MK4 Háttér - 52 - Felébreszteni a holtakat, kilencedik rész, A pusztítás árnyai

Már majdnem egy teljes hét eltelt mióta Dana Thorne őrmester elhagyta Kilenc Szikla romjait a cryxi betörés után kutatva. A nyom, bár haloványan, de a Sárkánygyíkfal hegység felé kanyargott, Danát és egységét egyre messzebbre vonva folyóvölgyeken, puszta, köves völgyeken át amiket lecsupaszított a Banwick folyása. Mégis, maradtak jelek: a nekrotit gyenge bűze, egy lehámlott, rothadt bőrcafat az egyik gépszolgáról, és egyetlen nyomvonal -- egy hatalmas, karmos dolog, ami csak egy pokoljacké lehet. 

A nyom most egy rhúli bánya szájánál végződött, tátongó nyílása az áthatolhatatlan sötétségbe vezetett. A cryxiek itt nem voltak annyira óvatosak, és a csata nyomai olyan nyilvánvalók voltak Dana számára mint az égen sütő nap. Vér itatta át a talajt pár helyen, rozsdaszínűre színezve a földet. Máshol egyéb folyadékokat találtak, olajat és hidraulikus kenőt, amik sötétre festették a füvet. 

Nem voltak testek, sem roncsok, bár elég könnyű volt látni, hogy a foltok a bányába vezettek. Nyilván ami a csatából hátramaradt, mind bevonszolták, behordták a bányába.

"Parancsok?" kérdezte Gendry tizedes, miután a felderítők maradéka biztosította a helyszínt.

"Kövessen," mondta Dana és a bánya bejáratához vezette a tizedest. Egy nagy, megalvadt vérfoltra mutatott. "Mit lát?"

Gendry megfontolta a kérdését, majd így szólt, "Ide hordták rakásra a testeket."

"Igen, és aztán?"

Gendry mélyebben belépett a sötétségbe. "Aztán visszajöttek és összeszedték őket." Leguggolt, és kezével végigsimította a földet. "Több vércsík. Többször fordultak."

Dana bólintott. "És miért van Cryxnek szüksége testekre és összetört gépekre?" 

"Valamit építenek."

"Újra helyes. Lehet további gépszolgákat. Talán újabb pokoljackeket.  Akár valami rosszabb is lehet."

"Követjük őket?" kérdezte Gendry és nem tudta visszafogni borzongását. Dana nem hibáztatta érte; amivel szemben állnak könnyen legyőzött tíz viharlégióst és csak Morrow tudja mennyi rhúlbélit."

"Nem," válaszolt Dana. "Ha bevonulunk a sötétbe utánuk, csak vakok leszünk és létszámhátrányban. Csak hús leszünk a darálóban."

"Aztán mi legyen?"

"Erősítést kell szereznünk."

***

Egy teljes napjába tellett Danának és felderítőinek, hogy elérjék Fehérkő erődjét, egy leromlott kővárat ami annyira viseletes volt, hogy úgy tűnt a hegyoldalból nőtt ki. A mellvért  Morrow napkitöréses címerét hordta, amiből a Napfényes Ház, Cygnar egyik legvallásosabb nemesi családja megalkotta a saját címerét. Az isten jele halovány volt és kopott, mint a vár aminek dísze volt, be Danát mégis reménnyel töltötte el a látványa. Ha Morrow fénye utat talált magának ide, ezekbe az elhagyatott hegyekbe, akkor talán a saját sorsát is megvilágítja majd.

 Fehérkő volt az egyetlen jelentősebb katonai jelenlét itt a Sárkánygyíkfal magasabb részein, és a volt Napfényes gróf csatlósai lakták, egy félig vallásos felderítő rend akik messze földön híresek voltak a vallásosságukról, a fafaragásaikról és vitézségükről. Napfényes Modrin a CRS barátja volt, de a rossz egészsége elvitte 614 AR-ben. Az örököse Napfényes Morgan javarészt ismeretlen volt Danának, de remélte, hogy az ifjú gróf követi majd apja nyomdokait. 

Miután elmagyarázta a küldetését a kaput őrző katonáknak, őt és Gendryt behívták az erődbe, majd elvezették a gróf irodájába. A hatalmas terem szépen fel volt szerelve, magas ablakai pedig a hegyekre néztek, és a mélyen alattuk kanyargó Banwick folyóra. 

A gróf a húszas éveinek közepét taposta, haja sötét, arca szikár és büszke, még ha nem is csinosnak mondható. Díszes fehér páncélt viselt családja napkitöréses címerével a jobb vállvértjén, míg a mellvértjén Morrow jelét hordta. Dana felismerte a gróf felszerelését: ez a hírhozó lovagok lemezvértje volt, egy harcos rendé, amik Morrowot szolgálták. 

A gróf egy nagy asztal mellett állt, azon egy kopott térkép kiterítve a széles kövön. A gróf felszerelésének maradéka, egy rostély nélküli sisak és egy súlyos buzogány, a térképre volt fektetve. Feléjük fordult ahogy beléptek és hűvös kimértséggel mérte föl az érkezőket.

"Kegyelmed, " mondta Dana, és meghajolt. Gendry követte példáját.

"Cryxieket üldöztök, ugye?" mondta Napfényes gróf, mély hangján. 

"Így van," válaszolt Dana. "Honnan tudta?"

Napfényes gróf elmosolyodott. "Kraye ezredes alapos ember és a családom régi barátja. Számított rá, hogy lehet segítségért jöttök majd, és már hetekkel ezelőtt üzent nekem a küldetésetekről." 

"Igaza volt, Őkegyelme, mint ahogy önnek," Dana az asztalhoz lépett. "Cryxiekre vadászunk, és szükségünk van a segítségére."

Napfényes gróf elmozdította a sisakját és buzogányát és a térképre mutatott, ami a Fehérkő körüli területet ábrázolta. "Akkor mutassátok meg nekem, hol vesztettétek el a nyomukat."

"Kevésbé elvesztettük, inkább nem voltunk bohók ahhoz, hogy kövessük őket, Uram," mondta Dana és gyorsan megkereste a törp bányát a térképen. "Itt a föld alá vonultak."

"Nem csodálom, hogy nem követtétek őket. Arról a bányáról sötét pletykák terjengtek még az apám előtti időkben is." A gróf a térképre tette az ujját és keletre mozdította egy ponthoz aminek nem volt semmi jelölése. "Nem sokan tudják ezt, de a bányának van egy másik bejárata is. Itt."

"Körbe meredek hegycsúcsok vannak három oldalról," vette észre Dana. "Egy kanyon. Csak egy kijárata van."

"Morrow segedelmével," mondta Napfényes gróf.

"Kegyelmed, nincs elegendő erőm, hogy rajtaüssek a cryxi erőkön, ha itt felbukkannak." mondta Dana. "De..."

A gróf belé fojtotta a szót. "Ám nekem van száz Napfényes Csatlósom, akik nagyon szeretnék bebizonyítani hitüket és értéküket egy ilyen alávaló ellenséggel vívott csatában."

Majd halkabban folytatta. "Nem titok, hogy a házam fénye gyengült, Hadnagy. Szégyent hoz rám. Egyesek egyenesen Elfeledett Kastélynak hívják az otthonomat."  

Dana rámosolygott. "Nos akkor, Uram, itt az ideje hogy emlékezzenek."

 

 

 

MK4 Háttér - 51 - Felébreszteni a holtakat, nyolcadik rész, A mélység szellemei

 Mélyebbre érve a cephalyx kaptárban, a falakon megjelentek apró világító csomópontok, amik erős sárga fényt árasztottak. Az árnyékaikat torz formában vetették a görbe falakra, és Nekane úgy érezte magát, mint egy rákszerű fertőzés, valami hatalmas biomechanikus szörny gyomrában.

Bár nyíltak oldaljáratok a fő folyosóról pár alkalommal, Nekane nem tért le az útjáról. Tudta, hogy merre megy. Érezte. Tőmélye romjainak baljós vonzereje cirógatta a lelkét.

MK4 Háttér - 50 - Felébreszteni a holtakat, hetedik rész, A mélység szellemei

 Nekane a kicsiny gépszolga csapata elején sétált, a páncélja csak vékony füstcsíkot eregetett. Letekert kazánnal, a nekromechanika szervók amik csökkentették az acél és csont súlyát le voltak kapcsolva. Nekane lábai sajogtak, a háta nyögött, és a vállai sikítottak a páncélja gyötrő súlya alatt.

Mellette Hades lassú, vonuló ütemben lépegetett, az ő kazánja is majdnem teljesen el volt oltva. Annyi erő jutott, hogy menetelni tudott, de másra nem, a jelenléte a nő elméjében pedig távoli volt és lomha.

Még Chatterbane is tompított lelkesedéssel bandukolt. "Bizonyosan elég mélyen járunk már a földrészen, hogy ne vegyenek bennünket észre," panaszkodott. "Felszíthatjuk a tűtereinket csak egy kicsit jobban? Úgy érzem magam, mintha sárban dagonyáznék."

A teste minden porcikájában futkosó fájdalom ellenére Nekane vigyorgott a holdfényben. "Nem te volták az talán, aki azt mondta, hogy a törékeny élő testem nem bírja el a páncélom teljes súlyát? Azt hittem, hogy a felsőbbrendű élőholt testfelépítésed eltűri az efféle pici gondokat, mint az extra súly." 

Valami grimasz szerű futott át a nekrotek csontvázszerű arcán. "Bevallom, butaságot mondtam. Ez most valóban közös nyomorúság."

"A kazánok úgy maradnak ahogy vannak. Füst nélkül. Cryxfény nélkül." mondta Nekane. "Addig elrejtjük a jelenlétünket amíg el nem érjük Tőrmélyét."

Chatterbane drámaian sóhajtott. "Azt hiszem, ez bölcs döntés, még ha fájdalmas is."

