Az érdemesek

Kuthsheth primus, a Balaash ház kardmestere, figyelte ahogy a magányos páncélozott alak átvág a a távoli homokdűnék közt. A sivatagi nap mindent felforrósított, de az ember mégis magán viselte a nehéz páncélját és sisakját. Talán megérezte hogy figyelik, az alak megállt egy pillanatra és az üldözői felé fordult.
"Ez az az ember aki legyőzte Erishum őrjáratát?"
"Igen primus," választolta a Venárotok dakarja"A nyomai nem hazudnak."
Kuthsheth szakaszának további tagjai csatlakoztak hozzájuk a homokdűne gerincén, de az ember mégsem futott el. Amióta a skorne megkezdte a nyugat meghódítását a legtöbb ember megtanulta hogy a harcosaik láttán inkább menekülőre fogja, ez az egy mégis csak állt, várakozva.
"Erishum a tanitványom volt" Biztosan megfelelő volt a kiképzése"Mond el mit tudtál meg erről az emberről."
"Az őrjáratunk egy karavánra csapott le, a rakomány és rabszolgák végett, de ez a lény megérkezett és megölte hat Prétoriánusunkat. Nem tudjuk honnan jött és miért van itt -- talán az egyik településről való amit fölgyújtottunk. Egyik kezével egy lángoló kardot forgat, mig a másik kezében egy pajzs van amit az emberek állarcos teremtőjének jele díszít. Foglyul ejtettük eme istennek egy papját aki elmondta hogy ez az ember egy paladin. Ők egy harcos kasztból valók aminek a neve "A Fal rendje".
Kuthsheth bólintott. Makeda főúrnő azt a parancsot adta neki hogy prédálja fel ezt a vidéket és hódítsa meg a Skone birodalom nevében. Ezt nem tehette meg úgy hogy ez a paladin megöli a fosztogatóit a lángoló kardjával. "Úgy hangzik hogy méltó ellenfelek"
"A paladinok nagyon képzett és erős harcosok, de nem érdemelnek tiszteletet."
Kuthsheth mogorván nézett maga elé. A skornek között, az erő és a tisztelet ugyanazt jelentette.
"Ez a "Fal rendje" nem a hódításért harcol"A dakar mintha maga sem értette volna az elvet."Ők csak a gyengébb embertársaikat védelmezik."
"Egy harcos meg kell védje a házának tulajdonait."
"Nem, primus. Úgy értettem, a saját életüknél jobban megbecsülik az alacsonyabb kasztúak életét."
Egy harcos a magánál gyatrábbakért adja az életét? "Elképzelhetetlen"
"A kínzómestereink a legkegyetlenebb módszerekkel gyötörték a papot amíg meg nem bizonyosodtak hogy igazat beszélt, primus. A paladin egy szörnyszülött, még az emberek között is. Engedelmeddel parancsba adom a venátorjaimnak hogy terítsék le lövéseikkel mint egy beteg hüllőkutyát."
Kuthsheth azonban elgondolkodott ezen. A Fal rendje paladinja még mindig nézte őket, várakozva.
"Nem. Egymagam fogok ezzel a lénnyel szembeszállni."


Miközben átvágott a homokdűnéken, Kuthsheth elmerengett a múlton. Még fiatal prétoriánus korában a házát legyőzte a a Balaash ház. A skorne szokásokat követve, a legyőzött harcosokat a győztes ház rabszolga vermeibe zárták. Onnantól kezdve ellátta az ottani feladatait, úgy ahogy az összes többi rabszolga. Tudták hogy a haláluk csak az örök szenvedést hozza majd el a lelküknek, a reményük mégis megmaradt hogy a leszármazottaik majd fel tudnak emelkedni egy magasabb kasztba...és csak a harcos kaszt tudta elérni azt hogy érdemesnek itéljék. Így Kuthsheth keményen dolgozott, remélve hogy a gyermekei már előbb léphetnek kézművesnek vagy szörny kezelőnek, és talán pár generáción belül az ő gyermekeik már harcosok lehetnek.
Azonban Makeda főúrnő megjutalmazta a hűségét azzal hogy visszahelyezte a harcos kasztba. Meglepő cselekedet volt, de ő egy meglepetésekkel teli uralkodó volt. Azóta őt szolgálta minden erőfeszítésével. Makedát akár még a Pokol mélyére is követte volna.
Ahogy közelebb ért, Kuthsheth már látta hogy a paladin nagy termetű ember volt, széles és magas mint egy skorne Cataphract. Szakértő szemmel végigmérte a harcos páncélját, megjegyezvén az összes helyet ahol fegyverek okoztak rajta sérülést vagy horpadást. Valami ismeretlen szörny karmai nyomokat hagytak a mellvérten és kárt okoztak az emberek istenének felfestet szimbólumában.
A paladin levette a sisakját, láttatva a sápadt arcát és szürke borostáját az arca alsó felén. Az emberek bűnrondák voltak.
Ám a lény szemei egy igazi harcosé voltak. Még akkor is ha ugyanolyan kékek voltak mint a sivatagi égbolt, a tekintete hideg és kemény volt mint bármelyik tapasztalt Cataphractnak.
Az embereken jobban meglátszott a koruk mint a skornekon és Kuthsheth úgy itélte meg hogy csak úgy mint ő, az ember idősnek számít a népe körében.
Kuthsheth húsz lépésnyire megállt. " Kuthsheth primus vagyok a prétoriánusok közül, a Balaash ház kardmestere. Azért jöttem hogy párbajban megöljelek."
Az ember mondott valamit a fura, puha nyelvén. Természetesen nem értették meg egymás szavait.
"A gyengéket felemeled. Miért bünteted meg őket így? A küzdelem árán tudunk jobbá válni. Miért tagadod meg az alsóbb kasztoktól a küzdelem áldásait és kárhoztatod a leszármazottaikat örök gyengeségre?" A paladin a kérdéseire további halandzsával válaszolt. Szomorúsággal töltötte el Kuthshethet hogy a kérdéseire sosem volt választ kapni.
Több száz katonája figyelte őket a dombgerincről. Kuthsheth attól félt hogy a paladin azt hiszi majd hogy nincs menekvés és föladja magát, de nem azért jött el idáig hogy rendes harc nélkül távozzon. "Kiadtam nekik parancsba hogy engedjenek távozni ha győzöl ellenem."
A paladin oldalra billentette a fejét. Még pár dolgot mondott amit nem lehetett érteni. Az egyetlen szó amit Kuthsheth kiértett a Menoth volt, az ember állarcos istenének neve.
"A skorneknak nincsenek isteneik. Nincs rájuk szükségünk. A papotok elmondta hogy a lelketek tovább él egy másik világban. A mi lelkeinkre örök gyötrelem vár, csak a legnagyobb harcosaink érdemesek arra hogy a lelküket egy szent kőben megőrizzük. Ez megmagyarázza azt hogy miért ilyen puhányok az emberek, egy pár kivételtől eltekintve mint te."
A paladin továbbra is őt nézte rendületlenül. Egymást vizsgálták miközben a sivatagi szél az ember szakadozott palástját lengette.
Kuthsheth folytatta. "Két öreg harcos eljött hogy vérezzen a homokban...Itt nincs extoller, és még ha lenne is, kétlem hogy már megértem azt hogy érdemesnek számítsak,úgyhogy ha megengedem neked hogy megölj, a Pokolba kerülök." Az övén lógó kardjainak markolatára helyezte a kezét." Ez egy nagyon jó ösztönző."
Az ember visszahelyezte a fejére a sisakját, felvette a karjára a hatalmas pajzsát és kihúzta ragyogó kardját. Az acél narancs fénnyel kezdett el fényleni, mintha most húzták volna elő egy kohóból.
Kuthsheth meghajolt. A paladin felé billentett a sisakjával, elfogadván a gesztust.
Most egyikük meg fog halni.
Talán, minden ellenére, mégis megértették egymást.