte a csatát.

Ahogy Drasca mondta, az emberkatonák elhagyták a falakat és a pajzsgenerátorokat azok tetején. Az egységeik rendje és összetartása felbomlott.

A falak előtte tornyosultak, de mind üresek voltak -- csupán egy pár védő maradt a védtelen pajzsgenerátorok körül. Nix a saját és társ Zenitjei támadásait a legközelebbi generátorra irányította, széttépve a védőket ionizált tűzerejükkel. Azután, az árnymátrix ágyúval magát a generátort célozta, atomokra robbantva. A pajzs villogni kezdett a fejük fölött, de nem szűnt meg. Még nem.

Nix átrohant a következő generátorhoz és azt is ugyanolyan gyengén védték mint az előzőt. Másodpercekkel később, az is megsemmisült. Lecsapott a harmadikra és a negyedikre, aztán végre, a pajzs sistergett és megszűnt.

"A pajzs lekapcsolva Drasca. Értesítsd Astreust, hogy elkezdheti lerohanni a várost."

"Megerősítve," válaszolt Drasca. "A gyalogos erőink áttörtek a városfalon."

Nix visszarepült a romos kupolához és nézte azokat az emberkatonákat akik elhagyták a falakat, hogy megvédjék azokat a mozdulatlan testeket, amiket Nix kiiktatott. A katonák gyorsan elhullottak az erőfeszítésük ellenére, de miért tették ezt eleve? Mi értéke volt a halott embereknek a többi számára? Nem tudtak harcolni, se dolgozni, és a védelmezésük elpazarolta a város erőforrásait. Lenyűgöző.

Astreus erői a város utcáin hömpölyögtek, ezüst folyóként ami mindent elsöpör, kihasználva a káoszt az emberek soraiban.

Percek alatt, a legtöbbjük elesett, vagy menekült.

"Győzedelmesek vagyunk," mondta Drasca. "Maradj magasan és figyelj, miközben Astreus felszámolja a maradék ellenállást."

"Értettem." Nix megkönnyebbült hogy túlélte a támadást, de örömöt is érzett. Valami fontosat tanult meg, valami értékeset, valamit ami kívül fogja őt tartani a Feledés Tömlöcén.

Mintha a gondolatait olvasná, Drasca hangja szólalt meg újra. "Hogyan érted ezt el, Nix?"

"Felismertem az ellenségeink gyenge pontját is kihasználtam," mondta Nix tétovázás nélkül.

"Igen, de hogyan ismerted fel ezt a gyengeséget?"

Nix egy pillanatig elgondolkodott, majd így válaszolt, "Megfigyeltem, majd emlékeztem."

****

Nix újra a steril szobában volt, újra benn az érzékelő mátrixban, és újra Astreus és Drasca ítélkezett felette.

"Átbeszéltük a szerepedet az emberek városa elleni támadáson Caelummon," kezdte Drasca,"Vannak kérdéseink."

Nem volt meglepő. Amit Nix tett, minden logikának és ésszerűségnek ellentmondott, és egy olyan állapotot idézett meg amire már egyikük sem nem tudott, vagy nem akart feleleveníteni. "Tegyétek fel a kérdéseiteket."

"Honnan tudtad, hogy az emberek elhagyják a fegyelmezett csatarendjüket amint megtámadod a fegyvertelenjeiket?" mondta Astreus.

"Ahogy Drascának magyaráztam, megfigyeltem egy mintát a viselkedésükben és láttam egy lehetőséget ami tudnék használni."

"Nem ez volt a kérdés, Nix Execrator," mondta Astreus. A robot teste úgy tűnik megsérült a csata során, és egy pókkarú Factotum szolgáló javítgatta közben a fém bőrén esett égett lyukakat.

"Azért mert a válasz a kérdésre nem az amit hallani szerettél volna, Astreus," mondta Nix.

"Hallani szeretném, " parancsolta Drasca. "Ha szeretnél a testtel rendelkezők közt maradni, válaszolni fogsz."

Drasca be is váltja majd a fenyegetését, ha nem engedelmeskedik, ebben biztos volt. "Rendben. Mi, mindannyian, minden Aeon, minden lélek ami becsatlakozott a Nagy Együttállás harmóniájába, mi is egykor olyanok voltunk mint amilyenek ezek az emberek."

Astreus látó érzékelője megvillant. "Ám levetkőztük a húsunkat és annak vágyait réges-régóta."

"Igen, megtettük, de a húsnak ezen visszhangjai, a tökéletlenség emlékei, megmaradnak, ha úgy döntünk, hogy emlékezünk. Így tudtam, hogy az emberek akként fognak reagálni, ahogy tették. Eszembe jutott egy esemény a múltamból, valami..." Nix elhallgatott, egy furcsa érzés öntötte el a szinapszisait. Nem csupán az emlék amiért nyúlt -- a kicsi, felé fordított arca egy fiatal, emberszerű lénynek -- hanem az érzelem amit okozott. A fiatal védtelen volt. Meg kellett védeni. Nix nem érezte ezt a védelmező ösztönt, de valaki más igen, valaki, aki régen közel állt hozzá.

"Folytasd," sürgette Drasca.

Nix újra visszatért a mondanivalójához. "Az emlék, úgy hiszem, egy olyan időből maradt meg, amikor még hús testben éltem és egyes tulajdonságaim hasonlóak voltak az emberekéhez. Azt hiszem ezt nevezhetjük tökéletlenségeknek is."

"Óvatosan beszélj," figyelmeztette Drasca. "Ezen az ösvényen már jártál azelőtt. És aztán magányosan és elfeledve végezted a Feledés Tömlöcében."

"Válaszokat kértél," mondta Nix. "Hát válaszolok."

"Ezek az emlékek amiket emlegetsz, törlésre kerültek, mikor átkerültünk a tökéletesebb testünkbe." mondta Astreus, érezhető daccal a hangjában.

"Biztos vagy benne?" válaszolt Nix.

"Biztos vagyok benne, hogy érzelmes irracionalitásba merültél, hogy megszerezd ezeket az emlékeket, és ez csak további bizonyíték a felelőtlen természetedre." mondta Astreus. 

"Nem tudom teljesen egyet nem érteni," mondta Drasca. "De Nix látásmódja, bármennyire is hibákkal teli, lehetővé tette nekünk, hogy megsemmisítsünk egy technológiát ami az embereknek még több térkaput hozott volna el, és így még tovább terjedtek volna a Hyperuranionban. "

"Egy közvetlen parancsot tagadott meg," mondta Astreus, egyre hangosodó hangszóróval.

"Csupán azt bizonyította be, hogy nem képes végrehajtani a megbeszélt csataterveket. Kockázatot jelent."

"Valóban megtagadta a parancsaimat," értett egyet Drasca."És mégis jelentős győzelmet arattunk. A engedetlenséged gond, Nix. Ezt nem lehet tagadni, de vajon a sikered az egy anomália, vagy egy megismételhető jelenség?"

"A számításaim szerint 18 százalékos veszteségeket okoztam az emberek fegyvertelen csoportjában. Így van?"

"Igen, tizennyolc-egész-hat," mondta Drasca.

"Kiszámítottam a veszteségeket amikre szükség van, hogy taktikailag megalapozatlan választ csikarjak ki az emberekből," mondta Nix. "Azt hiszem ez a szám tizenöt százalék. Ismételjük meg, és újra hasonló kimenetelt várhatunk."

Astreus ökölbe szorította a fém kezét és Drascához fordult, eltolva maga elől a lebegő Factotum szolgálót. "Ez csupán véletlen egybeesés. Egy győzelem nem alapozhat meg egy érvényes elméletet. Más világokon élő emberek lehet máshogy viselkednek majd."

Drasca nem foglalkozott Astreusszal és Nixhez fordult. "Nix Execrator, nem helyezünk vissza a Feledés Tömlöcébe, és egyelőre megtarthatod a Zenit tested."

Nix erre a válaszra számított. A csatatéri vezér szerepe nem volt rugalmas. Győzelmek nélkül, Drasca létének nem volt értelme, és Nix hozott a csatamágusnak egyet. Hatalmas szövetséges lehet. "Örülök neki, hogy a hozzájárulásom nem sikkadt el, hatalmas Drasca."

"Tiltakoznom kell," mondta Astreus, bár ezúttal enyhébben. "Úgy vélem, ez hiba."

"A tiltakozást megjegyeztem," válaszolt Drasca. "Nix, úton vagyunk Primion Öt Nyolc felé. Úgy számítottuk, hogy a nem harcolók száma egymillió hatszázezer. Te fogod vezetni a műveletet, amivel megismételjük Caellumot, aztán meglátjuk, hogy az elméleted továbbra is hasznos-e számunkra."

"A parancsnokságod alatt szolgálok," mondta Nix és egy másik emlék került a felszínre agyában. Egy emberszerű lény mozdulatlan teste fölött állt, kinek világoskék bőre, és lapos élettelen szemei voltak. Az emlékében, Nix egy hosszú pengét tartott az egyik hatujjú markában, a penge pedig élénk vörös, szerver folyadékkal volt borítva. Az érzés amit kiváltott belőle csak egy pillanatig tartott, de Nix felismerte, meg tudta nevezni és élvezni is tudta.

Diadal.

WNM - 06 - A vihar ébredése

Sykona felébredt a cellájában, egy másik elme nyomását érezve a sajátja határán. Felült a sima acéltömbön ahol pihentette a halandó húsát és lecsatolta a csöveket és drótokat amik töltötték a tartósabb, kibernetikus rendszereit.

Körbenézett az elsötétített szobában -- egy acéldoboz, nyolc lábnyi kocka, üres, kivéve az alvó lócáját, a fegyvereit tartó keretet és a Templom rendszerének egy csatolóját, amin keresztül elérte a rendszereket és könyvtárakat.

Az az érzés most újra vele volt, most több sürgetéssel és erővel. Sykona felállt, felkapta a sisakját az alvótömbje széléről, és ráhúzta a fejére. Az érzékelése azonnal kiterjedt, a teste húsbörtönén túl, és érezte a nővérei aggódó gondolatait, a többi Karomét, ahogy a tudata szélén zümmögnek.

Kilépett a cellájából és elindult a rövid folyosón, ahol két hatalmas Synturion őrzött egy ajtót, ami spirálszerű vörös címerrel volt jelölve. Mintha hatalmas hegyek lennének mechanikából és kibernetikus testrészekből, a Synturonok még mindig hasonlítottak az emberekre, amikből készítették őket, de már nagyon kevés maradt az eredeti húsukból és személyiségükből. Félreálltak ahogy Sykona közel ért, és az ajtó megnyílt az Isteni Vihar termébe.

Az istenszerű teremtmény amit Sykona már majdnem egy évszázada óta szolgált a terem hátsó részében tornyosult, ami megmaradt az eredeti testéből egy óriási, hat karú harci gépezetbe volt ültetve. Vörös Arc vevők ontottak rubinszerű árnyékokat az Isteni Vihar előtt elterülő keskeny medence vizére, és a Relikon, egy Arcanessence tároló, lebegett előtte.

Amint Sykona belépett, két másik Karom nővére sietett oda hozzá. Ushi és Orux szolgálta az Isteni Vihart, amíg Sykona aludt.

"Érzed őt, nővérem?" mondta Ushi.

"Nyugtalan," suttogta Orux, lopva visszapillantva a válla fölött az alvó mechanika óriásra. A Vihar alatt egy Nekosphynx osont, egy kibernetikusan feljavított, macskaszerű lény, ami a terem őreként szolgált. A gyülemlő pszichikus energia láthatóan felizgatta a szörnyet -- oda vissza settenkedett, a hüllőszerű farkát jobbra-balra csapkodva.

"Mióta aktív már?" kérdezte Sykona. Az Isteni Vihar a Templom központi rendszerére csatlakozva töltötte napjait, teljesen elmerülve szent elmélkedésében, a rejtélyes elméje ismeretlen gondolat-világokat fésült át, hogy aztán információ morzsákat kössön össze és belőlük fenyegető jóslatokat építsen. Ezeket a jövendöléseket utána egyenesen Sykona és nővérei elméjébe sugározta. Már egy évtizede volt, hogy a Vihar igazán felébredt volna, és azelőtt újabb kettő azelőtt, és mindig ugyanazon ok miatt : Hogy harcoljon a Continuum ellenségeivel. A mostani mocorgása rossz előjel volt.

"Ma reggel éreztem, ahogy a tudata visszatér erre a síkra, Sykona nővér," mondta Ushi. "Azóta a jelenléte egy csak erősödik."

Sykona érezte, hogy a nyomás az elméjén erősödik, ahogy a Vihar pszichikus rezonanciája nőtt. "Fel kell készülnünk nővéreim. Értesítsétek a nomarchát."

"Egyetértek," mondta Orux. Egy pillanatra meghajtotta a fejét, majd, "Megtörtént. Primion most már tudja."

Együtt, megközelítették az emelvényt, és Sykona úgy érezte, mintha a levegő sűrűbbé vált volna. Nehezen tudta szétválogatni, hogy mely gondolatok a sajátjai. Az Isteni Vihar ereje kitöltötte a fejét, megerősítette a pszichikus kapcsolatot közte és a nővérei közt, és a gondolataik az egyiküktől a másikhoz pattantak, összegabalyodva, szédítően.

Sykona közvetlenül az Isteni Vihar előtt térdelt, a nővérei a két oldalán. Ő volt a három Karom között a rangidős, és ő volt az első aki megpillantja majd a hatalmast, ahogy kijárt neki a sokéves szolgálat után. Összpontosított, hagyva, hogy az elméje transz-szerű állapotba csússzon, kizárva minden külső zavart és várt.

Idő telt el -- nem tudta megítélni, hogy mennyi -- és Sykona megmártózott az Isteni Vihar növekvő jelenlétében, addig, amíg végül a hatalmas teljesen visszatért az elmélkedéséből és megszólalt.

Karmaim. Figyeljetek rám. A Vihar telepatikus hangja belefolyt Sykona elméjébe mint egy hömpölygő folyó, mely átcsap a partokon. Megállíthatatlanul.

Hatalmas, küldte vissza Sykona és hallotta a visszhangjait a nővérei elméiben. Szolgálunk.

A hidraulikus gőz sípolása és a neurális folyadék csöpögése visszhangzott a teremben, ahogy a drótok és csövek leváltak az elsődleges rendszerről és Vihar levált a Templomról. Évek óta először, újra mozdította a karjait, egy elegáns, rovarszerű isten, a fúziós pengék az alsó végtagjain sercegtek a levegőben.

Sykona föltekintett és ámulva nézte a mestere földöntúli szépségét. Olyan lelkesedéssel töltötte el, olyan küldetéstudattal. Ó hatalmas, mond el szerény szolgáidnak, miért ébredtél?

Most egy sürgető, félelmetes érzés töltötte el Sykona agyát, és beleremegett az erejébe. Egy olyan érzést vett ki ezen érzelem alatt amit már hosszú évek óta nem tapasztalt az Isteni Vihartól.

Óvakodott tőle, hogy félelemnek nevezze. A hatalmas nem tapasztalt ilyesmit, és csak az ő belső világa színezte ilyenre a saját értelmezését.

Kapuk nyílnak, ellenségek bukkannak föl, mondta a Vihar. Rengetegen vannak, egy céllal, és mindent el akarnak pusztítani.

Miféle ellenségek ezek? kérdezte Sykona.

Ősi lények, egy elhatározással és bosszúállóak, mondta a Vihar.

Az Empyreanok halálos veszélyt jelentenek, mondta Sykona, úgy ítélve, hogy jól értelmezte a Vihar szavait, ahogy már előtte százszor megtette.

Most tévedett.

A Vihar letekintett rá, egy morzsányi a hatalmas rosszallásából is hatalmas súlyt helyezett a tudatára. Nem. Nem látom az Empyreanokat. Látom a vesztüket. Látom, ahogy a fekete magvak amiket eonokkal ezelőtt ültettek most pusztító termést hoznak mindenkinek.

A Vihar szörnyű szavai majdnem kiütötték Sykonát, és reszketni kezdett. Hallotta, ahogy Ushi elszörnyedve motyog.

Parancsolj nekünk, hatalmas.

Álljatok fel és fegyverkezzetek. Az Isteni Vihar Arc vevői egyre erősebben világítottak, ahogy Arcanessencet vett magához a Relikonból. A páncélja felragyogott mint egy vérrel borított angyal. Háborúba vonulunk.

WNM - 04 - Belső erő

A csataszállító előttük tornyosult, egy hatalmas fémszörny, mely gőzt és füstöt okádott, amint épp felszállásra készült. Kyra Theroux első hadnagy agyaglábakon közelített, az agyát úgy elárasztották a technikai adatok és varázs képletek, hogy alig jutott eszébe levegőt venni és járni.

"Az elméd borús, Kyra," mondta Polaris mester, megijesztve a nőt vékony, csilingelő hangjával. Az Őrző mellette ment, négy, rovarszerű lába csattogott a fedőlemezeken. "A vérnyomásod két milliliterrel növekedett."

A nő rápillantott a tanárára, arra az ősi teremtményre aki megtanította, hogyan aknázza ki a csatamágus képességeit. Azon gondolkodott, nézve a nem-emberi formáját, hogy rá is vajon az a sors vár, hogy testből eltávolított elmével éljen le évszázadokat egy fém testbe zárva. "Sajnálom mester, próbálok összpontosítani."

A hangárt elárasztották a katonák akik a Seryn Kettő elleni támadásra készültek. A bolygó sok VSZ birtoknak adott otthont, ezek közül egyesek gyengén voltak védve, könnyű prédát nyújtva a támadóknak. Koalíciós Felderítők egy Árnyfarkas párost vezettek oda hozzá, és egy harcász mérnök lépett oda, a nő neurális erősítőjét hozva, egy súlyos mechanika gépet amit a hátára kell erősítsen.

"Hadnagy," szólt a mérnök és tisztelgett. A neve Yarbrough őrmester volt; már a múltkori küldetésen is együtt dolgoztak.

Az ismerős arc egy kicsit megnyugtatta.

"Őrmester," válaszolt a nő. "Hogy állunk?"

Yarbrough feszengve vetett egy pillantás Polaris mesterre. Sok koalíciós katona az Őrzőket óvatossággal kevert áhítattal kezelte. Bár a mechanikus testük emberi lelkeket rejtett, az Őrzők legendás rangja és ősi kinézetük kifejezetten idegen benyomást keltett. "A katonák beszálltak, már csak a warjackeket kell ráhangolnunk az ön neurális frekvenciájára."

Kyra megfordult, hogy Yarbrough rá tudja erősíteni a neurális erősítőt a hátára. Az gyorsan felcsatolta, összekapcsolta a vezetékeket a nő csatasisakjával, és Kyra ezután azonnal érezni kezdte a furcsa, szédítő érzést, amikor az elméjét megosztja valaki mással. A két Árnyfarkas öreg, veterán modell volt, és ahogy átfésülte a cortexeiket hibák után kutatva, személyiség-szikrákra bukkant.

Semmi olyasmi ami csökkentené a harci hatékonyságukat, és érezte, hogy azonnal engedelmeskednek a parancsainak.

"Megvannak az Árnyfarkasok," mondta Kyra és parancsba adta a warjackeknek, hogy szálljanak föl a csataszállítóra.

"Nyugtasd meg magad. A vérnyomásod további öt milliliterrel nőtt," mondta Polaris mester, miközben a két első lába szaggatott ritmust kopogott a fedélzeten.

"Tudom, a fenébe is," csattant föl Kyra, mire Yarbrough visszalépett egyet.

"Rendben van, hadnagy?" mondta, és most szúrósan nézett az Őrzőre.

"Jól vagyok. Menjen a fedélzetre és készítse elő a gépezetemet."

Yarbrough bólintott és elsietett.

"Sajnálom, mester," mondta Kyra. "Tudom, a vérnyomásom magas, mivel ideges vagyok."

"Ideges vagy, mivel félsz," mondta Polaris mester.

Kyra a fogát csikorgatta és próbálta visszafogni a dühét. "Igen, félek," mondta, rápillantva a hatalmas járműre amely nemsokára csatába viszi őket, és lehet sosem térnek vissza.

"A félelem természetes," mondta Polaris mester. "De nem a haláltól félsz."

"Nem, mester," mondta Kyra. "Nem igazán félek a haláltól."

"Igen, valami sokkal rosszabbtól félsz. A kudarctól," mondta Polaris mester. A mester ugyanolyan jól ismerte az elméjét, mint ő maga. Kettőjük több hónapot töltött telepatikus kommunikációval, miközben az Őrző képezte őt az ereje használatára.

"Múltkor majdnem elvesztettem egy egész osztag Felderítőt az Ürességben," mondta Kyra, felidézve magában azt a szörnyű érzést, ahogy a katonái után kutatott, abban a sötétségben a világok között. Már pánikolni kezdett, és aztán -- 

"Ez igaz, de hogyan szedted össze magad?" kérdezte gyengéden Polaris mester.

Kyra sóhajtott. "A bátyámra gondoltam."

"Igen, egy érzelmi kötelékre összpontosítottál, erőt merítették belőle, és az erőd válaszolt erre." Polaris mester nyilvánvalóan sokat értett az emberi érzelmekből, és Kyrának emlékeztetnie kellett magát, hogy valamikor, korszakokkal ezelőtt ő sem volt ennyire különböző tőle.

A nő elmosolyodott, maga elé képzelve a bátyját, magas, erős, a családja szilárd alapja, aki újraépítette az életüket, miután az apjuk meghalt. Amikor a csatamágus tehetsége megnyilvánult, pont Barett volt az aki támogatta abban, hogy lépjen be a Felderítőkhöz. És Barett volt az aki éterhullámon beszélt vele a képzése minden estéjén, mikor sikoltott és zokogott, hogy nem tudja végigcsinálni, hogy nem elég erős. Megnyugtatta, hogy mégis, és igaza lett.

"Á, igen, most jobb. A vérnyomásod öt milliliterrel csökkent," mondta Polaris mester, és Kyra hallotta az elégedettséget az Őrző hangképzőjén keresztül is.

"Mint ahogy már előre tudtad, hogy így lesz, ugye?" mondta Kyra pajkosan és hosszan kiengedte a levegőt és vele a testéből a feszültséget, az agya élesedett és tisztult.

"Elfelejted, hogy ugyanúgy ember vagyok, ahogy te," mondta Polaris mester. "Bár testünk eltér, az elménk és lelkünk ugyanolyan."

Yarbrough őrmester megszólalt Kyra rádióján. "Hadnagy, a gép felkészült. Amint beszállt, már indulunk is."

"Jobb, ha elindulok, " mondta Kyra. "Köszönöm, mester."

Polaris mester egy pillanatig néma maradt, aztán megszólalt. "Mielőtt elindulsz, mondanom kell valamit. Ez a harmadik küldetésed. Miután sikeresen elvégezted, már nem lesz szükséged az útmutatásomra."

Kyra tudta hogy ez jönni fog, de mégis nagy volt az ütés. A gondolat, hogy Polaris mester tanácsai nélkül kell helyt állnia megrémítette, de még rosszabb volt a mély és mindent átható veszteség érzése. "Értem, mester."

Az Őrző az egyik pókszerű lába csúcsát Kyra karjára helyezte.

"Ne aggódj, Kyra. Erős vagy, és sokat bíznak benned."

Kis szünet után, a fején pár fény villant, majd csendesen hozzátette, "Én is bízok benned."

Polaris mester megfordult és eltávolodott, magára hagyva Kyrát az üres hangárban, a magány érzésével, de mégis erősebben mint amilyennek valaha érezte magát.

WNM - 03 - Viharral érkezünk

 

Artemis Fang kapitány visszahuppant a hevederes ü

lésébe és hallgatta a katonák halk beszélgetését és tréfálkozását. Ezek a hangok az ismerős otthont jelentették, és a Végvilági Felderítők, akik most az Argus osztályú szállító rakterébe zsúfolódtak, álltak számára a család fogalmához legközelebb.

"Kapitány, kérdésem lenne," szólt Damien Calisto hadnagy a szomszédos ülésből. A nő ránézett a hadnagyra, kinek a durva, egyenetlen arcvonásait alulról világították meg a páncélján lévő kék hálós vevők. Nem lenne kedves Calisto hadnagyot rondának hívni, de volt egy ogreszerű  kisugárzása, ami a beosztottjaiba félelmet és engedelmességet sugárzott.

"Mindig van valami kérdésed," mondta Artemis. "Az eligazításom nem volt talán elég világos?"

"Kopp, kopp," mondta Singh közlegény hangosan a warjackek tárolójánál, odairányítva Artemis figyelmét. Az egyszem Árnyfarkas még mindig rá volt kapcsolva az Argus áramellátására, de a cortexe fel volt kapcsolva és végig aktív volt.

A warjack odafordította a fejét, az egyetlen optikai kijelzője egy pillanatra vörösen világított, miközben próbálta értelmezni Singh kérését.

"Kérem, pontosítsa kérését."

"Zeta, csak mondta azt, hogy "ki az"?", folytatta Singh, kajánul vigyorogva. Még több Felderítő hagyta el az ülését - ez szabályellenes volt repülés közben - és összegyűltek az egyik kedvenc időtöltésükhöz : warjack lenyomatoláshoz. Az volt a cél, hogy a warjack gép agyát, a cortexét, különféle rigolyák kialakítására bírják rá, lényegében személyiséget formálva. Singh közlegény különösen jó volt ebben.

"Ki az?", válaszolta az Árnyfarkas.

Artemis szigorúan nézett Calisto hadnagyra. "Hadd kérdezzek most én. Azt szeretnéd hogy egy mesterlövész Árnyfarkas kopogtatós vicceken gondolkodjon, mikor Laedrára érünk?"

Calisto összevonta a szemöldökét. "Ó, hmm, jó gondolat, Kapitány." Singhre mutatott és felkiáltott, "Közlegény, csak így folytassa, és elhajló kódrészeket fog kutatni ennek az Árnyfarkasnak a cortexében amikor visszatérünk Elesanra. Ha egyáltalán visszajut."

"Sajnálom, hadnagybá," mondta Singh, és visszakúszott a csatos ülésébe.

"Zeta Árnyfarkas," mondta Artemis, "dobd el a legutóbbi bemenetet. Kapcsolj le, amíg nem landolunk."

"Igen, kapitány," mondta a warjack, és Artemisznek úgy tűnt, mintha egy pici hálát hallana ki a warjack hangjából. Talán csak odaképzelte.

A legközelebbi kémlelőnyílás hirtelen elsötétült, és Artemis egy pillanatra súlytalannak érezte magát, ahogy a szállítójuk áthaladt az végvilági Elesanon található térkapun. A kémlelőablakra víz csapódott le, miközben áthaladtak az elesani száraz, sivatagos területről a laedrai nedves, egyenlítői klímájú részére.