Még mindig a Banwick folyót követték, ahogy az a Sárkánygyíkfal felől kanyargott. A folyó völgye több búvóhelyet nyújtott mint a part, de a cygnari őrjáratok könnyen eljuthatnak idáig is Nyugatvégből. A Tőmélyéről szóló jelentések azt állították hogy egy elhagyott Rhúl bánya mélyén van, és sok pletyka és legenda szólt róla, hogy milyen borzalmak történtek ott. Lehet elég vér folyt ott ki, hogy fel lehessen húzni egy Nekropoliszt és hogy a Pusztítás Kútja le tud majd rántani egy istent Urcaenről. Lehet hogy mégsem. Nemsokára meg fogja tudni.

Előttük, Chemosh és a Fúriák bukkantak elő a sötétségből. Ők voltak az egyetlen tagjai Nekane felderítő brigádjának akik a mozgásukhoz nem támaszkodtak nekrotit kemencékre. A skarlockot és a három árnyat felderítésre használta. 

"Mi van előttünk?" kérdezte Nekane.

"A bánya," mondta Anathan, a nő suttogó hangja elnyújtotta az utóbbi szót hosszú, gyászos üvöltéssé.

"Sok lélek," mondta Dogreth éhesen.

"És sok félelem," tette hozzá Valek utolsóként.

"A bányát még mindig használják?" mondta Nekane.

Végül Chemosh adta meg az igazi választ. "Igen, de nincs jól védve." A skarlock lehajolt és egy csont újjal a porban rajzolt. "A bejárat a hely oldalában van. Itt."

Kirajzolta még egy alacsony hegyecske körvonalát. "Talán két tucatnyi rhúlbéli bányász pakol ércet és felszerelést kocsikra." Egy sor X-et karcolt be kis távolságra a hegytől. "Nem túl veszélyesek, de egy harci gólem és hat katona őrködik."

Berajzolt még pár figurát a hevenyészett vázlatra.

Nekane bólintott és Valekhez fordult. "Azt mondtad félelem. Mitől félnek a rhúlbéliek?"

"A bányát elárasztja a sötétség," mondta az árny, talányosan mindig mindig. A test nélküli élőholtak, mint a Fúriák egy ilyen köztes állapotban léteztek, gyengén kapcsolódva a fizikai világhoz és sokszor csak gyengék érzékelték a környezetüket. Kicsikarni belőlük egy részletes leírást olyan volt, mint egy vakot megkérdezni, hogy mit látott a tükörben.

"Tőrmélye?" tűnődött Nekane hangosan.

"Ismeretlen," mondta Chemosh. "De a törpök valami elől futnak."

"Nem tudjuk megvárni, amíg elhúznak?" mondta Chatterbane. "Rémesen kevés pazarolni való erőforrásunk van."

Nekane megfontolta. Lehet biztonságosabb, de tovább várni érzése szerint kockázatosabb volt mint csatát vállalni. Legjobb tudásuk szerint álcázták nyomaikat Kilenc Sziklánál, de egy éles szem meg tudja találni a jelenlétük bizonyítékát és lehet követi őket. Meghozta a döntését. "Támadunk."

"Biztos vagy benne...?" kezdett bele Chatterbane, aztán bölcsen elhalhatott, amikor Nekane szúrósan nézett rá. 

"Chemosh és a gépszolgák hátul maradnak," mondta Nekane. "Elviszem Hadeszt, Chatterbanet, és a Fúriákat és megtámadjuk a rhúlbélieket. Ez elég erő kéne legyen, hogy legyűrjük őket. Chemosh, vezesd a gépszolgákat a helyszínre fél óra múlva."

Chemosh bólintott. "Ahogy óhajtod."

"Chatterbane, szítsd fel a kazánokat teljes erőre." mondta Nekane.

A nekrotek felvidult. "Ah egy kis reménysugár az égő nekrotit sötétség közepette."

A bányával szemben lévő domb takarásában, Nekane látta hogy a rhúlbéliek úgy helyezkedtek el, ahogy számította. A bejárat egy alacsony domb oldalában volt, széles és elég magas ahhoz, hogy beférjenek a bányász gólemek amiket a törpök kedveltek. Két tucat rhúlbéli mozgott gyorsan a bányából a két ló vontatta kocsi felé, egy csomó felszerelést, hordót és dobozolt élelmet cipelve. A legtöbb rhúlbéli fegyvertelennek tűnt, de egy fél tucat törp állt pajzzsal és puskával egy nehéz gólem mellett amit szintén pajzzsal és ágyúval szereltek. 

Nekane megfordult és lecsúszott a füves domboldalon oda ahol Hades, Chatterbane és Fúriák várakoztak.

"Pont úgy van ahogy Chemosh leírta," mondta Nekane. "Hades, Chatterbane, tiétek a gép és a katonák." A fúriák felé bólintott. "A maradék a tiétek."

***

Nekane nem fáradt rejtett támadással. Egyszerűen rohamra hajtotta Hadeszt a lejtőn lefelé, futott a pokolgólem után, Chatterbane pedig utánuk. A Fúriák szétváltak és megelőzték őket, suttogó, éhes nevetéssel, miközben gonosz szélként suhantak az élő zsákmányuk felé.

A rhúlbéliek akik a legközelebb voltak a domb széléhez, arcok szinte félelem maszkká dermedve, épp csak meg tudtak fordulni, amikor Hades közéjük ért, széttépve őket halálos mancsával, csupán megcsonkított hullákat hagyva maga után. A rhúlbéliek lelkei kiszakadtak a testükből, és zöld fonalakként kúsztak Hades szarvas fejébe, mintha a pokoljack belélegezte volna őket. 

Hades öröme ennek a mészárlásnak és rombolásnak visszaömlött Nekane felé, és most, felerősödve a lopott lélek energiától, arra ösztökélte a pokoljacket, hogy lőjjön az ágyújával. Hades célzott a jobb kezére szerelt fegyverrel és egy csoportot szemelt ki magának a bánya bejáratánál. Azok tüzelő sorfalba verődtek, de ez harmatgyenge védelem volt csak. A lélekágyú elsült, Nekane akarata által vezetve, és a nekrotikus energianyaláb a rhúlbéliek pajzsfala közepébe csapódott. A közvetlenül eltalált törp elpárolgott, üvöltő alakja még egy másodpercig látható volt, mielőtt teljesen elporladt. A hozzá legközelebb eső két társa nem semmisült meg, de a földre zuhantak, bőrük lefolyt a csontjaikról minden irányba. Halálhörgésük felelőtlen örömmel töltötte el Nekanet, ám még mindig volt egy harci gólem amivel meg kellett küzdeni.  

A rhúlbéli gólem, egy batár ám hatékony gépezet amit Lavinásnak hívtak, most Hadeszt célozta ágyújával. Chatterbane, nagyobb csatatéri bátorságról tanulságot téve mint amit Nekane tulajdonított neki, Hades mögé csattogott és a végtagjai villámgyorsan táncoltak a pokoljack testén, átállítva a beállításait.

Nekane érezte, hogy Chatterbane hangolásait a Hadesszel való kapcsolatán keresztül, egy fajta csendes ösztökélést, amit nem értett meg, amíg a Lavinás tüzelni nem kezdett. 

A rhúlbéli gólem ágyúja fülsiketítő robajjal sült el, és a süvöltő lövedék Hadeszbe csapódott és felrobbant, páncéldarabokat és kavicsokat szórva minden irányba. Nekane védőmezeje felvillant amikor a repeszek elérték, de egy sem hatolt át. Most nyert értelmet Chatterbane kendácsolása. Dühös válaszul a sebzésre, Hades előre rontott, és Nekanenek csak az ellenséges gólem felé kellett irányítania. 

Hades elmosódott cryxfény üstökösként tette meg az ötven yardos távot közte és a Lavinás között, mancsát halálos csapásra emelte a magasba. A rhúlbéli gólem újra felemelte az ágyúját, a pokoljack pedig szellemszerű és légiessé vált. A Lavinás tüzelt, és a lövedék pontos volt, de ártalmatlanul suhant keresztül Hadeszen, és az egyik lóvontatta kocsiba csapódott, levegőbe röpítve törpöt és felszerelést egyaránt. 

Hades odaért az ellenségéhez és visszanyerte testét. Halálos mancsa lecsapott, és Nekane további varázserővel növelte az erejét. A hegyekről visszaverődött a szakadó acél hangja, ahogy Hades széthasította a Lavinás vázát. A gólem pajzsos keze lekonyult, Hades pedig az agyaraival folytatta, felöklelve a Lavinást és jobbra-balra megrázta, szörnyű sebet ejtve a rhúlbéli jack testén.

Most hogy a rhúlbéli gólem ártalmatlan volt, Nekane hagyta hogy az elméje újra a közvetlen környezetére figyeljen, és látta, hogy három törp katona maradt még. Nem futottak el, amit egyszerre tartott megdöbbentően bátornak és szörnyen balgának. Feléjük futott, elsütve a rúnavetőjét. Az első lövése homlokon találta az egyik rhúlbéli katonát, leszakítva a koponyája felső felét, felrobbantva agyat és csontot.

Aztán már a másik kettő között termett, a pokoltüskéje átdöfött a pajzsaik felső peremén, felnyársalva húst és páncélt. Másodpercek múltán három hulla fölött állt, páncélját elborította a vérük, a szíve pedig révült őrülettel telt meg.

Most hogy a csatának majdnem vége volt, megengedte magának a pillanatnyi élvezetet és végignézte, ahogy a Fúriák lemészárolják a megmaradt rhúlbélieket. Az árnyak utolérték a menekülő törpöket és kiszippantották az életerejüket, átszúrva őket légies karmaikkal. Minden ölés után, a páncéljukból derengő baljós fény egyre fényesebben, teltebben világított.

