Harlan Sek fölmászott a rozoga állványzatra ami a hatalmas tárgyat vette körbe, eltűnődve egy pillanatra, hogy a védőpáncélzata miatt vajon le fog-e szakadni az egész tákolmány. Az első mászást sikeresen megcsinálta, de aztán két Vazallus Fosztogató állta útját. Hosszú szögelő puskákat markoltak és szedett-vedett páncélzatot viseltek, egyszerű ruházattal, amibe Arc vevőket szőttek. A Vazallusok arckifejezését lehetetlen volt kiolvasni a sisakjuk alatt, de enyhén megemelték a fegyvereiket amikor Harlan közel ért.
Megnyomta a nyitást a sisakján, és az visszacsúszott hátra, és bele a környezeti páncéljába. Az alul elterülő szervezetlen táborhely bűze pofonként csattant az arcán. Bármennyit is beszélnek a testek feljavításáról, az Aeternus Continuum így is evő, szaró, bűzlő emberekből állt. Harlan a legszebb mosolyával kínálta a Vazallusokat, részben eladó, részben ne kelljen megöljelek titeket. "Elnézéseteket kérem barátaim, de úgy tűnik az utamban álltok."
"Morax testvér nem engedélyezte neked, hogy megközelítsd a tárgyat," mondta az egyik vazallus, a hangja fémes és elmosódott a sisakja mögül.
"Milyen furcsa, mivel ez az én ásatásom," mondta Harlan. "Nincs szükségem engedélyre, hogy megközelítsem a tárgyat. Én voltam, aki fölfedezte."
Ennyi erővel akár a csendes tárgyhoz is beszélhetett volna.
Nem fog semmit elérni ezeknél a fanatikusoknál, csak azt hallgatja vissza végtelenül amit nekik parancsba adtak.
"Beszélj Morax testvérrel," mondta a másik Vazallus, már-már közelítve a logikus gondolkodás felé. Biztosan nehezére esett.
Harlan sóhajtott és rácsapott az övén lógó fúziós penge markolatára. Agyán átfutott egy-két gyilkolászós álmodozás. Őszintén szólva, a Continuumnak aligha hiányozna ez a két Vazallus -- a Hyperuranionban nem volt hiány kétségbeesett bolondokból -- de Morax valószínűleg sokat leszűrt volna belőle, ha ezek eltűntek volna. "Hol találom a nagy és hatalmas Moraxot?"
"Morax testvér a szálláshelyén van." Az első Vazallus arra mutatott, ahonnan Harlan érkezett.
Harlan még egyszer hosszan megnézte a tárgy hosszúkás, toronyszerű alakját. A kékes-szürke hajóteste -- egy ismeretlen elemből építve -- ragyogott a mészkő és már lerakódások vékony rétege alatt. Még mélyebbre kellett ásniuk hogy fel tudják feni hatalmas kiterjedését, aztán most az ősi gépezet egy nyolc méteres verem alján állt. Pontosan ott volt, ahol Astreus mondta hogy lesz. Természetesen a mostani munkaadóinak fogalma se volt, hogy Harlan egy Empyreantól tudta meg a tárgy helyét; nem osztotta meg ezt az információt senkivel.
A legtöbb ember -- még az Aeternus Continuum eltorzult tagjai is -- gyanakvással fogadott bárkit akinek kapcsolata van ezzel az idegen robotfajjal, akiknek a végső célja az emberiség kiirtása volt. Ám Harlan nem fordult el sosem a hasznos információktól, a forrástól függetlenül. Természetesen az sosem derült ki, hogy Astreus miért adta át neki ezt a tudásmorzsát, de az Empyreanokról amúgy sem tudott szinte senki semmit.
Harlan elhessegette a borús gondolatait és visszakapcsolta a sisakját. Ha találkoznia kell Morax testvérrel, legalább ne kelljen belélegezni az áporodott bűzét.