Artemis nyelt egy nagyot, hogy kitisztítsa a hallását. "Jobb ha felteszed azt a kérdést, Calisto. Nemsokára odaérünk a bányásztelepre."

"Jól van, igen. Akkor, mondd el újra hogyan győzted meg a Főparancsnokságot, hogy a legendás Artemis Fangot, különleges pisztolymágust, a Felderítő Hadosztályok hősét, elengedjék egy Arguson erre at Isten háta mögötti helyre, egyetlen ember kedvéért?"

Calisto nem kérdőjelezte meg a nő fennhatóságát vagy belátását; túl jó katona volt ehhez - haláláig szolgáló katona, ugyanúgy mint Artemis, aki újra és újra felszerelt a Felderítő Hadosztályokhoz. Csupán annyi volt a gond, hogy a küldetés ellenkezett a kiképzésével. A nőével is, ha őszintén bevallotta volna magának. 

"Nem csupán egyetlen ember," mondta Artemis. "Majdnem hatvan bányász van odalenn. Hatvan bányász aki meghal, ha az üresség asztronómusok előrejelzései helyesek, és a térkapu megnyílik."

Calisto nem volt meggyőzve. "Nézd, ez nemes meg minden, és ezért vagyok itt, de túlságosan fölötte van a kötelességeidnek."

Artemis megrázta a fejét. Calisto nem fogja annyiban hagyni, és az alárendeltje megérdemelte az igazságot. "Harding Shaw a vezetőjük."

Calisto szája tátva maradt, és pislogott. "Harding Shaw ezredes. Volnin Győztese?"

"Igen, nos, Volnin már régen volt, de még mindig vannak barátai a Főparancsnokságon." a nő félrenézett. "Olyan barátok akik nem szeretnék hogy odavesszen."

"Te ismered őt, nem igaz?" mondta Calisto.

"Ő volt a tisztem, amikor kezdtem a Felderítőknél. A legjobb tiszt akivel valaha szolgáltam."

"Nagyon belenyúlt az Arc bánya helyszínével," mondta Calisto.

"Ezért is megyünk oda le és megpróbáljuk meggyőzni, hogy őt és az embereit nemsokára elsöpri egy Empyrean seregtest."

"Meg tudod győzni?" mondta Calisto. "Ismerem ezeket a peremvilági bányász arcokat. Nem szeretik a parancsokat."

Artemis sóhajtott, az Argus pedig elkezdte a ráfordulást a végső ereszkedésére. Rácsapott az egyik Arc-záras pisztolyára a csípőjén. "Ő a legkonokabb kurafi ötven világnyira. Valószínűleg le kell majd puffantsam."

Az Argus rakodó ajtajai hidraulikus sziszegéssel lenyíltak, és Artemis először megpillanthatta Laedrát. Egy dzsungel tisztásán értek földet, közel Tarna egyenlítőjéhez, egy mély esőerdőben, tornyosuló, zöldekben és sárgákban pompázó fákkal, mik minden irányban körbevették őket.

Egy út nyílt az a tőlük északra fekvő fák között, és tudta hogy a bányász komplexum arra terült el, körülbelül egy mérföldnyire.  Megérintette a torokmikrofonját. "Turlo tizedes?"

Az Argus pilótája egyből válaszolt. "Kapitány?"

"A tömegszállító hajó nemsokára utolér bennünket. Tíz perc. Egy óra múlva tervezem a visszaérkezést." Ki kellett hozza Harding Shawot és az ötvennyolc bányászát a bolygóról amilyen gyorsan csak lehet. A térkapu amit idefelé használtak tízpercnyi repülésre volt innen, és két órán belül bezárul. Sajnálatos módon, a Főparancsnokság nem engedélyezett csatamágust a kis mentőküldetéséhez, így nem lesznek kapuk, nem lesz csúszás a bolygó felszínéről a csataszállítóra. Ugyanígy nem lesz lesz erősítésük sem, ha bajba kerülnek, és ha igazak a Felderítők közt terjedő suttogások, a baj elég valószínű volt. "Ha bármi előbukkan a radaron ami nagyobb kint egy tarnai csatornapatkány, azonnal értesítsen."

"Értettem."

Artemis visszapillantott a húsz Felderítőre a szakaszában, akik a parancsára vártak és bólintott Calistonak. "Induljunk."

A bányász komplexumot egy dzsungelbe vájt, tíz csataszállítónyi tisztásra húzták föl. A település egy fallal körbevett lakózónából állt, és Artemis látta a kapun keresztül, hogy a bányászok lakásai és műhelyei szürke betonból épültek, szabályos hálós elrendezésben. A bányászvároskától keletre emelkedett az Arc fúró, egy torony amit nyitott acél állványzat vett körbe, közepén sötét hengerrel, köznevén csak torpedó cső. Az építmény több száz láb magas volt, jelenleg csöndbe burkolózva. Amikor működött, hatalmas hanggal és fénnyel ropogott, miközben átalakította a nyers Arcaniumot Arcanesszencévé.  

Ahogy közeledtek a falu felé, Artemis érezte az Arcanessencet a levegőben. Csiklandozta a végtagjait, táncolt az ujjhegyei körül. Theurge képességének köszönhetően, Artemis képes volt ezt az energiát beletölteni az Arc-záras pisztolyaiba, de nem tudta uralni a hatalmas varázslatokat amiket a Szövők használtak. Ehhez egy teljes csatamágus kellett. Mégis, a nyers Arcanium lerakatok a közelben valószínűleg hatalmasak voltak. Nem csoda, hogy Shaw pont ide telepítette a vállalkozását.

És nem csoda, hogy az Empyrean aktivitás erősödött a közelben.

Az Arc kitermelő jelenleg nem bányászott Arc-ot, egy olyan folyamat során, ahol egy robbanófejes torpedót robbantottak fel az Arc lerakat közepén, mérföldekkel a föld alatt. A kitermelés hihetetlenül erőszakos művelet volt ami aztán Arc gejzírt hozott létre, egy tiszta energiából álló oszlopot, amit be tudott gyűjteni egy Arc szállító, egy különleges bányász égi hajó. A Végvilági Főparancsnokság betiltotta a bányászatot ezen a helyszínen, mivel az üresség asztronómusok erősödő aktivitást észleltek egy ősi térkapu közelében. Mivel ezt a térkaput nem az emberiség használta, ez csak egyetlen dolgot jelenthetett, Empyreánokat. Ez az ősi földönkívüli fenyegetés, ami korszakokkal ezelőtt létrehozta az egymásba fonódó térkapu utakat amik együtt a Hyperuraniont alkották, és most elkezdte használni ezt az ősi utazási módszert, hogy emberi gyarmatokat támadjon, különösen azokat amelyek Arcot nyertek ki egy területen.

Artemis megállította a szakaszát száz méterre a bányász településtől. Ahogy arra számított, Shaw már várta őt; egy poros, öreg medve volt, akit a számtalan csata sem hajlított meg. Egyes csatákban Artemis is részt vett, és Shaw kemény harcos hírneve teljesen megalapozott volt.

"Maradj itt," mondta Artemis Calistonak. "Hadd beszéljek vele."

A hadnagy bólintott. "Felderítők, hallottátok a főnököt. Szünet, de szemeteket tartsátok az erdőn."

Artemis fölcsapta a sisakja rácsát - szerette volna, ha Shaw látja az arcát. A volt Felderítő sem egymaga érkezett. Mögötte, úgy tűnt, ott állt mind az ötven bányász akit ki kellene vigyenek.

Az emberei a szokásos végvilági kevert népség volt, kemény külsejű férfiak és nők, akik meg akarták maguknak teremteni a megélhetést a legzordabb helyeken, csak azért hogy önmaguk urai lehessenek, a Vascsillag Szövetség vagy akár a Végvilági hadsereg beleszólása nélkül.

Shaw kigyalogolt az összezömített földre a falu előtt, a talajt nehéz szállítók lapították egyesesre az évek során. A régi Felderítő páncélját viselte, az ezredesi csillaga ragyogott Tarna két napjának éles fényében. Artemisnek nem kellett emlékeztetnie arra, hogy az ezredes mi volt, vagy hogy ő mi volt, de látva Shawt a teljes Felderítő páncélban, egy csomó emlék elevenedett föl benne, a legtöbbjük jó. A nő tudta, hogy ez a lényeg, a férfi tudta, hogy miért érkeztek.

"Nézzenek csak oda," mondta Shaw amikor hallótávolságba ért. "Artemis Fang kapitány. Valamit biztos jól csináltam, ha a Végvilágok egy ilyen legendás pisztolymágust küld azért, hogy elkergessen a birtokomról." 

Artemis nem tudta megállni vigyorgás nélkül. Jó volt újra hallani Shaw hangját. A férfi több tucatszor vezette őt csatába, megmutatta neki miről szól a katonaélet, és még inkább, mit jelent Végvilági Felderítőnek lenni.

"Elüldözni?" Artemis a fejét rázta."A fenébe is, önként jötte. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogyan festesz páncél nélkül. Van egy furcsa pletyka, miszerint már Felderítő felszerelésben jöttél a világra."

Shaw röviden elmosolyodott, ragyogó zöld szemekkel. A mellkasára csapott. "Sajnálom, hogy csalódást okoztam."

A mosolya gyorsan eltűnt és a kedves középkorú bácsit fölváltotta az acélból öntött katona. "Messzire jöttél a semmiért." Visszanézett a válla fölött. "Biztos vagyon benne, hogy azokra a Felderítőkre máshol nagyobb szükség lenne."

Artemis sóhajtott. "A fenébe, Shaw. Itt veszély közelít. Szerinted miért nem érkezett már Arc szállító hónapok óta?"

"Igen, veszély van, de ez a telep megélhetést ad, amit máshol nem kaphatunk meg. Idővel, annyi Arcanessence van a földben, ami eltart egy egész gyarmatot. Itt esélyünk van rendes életet építeni, messze a VSZ kavarásától...vagy a Végvilágiakétól." Shaw ajkai vicsorba fordultak. "Azért van mert a Végvilági bányás konzorciumok bojkottálnak minket."

"Nem próbálunk belezavarni, a fenébe is," mondta Artemis. "Te nem csupán egy fogalmatlan világvégi bányász vagy, Shaw. Tudod jól, hogy van egy régi térkapu a közelben, kevesebb mint tíz kilométerre. Végvilági asztronómusok már évek óta tanulmányozták, és megjósolták, hogy egy héten belül kinyílik, talán még annyi sem. Egyre erősödő Empyrean mozgást tapasztaltunk ezeknek a régi kapuknak a környékén. Érted már?"

Shaw hunyorított. "Előrejelezték? Azt várod tőlünk, hogy itt hagyjunk két évnyi véres áldozat által létrehozott bányát, csupán egy jóslat miatt?

Artemis félrenézett. "Tudom, mennyire sokat adták a Végvilágoknak. Te és a tieid megérdemlitek, hogy jó életetek legyen, de ha az a kapu megnyílik..."

"Ha megnyílik," mondta Shaw. "És lehet meg se nyílik."

"Csak hitegeted magad, és sok ember életét kockáztatod ezen ábránd miatt."

"És ha nem távozunk?" Shaw vetett egy pillantást a Felderítőkre és a warjackre, akik Artemisre vártak.

Artemis remélte, hogy nem jutnak el idáig, de felhatalmazták, hogy bármilyen módszerrel, evakuálja ki innen a bányászokat. Akár erőszakkal is. A Szabad Államok Szövetsége ritkán nyúlt ilyen módszerekhez - valóban, a VSZ ellen harcoltak a legutóbbi évszázadban, hogy ellenálljanak a területeik erőszakos bekebelezésének, akik a védelem kifogásával terjeszkedtek egyre jobban. Hinnie kellett benne, hogy ez más volt. Az Empyreanok el fognak jönni. "Ne engedd, hogy odáig fajuljon. Kérlek."

Shaw keresztbe fonta a karját a mellkasán, ugyanolyan mozdíthatatlanul, mint a betonfal mögötte. "Már megkaptad a válaszomat. Ezek a Felderítők vagy kezdjenek bennünket fegyverrel kényszeríteni, vagy távozzatok a földünkről."

Artemis pont szólni akart, de a torokrádiója megrezzent. Megérintette. "Mi a helyzet, Turlo?"

"Kapitány, én, ö, pont most érzékeltem egy hatalmas Arc lenyomatot, tíz kilométerre a helyzetétől." válaszolt Turlo, feszült hangon. "A térkapu nyitva van."

Aztán csöndben maradt.

Artemis újra a rádiójához nyúlt. "Turlo? Turlo, hallasz engem?"

"Sajnálom, kapitány. Csak biztosra megyek, hogy ezt jól olvasom-e."

A hangjában tapintani lehetett a rettegést. "Öt csataszállítót érzékelek."

"Mennyi időnk van hátra?" válaszolt a nő, miközben szúrósan nézett Shawra. Az elég közel állt, hogy hallja Turlot. A volt Felderítő még mindig összefont karokkal állt, de egy tompa félelem vette át a dac helyét a tekintetében. Már nem tagadhatta le a fenyegetést.

"Öt perc. Legfeljebb."

"Vonszold át ide a seggedet. A szállító szálljon le a falu mögött, és légi fedezetet fogsz nyújtani, miközben evakuálunk."

"Értettem."

"Várj csak egy átkozott pillanatra," szólt Shaw. "Mondtam neked --"

"Ezen már túl vagyunk. Egy Empyrean seregtest tart felénk. Mennyi harcosod van?"

Shaw rámeredt, aztán, végre, "Húsz.Velem együtt."

"Fegyverezd fel őket. Mi visszatartjuk az Empyreanokat a falon kívül, amíg felpakoljátok a szállítót."