Nekane most újra Hadeszre figyelt. A pokoljack teljesen széttépte a Lavinást és most a roncsokat csapkodta és öklelte állatias dühhel. Nekane magához parancsolta a pokoljacket, és az odajött, bár vonakodva.

Chatterbane csatlakozott Nekanehez a bánya bejáratánál és megvizsgálta a sérüléseket amiket Hades szenvedett el.

"Mindig tiszteltem a rhúlnépséget," mondta elkalandozva, a Hades oldalán lévő egyik sérülést piszkálva. "A technológiájuk egyszerű, talán még primitív is cryxi szabványok szerint, de csak egy bolond vitathatja el a hatékonyságát."

"Őrülök, hogy az ellenségeink lenyűgöznek téged," mondta Nekane. "Meg tudod javítani Hadeszt?"

"Dicsérni kell, ahol dicséret jár," mondta a nekrotek és megvonta a vállát. "Igen, itt van elég alapanyag a javítást végrehajtására."

"Jó. Akkor állj neki."

Pillanatokkal később, Chemosh és a gépszolgák megjelentek a domb gerincén és ereszkedni kezdtek Nekane felé. A skarlock rápillantott a hullákkal telített csatatérre. "Mi legyen a testekkel?"

"Vonszoljátok le őket a bányába, annak a gólemnek a maradványaival együtt." mondta Nekane.

Chatterbane sóhajtott, miközben a gépszolgák elkezdték levonszolni a törp holttesteket. "Ennyi jó húst elpazarolni. Bárcsak lenne velünk egy nekrosebész, és felhasználhatnánk ezt a sok alapanyagot."

Nekane nem tudott egyet nem érteni, de a nekrosebészek nem voltak az ilyen fajta küldetésekhez illők, így nélkülük kellett útra induljon. Mégis, könnyen győzött itt, és előtte megnyílt az út a következő úti céljához. Besétált a bányába, mosolyogva, ahogy a páncélja cryxfénye szétterítette az árnyékát, hatalmasan és lehengerlőn, a falakra. 

A nekromechanika zöldes fénye vezette Nekanet a rhúliak bányáján keresztül. Most újra hálás volt azért, hogy a törpök kénytelenek voltak gőzrobotokat használni az ércek kitermeléséhez.  Az alagút amit követett széles volt és magas, lehetővé téve Hadesznek hogy lassítás nélkül végig kövesse. 

A törpök gyors menekülésének újabb bizonyítékaira bukkantak. Értékes szerszámok voltak szétdobálva, fegyverek és páncélok még mindig a tartókon, és egy lekapcsolt munkagólem páros is.

Végül találkoztak egyértelmű bizonyítékokkal is, ami menekülésre késztette a rhúlbélieket. A tárna amit követtek, csatahelyszínben végződött. Egy pár rhúlbéli csatagólem, mindkettő olyan mint amivel a bejáratnál megküzdöttek, hevert összetörve egy olyan helyen ahol egy oldalág csatlakozott a fő alagúthoz.

"Széledjetek szét. Keressetek holttesteket," parancsolta Nekane. Hadeszt arra utasította, hogy maradjon helyben és arra felé figyeljen, ahonnan jöttek. Ha bármilyen ellenség közelít feléjük hátulról, azt látja majd a gólem szemein keresztül, miközben előre a saját látását használja.

Vér volt a földön, lassan alvadó tócsákban, hidraulikus folyadék patakok a legyőzött gólemekből, és sűrű kék-zöld folyadék ami se nem vér volt, se bármilyen más mechanikus kenőanyag amit Nekane ismert. Ennek a kencének egy hatalmas foltja azt sugallta, hogy valami nagyot vonszoltak el innen, be az oldalágba.

"Lidérckötő," mondta Chatterbane, rámutatva az egyik roncsra az egyik pengés végtagjával.

Nekane csatlakozott a nekrotekhez. Együtt megvizsgáltak egy hullát amire ráborult tíz tonnányi rhúlbéli warjack. Emberszerű volt, talán egykor élő ember, de egyértelműen és jelentősen módosítva lett. Vastag bronzsisak zárta körbe a teljes fejét, és úgy volt rögzítve a testére, hogy az állandóságot mutatott, mintha inkább a lény testrésze lenne, mint viselt páncél. A bőre szürkés volt, bár nem az élőholtak fakó szürkéje, a teste pedig hatalmas izomzattal rendelkezett, sokkal izmosabb volt mint amit a természetes emberek életük során fel tudtak magukra szedni. Mindkét karja súlyos bronz gömbben végződött -- az egyikre egy karom szerű készüléket, a másikra forgó körfűrészt szereltek. A lény Nekanet a saját gépszolgáira emlékeztette, és bár ennek a lénynek a készítői hasonló célhoz érkeztek, a választott útjuk nagyban különbözött. "Egy cephalyx drón, " mondta Chatterbane. "Nem csoda, hogy a törpök menekültek."

Nekane tudta, hogy a cephalyxek egy föld alatt élő emberszerű faj voltak, akik fejlett biomérnökösködést űztek, amivel magukat és szolgáikat javították fel. Sok módon a tudományuk és módosításaik hasonlítottak a cryxiekre, bár a cephalyxek elkerülték az élőholtakat és az élők erős változtatásaira fókuszáltak. 

"Egykor a szövetségeseink volt, így volt?" mondta Nekane. A cephalyxek segítették a legutolsó nagy Nekrofaktórium megépültét a kontinensen, de még azelőtt volt, hogy ő csatlakozott volna a Rémálom Birodalomhoz, és alig volt velük személyes tapasztalata. 

"A szövetséges erős kifejezés rá," mondta Chatterbane. "Alkalmi és önérdekelt társak, ez jobban fedi le, azt hiszem." 

Nekane odébb lépett a halott dróntól és belesett a csatlakozó oldalalagútba. Azon túl nem volt tárna. Ez az alagút nem rendelkezett az alapos, derékszögű pontossággal amit a törpök kedveltek. A falak simák voltak és kanyargósak, szinte organikus érzetet keltettek. Vércsíkok és további kék-zöld folyadékfoltok vezettek be a sötétségbe.

"Elvitték magukkal a testeket," mondta a nő.

"Természetesen," mondta Chatterbane és fölényesen horkantott. "Szükségük van nyersanyagra a kis projektjeikhez."

Nekane felmérte a lehetőségeit. Tudta, hogy Tőrmélye romjai még mélyebben kezdődnek a föld alatt, de arra nem számított hogy a romok egybeesnek egy Cephalyx kaptárral. "A cephalyxek vajon ellenségesek?"

Chatterbane kicsit gondolkodott, majd így szólt. "Szükségük van élő alapanyagokra a ... az iparuk számára, és mi ilyen zsákmányt nem szolgáltatunk. Viszont, lehet behatolóknak néznek minket, különösen, ha a romok amiket keresünk, valamiért fontosak nekik."

Nekane nem kereste a harcot, különösen egy olyan ellenfél ellen, kinek nem ismerte a képességeit, de ha csata vár rájuk, nem fog kitérni előle.

"Az utunk erre vezet." Az oldalfolyosóra mutatott. "Lehet tudunk tudunk tárgyalni a cephalyxel. Ha nem, akkor megsemmisítjük őket."

MK4 Háttér - 049 - Felébreszteni a holtakat, hatodik rész, A mélység szellemei

Dana Thorne felderítő őrmester guggolva vizsgálta a patanyomokat, amik Kilenc Szikla kiterjedt romjai felé vezettek. A nyomok mélyek voltak, ami arra utalt, hogy páncélos lovasok jártak erre. Egy osztag eltűnt légióst keresett, és bizonyosan erre vitt útjuk. Ami még jelentősebb volt, az eltűnésük okát kutatta, erről csak rejtélyesen fogalmazott a parancsaiban felettese, Jeremiah Kraye ezredes. Az ezredes csupán öt szóval üzent neki : Cryx betörés. Csatamágus. Találjon bizonyítékokat.

 Dana felállt és haladást jelzett a csapatának. Egy tucatnyi felderítő hatolt be az előttük tornyosuló romok közé, szétváltak, és elkezdték átkutatni az ősi erődítményt. Dana követte őket, oda tartva ahol a kilenc pillér, amiről a hely a nevét kapta, kiállt a földből mint rothadó fogak.

Mélyen belélegzett, a hűvös reggeli levegő sós illatot hozott a közeli tengerpartról, aztán végül, egy enyhe szaga valami romlottnak. Az égő nekrotitnak olyan szaga volt mint a kihasított beleknek és lángoló szuroknak. Semmi sem volt hozzá fogható.

Miközben a felderítői szemükkel és fülükkel kutatták át a területet, Dana végigsétált keresztbe-kasul a romokon és a talpaival fülelt. A talaj információkkal látta el, lépésről lépésre. A kopár kő csapódása, a lesulykolt föld enyhe süppedése, a törött faldarabok éles ropogása, és aztán valami puhább, valami lazább.

Letérdelt egy földdarab fölött, amit nem régen megbolygattak, előhúzta a kését, aztán megkaparta a laza földet. Pár ujjnyira a száraz felszín alatt valamiféle sárhoz jutott, szürke és erősen maró illatúhoz. A szemöldöke kíváncsian felszaladt; az orrát ráncolt undorában.

"Gendry tizedes," kiáltott. Válaszul egy magas, hórihorgas, vas szürke hajú felderítő eltávolodott a faltól amit vizsgált és felé futott. Ugyanolyan ügyes volt mint bármelyik felderítő, de a futását eltorzította egy enyhe sántítás.

"Igen, őrmester?" mondta Gendry, leguggolva Dana mellé.

"Talált valamit?"

A férfi bólintott. "Sokat. A légiósok ott volt. Semmi kétség. Az egész átkozott hely tele van patanyomokkal. Ugyanakkor ez egy elcseszett dolog. Bejönnek a romok közé, aztán nem mennek ki. Hogy tűnik el egy tucatnyi páncélos lovag lóstul el?"