Morax testvér szálláshelye nem volt messze a tárgy alapjától, a hatalmas gödörben, amit köré ástak. A Hallhatatlan otthona egy ideiglenes építmény volt habkerámiából ami fémvázra fújtak rá, majd hagytak megkeményedni. Egy egészen szerves és strapabíró szerkezet kerekedett ki belőle. Több hasonló építmény tarkította a tábort, egy fura gyűjtemény földszínű vakondtúrásokból, amik beleolvadtak a környező falakba. Persze most, hogy a kiásott tárgy formája már mérföldekről látszott, nem volt volt már remény az álcázásra.
Morax testvér lakhelyén nem volt ajtó, csak egy nyílás, így a vörös izzás amit a Hallhatatlan Arc vevői árasztottak, vértócsaként ömlött ki a homokra. Harlan bejelentés nélkül bement és a Continuum ügynökét egy hatamas vid-képernyő fölött találta, ahogy adatok tömkelegét böngészve. Az ő adatait, jött rá Harlan. Morax magas volt és pipaszár vékony, egy bőrrel bevont csontváz, minden ízülete egy éles csont-találkozás amire fájdalmas volt ránézni.
Drótok és kábelek kötötték össze a készüléket a Hallhatatlan hátán a végtagjaival, valószínűleg ezek adták meg neki az erőt, hogy mozgatni tudja az ősi testét. Egy pszychokinetikus csuklya -- egy széles sisak, ami úgy nézett ki mint egy pár tompa szarv -- borította be Morax fejét, és csak a lógó, elfeketedett ajaki és a csúcsos álla volt látható.
Mit akarsz, zsoldos? mondta telepatikusan Morax testvér.
Ó, ez nem lesz így jó. Harlan nem értékelte ha bárki az agyában tapogatózott, különösen ha az Aeternus Continuum egy Hallhatatlanja. Megnyomta az egyik gombot a csuklópaneljén, bekapcsolva a neurális tompítót, egy hasznos kis technikát amit egy kétezer éves hajóról szerzett be Jarvax Kettőn. Hosszú használat után fájni kezd majd a feje, de addig is távol tartotta a kutakodó elméket.
Morax felé fordult, ajkai vicsorba fordulva.
"Hol szerezted azt?" mondta hangosan, a hangja mint egy erős sziszegés.
"Miért nem engedsz a tárgyhoz?" mondta Harlan, figyelmen kívül hagyva a Hallhatatlan kérdését a neurális tompítójához. "A nomarchád tett meg ennek a műveletnek a vezetőjévé."
"Igen, és őkegyelmessége pedig engem azzal bízott meg, hogy betartsd a vállalásaidat," válaszolt Morax.
"Talán nem tettem? A tárgy már majdnem teljesen ki van ásva, és nemsokára el tudom majd érni a belső funkcióit."
"Ó, nincs kétségem, hogy bele fogsz tanulni a gép belső működésébe." Morax közelebb lebegett, egy ujjnyira a padló fölött, egy pszichokinetikus mezőn. "De, kérdem én, ki számára?"
Harlan egy lépést hátrált. Nem szerette ha a Hallhatatlan ilyen közel van a legjobb hangulatban sem, és most a Szövő szavaitól borsózott a háta. Tudhatta vajon? "Bármilyen információ amit megtudok, megosztásra kerül a Continuummal, ahogy megállapodtunk. Természetesen, ha nem hagytok dolgozni, akkor nem lesz információ."
"Különösnek tartom, hogy pontosan tudtad hol találod ezt a gépet egy világon ami olyan távol esik a fő kereskedelmi utaktól, hogy gyakorlatilag ismeretlen," mondta Morax.
"Egy nagyon szerencsés felfedezés."
"Nos, igen, nekem már csak ilyen szerencsém szokott lenni," mondta Harlan. Az agyában sorra indultak be a riasztók. Blöffölést választott hát. "A nomarchád teljesen így gondolta. Lehet kapcsolatba kéne lépjünk vele és megbeszéljük miért nem halad a munkám."
"Őméltósága...őt nem kell zavarjuk ilyen dolgokkal," egyezett bele Morax testvér, visszalebegve pár hüvelyknyit.