"Ez nem jelenti azt, hogy elhagyjuk a falut," mondta Shaw és visszarohant a kapuk felé, mielőtt Artemis bármint válaszolhatott volna.

Artemis a másik irányba indult, lecsapva a sisakrostélyát. "Calisto, csatára készülj," mondta, miközben a hadnagya mellé ért.

"Jól hallottam Turlót?" mondta. "Öt csatahajó?"

"Öt vagy ötven, nem igazán számít. Sokkal több mint mi." felelt, és a fák vonala felé mutatott. "A dzsungelen keresztül érkeznek, és azt szeretném, ha felkészülnénk a fogadásukra. Az út mentén a sztenderd rajtaütő alakzat. Vidd a szakasz felét és az Árnyfarkast."

Calisto a Felderítőkhöz fordult, kézjelekkel tudatva velük, hogy melyik katonát hol szeretné látni. Az Árnyfarkas optikai panelje fölvillant párszor, jelezve, hogy megértette a parancsokat; a felderítők harcmodora sokszor megkövetelte a csendet.

A végvilági warjackeket úgy fejlesztették, hogy kézjeleket is el tudjak fogadni parancsként.

Artemis előhúzta a pisztolyait, szomorkodva, hogy nem jutott neki Arc. A fegyverei így is félelmetesek voltak, de egy fokkal kevésbé úgy, hogy nem volt csatamágus aki feltölthette volna az mechanikáját Arcanesszencel. 

A szakas másik fele élén befutottak a dzsungelbe, gyors kézjelekkel irányítva a katonáit egy széles félkörbe a bányász út egyik oldalán. Calisto fölkészült a túloldalon. Nem látott rá okot, hogy az Empyreanok ne az utat használnák, ugyanakkor emberi gondolkodást feltételezni egy ilyen teljesen idegen ellenségnél mindig kockázatos volt.

Fölöttük, az Argus zúgott el az égen, azt követte a Arc szállító, egy nagyobb, szögletesebb hajó, ami kiemelte az Argus kecses vonalait.

Turlo az Argusszal a kapuk előtt lebegett, a szárnyakról lelógó ciklon ágyúk a fák vonalára szegezve. A szállító továbbment, alacsonyra ereszkedve a település mögött, ahogy elkezdte a landolási ciklusát.

Artemis a figyelmét most a bányász út mentén a messzi morajlásra összpontosította, és gyomrát átjárta a jeges félelem. Egyszer már harcolt Empyreanok ellen. Nyolc éve, akkor még Harding Shaw hadteste részeként, mikor egy térkaput kellett biztosítaniuk Urgravon. Háromszoros számbéli fölényben voltak ezek a lelketlen gép-katonák ellen, de az ellenség sosem vonult vissza és állt meg, függetlenül attól, hogy mekkora veszteségeket szenvedtek. Hatalmas tapasztalat volt ez és a veszteségeik szörnyűek voltak. Ezúttal, ugyanez a megállíthatatlan ellenfél túlerőben volt. 

A fák közül előcsillant pár ezüst villanás, ahogy az Empyrean Szablya katonák megjelentek az út végén. Ugyanilyenek ellen harcolt Urgravon. Körülbelül emberi formájuk volt, bár olyan idegen fémekből állt a testük ami ugyanolyan szívós volt mint a csatapáncél. Egyeseknek fúziós kasza volt a karjára erősítve, míg másikok puskaszerű sugárvetőkkel voltak fölszerelve. Minden Empyreannak súlyos, ostorszerű csápok voltak a fejük hátsó részén, amivel könnyen tudtak csonttörő csapásokat mérni ellenfeleikre.

Artemis a jobb kezét tenyérrel lefelé fordította és a föld felé mutatott. Körülötte, a Felderítők féltérdre ereszkedtek, puskáikkal az út felé célozva. Egyik Arc pisztolyával célzott, a másik kezét pedig zárt öklöt formázva felemelte. Várjatok.

Az Empyreanok haladtak előre, beérve a két oldalon rejtőzködő Felderítők közé. Több tucatnyian voltak, fém testek és lila hálós vevők törték meg a dzsungel zöldjeit és sárgáit. Könnyű célpontok.

Artemis szélesre tárta a tenyerét és a világot elöntötte a puskaropogás.

Súlyos ballisztikus lövedékek tépték az Empyreanokat, átszakítva a páncélokat és elég energiát adtak át, hogy a célpontokat a földhöz csapják.

A gép katonák gyorsan magukhoz tértek, és a fák vonalát elárasztották lángoló energia sugarakkal. Sortüzük fedezte azokat az Empyreanokat akik a Felderítők pozícióit rohamozták, félelmetes fényű fúziós kaszáikkal.

Artemis célba vett egy rohamozó Szablya harcos az Arc pisztolyával. A pisztoly körül rúnák robbantak ki a levegőbe, amikor elsütötte a fegyvert.

Az Empyrean megrendült a lövedék becsapódásától, majd lángba borult, amikor az Arc táplálta gyújtólövedék felrobbant. Még több Emyprean harcos hullott el a Felderítők tüzében, az út mindkét oldalán, de aztán a fém harcosok már köztük voltak, és az emberi sikolyok belevegyültek a lövések zajába.

Singh közlegényt dupla fúziós kaszák csapásai fejezték le, és Artemist elborzasztotta, hogy abban a pillanatban a "kopp, kopp" szavak ugrottak be.

Rálőtt az Empyreanra amely Singhel végzett, és a robbanó lövés letépte annak a fejét és felsőtestét. 

Az Árnyfarkas ágyújának süvítő hangja szólalt meg, és az út túloldalán egy energiarobbanás villant. Egy Szablya harcos Artemistől kevesebb mint tíz lépésnyire szakadt darabokra, széttépve a warjack nehéz fegyvere által.

A Felderítők most már közelharcban voltak az Empyreanokkal és rákényszerültek, hogy a rövid fúzió pengéikkel védjék magukat.

A Szablya harcosok fúziós kaszákkal és zúzó csápjaikkal mind hatótávban, mint erőben fölényben voltak. Artemis tehetetlenül figyelte, ahogy egy közlegény, akit talán Drakennek hívtak, lábát összezúzta egy ostorszerű csáp ütés, mielőtt a Szablya felmetszette volna a hasát. Calisto megbosszulta az elesett Felderítőt - puskáját improvizált pajzsként használva, a hadnagy kivédte a csáp ütését, hagyta, hogy az Empyrean közel rántsa magához, majd a fúziós késével átszúrta a fejét, szikraeső közepette lekapcsolván ellenfelét.

Még két Felderítő esett el Artemis oldalán, ellenfeleik levágták őket, miközben azok megpróbáltak közelre lőni a puskáikkal, ahelyett, hogy fúziós pengéikkel harcoltak volna.

Artemis tudta, hogy nem fognak sokáig kitartani kézitusában; a kézjelekre immár nem volt szükség. "Mindenki vonuljon vissza a bányászfaluhoz!"

Arc pisztolyait gyorsan elsütötte, megvilágítva a dzsungelt az Arc rúnáival, miközben a Felderítői visszavonultak. Az út túloldalán, az Árnyfarkas berohamozott az Empyreanok közepébe, és az alkarjai alá szerelt tépőfogas pengéi életre keltek. A warjack talán nyújt még nekik egy kevés időt.

Artemis ott futott újra össze Calistoval, ahol az út elkezdett a tisztás szélén szélesedni. A Felderítők maradéka a lebegő Argus felé rohant.

"Le fogják gyűrni azt a jacket," figyelmeztette Calisto.

Artemis bólintott és egy lángoló lyukat lőtt az egyik Empyrean hátba aki megpróbált kitérni az Árnyfarkas fűrészei elől. "Nagyobb gondjaink vannak."

A nő oda mutatott, ahol még több Empyrean katona masírozott az irányukban. Az erősítés már eleve rossz hír volt, de az alak amely köztük lebegett még sokkal rosszabb. A legtöbb Empyrean katona egyszerű gép volt, célirányosan épített szerkezet, lelketlen és szabad akarat nélkül. A vezetőik, az Aeonok, pedig vastestbe helyezett élő lelkek. Ezek az ősi lények évezrednyi tapasztalattal rendelkeztek és furcsa és hatalmas technológiáknak parancsoltak.

Nem ismerte föl a lényt, amely ezt a sereget vezette - személyre szabott információ az Empyreanokról szinte nem is létezett - de fenséges tartással viselte magát, a nála lévő lángoló dárda vérvörös árnyékokat vetett a katonái ezüst páncéljára.

"Zeta Árnyfarkas," kiáltotta Artemis. A warjack feje felé fordult. Artemis egy sor gyors kézjellel utasította a warjacket, hogy elrejtse a parancsot, és a warjack megerősítően villantott fel fényeit.

Széles körben suhintott körbe fűrészeivel, helyet csinálva magának, majd elsütötte a vállán lévő nehéz ágyút. A felerősített lövedék mellkason találta a közelítő Empyrean Aeont.

A becsapódáskor egy fényes energiaháló villant föl - valamiféle pajzs mátrix - de a lövés még így is leterítette az Empyreant a lábáról. 

"Zeta, vonulj vissza," kiáltotta Artemis, miközben ő és Calisto futottak, hogy egyesüljenek a szakaszuk többi részével, akik tüzelő alakzatba formálódtak a lebegő Argus alatt. Megérintett a torokmikrofonját. "Turlo, teljes tűzerő mindenre ami előjön a dzsungelből."

Gyors fejszámolást csinált. Négyet vesztettek a dzsungelben; ezzel már nem tudott semmit sem kezdeni. Az Árnyfarkas odaért hozzájuk, pont akkor amikor a dzsungelből előtört az ezüst testek árja, és az ágyújával csatlakozott az Argus géppuskái mennydörgéséhez.

A nehézfegyverek lekaszáltak féltucat Szablya harcost, és Artemis már arra gondolt, hogy meg tudják fordítani a csatát. Ekkor a dzsungel felvillant, ahogy egy tucatnyi magenta sugár tört elő, összpontosítva és halálosan, eltalálva az Argust a pilótafülke alatt.

Az energiafegyverek fényes lyukat égettek a hajótestbe - és Artemist csak az nyugtatta, hogy Turlo valószínűleg azonnal szörnyethalt. Az Argus jobbra dőlt, pörögve, füstölve, mielőtt a földre zuhant volna, majd lángoszloppá vált.

A többi Empyrean előjött a dzsungelből, az Aeon vezetésével. Artemis és a Felderítők már több mint húszat megsemmisített, de még mindig háromszor ennyi volt talpon.

"Harcoló visszavonulás," parancsolta Artemis. "Fedezékbe a fal mögé."

A Felderítők próbáltak olyan pontosak maradni, amennyire tudtak, de csak Artemis volt képes valós károkat okozni. Pörgő rúnák villantak a fegyverei körül minden lövéssel, ahogy megtöltötte őket robbanó erővel, több Empyreant sebezve és megsemmisítve. Próbálta az Aeont is célba venni, de túl sok Szablya harcos volt az útban. Újra eszébe jutott, hogy mennyire hiányzik most neki egy csatamágus támogatása, és az általa juttatott Arc. A extra erővel felruházva a lövései sokkal pontosabbá váltak, és a lövéseit villámgyorsan le tudta adni a legrövidebb időrésekben.

Elérték a kapukat, és még több puskatűz csatlakozott az övékéhez. 

Shaw fölküldte a bányászait a falakra, akik régimódi mordályokból tüzeltek a közelítő hordára. Shaw személyesen is egy olyan puskát tartott, ami pár generációval régebbi volt mint amivel most fel voltak szerelve a Felderítők.

"A szállító fel van már pakolva?" Kiáltotta Artemis Shawnak a puskaropogás közepette.

"Haladunk. Talán tíz perc még." Az arca grimaszba fordult, mintha a szavak rosszízűek lennének.

"Nincs még tíz percünk. Az embereid szálljanak fel arra a szállítóra, azonnal."

"Parancsolsz nekem, Kapitány?" mondta Shaw. Mielőtt Artemis válaszolhatott volna, a férfi felkiáltott, "Mindenki, hátra. Szálljatok föl arra a szállítóra."

A vonakodó hangnemét Artemis tisztán érzékelte.

Férfiak és nők jöttek le a falakról, az arcukon félelem és harag. Ezek az emberek nem voltak hozzászokva a megadáshoz. Artemis megértette őket. Minden amiért egy évtizeden át dolgoztak most odavész egy olyan ellenség miatt, akit alig értettek.

Shaw odarohant a falhoz, a kapuhoz közel, ahol egy kis adatterminál volt beépítve a szintetikus betonba. Beírta a kódot és a kapuk lassan bezárultak. Vastag, erős felépítmény volt, de nem fogja kívül tartani az Empyreanokat.

Artemis gyorsan végignézett a sok alacsony épületen. Azok majd jó fedezéket nyújtanak. "A Felderítők vonuljanak fedezékbe az épületek mögé, itt és itt." parancsolta, mutatva egy féltucatnyi lakóházra a kapu közelében. "Calisto, vidd a szakaszt. Zeta, te velem vagy."

Calisto szeme tágra nyílt meglepődésében. "Ö, kapitány, mit fogsz tenni?"

"Adok annak az Aeonnak egy tisztességes célpontot," mondta. "Most pedig indulás."

Calisto elrohant, de Artemis látta, hogy Shaw még mindig a kapu közelében ácsorgott. "Én veled megyek," mondta. Ez még csak nem is kérés volt.

"Felejtsd el," mondta Artemis.

