MK4 Háttér - 016 - A sötétség felemelkedése 16/

 A híd és a kapu újra megremegtek, ahogy újabb lövedékek csapódtak be.

"Védjétek a kaput!' kiáltotta Ilari. Újabb khadori warjackek érkeztek, három Rémfarkas, mind ágyúval és jégpöröllyel szerelve. Vislovski és két másik szerelő utasítgatta őket.

"Harci gólemek, első sorba!" parancsolta Ilari. Vislovski és a szerelői elhelyezték a jackjeiket, a parancsot követve. Ilari maga mellett tartotta Szöget és tolópajzsát, hogy mögüle, fedezékből tudjon lőni és varázsolni; Haragot hátul tartotta, hogy a nehéz kazánja segítségével pusztító rohamot tudjon majd intézni.

Egy újabb tüzérségi sortűz csapódott a hídba és a kapuba. Nem lehetett eltéveszteni, hogy az ellenség célirányosan támadta. A második lánc is elpattant - a híd lecsapódott. A száz tonnás fa és acél építmény hatalmas csattanással csapódott be túlpartra. A katonák a kapufordulóban megremegtek a hangtól, de ez még semmi sem volt ahhoz képest ami ezután következett.

Heves kiáltások bugyogó, forrongó kavalkádja harsant föl a kapu túloldalán. Roslov, még mindig a mellvéden, lefelé kiabált. "Elindultak a hídon át!"

"Tüzeljetek tovább," válaszolta Ilari. "Mindenki, készüljetek a kapuk átszakítására. Itt tartjuk őket amíg csak lehetséges."

Ilari a háta mögé pillantott és örömteli látvány fogadta : Volkova magziev visszatért. Vele volt hat másik katona könnyű páncélban, a Téli hadtest színeit és jelvényeit viselték. A páncéljuk alatt viselt nehéz tunikák varázsképletek bonyolult szimbólumait hordozták. Volkova maga is páncélt öltött, hasonlót az arkanistáihoz, de nehezebbet, váll- és alkarvérttel, hasonlót ahhoz mint amit a Szürkemágusok hordtak az Infernál Szüret előtt. Az arkanisták nehéz, bronz és vas rudakkal voltak felfegyverezve, rajtuk vésett, fénylő varázsjegyek; Volkova egy olyan alabárdot forgatott, amelynek sarlószerű, dérrel borított pengék voltak mindkét végén.

Volkova parancsokat osztogatott, és a mágusai felkészültek a Rémfarkasok mögött. Ilari tudta, hogy a varázslataik jó része fel fogja erősíteni a gépeket. A magziev csatlakozott Ilarihoz Szög mögött. "Helyzet?"

A szörnyű üvöltés és sikolyok a kapu mögül szörnyű összhangba keveredett, és valami hatalmas és nehéz csapódott a kapuknak. Lehet hogy harci gólemek voltak, de a lélekfagyasztó bőgés ami követte nem jöhetett gépektől.

"Hogy néz ki, magziev?" mondta Ilari; a nő áthatolhatatlan nyugalma már majdnem bosszantó volt. "Kapuk le fognak omolni, és pár pillanaton belül elárasztanak bennünket az ellenségeink."

"Kitartunk itt amíg tudunk," mondta a nő, majd a szemébe nézett. "Nem eshetsz el ma itt."

"Harcolni fogok az Anyaországért az utolsó leheletemig."

"Nem," mondta Volkova egyszerűen. "Túl sokat tudsz. Ez a tudás felbecsülhetetlen. Maradt és harcolj. Ölj meg annyit amennyit tudsz, de élve kell elhagynod Skrovenberget. El kell juss Vladovar kikötővárosba és átadd azt amit az Orgothról megtanultál."

Ilari szólásra nyitotta a száját, de a szavait elsöpörte a nyikorgó csattanás, és a kapuszárnyak eltörtek. Roslov lefelé vezényelte az embereit, hogy csatlakozzanak a századnyi gyalogsághoz, akik már készen álltak a gólemek mögött, puskájukat, rakétáikat, és géppuskáikat a kapura szegezve.

A kapuszárnyak befelé görbültek, és amikor eléggé kitárultak, Ilari megpillantotta a vérfagyasztó alakokat a másik oldalon. Warjackek biztosan, de még valami. Valami hatalmas, és élő.

"Amit áttörnek a kapun, mindennel szórjátok meg őket." kiáltotta. Nem volt még alkalma, hogy begyakoroljon más varázslatokat amióta eljöttek Jéglesből, de azok amiket bemagolt még rendelkezésre álltak, és a varázsturbinája megtöltötte a testét misztikus energiával. Ennek az erőnek egy részét Harag és Szög kapta, lehetővé téve nekik hogy pontosabban és erősebben lőjenek.

Úgy tűnt mindenki mély levegőt vett a kapufordulóban, majd benn tartotta. Aztán, a kapu kivágódott, a jobb szárny kifelé dőlt, rá a nyüzsgő, páncélos tömegre, míg a bal szárny furcsa szögben lógott a sarokvasain. Az első ellenségek a kapun keresztül egy pár harci gólem volt, fegyvereik és testük egyaránt vörös fénnyel égtek. 

A Téli Hadtest katonái tüzet nyitottak és puskák és rakéták százai csapódtak az ellenség egyik warjackjébe és miszlikbe aprították. A második előrerontott és egy hosszú nyelű sarlóval széthasított három gyalogost és belevágott az egyik Rémfarkasba.

Ezután Orgoth bakák következtek, rémséges áradatként özönlöttek a gólemek körül. Ezek a harcosok olyanok voltak, mint amikkel Ilari már megküzdött a Vescheneg Felföldeken; a rovarszerű sisakjuk a tömegeiknek rajszerű kinézetet kölcsönzött. Sokan rövid hatótávú lőfegyvereket forgattak, másik szigonyokat. Mindegyikük gyilkos őrjöngéssel vetette rá magát Skrovenberg védőire. 

Mesterlövészként, Ilari sok harcban részt vett, de azok mind kisebb léptékű összecsapások voltak. A puskájának általában egy, néha két célpontja volt. Ez viszont, ez színtiszta káosz volt. A fegyelem és az alakzatok a szeme láttára bomlottak föl, és egy pillanatra teljesen tanácstalan lett. Az öreg Toskar szavai villantak be neki most is, ahogy sokszor máskor. Ne gondolkodj, csak húzd meg a ravaszt.

A vállához emelte a pisláját, megcélozta az ellenség egyik gólemét, majd megbűvölte a rúnázott lövedéket páncéltörő varázslattal. A golyó a gólem testét találta el, pontosan a szarvas feje fölött. Újra tüzelt, ezúttal a jack jobb lábára célozva. A golyó a térdét találta el, és az előretántorgott. Az egyik Hadigép aki a bástyáról lefelé tartott, meglátta a lehetőséget, közel zakatolt a gólemhez félresöpörve ellenséges harcosokat, majd elsütötte mindkét gépágyúját közvetlen közelről. Az Orgoth gólem a földre rogyott és többé már nem állt talpra.

Volkova is belevetette magát a csatába, és a dupla pengés kaszájával átvágta magát az ellenség sorain, vérpatakokat és fagyfelhőket hagyva maga után. A mágusai kiszipolyozták az erőt a készülékekből amit mindegyikük tartott, rúnák kígyóztak a testük körül, majd átpattantak a khadori warjackekre. A szerelők akik irányították a megbájolt gólemeket elsüttették az ágyúikat. Mindegyik lövés nyugtalanító pontossággal csapódott be, megbénítva az ellenséges gólemeket vagy széttépve az Orgoth gyalogságot.

Ilari csak addig állt le a lövéssel, míg beküldte Haragot rohammal a közelharcba. Mintha egy hatalmas kőgolyó száguldott volna le egy lejtőn, a hatalmas gólem félelmetes lendületre tett szert, Ilari segítsége nélkül. Leszegte a fejét, mint egy öklelő bika, miközben a legközelebbi Orgoth gyalogos csoport közé rontott. Egy pár khadori katonának el kellett vetődnie az útjából, de az Orgoth célpontjai összeroppantak és szanaszét szóródtak. Onnan ahol Ilari nézte, Harag olyan volt mint egy sebes hajó, mely a hullámokat szántja.

A Nagy Medve harci fejszéje felemelkedett és lecsapott, és az ellenség katonái hullottak minden suhintással. Látva a fenyegetést, az Orgoth szerelők közelharcba parancsolták a gólemeiket, és Harag nemsokára egy ugyanolyan méretű és fegyverzetű jacket találta magát szemben. Hatalmas, tüskés láncos buzogányt és egy pajzsba ültetett rövid csövű ágyút használt, és az ágyúval tüzelt először. Az ágyúgolyó Harag fejétől balra csapódott a testébe. Az éteri fájdalom átsuhant Ilari elméjén, miközben érzékelte a sérülést, de nem volt kritikus. Harag fölemelte a bal öklét és egy letaglózó sorozatot eresztett el a Maró ágyújából. Tüskés páncél repedt és szűnt meg, majd vörös nedv, valószínűleg az Orgoth hidraulikus folyadék, fröccsent a tolongó katonákra a két harcoló gép között.

Az Orgoth gólem lesújtott a buzogányával, de Harag elkapta a fegyvert a baltájával, feltekerve a láncot és előre rántva az ellenfelét. Az ellenséges gólem botladozott, miközben Harag kiszabadította a baltáját és felhasználta Ilari mágikus erejét a következő csapásához. A Nagy Medve beletemette a fejszéjét az ellenfelébe, annak feje fölött. Az égető vörös fény a gólem mellkasában elhalványult. Hátraesett, maga alá temetve küzdő katonák tömegét, összezúzva khadorit és Orgothot egyaránt. 

Szög továbbra is tüzelt a mozsarából, és Ilari hátrébb vonta a gólemet a támadók tömegétől, elég távot nyerve neki, hogy a védművek fölött átlőve a hídon tömörülő katonákat tudja lőni. Remélte, hogy ez majd megállítja az előtörésüket, megrekeszti az Orgothot a városon kívül és talán a saját katonái rendezhetik soraikat.

Nem adatott meg.

Valami hatalmas rohamozott át a kapun, valami hatalmas szörny fajta, agyaras, elefántszerű, páncélozott fülkével a hátán, amin egy Orgoth harcos kezelt egy méretes ágyút. A szörny a fejét jobbról balra csapta, a levegőbe dobálva a khadori katonákat, testüket darabokra tépve. A lövész elsütötte az ágyút, kilőve egy hatalmas szigonyt Harag felé. A dárda átdöfte a Nagy Medve páncélját, áttörve egy hüvelyknyi acélon és a mögötte elhelyezkedő gépi részeken, mielőtt kitört volna a túloldalon, a tüskéi belefúródva Harag hátába. Egy lánc csatlakozott a szigonyhoz ami most előre rántotta Haragot, közvetlenül a páncélos öklök és metsző agyarak távjába.

Ilari sohasem érzett még ilyen mészárlást, és Harag pusztulása késként szúródott az agyába. A Nagy Medve jelenléte egy pillanat alatt eltűnt, egy pillanatra elbódítva Ilarit. Az egyik Orgoth könnyű gólem vagy a kezelője meglátta a lehetőséget -- Ilari túl közel sodródott a csatához. A gólem rohamra indult, csapásra emelve a nehéz, pengés buzogányát. Szög előrelépett, meglepően fürgén, és az ellenséges jack útjába állt. Ez teljes egészében reflexszerű tett volt, de megmentette Ilari életét. A buzogány hatalmas csattanással találkozott a tolópajzzsal, és Szög hátrébb csúszott az ütés lendületétől, a pajzsa szegélye elkapta Ilarit és földre teperte. A jobb térde hirtelen fájdalomtól sajgott. Az Orgoth jack folytatta, felemelve a buzogányát, hogy bevégezze Ilarit. Tudta, hogy az erőpajzsa nem fogja megmenteni -- túl sok bűverőt kölcsönzött a gólemeinek. A puskájáért tapogatózott, remélve, hogy tud még egyet lőni, mielőtt meghal.

A buzogány leszáguldott, de nem ért célt. Elmosódó vörös páncélos alak szakadt ki a csata forgatagából mögülük és csapódott az ellenséges warjacknek. A buzogány az Ilari mellett lévő macskaköveket zúzta össze, beterítve kődarabokkal és sárral. Az Orgoth gólem megpördült, hogy szembenézzen az új ellenfelével, egy Hadigép gépágyússal, de mielőtt a khadori katona elsüthette volna a fegyvereit, az Orgoth warjack hasba szúrta a bal kezére szerelt pneumatikus tüskével, áttörve a páncélt és húst alatta.

Ilari átvette az irányítást Szög felett és rohamra küldte a Rémfarkast az Orgoth gólem hátába, tolópajzsával átmetszve a páncélját és hátrébb lökve az ellenfelet, szikrákat és folyadékot fakasztva. Ilari talpra kászálódott, összeszedve a puskáját. Vállához emelte és két gyors, páncéltörő golyót eresztett meg az Orgoth gólembe gyors egymásutánban. Az egy pillanat alatt a földre rogyott, a vörös belseje egyre halványult.

A csata visszafelé hömpölygött a kapu felé, miután Volkova és varázslói varázsszélből valódi vihart szőttek. A szélnek fogai voltak -- brutális hatékonysággal tépte szét az Orgoth gyalogságot és gólemeket egyaránt. Ilari az elesett Hadigép felé sántított, mellvértje feltépve, vére összekeveredve Khador vörös színeivel. A Hadigép sisakja leesett és Nasdovich nézett vissza rá. Az örök vigyorát vércseppek szegélyezték.

Ilari a jó térdére ereszkedett a nő mellett. "Ki tudsz mászni a páncélodból?"

Nasdovich a fejét csóválta, fájdalomtól eltorzult arccal. "Nem, kapitány. Ez a páncél az otthonom."

Ilarit fájdalom ragadta meg, de nem hagyta hogy látsszon rajta. Nem gyászként. "Kérlek. Hadd..."

"Kapitány," mondta Nasdovich gyengéden. Ilari kezére helyezte a páncélos tenyerét, és a mosolya visszatért.

"Mysha és Koshka jóllaktak."

"Nasdovich," mondta Ilari, megrázva a Hadigép őrmester páncélos vállát. "Klenka!"

A nő nem válaszolt. A szeme üvegessé vált, a harc zaja pedig elnyelte az utolsó leheletét.

Ilari lehajtotta a fejét, a harag jeges újakkal markolta a szívét. Nasdovich bátor volt, sőt vakmerő, és az életét adta az övét mentve. Igazságos volt? Helyes volt? Felállt, megmarkolta a puskáját, a rúnázott turbinája pedig újra megtöltötte a testét mágikus erővel. A khadori erők visszavonulóban voltak, az ellenség a város felé szorította őket. Körülötte kavarogtak, visszavonulás! visszhangzott a kiáltásuk az épületekről amik körbevették őket.

Ilari elmélyült Szög cortexében, és maga mellé vonta vissza a Rémfarkast. Újra és újra elsütötte a gólem mozsarát, hozzátette a saját puskalövéseit is, óvatosan célozva, egyiket a másik után. Minden lövés egy-egy életet vett el. Az ellenség felé üvöltött. Ő tovább tüzelt, és Szög távolra söpörte az Orgothot a pajzsával. Ilarit nemsokára lerohanják, de ő csak a célpontjait látta. Lövedékek csapódtak a védőmezőjébe, de nem tudtak áthatolni. Legalábbis egyelőre.

A hegyomlásszerű ostromszörny előretört, erőlködve hogy elérje Ilarit, és sikerült is volna neki, ha nem dördül a nehéz mennydörgés mögötte. Ilari már látott öntöltő ágyúkat tüzelni, de azok a gyors lövetű csövek tüzérségi állásokban voltak, és most nem volt ilyen felszerelésük. Megfordult és meglátta a hatalmas járműt ami a kapu felé haladt a főúton ami félbe osztotta Skrovenberget. Nehéz lánctalpakon gördült előre, négy kéményéből füstöt okádva. Öntöltő ágyúk voltak a magas tornyára szerelve, amely csúcsán a lövész feje búbja éppen csak kilátszott a páncélos perem mögül. Ilari csak hallomásból ismerte ezeket a járműveket, melyek AC-2 Bivaly néven voltak ismertek, de sohasem látott még élőben.

A Bivaly ágyúi újra tüzeltek; az ostromszörny fájdalomtól és dühtől üvöltött fel. Ilari látta ahogy a lény megbotlik, tányérnyi lyukak tátongtak a húsában. A vére esőként spriccelt végig az Orgoth harcosokon, ahogy összecsuklott.

Az ostromszörny pusztulása egy pillanatra megakasztotta az Orgoth előrenyomulást. Volkova átverekedte magát Ilarihoz, sok ellenséges harcost levágva, akik az útjába mertek állni. Amikor odaért hozzá, lenézett Nasdovich holttestére. "Mi volt a neve?"

"Nasdovich. Nasdovich Klenka őrmester." mondta Ilari.

"A kapu elveszett," mondta a nő. "Vissza kell vonulnunk." Megragadta Ilari karját és megpróbálta elvezetni.

Ilari kiszabadította magát és újra célzásra emelte a puskáját.

Volkova közvetlenül eléje állt. "Borisyuk kapitány, nem halhatsz meg itt."

Ilari lenézett Nasdovichra és a fejét rázta. 

Volkova közel hajtotta az arcát a férfiéhoz, tekintete hideg voltak és metsző. "Nem merészelt elpazarolni az áldozatát."

A nő szavai átdöfték a haragja vörös fátylát. Engedte, hogy a nő elvonszolja. Szög, javarészt sértetlenül, követte őket, és Skrovenberg most ott hevert az Orgoth előtt, egy sebzett vadállat mely befejező csapásra vár.

MK4 Háttér - 015 - A sötétség felemelkedése 15/

 Ilarit hirtelen aggódás markolta. "Visszavonom az előző parancsom, összpontosítsátok a tüzet az Orgoth hajókra." Ha a falakat áttörik, ezek a hajók áthordhatják a harcosokat a folyón, be a városba. "Hol vannak Vislovski és Szög?"

Roslov maga mögé mutatott. Egy csomó alacsony épület volt a kapuforduló mögött, főleg alvóbarakkok az őröknek és a kapunál állomásoztatott katonáknak. Egy épület föléjük tornyosult, a széles, két szárnyú ajtaja és a fekete füst ami a kéményén áramlott világosan mutatta, hogy egy warjack szerelőüzem. 

A szén és hidraulikus folyadék bűze telítette Ilari orrát, ahogy odaért a hangárhoz. Az ajtók nyitva voltak, és a hatalmas hely bent sok polcnyi szerszámot, több warjack emelőt, és két warjacket rejtett. Az egyik ezek közül Ilari Rémfarkasa volt, Szög, és ahogy közel ért, a gép öntudata ébredezett az elméjében. Egy üdvözlésféle történt kettőjük között. A másik gólem egy hatalmas gép volt, ami mellett Szög eltörpült magasságban és testességben is. A gép Ilarit Khador régi seregében használt hatalmas gépekre emlékeztette - Juggernautokra, Berzerkerekre és még az olyan szinte legendába vesző gépekre is mint a Szörny-09.

Vislovski előbukkant a nagy gólem mögül, az arca szénkorommal fedve, amit izzadtságcsíkok tarkítottak. "Pont most hozták be a Nagy Medvét, uram," mondta. "Neked szánták."

Az Orgoth ostrom zaja és mennydörgése folytatódott, és Ilari tudta, hogy nincs vesztegetni való ideje. "Fel van tankolva és föl van készítve?"

"Csak csatlakozni kell hozzá."

"Engedd le Szöget," Ilari odament a Nagy Medvéhez. Egy hatalmas csatafejszével szerelték a jobb kezét és egy Maró gépágyúval a másikat. A gépágyú a Hadigépek forgó golyószóróira emlékeztetett, de warjack méretre növelve. A Nagy Medve feje alacsonyan helyezkedett el az enyhén gömbszerű testén, az arca nyílt sisakos harcosra emlékeztetett. 

Ilari rátette az egyik kezét a gólem páncéljára és engedte, hogy a tehetsége kiáramoljon belőle, bele a Nagy Medvébe. A gólem szemei kéken villantak; a jelenléte megtöltötte Ilari elméjét lehengerlő, nyers agresszióval, ami mellett Szög harci kedve szelídnek tűnt. Ez a gólem szomjazta a pusztítást, és Ilari némi erőbefektetéssel elcsitította. A neve azonnal beugrott neki. Harag.

"A nagynak nehéz kazánja van," mondta Vislovski. "Áttör egy várfalon is, ha erre utasítod."

Ilari bólintott. A tizenkét tonnás nyughatatlan harci gép pont az volt, amire szüksége volt. "Engedd el őket. Aztán, Vislovski, velem vagy végig."

A többi szerelő kiszabadította mindkét gólemet, és Ilari észrevette, hogy Szög fegyvereit kicserélték úgy, ahogy kérte. A mozsár megmaradt a jack jobb kezén, de a lángszórós bal karját kicserélték egy tolópajzsra, pont úgy mint elesett bajtársánál, Kalapácsnál. Ilari még több közelharcra számított és szerette volna, ha a gólem készen áll.

Újra két warjackkel az oldalán , Ilari visszalépett a háborús övezetbe. Most jobban nyeregben érezte magát két gépet irányítva, mint amikor elhagyták Jéglest. Szög egy lassú parázs volt az elméje hátuljában, harcra sóvárgott, de visszafogottan. Ezzel szemben  Harag egy lobogó tűz volt és többször megsuhogtatta a harci fejszéjét izgalmában, ahogy a kapu felé haladtak.

A mellvéd nem bír el húsz tonnányi harci gólemet, és nem tudták kinyitni a kaput, vagy leengedni a hidat. A kapu tetejéről, Roslov azonnal átlátta a helyzetet. Ujjával mutatott. "Uram, van egy harci kiállás a kapu jobb oldalán, amit pont warjackekre méreteztek."

A kiállás egy lezárt kőkapu volt, tizenöt láb széles, és vas pántokkal megerősített. Csak egy harci gólem nyithatta ki, és az is csak a falak belső oldaláról. Megparancsolta Szögnek, hogy tolja meg a pajzsával az ajtót és az lassan kitárult, felfedve egy kő teraszt magasan a Lothpol partja fölött. Elég nagy volt, hogy kiférjenek a warjackjei és onnan jól lássák a csatateret.

Az ellenség a folyó túloldalán elkezdett lőni Ilari erkélyére. A szög nehézzé tette a pontos célzást, így a tüzérségük távon kívül volt, lövedékeik nagy vízsugarakat csaptak a folyó vizéből. Ilari Harag mögé bújt fedezékért, amint pár lövés lepattant a Nagy Medve páncéljáról és Szög pajzsáról.

Orgoth hajók, olyanok mint amiket katonákat látott kitenni Marovában, haladtak fölfelé a Lothpolon. A fedélzetükön katonák álltak puska-szerű fegyverekkel és kisebb harci gólemek. A hajós ellenség csatlakozott a folyópartiakhoz és tüzelni kezdtek. A legtöbbnek nem sikerült átszakítania Szög és Harag páncélját, de az Orgoth gólemeknek ez nem lesz majd nehéz.

Ilari mélyebb kapcsolatba lépett Haraggal, hogy a szemein keresztül lássa a világot. Ezt a csatamágus tulajdonságot mindig is szédítőnek találta, de a Szöggel és Kalapáccsal szerzett tapasztalata csökkentette a kényelmetlenségét. Harag Maró gépágyúját a legközelebbi hajó fedélzetére célozta, úgy kétszáz yardnyira tőlük. A két forgó gépágyú felpörgött magas, visító csikorgással, majd golyók viharát zúdította az Orgoth gyalogságra, tucatnyit darabokra tépve és véres hullákat hagyva a fedélzeten. Az egyik könnyű gólem megrogyott a golyók súlya alatt, páncélja darabjai nagy darabokban repültek szanaszét. Ezután Ilari Szöggel elsüttette a mozsarát, varázserejével igazítva a lövedéket. Az hatalmas lyukat ütött a fedélzeten, de nem süllyesztette el az Orgoth csatahajót.

A kapu tetején álló Hadigépek forgóágyúi újra megszólaltak, ahogy Nasdovich és a két társa újra tüzelni kezdett. Lekaszáltak pár mozsarast, de több warjack lépett előre és töltötte meg a vonalakban keletkezett helyeket és elkezdték tűz alá vonni a falakat. Még több lángoló gömb röppent, nehéz tüskeszerű lövedékek égették és döfték át a Téli Hadtest gyalogságot. Egyesek sikoltva zuhantak a mellvédről a mélybe, a folyóba.

Ilari hirtelen sérülést érzett Haragtól, aztán érezte a Nagy Medve felpörgő dühét a találat miatt. Felemelte a puskáját a vállához, kilesett Harag mögül és megcélozta az egyik Orgoth szerelőt amely a gólemeket irányította. Egy puha célpontokban nagy pusztítást végző rúnázott golyót töltött be, és meghúzta a ravaszt. Ötszáz yardnyira, az Orgoth szerelőt megpördítette a becsapódás, és Ilari elégedetten mordult mikor meglátta a tenyérnyi kimenteni sebet az ember hátán.

Újabb Orgoth hajók érkeztek a Lothpolra, további tüzérségi lövésekkel bővítve a parton állók törekvéseit. Ilari további sérüléseket érzékelt, ezúttal Szög irányából, majd látta, ahogy a felvont hidat is találatok érték, pont ott, ahol a láncok a híd tetejét tartották, eltépve azokat. A híd megremegett és Ilari visszaparancsolta a gólemeit az erkély kapun újra. Harag bezárta a hatalmas kaput mögöttük.

MK4 Háttér - 014 - A sötétség felemelkedése 14/

 Negyedik fejezet - Sötét vihar

Ilari figyelte, ahogy az Orgothok nyugtalan tömege lassan egyre inkább szervezett katonai jelenlétté szervezte magát. A közkatonánk között, szörnyű alakok járkáltak, mutogatva és kiabálva. Válaszul, újabb furcsa tűzfegyvereket hordozó Orgoth katonák mozdultak a tömegek elejére, majd három sort alkottak.

Az Orgothnak még további rémségei voltak talonban - a soraik megnyíltak, hogy előre engedjenek vadállatszerű harci gólemeket és egy csoport ogrun kinézetű, fakó narancs bőrszínű emberszabásút. Hatalmas ágyúkat, vagy aknavetőket markoltak két kézzel. Ezek a hatalmas bakák a folyóhoz vonultak, sugallva ezzel, hogy a fegyvereik rövid hatótávúak. A warjackek viszont hátrébb maradtak, majd csatlakoztak hozzájuk testes, páncélos figurák, mindegyikük lándzsaszerű fegyverrel. Könnyen felismerhető szerszámok lógtak az öveikről, ahogy elhelyezkedtek a gólemek mögött. Szerelők, gondolta Ilari. Furcsa módon, ez kevésbé fenyegetőnek mutatta az ellenség warjackjeit. Ha szükségük volt szerelésre, akkor ezek nem démonok voltak vagy szörnyek. Csupán gépek voltak, nem számít mennyire másak. Ez a kis megnyugvás mégsem tudta elhessegetni Ilari aggodalmát.

"Tüzeljetek azokra az izékre amik a folyóhoz legközelebb vannak. Most azonnal!" mondta a férfiaknak és nőknek a mellvéden.

A puskák szakaszos kattogását mély robajok követték, ahogy a könnyű ágyúk is csatlakoztak a kapu tetejéről. Az Orgoth ágyúhordók simán négyszáz yardnyira voltak, a puskák hatótávjának szélén. Mégis, egy pár ocsmány teremtmény megtántorodott és hátralépett, de nem esett el. Az ágyúk többet értek el, robbanó lövedékek csapódtak be az ellenség közé, egy két óriás tetemet hagyva minden füstölgő kráter mellett.

Aztán az Orgoth viszonozta a tüzet.

Vérvörös fény lüktetett hullámként az Orgoth vonalakban, és az ágyúik vörös füst kíséretében mennydörögtek. A lövedékek a falak alapjánál csapódtak be, robbanó ordítással. Kő repedt, a falak megremegtek. Ilari kidugta a fejét a mellvéd mögül, és látta, hogy az Orgoth ágyúk sekély krátereket martak a kőbe.