"Elrejted a holttesteiket." Dana újra a földet ásta a késével. "Egy szippantást?"

"Mi? Én nem..." kezdett bele Gendry, aztán beleremegett, az arcára kiült a régi iszony. "Cryx lúg."

"Ezt gyanítottam én is. Kellett egy megerősítő vélemény."

"Majdnem leégette a lábam ez a cucc," mondta a férfi, rácsapva a jobb térdére. "Bárhol felismerem ezt a bűzt."

Dana sokszor harcolt már Cryx ellen a húszéves szolgálata alatt a CRS-nél. Első kézből látta szörnyűségeket amiket a Rémálom Birodalom az ellenségei ellen bevet, köztük a savköpő gépszolgákat ami savas pokollá változtatják a csatateret, elemésztve páncélos lovagokat is, ilyen bűzös kocsonyává.

"Azt hiszed...?" mondta Gendry, a hangja elkalandozott undorral és iszonnyal.

"Igen," mondta a nő. "A légiósokat itt tőrbe csalták, aztán az utolsó emberig lemészárolták, utána cseppfolyósították őket, majd elásták."

"Morrow kegyelmére, ilyen halál nem való katonának," mondta Gendry.

"Nem, nem az. Tíz viharlégiós volt abban az osztagban, Jarvinson ezredes szerint."

A nő felállt. A Krayetől kapott parancsait Nyugatvég parancsnokán keresztül kapta meg, ahol ő és az osztaga el voltak szállásolva.

"Ez elég nagy tűzerő, de itt nincs nyoma a csatának. Szóval gyorsan elestek és elsöpörte őket egy sokkal nagyobb haderő."

"Csatamágus?" mondta Gendry.

Dana bólintott. "Csatamágus, talán egy pokoljack, és talán egy tucatnyi gépszolga. Ezek a légiósok a halálukba rohantak."

"Szóval mivel van itt dolgunk? Egy cryxi felderítő küldetéssel?"

"Ezt akarja velük kideríttetni Kraye." A nő északra tekintett. "Ha felderítenek, a kontinens belseje felé veszik majd az irányt. Túl sok az őrjárat a part mentén, úgy vélem a folyót követik."

"Nem akarok ellentmondani őrmester, de jobb bizonyítékok híján, hogyan lehet benne biztos?"

Dana megvonta a vállát. "Ez a szakmám." 

MK4 Háttér - 048 - Felébreszteni a holtakat, ötödik rész, Egy aprócska esély

 Nekane talált maguknak egy köves dombocskát ötven yardnyira az Orgoth tábortól ami jó fedezéket biztosított. Megvizsgálta a gépszolgáit és úgy látta, hogy amik megmaradtak, elég jó állapotban vannak. Egy nekrosebész nélkül nem tudta volna őket megjavítani, de szívós lények voltak, és ha el tudnak kerülni egy nagyobb csatát, akkor valószínűleg kibírják a küldetése végéig.

"Megsebesültél," mondta Chatterbane, egyik végtagjával, amin hosszú, görbe penge volt szerelve, Nekane felé mutatva. "A vállad."

Nekane lepillantott a jobb vállára. A vállpáncélja repedt volt és kormos. Eltalálta az egyik viharlégiós villáma a csatában a Kilenc Sziklánál, de az adrenalin és az összpontosítás miatt észre sem vette.

"Meg tudom javítani a páncélt," mondta Chatterbane. "De ami alatta van, nos, arra nem terjed ki a tudásom."

Nekane nyögött, levette a vállvértjét és átadta a nekroteknek. Alatta a aláöltözője elégett és a bőre fekete  és perzselt volt. Most belenyilallt a fájdalom, az pedig felidézte az emléket, egy olyat ami ugyanúgy bevésődött az elméjébe mint ahogy a cygnari villám megégette a bőrét.

***

Sepsira Fő Nekrosebész műhelye nem élőknek való hely volt. Nekane lidérckötő nagyon élesen érzékelte ezt a termet; ő volt ott az egyetlen lény amely lélegzett.

"Mi történt most meg?" kérdezte Sepsira. Nekane a páncéljából kivetkőzve állt a nekrosebész egyik asztala előtt, ami egy gránit lap volt, telepakolva bonyolult sebészi eszközökkel, csontfűrészekkel, és filéző késekkel. A fő nekrosebész pedig úgy nézett ki, mintha az egyik félelmetes kellékes asztala kelt volna életre. A hevedere négy csuklós végtagot tartott, kettőn körfűrész, egy másikon egy satuszerű fogó, a negyediken egy három ujjas mancsszerű készülék. Mindezt a hátára szerelt kazán mozgatta ami nekrotit füstöt eregetett a vérszagos levegőbe.

"Nem nyilvánvaló?" mondta Nekane ingerülten. "Megsérültem csatában."

"Micsoda hatalmas harcos," dörmögte Sepsira és közel lépett hozzá, a fémmel borított alakja úgy tornyosult Nekane fölé mint egy hatalmas acélpók. "Ám sajnos, oly törékeny."

Nekane egy parti fosztogatáson vett részt Cygnarban Új Larkholm közelében. Az volt a feladata, hogy felügyelje több falu megtámadását, hogy aztán elég rabot ejtsenek akik aztán értékes alapanyagai lesznek majd a nekrofaktórium számára. A falut elméletben nem védte semmi, de egy viharlégiós egység valószínűleg az Orgoth elleni harcok miatt ide vonult, itt töltötte az éjszakát, aztán a falu védelmére sietett. 

Nekane gyorsan legyűrte a légiósokat, de az egyiknek sikerült egy mázlis lövés puskagránátjával. A lövedék belecsapódott a védőmezőjébe, ám elég erő jutott át rajta, és a repeszek olvadt fémként tépték fel a páncélját és mélyedtek az izmaiba. Visszatértekor Deneghránál kellett jelentést tennie és jelentkeznie a következő küldetésére, de a dominarcha megparancsolta neki hogy jelentkezzen Sepsiránál, és kezeltesse a sérülését. A jelentéstételt aztán a fő nekrosebész műhelyében tartják majd meg. 

"Ne aggódj. Össze foglak fércelni." mondta Sepsira és elkezdte felmérni a károkat -- bökött sérülések, mély irdalások, és második kategóriás égések. "Szerencsés vagy, hogy a műhelyem rendelkezik felszereléssel az olyanoknak is mint te. Általában sosem szoktam élő porhüvelyeket javítani."

Nekane mozdulatlanul állt ahogy Sepsira dolgozni kezdett, öltött, kent, és tűzött olyan szerszámokkal amiket arra terveztek, hogy az élőket széttépje, és nem összerakja. Nekane szeme nem is rebbent és még a sóhajokat is leküzdötte, miközben a nekrosebész gyógyította bármilyen zsibbasztó szer vagy akár a legkisebb figyelmesség nélkül.

A folyosóról kövön csendülő fém hangja szűrődött be és az elátkozott lelkek kavargó sírása töltötte be a teret, előrejelezve Deneghra dominarcha érkezését.

Deneghra magas volt és karcsú, erőt és hatalmat sugárzott. Bár már sok éve élőholt létre váltott, mégis volt egy bizonyos élőszerűség a tartásában és kisugárzásában. Zöld fény ömlött a páncélján lévő erőpontokból, és mint Sepsiránál, neki is füst ömlött a hátán lévő nekrotit kazánjából.

"Deneghra úrnő," mondta Sepsira és meghajolt. Nekane is ugyanígy tett volna, de a nekrosebész éppen csak bevarrta a hasán lévő sebet, és így nem tudott előredőlni. Helyette a fejét hajtotta le.

"Megmarad?" kérdezte Deneghra bánatos mosollyal.

Sepsira kuncogott. "Sajnálatosan."

Nekane nem szólt. Tudta jól, hogy ő a nekrofaktórium egyetlen élő tagja. Amennyire tudta, a tény hogy még mindig lélegzik nem akadályozta meg abban, hogy a nekrofaktórium vezetőségébe emelkedjen, de folyton felemlegették, hogy valóban mégis, más.

"Magunkra hagyhat bennünket, Fő Nekrosebész," mondta Deneghra és rátámaszkodott az egyik alvadt vérrel borított munkaasztalra.

Sepsira távozott, magára hagyva Nekanet Deneghrával, a leghatalmasabb cryxivel a Sárkányatya után, egy őserejű mágussal, és furcsa módon, a ritka szövetségesek egyikével, mióta Goreshade elhagyta Skellt. 

"Nemsokára készen állsz majd, hogy a kontinensre utazz?" kérdezte Deneghra.

Nekane bólintott. "Ezek kisebb sebek, úrnőm. Nem fognak hátráltatni."

Deneghra Nekanet nézte, szemei mint két zöld savtócsa, kifürkészhetetlenek. "Sokan úgy vélik, hogy rossz választás vagy erre a küldetésre. Hogy túl sok múlik ezen, hogy egy ilyenre bízzuk."

"Egy magamfajtára?" kérdezte Nekane.

"Sokan úgy tartják, hogy a korábbi hűséget Goreshade felé problémás. Az ő útja sosem volt a Sárkányatya útja, és sokan felvetik : merre vezet Nekane útja?"

"Hűségesen szolgáltam Torukot, odaadóan. Elhagytam Goreshadet amikor a valós céljait felfedte előttem." Nekane felszisszent, amikor erőteljes szavai miatt a sebei sajogni kezdtek.

"Hiszek neked," mondta Deneghra és közelebb lépett, a lelkek nyögő kórusa most Nekane feje körül kavargott. A dominarcha hosszú ujjú kezébe vette Nekane állát, minden ujj végén a körme olyan volt mint egy ragadozómadár karma. "Magamra emlékeztetsz. Ugyanolyan akarattal, nagyravágyással, és szorgalommal, nyerned kell minden áron, és igen, ugyanazzal a hűséggel Toruk iránt."