"Nem követem a parancsaidat, emlékszel?" mondta Shaw. "Szükséged lesz a segítségre."

Artemis ezt nem vonhatta kétségbe. Szétnézett a csatatéren, ami az lehet az utolsó harcuk lesz és észrevett egy kupac hordót egy közeli épületben, amiken kéken villogtak feliratok -- Arc tárolók. "Az az Arc siló hozzá van kapcsolva valamihez?"

"Nem, az csak egy újratöltő állomás a teherszállítóinknak," válaszolt Shaw. "Nincs jelentős mechanika függősége."

Shaw arcán megjelent az aggodalom. "Várj. Miért?"

A nő nem válaszolt, bár egy vakmerő ötlet kezdett körvonalazódni a fejében. "Helyezkedj el az Árnyfarkas mögött és célozd mindig az Aeont. A Felderítők távol fogják tőlünk tartani a Szablyákat, egy ideig."

Shaw bólintott és elfoglalta a helyét az Árnyfarkas mögött. Artemis a jackhez fordult. "Zeta, a nagy ágyúddal az Aeont célozd. A többi talpast ne célozd, hacsak nem kerülnek veled közelharcba. Értetted?"

"Bemenet megértve, kapitány," válaszolta az Árnyfarkas.

A bányászfalut elöntötte a fémes csikorgás és a kapu rázkódni kezdett. A vastag szintetikus beton izzani kezdett több helyen, ahogy az Empyreanok a másik oldalról sugárfegyverekkel lőtték.

Artemis gyorsan hátrapillantott. A bányászok még mindig szálltak be a szállítóba a település másik szélén. A szállítóba még úgy nyolcvanan férhettek be, több mint elegendő hely jutott a bányászoknak és remélhetőleg a Felderítők maradékának.

Nem pazarolhatott azonban több gondolatot a menekülésre, mivel a kaput közben beszakították a plazma lövedékek. Szably harcosok özönlöttek be a telepre, és a világot ellepte a tüzelés, célzás és futás.

Miközben Artemis összpontosított, rúnák kezdtek körözni az Arc pisztolyai körül és elkezdett robbanó lövéseket önteni az Empyreanok közé. Lelőtt és megsebesített lövésenként több Szablya harcost, de a számuk csak nem akart csökkenni. Az elesetteket mindig újabb és újabb katonák követték.

Empyreanok egy sűrű csoportjából előcsapott egy vörösen izzó sugár, és Artemis káromkodva vetődött hasra. Port köpött, majd felnézett. Az Aeon újra célba vette őt a sugárvetőjével. A nő oldalra gurult, miközben a föld amin az imént feküdt forró plazmává vált, majd talpra ugrott és célzott. Rúnák villantak, és egy gyújtó lövedéket lőtt az Aeon mellkasába. Az energia mátrix újra felvillant, és a lövése csupán enyhén pörkölte meg a célpontja fém bőrét. Az Árnyfarkas nagy ágyúja több sikerrel járt, lyukat ütve egy Szablya harcos mellkasába, amint az az Aeon elé vetette magát, de a lövedék szikrázva becsapódott az Aeon páncéljába.

Az hátratántorodott.

A Felderítők tüze körbevette Artemist, hatalmas károkat okozva a sűrűn támadó Empyreanok soraiban, de nem eleget. Sugárfegyverek villantak és valaki felsikoltott mögötte, aztán az Aeon elindult felé, öklelésre emelve a plazmalándzsáját. 

Artemis visszavonult, elsütve az Arc pisztolyait, de az Aeon jobbra, majd balra tért ki, meghazudtolva a hatalmas fém testének várt lomhaságát. Biztosan végzett volna vele, de Zeta átvette a kezdeményezést és megrohamozta, elállva az Aeon útját.

A warjack olló mintában csapkodott a fűrész karjaival, rákényszerítve az Aeont, hogy a lándzsájával hárítson. A fegyver nyele mentén szikrák pattantak, de az Empyrean meg tudta állítani mindkét támadást.

Artemis a Felderítőkre kiáltott, akik még mindig mogorván tüzeltek a fegyvereikkel. "Vissza a szállítóhoz!"

Calisto és a Felderítők visszavonultak. Aztán Artemis kiszúrta Shawt amint az Arc siló oldalához dölt éppen, az oldát fogva, a puskájára támaszkodva, improvizált mankóként. Zétára nézett; az Árnyfarkas egyelőre lefoglalta az Aeont és Szablya csapatait. Shawhoz rohant.

"Hol találtak el?"

A férfi elvette a kezét az oldaláról. A seb nem nagyon vérzett, de az oldalába égetett lyuk azt mutatta hogy mély, halálos sebet szenvedett. "A szemetek kivájták a gyomrom, mint egy bányászó dárda. A páncélom egyelőre csillapítja a fájdalmat."

"El tudsz jutni a szállítóhoz?"

"Nem tudtok majd fölszállni, még ha oda is tudnék érni. Le fogják lőni abban a pillanatban, ahogy a levegőbe emelkedtek."

A nő tudta, hogy ez igaz. Szegény Turlót is leszedték a levegőből minimális erőbefektetéssel. Azt is tudta tapasztalatból, hogy Shaw nem árasztaná el rossz hírekkel megoldás nélkül. "Mire gondoltál?"

A féri az Arc kifejtő föléjük tornyosuló szerkezetére mutatott és elvigyorodott. "Láttál már egyet ezek közül működés közben?"

"Be fogsz robbantani egy Arc gejzírt?" kérdezte elszörnyedve a nő.

"Nem, ötöt fogok berobbantani," válaszolta. "Öt robbanófejt küldünk le a torpedójáraton és minden ami itt van a felszínen, két mérföldön belül hamuvá válik."

A terve zord igazsága érthetővé vált Artemisnek. "Shaw, ne. Ez öngyilkosság. A küldetésem az, hogy kivigyelek innen."

A férfi a vállára tette a kezét, a szorítása meleg és erős volt. "A küldetésed, hogy az embereimet kijuttasd innen. Tedd azt. Kérlek."

Artmemis kinyitotta a száját hogy tovább vitatkozzon, de Shaw rövidre zárta a dolgot. "Ez az én portám. Nem megyek sehova."

A férfi az Empyreanok hordájára nézett és a következő szavait sziszegve mondta. "Nem hagyom meg ezeknek a senkiháziaknak sem."

Artemis nagyot nyelt. "Te vagy a legönfejűbb kurafi ötven világon belül. Tudod?"

Shaw szomorúan elmosolyodott. "Te pedig a legkiválóbb katona akivel együtt szolgáltam. Büszke vagyok, hogy ez megadatott nekem."

Nem volt idő rendesen búcsút venni. Nem volt még egy újratalálkozásra sem idejük. A nő még többet akart volna mondani, de a férfi megrázta a fejét. "Tudsz nekem egy kis időt biztosítani? Eltart egy pár percig amíg elérek a kifejtőig." Shaw lecsatolta az ezüst csillagot a páncéljáról és elmélázva nézegette.

"Szép emlékek," mondta, leginkább önmagának, aztán Artemisnek. "Vigyázz nekem erre. Rendben?"

"VIHARRAL ÉRKEZÜNK," mondta a nő, elismételve a Felderítők mottóját.

"Vigyázok rá." A nő eltette a jelvényt és elzárta az érzelmeit amik majdnem teljesen elöntötték. "Menj. Fedezlek."

Shaw elindult sántítva futva kelet felé, az Arc kifejtő hatalmas tornyához.

Artemis robbanó lövedékekkel szórta meg a Szablya harcosokat akik Zeta körül örvénylettek, letakarítva párat a warjackről, és annyira haladt oldalra, hogy az Arc siló a lő-távjában legyen. Megcélozta az egyik tároló egységet, mély levegőt vett, kiengedte, és lőtt.

A lövése talált, és a tároló egység azúrkék fénnyel robbant föl, szétterítve egy energiahullámot ami megremegtette a levegőt körülötte. A hullám eltalálta, és Artemis félig már arra számított, hogy szét fogja tépni. Helyette, átsuhant rajta mint egy erős széllökés, és az energia pattogott a páncélján és lánghullámként beleszűrődött a végtagjaiba. Általában egy csatamágus szokta ellátni őt Arcal a páncélján található Arc vevőkön keresztül. Az olyan volt mintha egy hétköznapi ellátmány adagot evett volna meg a túlélés érdekében - ez viszont féktelen zabálás volt, veszélyes és ostoba. Azonban a harci páncélján található kijelzők zölden villogtak. A páncélja teljesen feltöltődött.

A hálós vevői ragyogása beterítette és Artemis olyan gyorsan kezdett el mozogni mint egy azúr démon. Lélegzett és tüzelt, és minden lövésével egy Empyrean robbant szét szilánkokra vagy csapódott a földhöz, elporladva a varázstűzben. Artemis ki-be táncolt a közelharcból, a tömegből ami körbevette Zetát.

Az Árnyfarkas még mindig harcolt az Aeonnal, és Zeta elég súlyos sérüléseket szenvedett már. A fő ágyúja félbe volt hasítva, és az egyik láncfűrésze már nem mozgott. Hősiesen küzdött, de a túlerő legyűrte. Az Aeon hárított egy ügyetlen ütést Zeta láncfűrészétől, majd visszavágott egy heves fejre mért ütéssel, fejszeként használva a plazmalándzsáját. Az ütés az Árnyfarkas fejétől jobbra csapódott be, áttépte a páncélját, és levágta a jobb karját és a felsőteste jelentős részét. Hűtőfolyadék spriccelt a szönyű sebből, mintha fekete vér lenne, és az Árnyfarkas összecsuklott. Az optikai kijelzőjei villogtak, miközben a rendszerei leálltak. "Ki..az?," mondta és elhallgatott.

Artemis magára maradt, és újabb Szably harcosok érkeztek a kapun keresztül. Nemsokára legyűrik őt, de még egy dolgot még meg tudott tenni, hogy Shawnak időt nyerjen. Kiürített az Arcot a páncéljából és a fegyvereibe töltötte, túlterhelve őket. A válasz azonnali volt és bódító - fölemelte az Arc pisztolyait és lőtt, lőtt, lőtt. Minden újabb lövés egyre gyorsabban és gyorsabban kilőve. Az első gyújtó lövedék eltalálta az Aeont és bekapcsolta annak a védő mezőjét, miközben a másik átégette magát és hátralökte az Empyreant, Artemis előment és körbepördült, az érzékei kitágultak, és másként érzett.

Önmagát nézte, mintha felülről tenné, ahogy az Empyreanok felé halad, de nem önmagát látta. Nem, az alak aki a csatatéren harcolt egy ódon acéllemezekkel borított bőrkabátot viselt, furcsa bronzpáncélja pedig koromfekete füstöt árasztott. Kezében egy pár ősi fából és vasból készült pisztolyt tartott és úgy forgatta őket, mintha a teste részei lennének, mintha ugyanúgy csatlakozna a csontjához és véréhez mint a karja, szíve és agya. Rúnák forogtak ezen egyszerű fegyverek körül, kéken és fehéren, és minden lövéssel Artemis érezte az éles vegyi bűzt, keserűt, de nem kellemetlent. Látta ahogy mechanikus ellenfelek hullanak el a támadásai nyomán, lényeg fekete vasból és szürke húsból. Félelmetes gép lények, mint az Empyreanok -- de sokkal rosszabbak.

Aztán, váratlanul, újra ő volt a saját testében, a célzó optikája ráfókuszálva az Aeonra. A következő lövése lyukat égett az Aeon felsőtestében, és az összecsuklott. Újra célzott, hogy bevégezze, de az Arc elhagyta a rendszereit és több Szably harcos rontott oda a vezérük elé. A vízió, avagy transz állapot elmúlt, Artemis térdei megbicsaklottak és a lövés messze célt tévesztett. Pokoli energiasugarak csapódtak felé és bevetődött az egyik bányász épület mögé, hangosan zihálva. Innen jól látta a szállítót. A bányászok már mind beszálltak, de Calisto még a teherkapu ajtajában várakozott, felé mutogatva.

"Nem, nem, nem," suttogta a nő. "Szálljatok föl, te bolond."

Ha Calisto megpróbálkozik egy mentőküldetéssel, mind odavesznek, és ezt nem engedhette meg. Nagy levegőt vett, fölemelte a pisztolyait és az épületet körbefutva, újra belevetette magát a harcba.

Lehet még pár Szablya katonát le tud szedni, mielőtt lekaszálják.

Ezüst testek árja rohant felé. Állva maradt és célzott.

"Viharral érkezünk," mondta, megismételve a Felderítők jelszavát.

Mielőtt azonban Artemis meg tudta volna húzni a ravaszt, egy fény, fényesebb mint Tarna kettős napja, villant keletről. Az Arc kifejtő életre morajlott és a föld megremegett.

Az Empyreanok figyelmét szintén elvonta a hatalmas gépezet, és most meglátta a lehetőségét. Sarkon fordult és futni kezdett, körülötte cikáztak ellenfelei lila sugarai. Calisto elébe futott, ő pedig visszalökte a szállító felé. "Szálj fel. Most azonnal mennünk kell!"

A férfi aggódó pillantást vetett az Arc kifejtő felé, miközben az egy ragyogó kék fényoszlopot lövellt az ég felé, de engedelmeskedett a parancsnak.

Felugrottak a szállítóra, miközben újabb Empyrean sugarak villantak körülöttük. A fedélzeten térdelő Felderítők viszonozták a tüzet és a szállító meghajtói életre keltek. A nagytestű szállító a levegőbe emelkedett, a teherkapu ajtói pedig lezárultak, kizárva a külvilági zajt és fényt.