"Biztos vagy benne, Morax? Nem beszéled meg a kétségeidet Faerusszal?" Harlan rájárszott a blöffre, egy kicsit kiélvezve. "Nos, minél tovább halogatjuk a munkámat, annál többet kell majd várni az eredményekre. Arról nem is beszélve, hogy elég sebezhetőek vagyunk most odakinn."
Morax oldalra billentette a fejét. "Sebezhetőek mi ellen?"
Harlan önmagát átkozta. Mint általában, most is kicsit túljáratta a száját. "Ahogy mondtad, az isten háta mögött vagyunk a Hyperuranionban, egy olyan világon ahol nincs egyetlen emberi telep sem, és most ástunk ki egy értékes technológiát tartalmazó kincsesládát. Ez egy olyan dolog ami vonzza a kéretlen figyelmet."
"Nincs VSZ vagy Koalíciós jelenlét négy kapun belül," mondta Morax. "Van velem ötven Vazallus fosztogató, egy pár Kasza, és két Rake. Bőven elég, hogy eltérítsünk bármilyen független rablót. Arról nem is beszélve, hogy van még egy csatacirkálónk is álcázó palást alatt, öt mérföldnyire innen."
"Nem aggódok az átkozott VSZ vagy Koalíció miatt," mondta Harlan. Ami igazán aggasztotta az Astreus és az Empyreanok voltak akik őt és más gátlástalan emberi ügynököket használtak arra, hogy kiássanak értékes technológiákat, hogy aztán lecsapjanak és elvegyék. Azért aggasztotta, mert ő maga pont így csinálná.
"Az Empyreanok miatt aggódsz," mondta Morax. "Miért? Nem volt aktivitás ebben a szektorban."
"Mert nem vagyok idióta. Nem tudom, hogy a Templom követte-e a friss eseményeket, de egyre sűrűbben csapnak le peremvidéki településekre. Mi most jelenleg egy peremvidéki település vagyunk egy ősi tárgy körül, ami úgy szórja az energiát mint egy szita."
Morax hátrébb dőlt, és Harlan érezte a Halhatatlan elméjét, ahogy újra a neurális tompítója határán tapogatózik. "Átnéztem a kutatásaidat. Ezt a gépet egy olyan anyaggal táplálod, ami hasonlít az Arcanessencere."
"Így van," mondta Harlan. Gyűlölte, hogy többet kell elmondani a Halhatatlannak mint amit tervezet, de szüksége volt a hozzáférésre ehhez a kincshez.
"És az köztudott, hogy az Empyreanokat vonzza minden Arcanessence forrás, különösen azok amiket emberek irányítanak."
"Azt hiszem hogy az Empyreanok miatti aggodalmaid más forrásból fakadnak, Harlan Sek," mondta Morax, a gyanakvása méregként szennyezve a szavait.
"Belenéztem a ténykedéseidbe, és érdekesnek tartom, hogy olyan sűrűn találsz meg kincseket, amiket senki más nem tud. Még furcsább pedig az, hogy ezek a tárgyak nem az VSZ, a Koalíció vagy a Templom tulajdonában végzik. Hanem csak egyszerűen eltűnnek."
"Megtartom a jókat," mondta Harlan. Morax táncolt a vádolás körül, de miért? Talán azt hittem, hogy Harlan majd bemártja saját magát? Nem volt meg a szükséges bizonyítéka?
"És mik a legjobbak?" mondta Morax. "Azok hova kerülnek?"
"Én vagyok az egyetlen oka, hogy a nomarcha megtalálta ezt a tárgyat és egyáltalán tudomást szerzett róla." mondta Harlan, még egyszer megpróbálva bevetni a tekintély szemszöget, mielőtt előkapta volna a fúziós pengéjét és megpróbálja kibelezni Moraxot, mielőtt az lerobbantja a fejét egy pszichokinetikus csapással.
Morax arca eltorzult diadalittas vicsor közben; a pszichokinetikus csuklyáján felvillantak a vevők. Kinyitotta a száját, hogy kimondjon egy lesújtó vádat, azt amire végig ki rá akart térni, de aztán megállt. Egy lépésnyit visszalebegett, az ajkai lebiggyedtek.