Az ellenség gólemei lőttek ezután, majd egy sortűz következett kézifegyverekből. Tüske szerű lövedékek zúzták a falakat, és pörgő, vörös tűzzel töltött lövedékek potyogtak a védők közé a fal tetején és mögött. Az égő katonák sikolyaihoz az égett hús gyomorforgató szaga társult.

Ilari elkapta egy megrémült fiatal őrmester jelzésű katona vállát. "Tüzeljetek tovább!"

Az őrmester bólintott, de a szeme továbbra is a távolba meredt. Ilari megrázta. Keményen. "Igen, uram. El lesz végezve."

Volkova eközben nyugodtan figyelte az Orgothot a folyó túlpartján. Még csak a szeme sem rebbent, mikor egy hathüvelykes vaslövedék becsapódott a mellvédkőbe előtte.

Ilari hozzá szólt. "Gyűjtsd össze a varázslóidat és találkozzunk a kapufordulóban."

"Azt hiszed, útját tudod állni ennek az áradatnak?" kérdezte a nő. Ilari nem tudta megítélni, hogy a nő vajon mit hitt, tudják vagy sem.

"Az biztos, hogy átkozottul meg fogjuk próbálni."

Ilari lejött a fal tetejéről, és kellemes látvány fogadta: a poszadnik erősítést küldött a kapu megsegítésére. Közöttük volt számos rakétás és golyószórós katona. Hat Hadigép páncélos gépágyús harcos is az erősítéssel érkezett. Az egyikük felcsapta a sisakrostélyát, és Nasdovich őrmester vigyorgott le Ilarira. "Találtam barátokat, uram."

Ilari visszafogta a saját vigyorát. Valószínűleg nemsokára meg fognak halni, de Nasdovich gyermeki öröme mégis ragadós volt. "Vidd a Hadigépeidet a fal tetejére, őrmester." A forgó gépágyúik elég messzire lőttek, hogy megszórják az ellenség első vonalát, és talán lassítsák a rombolásukat. "A tüzérségüket célozzátok."

Nasdovich szélesebbre húzta a vigyorát. "Mysha és Koshka jót fognak enni ma."

Volkova biccentett Ilari felé, miközben elhagyta a kapufordulót és délre indult a városba, vélhetően hogy összegyűjtse a Téli Hadtest varázslókat. Értékes tűzerőt fognak majd biztosítani.

Roslov hadnagy egy nagyobb osztag Téli Hadtest gyalogságnak tartott eligazítást, parancsokat osztogatva és a kapura mutatva. A stratégiát ismertette velük, ez a bakfis katona aki nem volt idősebb huszonöt esztendőnél, és minden férfi és nő feszülten figyelte szavait, és nem csak a rangja miatt.

A forgó gépágyúk visító hangja hallatszott fentről, majd Nasdovich örömteli kacagása. Az ágyúzás lassult, de ez nem tart ki sokáig.

Ilari Roslovhoz sietett és megörült az arcoknak akiket megismert a katonák közül, azoknak, akik Jéglesből indultak vele. Remélte, hogy nem vezette őket egyik reménytelen helyzetből a következőbe. "Hadnagy, jelentést kérek."

"A poszadnik küldött nekünk egy teljes zászlóalj gyalogságot, támogató rákétásokkal és golyószórósokkal." Roslov fölpillantott a fal teteje felé. "Valamint Nasdovich őrmester beosztottjait."

"Vidd azokat a rakétásokat a mellvédre annyi puskással amennyi csak fölfér," mondta Ilari. "Folyamatos golyózáport akarok az ellenfél sorai felé."

"Hajók a Lothpolon!" kiáltotta egy katona a fal tetejéről.

MK4 Háttér - 013 - A sötétség felemelkedése 13/

 Közjáték : Vörös ostrom

Nem tudta a város nevét a folyón és Sabbrethet nem is érdekelte -- csupán egy akadály volt és nem a jutalom. A tény, hogy a Vörös itt húzta meg magát, csak még jobban fokozta a vágyát, hogy összezúzza ezt a várost, tégláról téglára. Az immori varázsló újra és újra átverekedte magát a katonáin, sokukat saját kezűleg mészárolva le, vagy az irányítása alatt álló harci gépekkel tépetve szét. Bár nem sikerült neki sérülések nélkül eliszkolnia. Sok katonája odaveszett az úton.

A nő serege felvonult a folyó partján, egy széles, lassú folyású csatorna, de mégis túl mély ahhoz, hogy a katonák lábon átjussanak. A hidak amik a folyón voltak fel lettek vonva és a város védői elkezdték őket támadni ágyúkkal és kézifegyverekkel. Sabbreth a sereg hátsó részéről figyelt, felmérve az ellenség fegyvereinek hatékonyságát. Elveszített valamennyi katonát, de kiszámolta a fegyverek távját és a város tűzerejét.

Egy kisebb erdő volt mögötte, és az Ulkor baltások elkezdték kivágni, hogy tutajokat építsenek belőle. Nem akarta egyelőre kockáztatni a hajóit. Azokat majd a város másik részei ellen veti be, miközben a városvédők ide összpontosítják az erőiket. Az Ulkor mozsarasokat a sorai elejére küldte, a fosztogató parancsnokok ott utasításba adták nekik, hogy kezdjék el lőni a falakat. A fegyverek nehéz robajai mosolyt csaltak Sabbreth arcára. Ez még csak a kezdet volt. A serege teljes serege nemsokára lezúdul rájuk, és a város kivérzik, és a felemelkedése kohójában elporlad.

"Hatalmas," mondta Drashak. Megengedte a fosztogató parancsnoknak, hogy éljen, és azóta a kísérete részévé vált. "Hajók vannak a folyón."

"Micsoda?" mondta Sabbreth, dühösen a parancsnok felé fordulva. "Nem adtam utasításba ilyen támadást."

Drashak a földet bámulta. A teste rettegéstől remegett, a páncélja finoman csörgött. "Nem az ön hajói azok, ó hatalmas. Azok az Ezer Düh hajóhada."

"Horruskh," mondta Sabbreth, szinte kiköpve a nevet a szájából, mint egy darab rothadt húst. A rivális hadúr utolérte őt a saját seregtestével és most kihívást intézett hozzá a lelkek és dicsőség versenyében.

Vicsorogva összeszedte a két Sakálját és átverekedte magát a harcosok tömegén, a gólemei szétcsapkodva a fosztogatókat és még az Ulkorokat is az útjából. A folyó partjára ment ki, és a védőmezője sisteregni és villogni kezdett, ahogy hárította a kézifegyverek lövéseit. A warjackjei is kaptak pár találatot, de a károk elhanyagolhatók voltak. 

Drashak igazat szólt. Horruskh hajói lassan felúsztak a folyón. Távolsági fegyverekkel szerelt harci gólemek álltak a hajók fedélzetén, valamint fosztogatók számszeríjakkal. Elkezdtek lőni a falak teteje felé, nagyobb károkat okozva, mint amit az ő Ulkor mozsarasai tudtak a partról. 