Artemis a kémlelőnyíláshoz rohant. A kék fény megfestett a szállító belsejét az apró ablakon át, és látta alattuk az Arc kifejtőt, miközben a belőle kilövellő energiacsóva egyre szélesebb és fényesebb lett. A szállító megremegett.

"Tűz alatt vagyunk," kiáltott a pilóta a vezérfülkéből. "Nem tudom..."

A szavait elnyomta a lenti hatalmas fényrobbanás és zaj, mintha egy hatalmas szörny haláltusáját hallgatták volna.

Artemis erővel elfordította a tekintetét a kémlelőnyílástól, és az Arc kifejtő felrobbant. "Kapaszkodjatok!"

A szállító megdőlt és odébb csúszott amikor a léghullám eltalálta, de a pilótának sikerült a levegőben tartania. A hajó megnyugodott, és a kémlelőnyílásból áramló fény elhalványult, helyét átvette Tarna lenyugvó napjainak vöröses-sárgás fénye.

Artemis látta, hogy Calisto mellett van egy üres hevederes ülés és lerogyott rá. Sosem érzett még ekkora fáradtságot, de a képek amiket akkor látott, mikor az Arc elöntötte a testét még mindig elevenek voltak előtte. Ökölbe szorította az öklét, valahogy érezve a sima, csiszolt markolatait azoknak az ősi fegyvereknek. Vajon mit jelenthetett ez?

"Sajnálom Shawt," mondta Calisto. "Nagyon jó ember volt, miatta vagyunk most életben."

"Az utolsó pillanatig önfejű," mondta Artemis és megtörölte a szemét, nem foglalkozva azzal, hogy Calisto látja-e az érzelmeit. Körbenézett a bányászok arcain. Nem olyan embereknek tűntek, akik hálásak lennének a megmenekülésükért; hanem olyannak, akik mindenüket elvesztették ami fontos volt nekik.

Artemis szeretett volna nekik pár biztató szót mondani, de nem voltak ilyenek.

Helyette, nézegette az ezüst csillag kitüntetést, és velük együtt gyászolt ő is.

WNM - 01 - Amikor az űr visszanéz

Kander Nerro hadnagy Csempészmedence külső részén sétált át. Az viselt mechkanika Levente páncélja és annak a hálós sugárzói nemcsak kívülállóként jelölték őt itt, hanem ellenségként is, a rend képviselője volt a káosz földjén. A körülötte tornyosuló épületek rendetlenek és egyenetlenek voltak, teljes ellentétben a kellemesen egybevágó tornyokkal ami Borona Öböl maradék részét jellemezte. A környéken hemzsegtek a gyanús elemek és bűnözők, azok akik elhagyták a Vascsillag Szövetség által kívánt törvényességét és jólétet. Ezek a népek ezt az életet választották, itt éltek a mocsokban, kívül a VSZ harmóniáján. Nerro úgy érezte, miközben a kanyargós utcánkon haladt, mintha visszarepült volna az időben a Vascsillag Szövetség előtti napokba, mikor az emberiség még a napi betevő falatért küzdött, Isten háta mögötti világokon.

Nerro úti célja a megmaradt kevés bástya egyiket volt Csempészmedencében. A Nyolcas Biztonsági Állomás abban a dicstelen feladatban részesült, hogy próbáljon valami törvényességhez foghatót létrehozni ebben a szektorban. Miután belépett az állomás területére, Nerrot félelemmel vegyes tisztelet fogadta a bent szolgáló ügynökök részéről. Annyira elütött, mint egy vadonból szakadt farkas az idomított kutyák közt. 

A falak mentén terminálok hosszú sora helyezkedett el, miket Borona Öböl ügynökeinek tucatja kémlelte, reménytelenül, miközben próbálták megfékezni a Csempészmedencében tomboló romlást és bűnözést.

Nerro csodálattal tekintett a munkára amit ezek a férfiak és nők végeztek, a kitartásukat a lehetetlen feladattal szemben.

A terem túloldalán kinyílt egy ajtó, és egy kerekded ember, Borona Öböl fekete-arany főtiszti egyenruhájában magához intette Nerrot.

A páncélját mozgató szervomotorok zümmögésétől kísérve, Nerro átlépdelt az ügynökön tömege közt, föléjük tornyosulva, mint egy ezüst isten.

Szívesen levette volna a sisakját, hogy láthassák az embert a páncél alatt, de hazudott volna, ha nem ismeri be magának, hogy élvezte a tiszteletet és ...a félelmet.

"Mije van számomra, Lassiter főnök?" kérdezte Nerro, miközben bement a vezető irodájába, oldalazva, hogy a vállára szerelt pulzuságyú átférjen az ajtónyíláson.

Silus Lassiter nem volt gonosz ember, csak hatékonytalan és becsvágyó.

Ez utóbbi tulajdonág hasznos volt Nerro számára, eléggé ahhoz, hogy elnézze az előbbit.

A főnök az íróasztala mögött ült és összekulcsolta az újait terebélyes hasán.

"Elkaptunk egy fegyverneppert a Hatos Égidokk környékén. Ő és csapata egy szállítmányra várakoztak, de mi előtt odaértünk."

Nerro bólintott. "Nemes teljesítmény, de ez miért lenne nekem érdekes?"

A Leventék harci egység voltak, és a helyi bűnözés általában nem illett a profiljukba.

Ennek ellenére, Nerro már idevezénylése idején tudatta az összes Borona Öbölbeli főnökkel, hogy ha van valami nemzetbiztonsággal kapcsolatos tippjük, nem lesz hálátlan.

Valamit, és ez még fontosabb volt, a hasznos infókért még jutalom is járt.

Lassiter főnök volt Nerro egyik legaktívabb informátora.

"Kinéz neki nyolc év zárka Új Skirovh-ban, és nem nagyon szeretne majd egy egész évtizedet vacogva tölteni. Azt mondja, van infója egy másik szállítmányról, egy olyanról ami önnek érdekes lehet."

Nerro összevonta a szemöldökét. A bűnözők sokszor bármit kitaláltak, csak hogy megússzák a VSZ egyik leghírhedtebb büntető telepét. Új Skirovh börtöne a bolygó sarkköri jegén épült, és az elitéltek ritkán élték a szabadulásukig.

"Győzzön meg."

Lassiter főnök vigyorgott. "Csupán két szóval megteszem. Aeternus Continuum."

///

Nerro elhagyta a biztonsági állomást és egyből a Borona Öböl északi részén lévő kaszárnyába sietett. Ez a város volt a legnagyobb kikötő Pharos-on, ez a világ szinte teljesen a Vascsillag Szövetség irányítása alatt állt. Ez azt jelentette, hogy a polgárok jó közbiztonságban éltek, gyarapodtak, és fejlődtek a VSZ hadserege vigyázó tekintete alatt. Ám a Szövetségnek sok ellensége volt, technológiájuk pedig - ugyanaz a technológia ami számtalan területet és gyarmatot gyűjtött az VSZ-nek - irigyelt kincs volt, és főleg azok próbálták megkaparintani akik sötétebb célokat szolgáltak. Mint egészséges fában terjedő rothadás, ezek az erők fáradhatatlanul, titokban munkálkodtak a VSZ eredményei elpusztításán. Az Aeternus Continuum egyike volt ezeknek, egy félelmetes szekta mely a tagjai testének a tökéletesítésén dolgozott, beleértve merész sebészi beavatkozásokat, kibernetikus testrészek beépítését és rég elfeledett Ősi világokról összelopkodott módszereket. Ki kellett őket füstölni és megsemmisíteni - teljesen.

Amikor Nerro beért a kaszárnyába, furcsamód üresnek találta. A Handzsár anyahajó amelyik általában a hangárját szokta elfoglalni nem volt itt, valamit a Leventék és warjackek sokasága sem, akiket csatába szokott vinni. Nerro szakasza - pont fúziós dárda edzés közben - tűnt az egyetlen jelenlévő erőnek. 

Biccentett a helyettesének, miközben a tiszti szállásra sietett. Ott, egyből Septimus Skaid kapitány irodájába ment.

A kapitányt a terminálja előtt ülve találta, tekintete a kijelzőn villogó adatokat vizslatta. Skaid fiatal volt a rangjához képest -- csupán két évvel több Nerro huszonheténél -- egy Bástyabéli nemes család leszármazottja, ez a város volt a VSZ világának a szíve. Sasorrú volt, kék szemekkel amik szinte az ember lelkébe fúródtak, ha felbőszítették.

"Merre jártál?" kérdezte Skaid, föl sem pillantva a termináljáról.

"Egy nyomnak jártam utána, Csempészmedence környékén, uram," válaszolt Nerro.

Most már Skaid fölpillantott, a szeme kíméletlenül kihangsúlyozta a komor arckifejezését.

"Egy nyomot, hadnagy? Azt hittem Levente vagy, nem a Borona Öböl biztonsági szolgálata"

"Uram, a kapcsolataim a biztonságiak közül értesítettek pár fenyegetésről--"

"Én értesítelek a fenyegetésekről, hadnagy."

"Természetesen uram, ha felidézi, a forrásaim információja hasznosnak bizonyult már a múltban." Nerro tavaly kapott egy tippet Lassiter főnöktől egy Koalíciós bajkeverőről akit azért küldtek, hogy a Végvilágok irányába mozdítsa el a közvéleményt Borona Öbölben.

A Koalíció azokból állt, akik elhagyták a Szövetséget, hogy aztán szerény körülmények közt éldegéljenek messzi peremvilágokon, és még küzdjenek is azért, hogy ezt egyáltalán megtehessék.

A beszivárgót letartóztatták, még mielőtt elterjeszthette volna a ragályos gondolatait, Nerro és Skaid pedig dicséretben részesültek Pharos helytartójától.

Skaid mély levegőt vett, és az orrán át kifújta.

"Rendben. Mit mondott neked ezúttal a forrásod?"

A kapitány gúnyos hangneme nem tudta elfedni a valódi érdeklődését.

"Van egy tippem egy csempészszállítmányról, valószínűleg VSZ fegyverek és technológia," mondta Nerro. A csempész akit Lassiter főnök elkapott nagyon bőbeszédű volt, ám nem azért, mint kiderült, mert a börtöntől félt, vagy mert egy teljes páncélzatú Levente követelte a válaszokat. Valami mástól tartott, és ez kíváncsivá tette és ugyanakkor aggasztotta is Nerrot. "Az Aeternus Continuum érintett."

Skaid fölkapta a fejét az AC említésére. A szekta talpasai, a vazallusok, szinte már minden gyarmatra beszivárogtak amit a VSZ vagy a VV irányított, befolyásuk alattomos volt és pusztító. 

"Mennyire vagy biztos ebben az információban?"

"Az ember akitől jött, egy csempész, rettegett valamitől amit egy szállítmányban látott és ami a Continuumnak volt címezve, valami rosszabb mint lopott fegyverek," mondta Nerro. "A sztoriját még azután is tartotta miután...alaposan és hosszan kivallattuk."

Skaid felállt és a frissen borotvált állát dörzsölte. "Van helyszíned is?"

"Hatos Égidokk, Csempészmedence nyugati peremén. Az AC ma este kéne ott megkapjon egy szállítmányt."

"Bizonyosan láttad, hogy elég kevesen vagyunk most," válaszolt Skaid bosszúsan. "Koalíciós erőket láttak a déli kontinensen lévő térkapu közelében. A bolondok azt hiszik hogy betehetik a lábukat Pharosra. A helytartó minden elérhető Levente hadosztályt kivezényelt a helyszínre."

"Mid tud neked adni, uram?" kérdezte Nerro, baljós érzéssel a gyomrában.

"A szakaszodat és egy darab Hajnalcsillagot."

"Melyik Hajnalcsillagot?" A laktanya négy erős warjackel rendelkezett, abból három volt újabb gyártású, a gépagyaik frissek és hibáktól mentesek. A negyedik viszont, már sok harcot látott, és a Védelmező kategóriájú gépagya fölvett egy enyhe jellemvonást.

"Csupán "Anya" van benn," mondta Skaid, és enyhén elmosolyodott. Ennél közelebb nem szokott a viccelődéshez jutni. Nerro megállta, hogy ne forgassa a szemét. "Rendben. Hogy állunk csatamágus támogatással?"

"Uhara ezredes a csapatszállítóval ment el, de Corrison őrmester még bent van. Viszont van egy nagyobb gondod ennél, hogyan akarsz eljutni a Hatos Égi-dokkhoz időben, hogy elkapd a szállítmányt?"

Ahhoz, hogy a csapata meg tudja lepni a Continuum fosztogatóit, Nerronak csatamágusának nyitnia kell egy térkaput a kaszárnya és az üzlet helyszíne közt, lehetővé téve neki és Leventéinek az azonnali odautazást. Nagyobb léptékű csatában, egy cirkáló kilőtt volna egy különleges torpedót amire fölszereltek egy mozgatható térkaput, egy kimeneti pontot amit a csatamágus meg találni és oda tudja varázsolni a katonákat az ürességen át. A cirkálójuk nem volt itt, de Nerronak elő kellett állnia valami szokatlanabb megoldással. "A besúgónk belement, hogy bekapcsol nekünk egy mozgatható térkaput a raktárban."

Skaid szeme tágra nyílt. "Úgy tűnik, hogy a kihallgatás ... alapos volt. Mit nyer a besúgót ezzel?"

"Nem kerül el Új Skirovhra"

"Az egy korrekt üzlet," mondta Skaid. "Rendben, Corrison őrmestert a rendelkezésedre bocsátom."