"Kételkedsz benne, hogy sikerrel járok?" kérdezte Nekane. Be akarta bizonyítani közvetlen feletteseinek, Dekathus és Mortnebra lidércúrnak, hogy több felelősséget is elbír, és több beleszólás jár neki a nekrofaktórium kontinentális döntéseibe. Ennél is jobban be akarta bizonyítani Deneghrának, hogy méltó a patronálására és támogatására.

Deneghra odébb lépett és röviden sóhajtott -- furcsa mozzanat egy olyantól aki már nem lélegzett. Így szólt, "Az Orgoth primitív és egyszerű, és az infernáloknak való szolgálatuk kétségbeesetté és kiszámíthatatlanná teszi őket. Sabbrethre mindez jellemző, de még sokkal rosszabb. Az elméjét megfertőzte egy varázstárgy amit Horva Korbácsának hívnak, és, mint a régi mesteredet, őt is felemészti egy isten megölésének a terve."

"Goreshade nem térített át engem az ügyéhez," mondta Nekane. "Ennek a Sabbrethnek az ambíciói nem érintenek."

"Pedig kellene," mondta Deneghra. "Meg fogja próbálni átvenni tőleg a küldetést, és a saját céljai szerint alakítani. Az Orgoth jelenleg hasznos nekünk, de a feladatod, a küldetésed az hogy találj egy helyszínt a nekrofaktórium számára, egy olyan helyszínt ahol megvethetjük lábunkat a kontinensen. Ez mindennél előbbre való, és nem kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol Sabbrethnek bármennyi beleszólása van olyan döntésekbe, ami kihatással lesz Cryxre a következő évszázadokban."

Nekane bólintott. "Értem."

"Kilenc Szikla, Tőrmélye, Roth Menedéke és a Vicarate Mészárlás," mondta Deneghra. "Ezek a legvalószínűbb megfelelő helyszínek számunkra. Lehet vannak mások is, de összpontosítsd figyelmed erre a négyre."

"Nem hagylak cserben," mondta Nekane. "Esküszöm."

Deneghra mosolygott, kivillantva fogsorát mely olyan fehér volt, mint a frissen tört csont. "Rendben. Ne bukj el, mert a halál sem ment meg a következményektől."

***

Nekane a Banwick partjain töltötte a napot, várva az indulásra, tudva, hogy napközben utazni túl veszélyes. Amikor már beért a Sárkánygyíkfal védelmező kiterjedtségébe, akkor talán majd tesz vele egy próbát, de egyelőre várnia kellett. 

Amikor leszállt az éj, Sabbreth előbukkant a nagy csatahajójából, kíséretében ötven Orgoth  harcossal és három szörnyszerű warjackkel. Az Orgoth hadúr Nekanehez sétált, páncélja a lemenő nap fényével világított,  miközben így szólt. "Itt vannak a katonák és a gólemek amiket megígértem. Biztosítani fogják majd, hogy a küldetésed sikerrel járjon."

Nekane elmosolyodott, felidézve Deneghra szavait és figyelmeztetését. "Megvan mindenem, amire szükségem van, Hadúr," mondta a nő. "Magamban folytatom." 

Sabbreth arca szörnyű dühös maszkká torzult, de gyorsan úrrá lett magán. "Fel fognak fedezni és meg fognak semmisíteni. Nem engedhetem." 

"Megkapod amit Deneghra dominarcha megígért neked, de vagy a mi feltételeinkkel kapod meg, vagy sehogy sem." mondta Nekane. "Most pedig, vagy vágj le és vívd ki magad ellen a Sárkányatya dühét, vagy engedj utamra, hogy mindketten megkapjuk amit szeretnénk."

Sabbreth arca rángott, a kezei pedig az övére kötött pengék fölött lebegtek, de aztán leengedte őket az oldalára. Kierőltetett egy kacajt. "Levágjalak? Micsoda szegényes jutalom lenne az. Tégy ahogy akarod."

"Chemosh, Chatterbane, útnak indulunk," monda Nekane és a folyó felé vette az irányt. Partja mentén eljut majd a Sárkánygyíkfal hegységbe, ahol vagy a sorsa, vagy halála várta. 

 

MK4 Háttér - 047 - Felébreszteni a holtakat, negyedik rész, Egy aprócska esély

 Kilenc Sziklától Nekane északra utazott, oda ahol találkoznia kell Sabbrethel, a Banwick folyó torkolatánál. A horizonton fénylő tüzes vörös pont mutatta az Orgoth tábor helyét. Nyolc Orgoth csatahajó volt a széles vízpartra vontatva, harcosok valamint furcsa, állatias harci gólemek mozogtak körülöttük. Nekane úgy becsülte, hogy ez a portyázó hadtest körülbelül háromszáz katonát számlál és még fél tucatnyi csatagólemet. 

Ahogy Nekane menete közel ért az Orgoth táborhoz, útjukat állta három hatalmas termetű Orgoth harcos. Mindegyik őr ősi fémpáncélba volt öltözve, szőrmével vagy irhával az ízületeknél és nyaknál, valamint pajzsot és íves kardot használtak. Primitívnek tűntek és brutálisnak.

"Ki közelít?" mondta az egyik Orgoth harcos erősen akcentusos cygnari nyelven.

"Nekane lidérckötő vagyok, Deneghra dominarcha csatlósa. Tanácskozni jöttem Sabbrethel, az Örök Megsemmisüléssel."

Chatterbane kuncogott mellette. "Örök Megsemmisülés. Milyen képtelen címek. Mit jelent ez egyáltalán?"

Az Orgoth harcos végigmérte Nekanet -- a nő úgy látszik nem hallotta Chatterbane hozzászólását -- és felhorkant. "Elég apró vagy vezérnek."

Nekane előre pattant, a pokoltüskéje előcsusszant a csuklós tartójából. Mélyen bedugta a pengét az Orgoth harcos álla alá, ott ahol a bőre kilátszott a sisak és a torokvédője között. "Te pedig túl sokat beszélsz ahhoz képest, hogy követő vagy."

Az Orgoth harcos kuncogott és feltartotta a kezét, leintve a társait akik közben fegyvert rántottak. "Elnézésedet kérem, Lidérckötő. Elhamarkodottan szóltam.Azonnal Sabbreth úrnő elé vezetlek."

Nekane visszavonta a tüskét és hátralépett.

"Erre," mondta az Orgoth harcos és intett Nekanenek, hogy kövesse

 Bár volt egy alapvető megértése az Orgothok technológiájáról, amit cryxi kémek jelentettek, Nekane még sosem találkozott a hódítók Parázs alapú gépeivel személyesen. A tüzesen vörös ragyogása a fegyvereknek és Orgoth gólemeknek furcsa torzképe volt a cryxi necromechanikának. Elmerengett rajta, hogy miért ilyen módon fejlesztettek -- annyival vaskosabbnak tűnt az egész a pokol- és csontjackekhez képest, amikről oly látványosan másoltak.

"Uhh, nézd ezeket a melák gépeket," mondta Chatterbane, Nekane mellett somfordálva. A nekrotek integetett az egyik végtagjával az egyik hatalmas Orgoth gólem feje előtt, aminek a teljes törzsét tüskék és pengék borították. "Azt rebesgetik, hogy szörnyek lelkeit kötik bele ezekbe a torzszülöttekbe. Csacskaság, nyilván, bár ha ilyen dolog lehetséges lenne, az eredmények nos... lenyűgözőek lehetnek."

Nekane nem szólt semmit. Igazából több mint egy hasonlóságot látott a saját pokoljackje és az Orgoth gépek közt. 

Bámulva és suttogva, az Orgoth tábor harcosai megfigyelték Nekane élőholt menetét. Ez volt a lényeges különbség köztük: az Orgoth megváltást és örök életet remélt a pokoli szolgálattól. A Rémálom Birodalom élőholt létet kínált, hogy megőrizze az egyén hatalmát az örökkévalóságig. Azt lehetett mondani hogy egy érmének voltak ők az ellentétes oldalai, bár Nekane tudta, hogy melyik oldalt akarta.

Ahogy közel jutottak a legnagyobb Orgoth csatahajóhoz, a leszállópalló leereszkedett és a hajógyomorból előbukkant a házigazdájuk. Sabbreth, akit az Örök Megsemmisülésnek hívtak, magas volt és vaskos, a páncélja több pontján pedig vörösen világított a Parázs, a legfényesebben a hátán hordott szerkezetben -- ez volt az Orgoth megfelelője a nekrotit kazánnak.

Egy pár gólem -- állatias lények, fémből és vérből épített szörnyek -- haladtak az Orgoth hadúr két oldalán, morogva és a földet kaparva, alig megmaradva az úrnőjük irányítása alatt.

Nekane maga mellé intette Hadeszt. Teljes teljesítményre kapcsolta a pokoljack kemencéjét, és a zöld cryxfény és a vörös Parázs tüze egybefolyt, amikor Sabbreth közel ért.

Az Orgoth hadúr levette címeres sisakját, felfedve keskeny arcát, nagy, kifejező szemeket, széles homlokát és rövidre nyírt fekete haját. Arca borús volt és mély levegőt vett az orrán át, mielőtt megszólalt volna.

"Te vagy Deneghra szolgája?" mondta Sabbreth mély, parancsoló hangon. Aztán furcsamód, az Orgoth hadúr megismételte a kérdést.

"Deneghra szolgája?" ezúttal hangja magasabb, kaparóbb volt, mintha valaki teljesen más szólt volna.

Nekane nem tudta mire vélni ezt a furcsa jelenséget. "Lidérckötő Nekane vagyok, és Deneghra parancsai alapján vagyok itt." Nem szerette a szolga szót, de az Orgoth valószínűleg mindenkit csupán szolgaként és úrként tudott értelmezni. "Keresnem kell egy megfelelő helyszínt, ahol beteljesíthetjük mindkettőnk célját."