Sabbreth már pont vissza akart fordulni a serege felé, mikor robaj hallatszott a folyó túlpartjáról -- Horruskh egyik góleme felrobbant fém és vörös folyadék kíséretében. Végignézett a falakon, és ott, egy kiálló várfokon állt a Vörös. Kér harci gép volt vele. Mindkettő hatalmas volt, vörös páncéllal, de az egyik jelentősen nagyobb volt a másiknál, és egy fajta süvöltő ágyúval lőtt az Orgoth hajók fedélzetére. Fosztogatók és további harci gólemek szakadtak darabokra a szörnyű össztűz alatt.

Sabbreth felemelte az egyik kardját, tisztelegve. Hadd szenvedje el Horruskh egy darabig a Vörös haragját.

MK4 Háttér - 012 - A sötétség felemelkedése 12/

 "Mi a gond, hadnagy?" kérdezte Ilari.

"Önnek kell személyesen megnéznie, uram." mondta a nő és a mellvéd felé mutatott a kapuk fölött. A katonák fönt abbahagyták a lövöldözést: az ágyúk a fal tetején nem tüzeltek többé és csendbe burkolóztak.

Ilari odament a meredek lépcsőhöz ami a mellvédre vezetett és lassan elkezdett fölmászni. Puskapor bűze és a félelem szaga terjedt a kapuk fölötti részen. Felért a lépcső tetejére és mély levegőt vett.

Volkova mellette állt, csöndesen, de érezte a nő feszültségét, és a magabiztos, fennhéjazó modora is eltűnt egy pillanatra.

A folyó túlpartján, hatalmas Orgoth sereg gyülekezett. Skrovenberg védművei hatótávján kívül vonultak és kitöltötték a mezőt a folyó és az erdő között, mintha fekete sáskák hada lettek volna. 

Ilari felemelte a puskáját és az egyik fokra helyezte. Belenézett a távcsőbe és beleborzongott. Hogy ilyesféle szörnyűségek fényes nappal felvonulhattak több bolt mint dermesztő. Ezernyi harcost, olyanokat mint akikkel a Skrovenberg felé vezető úton küzdött, de ezek csak emberek voltak páncélban, egyik sem volt olyan idegen mint hatalmas, vad harci gólemek alakjai, amik föléjük magasodtak.

Bestiális dolgok voltak, a vázuk vadászó vadállatokra emlékeztetett, tüskék, agyarak, metsző karmokkal és hosszú csövű ágyúkkal szerelve. 

Nem füstöltek, de a testük belülről vörös fénnyel izzott.

"Meg tudja becsülni a számukat?" suttogta Volkova.

Ilari elfordította a tekintetét a hordáról. "Tíz ezer. Talán több."

Észrevette hogy a katonák körülöttük fülelnek, a szemeik tágra nyílva. A rettegés elkezdett terjedni közöttük mint a betegség a hideg szélben. Nem hagyhatta. Megfordult és hozzájuk szólt. 

"Skrovenberg védői, az Anyaország vérzik, de mutassatok nekem egy vadállatot mely nem küzd hevesebben, ha megsebesült. Megtartjuk ezt a várost, és hullákkal és vérrel fognak fizetni ha mégis beveszik."

A katonák kórusban helyeseltek és bólintottak, válaszul Ilari szavaira.

"Az anyaországért. A császárnőért," kiáltotta.

MK4 Háttér - 011 - A sötétség felemelkedése 11/

 "Az Orgoth?" A poszadnik összevonta a szemöldökét. "Kapitány, nincs kétségem, hogy keményen küzdöttek, hogy ezekről a betolakodókról hírt hozzanak, és igaz, a saját forrásaim megerősítették a történetüket, de nehezen hiszem el, hogy ezek a hódítok kiléptek a mondákból és legendákból, hogy újra megtámadják partjainkat. Egészen biztos benne, hogy nem cryxi portyázókról van szó?"

Ilarit hirtelen harag öntötte el. "Elvesztettem az erőim felét, hogy ideérjek figyelmeztetni önöket. Láttam a hajókat, poszadnik. Láttam a szörnyűségeket amik előbugyogtak belőlük, és itt vagyok hogy elmondjam, hogy ha azonnal nem cselekszünk, minden hamuvá válik amit ismerünk."

A poszadnik nyugtatóan felemelte a tenyerét. "Nem bántásnak szántam, kapitány, és sajnálom a katonákat akik odavesztek. Ám meg kell értenie --"

"Igaza van," mondta Volkova, a hangját alig emelve suttogás fölé.

"Magziev, önt sem akarom lekicsinyelni, de hogyan tudhatja ezt?" mondta a poszadnik.

"Láttam az álmaimban. Hatalmas sötétség az óceán felől," válaszolta Volkova, mintha az ilyen állítások cáfolhatatlan bizonyítékai lennének a mondanivalójának.

A poszadnik a fejét rázta. " Az álmok nem bizonyítanak. Ön is tudja ezt jól."

Ilari csöndben maradt, nem igazán érdekelte, hogy a magziev meggyőződése honnan fakad; elkezdte szövetségesként látni, veszélyes ellenség helyett Khador történetének sötét fejezetéből.

"A császárnő másként gondolja," mondta Volkova, aztán Ilarihoz fordult. "Most pedig, mondja el pontosan mit látott."

"Hajókat," mondta Ilari. "Sok hatalmas hajót tele harcosokkal. Nem tudtam pontosan megítélni a számukat--" Szünetet tartott, felidézve a lángokat és sikolyokat, ahogy Marova elesett az Orgoth támadásban-- "de több ezernyien voltak."

"Harcolt velük?" sürgette a nő.

Ilari bólintott. "Volt egy osztag gyalogságom, köztük egy Hadigép, és két támogató Rémfarkas. Marova külterületén csaptunk velük össze. Démonként küzdöttek. A páncéljuk és fegyvereik furcsák voltak, de nem lehetett eltéveszteni, hogy mik voltak. Kik voltak."

"Folytassa," mondta Volkova.

"Találkozott már a Rémálom Birodalom szörnyűségeivel?" mondta a poszadnik. "Szörnyetegek. Nem emberiek. Cryx Fekete Flottája megfordult már párszor ezeken a partokon."

Volkova odafordult Skrovenberg uralkodójához. "Azt tanácsolom, hogy idézze fel a saját városa történelmét. Az Orgoth porig égette. Kétszer."

A poszadnik egy kis időre elhallgatott, aztán megrázta a fejét, biztosan mutatva a beletörődését. "Magziev, kapitány, talán rossz szögből közelítjük meg ezt a problémát. Nem kétlem, hogy szörnyű ellenféllel állunk szemben, és cselekednünk kell, mielőtt elterjednek. Hogy Cryx vagy Orgoth, ebből a szempontból nem számít."

"Többet számít, mint amennyit felfog, poszadnik." A nő nem hagyta, hogy Skrovenberg uralkodója válaszoljon. "Folytassa a beszámolóját, kapitány."

"Elmenekültünk Marova alól," mondta Ilari. "Nem volt már semmit amit tehettem volna értük, fontosabbnak tartottam másokat figyelmeztetni. Maradni akartam, harcolni akartam." A bűntudat átcsapott fölötte, és a marovai szörnyű visszavonulás súlya nehéz láncként nehezedett rá. Nyelt, az ajka megremegett, és ökölbe szorította az ökleit, érzelmeivel harcolva.