Nerro még nem dolgozott együtt Corrisonnal, és a nő alacsony rangja azt mutatta, hogy csak nem rég nevezték ki csatamágusnak. Mégis, mindent elfogadott, amit kaphatott. "Felkészítem a szakaszomat."

Skaid bólintott. "Természetesen majd átadsz mindent amit a csempészáru közt találtok."

"A hangneme szinte vádló volt. A kapitány, mint minden fiatal tiszt - ugyanúgy mint Nerro is - tudta, hogy a legjobb módszer az előremenetelhez a VSZ hadseregében a rendszeres siker az ellenségek ellen.

Skaid azért adott szabad kezet Nerronak, hogy cserébe ő is osztozhasson a dicsőségben, ha lenne olyan.

"Természetesen, uram," mondta Nerro. "Mindenről tudni fog, amit teszek."

Skaid arca megkönnyebbülést mutatott. Majd újra szigorúra váltott. "Ez esetben, jó szerencsét, hadnagy."

***

Nerro a szeme sarkából figyelte a mutatókat a sisakja belső kijelzőjén. Ez mutatta neki a szakaszának kilenc Védő Leventéjének az életjeleit , valamint a hozzájuk rendelt Csatacsillag warjack működési állapotát.

"Uram, be vagyok csatolva és készen állok, hogy megindítsam az üresség indukciót," mondta Corrison őrnagy a kommunikációs vonalon. A csatamágus fiatalosan beszélt, de magabiztosan. Mégis, Nerronak furcsa volt, hogy ő adjon ki parancsokat egy csatamágusnak és nem fordítva. Hozzászokott már az Uhara ezredessel való együttműködéshez, akit "Uramnak" szólított.

Nerro szétnézett a szállító teremben, egy titánbevonatú tiszta szobában, melyben Corrison őrnagy manipulálni fogja az Arcanessencet, és ezáltal feltépi az ürességet, lehetővé téve Nerronak és Leventéink az utazást, vagy "csúszást", a műveleti területre, melyet a mobil térkapu jelöl, egy szempillantás alatt.

Nerro kinyitott egy csatornát a csapata felé. 

"Kapcsoljátok fel most a locusotokat," mondta, megparancsolván a Leventéinek, hogy aktiválják a pulzus jelölőket a páncéljaikon, amikre Corrison rá tud fókuszálni, így vezetvén át őket az ürességen át. "Látsz bennünket, Corrison?"

"Igen, uram. A közvetítés hibátlan."

"Mi van a kapuval?" kérdezte Nerro. Ha a besúgójuk nem teljesíti amit vállalt, az egész művelet gyorsan megfeneklik. Meg kellett lepje a Continuum erőket, és ezt csak úgy tudta megtenni, ha olyan helyre érkeznek a kapuval ahol semmiképp sem számítanak rá.

"Egy másodperc, uram..." mondta Corrison, és Nerro gyomra összeszorult a szorongástól. "Igen, ott van. Pont most nyílt meg."

"Minden jól néz ki?"

"A távolság megfelelő. Nincs zavaró tényező. Élvezzék a csúszást."

"Tökéletes."

Nerronak akadt egy másik gondja is, és ránézett a föléjük tornyosuló ezüst-kék warjackre amit mindenki Anyának hívott. A védelmező típus gépagya és a túlságosan gondoskodó viselkedése gyakorlatilag kikényszerítette ezt a gúnynevet.

A warjack a Leventékhez hasonlóan volt fölszerelve, rohampajzzsal és fúziós alabárddal. A vállára szerelt Csillagrobbanás Rakétavető és egy Örvény sugárvető alkották a fegyverzete maradékát.

"Anya, hangot kikapcsolni," mondta Nerro.

"Minden rendszer működőképes, uram. Biztonságban lesz velem," jött az egyszerű, kicsit dallamos válasz.

A warjack buzgó személyisége miatt, a sima igen-nem válaszaihoz is hozzácsatolt további elemeket.

"Corrison, tartsd Anyát rövid pórázon," mondta Nerro. Bár ő volt a szakasz és annak csatamágusának parancsnoka, Corrison volt az aki telepatikusan össze volt kötve a warjackel és aki fel tudta tölteni Arcanessencevel és irányítani a tetteit.

"Értettem, hadnagy."

"Rendben, csúszásra készen állunk."

"Indukció indul."

A szakasz körül megremegett a levegő és Nerro enyhe bizsergést érzett a karjában és lábában, miközben az Arcanessence megtöltötte a termet. A falak közelebb kerültek, és a remegés átváltott teljes elmosódottságba, ahogy a világ szétfoszlott körülöttük, bár mindig olyan érzés volt, mintha a valóság önmagába roskadt volna. A hasadék megnyílt, a sötétség kitárult, és az üresség elkerülhetetlen húzása berántotta Nerrot a feketeségbe.

Az ürességen át való utazás szinte azonnali volt. A kaszárnya és a Hatos Égidokk a Csempészmedencében nem volt több pár mérföldnél, és Nerro úgy érezte, hogy súlytalanul sodródik, mintha szabadon zuhanna, mielőtt a fény és hang lesújtott volna rá.

Egy tömzsi szürke épület előtt találta magát, enyhe esőzésben. Egy égi szállító lebegett a dokkoló platform fölött tőle jobbra, berakodó rámpája lenyitva, közben két vazallus fosztogató őrizte, nehéz kabátjukat átszőtték a vörös színű hálós adóvevők.

Hosszú csövű mechanika puskákat tartottak, amiket Nerro rögtön felismert. A szögelő puskákat sűrűn használták a vazallusok, nehéz, savas lövedéket lőttek ki, amely át tudta égetni még a legerősebb páncélt is.

Csupán másodpercei maradtak a környezet befogadására, mielőtt Kile őrmester megszólalt a rádióban. "Nemezis, három óránál."

Nem csupán egy csapatnyi vazallus közé csúsztak be akik fegyvereket loptak; helyette egy csomó vazallusba botlottak akik fegyvereket loptak és még egy Nemezis warjackjük is volt.

A gép sötét teste egy pillanatra elrejtette azt az égi szállító mellett, de aztán a meghajtói felkapcsoltak, és a kemény, szögletes teste a levegőbe emelkedett. A warjack egy fúziót kaszát forgatott az egyik kezében, míg a másik kezére egy elmozdító ágyú volt szerelve. További fegyverek voltak még a vállára szerelve, de Nerronak nem maradt ideje, hogy beazonosítsa őket.

"Falanx. Most!" parancsolta Nerro, és a Leventéi előrefutottak, bekapcsolván a bal karpáncéljukba épített pajzsvetítőket. A Védelmezőket körbevették az energia hálói, egymásba kapcsolódó védekező mechanika láncot alkotva.

A Nemezis egy pillanat múlva elsütötte az elmozdító ágyúját. Az energiasugár megvilágította az éjszakát és egy energiadárda csapódott a Leventék közé. Nerro egy sikolyt hallott a rádióján keresztül és Shaw Levente életmutatói laposra váltottak.

A becsapódás után, a Nemezis arc vevői vörösen felizzottak, és a hatalmas gép előrelendült a levegőben, szinte meglovagolva egy Arcanessence hullámot.

Nerro rémülten vett egy nagy levegőt. Az AC-nek csatamágus támogatása volt. "Anya, támadd meg azt a Nemezist. Corrison, tölts fel bennünket."

"Rajta vagyok, hadnagy."

A bizsergő érzés, amit Nerro a szállítás során érzett most újra visszatért, de ezúttal már rázkódó intenzitással. Az Arcanessence beáramlott a hátára szerelt arc velőbe, és látta hogy a többi Levente vevői is kéken fénylenek, ahogy Corrison feltöltötte őket energiával.

"Célpont befogva, uram. Kérem, tartson biztonságos távolságot," jött Anya furcsa dallamos válasza, és a Csatacsillag kirohamozott a Leventék vonala mögül a Nemezis felé, miközben a rohampajzsán vörösen szikráztak a szögelőkből leadott lövések.

Még féltucat, vagy még több fosztogató vazallus jött elő a raktárból és elsütötték a fegyvereiket, négy további pedig előrántott fúziós késeket és felkészült a harcra. A Leventék egymásnak támasztott pajzsokkal haladtak előre, elnyelve  a szögelők lövéseit, megállíthatatlanul közelítve az ellenség felé.

Nerro nem bújt meg a katonái mögött; elfoglalta a szélső jobb pozíciót a falanxban és a pulzus ágyújával az egyik vazallust vette célba, a szállító közelében. A vállára szerelt fegyver berregett a jobb füle mögött és hatalmas hőt árasztva robbanó lövedéket eresztett meg. 

A célpontját a mellkasán találta el, hátradobván a vazallust a szállító rakterébe.

A látómezeje szélén, Nerro látta, hogy Anya bekapcsolja az energiapajzsát az Örvény generátorából. A warjacket kaotikus kék energiaháló vette körbe, pont időben, hogy felfogja a Nemezis válláról indított rakéták sorát. Rendületlenül, a Csatacsillag kifelé csapott a rohampajzsával, megakasztotta az ellenfele lábát, majd egy határozott mozdulattal lerántotta a levegőből. Nerro megkérdezte, "Hogy érzi magát Anya, Corrison?"

"Jól, uram. Nem sérült még, de ellenáll nekem. Meg akar támadni valamit az égi szállító belsejében."

"Nem lehet. Tartsd a Nemezisen," kiáltotta Nerro a rádiójába, miközben a Levente sorfalat újabb szögelő lövések érték. Ezúttal, a sortűz vörösen izzott, süvöltve a savas energiától, ahogy az ellenség felerősítette a fegyverét egy hatalmas adag Arcanessencevel.

Lacas Levente életjelei felvillantak. Súlyos vegyi égés és mellkasi trauma, írta a sisak kijelző. Ez azt jelentette, hogy egy szögelő lövedéke ökölnyi lyukat mart a testébe. Ha kellett volna még bizonyíték, hogy a fosztogatókat csatamágus támogatja, hát itt volt. A Leventék eddig jól bírták az ellenséges tüzet, de újabb embereket fognak veszíteni, ha nem mennek érnek oda a szállítóhoz minél előbb.

"Leventék," mondta Nerro, "közelharcra fölkészülni."

Izgatott csatakiáltások érkeztek Nerro rádióján, miután rácsatlakozott az osztaga Arc vevőire és átirányította a saját Arcanessencejét feléjük. Az Arc kiáramlott belőle, és a Védelmezők rohamra indultak olyan sebességgel, ami teljesen váratlan volt súlyos formáiktól. Végtagjaikat sebességgel és pontossággal töltötte meg az Arc. Egyik pillanatban még elszenvedték a vazallusok lövéseit, a másikban már köztük voltak. Nerro vigyorgott, miközben Kile őrnagy félbevágott egy vazallust a fúziós alabárdja csapásával. Nerro nem részesült a sebesség varázslatból, így ő hátrébb maradt, hogy megfigyelje a csatát. Örült is, hogy így tett, mert a Continuum katonáknak volt még egy szövetségese. A nő előlebegett az égi szállító rakteréből, egy magas, aszott figura bionikus páncélban, amin csak úgy sorakoztak a kibernetikus beültetések.

A rejtélyes Hallhatatlanok tagja volt, azon kevesek egyike akikkel megosztották a szekta magasabb misztériumait. A Szövő mégis többé kevésbé ember megjelenésű volt, bár már jól előrehaladott állapotban valami félelmetes, idegen lét felé.

Anya tovább csatázott a Nemezissel, és amennyire Nerro meg tudta ítélni, a Csatacsillag nyerésre állt. A Leventéi harcban álltak a vazallusokkal, akik már előkapták a fúziós pengéiket, hatalmas hátrányban a Védelmezők pajzsai és alabárdjai ellen.

A Leventék nemsokára győzelmet aratnak, hacsak a Szövő közbe nem avatkozik. Még végig sem gondolta ezt, a Hallhatatlan körül máris gonosz kisugárzású rúnák palástja jelent meg.

"Corrison, Arc-ra van szükségem. Azonnal." Nerro rohanni kezdett az égi szállító felé, célozva közben a Szövőt a pulzus ágyújával, mielőtt az kisüthette volna a fúriát amit a csatamágusa csatornázott rajta keresztül.

Körbepillantott az égi dokkban, a terminál épületein és a raktár-épületeken amik körbevették a rakodó területet. Bármelyikük rejthette az AC csatamágust.

"Dolgozok rajta, uram," válaszolt Corrison. "Egy kicsit túlvállaltam magam."

"Vedd le Anyáról," mondta Nerro és elsütötte a pulzus ágyúját. A lövés mellément, de a raktérbe csapódott és láng és szikraesőt zúdított a Szövőre. Veszélytelen, ám a nő mégis hunyorított, elég időt adva Nerronak, hogy megtegye a távot és hogy a varázslat összpontosítása megszakadjon.

Vicsorgó arckifejezéssel, a Szövő Nerro felé fordította figyelmét.

A furcsa sisak amit viselt - magas, hajlított forma, ami úgy nézett ki mint egy pár tompa szarv -- most vörösen felizzott. Nerroba azonnal fájdalom csapódott. Találták már el azelőtt is psychokinetikus támadások, de ez most olyan érzés volt, mintha mélyen a testébe nyúlt volna és megcsavarta volna a belső szerveit és csontjait.

A saját mutatói sárgán villantak fel a sisakja belső kijelzőjén. Kirepedt lép, négy törött borda, és zúzódás a bal tüdejében. 