"És ez a szerény had minden amit magaddal hoztál?" mondta Sabbreth, lekicsinylően intve Nekane felsorakozott gépszolgái felé. A hadúr arca megrándult és valami mást is motyogott maga elé, de Nekane nem hallotta.

"Egy felderítő csapatot vezetek," mondta Nekane. "A küldetésem, mint mondtam, egy helyszín felkutatása elég erővel, hogy mindkettőnk igényét teljesítsem. Nem tudok ellenséges területen hadsereggel átvonulni."

"Megtámogatom a létszámotokat katonákkal és warjackekkel." Sabbreth ajkai lekicsinylő mosolyt formáltak. "Így könnyebben sikerül majd a küldetésed."

A mosoly eltűnt, és a hadúr hangja újra megváltozott, most csengővé, virágossá vált. "Vedd ezt úgy mint az elköteleződésünket egymás céljai felé." 

"Ez a nő teljesen bolond," mondta Chatterbane, folyamatosan fecsegve. Bár volt benne annyi ráció, hogy ioszi nyelven mondja ezt, amit Sabbreth kis eséllyel értett csak meg. 

Nekane egyet kellett értsen a nekrotekkel és Deneghra már előre figyelmeztette erre. Sabbreth tulajdonában volt egy mágikus tárgy, Horva korbácsa, és minden jel szerint, ez lassan felemésztette az elméjét. "Nincs szükségem másra, mint hogy elmondjam neked a helyzetemet, és megerősítselek, hogy a dominarcha és én elköteleződtünk a szerződésünk iránt, aztán folytatom az utamat."

"Helyzet?" mondta Sabbreth. "Milyen helyzet?"

"Felderítettem a romokat amiket Kilenc Szikla néven ismernek kevéssel azután hogy partra szálltam. Sok erő lakozik ott, de nem megfelelő arra amire nekünk kell."

"Amire nekünk kell, vagy neked?" mondta Sabbreth. A hangulata megváltozott, és most újra jobban összeszedettnek tűnt. "Kilenc Sziklát ismerjük. Ott van elég erő, ami ki tud hívni egy istent."

"Erő, igen, de nem olyan amit te vagy én irányítani tudnánk," mondta Nekane.

"Megparancsolta egy sárkánynak, hogy tépje ki a saját szívét a testéből, és a lában elé helyezte az athancját, majd meghalt," mondta Sabbreth. "Mit tudsz te az én erőmről?"

A hadúr hangjában feszülő fenyegetést beszínezte a levegőt közöttük, és Nekane tudta, hogy törésponthoz érkezett. Nem mutathat gyengeséget. Lépett egyet Sabbreth felé.

"Ha fel tudod használni a Kilenc Sziklánál található erőt," még közelebb lépett, amíg már az arcán érezte a hadúr leheletét -- "akkor hát tedd meg."

Nekane Sabbreth szemébe nézett és érezte a kor és hatalom elképesztő súlyát a tekintetében, de nem pislogott, nem lépett hátra. Ismerte a saját erejét. Végül Sabbreth törte meg a csendet. "Ha Deneghra küldött, és azt mondod, hogy Kilenc Szikla nem alkalmas, akkor én ... kénytelen vagyok egyetérteni."

Nekane hátralépett, elégedetten a kicsi, bár fontos győzelmével. "Szavamat adom és Deneghra dominarcháét is, hogy amikor megtaláljuk a megfelelő helyszínt, teljesítjük az általunk vállaltakat."

Sabbreth röviden bólintott. "Rendben. Akkor elfogadod a harcosaimat és gépeimet a közös cél érdekében?"

"Érkezik a hajnal, intéznem kell a szolgáimat, és pihennem." mondta Nekane. "Holnap estig megkapod a válaszomat."

Nekane nem adott Sabbrethnek esélyt a válaszra, hirtelen sarkon fordult és elsétált. 

 

MK4 Háttér - 046 - Felébreszteni a holtakat, harmadik rész, Egy aprócska esély

 Nekane úgy látta a Kilenc Sziklát, mintha egy bosszúálló isten törne elő a földből, talán hogy aztán lerántsa a világot valami végtelen sötétségbe. Érezte az erőt, gazdagot és szörnyűt, ami átjárta a helyszínt, mikor közel értek.

A köd már teljesen fölszakadt mire elérték a romokat, az éjszaka pedig tiszta volt és végtelen. Caen három holdja nézett le rájuk föntről, a közeli óceán pedig hullámzott és morajlott a távolban.

Kilenc Szikla több volt, mint a tőrszerű oszlopok amikről a nevét kapta. Egy kiterjedt rom volt, törött falakkal, ősi árkokkal, és állítólag egy beomlott alagútrendszerrel, amikor megfejthetetlen célból építettek.

Az eredete ismeretlen volt, de az Orgoth elkerülte az eredeti hódítása során, és csupán az Emésztő Féreg kultistái és druidái szipolyoztak időnként az erejéből.

"Sok halál és szenvedés volt itt," szólt Chatterbane izgatottan. "Ha valakinek lenne rá kedve, egy egész nekrotit bányát tudna itt ásni."

Nekane bólintott. Hihető megállapítás volt. Bár a fő célja az volt, hogy a Pusztítás Kútjának találjon megfelelő helyszínt, közben még feltérképezte azokat a helyeket amik előre mozdíthatják a cryxi terveket. "Szedj mintákat a földből. Ha van nekrotit a környéken, lehet jó helyszín lehet a kitermeléshez."

Chatterbane izgatottam emelt fel egy fúrógép szerű kütyüt, amit aztán ráerősített az egyik gép-végtagjához. "Meg is van a tökéletes szerszám." Elkóborolt a sötétbe, vidáman motyogva magában.

Nekane magához szólította a fúriákat és a romra mutatott. "Kutassátok át, bármi élő után."

"Engedelmeskedünk," szisszen Anathan.

"Az akaratodnak," suttogta Dogreth.

"És senki másnak." fejezte be Valek.

A három lidérce a romok felé lebegett.

Chemoshnak, a skarlock hadnagyának, Nekane ezt mondta, "Vidd a szolgákat és szervezzetek tűzvonalat. Ha bármilyen ellenséget láttok, azonnal jelentsd neked. Ne támadjatok."

Chemosh meghajolt és elment a nő parancsait teljesíteni.

Egy jó ideig Nekane egyedül állt Hadesszel az oldalán, kiélvezve az agresszió örvényét, ami a pokolgólem cortexéből felé áradt. Egy idő múltán, a Fúriák visszatértek a sötétségből. 

"Csupán holtak maradtak itt," mondta a három lidérc együtt.

"Sok erő van ott," mondta Dogreth.

"Lehet túl sok," mondta Anathan.

Valek csendben maradt, a sisakja alatti üresség valahogy vádlón, mintha a nővére mondatát azzal akarta volna befejezni, hogy "egy olyannak mint te."

A lidércek szerették a vészjósló jelentéseket. Nem túloztak ugyan, de színpadiassá tették. Mégis, nem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni a figyelmeztetésüket. Feléjük intett. "Kövessetek. Maradjatok közel."

*** 

Abban a pillanatban, amikor Nekane belépett a Kilenc Sziklába, majdnem leterítette a hely nyers ereje. Az omladozó falakat és bástyákat átitatta a baljós, kaotikus hatalom, de a kilenc pillér olyan erős mágikus sugárzással bírt mint a sárkányok tüze.

A nő közelsége a test nélküli élőholtakhoz az egyik eleme volt az ioszi származásának és pont ezért választotta őt ki Deneghra erre a küldetésre. Nem csupán közvetlenül tudta érzékelni a szellemek nekrotikus energiáit, de a halállal összefüggő mágia nyomait is úgy fel tudta deríteni, ahogy kevesen a Rémálom Birodalomban. Deneghra felismerte Nekane különleges tehetségét, és hogy az hogyan segít mindkettejüknek a céljaik elérésében.

Nekane közelített a fölé tornyosuló oszlopokhoz. Levette a páncélkesztyűt a bal kezéről és kinyúlt, ráhelyezve az élő bőrét az egyik fekete pillérre.

Olyan volt, mintha egy vulkán szívébe lépett volna. A hatalom átjárta, és eltorzult képek árasztották el az elméjét. Kőkések villantak vérvörös hold alatt, fájdalmas sikoltások és diadalmas üvöltések lebegtek a szélben, és a mélyből tiszta sötétségből gyúrt lények kúsztak felé. Az erő hihetetlen, ősi és teljességgel zabolázhatatlan volt.

Szakadozó sikollyal, Nekane eltépte magát az oszloptól és lehuppant a sötét földre. Lélegzete sűrű, apró kortyokban áramlott belé, a keze lüktetett. Bizonyosan volt itt elég hatalom ahhoz, hogy Urcaenből kitépje a Morrow nevű istent, de ki tudná ezt irányítani? A metafizikai káosz árnya burkolta be ezt a helyet, számlatan év felelőtlen mágiája. Nem olyan fajta bűbákok voltak ezeket amiket az akarata hajlítani és formálni tudott volna. Egyszerűen nem volt megfelelő.

Érezte, hogy egy másik jelenlét lép be a romok közé. Ahogy talpra pattant, látta, hogy Chemosh siet felé.

"Jelentést." mondta a nő.

"Egy cygnari őrjárat, tíz emberrel, Viharlovagok," mondta Chemosh. "Erre tartanak."

"El tudunk előlük vonulni?"

Chemosh a fejét rázta. "Hátasokon vannak."

"Vond vissza a szolgákat a romok közé. Itt megküzdünk velük."

Nekane a romok széle felé futott, ahol Hades várt rá, gyenge nekrotit füstcsíkot eregetve a kéményeiből. Bár ő nem volt nekrotek, megértette a necro-mechanika alapjait. Pár állítással, teljes teljesítményre fokozta Hades kazánját, és a pokoljack életre kelt zöld cryxfény villanás közepette, a jelenléte pedig szétterjedt az elméjében mint egy robbanó csillag.

Jöjjenek hát.

***

A villámkamrák ismerős kék fénye bevilágította az éjszakai láthatárt, mint egy azúr napkelte. Nekane magát, Hadeszt, Chatterbanet, Chemosht és a Fúriákat a kilenc pillér közepére helyezte. Ők voltak a csali, ami majd bevonzza a cygnariakat. Aztán a gépszolgák, amiket elrejtett szerte a romokban, bekerítik őket és lecsapnak rájuk.

Az acélpaták robogása Kilenc Szikla északi részén bukkant fel. A villámlovag légiósok megjelentek, erősen páncélozott harcosok szintén páncélozott csataméneken. A villámkamrák erős kék fényt árasztottak a minden lovas hátára szerelt egységből, valamint a kopjáikból.

A cygnari katonák meglátták Nekanet, egyenesbe állították a kopjáikat és rohamra indultak. A légiósok a köztük lévő táv felé már megtették, amikor a rejtett gépszolgák előrontottak a fedezékükből és minden irányból támadást indítottak, megakasztva a cygnari előretörést egy valóságos hús és metsző acél lavinában.

Galvanikus erő sült ki minden irányba, egyesek célt találva, darabokra téve a gépszolgákat, fém és húsdarabokat szórva szét. Nekane szeme megremegett. Nem volt pazarolni való katonai ereje. Gyorsan véget kellett vetnie ennek az összecsapásnak.

Szökdelő rohanásra utasította Hadeszt és követte a gólemet, egyre csak előre hajtva, egyenesen a legközelebbi légiós felé. Hades kitépte az ember lovát alóla a mancsa egyik csapásával és a légiós a földre zuhant. Próbált feltápászkodni és újra maga elé fogni a lándzsáját, ám Hades felöklelte az agyaraival és átvetette a hulláját a vállán. 

Még mindig maradt öt légiós, és egy szoros kört alkottak, kifelé védekezve a kopjáikkal, mint egy voltaikus halált szóró sündisznó. Az első sortüzüket Hadesre lőtték, eltalálva a pokolgólemet koncentrált galvanikus kisüléssel. A sorozat hátralökte a gépet, egy pillanatra felfedve a mögötte lapuló Nekanet.

Az egyik viharkopjás, érezve a lehetőséget dicsőséget szerezni, kitört az alakzatból és Nekane felé rohamozott. A Fúriák védő gyűrűbe vonták Nekanet, de a nő leintette őket. "Nem, ő az enyém."

Nekane a bal alkarvédőjére szerelt rúnavetővel célzott, majd lőtt. Rúnákkal vésett tüske csapódott a légiós vállába, alakja pedig megremegett, ahogy a gonosz mágia átsuhant rajta. Teste légiessé, szellemszerűvé vált, és Nekane lehúzta a fantomszerű cygnarit a lováról. Az pár másodperccel később újra testet öltött, majd egy kupacba zuhant a földre. A hátasa megrémült, felágaskodott, majd elmenekült.

Nekane vigyorogva újra elsütötte a rúnavetőjét, miközben a viharkopjás talpra kászálódott. A tüske eltalálta és a formája újra megremegett, majd a nő újra közelebb húzta magához. Most már látta az arcát a sisakja alatt, sápadt, rettegő. Amikor újra megszilárdult, a nő újra rálőtt, és a sikoltó árnyát maga felé vonta, füstszerű vége lecsorgott a páncélján, kopjája mögötte csüngött, elfeledve és használhatatlanul. Térde zuhant a nő előtt, megszilárdult, és Nekane beledöfte a kesztyűjén lévő pokoltüskéjét a férfi torkába.

A légiós hörgött és meghalt a nő lábai előtt. Nekane felnézett és látta, hogy a gépszolgák és Chemosh gyorsan végeztek a maradék kopjásokkal és lovaikkal. Csak egy kupac szétszabdalt test és felhasított páncél maradt ott, de ennyi halott túl erősen árulkodott a jelenlétükről.

Nekane agya lázasan járt azon, hogyan rejtse el a csata nyomait. Nem volt tökéletes megoldás, így alkalmazkodni kellett.

"Hordjátok a lovakat és testeket egy kupacba és locsoljátok őket le a savköpő ágyúkkal." mondta Chemoshnak. A maró eluvium, amit a savköpő szolgák fegyverei használtak felemészti majd a páncélt és húst és felismerhetetlenné teszi. "Aztán ássátok el a maradékot. Gyorsan dolgozzatok. Azonnal el kell hagyjuk ezt a helyet."

Chemosh elindult teljesíteni a parancsot. A savköpő ágyúk borzalmas szaga megtöltötte Nekane orrát pillanatokkal később, és nemsokára nem maradt más ellenfeleikből, mint szürke kása. Az élőholtak lankadatlan és cél fókuszált munkatempójával, a gépszolgák elkezdtek vermet ásni a fegyvereikkel, és rövid időn belül eltemették az elemésztett páncélt és húst.

"Úgy hiszed, ez volt az egyik őrjárat, amiről Aiakos kapitány beszélt? mondta Chatterbane, miközben kék páncéllemezeket szegecselt Hades testére, ezzel javítva ki a sérülések egy részét.

Nekane nem így gondolta. "Nem.Ez sokkal szándékosabbnak tűnt. Irányítottnak."

Mindazzal amit Aiakos elmondott Kilenc Szikláról, úgy vélte a cygnariak majd elkerülik a helyet. Talán egy áldás volt, hogy mégsem felelt meg a céljainak. 

Percekkel később, megfogyatkozott csapata élén, Nekane elhagyta Kilenc Szikla romjait és keletre indult a Banwick folyó mentén. Előtte a Sárkánygyíkfal Hegység tornyosult. Volt egy másik helyszín amit fel akart deríteni, de előtte, még volt egy diplomáciai feladata amit le kellett tudjon. A Sabbreth nevű Orgoth hadúr várt rá, és hírt kért a közte és Deneghra között köttetett alkuról, és ezt Nekane szállította. 

Minden beszámoló alapján, ez a Sabbreth erőszakos, vakmerő és kiszámíthatatlan volt. A tökéletes szövetséges, gondolta Nekane, ahogy északkelet felé haladtak a Sárkánygyíkfal felé a hajnal előtti félhomályban.

 

MK4 Háttér - 045 - Felébreszteni a holtakat, második rész, Egy aprócska esély

 Nekane lidérckötő a Tépőfog nevű feketehajó fedélzetén állt, a köd borította éjszakába kémlelve. A csatamágus páncélja nekrotitkazánja élénk zöldre festette az ezüstös ködöt, olyan érzést keltve, mintha egy savas hóvihar közepén állna. 

Erőteljes köhögés vonta el Nekane figyelmét egy hatalmas alakra aki feljött a hajó gyomrából. Aiakos kapitány tagbaszakadt, sebhelyes ember volt és egy legalább ennyire megviselt csatamágus páncélt hordott. Átsétált a fedélzeten és Nekane mellé állt, izzadságtól bűzölögve, vérszagosan, nekrotitot égetve. Az élet és halál keveredett.

Aiakos újra köhögött, elfordult, majd egy csillogó fekete masszát köpött a fedélzetre. A gennyes masszában dagonyáztak a fakózöld kukacok. A nekrotit mérgezés elkerülhetetlen volt a Rémálom Birodalom szolgái számára, és Aiakos már évtizedek óta szívta be a páncéljából és gólemeiből a kormot. Pont úgy ahogy Nekane.

Aiakos megtörölte a száját páncélos kesztyűjével. "Indulj északra a kikötési pontunktól. Az Orgoth a Banwick folyó torkolatánál várakozik."

"Föld a láthatáron!" kiáltotta a Tépőfog egyik matróza, és a ködben egy enyhe árnyék bontakozott ki. Egyre testesebbé vált, ahogy a partvonal kibontakozott.

***

A köd már szakadozni kezdett mire a Tépőfog kikötött. A hajó kétéltű volt, fel volt készítve tengeri csatákra és gyors, véres parti portyákra. A kiszállópalló leereszkedett, és Nekane figyelte, ahogy a kisszámú csapata kisétál a Tépőfog sötétségéből a ködös holdfénybe. A serege nagy része gépszolgákból állt, újraélesztett holtestekből, amikre különféle penge, fűrész, és balta volt hozzáépítve. A gépszolgák között néhány savköpő szolga is helyet kapott, kiknek tömlői olyan maró folyadékot tudtak spriccelni, ami megolvasztotta az acélt és alatt a húst is. A szolgákat a tisztjük vezette, Chemosh, egy önjáró élőholt lény akibe átlag feletti intelligenciát és akaratot plántáltak.

Nekane csapatának végső tagjai nem egyszerű szolgák voltak. Érezte a góleme, Hades, haraggal teli agyának vonzását, ahogy a saját tudatához préselődött. A pokolgólem leosont a hajó gyomrából, egy tornyosuló szörnyeteg tele tüskékkel és émelyitő cryxfénnyel. Hozzám, sürgette, és Hades hatalmas, tüskés feje feléje fordult. Átdübörgött a homokon az oldalához, gyűlöletet és éhséget sugározva az agyába.

Utána következett a három ősi lidérc, akiket a Fúriák néven ismertek. Anathan, Dogreth és Valak baljós zöld pamacsokon lebegtek, telve halálenergiával, az üres páncéljuk ami a fizikai testüket jelentette, olyan rúnákkal volt televésve, amik Caenhez kötötték a lelküket. A rettegett lelkek hűek voltak Nekanehoz, és ő nagyon jól értette az efféle lények észjárását, még abból az időből amikor a lidérc Goreshade tanonca volt. A lidércek megkötése és irányítása olyan tudás volt, amit kevesen uraltak a Rémálom Birodalomban, és ez az egyik kulcsa volt Nekane felemelkedésének.

Végül, Chatterbane, Nekane nekrotekje, elősomfordált a raktérből, a felfejlesztett nekromechanikus teste hangosan nyikorogva. Egyből Hades felé vette az irányt, és elkezdte bevizsgálni a warjacket.

"Hades elfogadható paramétereken belül működik," mondta Chatterbane, ahogy a magas, nyikorgó hangja arra késztette Nekanet hogy a fogait csikorgassa. "Ám a harmadik phalangeális ujj élesítésre szorul, és a hajó zsúfoltsága miatt nem tudtam rendesen karban tartani a lélekágyút, mióta elhagytuk Feketevizet. Amint lehet, ezeknek nekiállok."  

 "Ezek várhatnak," mondta Nekane. "Állítsd át Hadest csendes futásra. Ugyanezt állítsd be a szolgákon, a páncélomon és a saját kazánodon is."

"Az ilyen beállítás lomhává teszi Hadest, a te páncélod pedig sokkal nehezebb lesz." sóhajtott Chatterbane. A nekrotek tetőtől talpig felmérte a nőt. "El tudod cipelni? Az élők gyorsan fáradnak."

Nekane a szemét forgatta. Bár tehetséges nekrotek volt, Chatterbane rendelkezett számos bosszantó furcsasággal. Ezek körül első számú volt az élőkkel kapcsolatban táplált lenézése, akiket egyszerre vélt alacsonyrendűnek és gusztustalanul hatékonytalannak. "Hogy én mit bírok, az nem a te gondod. Tedd amit parancsoltam. Azonnal."

"Ahogy óhajtod." Chatterbane nekiállt Hades kazánjának.

Miután a portyázó falka mind partra szállt, Aiakos kapitány Nekanehez lépett. A páncélja kazánja fényétől a bőre beteges, zöldes árnyalatot vett fel, bár nem a cryxfény miatt volt ilyen holtestszerű bőrszíne. "Cygnari őrjáratok vannak szerte a part mentén. Tartsátok alacsonyan a füstöt és csak éjszaka haladjatok, és el fogjátok kerülni a kelletlen figyelmet."

"És ha nem akarom elkerülni?" mondta Nekane.

"Ne hagyjatok semmi nyomot," mondta Aiakos.

"Kapitány, mit tudsz a Kilenc Szikláról?" kérdezte Nekane. Az ősi rom egy volt azok a helyszínek közül amit fel kellett derítenie. Meg kellett bizonyosodnia róla, hogy elég alvilági energia lakozik-e ott, hogy megépüljön a Pusztítás Kútja, egy régi Cryx gépezet, amit olyan hatalmasnak vélnek, hogy még egy istent is át tud rántani Urcaenről, mindezt azért, hogy teljesítsék Deneghra úrnő szövetségét az Orgothal.

"Veszélyes hely," válaszolt Aiakos. "Ha a feketeköpenyesek ott találnak, azt fogod kívánni, hogy inkább egy cygnari hadtest talált volna rád előbb. Az Emésztő kultistái nem kedvesek a betolakodókkal." 

Nekane elmosolyodott. "Nos ez...ígéretesen hangzik."

 

MK4 Háttér - 044 - Felébreszteni a holtakat, első rész, Egy aprócska esély

 Jeremiah Kraye ezredes az asztala mögött ült a CRS főhadiszállásán, Magaskapuban. A papírok és iratok előtte kupacokban tornyosultak, olyannyira sok, mint a fájdalmak és sajgások amik kitöltötték az ötvenhét éves testét. Még csak pár éve hagyta ott végleg a nyerget, pár éve sütött el utoljára a Radcliffe karabélyát, és suhogtatta rohanó lova hátáról a Keserű Vég nevű mechanika szablyáját. Most, mind a puska és a kard csak a port gyűjtötte mögötte a falon. Ugyanolyan kövületek voltak mint a gazdájuk.

Kopogás hallatszott Kraye szükségtelenül tágas irodájának ajtaján. "Gyere," mondta, szívesen vége mindenféle elszakadást az asztalát ellepő jelentések tömegétől.

Az ajtó kinyílt és Kraye szárnysegédje, Gerrold Haines hadnagy lépett be. Haines kényelmetlenül érezte magát a patyolattiszta egyenruhájában, de a jobb karja helyén lógó üres zubbonyúj távol tartotta a Felderítők felszerelésétől, amíg jóvá nem hagyják számára a mechanika protézist. A karját az orgothok ellen harcolva vesztette el Orvennél, és a beszámolók szerint a sérülése előtt és utána is keményen kitett magáért. 

"Sajnálom a zavarást, uram," kezdett bele Haines, "de van egy furcsa jelentés, amit szerintem látnia kéne."

Előrelépett és egy papírlapot csúsztatott az egyik Kraye asztalán álló aktakupacra.

Kraye előhalászta az olvasószemüvegét, feltette, majd felvette a jelentést. Átfutotta, borúsan, aztán újra Hainesre nézett. "Turpin főgenerális visszatért már Caspiából?"

***

Evelyn Turpin főgenerális tíz évvel fiatalabb volt Krayenél, de a nő mesteri kezelése a caspiai politikának felgyorsította a felemelkedését a parancsnokság legfelső szintjeire. Kraye a nő irodájában állt a Harmadik Hadsereg kaszárnyájában, a szoba hatalmas volt, kidíszítve a ragyogó díszlobogókkal, kiglancolt díjakkal és makulátlan fegyverekkel.

"Úgy hiszi, hogy az értesülések ettől a..." -- a nő lepillantott a papírra -- "Árnyéknyelv kapitánytól, megbízhatóak? Ez egy hírhedt kalóz."

"Az igaz, asszonyom," mondta Kraye, "de egy olyan kalóz aki kockáztatta a hajóját és életét, hogy elhozza nekünk ezt az információt. Nem sokat nyer vele -- hacsak nem az igazat mondja."

Turpin megvonta a vállát. "Lehet ez az Árnyéknyelv valami olyasmivel találkozott, amiről azt hitte hogy egy cryxi feketehajó amin szerinte egy cryxi csatamágus utazott -- egy olyan amire nem illik rá egyetlen ismert varászló személyleírása -- akiről azt feltételezte, hogy titokban hozták a partjainkra, és akinek szerinte ismeretlen, de veszélyes a küldetése. Őszintén, ez nagyon sok tippelgetés egy halomban, nem gondolja?"

Kraye mély levegőt vett. "Asszonyom, kint terepen, megtanultam bízni a megérzéseimben. Ha valami nem állt össze, azt azért volt, mert nem volt kerek. Hívja megérzésnek, sugallatnak, bárminek, de ez életben tartott engem és ellenségeinket pedig hátrányban vagy harminc éven át."

"És feltételezem, a megérzése azt mondja, hogy ennek a kalóznak a meséje pontos?" mondta Turpin.

"Engedje meg hogy kiküldjek egyetlen felderítő egységet," mondta Kraye. "Napok alatt kiderül az igazság."

Turpin egy pillanatig hallgatott, majd így szólt : "Már így is háromszáz százalékkal emeltük az őrjáratok számát a nyugati partokon."

"Tisztában vagyok vele asszonyom, de--"

Turpin felemelte a kezét. "A CRS becslése szerint, ezredes, mi az esélye annak, hogy egy magányos feketehajó bárhol kiköthet Cygnarban jelen pillanatban?"

"Kevesebb mint a szokásos," fogadta el Kraye összeszorított fogakkal.

"Nos akkor az én becslésem az, hogy a CRS tények alapján kell nyomozzon, nem képzelgéseket kergessen." Turpin visszatolta a jelentést Kraye felé. "Elmehet."

***

"Sajnálom, uram," mondta Haines hadnagy, ahogy kettesben elhagyták Turpin főgenerális irodáját. "Nem az én dolgom ezt megítélni, de Turpin főgenerális hibázik, amikor ezt figyelmen kívül hagyja."

"Igazad van -- nem a te dolgod." Kraye kurtán rámosolygott a fiatal hadnagyra. "A büntetésed az lesz, hogy megfogalmazol a nevemben egy levelet egy régi barátomnak, Jarvinson ezredesnek."

"Aki Nyugatvég kapitánya, uram?"

"Pontosnak neki."

Haines arcára cinkos mosoly kúszott. "Azon nyomban, uram."

MK4 Háttér - H005 - Hajthatatlan

A doktor segédjének görnyedt alakja betolta a pácienst a műtőtermükbe, egy gondosan berendezett szobába ami viszont megpörkölődött szőr és alvadt vértől bűzlött. Vas tálcákban sokféle sebészi szerszám hevert - szikék, fecskendők és feszítők - mindegyik lefertőtlenítve és bevetésre készen. Egy szekrényben a sarokban tele volt fertőtlenítővel, gézzel, és más orvosi kellékekkel.

Egy testfelépítés rajz lógott az egyik falon, kiegészítve az orvos saját megjegyzéseivel.

A doktor felmérte a beteg szétroncsolt alakját egy gyors elképzelt foltozáshoz. "Vizsgáld meg a légzését egy kézitükörrel," mondta, elfordulva, hogy megigazítsa a gázlámpást. A szobát hamarosan meleg sárgás fény árasztotta el ami megcsillant a sebészi műszereken és felsorakoztatott üvegcséken, amikben különböző színű oldatok voltak. A segédje morrant, megerősítve, hogy a beteg még mindig lélegzett.

"Kitűnő. Tölts ki egy ampullányi mawg adrenalint és keverd bele egy 90 százalékos etanol oldatba, pontosan 1/16-odnyi része legyen egy unciának. Valamint nyújtsd ide a Kanner drótfűrészt. A disztális falangiális csukló a bal kézen nem menthető," mondta a doktor, majd felhúzott egy pár nehéz ponyva kesztyűt amit olaj és paraffin keverékével kezeltek.