"Lélegezzen mélyet, kapitány," mondta a poszadnik és elvett egy poharat és üveget egy kicsi ezüst tálcáról. Öntött egy bőséges adagot abból ami uiskének tűnt, és Ilarihoz hozta. "Igya meg ezt."

Ilari remegő kézzel átvette a poharat és felhajtotta a tüzes folyadékot egy húzóra. Meleg töltötte el a gyomrát, és visszanyerte az irányítást a gondolatai fölött. Bármik is legyenek a poszadnik rossz tulajdonságai, nem volt rosszindulatú ember. "Köszönöm."

Volkova megszólalt. "Jól döntött, hogy menekülőre fogta. A háború szörnyű dolgokat követel meg tőlünk..." Egy pillanatra elmerengett, a szeme üveges, távolba meredővé vált.

"Elfutottunk és üldöztek bennünket," folytatta Ilari. "Újra harcoltunk az Orgothal a Vescheneg Felföldön." Egyesek közülük tűzfegyvereket forgattak, de nem olyanokat mint a miéink. Egy olyan energiaforrást használtak, amit még sohasem láttam. Vörös fénnyel izzott. Lehetséges hogy a mechanika egy új formája."

Volkova szemöldöke felszaladt. "Látta ezt a technológiát máshol is?"

"Mielőtt elhagytuk volna Marovát, láttam más dolgokat is, amik az Orgoth hajókkal érkeztek. Láttam ezt az égő energiát egy gép szívében. Egy harci gólem volt."

"Teljesen biztos benne?" Volkova hangja éles volt és hideg.

"Kétség sem fér hozzá. Warjack volt és a sereg méretéből számolva, biztosan több is jött."

"Ha harci gólemek vannak," kezdte a poszadnik," akkor--"

"--akkor csatamágusok is vannak," fejezte be Volkova.

Ilari szólni akart, de egy mély robbanás rázta meg a padlót, a mennyezetről pedig por potyogott rájuk.

"A kapuk," mondta Ilari.

"Hadrendbe állítom a város védelmét," mondta a poszadnik. "Menjen a kapukhoz, gyűjtse össze akit talál, én pedig átadom a katonákat és gólemeket amikkel rendelkezünk."

"Én önnel tartok," monda Volkova. A poszadnikhoz fordult. "Küldjön futárokat Vladovarba. Ha az ellenség tengerről támadott, szükségünk lesz hadihajókra."

"Így lesz."

Ilari vett egy mély levegőt, és fölkészült - újra, és újra és újra a háborúra.

A fegyvermester tartotta a szavát - Ilari páncélja tiszta volt és az üzemanyagot is pótolták, mire ő és Volkova beléptek az előszobába. Az őrmester felajánlott neki egy tiszta nemezpáncélt is, és egy vödör meleg, szappanos vizet, amit örömmel elfogadott.

"Kint találkozunk," mondta Volkova és előrement.

Ilari ledobta magáról a foltos, mocskos, vérrel áztatott ruházatát és megmosakodott amennyire csak tudott. A víz rózsaszínes, barnás patakokban csordogált le róla. A halál bűze körbevette. Amikor olyan tiszta lett, amennyire ezen körülmények közt lehetett, befonta a szakállát, hátrakötötte a haját és bebújt az új nemezpáncélba. A fegyvermester segített neki fölvenni a páncélját és amikor felkapcsolta a mágikus turbináját, az átvette a saját súlyának nagy részét. 

Már majdnem újra embernek érezte magát és remélte, hogy Roslov és a csekély erői maradéka legalább valamennyit pihentek.

Ilari átvágott a városon Volkovával, egyre hangosodó puska és ágyúzajban közelítve meg a déli kaput. Téli Hadtest katonák nyüzsögtek az egész területen.

Már majdnem odaértek, mikor Volkova odanézett rá, mogorva arccal, csillogó szemekkel, amik valahogy még hidegebben voltak mint azelőtt. "Ismerlek téged, Borisyuk kapitány. A rendembeliek a Halál Árnyékának hívtak téged."

"Megvoltak a parancsaim. Végrehajtottam őket."

"És milyen hatékonyan," válaszolt Volkova.

"A rended az Anyaország ellen fordult. Szörnyekkel szövetkeztetek," mondta Ilari. "Nincs bennem megbánás azokért akiken igazságot szolgáltattam."

Volkova mélyet lélegzett és a földet bámulta, ahogy tovább siettek a kapuk felé. "Én is elhoztam a fivéreimnek és nővéreimnek az...igazságot."

Szóval így élte túl, gondolta Ilari. A poszadnik hazafinak hívta a nőt. Ilari nem mondott volna ilyet, de nem állta meg, hogy ne érezzen némileg együtt a szörnyű döntésekkel, amiket a nőnek meg kellett hoznia.

"Rendben. Ez már a múlt. Hagyjuk akkor ezen a ponton." Mondta Ilari, miközben a kapuk felbukkantak előttük. "Nem táplálok ön iránt rossz érzéseket, és ha a császárnő megbecsüli a tehetségét és a tudását, akkor én is így teszek."

Volkova bólintott, de nem szólt semmit. Ilari nem hibáztatta volna, ha neheztelt volna, bár nem javasolta volna neki.

Elérték a széles teret a kapu mögött, és Roslov hadnagy már ott várta. Megtisztította az magát, és talált magának egy új egyenruhát, ami egy kicsit túl nagy volt a karcsú alakjára --  feltűrte a ujját és a nadrág szárát, hogy kényelmes legyen. Ilari látta a szemében a félelmet, amilyet nem látott még akkor sem, mikor a Vescheneg Felföldön csaptak össze a szörnyekkel. Megrémisztette. 

MK4 Háttér - 010 - A sötétség felemelkedése 10/

 Egy Téli Hadtest őrmester furakodott át a köréjük gyűlt katonákon, egy torzonborz ember ősz hajjal és cserzett bőr szerű arccal. Szinte biztosan még a régi Téli Gárdában szerezte a fokozatát.

Az őrmester tisztelgett, felismerve Ilari csatamágus páncélját és a jobb vállvértjén lévő kapitányi rangjelzését. "Megsebesült, kapitány?"

Ilari megrázta a fejét. Volt rajta egy tucatnyi vágás, égés, és egy csontzúzódás a jobb lábán, ami olyan mélyre hatolt, hogy a fájdalom bele-bele döfött a testébe.  "Vigyen a poszadnikhoz, most azonnal."

Mielőtt követte volna az őrmestert, Ilari megparancsolta Roslov hadnagynak, hogy tegye rendbe magát és a katonákat. Pihenés, étel, tiszta egyenruhák, és lőszer utántöltés. Vislovski mester lelkére kötötte, hogy Szöget megjavítsák, a fegyvereit újratöltsék, az üzemanyagát pótolják, majd utána ő maga is pihenjen le. Nasdovich őrmester végre kimászott a Hadigép páncéljából, magas, tagbaszakadt nő volt, korommal és kisebb égésekkel borítva. Az őrült vigyora sosem hagyta el az arcát, csak akkor, amikor az egyik skrovenbergi szerelő nekiállt a páncélja javításának és újratöltésének. Ekkor aggódó anyaként figyelte a műveletet, mintha az elsőszülöttje műtétét követné, fájdalmas hangokat adva ki, amíg Roslov meg nem parancsolta neki, hogy menjen tisztálkodni.

