Jax Vöröspenge kapitány olyan közel állt a nyitott hangárajtóhoz amennyire csak mert, miközben a Koalíciós "Győzedelmes" harci cirkálón suhantak. A nő előtt egy hatalmas kiterjedésű gyöngykék óceán terült el, és azon túl, Bástya tündöklő kupolái és épületei. A Győzedelmes egy rejtő mező alatt lebegett vagy tíz mérföldnyire a VSZ erődtől, várva hogy a prédája megjelenjen.
"Helyzetben vagy?" szólt bele Connor Stone ezredes Jax rádiójába. A csatamágus türelmetlen ember volt, hivatásos katona, és körülbelül annyira örült a zsoldossal való együttműködésnek, mint a nő annak, hogy Koalíciós fejesektől fogadjon parancsokat. Ám oda ment ahol a pénz volt, és jelenleg itt volt.
"Ezt már másodjára kérdezed meg tőlem, ezredes," mondta Jax. "Azt hittem, hogy a hírnevem legalább talpraesettként ír le."
"A hírneved véreskezű kalózként szól rólad." köpött Stone ezredes.
"Ahogy mondtam, talpraesett."
"Egy Felderítő lövész osztagot rendelek alád." morogta Stone bosszúsan, és a nő észrevette, mennyire uralkodnia kell magán, hogy kiadhassa a parancsot. "Iris Hathaway hadnagy nemsokára leszállítja a csomagod maradékát."
A rádió recsegett egy sort, majd kikapcsolt, mielőtt a nő válaszolhatott volna.
Jax körbepillantott a hatalmas hangárban -- amit jelenleg Koalíciós katonák és warjackek töltöttek meg -- és meglátott egy kis férfi-nő csoportot akik a Felderítők egyenruhákát és puskákat hordtak, majd azok elkezdtek felé jönni. A vezetőjük egy galjvékony nő volt, aki simán hat láb maga volt, rövidre nyírt sötét hajjal és vékony, komoly arccal.
"Vöröspenge kapitány," szólt a nő ahogy közel értek. "Hathaway hadnagy vagyok."
"Ühüm," mondta Jax. "Hoztatok nekem valamit?"
A Felderítő szeme összeszűkült, de elővett egy kicsit, gömbformájú tárgyat az övtáskájából és átadta.
"Ne pazarold el. Csak egyet kapsz."
Jax kuncogott és betette a készüléket a lőszerszíjába, hogy kéznél legyen majd. "Szóval, hogyan kerültetek erre a szutyok megbízásra, Hathaway?"
"Nem értem mire gondolsz," mondta a Felderítő. Ahogy a nő orra felfelé kunkorodott, az ember azt hinné, hogy egy nyitott latrinára bukkant volna váratlanul.
"Úgy értem, hozzám rendeltek, hogy én parancsoljak nektek. Ez már biztosan fölzaklat, nem?"
Hathaway elmosolyodott, egy fogvillantós, ragadozó mosolya volt ez, és ettől Jax egyből jobban tisztelni kezdte. "Azt kérdezed tőlem, hogy tetszik-e, hogy egy olyan zsoldostól kapunk parancsokat aki a közelmúltig az ellenségeinket szolgálta és aki, ha a jelentések igazak, annyi hűséggel rendelkezik mint egy konesztai kövi vipera és valószínűleg ugyanannyira mérgező?"
Jax vigyorgott. "Igen, hadnagy, pontosan ezt kérdezem."
"Akkor, nem, nem tetszik." mondta Hathaway. "De követem a parancsaimat."
"Tudod, mindennel kapcsolatban igazad van, kivéve egyet." Jax rácsapott a pengéje markolatára, egy régimódi kardra, amit egy ősi égi hajó roncsából tépett ki, majd egy fúziós mezőgenerátorral újította fel.
"Valóban, kapitány?" mondta Hathaway, a saját kezében a puskája tusát szorongatva. Mindketten szerették, ha a fegyvereik kéznél voltak, erőt nyertek belőlük.
"Azt mondtad, hogy nem vagyok hűséges. Ez nem igaz. Férfiak és nők akik velem tartanak a csatába a legénységem. A legénységek változnak, de a hűségem irántuk nem. Ha követtek engem, élve hazahozlak benneteket."
Hathaway kifejezéstelenül bámulta, keresve az álnokságot vagy lekicsinylést. Amikor nem lelte, biccentett. "Rendben. Visszajuttatsz engem és az enyéimet a Győzedelmesre, és aztán én állom az italokat."
"Megigérem." Jax újra a nyitott hangárkapu felé fordult. Egy kis alak haladt feléjük a vízen át, egyre nagyobbra és nagyobbra nőve. Egy VSZ kereskedő fregatt volt, Galleon osztályú, az Ismeretlen Hajnal. A VSZ flottájának egyik leghíresebb hajója, arról volt híres, hogy új utakat fedezett fel a Hyperuranionban és ami még fontosabb volt a Koalíciós hadihajónak, arról is, hogy mindig értékes szállítmány volt rajta, legtöbbször fegyverek.
Jax kivonta a kardját és előremutatott vele. "Ott a célpontunk, hadnagy."
Hathaway megérintette a torokrádióját. "Uram, a csomag megérkezett. A célpont bemérve. Két percen belül csúszunk."
A Győzedelmes mélyéből valahonnan, Stone ezredes Arcanessencevel töltötte fel a katonáit. Az arc vevők Hathaway páncélján és a Felderítőkön egy kicsit élénkebb fénnyel világítottak, és Jax is érezte a beáramló erőt a mechanikáiban.
"Nem régen az VSZ-nek dolgozták," mondta Hathaway, most már inkább kíváncsian mint ellenségesen. "Most pedig nekünk segítesz leszedni az egyik hajójukat. Miért van ez?"
"Emlékszel, hogy mit mondtam a hűségről?" mondta Jax, miközben figyelte ahogy a Ismeretlen Hajnal egyre közelebb ért. A páncéljára szerelt repülő szerkezet halkan zümmögni kezdett, ahogy felkapcsolta.
"Igen."
"Nem értékelem amikor a hűség nem kerül viszonzásra, különösen ha nem kifizetett bér formájában történik. Olyankor kissé...bosszúálló leszek." A háti meghajtója életre kelt és Jax egy pár centire elemelkedett a padlóról.
"És ezért bérelt fel Stone ezredes? Mert bosszút akarsz állni a VSZ-en?"
"Ezért, és azért mert én vagyok az egyetlen csaj a Hyperuranionban aki hajlandó kiugrani egy csataszállítóból és elhelyezni egy mozgó térkaput egy VSZ kereskedőhajón." kiáltotta Jax a meghajtója hangosodó süvöltésén át. Az Ismeretlen Hajnal most már tíz mérföldnyire volt Bástyától, csatamágus távon kívül, sebezhetően.
"Biztos vagy benne, hogy a te részed a legrosszabb, kapitány?"
kiáltotta Hathaway.
Jax kisuhant a hangár kapuját, megfordult és egy pillanatig lebegett.
Hathaway felé mutatott a pengéjével és vigyorgott. "Találkozunk a csúszás után, hadnagy. Szövetségi vérrel festjük ki az Ismeretlen Hajnalt...aztán megisszuk azt a piát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése