Már majdnem egy teljes hét eltelt mióta Dana Thorne őrmester elhagyta Kilenc Szikla romjait a cryxi betörés után kutatva. A nyom, bár haloványan, de a Sárkánygyíkfal hegység felé kanyargott, Danát és egységét egyre messzebbre vonva folyóvölgyeken, puszta, köves völgyeken át amiket lecsupaszított a Banwick folyása. Mégis, maradtak jelek: a nekrotit gyenge bűze, egy lehámlott, rothadt bőrcafat az egyik gépszolgáról, és egyetlen nyomvonal -- egy hatalmas, karmos dolog, ami csak egy pokoljacké lehet.
A nyom most egy rhúli bánya szájánál végződött, tátongó nyílása az áthatolhatatlan sötétségbe vezetett. A cryxiek itt nem voltak annyira óvatosak, és a csata nyomai olyan nyilvánvalók voltak Dana számára mint az égen sütő nap. Vér itatta át a talajt pár helyen, rozsdaszínűre színezve a földet. Máshol egyéb folyadékokat találtak, olajat és hidraulikus kenőt, amik sötétre festették a füvet.
Nem voltak testek, sem roncsok, bár elég könnyű volt látni, hogy a foltok a bányába vezettek. Nyilván ami a csatából hátramaradt, mind bevonszolták, behordták a bányába.
"Parancsok?" kérdezte Gendry tizedes, miután a felderítők maradéka biztosította a helyszínt.
"Kövessen," mondta Dana és a bánya bejáratához vezette a tizedest. Egy nagy, megalvadt vérfoltra mutatott. "Mit lát?"
Gendry megfontolta a kérdését, majd így szólt, "Ide hordták rakásra a testeket."
"Igen, és aztán?"
Gendry mélyebben belépett a sötétségbe. "Aztán visszajöttek és összeszedték őket." Leguggolt, és kezével végigsimította a földet. "Több vércsík. Többször fordultak."
Dana bólintott. "És miért van Cryxnek szüksége testekre és összetört gépekre?"
"Valamit építenek."
"Újra helyes. Lehet további gépszolgákat. Talán újabb pokoljackeket. Akár valami rosszabb is lehet."
"Követjük őket?" kérdezte Gendry és nem tudta visszafogni borzongását. Dana nem hibáztatta érte; amivel szemben állnak könnyen legyőzött tíz viharlégióst és csak Morrow tudja mennyi rhúlbélit."
"Nem," válaszolt Dana. "Ha bevonulunk a sötétbe utánuk, csak vakok leszünk és létszámhátrányban. Csak hús leszünk a darálóban."
"Aztán mi legyen?"
"Erősítést kell szereznünk."
***
Egy teljes napjába tellett Danának és felderítőinek, hogy elérjék Fehérkő erődjét, egy leromlott kővárat ami annyira viseletes volt, hogy úgy tűnt a hegyoldalból nőtt ki. A mellvért Morrow napkitöréses címerét hordta, amiből a Napfényes Ház, Cygnar egyik legvallásosabb nemesi családja megalkotta a saját címerét. Az isten jele halovány volt és kopott, mint a vár aminek dísze volt, be Danát mégis reménnyel töltötte el a látványa. Ha Morrow fénye utat talált magának ide, ezekbe az elhagyatott hegyekbe, akkor talán a saját sorsát is megvilágítja majd.
Fehérkő volt az egyetlen jelentősebb katonai jelenlét itt a Sárkánygyíkfal magasabb részein, és a volt Napfényes gróf csatlósai lakták, egy félig vallásos felderítő rend akik messze földön híresek voltak a vallásosságukról, a fafaragásaikról és vitézségükről. Napfényes Modrin a CRS barátja volt, de a rossz egészsége elvitte 614 AR-ben. Az örököse Napfényes Morgan javarészt ismeretlen volt Danának, de remélte, hogy az ifjú gróf követi majd apja nyomdokait.
Miután elmagyarázta a küldetését a kaput őrző katonáknak, őt és Gendryt behívták az erődbe, majd elvezették a gróf irodájába. A hatalmas terem szépen fel volt szerelve, magas ablakai pedig a hegyekre néztek, és a mélyen alattuk kanyargó Banwick folyóra.
A gróf a húszas éveinek közepét taposta, haja sötét, arca szikár és büszke, még ha nem is csinosnak mondható. Díszes fehér páncélt viselt családja napkitöréses címerével a jobb vállvértjén, míg a mellvértjén Morrow jelét hordta. Dana felismerte a gróf felszerelését: ez a hírhozó lovagok lemezvértje volt, egy harcos rendé, amik Morrowot szolgálták.
A gróf egy nagy asztal mellett állt, azon egy kopott térkép kiterítve a széles kövön. A gróf felszerelésének maradéka, egy rostély nélküli sisak és egy súlyos buzogány, a térképre volt fektetve. Feléjük fordult ahogy beléptek és hűvös kimértséggel mérte föl az érkezőket.
"Kegyelmed, " mondta Dana, és meghajolt. Gendry követte példáját.
"Cryxieket üldöztök, ugye?" mondta Napfényes gróf, mély hangján.
"Így van," válaszolt Dana. "Honnan tudta?"
Napfényes gróf elmosolyodott. "Kraye ezredes alapos ember és a családom régi barátja. Számított rá, hogy lehet segítségért jöttök majd, és már hetekkel ezelőtt üzent nekem a küldetésetekről."
"Igaza volt, Őkegyelme, mint ahogy önnek," Dana az asztalhoz lépett. "Cryxiekre vadászunk, és szükségünk van a segítségére."
Napfényes gróf elmozdította a sisakját és buzogányát és a térképre mutatott, ami a Fehérkő körüli területet ábrázolta. "Akkor mutassátok meg nekem, hol vesztettétek el a nyomukat."
"Kevésbé elvesztettük, inkább nem voltunk bohók ahhoz, hogy kövessük őket, Uram," mondta Dana és gyorsan megkereste a törp bányát a térképen. "Itt a föld alá vonultak."
"Nem csodálom, hogy nem követtétek őket. Arról a bányáról sötét pletykák terjengtek még az apám előtti időkben is." A gróf a térképre tette az ujját és keletre mozdította egy ponthoz aminek nem volt semmi jelölése. "Nem sokan tudják ezt, de a bányának van egy másik bejárata is. Itt."
"Körbe meredek hegycsúcsok vannak három oldalról," vette észre Dana. "Egy kanyon. Csak egy kijárata van."
"Morrow segedelmével," mondta Napfényes gróf.
"Kegyelmed, nincs elegendő erőm, hogy rajtaüssek a cryxi erőkön, ha itt felbukkannak." mondta Dana. "De..."
A gróf belé fojtotta a szót. "Ám nekem van száz Napfényes Csatlósom, akik nagyon szeretnék bebizonyítani hitüket és értéküket egy ilyen alávaló ellenséggel vívott csatában."
Majd halkabban folytatta. "Nem titok, hogy a házam fénye gyengült, Hadnagy. Szégyent hoz rám. Egyesek egyenesen Elfeledett Kastélynak hívják az otthonomat."
Dana rámosolygott. "Nos akkor, Uram, itt az ideje hogy emlékezzenek."