"Mi a gond?" Harlan érezte hogy a nyakán feláll minden szőrszál. Bármi ami egy olyan szörnyeteget mint Morax aggasztott, komoly baj lehet.
"A legtávolabbi felderítőktől kaptam egy jelentést. Egy térkapu nyílt tőlünk északra," mondta Morax.
"Melyik térkapu?" mondta Harlan, a gyomrába az idegesség kígyófészekként kavargott.
Morax állkapcsa járt, mintha valami nagyon szívósat és kellemetlent rágott volna. "Nem a mieink közül."
Harlan kilépett a verem aljára és szögelő puskák ugató zaja és közelítő támadó járművek zümmögése fogadta. Előhúzott egy kisméretű fluxus zavarót a hátáról és átalakította puska hosszúságú fegyverré. Nem látta, hogy a verem felső peremén álló Vazallusok mire lőnek, de az egyiküket eltalálta egy plazma csóva és szétrobbant, beterítve társait aggyal és vérrel.
Ez arra késztette Harlant, hogy fedezéket keressen az állványzat legalsó szintjei alatt, a tárgy körül. Nem messze, két Kasza támadó jármű sugárhajtóműve mindent más zajt túlharsogott, ahogy fölszáguldtak az égbe.
Az első Empyreanok megjelentek a verem szélén, gömbszerű repülő járművel, teleszórva lila Arc vevőkkel. Gyors tüzelésű energiavetőikkel a Vazallusokat célozták az ásatás felszínén, darabokra tépve őket, majd ügyesen kitértek a választűz elől. A helyzet csak rosszabb lett, amikor megjelent két Empyrean warjack, masszív gépek, fegyverekkel és érzékelőkkel teleaggatva. A két gép Arc táplálta erőtől sugárzott.
Morax előbukkant a kunyhójából és két Rake, hatalmas kibernetikus vadállat szerű lények, szökkent mellé, mintha két túlfejlődött véreb lennének. Harlan azon tűnődött, hogy vajon a Halhatatlan ráuszítja-e a Rakeket, de aztán a Hallhatatlan csak egy dühös vicsorgást küldött feléje, és aztán föllebegett a vadállataival a nyomában.
Harlan elgondolkodott rajta, hogy ebből teljesen kimarad és megvárja, hogy melyik oldal nyer a végén. Valószínűleg nyélbe tudna ütni egy üzletet bármelyik túlélővel. Persze csak az egyik oldal engedné meg neki hogy tovább dolgozzon a tárgyon. Az Empyreanok lehet élve elengedik, de biztosan nem adnak át egy ilyen értéket embernek.
Ez azt jelentette, hogy a Continuumot kell támogassa, ami gondot jelentett, mivel Morax biztosan gyanakodott a kapcsolatára az Empyreanokkal.
Harlan sóhajtott egy mélyet, és felkészült, hogy kimozduljon a fedezéke alól, hogy támogassa a mostani munkaadóit. Majd kitalálja, hogy mi legyen Moraxxal, ha túléli. Egy hang a sisakjában megállította.
"Harlan Sek, itt Faerus nomarcha beszél. Erősítések érkeznek. Támogasd a Continuum katonákat amíg meg nem érkezünk."
Harlan tudta, hogy Faerus egy csatamágus a főpapi tisztségén felül. A túlélési esélyei ezzel emelkedtek. "Szívesen segítek, ha olyan kedves lenne, és küldene az irányomba egy kevés Arcanessencet."
Harlan azon nyomban érezte, hogy erő áramlik a mechanika rendszereibe, és a sisakon belüli kijelzője azt mutatta, hogy eleget kapott ahhoz, hogy a páncélja pár egzotikusabb funkcióját is be tudja vetni.
"Lekötelez," mondta Harlan. "Kérem, folyamatosan pótolja."
Kipattant az állványzat alól, megcélozta a legközelebbi ellenséges warjacket, és átsajtolt egy köteg Arcanessencet a fluxus zavaróján. Az energiasugár eltalálta az idegen gépet, kisebb károkat okozva, de a fegyvere bénító modulja lekapcsolta a warjack rendszereit, és az előbukott, veszélyesen közel kerülve a verem széléhez. Egy Kasza ágyúlövése megtette a hatását és az Empyrean warjack tíz métert zuhant az ásatás aljáig.
Még több Arcanessence áramlott be Harlan páncéljába, feltöltve a tartalékait. A nomarcha sokkal jobban megbízott benne mint Morax. Természetesen, ha a Hallhatatlanak alkalma adódik beszélni a nomarchával, az gondot jelent majd. Ezt az ügyet meg kellett oldani.
További Emyprean katonák jelentek meg a peremen. Ezek kisebbek voltak mint a warjackek, bár a hasonló gépesített ember formát követték. Sugárfegyverekkel lövöldöztek, majd közelharcban csaptak össze a Vazallusokkal, kihasználva a fejükön lévő nagy, tekergő csápokat. Az egyik Kasza lángoló robbanással szakadt darabokra, miután két Empyrean repülő jármű rá összpontosította a tüzét.
Harlan figyelte, ahogy Morax felmászik az állványzaton a két Rakevel, nyilván azért, hogy varázslatokat tudjon csatornázni a nomarcha számára. Nagyon bátor volt ez tőle. Még több Vazallus halt meg és zuhant a mélybe a verem tetejéről, összezúzva a lenti sátrakat.
Harlan számára nyilvánvalóvá vált, hogy az Empyreanok nemsokára előnybe kerülnek, bár most Morax is belevetette magát a harcba. A Rakei széttépték a kisebb Empyrean harcosokat gond nélkül, miközben a Hallhatatlan, pörgő rúnákkal övezve, pusztító Fúriákat csatornázott át magán az ellenfél soraiba.
Több lehetőség nyílt meg Harlan előtt. Tovább támogathatta az AC sereget, ahogy parancsba kapta, és talán majd meg is tudják nyerni a csatát. A szemét a fölé tornyosuló tárgyra vetette, ami egy hatalmas harci gép volt végtelen, rejtélyes lehetőséggel. Egy gondolat kezdett testet ölteni benne, egy olyan amivel két legyet üthet le egy csapásra, ahogy az a régi szólás tartotta.
Bólintott a sisakján belül. Igen, igen, igen. Ez volt a megfelelő út előre. A szeme végigpásztázta a tárgy hatalmas felületét, és megállapodott a központi irányítópanelen a teteje közelében. Nem dokumentált le minden információt amit megtudott a gépből; az volt a terve, hogy lassan adagolja majd őket, hogy megmaradjon némi ütőkártyája az AC-vel szemben. Az egyik ilyen dolog a tárgy fegyverei voltak, ősiek, néha primitívek, de lenyűgözően erőteljesek.
Az a fajta ami városokat tudna romba dönteni. Még abban is majdnem biztos volt, hogyan kapcsolhatja be őket, de a folyamat túl veszélyes volt. Vagyis csak volt, ezelőtt. Már nem.
Fölrohant az állványzat alsó szintjén; még egy darabig eltart majd míg eléri a központi vezérlőt a csúcs közelében.
Az úton, közöttünk, pár Vazallus volt, kik a szögelő puskáikkal tüzeltek és lefelé haladtak az állványzaton. Az Empyreanok most már körbevették a verem szélét és lefelé tüzeltek az AC katonáira.
Harlan átkozódott. A Vazallusok az útjában volt, és bár egyre fogyatkoztak, nem várhatta meg, míg mind elhaladnak. A jobb válla fölött villanó lila sugár megerősítette ezt a tényt.
Körülbelül öt méternyi állványzat volt közte és a célja között. Befelé morgott magában. Használnia kell majd az árnyékvezetőt, egy másik varázstárgyat ami kalandjai során szerzett be. Ezt viszont nem szívesen használta. Egy kupac egyéb kacat közt találta egy Ősvilági, teljesen idegen kinézetű járműn. A varázstárgy egy másik dimenzióból szipolyozott energiát, egy nagyon kellemetlenből, és lehetővé tette számára, hogy a saját dimenziójában kis távolságokat megtegyen akadályok nélkül. Harlan szinte biztos volt benne, hogy pont ez a technológia ölte meg a régi tulajdonosait.
Még több Vazallust szedtek le az állványokról. Bekapcsolta az árnyékvezetőt. Egy fekete lyuk jelent meg a levegőben előtte, hasonlóan egy térkapuhoz, de egy olyan helyre vezetett, ahova semelyik térkapu nem tud eljuttatni. Belépett, hagyta hogy a sötétség elnyelje, és próbálta nem meghallani a szörnyű suttogásokat ahogy a nevét szólították, miközben átpréselte magát a sűrű árnyakon. Az igazi világot elmosódott, sötét tükörképként látta, miközben felmászott az állványokon, áthaladva a Vazallusok lidércszerű alakjain. A sötétség birodalmának kijárata feltárult előtte, és egy elborzasztó pillanatra elgondolkodott rajta, hogy mi történt volna, ha mégsem nyílik meg. A fény és a hang robbanásszerű visszatérése elterelte a szörnyű gondolatot, és Harlan térdre rogyott, miközben megjelent öt méterre onnan ahonnan elindult.
Soha többé, gondolta, miközben tovább rohant a pallókon. Hazugság, de egyelőre jobban érezte magát tőle. A második Kaszát szétrobbantották a levegőben, pont azután, hogy elérte a vezérlőt, és egy nagyobb repeszdarab pattant le a páncéljáról, majdnem lesodorva az állványról.
A tárgy központi irányítópultját egy erős szintibeton tető védte, és ehhez volt hozzáfúrva az állványzat is. Egy ideig fedezéket fog majd nyújtani Harlannak, amíg dolgozott. Maga a tárgy, bár nehéz volt látni a hatalmas mérete miatt, alacsony, barázdás forma volt, bár jól kivehetően volt két hatalmas végtagja és egy olyan része amit fejnek lehetett nevezni. Ha hunyorított, látni vélte a hasonlóságot az ősi gép és a most életére törő Empyreanok közt. Nem véletlen, hogy Astreus meg akarta szerezni.
Ez lehet egy régen elveszett rokona.
"Faerus nomarcha," mondta Harlan, miközben eltávolította a páncélos borítás egy részét, pont a tárgy rovarszerű feje alatt. Benn egy kapcsolókból és csúszkákból álló rendszer volt, ami távolról emlékeztetett a moder warjackekre. Valójában, ha tippelnie kéne, azt mondaná, hogy épp a cortexet látja. "Szükségem van Arcanessencere."
"Sok erőt felemésztettél már, Harlan Sek," mondta a nomarcha. "Másoknak is szüksége van rá a hadtestemben."
"Igen, de ha most megadod nekem, azonnal győzünk, és mutatok valami izgalmasat," mondta Harlan, tűnődve azon, hogy a hústalan teremtmény a rádió másik oldalán egyáltalán képes volt-e erre az érzelemre.
Nem volt válasz, de Arc ömlött Harlan rendszereibe.
Úgy tűnt Faerus eléggé megbízott benne, hogy kapjon még egy esélyt.
Harlan olyan közel bújt a a géphez amennyire tudott, kihasználva a feje fölötti szintibeton kiszögellést és kinyitotta a vezérlés ajtaját. Körülötte halálod lila sugarak cikáztak a levegőben és a Vazallusok elmosódó sikolyai, ahogy életüket áldozták a Templomért, mind mind növelték a káoszt.
Amit most meg akart csinálni, még sosem próbálta előtte. Valójában, senki sem próbálta az elmúlt ötezer évben. Kihúzott egy hosszú, visszacsörlőzhető kábelt a csuklóján lévő vezérlőből és rákapcsolta valamire ami talán egy Arc vevő volt. Vagy legalábbis valami ami az lehetett. A fedélzeti számítógépe felvázolt neki egy legjobb közelítést a rendszerekről amikre rácsatlakozott, és valóban egyetértett a reményeivel,és ez valami fegyverrendszer volt.