Ilari követte az őrmestert északra a Lothpool folyó mentén, mely a város szívét vágta két felé. A vízi út tele volt kereskedők hajóival amik a földrész belseje felől érkeztek, árút szállítva, amit itt elcseréltek, vagy átpakoltak a délre tartó hajókra. Kevés hadihajót látott és ez aggasztotta Ilarit.

Elérték a város Kilenc Tábla nevű negyedét -- kilenc hatalmas fehér és vörös téglából épült épület, foglalt helyet egy központi kert körül. Ezek az épületek messze földön híres iskoláknak adtak otthon sok tudományágban, a mérnökitől az alkímia mesterségéig. Skrovenberg régóta Khador egyik fő tanuló és oktató központja volt. A poszadnik szerény palotája volt a tizedik épület, egy újabb építmény egyszerű szürke kőből, szinte szegényes a fennkölt, lenyűgöző szomszédok között.

Egy Hadigép páncélos páros állt a poszadnik palotája kapuja előtt, mögöttük az udvaron pedig tucatnyi Téli Hadtest lövész katona állomásozott. 

Az egyik Hadigép kérdés nélkül kinyitotta  a kaput, és Ilarit bevezették az udvaron keresztül a palota belsejébe. Az első helyiség egy zárt előszoba volt, gyakorlatias, polcokkal és padokkal, ahol lepakolhatta a felszerelését, mielőtt találkozik a poszadnikkal.

Ilari átadta a rúnázott puskáját a fegyvermesternek, aztán hálása engedélyezte a nőnek, hogy leszerelje róla a csatamágus páncélt.

"Megtisztítjuk és feltöltjük ezt önnek, uram." mondta a nő.

"Fogadja köszönetemet, őrmester." válaszolta, hirtelen rádöbbenve, hogy mennyire koszos. Talpától a feje búbjáig por, vér és a saját izzadsága borította. Valószínűleg olyan bűzös volt mint egy vágóhíd.

Az őrmester aki idevezette, észrevette Ilari feszengését a rongyos állapota miatt. "Nem aggódjon emiatt, uram. Láttam, hogy mi üldözte önöket, biztosra veszem, hogy a poszadnik azonnal látni szeretné."

A formaságok aligha számítottak, figyelembe véve, hogy mik várták őket kint, Skrovenberg falai alatt -- és még rosszabb, ami északon várt rájuk. Ilari elhagyta az előszobát két dísz egyenruhás katona kíséretében, kik a poszadnik címerét viselték a bal vállukon. Nem mondtak semmit, miközben a szürke márvány folyosón vezették, melynek falait az előző poszadnikok portréi díszítették. A folyosó végén díszes ajtó várta őket, Skrovenberg címerével -- egy stilizált folyó csorgott át Khador stilizált háromrészes címerén -- a közepén.

Az ajtó kitárult, és Ilari belépett Skrovenberg uralkodójához. A poszadnik  nagydarab ember volt, testes, széles mellkasú és erős karú. A haja és a szakálla fekete volt, szürkével tarkítva, arca pirospozsgás, mélyen ülő szemekkel. Nem egy jóképű férfi, de mégis erőt és rátermettséget sugárzott.

A poszadnik trónterme szerényen volt díszítve, egy pár ablakkal, amik a Kilenc Táblára néztek. Egy vaskos fa asztal állt középen, amire a város térképe volt kiterítve, a poszadnik saját dolgozóasztala, könyvespolcokkal borított falak, illően a városhoz ami a tanulásról volt híres. A poszadnik nem volt egyedül. Egy magas nő is a teremben állt, éles vonásokkal, szigorú arckifejezéssel. Sötét szürke csuklyát hordott fekete ing fölött, oldalán hosszú egyenes kard kandikált elő a külső ruházata alól. Úgy tűnik egyesek mégis hordhattak fegyvereket a palotán belül.

"Dmitri Meshik poszadnik vagyok," mondta Skrovenberg uralkodója. "Mi a neved kapitány?"

"Ilari Borisyuk, uram," mondta Ilari. A poszadnik technikailag kívül állt a katonai rangsoron, de a vérvonala valószínűleg ősi volt, ezért a tisztelet kijárt neki. "Szörnyű híreket hoztam."

"Borisyuk," mondta a szürke nő, mintha valahonnan ismerős lett volna neki a név. "Ön egy csatamágus?" A nő pillantása sosem hagyta el Ilarit, és a súlyába beleborzongott.

"Nem rég végeztem a képzésemmel a Druzsinánál, aztán Jéglesbe vezényeltek," mondta Ilari.

A nő szeme még jobban összehúzódott, és ez valahogyan még intenzívebbé tette a tekintetét. "Rendkívül idős egy kadethez képest."

"Kapitány," javította ki Ilari a nőt, aztán megjegyezte, "Ön pedig rendkívül életben van egy Szürkemágushoz képest. "

Úgy hitte, hogy a varázslók társasága akik egykor Khador szolgálatában álltak, és ellene fordultak az Infernál Háború alatt, már teljesen fel lett oszlatva, a tagjai pedig elítélve és kivégezve. Mesterlövészként vagy egy tucatnyi kutatás és kivégzés küldetést kapott olyanok ellen, akik elkerülték az első tisztogatást.

"Nem volt mindig csatamágus. Mit csinált, mielőtt előléptették ebbe a pozícióba?" kérdezte a szürke nő, kérdésével rátapintva a lényegre.

Vajon tudhatta? Morfondírozott Ilari, aztán így szólt. "Kicsoda maga?" A kérdése ugyanolyan éles volt, mint a nőéi.

"Ő Zariyah Volkova magziev," mondta a poszadnik, beleavatkozva a beszélgetésbe, amikor észrevette a köztük épülő feszültséget.

"Árulókat rejteget, poszadnik," mondta Ilari. Valami reakcióra számított Volkova magzievtől, de nem kapott semmit. A zavarta is, hogy árulónak nevezték, nem jutott át a jeges nyugalmán.

"Ő egy hazafi," mondta a poszadnik, bár ő maga sem tűnt sértődöttebbnek Ilari kemény szavai miatt, mint a nő. "Már bebizonyította a hűségét, és a Téli Hadtest tagja, ugyanúgy ahogy ön."

"Ha így szeretné, poszadnik," válaszolta Ilari, beletörődve hogy igaz kell legyen, ha már Volkova itt állt.

"Mit hozott a kapuinkra?" mondta Volkova, mintha a köztük elhangzott szavak arról, hogy ő az Anyaország ellensége, sosem történtek volna meg. "Jelentéseket kaptunk rejtélyes támadásokról a part vonaláról északra is és délre is. Ön látta őket, igen?"

Ilari rápillantott a poszadnikra, aki bólintott. "Válaszolhat neki."

"Marovánál kötöttek ki, ami egy falu Brone Pontjánál." mondta Ilari. "Jéglesből küldtek felderítésre és...ott léptem kapcsolatba az ellenséggel."

"Miféle ellenséggel?" mondta a poszadnik.

Ilari mélyet lélegzett. Valahogy, még mindennek ellenére is amit átélt és elszenvedett, rágondolni, ráadásul kimondani, lehetetlennek tűnt. "Az Orgoth visszatért, uram."