Összeszorította a fogát, miközben a páncélja elárasztotta a testét fájdalomcsillapítókkal és nyugtatóval, megzabolázva a fájdalmat és lassítva a szívverését. A Szövő a vazallusok vonala mögé lebegett, megszüntetve ezzel Nerro útját az ellenségéhez. Az egyik fosztogató szerencsés találatot vitt be az egyik Leventének, elcsúsztatva a fúziós tőrét a VSZ pajzs mentén, át a sisakon, és bele az alatta lévő koponyába és agyba. Nerro kijelzője felvillant, ahogy Jurro Levente vonalai kilapultak.

Az elesett Levente hirtelen utat nyitott, amin Nerro elérhette a Szövőt; csupán azon a fosztogatón kellett túljutni aki megölte Jurrot, amit örömmel fog megtenni. A fosztogató felemelte a fúziós tőrét, miközben Nerro közelebb jutott. Hiba - Nerro pulzus ágyúja közeli lövése letépte a fosztogató fejének nagy részét. Aztán már túljutott a vonalon, és a Szövőnek nem volt már védelme.

"Most azonnal kell az az Arc, Corrison," mondta Nerro.

"Töltés indul, uram," Corrison hangjában megkönnyebbülés és öröm hallatszott, miközben Nerro páncéljába beáramlott az Arcanessence.

A Szövő az égi szállító mögé vonult vissza, miközben testét újra elborították a rúnák. A varázslat valószínűleg végez vele, ha Nerro hagyja neki végigvinni.

Nem hagyta.

Arc zakatolt a fegyver-rendszereiben, és Nerro hihetetlen gyorsasággal és pontossággal lőtt a pulzus ágyújával. A lövés eltalálta a Szövő jobb vállát, hátrapördítve. Mielőtt a nő magához tért volna, Nerro fúziós kardja fénylő csíkot égetett a Szövő vas -és hús hátába.

A Halhatatlan röviden felsikoltott, csikorgóan mechanikusan, és előrerogyott. Nem volt vér, a fúziós kard mindent tisztára égetett. A nő a hátára fordult, és Nerro leolvasói azt mutatták, hogy átdöfte a tüdejét és a szívét, valamint kisütötte azokat a kibernetikus rendszereket amik mindkettőt működtették.

"Mi a szállítmány?" kiáltotta Nerro, felkapcsolva a páncélja hangszóróit, hogy hangja bejárhassa a csatateret. A Szövő szája mosolyra mozdult, majd lassan halálos vigyorgássá fagyott.

Visszafordult a csata felé, elszakítva a tekintetét a halomba pakolt ládáról, melyek mindegyikén VSZ címer volt.

"Corrison, helyzetjelentést," mondta, miközben a Leventéi megsegítésére sietett.

"Anya lassan végez a Nemezissel..."

"Célpont megsemmisítve," jött a Csatacsillag roboti közbeszólása. "Már nem tehet bennetek kárt."

"Hozd Anyát át id," mondta Nerro. "Nincs több Levente veszteség, érthető?"

Szögelők tüze halkította el Corrison válaszát, miközben a megmaradt vazallusok visszavonultak a közelharcból, ahol már nem volt esélyük túlélni, és egy utolsó támadást intéztek a szögelő puskáikkal.

A lövés nem hatoltak át a Leventék pajzsain, majd aztán Anya is becsatlakozott a harcba, fejtől derékig ketté hasítva egy vazallust. 

Két másikat fúziós alabárddal vágtak félbe, és Nerro kivégezte az utolsót a pulzus ágyújával.

A csatának vége volt, és Nerro ránézett a belső kijelzőjére. A kiírás három veszteséget mutatott, négy, ha nem viszik időben vissza Kinisont a kaszárnyába. A páncélja még egyben fogja tartani egy darabig.

"Kile őrnagy, alakítsanak ki tűzvonalat a terület köré. Anya, lőj szét mindent ami nem VSZ páncélban közelít harminc lábnyira."

Nerro a raktér felé fordult, egy kis terem, nem volt nagyobb tízszer tíz lábnál, telis-tele lopott VSZ technikát tartalmazó dobozokkal.

"Uram, a tűzvonal kész," mondta Kile őrmester, majd csatlakozott Nerrohoz a raktérben. A sisakja arclemeze félrecsúszott, felfedve sötét bőrét, mélyen ülő zöld szemet és egy pókhálószerűen hegborított arcot.

"Az ott egy Halhatatlan." mutatott a Szövő hullájára az égi dokk padlóján. 

Nerro is kinyitotta a sisakja arcpajzsát, belélegezve az eső illatú beton és a kellemetlenebb halál és plazma égések szagát. "Igen, ő és az a Nemezis aggaszt. A Continuum nem fog ennyi erőforrást fektetni egy sima fegyverszállítmányba. A nőnek csatamágus támogatása is volt."

Kile bólintott. "Vizsgáljam át a területet? Az a csatamágus biztos közel van."

Nerro megrázta a fejét. "Nem, túl kevesen vagyunk, és az AC nyilvánvalóan arra összpontosít ami ebben a raktérben van. Nézzük meg, hogy mi az."

Nekiálltak kinyitni a lezárt ládákat. A legtöbben ugyanazt találták, Levente rohampuskákat. Megbízhatóbbak voltak mint a vazallusok szögelői és a tűzerejük is messze meghaladta a szokásos fegyvereiket.

"És ez mi a fene?" mondta Kile a raktér hátulja felé, miután Nerroval már majdnem minden ládát felnyitottak.

Nerro közel férkőzött az őrnagy mellé és lenézett a kis fekete dobozra. Nem szintetikus betonból, acélból vagy bármi VSZ által használt anyagból készült. Valójában, a doboz felületét vékony patina réteg és barnás rozsda borította.

"Ez vas," mondta Nerro, és hirtelen úgy tűnt hogy a gyenge fény ami megvilágította a rakteret megremeg és elhalványul, mintha a doboz szó szerint maga köré gyűjtötte volna a sötétséget.

Leküzdve az ösztönös félelmét és a sérülései visszatérő fájdalmát, Nerro lehajolt, hogy felvegye a furcsa tárgyat.

"Uram, nem tudom, hogy ezt kéne-e tegyük," mondta Kile, és Nerro látta, hogy társa nagyot lépett hátra.

Nerro figyelmen kívül hagyta a segédjét és rátette a kezét a fémre. Egy jeges érintést érzett, még a páncélkesztyűjén keresztül is. Felvette a dobozt -- nehezebb volt, mint amire számított -- és letette az egyik VSZ fegyverládára. Felkapcsolta a mellvértjére szerelt lámpáját. Az éles fehér fény alatt, a doboz sima varratai jól látszottak.

Úgy tűnt ez egy tok, vagy doboz ami valami törékenyebbet rejt belül.

"Figyelje a bejáratot," mondta Nerro Kile őrmesternek. "Senki se léphet be, csak ha parancsot adok."

A nagydarab őrmester örömmel teljesítette a parancsot és elállta a bejáratot.

"Uram, nehézségekbe ütköztem Anyával," szólalt meg Corrison hangja a rádiójában, megijesztve és felbosszantva Nerrot. 

"Csatamágus vagy, Anya egy warjack. Tedd a dolgod."

"Tudom uram, de Anya nagyon ingerült valami miatt ami ben.."

"Fékezze meg," parancsolta Nerro. "Nincs több rádiós duma. Ez parancs."

Nerro várta, hogy vajon a fiatal csatamágus tovább vitatkozik-e vele. Amikor a nő nem folytatta, vett egy mély levegőt, felszisszenve, ahogy a sebei átütötték a fájdalomcsillapítókat, és mindkét kezét ráhelyezte a fém tokra.

Felemelte a vas fedőlemezt, és a kis rakteret hirtelen szörnyű zöld ragyogás borította be, melynek forrása két pasztilla alakú tárgy volt, kis állványokon az egyszínű belsőben. 

Mindkettő valami fémből volt -- Nerro avatatlan tekintetének valamilyen sárgaréznek vagy bronznak tűntek. Mindkét tárgynak a végén egy tüskés kupak volt, olyan írással vésve, amit még sohasem látott. Inkább apró képecskéknek tűntek mint írásnak.

A tárgyak fő teste hengeres volt, és ugyanabból az anyagból készültek, és méhkas minta volt belevésve végig a felületén. Az egyik tárgy üres volt, de valami röpködött a másik zölden fénylő belsejében, valami pillangó és füst szerű.

Nerro sebei lüktetni kezdtek. Fájdalom nyilallt az agyába, elhomályosítva a látását. Hirtelen gyengének érezte magát és fázott, a tekintetét bevonzotta az üres tartály. A kísérteties zöldes fénye egy lüktető, ütemes mintára váltott. Beteges rettegés szorította ki a levegőt a tüdejéből, és Nerro úgy érezte, zuhan. Arra a feszült pillanatra emlékeztette, ami az üresség indukció előtt van, bámulva a hasadékba, a végtelen semmibe. Ez hasonló volt, de ez a sötét éhes volt.

Segítsetek, gondolta Nerro. Próbálta kimondani a szavakat, hogy elszörnyedve felordítson, de nem tudta mozdítani az ajkait. Csupán annyit tehetett, hogy bámult a fénybe, miközben az egy elnyelő körvonallá alakult. A jobb vállán érzett egy roppantó nyomást, ami kitépte őt a transzból, és visszatért a teste felett az irányítása. Hátracsapta a fejét és látta, hogy Anya áll fölötte, kitöltve a rakteret hatalmas testével. A warjack egyik hatalmas kezével a vállát markolta.

Nerro kinyitotta a száját, hogy parancsoljon a gépnek, de az fölkapta és kidobta őt a raktérből, olyan lendülettel, hogy csillagok töltötték ki a látómezőjét. 

"Ismeretlen sugárzás észlelve, uram," harsogta Anya. Fölvette a fém fedelet és visszatette a ragyogó tárgyak fölé, elfojtva a szörnyű sugárzást. "Ez rossz önnek."

Nerro nehezen felült, és látta, hogy Kile őrmester a fúziós alabárdját Anya felé szegezi, vad zavartsággal az arcán. A többi Levente körbevette a warjacket, nyilvánvalóan azt hive, hogy az elszabadult.

Nerro úgy gondolta, érti a gép indítékait. "Kile őrmester," mondta gyengén, "leállni."

Az őrmester lassan leengedte a fegyverét, és akkor Corrison hangja szólalt meg Nerro rádiójában. "Uram, jól van?"

Nerro talpra állt, szomorúan nyugtázva, hogy a páncélja kifogyott a fájdalomcsillapítókból.

Mindene fájt."Most már igen. Mi a fene történt, Corrison?"

"Tudom, hogy megtagadtam egy közvetlen parancsot, de az őrzőm azt tanította, hogy hallgassak az ösztöneimre, és Anya valami nagyon rosszat érzékelt abban a raktérben." A fiatal csatamágus szavai gyorsan hadarva érkeztek, aztán egy darabig nem szólt többé. "Megértem, ha elindítja a fegyelmi eljárást."

"Nem, jól tette, hogy bízott az ösztöneiben, őrmester. Biztos vagyok benne, hogy te és Anya megmentettétek az életemet." Nerro nyelt és elfordult a raktértől. És még sokkal, sokkal többet is.

Nerro újra Skaid kapitány asztala előtt állt. Nem volt rajta a páncélja, a sérülések amiket a rajtaütés során szerzett legalább két hétre kivonták a szolgálatból. A másfajta sebek amit elszenvedett tovább fognak gyógyulni, talán sosem forrnak be.

Skaid arcán újra az a láthatatlan mosoly volt, és az arca ragyogott az izgatottságtól.

"Megérdemelted ezt," mondta, miközben egy kis fadobozt csúsztatott Nerro felé. Nerro elvette és kinyitotta. A kapitányi aranycsíkok csillogtak benne.

"Köszönöm, kapitány," mondta Nerro.

Skaid megrázta a fejét. "Most már ezredes. A kis kincsed a Csempészmedencéből mindkettőnknek jól jött."

Az ezredes felállt és kinyújtotta a kezét, ritka emberi mozzanat volt ez ettől az embertől. "Te és én jó csapat vagyunk. Remélem ez így is fog folytatódni."

Nerro megrázta az ezredes kezét. "Én is ebben bízom, uram."

Kis idő múlva összegyűjtötte a bátorságát és feltette a kérdést, ami a kaszárnyába visszatérés óta kínozta. "El tudja mondani, hogy mi lett a tárgyakkal amiket felfedeztem? Anya valami ismeretlen sugárzást érzékelt belőlük. Én pedig...izé...közel voltam hozzá és..."

Remegni kezdett, rájött hogy a szája kiszáradt és a szava is elakadt.

"Rendben vagy, Nerro?" mondta Skaid. Az enyhe mosolyt felváltotta valami új. A félelem hírnöke. 

Nerro nyelt és bólintott. "Rendben vagyok uram. Csupán nem alszok jól. Kicsit el vagyok fáradva."

Skaid újra leült az asztala mögé és komoran nézett maga elé. "Legjobb, ha azt amit találtál kilököd az elmédből, kapitány. Átadtam azóta a Hetes ügyosztálynak, és úgy gondolom, hogy ez az utolsó alkalom, amikor hallunk róla."

Nerro beleborzongott az emlékbe, mikor a rakteret elöntötte a zöld boszorkányos fény. Még rosszabb volt, hogy a gondolatok, hogy mi volt a tartályokban, mióta volt ott, és mit akart ezzel kezdeni a Continuum, még hetekig kisérteni fogják az álmait.

"Ez teljesen megfelel nekem, uram. Teljesen megfelel."