Már csak annyit kell tegyen, hogy felkapcsolja a rendszert. Kilesett a párkány alól, hogy felmérje a csatát, és az igazat megvallva, halogatni szerette volna az ostobaságot amit elkövetni készült. A Continuum szénája nem állt jól. Égett és összetört Vazallus hullák borították a verem alját, mellettük mindkét Kasza kormos roncsa. Morax csalódást okozva még mindig élt, bár már elvesztette mindkét Rakejét. A Hallhatatlan hátrafelé lebegett lefelé Harlan irányába, miközben kér Empyrean katona támadásait hárította. Az egyikük előrelépett és lecsapott a csáppal ami a fejéhez volt erősítve. Meglepő ügyességgel, Morax elhajolt az ütés elől, majd a pszychokinetikus csuklyája felvillant.
Minkét Empyrean szétesett a telekinetikus támadás súlya alatt, darabjaik szanaszét röppentek. Morax megpördült, meglátta Harlant, és az ajkai vicsorba torzultak. "Mit művelsz, zsoldos?"
Harlan visszabújt a fedezéke mögé, vett egy nagy levegőt a saját újrahasznosított bűzéből, és belepréselte a ruhájában található összes Arcanessencet a tárgyba. A hatás azonnali volt. Olyan volt, mintha fejbe csapták volna egy hatalmas kővel, de a kő ugyanakkor a fején belül lett volna.
Térdre esett, a belső kijelzője szinte minden jelzője stroboszkópként villogott. Ezek nem jelentettek semmit. Amire most összpontosított, azok az elméjében lévő képek voltak. Távolról érzékelte a halk morajlást, ahogy a tárgy lassan életre kelt. Egy újabb kábító áramütés, és rájött, hogy már a tárgy képi érzékelőin keresztül látja a világot. Továbbá, a hatalmas gép irányából furcsa, lomha, primitív gondolatok áramlottak felé, ami rettegéssel és izgalommal töltötte el.
A tudata értesült valamiről aminek a neve Arc szikragenerátor volt, egy fegyverrendszer ami a tárgy mindkét hatalmas karjába volt építve.
Érezte, hogy az mennyire vágyott rá, hogy használja ezt a fegyvert az apró, bosszantó lények ellen amik körülötte zümmögtek. Követte ezt a késztetést, követve a célpontokat a gép szemein keresztül, és az első ezek közül nem volt már mint Morax. A Hallhatatlan szája tátva maradt, már-már nevetséges O formában, ahogy a szikragenerátor egy elektromos csapást mért rá, mintha ezernyi villám égette volna Morax testét füstölgő húscafatokká.
Ezután Harlan a többi ellenségre összpontosított és újra elsütötte a szikragenerátort. Ezúttal egy repülő Empyrean drónt szedett le az égről. Egy újabb lövés, és öt Empyrean katonát emésztett el az elektromos tűz, az ezüst testük elfeketedve, a képi érzékelőik elhalványulva, miközben a belső rendszereik hamuvá váltak. Harlan mozogni szeretett volna, de a gép alsó végtagjai nem válaszoltak a parancsaira. A tárgy saját akaratából kezdett mozogni és csapkodni kezdett, lerombolva maga körül az állványzatot.
Ahelyett, hogy az Empyreanokat célozta volna az ősi lőfegyvereivel, a gép a hatalmas végtagjaival csapott le, amik végén fém tekercsek voltak, amik most fehéren izzottak. Akkora erővel csapott le egy Empyrean warjackre, hogy az hátrarepült, a váza behorpadt, a testét pedig ellepték az elektromos szikrák. Egy másik csapás kilapított egy Empyrean gyalogost.
Harlan dübörgő fájdalmat érzett a fejében, és az orrából elkezdett folyni a vér. Agyának az a része ami még képes volt felfogni a veszélyt most riadót fújt. Ha továbbra is kapcsolatban marad ezzel az ősi gépezettel, súlyos agyvérzése lesz. Igen ám, de az erő ami áramlott benne, a hatalom ami felett rendelkezett!
Teljesen mámorító. Az Arc táplálta szikragenerátor továbbra is tüzelt, miközben a tárgy összelapította és áramcsapásokkal sújtotta az Empyreanokat. Harlan tovább folytatta volna az ellenfél megsemmisítését addig amíg az agya levessé nem válik, amikor a sors közbeszólt és a palló a talpa alatt végül összeomlott.
Ahogy zuhant a föld felé, félúton megszakadt a kapcsolat a tárggyal, hat méter után. Volt egy rövid pillanat, amikor teljesen önmaga volt és lenyűgözve nézte a hatalmas gépet. Aztán erőszakosan újraismerkedett a földdel. A környezeti ruhája valamennyit tompított az esésén, de a becsapódást eltörölte a tudatot az agyából és beleejtette a könyörületes sötétségbe.
Harlan az egyik habkunyhóban ébredt. Úgy nézett ki, mint Moraxé. Egy vékony matracon feküdt, még mindig a környezeti ruhájában, bár valaki figyelmesen lekapcsolta a sisakját. Nyelt egyet, a szája száraz sivatag volt, a feje pedig úgy lüktetett, mintha apró manók kalapácsoltak lelkesen volna minden szinapszisán.
"Hát élsz," mondta valaki közelről, és Harlan keze egyből odakapott a fúziós pengéjéhez, reflexszerűen. Elfordította a fejét és egy másik Hallhatatlant pillantott meg, bár ez simán a földön állt, a lebegés helyett. A nő még ráadásul fiatalabbnak is tűnt, de az ilyen fogalmak értelmetlenek voltak, amikor a Continuum rangidős tagjairól volt szó. A végtagjai legalább úgy néztek ki, mint amik meg tudják tartani a súlyát kibernetikus rásegítés nélkül is.
"Ki vagy?" mondta Harlan és fürgén felült. Megdörzsölte az arcát és érezte, hogy alvadt vér borítja az orrát, száját és állát.
"Anguis nővér vagyok," mondta a Hallhatatlan. "Kérsz vizet?"
Harlan bólintott és másodpercek múlva egy Vazallus jelent meg egy kulaccsal és egy egész tiszta ronggyal. Átadta őket Harlannak, aki elvette a kulacsot, bevizezte a rongyot és elkezdte letörölte a vért az arcáról.
"A nomarchát lenyűgözte a nyújtott teljesítményed," mondta Anguis. "A hordozónkról láttuk a csata végét."
"Nos, igen, tettem amit tennem kellett," mondta Harlan, és az emlékek, melyekben a tárggyal megosztotta az elméjét rohamosan visszatértek. Fájdalmas és izgalmas volt egyben.
"Egyetértek, de hogyan kapcsoltad be a gépet?" kérdezte Anguis.
"Nem tudtuk megismételni a folyamatot."
Harlan kuncogott. Szóval ezért élt még mindig. "Ó, ez az információ érdekelhet benneteket?"
Anguis szigorúan nézett. "Érdekel. Úgy vélem, hogy Morax testvért is érdekelte volna. A halála egy sajnálatos baleset. Feltételezzük, hogy nem tudtál úrrá lenni a gépen."
"Ó, nagyon nehéz volt," mondta Harlan. "Majdnem odavesztem."
Az utolsó része fájdalmasan igaz volt.
"Fel tudnád újra kapcsolni?"
"Megtehetem," mondta Harlan. Ez nem volt hazugság. Biztosan újra tudta volna aktiválni a tárgyat. Csak nem volt benne biztos hogy túlélné a folyamatot. Ám ezzel ráért később foglalkozni. "Mennyit ér meg nektek?"
A Hallhatatlan ajkai megremegtek, mintha vicsorítani készülne. Számára ez vallási kérdés volt, a Templom érdekeinek teljesítése. Harlan számára ez az életben maradásról szólt, és arról, hogy minél többet kiszedjen ebből a helyzetből, legyen az technológia vagy szívességek. Ideálisan mindkettő. Anguis úrrá lett a felháborodásán és magára erőltetett egy mosolyt. "Mi az amit szeretnél?"
Harlan felállt, máris jobban érezte magát." Le szeretnél írni mindent, vagy meg tudod jegyezni?
